Címke: könyvtárügy története

A magyar könyvtári rendszer és a szakmáról való gondolkodás az utóbbi évtizedekben rendkívül nagy változásokon ment keresztül. Mind az intézmények, mind a benne dolgozó szakemberek iránti elvárások jelentősen kibővültek, minőségileg megváltoztak.  A társadalom egészéért és egyes tagjaiért  érzett  felelősség, az életminőség  jobbításáért  megtehető és megteendő segítségnyújtás szükségessége  folyamatos,  komoly kihívásként volt és van jelen  a magyarországi könyvtárpolitikában. Erről szeretnék egy rövid és merőben szubjektív fejlődéstörténeti áttekintést adni.
Tovább…

Bevezetés

Magyarországon a múltban tudatosan elzárták a nagy tömegek elől a felvilágosító betűt. […] A kiadványok drágák voltak, azon kívül a főispánok, szolgabírók, rendőrkapitányok, ha kellett, fegyverrel is megakadályozták a felvilágosító irodalom terjesztését” – írja a Szabad Nép (a továbbiakban: SZN), a kommunista párt központi napilapja „új magyar közkönyvtárakat” követelő írásában az 1945. október 21-i számában.2
Tovább…

A magyar nép olvasó néppé válik, olvasva és tanulva építi a szocializmust” – jelentette be elégedetten Révai József 1951-ben az MDP II. Kongresszusán.1 A statisztikai adatok valóban soha nem látott olvasói forgalomról tudósítottak, sorra létesültek a népkönyvtárak, és Nemes Dezső kétségtelenül jogosan jelenthette ki 1951-ben, hogy a következő évben nem lesz olyan település Magyarországon, ahol ne lenne könyvtár.2
Tovább…

Olvasótábori lélekpendítés

Forráskiadvány közeli múltunk könyvtár- és művelődéstörténetéről

Előzmények

Tartsuk magunkat távol a következő néhány oldal értelmezése közben a legelső asszociációktól! Nem egy adott mű, szerző, netán egy könyvtár többé-kevésbé meghatározható elkötelezett olvasóinak, kedvelőinek, használóinak köréről esik szó az alábbi bekezdésekben. Sokkal inkább egy történelmi korszakhoz kötődő közművelődési, de azon belül hangsúlyosan a könyvtárakhoz kapcsolható, főként a gyerekeket, a fiatalokat megcélzó mozgalom egyik legjobb példájához kerülhetünk közelebb a csaknem 450 oldalas, A4-es méretű, tehát meglehetősen vaskos, puhafedelű, fizikailag nem könnyen kezelhető mű képeinek nézegetése, böngésző lapozgatása, elmélyült olvasása közben.
Tovább…

Kovács Máté és a Könyvtártudományi Tanulmányok

A most olvasható tanulmány Kovács Máté születésének 110. évfordulója tiszteletére rendezett emléknapon (2016. november 11-én, Hajdúszoboszlón) elhangzott előadás szerkesztett változata.

Kovács Máté egész életműve egyértelműen tanúsítja, hogy pályafutásának minden állomásán kiváló szervezőnek bizonyult. Már középiskolai tanárként és még inkább a debreceni Nyári Egyetem titkáraként és főtitkáraként felvillantotta ilyen irányú képességeit. Ezeket először közoktatási vezetőként, majd a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban magas rangú főtisztviselőként, később államtitkárként teljesítette ki.1
Tovább…

Szakkönyvtár a holnap határán

1. rész: A szakkönyvtárügy nemzetközi trendjei és a külföldi szakkönyvtárak[*]

„Engedjék meg, hogy egy vallomással kezdjem. Én hiszek
a könyvtárak jövőjében.”

(Horváth Tibor)1

Bevezetés egy cikksorozathoz

Jesse Shera, az amerikai információtudomány úttörő alakja, egy 1952-es cikkében a szakkönyvtárak századának nevezte a XX. századot.2 A „régi szép idők” kezdetét 1909-re tehetjük, amikor megalakult a Nemzetközi Szakkönyvtári Szövetség (Special Libraries Association, SLA), amelynek legelső, New York-i konferenciáján mindkét előadó a könyvtárak együttműködésének fontosságáról értekezett. 1980-ra az amerikai szakkönyvtári hálózat a maga 8088 tagintézményével közel akkorára duzzadt, mint a 8191 tagból álló közkönyvtári hálózat.3 Shera kijelentése persze inkább tükrözi a szerző vágyát és jóindulatú elfogultságát, mint a valóságot.
Tovább…

Éberség és káderpolitika az Országos Könyvtári Központ életében

A tanulmány A magyarországi könyvtárügy története a Rákosi-korszakban 1945–1956 című kutatási program keretében készült.

Bevezetés

E folyóirat 2016. évi 1. számában az Országos Könyvtári Központ (továbbiakban OKK) 1945–1949 közötti éveiről, Gál István1 hivatalvezetése, Beöthy Ottó2 elnöksége időszakában folyó tevékenységéről, illetve Telegdi Zsigmond 3 elnöksége alatti évnek az első tíz körzeti könyvtár szervezéséről közöltünk kevésbé közismert részleteket. Akkor, Adalékok könyvtárügyünk homályos éveiről 1945–1949 címmel,4 elsősorban az OKK korai könyvtár-szakmai tevékenységét kívántuk bemutatni, s kevesebb figyelmet fordítottunk arra a mindent meghatározó politikai, ideológiai háttérre, amelynek keretét az 1948 nyarától a Magyar Dolgozók Pártja (továbbiakban MDP) által kialakított sztálinista diktatúra jelentette.
Tovább…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

WANNINGER, Susanne
„Herr Hitler, ich erkläre meine Bereitwilligkeit zur Mitarbeit”.
Rudolf Buttmann (1885–1947) : Politiker und Bibliothekar zwischen bürgerlicher Tradition und Na­ti­onal­sozialismus. Wiesbaden : Harrassowitz, 2015. – 591 p. (Beitrage Zum Buch- Und Bib­lio­theks­wesen. 59.)
ISBN 978-3447 103183

Jegyzetek egy biográfiához

A könyv és témája

A szerző 2012 telén védte meg a könyv alapjául szolgáló disszertációját az augsburgi egyetemen, majd a közel 150 éves Harrassowitz kiadó már két évvel később kiadta e hatalmas munkát neves könyv- és könyvtártörténeti sorozatának, a Beiträge zum Buch- und Bibliothekswesen 59. köteteként. A megjelenést támogatta a Bajor Állami Könyvtár (továbbiakban: BÁK) baráti-támogatói köre (Förderer und Freunde der Bayerischen Staastbibliothek). Ezen adatokat azért érdemes előrebocsátani, mert egyetem + könyvtár + kiadó + társadalom példás összefogását szimbolizálja a múlt – a német tragédia – tudományos feltárása és minél jobb megértése érdekében.
Tovább…



Írásunkkal azt a célt tűztük ki, hogy a hazai mélyreható politikai változásokat kísérő szakmai témák és szövegek beható elemzését kíséreljük meg, és hogy ezáltal érzékeltessük a fokozatos, mind drámaibb átmenetet néhány szakmai „esettanulmány” példáján.

Forrásként egyrészt a kor mérvadó levéltári anyagaira (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, a továbbiakban: MNL OL), az Országos Könyvtári Központ, (a továbbiakban: OKK), a Vallás és Közoktatási Minisztérium, (VKM), az MKP, illetve az MDP agitprop anyagokból stb. folytatott önálló gyűjtésünkre, másrészt a korabeli értelmiségi sajtó (Köznevelés, Társadalmi Szemle stb.), ezen belül – fokozott figyelemmel – a hiányzó könyvtári szaksajtót némileg pótló Új Szántás (a továbbiakban: ÚSZ) című havi lap (az Országos Szabadművelődési Tanács 1947. január és 1948. október között megjelent folyóirata) közleményeire támaszkodtunk.

Bevezetés: politikai, társadalmi háttér

A magyar történelem egyik legsötétebb – egyben legvéresebb – korszakának tekintjük az 1914 és 1963 közötti fél évszázadot. Az első világháborús veszteség közel egymillió halott, ennél is több sebesült, eltűnt és hadifogoly. Ráadásul Trianon: nemzetiségeink a kilépésre szavaznak, s – a nagyhatalmak döntése nyomán – magukkal ragadnak több millió magyar ajkút. Az antant bábáskodásával berendezkedő Horthy-rendszer alig tett valamit a kínzó társadalmi problémák (szegénység, földkérdés stb.) megoldása érdekében, ráadásul a „végjátékban” hozzájárult a hazai polgárosodás egyik meghatározó bázisának, a zsidóságnak az elpusztításához. Hatalmas infláció, majd világgazdasági válság. A tekintélyuralmi berendezkedés megkönnyítette a későbbi diktatórikus átmenetet.
Tovább…

Az Országos Könyvtári Központ első évei és a körzeti könyvtárak szervezése

A tanulmány A magyarországi könyvtárügy története a Rákosi-korszakban 1945–1956 című kutatási program keretében készült.

Előhang

Ha egy könyvtári intézmény vagy egy könyvtárügyi szervezet létezésének, a szervezetben tevékenykedő személyek működésének hiteles történeti bemutatása elmarad, akkor a következő generációk emlékezetébe csak féligazságok szűrődnek át, azok is csak homályosan, pontatlanul. Ennek következtében az adott intézmény vagy szervezet nem kerül a könyvtárügy hazai történetében az őt megillető helyre.
Tovább…

Bartoniek Emma és Kampisné Dedinszky Izabella igazolási ügye

Fitz József méltatlan igazolóbizottsági határozata mellett a grémium több személy esetében is elmarasztaló ítéletet hozott. Súlyosan méltánytalan ítélet született Bartoniek Emma102 ügyében is. Igazolóbizottsági tárgyalására 1945. május 7-én került sor. Ügyét Mátrai László ismertette, és a testület elrendelte tanúk meghallgatását.
Tovább…

A második világháborús vereség alapvető változásokat indukált Magyarországon az élet minden területén. Az egyik nagyjelentőségű, az intézmények személyi, elsősorban a vezető munkatársi körében cseréket okozó intézkedés az utólagos politikai ellenőrzés, az igazolóbizottsági vizsgálat megindítása volt. Eredendően az ún. demokratikus átalakulás érdekeit szolgálták volna a bizottságok, csakhamar azonban a politikai jellegű tisztogatás eszközeivé váltak. Kezdetben a közalkalmazottak 1939. szeptember 1-je utáni magatartását vizsgálták, de csakhamar a gazdasági életben, a magánszférában foglalkoztatottakra is kiterjedt hatáskörük a 4100/1945. (VI. 27.) M. E. rendelet alapján. Az eljárás lefolytatását a 15/1945. (I. 4.) M. E. rendelet, valamint az azt kiegészítő, részben módosító 1080/1945.(IV. 19.) M. E. rendelet írta elő. A vizsgálatnak azt kellett tisztáznia, hogy az eljárás alá vont személy nem tanúsított-e a magyar nép érdekét sértő magatartást, nem volt-e nyilas jellegű párt vagy fasiszta mozgalom tagja, annak támogatója, közreműködött-e a náci Németország céljait szolgáló háborús propagandában stb.
Tovább…

„Megnehezedett az idôk járása fölöttünk”

Az I. világháború a korabeli könyvtári szaksajtóban

Bevezetô gondolatok az I. világháború egyik mikro-történelmi vetületéhez

A történettudományi szakirodalomban egy-egy korszak átfogó és minden részkérdésre kiterjedő (akár többkötetes) monografikus feldolgozásai mellett jelentős használati értékkel, logikai és közösségi relevanciával bírnak az ún. „mikro-történelmi” feldolgozások is, amelyekben a köztörténelemnek csak az élet kisebb területein jelentkező hatásait mutatják be a szerzők. A mikro-történelem határait meg lehet vonni földrajzilag, vagyis a kutatás csak valamely régióra, településre fókuszál, vagy vezérszempontul választható egy jelenség, egy meghatározott történelmi személy sorsa vagy hatása, de akár egy szakmának a korabeli kihívásokra adott válaszai, reakciói szintén érdekes összegzést ígérnek.1
Tovább…

A Könyvtári Figyelô hatvan évfolyama

2. rész (1969–2014)*

A Könyvtári Figyelô harmadik korszaka:
a szakmai innováció kiteljesítôje
(1969–1990)

1969-ben kezdődött a harmadik korszak, a folyóirat hosszú történetének minden jel szerint legjelentősebb korszaka. 1968-tól a hazai gazdasági életben reformok kezdődtek „új gazdasági mechanizmus” néven. A gazdasági reformokat ugyan nem követték a politikai intézményrendszerben hasonló intézkedések, a szellemi életben azonban kétségtelen pezsgés kezdődött. A könyvtár- és információügy is megkísérelte a területen várhatóan bekövetkező változásokat számba venni, még 1967-ben a Figyelő is a kérdésnek szentelte a 3. szám több írását.
Tovább…

Bevezetés
Tanulmányomat elsősorban az Akadémiai Levéltárban található, eddig publikálatlan dokumentumok alapján készítettem. Természetesen felhasználtam néhány más, már eddig megjelent publikációt is, amely segített az akkori események megértésében, külön köszönetet szeretnék mondani ezért az Alapítvány elnökének, Tóth Gyulának, aki felhívta a figyelmemet ezekre az anyagokra, cikkekre.
Tovább…

A Könyvtári Figyelő hatvan évfolyama

 

1. rész (1955–1968)

A Könyvtári Figyelő jeles fordulóhoz érkezett idén: a folyóirat megkezdte hatvanadik évfolyamát. Egy szaklap múltja, jelene és jövője elválaszthatatlan az adott diszciplínától, esetünkben a könyvtár- és információtudománytól. A szakfolyóirat tükre a tudományág mindenkori helyzetének, forrásbázisa a szakterület tudománytörténetének, ugyanakkor nem puszta lenyomata, passzív ábrázolója, hanem a szakma fejlődésének organizátora az új gondolatok, kutatási eredmények, módszerek bemutatásával, elterjesztésével, népszerűsítésével és azzal, hogy művelői számára kommunikációs fórumot teremt.
Tovább…

2. rész
A Krasznij bibliotyekar címû szaklap (1923–1941)

Papp Istvánnak

„A Szovjetuniót, ezt a másfélszámillió egyénből alakult óriási testet, akaratának és értelmének hatalmas, forradalmi energiája szüntelenül átalakítja és életrevalóbbá teszi. Ezáltal újszerű államot formál, és új kultúrát teremt. Tökéletesen igazatok van, elvtársaim: a mi kultúránkat a munkásosztálynak és a parasztságnak az a része teremtette meg, amely tudatosan és meggyőződéssel követi a leninista dolgozók pártját és vele vállvetve halad.” (Gorkij, 1931.)

„Országunkban, ahol a nép olyan hatalmas szükségletet érez a könyv iránt, a könyvtárügy nagy állami jelentőséget kapott.” (V. Molotov, 1938.)

„Drága föld, szülőhazámnak földje, / drágakőnél drágább kincset ér, / nincs a földön gazdagabb, szebb ország, / minden ember érzi, hogy szabad.” (A Cirkusz c. film dalszövege, 1938.)

„Egy fogoly mindig szépíteni igyekszik rabságát.” (B. Paszternak, 1945–1955.)1
Tovább…

A MKOT szerepe 1914–1915-ben

Az 1914. év második fele alapvető változásokat hozott a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa (MKOT) és a könyvtárügy szakembereinek életében. A háború kitörése miatt jelentősen csökkentek az anyagi lehetőségek és fokozatosan megváltozott a könyvtárakkal, olvasnivalókkal ellátandó közönség összetétele. A katonai szolgálat miatt egyre több könyvtár maradt gazdátlanul, és megjelentek a könyvtáros hősi halottak, sebesültek névsorai is. A korszak könyvtárügyét, illetve a Tanács történetét feldolgozó kiadványok közül néhány azt az érzetet kelti, hogy ettől az évtől kezdődően már nem volt lényeges szakmai tevékenység, más források meg éppen ennek ellenkezőjéről szólnak. Igaz, hogy a Wlassics Gyula által irányított Tanács már nem a régi tartalommal és a régi anyagi lehetőségek között tevékenykedett, ám a munka megszűnéséről szó sincs: a szakmai közélet a háború miatt az országra szakadó problémák enyhítésében, kezelésében vette ki részét, megpróbáltak gondoskodni a sebesültek, a kórházakban ápoltak, továbbá a harcoló katonák olvasási lehetőségeiről. A lényegesen csökkent állami segélyezés és a könyvtári ellátás célcsoportjai hangsúlyának eltolódása miatt valójában alig maradt lehetőség a korábban megszokott települési ellátás biztosítására, ezért az ilyen jellegű könyvtárak fejlesztése megtorpant, majd a háború fokozatos eszkalációja, pontosabban annak következményei miatt el is maradt.
Tovább…

A nagy múltú könyvtár közel másfél évszázados történetében az „első” évkönyvet a munkatársak az 1940-es években állították össze (azért nevezték elsőnek, mert továbbiakat is terveztek). Vitathatatlan tényként állapíthatjuk meg, hogy az 1848-as szabadságharc, illetve Vasváry Károly képviselőházi könyvtárnok kinevezésének 100. évfordulójára ténylegesen is elkészült a Parlamenti Könyvtár első évkönyve, amelyet azonban soha nem adtak ki, annak ellenére, hogy a nyomdai kefelevonat végső ellenőrzésre a könyvtárba érkezett. Az utolsó pillanatban ugyanis a kötet kiadását leállították. A következőkben irattári dokumentumok, elsősorban a képviselőház állandó könyvtári bizottságának kéziratos jegyzőkönyvei, valamint egykori munkatársak visszaemlékezései alapján rekonstruáljuk az elsőnek induló évkönyv születésének, összeállításának és mellőzésének körülményeit.
Tovább…

Kovács Máté és a Magyar Enciklopédia*

Elöljáróban

Kovács Máté viszonylag rövidre szabott életútja sikerekben és eredményekben gazdag volt; szakmai munkálkodásának megannyi kezdeményezése – értelemszerűen többé-kevésbé megváltozott formában – még ma is, negyven évvel halála után a hazai könyvtárügy számos területén megfigyelhető. Vagyis munkássága – és még inkább személyes példája, szakmai elkötelezettsége, humánuma – korántsem csak a tudománytörténet része, hanem napjaink magyar könyvtárügyében megkerülhetetlenül jelenlévő és érzékelhető entitás. Ugyanakkor természetesen akad pályafutásában olyan elem is, amelyben csupán az előkészítő munka alapjait tudta lerakni, a ténylegesen kifejlődött és megvalósult forma jól érzékelhetően más lett, mint ahogyan annak idején elgondolta. Szakirodalmi munkásságában, elméleti fejtegetéseiben arra figyelmeztette olvasóit, hogy a jelenségeket történetiségükben kell vizsgálni, a szakmai koncepciók és tettek elválaszthatatlanok egyrészt saját koruk szakmapolitikai paradigmáitól, másrészt pedig a szakmai intézményrendszert determináló politikai, gazdasági és társadalmi közegtől.
Tovább…

Kovács Máté és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete

Mindazok körében, akik kicsit is érdeklődnek a magyarországi könyvtári kultúra közelmúltja iránt vagy éppen személyesen is részesei voltak a korabeli történéseknek, közismert, hogy Kovács Máté jó ideig egyik vezetője, alelnöke volt a Magyar Könyvtárosok Egyesületének. Szerteágazó munkásságának ez a területe azonban gyakorlatilag feltáratlan. Most sem igen vállalkozhattam többre, mint a jelenleg rendelkezésre álló, hozzáférhető források alapján rövid, az emlékülés behatárolt időkeretei miatt is szükségszerűen vázlatos áttekintésre.* Sajnálatos tény, hogy az MKE és elődje, a Szabó Ervin Kör irattári anyaga1 meglehetősen hiányos, és az OSZK Kézirattárában fellelhető Kovács Máté-fond2 szintén
hézagos a vonatkozó témakörben. Mindazonáltal a kéziratos kútfők és az egyidejű folyóirat-közlemények lehetőséget kínálnak a legfontosabb mozzanatok felvillantására, Kovács Máté és az egyesület, illetve a kör viszonyának érzékeltetésére, mélyebb elemzésre és behatóbb értékelésre viszont aligha van idő és tér.
Tovább…

A szellem nem megy nyugdíjba… címmel, 2012. október 3-án, Debrecenben, a
hetven éves Bényei Miklós köszöntésére szervezett konferencián elhangzott előadás
átdolgozott, bővített és szerkesztett szövege.

Prológus

A könyvtári helyismereti tevékenység rendeltetésével, a helyismereti információk társadalmi szerepével kapcsolatban általában három fő területet szoktunk megnevezni: a tudományos feladatot (gyűjtés, őrzés, közvetítés), a közéleti-gyakorlati funkciót és az érzelmi kötődés erősítését.1
Az első kettő racionálisan megfogható, értelmezhető, de honnan is van ez az érzelmi kötődés? Mindnyájan tudjuk, hogy az egyénnek, a családnak, a csoportnak (szebben mondva egy közösségnek) térre, területre van szüksége.
Tovább…

Bevezető gondolatok a könyvtártudományról

James Thompson mára már klasszikussá vált munkájában1 fejtette ki és bizonyította be, hogy a könyvtárak alapvető funkciója állandó, ám magától értetődően sokszor eltérő mértékben preferált avagy hangsúlyos alapelveken nyugszik. A szerző által definiált alapprincípiumok egyike pedig az, hogy a mindenkori könyvtárosnak – nevezhetjük őt akár írnoknak, procurator bibliothecarumnak, librariusnak, armárius testvérnek, custosnak, könyvtárőrnek, könyvtárnoknak, informatikus-könyvtárosnak vagy információs szakembernek – „képzettnek”, meghatározott ismeretekkel felvértezettnek kell lennie2. A különféle történeti korok bibliotékáinak örök feladata a tudás raktározása és szétsugárzása a köz, a környező közösség, a nyilvánosság, idővel az egész társadalom számára, tehát a szolgált közösség szemében a könyvtáraknak mindig is volt aktív erkölcsi, szociális, társadalmi, politikai és oktatási szerepe. De ahhoz, hogy ezt a funkciót be tudja tölteni, kezelőjének nem csupán (meg)őrzőjének kell lennie, hanem a mindenkori könyvtárosokat ki kell képezni a megfelelő technikai eljárások elvégzésére, fel kell készíteni őket a nevelő és (tudás)szervező szerepére is, hogy hozzá tudjanak járulni a mindenkire kiterjedő tanuláshoz.
Tovább…

Bereczky Lászlónak

Most egy másik kor közelít,
 a halál szele ránk süvít már.
. (Anna Ahmatova)
Freiheit nur für die Anhänger der Regierung, nur für Mitglieder
einer Partei ‒ mögen sie noch so zahlreich sein ‒ ist keine Freiheit.
Freiheit ist immer nur Freiheit des anders Denkenden.
(Rosa Luxemburg)
A könyvtárak nem működtek, könyvet nem árultak, a boldogtalan
emberek pedig lelki vigaszra vágytak. Ezért a postás háza lett a könyvtár.
A különösen érdekes levelek el sem jutottak a címzetthez, hanem ott maradtak,
hadd olvassák el újra és újra, s leljenek benne állandó gyönyörűséget.
(Andrej Platonov)1

Bevezetés

Az emberi civilizáció három-négy évezredes – az írás gyakorlatának kialakulásától kezdődő – történetében a többnyire hosszabb folytonos állapotot időnként nagy törésvonalak szabdalják. Az újkori fejlődésben ilyenek – a világháborúk mellett – az angol (1648), a francia (1789), az orosz (1917) vagy a kínai forradalom (1911, 1949). Mindegyik nagy erővel rombolt és építeni igyekezett. Az első kettő hozama már meggyőző (liberális politikai rendszer, versenyre épülő piacgazdaság, pluralizmus, az egyén tisztelete), a harmadik – hetven év után – végleg elbukott, a negyedik summája (a jelentős gazdasági modernizációs sikereivel együtt) még messze nem egyértelmű.
Tovább…

Megkésett felvetés

A cári Oroszország közkönyvtárügye és olvasáskultúrája (1830-1916)

„… minél tovább vagyok Jasznajában, annál jobban fáj az engem ért sérelem, és annál elviselhetetlenebbé válik egész elrontott életem. […] Július 6-án csengőszóval, fegyveres csendőrökkel három trojka robogott a jasznajai ház elé. […] az egész kiszállásnak, véleményünk szerint, nem volt más célja, mint megsérteni bennünket, és megmutatni, hogy az erőszak és az igazságtalanság Damoklész-kardja mindig a fejünk felett függ. […] Sokszor elismételtem magamban, milyen óriási szerencse, hogy nem voltam itthon. Ha itt lettem volna, valószínűleg már a bíróság előtt állnék – gyilkosként.”
(Lev Tolsztoj levele, 1862.)
„Mi a politikai és erkölcsi megaláztatás súlya alatt nőttünk fel. […] Meghajlottunk és meghódoltunk.”
(Vaszilij Kljucsevszkij naplója, 1868.)
„A sajtó szabadságát sohasem kérvényekkel és rimánkodással érték el, hanem magukhoz ragadták.”
(Vlagyimir Sztaszov levele Lev Tolsztojhoz, 1895. január)
„A világháború halálosan veszélyes Oroszország és Németország számára.”
(Pjotr Durnovo: Memorandum II. Miklós cárhoz1)

Társadalom, oktatás, könyvkiadás, cenzúra

Bevezetés*
Az orosz államiság történetében a IX. század óta felívelés és pusztulás, megszállás és saját önkényuralom – meg külső gyarmatosítás – drámaian váltogatta egymást. A XVIII–XIX. században a Romanov-dinasztiának sikerült az országot az európai nagyhatalmak sorába emelnie, miközben az egyre terjeszkedő birodalom nem egyszer szembesült történelmi lemaradásával. Néhány jelentős uralkodó, Nagy Péter (1696–1725, 1721-ben imperátori, császári címet vett fel), II. (Nagy) Katalin (1762–1796), I. Sándor (1801–1825) és unokája, II. Sándor (1855–1881) kemény kézzel, igazi egyed- vagy önkényuralkodóként reformok sorát vezette be a lemaradás csökkentésére, de az uralkodók többsége inkább konzerválni igyekezett mindent, ezzel is tovább növelve a hátrányt. Témánk mozaikszerű kibontása rávilágíthat a cári orosz közpolitika „eurázsiai” jellegére, annak legutolsó időszakában is, amikor jó szándékú szakpolitikai (sajtó-, könyvkiadásbeli, könyvtárügyi) kezdeményezések a mindent uraló „nagypolitika” erővonalaiba ütköztek, s végül halasztást vagy vereséget szenvedtek.
Tovább…

A Brogyányi Kálmán tudományos tanácskozás. (Brogyányi Kálmán művészettörténeti és könyvtártudományi munkásságának ismertetése) címmel 2000. május 15-én Pozsonyban, a Magyar Intézet Székházában rendezett konferencián elhangzott előadás átdolgozott, bővített és szerkesztett szövege.

Bevezetés

Közismertek azok 20. század közepéig megjelent általános könyvtártani kézikönyvek, amelyek azzal a céllal készültek magyar könyvtárosok számára, hogy segítséget nyújtsanak mindennapi munkájukhoz. Kudora Károly, Gulyás Pál, Ferenczi Zoltán valamint Káplány Géza kézikönyvei1 mellett azonban kevésbé (sőt, szinte egyáltalán nem) közismert Brogyányi Kálmán: Magyar könyvtári szolgálat2 című munkája, amely hetven évvel ezelőtt, 1941 végén jelent meg a szlovákiai Pozsonyban.
A Toldy Kör által kiadott mű célját Csáky Mihály, a Szlovákiai Magyar Párt kulturális ügyeinek vezetője fogalmazta meg a kötet előszavában: „Minden nemzet lelkisége, érzése, vágyai, szellemi életének színvonala irodalmában fejeződik ki. A magyar irodalom és szellemi élet központja az anyaországban van. Ha tehát benne akarunk maradni az egyetemes magyar szellemi fejlődésben, gondoskodnunk kell a magyar könyv szolgálatának tervszerű megszervezéséről. A jelen mű ezt a célt szolgálja.”3


Tovább…

Kulturális valóságismeret és EKF 2010 [elektronikus dok.] : 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés : tudományos konferencia és emlékülés, 2010. november 18-19. / … szerk. Koltai Zsuzsa ; [rend., közread.] Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar. Megjelenés: Pécs : PTE FEEK, 2011. Terj./Fiz. jell.: 1 CD-R ; 12 cm

A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar, illetve jogelődjei fennállásuk 35. évfordulója alkalmából tudományos konferenciát szervezett 2010. november 18–19-én Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában Kulturális valóságismeret és EKF 2010 címmel. A rendezvény két napján a négy plenáris fórumon, valamint a hat szekcióban összesen ötvenhat előadás hangzott el. A tanulmányokból 2011 nyarán CD formátumban kötetet jelentetett meg a kar, ami várhatóan a Magyar Elektronikus Könyvtár weboldalán is teljes szöveggel hozzáférhető lesz. A kötet tanulmányai a tágan értelmezett kultúraközvetítés fő tendenciáit, jelenségeit dolgozzák fel, továbbá bemutatják a kulturális erőforrások újszerű mobilizációjával kapcsolatos kutatások eredményeit is. A téma jellegéből fakadóan, a sokféle megközelítés, valamint az interdiszciplinaritás jellemzi az írásokat. A kötetben megjelenő írások a kultúrakutatás jelenével és új irányaival, a felnőttoktatás kihívásaival, a multikulturális társadalommal és oktatással, a kultúraközvetítő szereptudat összetevőivel, a mobil könyvtári innovációkkal, valamint az emberi erőforrás fejlesztés kultúrájával foglalkoztak. Az egyes szekciókat tükröző fejezetekben hat-tíz tanulmány kapott helyet. A könyvtárszakmai szempontokat figyelembe véve írásunk A mobilkönyvtári innovációk a kulturális esélyegyenlőség megvalósításában című szekció tanulmányait mutatja be részletesebben. A konferencián a legtöbb előadást, így a kötetben a legnagyobb számú tanulmányt felvonultató szekció elsősorban az európai és a magyarországi mozgókönyvtári ellátás múltjának és jelenének, valamint jogi szabályozásának kérdéseit, továbbá a dél-dunántúli régióban megvalósult Könyvtárbusz szolgáltatásának témáit járták körül.
Pogányné Rózsa Gabriella tanulmányában az európai mozgókönyvtári ellátás kezdetéről ír. Samuel Brownnak köszönhetően Nagy Britanniában már az 1800-as évek elején kialakult egy sajátos mozgókönyvtári szolgáltatás, az úgynevezett „itinerating library”. A skót származású Samuel Brown 1817-ben hívta életre az első mozgó „minibibliotékát”, mely a brit kisvárosokat és falvakat látogatta, látta el könyvekkel. A tanulmány részletesen kitér Samuel Brown életútjára, az „itinerating library” történetének alakulására, valamint a brit mozgókönyvtári rendszer megalapozására. Ugyanakkor a XIX. század elején kialakult mozgó könyvtár nem azonos a mai értelemben vett mobil bibliotékával. Mindazonáltal Brown „itinerating library-ja nagyban hozzájárult annak értelmezéséhez, hogy a modern könyvtárosság számára mit is jelent ez a fogalom. Munkássága során Samuel Brown felismerte, hogy ha szélesebb körben ismertté szeretné tenni a mozgókönyvtári szolgáltatást, akkor megfelelő intézményi háttérre, valamint állami támogatásra lesz szüksége. Ám munkája eredményeként az 1830-as években már külföldre is elért a mozgókönyvtárak hálózata, így a XIX. század közepére már 100 külhoni (Angliában, Írországban, Nyugat-Indiában, Kanadában, Tasmániaban és Ausztráliában) telephelyen voltak hozzáférhetőek a különböző olvasnivalók.
Tovább…

Historiográfiája megtévesztő

A magyar könyvtárügy alakulásában kitüntetett szerepük van a könyvtáro¬soknak. Áll ez a megállapítás a közművelődési könyvtáriakra is. Az 1945 utáni hazai köz(művelődési) könyvtárügy történetét sem megírni, sem megérteni nem lehet Sebestyén Géza (1912–1976), Sallai István (1911–1979) és mások szakmai-emberi portréja nélkül. Nem túlzás azt állítani, hogy legtöbbször nem a kényszerítő társadalmi szükséglet talált bennük végrehajtóra, hanem e jeles elődök ragadták meg az alkalmat, civil kurázsijuk hozta a feltételeket, amelyek nélkül terveik, elhatározásaik nem valósulhattak volna meg.
Sebestyén Géza és Sallai István „amolyan ikercsillagként vezette, irányította azt a folyamatot, amelynek eredményeként, szinte a semmiből, a mai [európai] jó középmezőnybe jutottak el honi könyvtáraink” – mondta az 1986-ban rendezett megemlékezésen Bereczky László.1 Akkor, csak kettejükre emlékezve, jogos volt így fogalmazni. A két különböző habitusú, távoli csillagképben felbukkanó, eltérő mentalitású ember közül Sallai István az „elsőszülött” (1911), de Sebestyén Géza (1912) volt „öregebb” a könyvtáros pályán.
Mégis eddig Sebestyén Géza – kétségkívül kimagasló – nemzeti könyvtári érdemeit méltatták. „Mindenekelőtt a nemzeti könyvtár halottjának érezzük őt. Ennek a könyvtárnak a szolgálatára készült fel egész korábbi pályája során [?– TGy], életének két évtizedét áldozva reá.” Igaz, Pajkossy György még hozzátette: „Művelődéspolitikai alapállása talaján szinte pályája kezdetétől személyében példázza a tudományos és közművelődési könyvtárak összetartozását. Munkássága mindvégig kétirányú, kettős maradt.”2
1986-ban Somkuti Gabriella Sebestyén Géza nemzeti könyvtári koncepciójáról, Fügedi Pé­terné a nemzeti könyvtári szolgáltatások terén szerzett érdemeiről emlékezett meg.3
Tovább…

SIPOS Anna Magdolna
A magyar könyvtárjog históriája 1867-től napjainkig / Sipos Anna Magdolna. – Pécs : Alexandra, 2011. 263 p. (Pécsi Egyetemi Tankönyvek ; ISSN 2062-4751)
ISBN 978-963-297-416-3.

Az ismertetett mű kéziratát 2009-ben zárták le, majd 2011-ben jelent meg a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadó gondozásában, a Pécsi Egyetemi Tankönyvek sorozat részeként, a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának hallgatói – mint elsődleges célcsoport – számára. Másodlagos célcsoportként ránk, olvasókra biztosan számítani lehet. A könyvtári jog kérdéskörét kutató kollégánk, Sipos Anna Magdolna munkájának értékeléséhez kezdve, tekintsünk szét először a világban: írtak-e és kiadtak-e hasonló témájú, összefoglaló művet a 20. vagy a 21. században?
A biztos forrásból való tájékozódáshoz − „régi motorosként” − az IFLA Parlamenti Könyvtári és Kutatószolgálati Szekciójának tagjaihoz fordultam: hiszen, ha egy adott országban valahol, akkor annak a törvényhozást támogató könyvtárában biztosan tudniuk kell/illik egy ilyen, a nemzeti jog speciális területét történetiségében tárgyaló műről.
Levelemet azzal kezdtem, hogy bejelentettem az itt ismertetett mű megjelenését, az esetleges megrendeléséhez1 is szükséges könyvészeti adatokkal együtt.  Tettem ezt annak érdekében is, hogy hozzájuk intézett kérdésemet jobban megvilágítsam, és nem kevéssé azért, hogy hozza meg e magyar eredmény számára az országhatárokon túli ismertséget is.
Tovább…

Panella, Nancy: The Library Services to People with Special Needs Section of IFLA: an historical overview. = IFLA Journal, 35. vol. 2009. 3. no. 258–271. p c. tanulmányát Viszocsekné Péteri Éva tömörítette.

Háttér

Az IFLA speciális igényű könyvtári szolgáltatások szekciója (Library Services to People with Special Needs =LSN) jogelődje, a Kórházi Könyvtárak Albizottsága 1931. augusztus 29-én jött létre, négy évvel az IFLA megalakulása után. Ez volt a hetedik albizottság és az első olyan, amelynek középpontjában speciális felhasználói csoportnak nyújtandó szolgáltatások álltak. Ebben az időben már megvoltak a kórházi könyvtárak nemzetközi együttműködéséhez szükséges feltételek, nőtt az érdeklődés a kórházi betegek könyvtári ellátása iránt. Ez részben annak volt köszönhető, hogy szembetűnő volt a könyvek és az olvasás pozitív hatása az 1. világháborúban és az azt követően kórházba került katonáknál.
Tovább…

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének története 1935–2009 : jubileumi kiadvány / [szerk. Bényei Miklós]. – Budapest : MKE, 2011. – 758 p. : ill.
ISBN 978-963-89260-0-5

Az 1930-as években több mint kétezer (országos és helyi) szakmai egyesület működött Magyarországon. A második világháború után közel ezernek sikerült újraéleszteni szervezeti életét, ezek közé tartozott az 1935-ben alakult Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete is. Hiába történtek azonban erőfeszítések a könyvtárosok, levéltárosok részéről az egyesületi tevékenység folytatására, az 1949-re kialakult pártállami modellbe már nem igazán fértek bele az önálló civil szervezetek, így 1950 elején az egyesület – megelőzendő a várható felszámolást – megszüntette tevékenységét. Hat évvel később azonban a könyvtárosoknak ismét lehetőségük nyílt részben önálló szerveződésre a Társadalom-és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat (1958-tól Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) keretében mint Sajtó-, Könyv- és Könyvtártörténeti Bizottság, majd erre alapozva jött létre 1956 nyarán a Magyar Könyvtárosok Szabó Ervin Köre. A körnek 1965-ben sikerült önállósodnia Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnevezéssel – utalva evvel az 1935-ben alakult jogelőd szervezetre. Az egyesület (rövidített nevén: MKE) 2009-re tehát már alapításának hetvenötödik évéhez érkezett el, és ez alkalmat adott A Magyar Könyvtárosok Egyesületének története 1935–2009 címmel egy jubileumi kiadvány közreadásához. A 758 oldalas kötet a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával puha, illetve kemény kötésű változatban jelent meg 2011 márciusának végén Bényei Miklós szerkesztésében, Nagy Anikó (az egyesület főtitkára) közreműködésével.
Tovább…

„A nemzeteket úgy likvidálják, hogy legelőször elveszik az emlékezésüket.
Megsemmisítik könyveiket, műveltségüket, történelmüket.
És valaki másféle könyvet ír, más műveltséget nyújt, és más történelmet
gondol ki nekik. A nemzet lassan nem érti jelenét és elfelejti
a múltját.”
(Milan Kundera: A nevetés és a felejtés könyve)

A politikai indíttatású könyvkivonások 1945 és 1950 közötti esemény- és politikatörténeti számbavételét, valamint az indexek részletes tartalmi elemzését a Könyvtári Figyelő korábbi számaiban1 közöltük. Most az 1952-ben és 1953-ban kiadott jegyzékek, valamint az 1962 és 1966 közötti könyvtári selejtezési listák bemutatására vállalkozunk. A korábbiakhoz hasonlóan itt is fontosnak tartjuk a listák eseménytörténetének és a háttérben meghúzódó társadalmi, politikai folyamatoknak rövid bemutatását, de a leglényegesebb a jegyzékeken szereplő művek számszerű összegzése, tartalmi és tematikai megoszlásának ismertetése.
Amikor az 1952 és 1966 közötti könyvkivonásokról beszélünk, feltétlenül szót kell ejtenünk néhány kutatás-módszertani kérdésről is. Az 1945 utáni indexekről, az ideológiai, politikai célú könyvkivonásokról eddig megjelent írások rövid, mindössze egy-két éves ciklust fogtak át, ám a most bemutatásra kerülő időszak ennél jóval nagyobb időintervallumot, tizennégy évet ölel fel. A feldolgozott időszak alatt jelentős gazdasági és társadalmi, politikai és ideológiai változások zajlottak hazánkban. A most tárgyalásra kerülő ciklus magában foglalja a személyi kultusz legkeményebb éveit, az 1953-as enyhülést, az 1956-os forradalomhoz vezető éveket, az 1956 utáni restaurációt és konszolidációt, hogy majd a kulturális élet területén az 1960-as évek első felében bekövetkezett látszólagos normalizálódással fejeződjék be.


Tovább…

Bevezető

A Könyvtártudományi és Módszertani Központ (KMK) megalakulásától kitüntetett helyet foglalt el a magyar könyvtári életben. Létrehozása tartalmilag és időben többé-kevésbé követte az európai trendeket, bár 1959-es megalakulása nemzetközi összehasonlításban inkább a késői alapítások közé tartozik. Negyven éves történetének ténye – amelynek nem vége, hanem más minőségű folytatása a Könyvtári Intézet működése – összefoglalásra késztet minket: nem a tanulságok levonása miatt, hanem azért, és fejlődésének sajátos és meghatározó intézményéről van szó.
A könyvtárak nem csupán egyedi intézményekként játszanak szerepet a társadalomban, rendszerré szerveződve egyenkénti hatásuk megsokszorozódik. Minden rendszernek szüksége van egy olyan irányító és szervező erőre, amely az egyes elemeket a közös ösvényre tereli – és ha minden jól megy, segíti is az úton maradásukat. A KMK megalakulásától kezdve ezt a feladatot vállalta és valósította meg. Ha végigtekintünk az intézmény negyven éves történetén, akár meglepődve is tapasztalhatjuk, hogy a megalakulásakor megfogalmazott szakmai célok végigkövették negyven éves működését, és a jogutód intézmény, a Könyvtári Intézet is alapvetően ezt folytatja. Leszámítva a szocialista művelődéspolitikára való hivatkozást, a könyvtári koordinációs központ feladata alapvetően ma is a könyvtártudományi munka szervezése, a módszertani feladatok elvégzése, a bevált (mai szóval jó) gyakorlat elterjesztésének támogatása, a könyvtárszakmai dokumentáció (mai szóval: információ) létrehozása és fenntartása, valamint az oktatás-továbbképzés bizonyos szeleteinek biztosítása a könyvtárosok számára. Ha mondhatjuk is azt, hogy az alapvető célok hasonlóak, a megvalósítás tartalma, azaz a tulajdonképpeni szolgálat természetesen ma egészen mást takar, mint 1959-ben. A negyven év tapasztalata éppen azt mutatja meg, hogyan volt képes egy intézmény, nevezetesen a KMK ezt a változó belső tartalmat folyamatosan megújulva követni. A változások üteme a társadalom fejlődéséhez igazodott. Az a tény, hogy a KMK negyven évig fennállt, azt bizonyítja, hogy az intézmény képes volt a folyamatos megújulásra, a könyvtári rendszernek pedig szüksége volt szolgáltatásaira.
Tovább…

Az egykori KMK-ról 1969 – 1982

„… a hírnév – az intellektuális és a társasági egyaránt – oly gyorsan semmivé lesz (mert bár a műveltség azután megpróbál szembeszállni az effajta betemetődéssel, ugyan sikerül-e ezerből akár csak egyszer is lebontania a rétegről rétegre halmozódó felejtést?).”

(Marcel Proust: A megtalált idő.
Ford. Jancsó Júlia. Bp. : Atlantisz, 2009. 36. p.)

Nem lehet véletlen az, hogy számos előddel és ma is élő utóddal bíró, tehát tudatosan tartalom- és alakváltó szerv négy évtizedét egyazon név alatt élte meg.1 Ráadásul azt a negyven évet, amelyet sokan a modern magyar közkönyvtárügy megalapozása és kibontakozása szakaszának tekintenek, de olyanok is jócskán akadnak, akik a tudományos, a szak-, sőt az oktatás valamennyi szintjét szolgáló könyvtárak életrajzában is hasonló folyamatot vélnek felfedezni. Az 1959–1999-es időszakról van szó, amelynek a magyar nemzeti könyvtár keretében működő Könyvtártudományi és Módszertani Központ (KMK) minden szakmai visszapillantás szerint, legyen az intézményi vagy személyes, szinte kihagyhatatlan szereplője volt. A Kádár-rendszer politikai és gazdasági konszolidációjának, viszonylagos sikereinek és felbomlásának három, majd az új (vagy régi?) rendszer fájdalmakkal is járó nekiveselkedésének első évtizede adta a KMK működéséhez a társadalmi hátteret, s végső soron e háttér szükségletei, elvárásai határozták meg tevékenységének fő célját, vagyis a könyvtári szolgálat minden tekintetben való előmozdítását.
Tovább…

Késői vallomás egy hajdan volt KMK-ról

Sárguló noteszlapokat böngészek… Emlékezésre kért fel a Könyvtári Figyelő főszerkesztője. Talán nem baj, ha azzal kezdem, hogy mindig tudtam, hogy félteni kell a KMK-t. Amikor 1960-ban Sallai István biztatására tagja lettem, már másnap az akkori minisztérium sokak által rettegett főelőadója azzal fogadott, hogy rendet kell csinálni, mert a KMK nem áll hivatása magaslatán. Nem erősíti kellő módon a könyvtárak politikai munkáját.
Hogy mi a kellő mód? Arra nem volt válasz. Megértettem, hogy a KMK  hivatalból csak rosszul dolgozhat, mert megfogalmazatlan elvárásoknak kell megfelelnie. Ezzel a megírt sorssal kell együtt élnie, s ha jót akar, maga találja ki az elvárásokat, és úgy tesz, mintha a felettes hivatalosság találta volna ki őket. Ez a taktika végig működött kisebb botlásokkal.
A KMK jó szellemű műhely volt, valóságos szigete a szabad gondolkodásnak és sikeres terjesztője a nyugati típusú könyvtári rendszer fejlesztési elveinek. A szakmában sokak előtt volt tekintélye, de voltak irigyei és ellenségei, – ahogy illik, s szokás. Futala Tibortól hallottam többször korábban is, hogy új szakmai agytröszt van alakulóban a KMK ellen, aztán nyolcvanban, amikor már nem a minisztériumban volt, hanem az OMIKK-ban, figyelmeztetett, hogy vannak olyan hangok, melyek szerint a KMK réges-rég betöltötte szerepét, valami más felállás kellene.
Tovább…

Az utolsó évek

Jó lenne mindenre és pontosan emlékezni, és még jobb lenne azokat az éveket, eseményeket élethűen megidézni. Különösen ez utóbbi kívánna művészi tehetséget, amiből viszont nem mindenkinek adatott, e sorok írójának sem.
Lapozgatom a már megsárgult határidő naplókat, 1954-től vezettem minden értekezletről, megbeszélésről. Helyszínek, dátumok, nevek sokasága tolul elő. Voltam községi, járási és megyei könyvtáros, szülővárosom Miskolc városi könyvtárának igazgatója, dolgoztam a korabeli minisztérium könyvtári osztályán, a könyvtárellátás vezetőjeként, sokfelé tehát, amikor 1985-ben visszaérkeztem a KMK-ba (1976-ban egy rövid időt a KMK Hálózatfejlesztési osztályán töltöttem.). Önéletrajzi adataim itt csupán azt jelzik, hogy sokféle könyvtári közegben fordultam meg, mire a KMK munkatársa lettem.
1985-ben, amikor Bereczky László a Könyvtáros főszerkesztője lett (Gerő Gyula nyugdíjba vonulása után), Szente Ferenc, a KMK igazgatója engem kért fel az Új Könyvekként emlegetett Gyűjteményfejlesztési osztály vezetőjének.
December elseje volt, ilyenkor mindig több könyv jelenik meg, mint az esztendő más hónapjaiban, új munkatársaim óriási könyvkupacok mögött ültek és verték írógépeiket.
Tovább…

1958. október 1-jén lépett hatályba1 az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) új szervezeti szabályzata, amelynek következtében alapvetően átalakult az intézmény működése. Az igazgatósághoz mindaddig közvetlenül kapcsolódó 18 osztály még az év folyamán – munkafolyamatok szerint – négy főosztály alá szerveződött: I. Modern könyvek gyűjteménye; II. Modern különgyűjtemények; III. Muzeális különgyűjtemények; IV. Könyvforgalmi ügyek. A szervezeti szabályzat szerinti V. főosztály, – amelynek a Sallai István vezette Módszertani osztályra épülve, annak átalakításával, kibővítésével kellett létrejönnie, – 1959. január 1-jével kezdte meg működését Könyvtártudományi és Módszertani Központ néven.2

Előzmények

A könyvtáros szakma itthon is, külföldön is ekkor már jó pár évtizede napirendre tűzte az országos együttműködés és/vagy irányítás struktúráinak és módszereinek megteremtését. Elvben állami szándék, civil (egyesületi) kezdeményezés vagy üzleti megközelítés lehetett domináns. Nálunk inkább az első modell, Nyugaton inkább a mási kettő (vagy variációjuk) érvényesült hosszabb távon.
Tovább…

A Könyvtártudományi és Módszertani Központ1 megalakulása után – legfontosabb munkaterületeinek megfelelően – három osztályra tagozódott, ezek között a kezdetektől fogva igen tevékeny munkát folytatott az Oktatási osztály2. Mivel feladatainak jellegéből következett, hogy tankönyvírásra, szak- és továbbképző tanfolyamokon előadások és gyakorlatok tartására, szakszövegek fordítására és lektorálására külső szakembereket kérjen fel, a másik két létrejött osztály (könyvtártudományi, módszertani) szerkezetével ellentétben kezdetben egyébként is kis osztálylétszámán belül nem alakultak ki további csoportok3. Az osztályvezető mellett egy előadó foglalkozott a középfokú, egy másik az alap- és a felsőfokú szakképzéssel, egy harmadik a továbbképzéssel, és az utóbbinak segített be egy pedagógus végzettséggel rendelkező kolléga, aki az abban az időben kötelező ideológiai képzésért is felelős volt.
Az osztály feladatainak első részletezésekor e tanulmányban egy másik évfordulós visszaemlékezésre4 támaszkodom: „Szakmai képzés és továbbképzés terén központilag gondozta, illetve támogatta a könyvtárosok politikai és szakmai továbbképzését, illetve szakképzését; tanulmányi anyagot (tankönyvek, jegyzetek, szöveggyűjtemények stb.) állított össze a szakmai képzés és továbbképzés különböző formái számára, támogatta és értékelte az egyes hálózatokban folyó belső szakoktatási munkát s ennek keretében szakirodalmi figyelőszolgálatot végzett; felmérte, javasolta, illetve biztosította a szakképzés, valamint a továbbképzés költségtervezetét; megszervezte a MM által adott irányelvek alapján indított központi tanfolyamokat, továbbá a központi továbbképzés egyéb formáit és módozatait (előadás-sorozatokat, egyéni tanulás, szakirodalom tanulmányozása)”.
Tovább…

„Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez!”
(Petőfi Sándor: A XIX. század költői)

Előhang

Az írásban történő megszólalás felelősségére Petőfi örökérvényű sorai intenek. A felelősség súlya most különösen nehezedik a cikk szerzőjére, mert „élő szövethez” kell nyúlnia. Élő, mert a Könyvtártudományi és Módszertani Központ (KMK) elmúlt évtizedeire visszatekintő írásban szereplő személyek közül többen ma is jelen vannak a szakmában, a szakmai köztudatban, és gyorsan kiderül, ha a bemutatást nem a lényeges hangsúlyok megtalálásával alakította a tanulmányíró.
„A szenátorok derék emberek, de a szenátus gonosz…” Ez a római időkben született mondás kifejezi, hogy az intézmény más (jobb vagy rosszabb is lehet), mint amit tagjai önmagukban jelentenek, amit önértékként adnak hozzá. A KMK esetében mind a tagság, mind az intézmény értéket képvisel.
A KMK megkerülhetetlen szerepet töltött be a magyar könyvtárügyben, mítosza ma is él, és napjainkból visszatekintve is érzékelhető az intézmény „szellemi hatása”. Szellemiségének alappilléreit olyan fogalmak testesítik meg, mint minőség, innováció, felkészültség, nyitottság, kezdeményezőkészség, iránymutatás, tanácsadás, biztatás, támogatás.
Annak tudatában mertem vállalni a megszólalást – sikerüljön bárhogy is –, hogy kifejezzem tiszteletem a KMK máig ható ethosza iránt.1
Tovább…

„Prológus”:
Engedtessék meg a krónikásnak néhány személyes megjegyzés, mielőtt az Új Könyvek – „kronológiához igazított” – elbeszélésébe belekezdene. A történet szereplői többségükben már eltávoztak körünkből, vannak, akik véglegesen és vannak olyanok is, akik jelenleg a nyugdíjas éveiket élvezik. Ezért hát a történet írója többnyire a szikár, talán „száraznak” is nevezhető, hivatalos jelentésekre támaszkodott az alábbi anyag összeállításakor, ám – mivel maga is a szerkesztőség munkatársa volt csaknem húsz esztendőn át – nem nélkülözhette a személyességet és azoknak a kedves emlékeknek a fölelevenítését, amelyek emberséggel töltötték meg a hétköznapokat és felejthetetlenné tették  az itt dolgozók számára  a szerkesztőségben eltöltött időszakot. Valamennyi kolléga „arcélének” megrajzolása azonban lehetetlen vállalkozás, de nem is ez volt a cél, ezért hát bocsáttassék meg a krónikás az irányú vétsége, hogy nem mindenkit nevezett meg az osztály, a szerkesztőség egykori munkatársai közül. Ha valaki nem találja majd nevét az írásban, egészen biztos lehet abban, hogy a kirekesztés legcsekélyebb szándéka sem munkált e sorok szerzőjében, aki reméli, hogy a jubileumi kiadvány mellékletében valamennyi munkatárs neve megemlíttetik.
Tovább…

A KMK Olvasáskutatási osztályának történetét feldolgozó írás elsősorban interjúkra, az osztály működésének eredményeként megjelent publikációkra, az OSZK évkönyvekben, a KMK beszámolókban fellelhető adatokra, valamint a Gerő Gyula által összeállított kronológiára1 épül. Interjút készítettem Gereben Ferenccel, Kamarás Istvánnal, Katsányi Sándorral, Nagy Attilával és Vidra Szabó Ferenccel. Az írás időről időre nehézségek elé állított, ami leginkább abban mutatkozott meg, hogy folyamatosan választanom, szelektálnom, sűrítenem kellett. Az elmúlt négy évtizedben az osztályon dolgozó, alig tucatnyi kolléga kezei közül kikerült több száz publikáció (kutatási jelentés, közlemény, tankönyv) tízezernél is több oldalt tesz ki. Az osztályon folyó tevékenységeknek többnyire fennmaradtak írásos nyomai, a munkatársakat belső erő és késztetés hajtotta az írásra, a történések megörökítésére, amelyek amellett, hogy megkönnyítették, de meg is nehezítették a történetíró dolgát. Igyekeztem a legfontosabb eseményeket, produktumokat számba venni, de nem állítom, hogy ez maradéktalanul sikerült volna. Egyrészt interjúalanyaim emlékezetére hagyatkoztam, bízva lényeglátásukban, másrészt, ha szükséges volt, igyekeztem az általuk említett történeteket a fellelhető dokumentumok segítségével kiegészíteni.
Mielőtt az események felidézésébe kezdenék, hadd mondjak köszönetet kollégáimnak, akik vállalták a múlt életre keltését, az örömteli vagy fájó részletek felidézését. A velük készített interjúk jelentették számomra a jutalomjátékot.


Tovább…

Az alant olvasható írás alcímében található jelző, tartalmával éles ellentétben, ezúttal komolyan veendő. Vagyis valóban szélhámos összefoglalásról van szó. Szélhámos e munka egyrészt azért, mert nem pontosan meghatározott, a különböző felmérési szabályoknak (reprezentativitás, súlyozottság, a mintavételi előírásoknak való megfelelés, stb., stb.) megfelelő fogalmakkal és eszközökkel dolgozik, mert nem kérdőíves tesztek adatainak elemzésére épül, hanem néhány írásos visszaemlékezésre, javarészt azonban könyvtárosokkal való beszélgetésekre, csevegésekre, anekdotázásokra, illetve meglehetősen szubjektív benyomásokra, sokszor csupán emlékekre, vagy ami még rosszabb, emlékek emlékeire „alapoz”. A szerző mentségére szóljon, hogy viszonylag nagy merítésű anyaggal dolgozott, hisz – önfeledt perceiben szeretné elhitetni magával, hogy néhány évtizeden keresztül személyesen ismert minden magyar könyvtárost – valóban sokakkal beszélgetett, és hát mi másról, természetesen a szakmáról, ezen belül igen gyakran a KMK-ról. De szélhámos e kis dolgozat azért is, mert neveket, mármint a beszélgetőtársak neveit eltitkolja. Teszi ezt két okból is. Egyrészt azért, mert senki sem hatalmazta fel arra, hogy a kötetlen beszélgetés hozadékát közzétegye, másrészt azért, mert persze át-, illetve újrafogalmazta az elhangzottakat, vagyis – lehet, hogy kicsit „meghamisította” őket.
Tovább…

VISSZAEMLÉKEZÉS, ÉS KÖSZÖN­TÉS

A Könyvtári Figyelő szerkesztősége kérésére ragadtam tollat, vagy még inkább azért, mert úgy éreztem, hogy tartozom a szakmának és az ünnepeltnek is „közös múltunk” véleményezésével, ahogyan én látom, láttam, s megéltem aktív éveim időszakában.

A mai könyvtáros-generációnk fiataljai kedvéért bemutatkozásként el kell mondanom, hogy a közös múlt azt a közel három évtizedet jelenti, amit a Hajdú-Bihar Megyei Könyvtár igazgatójaként töltöttem el 1963-tól 1991-ig. Pályám során több aspektusból is módom volt a KMK létét, működését látni, tapasztalni és megismerni. Intézményvezetőként mindenekelőtt a saját könyvtárunk, könyvtárosaink, s a megyei könyvtárhálózat vonatkozásában, később a megyei könyvtárak igazgató tanácsának elnökeként az egész közművelődési hálózatot érintően, majd az OKDT-tagjaként az egész magyar könyvtárügy érdekében végzett munkáját, teljesítményét. A kezdetektől közel fél évszázad választ el, kizárólag megélt tapasztalataimra, s emlékeimre támaszkodva idézem, idézhetem fel azt, amit ma is lényegesnek, és igaznak érzek. A hosszú idő és a magas kor selejtezi, szűri az emlékeket, de talán megvan az az előnye, hogy az igazán fontosak és értékállók maradnak meg. Visszaemlékezésről lévén szó, ez szükségszerűen szubjektív lesz. Ezt vállalnom kell, de mivel a különszám bizonyára tartalmaz még hasonlóan szubjektív írásokat – az egészből valós kép bontakozhat ki.
Tovább…

Mint oly sokan mások a szakmából, én is egyetemistaként hallottam először a Könyvtártudományi és Módszertani Központról, vagy ahogy már akkor is emlegették, a KMK-ról. A hatvanas évek eleje volt ekkor, fiatalok voltunk, akárcsak maga az intézmény. Tanáraink, néha idősebb társaink szavai nyomán valamiféle misztikus ködben lebegett a szemünk előtt az épület, és az abban folyó munka. Némelyekről legendákat és anekdotákat meséltek, amelyeket – mivel közelebbről nem ismertünk senkit, semmit – vagy elhittünk, vagy nem. Olykor-olykor egy-egy kötelező vagy aján-lott olvasmány szerzőjét azonosítottuk, de emlékezetem szerint személyes kapcsolatba a KMK egyik munkatársával sem kerültem. Mire végeztünk (1966-ban történt), mégiscsak tudatosult ben-nünk, hogy a Könyvtártudományi és Módszertani Központ a hazai könyvtári élet egyik igen fon-tos elméleti és gyakorlati műhelye. Olyan műhely, ahol a lendületes fiatalok és a tapasztalt idő-sebbek jól összeforrt, egymást kiegészítő csapatként munkálkodnak a magyar könyvtárügy kor-szerűsítéséért, az élenjáró módszerek széles körű megismertetéséért. Formálódó, gazdagodó szak-könyvtárának állományára a fővárostól távol élő könyvtárosok is támaszkodhattak, hiszen nem-csak szakbibliográfiai összeállításaival, hanem kölcsönző szolgálatával is segítette a vidéki kollégákat.
Tovább…

A KMK és én

Nem vagyok emlékező típus, mivel tudom, a memória igen csalóka, ezért a szerkesztőségnek kétszer is kellett kapacitálnia, hogy a Könyvtártudományi és Módszertani Központról szóló ösz-szeállításba írjak valamit. Amikor elkezdtem gondolkodni, hogy mit is kéne a számítógépbe pö-työgtetni, rájöttem: nem kell emlékeznem! Hű maradhatok önmagamhoz, és bár szubjektív leszek, mégiscsak tényekről fogok írni, hiszen könyvtárosságomat, könyvtári szakképesítéseimet kizáró-lag a KMK-nak köszönhetem.
Bő két év segédmunkálkodás után kerültem 1961 januárjának első napjaiban részmunkaidős rak-tárosnak a szegedi Somogyi-könyvtárba, és – gondolom, a pálya elnőiesedése miatt is – még az év őszén beiskoláztak a két és fél éves KMK-s könyvtárosképző szaktanfolyamra. Indexemet még Sebestyén Géza írta alá, az 1964. március 7-i keltezésű bizonyítványt pedig Barabási Rezső szig-nálta. A középfokú tanfolyamokat 1959 őszén indította meg az intézet, először kétéves időtar-tammal. Az első tanmenetekről nincs tudomásom, de két évvel később igazán jól kidolgozott tan-tervvel és jól használható tankönyvekkel találkoztam. Könyvtártan, könyvismeret, irodalomisme-ret, címleírás, osztályozás, neveléslélektan és természetesen ideológiai tantárgyak szerepeltek a gyakorlatra fölkészítő gépírástanulás mellett, és valamelyes nyelvi képzést is kaptunk a szakszö-veg megértéséhez. Alaposan átgondolt, megszervezett (már ekkor több mint 30 különböző tan-könyv, füzet állt rendelkezésre) tanfolyamon vehettem részt, ami megfelelő módon fölkészített a pályára.
Tovább…

Emlékeim a KMK-ról

Húsz éve vagyok nyugdíjban, és bár nem szakadt meg a kapcsolatom a könyvtáros-társadalommal, különösen pedig a volt munkahelyemmel, mégis sok, saját könyvtáros múltammal kapcsolatos, emlékezésre érdemes esemény kihullott a memóriámból.
Ahhoz, hogy hitelessé tegyem mondandómat, szükségem lenne azokra az irományokra, amelyek a KMK-val és munkatársaival való kapcsolatomat, kapcsolatunkat dokumentálhatnák. Ezek – ter-mészetesen – a Megyei Könyvtárban maradtak, ahol most zajlanak a Tudásközpontba való átköl-tözés munkálatai, a terep tehát nem alkalmas a dokumentumok felkutatására (talán nem lett volna felesleges összehívni egy memória-frissítő beszélgetésre az egykori „prominens” kollégákat.)

A negyven évből kb. 35 évet számlál a mi kapcsolatunk. Igazából akkor kezdődött, amikor az Egyetemi Könyvtárban töltött 17 év után belecsöppentem a közművelődési könyvtárügybe. Úgy emlékszem, hogy az egyetemi könyvtárak körében nem volt olyan ázsiója a KMK-nak, mint a közművelődési könyvtárak világában. Talán, mert az egyetemi környezetben nagyobb volt a szu-verenitás? Az is lehet, hogy tévedek, és mindössze arról van szó, hogy a megyei könyvtárba igaz-gatónak kerültem, és ebből a sarzsiból pedig más kapcsolatok épültek, mint az egyetemiből. Igaz, egy időben az egyetemi könyvtárban igazgató-helyettes is voltam, és ebben a minőségemben – az igazgató helyettesítése címén – sokszor kellett a fővárosba utaznom, de a megbízatásaim inkább a minisztériumba, a Kovács Máté-féle tanszékre, a szakterületi központ szerepét betöltő Országgyű-lési Könyvtárba és más nagykönyvtárakba szóltak, nem a KMK-ba. Arra sem emlékszem, hogy a KMK munkatársai gyakorta megfordultak volna a Pécsi Egyetemi Könyvtárban. Rémlik, Papp István járt ott.
Tovább…

Emléknyomok

Tóth Gyula a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Könyvtár- és Információtudományi Tanszékének vezetője volt 1973 és 2004 között. Szabó Ervin-díjas és MKE-emlékérmes könyvtáros.

Könyvtáros eszmélésem és a KMK nagyjából egyidős: 1958–59-re datálom őket. 1961 elejéig a szakirodalomból ismerhettem a KMK megalakulását, de a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárba kerülésem, módszertani cso-portvezetői, majd igazgatóhelyettesi mivoltomból fakadóan egész szakmai időszakom egybekap-csolódott a KMK-val. Mivel pályám két szakaszra bontható, kapcsolatom is e szerint alakult a KMK-val, illetve a munkatársakkal.
Az első szakasz (1961–1973) a hálózatszervezés, a végén a nagyobb közművelődési könyvtárak problematikája mentén alakult. 1960. december 1-jén történt munkába állásom első mozzanata a falusi könyvtárak tanácsi kezelésbe adásának levezényléséhez kapcsolódott. Majd felismerve, hogy ez nem oldja meg a kis települések könyvellátásának gondját, más utakat kellett keresni, ehhez Vas megye az ún. szentgotthárdi korszerűsített letét kísérletével kapcsolódott. Később mi is orientálódtunk a kiskörzeti megoldás felé, és mi is sóvárogtunk a bibliobuszért. Az élet a járási szintű (manapság kistérségi) ellátást igazolta. A bibliobuszról is megtudtuk a szakirodalomból, hogy az nemcsak állandó könyvtárral nem rendelkező terepen, de jól felhasználható a kiskönyvtá-rak állománycseréjéhez is, tehát a kettő összekapcsolható – mint Sebestyén Géza tervezte a ’40-es években. Természetesen mindent a KMK védőszárnyai alatt tettünk, baráti konzultációk és terep-munka keretében.


Tovább…

Nem szívesen írok visszaemlékezést, pedig a legtöbb ember (így én is) idős korában leginkább a régmúlt idők történéseiről mesél, azért is mert fiatalabb barátai és ismerősei (talán) azt várják, remélik tőle, hogy érdekes, netán tanulságos történeteket hallhatnak. Mindezideig sikerült ellen-állnom a saját magam és mások csábításának, hogy megírjam, és meg is jelentessem visszaemlé-kezéseimet. Mások hasonló publikációit is fenntartásokkal és viszolygással olvasom, mivel a gyakran túlzott szubjektivitás soha nem vonzott. A másik ok: kicsodát érdekelhetnek igazán és őszintén a mai világban az én életem történései? Egy ember voltam azon kevesek közül, akit soha senki nem bántott egy olyan korban, amelyben a háború, a forradalom, a politikai és társadalmi rendszerváltás és azok hordaléka volt a meghatározó, és a bántás és  intolerancia sokak számára rövidebb-hosszabb ideig természetes életmódnak számított. Cselédgyerekként a családban, majd kezdő könyvtárosként Békéscsabán, később három évtizedig igazgatóként a veszprémi könyvtár-ban elsősorban megértést és támogatást, segítőkészséget és szeretetet kaptam. Törekvéseimet, munkámat elismerték, magasabb pozíció, nagyobb presztízsű lehetőség soha nem csábított. Aktív dolgozóként és ma nyugdíjasként is azt csináltam, amit igazán szerettem. Izgalom és szenzáció tehát sehol. Harmadik ok is van: soha eszembe nem jutott, hogy valaha bárkit érdekelhet az én életsorsom, így életutamról és tevékenységemről egyetlen feljegyzést nem készítettem. Az időbe-ni és más tévedés lehetősége tehát az életkorommal egyenes arányban növekszik. A közelmúltban is barátaim olyan eseményekre hívták fel figyelmemet, amelyeknek valaha ugyan részese voltam, de már régen kiestek emlékezetemből.
Tovább…

A következő eseménytár az Országos Széchényi Könyvtár történetének – még folyamatban lévő –kronológiai feldolgozása során gyűjtött adatokból válogat. Az összeállításhoz – a szerző engedélyével – felhasználtam Gerő Gyula „Magyar könyvtártörténeti kronológia 996–2007” című, 2010 elején megjelent adattárát is.

Terjedelmi okokból e rövid adattár nem tartalmaz minden, a Könyvtártudományi és Módszertani Központra vonatkozó adatot, de igyekeztem úgy szelektálni, hogy átfogó képet mutasson az intézetről. Összevontan, a legelső dátumnál közlök bizonyos egymással összefüggő, több dátumhoz köthető adatokat (pl. konferenciasorozatok, többször egymás után megrendezett tanfolyamok). A lényegesnek ítélt, ám napra pontos dátumhoz nem köthető eseményeket, tevékenységeket a megfelelő év elején, „[az év folyamán]” megjelöléssel közlöm. Az intézet nevét általában rövid formájában, az OSZK megnevezése nélkül használom, és ahol nem értelemzavaró, a tételek szövegéből kihagyom a KMK megnevezését. (Az összeállító.)
Tovább…

Könyvtártörténet napról napra

Magyar könyvtártörténeti kronológia, 996–2007 / összeáll. Gerő Gyula ; [közrem. Rácz Ágnes] ;[közread. az] Országos Széchényi Könyvtár. – Budapest : OSZK, 2009. – 3 db ISBN 978-963-200-577-51. köt.: 996–1983.– 499 p.
2. köt.: 1984–2007. – 509–960. p.
3. köt.: Mutatók. – 357 p.

„A történelem totális” – vallotta Kosáry Domokos. A közelmúltban elhunyt historikus arra utalt ezzel, hogy minden, ami bármilyen formában létezik a jelenben, holnapra múlttá, történelemmé válik, kutatható és a történész nyersanyaga lesz. Feltéve persze, hogy az egykorvolt valóságot valamilyen adat reprezentálja, vagyis marad fenn forrásanyag. Hiszen a múlt a maga konkrétságában közvetlenül nem tanulmányozható, nincs lehetőségünk időgépbe ülni és a történelmi korokban szabadon kóborolva ismereteket szerezni. Szükségszerűen csak közvetett és korlátozott tudásunk lehet a múltról, azokból a tényekből, adatokból próbálunk valamilyen következtetést levonni, amelyeket egy fennmaradt forrás megőrzött és közvetített számunkra. A történeti tény és a történeti forrás között szerves, lényegi a kapcsolat, de korántsem azonos a kettő. Sokkal több tény, adat (faktum) volt, van, mint amiről történeti forrás fennmaradt, a fennmaradt forrás viszont nem biztos, hogy teljesen és pontosan jeleníti meg a múltat (vagy annak csak egy kicsiny szeletét): a forrás lehet téves, töredékes, jelrendszere miatt nehezen értelmezhető, netán szándékosan torzító. (Gondoljunk csak szakmánk 1950-es évekbeli forgalmi adataira!)
Tovább…

Címkék

(1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (7) (12) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (14) (1) (2) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (21) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (3) (1) (4) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (3) (1) (3) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (3) (2) (12) (1) (2) (13) (31) (1) (8) (1) (27) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (1) (1) (1) (15) (6) (6) (11) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (2) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (7) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (26) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (51) (1) (1) (3) (1) (13) (1) (4) (4) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (2) (1) (1) (4) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (7) (15) (5) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (14) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (4) (12) (5) (6) (3) (2) (13) (5) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (6) (7) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (6) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (8) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (2) (1) (1) (1) (14) (5) (1) (2) (1) (1) (18) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (7) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (2) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (20) (15) (2) (3) (1) (2) (1) (10) (4) (3) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (3) (2) (2) (2) (1) (1) (6) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (3) (6) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (8) (7) (2) (2) (1) (1) (3) (1) (3) (1) (2) (2) (1) (11) (2) (1) (2) (2) (4) (12) (1) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (6) (2) (1) (1) (1) (5) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (1) (1) (2) (3) (2) (7) (4) (1) (2) (1) (1) (34) (2) (1) (26) (4) (1) (1) (5) (1) (9) (1) (3) (1) (20) (1) (7) (4) (2) (2) (4) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (37) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (5) (1) (1) (37) (1) (59) (1) (2) (7) (1) (1) (2) (1) (5) (2) (1) (4) (1) (5) (6) (1) (1) (1) (26) (1) (1) (2) (2) (33) (1) (2) (2) (1) (7) (8) (5) (1) (2) (1) (5) (15) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (2) (16) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (14) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (8) (1) (1) (5) (9) (1) (1) (16) (9) (1) (3) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (4) (1) (3) (2) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (17) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (33) (1) (2) (8) (1) (2) (1) (1) (14) (1) (1) (1) (9) (1) (16) (1) (59) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (11) (1) (8) (1) (10) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (6) (19) (8) (9) (1) (1) (2) (4) (1) (10) (1) (1) (12) (8) (3) (4) (1) (4) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (5) (3) (1) (2) (1) (1) (7) (1) (1) (3) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (6) (6) (1) (5) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (13) (2) (1) (1) (1) (4) (16) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (2) (5) (1) (1) (3) (1) (5) (1) (1) (1) (3) (3) (2) (8) (3) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (3) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (5) (1) (14) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (15) (1) (23) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (18) (25) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (4) (2) (2) (5) (6) (1) (2) (2) (3) (1) (2) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (2) (13) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (2) (2) (1) (3) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (12) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (11) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (27) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (20) (1) (19) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (13) (1) (7) (2) (2) (3) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (32) (1) (1) (2) (1) (2) (12) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1)