Címke: könyvtári tanács

A MKOT szerepe 1914–1915-ben

Az 1914. év második fele alapvető változásokat hozott a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa (MKOT) és a könyvtárügy szakembereinek életében. A háború kitörése miatt jelentősen csökkentek az anyagi lehetőségek és fokozatosan megváltozott a könyvtárakkal, olvasnivalókkal ellátandó közönség összetétele. A katonai szolgálat miatt egyre több könyvtár maradt gazdátlanul, és megjelentek a könyvtáros hősi halottak, sebesültek névsorai is. A korszak könyvtárügyét, illetve a Tanács történetét feldolgozó kiadványok közül néhány azt az érzetet kelti, hogy ettől az évtől kezdődően már nem volt lényeges szakmai tevékenység, más források meg éppen ennek ellenkezőjéről szólnak. Igaz, hogy a Wlassics Gyula által irányított Tanács már nem a régi tartalommal és a régi anyagi lehetőségek között tevékenykedett, ám a munka megszűnéséről szó sincs: a szakmai közélet a háború miatt az országra szakadó problémák enyhítésében, kezelésében vette ki részét, megpróbáltak gondoskodni a sebesültek, a kórházakban ápoltak, továbbá a harcoló katonák olvasási lehetőségeiről. A lényegesen csökkent állami segélyezés és a könyvtári ellátás célcsoportjai hangsúlyának eltolódása miatt valójában alig maradt lehetőség a korábban megszokott települési ellátás biztosítására, ezért az ilyen jellegű könyvtárak fejlesztése megtorpant, majd a háború fokozatos eszkalációja, pontosabban annak következményei miatt el is maradt.
Tovább…

«Mi a legjobb, a legnagyobb ajándék, a mit a köznek adhatunk?
Legelsőbben is a közkönyvtárak. » (Andrew Carnegie)

Bevezető

A századvég nagyszabású gondolkodója, a Monarchia sajátos mentalitását a két világháború közötti évtizedekre átörökítő nagy öregje1, báró Wlassics Gyula, 1895. január 15-től 1903. november 30-ig, közel nyolc éven át, három kormány2 alatt irányította saját közgyűjtemény-politikai szemlélete alapján a közgyűjtemények sorsában kormányzati szinten is egyre nagyobb felelősséget, egyre nagyobb szerepet vállaló és egyre több állami intézkedést megjelenítő Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot. Ám ezt követően – számos egyéb szakmai és társadalmi megbízatása mellett – is megmaradt a múzeumok és a könyvtárak szakmai közéletében. 1903 és 1921 között, csaknem két évtizeden át a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának elnöki posztját töltötte be, továbbá elnöke volt a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének is. Így Wlassics Gyula több mint negyedszázadon át meghatározó, vezető személyisége volt a magyar múzeum- és könyvtárügy alakulásának, fejlődésének. Ráadásul ezekben az évtizedekben mind a nemzetközi, mind pedig a hazai közgyűjtemények sorsában, a gyűjteményekről való gondolkodásban alapvető változások történtek.
Tovább…

A szerző az Egyetemi Könyvtárigazgatók Tanácsának elnöke

Praeambalum
Hosszas töprengés után elfogadtam a Művelődési Minisztérium könyvtári osztálya megtisztelő jelölését és így 1988 vége felé Pécsett a Janus Pannonius Tudományegyetem gyönyörűen, célszerűen átalakított és újjáépített Központi Könyvtárában ellenszavazat nélkül megválasztottak a testület új elnökévé. Említett hosszas töprengésemet a jelölést illetően azzal magyarázhatom, hogy nagy elődeim voltak. Az egyhangú szavazás az egyhangú bizalomérzését is keltette bennem. Tudtam, hogy könyvtáraink nehéz időszak elé néznek, ezért “programbeszédemben” a szubjektív megítéléseket félretevő, “viribus unitis” elvét hangsúlyoztam, és annak gyakorlati alkalmazását. Ezen kívül nem volt még részletes programom, de elképzeléseim, terveim igen. Éppen a fentiek szellemében!
Tovább…

Címkék

(1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (6) (11) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (14) (1) (2) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (18) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (3) (1) (4) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (3) (1) (3) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (3) (2) (12) (1) (2) (13) (31) (1) (8) (1) (27) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (1) (1) (1) (15) (6) (6) (9) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (2) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (7) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (24) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (49) (1) (1) (3) (1) (13) (1) (4) (4) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (2) (1) (1) (4) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (5) (1) (6) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (7) (15) (5) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (14) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (4) (12) (5) (6) (3) (2) (13) (5) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (6) (7) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (6) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (8) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (2) (1) (1) (1) (14) (5) (1) (2) (1) (1) (18) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (7) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (2) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (20) (15) (2) (3) (1) (2) (1) (9) (4) (3) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (2) (2) (1) (1) (6) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (6) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (8) (7) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (2) (2) (10) (2) (1) (2) (2) (4) (12) (1) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (6) (2) (1) (1) (1) (5) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (1) (1) (2) (3) (2) (7) (4) (1) (2) (1) (1) (34) (2) (1) (25) (4) (1) (1) (5) (1) (9) (1) (3) (1) (20) (1) (7) (4) (2) (2) (4) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (36) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (5) (1) (1) (35) (1) (59) (1) (2) (6) (1) (1) (2) (1) (5) (2) (1) (4) (1) (5) (6) (1) (1) (1) (26) (1) (1) (2) (2) (33) (1) (2) (2) (1) (7) (8) (4) (1) (2) (1) (5) (15) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (2) (16) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (8) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (14) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (8) (1) (1) (5) (9) (1) (1) (16) (9) (1) (3) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (4) (1) (3) (2) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (17) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (33) (1) (2) (8) (1) (2) (1) (1) (14) (1) (1) (9) (1) (16) (1) (57) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (11) (1) (8) (1) (10) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (2) (2) (1) (1) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (6) (19) (8) (8) (1) (1) (2) (3) (1) (10) (1) (1) (12) (8) (3) (4) (1) (4) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (5) (3) (1) (2) (1) (1) (7) (1) (1) (3) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (6) (6) (1) (5) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (13) (2) (1) (1) (1) (4) (16) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (2) (5) (1) (1) (3) (1) (5) (1) (1) (1) (3) (3) (2) (8) (3) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (3) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (5) (1) (14) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (15) (1) (23) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (18) (25) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (5) (1) (1) (4) (2) (2) (5) (6) (1) (2) (2) (3) (1) (2) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (2) (13) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (2) (2) (1) (3) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (12) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (11) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (27) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (20) (1) (19) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (13) (1) (7) (2) (2) (3) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (32) (1) (1) (2) (1) (2) (12) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1)