Címke: Budapest

Házi ünnepek az Országos Széchényi Könyvtárban

A hűség és a kiemelkedő szakmai teljesítmények jutalmazási formái és alkalmai

A jutalmak

Az OSZK intézményi kitüntetéseit és adományozásuk szabályait – alapító irataikon kívül – a könyvtár mindenkori kollektív szerződése rendezi.

A „Bibliothecarius emeritus” cím

A könyvtár legfiatalabb elismerési formája: Monok István 1999-ben, főigazgatói kinevezésének évében javasolta, hogy a nemzeti könyvtár – a felsőoktatási intézményekben szokásos „professor emeritus” címhez hasonló – cím adományozásával honorálja az életpálya jelleggel végzett könyvtári munkát, a kiválasztott nyugdíjas kollégánknak az OSZK-t gazdagító tevékenységét1.
Tovább…

Éberség és káderpolitika az Országos Könyvtári Központ életében

A tanulmány A magyarországi könyvtárügy története a Rákosi-korszakban 1945–1956 című kutatási program keretében készült.

Bevezetés

E folyóirat 2016. évi 1. számában az Országos Könyvtári Központ (továbbiakban OKK) 1945–1949 közötti éveiről, Gál István1 hivatalvezetése, Beöthy Ottó2 elnöksége időszakában folyó tevékenységéről, illetve Telegdi Zsigmond 3 elnöksége alatti évnek az első tíz körzeti könyvtár szervezéséről közöltünk kevésbé közismert részleteket. Akkor, Adalékok könyvtárügyünk homályos éveiről 1945–1949 címmel,4 elsősorban az OKK korai könyvtár-szakmai tevékenységét kívántuk bemutatni, s kevesebb figyelmet fordítottunk arra a mindent meghatározó politikai, ideológiai háttérre, amelynek keretét az 1948 nyarától a Magyar Dolgozók Pártja (továbbiakban MDP) által kialakított sztálinista diktatúra jelentette.
Tovább…

KATSÁNYI Sándor – TÓTH Gyula
A főváros könyvtárának története 1945–1998 / Katsányi Sándor ; Tóth Gyula ; [közread. a] Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. – Budapest : FSZEK, 2008. – 542. p.
ISBN 978 963 581 437 4

Ritkán fordul elő, hogy egy folyóiratban ugyanarról a műről két ismertetést közöljön a szerkesztőség, most mégis ez  történik. Előző számunkban Fogarassy Miklós foglalta össze „A főváros könyvtárának története” c.  kötet olvasása közben született gondolait, most pedig a közreadó intézményben, a FSZEK központi könyvtárban 2009. március 11-én tartott hivatalos bemutatóra készült ismertetés szerkesztett változatát adjuk közre. Egy-egy fontos kötet kapcsán talán megengedhető, hogy eltérjünk a bevált gyakorlattól, és az olvasók örömére teret adjunk a megközelítések sokféleségének. (A szerk.)
Tovább…

Kiss Jenő könyvtára

Elhangzott 2008. december 16-án a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban a Kiss Jenő (1933-2003) főigazgató tiszteletére rendezett emlékülésen.

Nem Kiss Jenőről a barátról, nem a kollégáról akarok beszélni, azt megteszik mások. Nem az otthoni/házi/családi könyvtáráról lesz szó. Kiss Jenő könyvtára a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. Az, amit 1998 őszén átadott utódának. Kiss Jenő könyvtára az, melyről 200 lapnyi terjedelemben ír(hat)tam az intézményi monográfia 2. kötetében Visszatérés a Szabó Ervin-i alapokhoz és korszerűsítés címmel.1 Egy korábbi címváltozatban az 1980–1998 közti egész Kiss Jenő-korszakot reformkorszaknak neveztem. Erről mondanék néhány gondolatot. Hozzáteszem, nem csak az övé volt, munkatársaié is, miként a századelő könyvtára – mégis Szabó Ervin neve fémjelzi azt. Kiss Jenő könyvtárán szintén rajta van az általa hívott, kiválasztott vagy befogadott munkatársak keze nyoma, s azoké is, akik korábbról ott voltak, és elfogadták, csatlakoztak törekvéseihez. (Nem sorolom, kik. Nem akarok senkit kihagyni.)
Előrebocsátom azt is, számos elképzelés nem, főleg nem úgy valósult meg, ahogy Kiss Jenő szerette volna. Hiányoztak a feltételek. Nem adatott meg neki, mint nagy elődjének sem, hogy angolszász viszonyok között dolgozhasson. Kiss Jenő sem nyugat-európai körülmények között tevékenykedett.
Tovább…

KATSÁNYI Sándor – TÓTH Gyula:
A főváros könyvtárának története
1945–1998 / Katsányi Sándor;
Tóth Gyula ; [közread. a] Fővárosi
Szabó Ervin Könyvtár. – Budapest
: FSZEK, 2008. – 542. p.
ISBN 978 963 581 437 4 

Történettudományunk egyre több és mind változatosabb kiadványi formákban vállalkozik a 20. századi magyar historikum átpásztázására, monografikus igényű feldolgozására (amihez szép számú memoár is kapcsolódik). Nyilvánvaló, hogy erre a – lényegét tekintve 1914-gyel kezdődött és a 80-as évek végén lezárult – évszázadra történő visszatekintés az alapvető forrásokhoz való hozzáférhetés gyakorlati lehetőségével, továbbá a traumákkal teli magyar történelem szellemi feldolgozásának igényével áll erős kapcsolatban. Úgy tűnik – pontosabban: az remélhető –, hogy könyvártörténeti írások is kezdenek ehhez a friss tendenciához csatlakozni. Ezt látszik ugyanis igazolni, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nagyszabású intézménytörténeti monográfiája, amely a mű második kötetének megjelenésével1 vált teljessé, és amelyet Katsányi Sándor és Tóth Gyula készített el.
Tovább…

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) vezetősége kezdeményezésére, a Könyvtári Intézet (KI) irányításával kérdőíves vizsgálatot folytattunk az OSZK személyes használói körében 2007. május 12. és június 5. között. Elsődleges célunk az volt, hogy árnyalt képet kapjunk látogatóink legfőbb szociológiai jellemzőiről, legfontosabb használói szokásairól, elvárásairól, és nem utolsósorban a szolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségükről.
A kérdőív összeállítása során támaszkodtunk a korábbi, hasonló jellegű vizsgálatok során megfogalmazott kérdésekre,1 és az Olvasó és Tájékoztató Szolgálat (OTSZ) munkatárait bevonva, némileg módosítottuk, kiegészítettük azokat. (Lásd a mellékletet.) A kérdések összeállításában, a vizsgálat megtervezésében és lebonyolításában mindvégig támaszkodtunk Tóth Ferenc Tibor megbízott tájékoztatási igazgató és Süvegh Veronika megbízott osztályvezető tapasztalataira és elvárásaira.
A vizsgálat lebonyolítása során az ún. egyszeri, véletlenszerű mintavétel módszerét alkalmaztuk. Öt héten keresztül, heti egy-egy mintavételi nap alkalmával, kérdőívet adtunk minden személyes felhasználónknak, arra kérve, hogy távozása előtt adja le munkatársunknak. Ezzel biztosítottuk a véletlenszerűséget (a mintavételi napokat ugyanis véletlenszerűen jelöltük ki), valamint azt is, hogy mindenkinek azonos esélye legyen a bekerülésre.

Tovább…

Címkék

(1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (6) (11) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (14) (1) (2) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (18) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (3) (1) (4) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (3) (1) (3) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (3) (2) (12) (1) (2) (13) (31) (1) (8) (1) (27) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (1) (1) (1) (15) (6) (6) (9) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (2) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (7) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (24) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (49) (1) (1) (3) (1) (13) (1) (4) (4) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (2) (1) (1) (4) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (5) (1) (6) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (7) (15) (5) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (14) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (4) (12) (5) (6) (3) (2) (13) (5) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (6) (7) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (6) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (8) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (2) (1) (1) (1) (14) (5) (1) (2) (1) (1) (18) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (7) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (2) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (20) (15) (2) (3) (1) (2) (1) (9) (4) (3) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (2) (2) (1) (1) (6) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (6) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (8) (7) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (2) (2) (10) (2) (1) (2) (2) (4) (12) (1) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (6) (2) (1) (1) (1) (5) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (1) (1) (2) (3) (2) (7) (4) (1) (2) (1) (1) (34) (2) (1) (25) (4) (1) (1) (5) (1) (9) (1) (3) (1) (20) (1) (7) (4) (2) (2) (4) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (36) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (5) (1) (1) (35) (1) (59) (1) (2) (6) (1) (1) (2) (1) (5) (2) (1) (4) (1) (5) (6) (1) (1) (1) (26) (1) (1) (2) (2) (33) (1) (2) (2) (1) (7) (8) (4) (1) (2) (1) (5) (15) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (2) (16) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (8) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (14) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (8) (1) (1) (5) (9) (1) (1) (16) (9) (1) (3) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (4) (1) (3) (2) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (17) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (33) (1) (2) (8) (1) (2) (1) (1) (14) (1) (1) (9) (1) (16) (1) (57) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (11) (1) (8) (1) (10) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (2) (2) (1) (1) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (6) (19) (8) (8) (1) (1) (2) (3) (1) (10) (1) (1) (12) (8) (3) (4) (1) (4) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (5) (3) (1) (2) (1) (1) (7) (1) (1) (3) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (6) (6) (1) (5) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (13) (2) (1) (1) (1) (4) (16) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (2) (5) (1) (1) (3) (1) (5) (1) (1) (1) (3) (3) (2) (8) (3) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (3) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (5) (1) (14) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (15) (1) (23) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (18) (25) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (5) (1) (1) (4) (2) (2) (5) (6) (1) (2) (2) (3) (1) (2) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (2) (13) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (2) (2) (1) (3) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (12) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (11) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (27) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (20) (1) (19) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (13) (1) (7) (2) (2) (3) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (32) (1) (1) (2) (1) (2) (12) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1)