25 év az Országgyűlési Könyvtárban

Szilágyi János fél évszázada a magyar kulturális életben

2019 januárjában kaptuk a hírt, hogy 93. évében elhunyt dr. Szilágyi János irodalom- és művelődéstörténész, az Országgyűlési Könyvtár (a továbbiakban OGYK) volt munkatársa, aki 1949-től negyed századot töltött az intézményben, 1955-től 1974-ig annak osztályvezetője volt. Az 1990-es évek közepén a könyvtár történetének megírásához igyekeztem megkeresni a még élő régi kollégákat, és elbeszélgettem velük. Köztük volt e cikk főszereplője is. Jelen írásunkkal a régi találkozások feljegyzései alapján, az interneten és a könyvtárakban fellelhető dokumentumok, valamint lánya, Szilágyi Rita segítségével emlékezünk rá.

1. kép
Szilágyi János 50 éves korában

Szilágyi János Budapesten született 1926. november 28-án. 1945-ben érettségizett a Kölcsey Gimnáziumban, utána beiratkozott a budapesti egyetem bölcsészkarára, de a család nehéz anyagi helyzete miatt¹ nem tudott egyetemre járni. Ekkor rövid ideig az Officina Könyvkiadóban dolgozott. Belépett a Szociáldemokrata Pártba (SZDP), és 1946-tól 1949-ig az 1927-től 1950-ig működő Országos Társadalombiztosító Intézet tisztviselője lett. Néhány cikke már ebben az időszakban megjelent az Ifjúság Hangja és Magyar Ifjúság című lapokban. 1947-ben magyar–történelem szakon beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem (1950-től ELTE) esti tagozatára.² A Magyar Kommunista Párt és az SZDP egyesülése (1948) után a Magyar Dolgozók Pártjához (MDP) csatlakozott. 1949 végén segédkönyvtárnokként került az OGYK-ba. Ennek körülményeit így ismertette:

„1949. november végén a könyvtár 20 dolgozójából – mint a régi rend megbízhatatlan elemeit – 17-et elbocsátottak, és mindössze hárman maradtak munkahelyükön (Beőthy Ottó könyvtárigazgató, Tombor Tibor főkönyvtárnok és Karay Marianne könyvtári segédtiszt). Hatunkat 1949. december 1-jétől Molnár Imre,³ az Országgyűlés alelnöke hozott be a könyvtárba. Ő velünk járt a Bölcsészkarra. III. éves egyetemistaként többnyire diákvezetőségi tagok és történelem szakosok voltunk. Közülünk Markovits Pálné (Kondor Viktória) és én magyar–történelem, Tordai György és Jellinekné filozófia–történelem, Berkó Pál földrajz–történelem szakos volt, egyedül Stern János jött orosz szakosként.”

2. kép
A könyvtár új munkatársai⁴ és illetményük 1950-ben

 A kezdeti időszakban a napirendre került nyilvánossá válás előkészítésének sürgős feladatait (raktárak költöztetése, a háború alatt és után beérkezett, feldolgozatlan művek szétválogatása, a gyűjtőkörbe nem tartozó nyomtatványok átadása az Országos Könyvtári Központnak (OKK), az új olvasói katalógus kialakításával összhangban nagy mennyiségű katalóguskarton elhelyezése stb.) végezte,⁵ és – elmondása szerint – referenszesként is teljesített szolgálatot. Az MDP tagjaként hamarosan elvállalta az országházi MDP-alapszervezet agitprop titkári funkcióját. 1952-ben megszerezte egyetemi diplomáját, és megjelent első nagyobb publikációja.⁶ A mindössze egy évig regnáló Daka Sándor főigazgatót követő Tordai György könyvtárvezetőt tíz hónap után leváltották. A két vezetőt Szilágyi így jellemezte:

„Daka Sándor csendes, szerény, jóindulatú ember – korábban nyomdász – volt. A könyvtárhoz egyáltalán nem értett. Tordait aktív, agilis könyvtárvezetőnek ismertem. 1951-ben a nyilvánossá válást ő szervezte meg. 70–80%-ban jó vezetőnek tartom, egy-két kisebb hiányossággal. Amikor felesége belekeveredett valamilyen gazdasági jellegű visszaélésbe, azt mondták neki, igazgató maradhat, ha elválik. Ő kiállt a felesége mellett, emiatt távoznia kellett, a pártból is kizárták.”

Az OGYK kaotikus vezetési válságáról Szilágyi a beszélgetések során így nyilatkozott:

„Tordai György kilépése után, 1952 tavaszán engem akartak kinevezni a könyvtár igazgatójának (bár Podonyi András volt Tordai helyettese. Őt szakmailag is, politikailag is alkalmatlannak találták,⁷ én pedig az Elnöki Tanács–Országgyűlés MDP-szervezetének agitációs és propaganda titkáraként nem voltam az), de 25 évesen nem vállaltam el.”

Az új igazgató, Vértes György csak három hónap múlva érkezett. Addigi helyettesként a vezetési feladatokat Podonyi András látta el. Róla az alábbiak szerint emlékezett meg:

„Podonyi akkor tette le a jogi doktorátust, de előzőleg altiszt volt a Házban, ezért egyszerű embernek tartották, aki nem való vezetőnek. Politikailag sem felelt meg. A Házzal viszont jó kapcsolatai voltak: az 1952-es nyilvánossá váláskor szinte minden berendezést, bútort, szőnyeget ingyen szerzett meg.”

1952 májusában jelent meg a könyvtárügy egyes kérdéseiről szóló, 2042. számú minisztertanácsi határozat, amely elrendelte – a nyilvánosság felé vezető úton 1950-ben és 1951-ben megtett két lépés után – az OGYK nyilvánosságának kiterjesztését. Még ebben a hónapban kinevezték az új igazgatót, a kommunista múlttal és hátszéllel érkező, vegyészmérnök végzettségű Vértes Györgyöt, aki az illegális KMP⁸ tagjaként a személyi kultusz idején vezető szerepet játszó Rákosi Mátyás pártfőtitkár-miniszterelnökkel 1938-tól évekig együtt ült a szegedi Csillag börtönben. Korabeli tanúként és a belső pártember jól értesültsége alapján Szilágyi ezt fűzte hozzá:

„Vértes 1952-ben éppen állás nélkül volt, mert több fontos emberrel összeveszett, és összeférhetetlenségi híre miatt nem tudott vezetőként elhelyezkedni. Szabó Piroska, az Elnöki Tanács titkára hozta a könyvtárba, akivel együtt voltak az illegalitásban.”

Vértes a pártállam diktatórikus légkörében nagy lendülettel kezdett az Országgyűléstől a művelődési tárca irányítása alá helyezett OGYK nyilvánosságának kiszélesítéséhez. A felügyeleti, szervezeti és helyszíni változások közepette intenzív propaganda hadjárat indult a potenciális olvasóközönség megszerzésért, illetve a mennyiségi mutatók drasztikus növeléséért. Felhívások, levélbeli megkeresések özönlöttek a felsőoktatási intézményekhez, politikai szervezetekhez, tudományos kutatókhoz, írókhoz, művelődési és más intézményekhez, üzemek dolgozóihoz. Még a középiskolások is kaptak beiratkozási engedélyt. Ezzel a közművelődési könyvtári funkció a tudományos szakkönyvtári funkció rovására jócskán erősödött.

Szilágyi a politikai megbízhatóság kedvező feltételétől támogatva hamarosan – Tombor Tibor, Balázs Sándor és Lakatos Éva 1952 végén történt menesztését követően⁹ – a vezető munkatársak közé került. Ezt így kommentálta:

„A nyilvánossá válástól valójában az olvasószolgálat vezetője lettem, noha ekkor még szervezeti tagolódás nem volt a könyvtárban, osztályok sem léteztek, csak munkaterületek. Vértes irányította a szerzeményezést, Podonyi, aki nem hivatalosan Vértest is helyettesítette, a feldolgozást, én az olvasószolgálatot. Podonyi 1954 januárjától – osztály nélkül – osztályvezetői besorolást kapott. 1955-ben¹⁰ egy minisztériumi vizsgálat főként a szerzeményezés és feldolgozás területén súlyos problémákat tárt fel. Ekkor a szervezeti hiányosságok orvoslására Podonyi hivatalosan is igazgatóhelyettes lett, és ezt követően nagyrészt gazdasági és műszaki jellegű feladatokkal foglalkozott. Egyidejűleg két osztály is létrejött: a Szerzeményezést és feldolgozási osztály vezetőjévé engem neveztek ki, Rácz Editet¹¹ pedig a másik osztály, az Olvasószolgálati osztály vezetőjévé.” Később így folytatta: „Vértessel a könyvtárban elég sokáig jó kapcsolatban voltam, ő volt az igazgató, én a párttitkár 1952-től¹² 1956-ig. Egész munkaidőben, napokon át illegális és börtönélményeit mesélte, és azt, hogyan veszett össze Rákosival. Visszatérő jelleggel hetekig szinte semmilyen könyvtári feladattal nem foglalkozott: könyveket, cikkeket írt, és a Magyar Írók Szövetségében végzett pártmunkát. Szakmailag nem értett a könyvtári területekhez, addig volt jó, amíg nem foglalkozott ilyenekkel, hanem ránk hagyta. Amikor úgy gondolta, hogy a könyvtári vizekre evez át, számos baklövést követett el a szerzeményezés és a szakozás területén is.”

1955-ben – 29. évében – a frissen kinevezett szerzeményezési és feldolgozási osztályvezető házasságot kötött Rajkai Erzsébet (1930–1978) zenetanárnővel.¹³ 1963-ban született egyetlen lányuk Rita.¹⁴

Szilágyi Jánosnak osztályvezetői tevékenysége mellett az 1950-es évek közepétől vált élete részévé a tudományos kutatás, bár addig is írt karcolatokat, humoreszkeket főként a Ludas Matyi című szatirikus hetilap és 1952-től kisebb cikkeket a Könyvtáros, a Könyvbarát és a Népművelés című lapok számára. 1957-ben védte meg 176 oldalas doktori disszertációját A magyar munkáskönyvtárak a két világháború közötti időben címmel, amelynek érdekessége, hogy ez volt az első könyvtártudományi doktorátus¹⁵ Magyarországon. Kovács Máté, aki az egyetemen 1956-tól 1972-ig a Könyvtártudományi Tanszék vezetője volt, így írt róla: „1958 nyarán fontos esemény történt a Tanszéken, sor került a legelső könyvtártudományi doktori szigorlatra. A doktorandusz Szilágyi János, az Országgyűlési Könyvtár osztályvezetője volt. Szilágyi summa cum laude végzett, a szigorlati bizottságot Kőhalmi Béla vezette, tagjai Bóka László, Kovács Máté és Sinkovics István voltak.”¹⁶ Ugyanezzel a témával 1958-ban a Történettudományi Intézet pályázatán A magyar munkáskönyvtárak története című pályamunkájával első díjat nyert. A mű később némi módosításokkal megjelent az Akadémiai Kiadó gondozásában.¹⁷ 1960-ban A magyar szakszervezetek kulturális tevékenysége a 19–20. században címmel nyert első díjat a SZOT¹⁸ pályázatán. 1962-ben benyújtotta újabb könyvét A magyar munkásosztály műveltsége 1919–1945 között címmel a Népművelési Intézetnek, amely nem vállalta a kiadást. Első módosított változata (Munkásosztályunk irodalmi műveltsége a két világháború között. Bp. Gépirat, 1964. 258 p.) szintén nem jelenhetett meg. Újabb átdolgozással, rövidebb terjedelemben viszont ezt a művet is kiadták.¹⁹

A két világháború közötti időszakot vizsgáló irodalom- és művelődéstörténeti kutatásai eredményeként 1958-tól számos tanulmányt publikált a szakszervezeti könyvtárakról, a Vasas Szakszervezet Könyvtárának történetéről, a munkásosztály művelődési helyzetéről, irodalmi, politikai, társadalom- és természettudományi műveltségéről, a szociáldemokrata könyvkiadás történetéről, a magyar szakszervezetek kulturális tevékenységéről, a Népszava Könyvkiadó irodalmi kiadványairól, a Nyugat Könyvkiadóról, a munkásság irodalmi olvasmányairól, művelődéstörténeti kérdésekről. Ezek a Magyar Könyvszemle,  A Könyvtáros, a Népművelés, az Irodalomtörténet, az Irodalomtörténeti Közlemények, A Könyv, a Kortárs, a Kritika, az Új Írás, a Párttörténeti Közlemények, az Élet és Tudomány  (stb.) című folyóiratokban és különböző napi- vagy hetilapokban láttak napvilágot. Több könyve is kiadásra került a 60-as években és a 70-es évek közepéig, köztük a Munkásosztályunk általános műveltségi helyzete 1919–1945 között (Bp. Akadémiai K., 1964.) és A magyar szakszervezetek kulturális tevékenysége, 1919–1945 (Bp. Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézete, 1973) címmel. 1968 és 1970 között összeállította a Népszava 1919–1929 közötti évtizedének irodalmi repertóriumát (346 p.), de ez nem jelent meg.

Szilágyi az OGYK Szerzeményezési és feldolgozási osztályát 1960-as átalakításáig vezette. Közben 1956-ban két csoport alakult az osztályon belül: szerzeményezési csoport Beér Endréné és katalogizálási csoport Csendes Katalin vezetésével az osztályvezető irányítása alá rendelve. Az 1956-os forradalmi események a könyvtár és az ő életében is változásokat hoztak:

„Az 1956-os események alatt és után Vértes többször pozitív hozzáállást tanúsított. Részben józan magatartással kívül maradt az eseményeken, mert nem vett részt semmiben, és utána sem gondolt (egy kivételtől, Sári Józseftől eltekintve²⁰) bosszúra. Podonyit és engem a minisztériumi fellépéssel szemben megvédett, és így nem váltottak le bennünket a vezetői beosztásból. Ő is csak úgy maradhatott igazgató, hogy – hosszabb töprengés után – 1957 májusában visszalépett a pártba. A korábbi pártszervezet 20 tagjából kb. öten léptek vissza, a vezetők közül csak Vértes és Rácz Edit.²¹ Később is több 56-os személy mellett állt ki: felvette munkatársnak Veredy Katalint, az Országos Műszaki Könyvtár forradalmi bizottságának tagját, dr. Takács Józsefet, az Országos Széchényi Könyvtár forradalmi bizottságának elnökét és dr. Haraszthy Gyulát, az Akadémiai Könyvtár forradalmi bizottságának tagját (és volt igazgatóját – J. K.). [...] A forradalom után kb. 10-en a könyvtárból részt vettünk egy illegális segélyakcióban, amelyet Zolnay Vilmosné szervezett az egyik, 1956 miatt elítélt és börtönbüntetését töltő, sokgyermekes író, Varga Domokos családjának megsegítésére. Kb. egy évig havonta befizettük fizetésünk egy bizonyos részét, és Zolnay Vilmosné (akinek férje²² szintén részt vett a forradalmi eseményekben, ezért hátrányok is érték), eljuttatta a családhoz a támogatást.”

Az igazgató 1958-tól különgyűjtemények szervezésébe fogott. Még ebben az évben létrejött a Magyar tanácsköztársasági különgyűjtemény, 1960-ban az ENSZ gyűjtemény, 1962-ben a Magyar országgyűlési írások gyűjteménye és ugyancsak 1962-ben a Külföldi parlamenti kiadványok gyűjteménye. 1960-ban Vértes leválasztotta Szilágyi addigi osztályáról a szerzeményezést, amely önálló csoportként folytatta tevékenységét. A karcsúbbá vált szervezeti egység Feldolgozási osztály néven folytatta munkáját, vezetője még másfél évtizedig Szilágyi János maradt, aki a változtatásokat a következőkkel indokolta:

„Vértes úgy tervezte, hogy szervezetileg a külön­gyűj­te­mények is hozzám tartozzanak, az ENSZ kivételével, de 1960-ban összeveszett velem, s ekkor leválasztotta a feldolgozástól a szerzeményezést, amely Zolnay Vilmosné vezetésével önálló csoport lett. Az ENSZ nélküli három különgyűjtemény pedig az akkoriban (1961-ben – J. K.) létrehozott szaktudományi csoporthoz (osztályhoz – J. K.) került.”

A két évtizedig (1952–1971) az OGYK élén álló Vértes György igazgatóról szóló jellemzést a két évtizedig (1955–1974) a Feldolgozási osztályt vezető (de 1949-től a könyvtár munkatársaként dolgozó) Szilágyi így foglalta össze:

„Húsz évig dolgoztam vele együtt, a kezdeti jó kapcsolatok után (a hosszú mesélések időszakát sem volt könnyű elviselni, nem lehetett dolgozni mellette), a viszonyunk egyre inkább elmérgesedett. Hosszú tapasztalataim alapján nyugodtan állíthatom, hogy Vértes diktatórikus természetű volt, ellentmondást nem tűrt, együttműködni és emberekkel bánni nem tudott. Fő módszerével, az ordítással idegileg is kikészítette környezetét. A mozgalmi, irodalmi kudarcok után ez a helyzet tovább romlott, a légkör elviselhetetlenné vált, aki nem tetszett neki, azt – törvénytelen módon – el akarta bocsátani a könyvtárból. 1965 után osztályvezetői értekezletet Vértes már nem tudott tartani: ezek nem sokkal a kezdet után az osztályvezetők kivonulásával végződtek. Vértes magára maradt, csak néha maradt vele egy vagy két ember, többnyire Podonyi és Murányi (József – J. K.), akivel sokáig jó kapcsolatban volt.

A 60-as évek második felében a munkatársak, középvezetők panaszai miatt egymást érték a szakmai és a szakszervezeti vizsgálatok. Az egyiket Pajkossy György vezette, aki komoly szakmai tekintély volt az OSZK-ban, egy másikat Csűry István, a Debreceni Egyetemi Könyvtár igazgatója. Mindegyik megállapította a Vértessel szembenállók igazát, az igazgató szakmai és vezetői alkalmatlanságát. Elmarasztalták módszereit, de a pártközpont, amelyhez a könyvtár káderkérdésekben tartozott, Nemes Dezső²³ és Gáspár Sándor²⁴ vezetésével mindig megvédte, és meghagyta őt az igazgatói székben. Különböző szakszervezeti vizsgálatok és az alkoholista titkárnőjével kapcsolatos erkölcsi botrány és vizsgálat (ez a 60-as évek utolsó negyedében történt – J. K.) után is vezetői helyén tudott maradni.”²⁵

Végül Szilágyi nem kis szerepet játszott abban, hogy Vértes a 70-es évek elején kénytelen volt nyugdíjba vonulni. Erről így számolt be:

„1970 felé jártunk, amikor egy küldöttség tagjaként hárman a minisztériumba mentünk (Pintér Lászlóné párttitkár, Felvinczy Tamás SZB-elnök és én, a szakmai vezetés képviseletében). A Könyvtári osztálytól Vértes azonnali nyugdíjazását kértük, de – a pártközponttal szemben – nem értünk el eredményt. Vértes ellenlépésként Gáspár Sándorhoz rohant, és mint ellenforradalmárokat ki akart rúgatni minket. De Gáspár – az állításokat ellenőrizve – leállította Vértes akcióját. Vértes váltig hangoztatta, hogy ő soha nem megy nyugdíjba a könyvtárból, csak a temetőbe. Ebben az időben már teljesen egyedül maradt, szinte senkivel nem volt már beszélő viszonyban. 1970 végén, 1971 elején levelet írtam Aczél Györgyhöz (a 60-as évek végétől ő volt az MSZMP Központi Bizottságának kulturális titkára, és tudtuk, hogy nincs jó véleménye Vértesről), amelynek másolatát elküldtem a KB Kulturális osztályához és a Művelődésügyi Minisztérium Könyvtári osztályához – utóbbi szintén velünk értett egyet – is. Mellékelve az igazgató bűnlajstromát, azonnali nyugdíjaztatását kértem a könyvtár nevében. Két hét múlva közölték vele, hogy azonnali hatállyal nyugdíjba küldik. Vértes nem hagyta annyiban, Nemes Dezsőhöz rohant, akinek közbenjárására – 70 éves koráig – még egy fél évet engedélyeztek neki az igazgatói székben úgy, hogy utódja mellett már egyáltalán nem szólhat bele a könyvtár ügyeibe. Kb. 2 hónap múlva, 1971. július 1-jén, megérkezett az utód, (igazgatóhelyettesként – J. K.) Vályi Gábor, Vértes pedig 1972. január 1-jétől ténylegesen is nyugdíjba vonult.”

Az 1960-as és 1970-s években tollából több mint 20 recenziót közölt a Kritika, a Századok, A Könyv, az Irodalomtörténeti Közlemények című folyóirat.

Kandidátusi címének elnyerése hosszabb időt vett igénybe. Ennek története OGYK-s osztályvezetői időszakában kezdődött. 1965-ben az MTA Irodalomtudományi Intézete megbízta külső munkatársát, Szi­lágyi Jánost „A Népszava irodalompolitikája 1919–1929 között” című téma feldolgozásával, amit két éves munkával sikerült megvalósítani. Az intézet ügyvezető igazgatója Szabolcsi Miklós akadémiai levelező tag és Király István, az irodalomtudományok doktora javasolta a tanulmány átdolgozását és kandidátusi disszertációként történő benyújtását, amire 1969-ben került sor.

Ezt követően a kandidátusi értekezés tézisei nyomtatásban meg is jelentek, de a disszertációt a Tudományos Minősítő Bizottság (TMB) nem fogadta el, mert a jelölt a téma megfelelő átdolgozását időre nem tudta elvégezni, és a szükséges középfokú nyelvvizsgát is csak később, 1972-ben tette le.²⁶ Az újból benyújtott dolgozatot – a Szilágyi Rita által átadott hivatalos levelek tanúsága szerint – a Tudományos Minősítő

3. kép
Az MTA Irodalomtudományi Intézetének levele a Tudományos Minősítő Bizottsághoz 1968-ban

Bizottság 1973-ban is elutasította.²⁷ Hosszabb szünet után 1976-ban – amikor már a PIM Kézirattárában dolgozott – más témakörben írta meg újabb kandidátusi értekezését A magyar szocialista kultúra XIX–XX. századi történetéhez címmel. A tézisekbe foglalt tudományos munkásság megvédéséért Szilágyi 1977-ben magyar művelődéstörténet szakágban nyerte el a történettudományok kandidátusa címet.

A tudományos teljesítményről az alábbi hivatalos dokumentum tanúskodik:

4. kép
A kandidátusi cím megszerzése 1977-ben

Vértes 1971 végi távozása után Szilágyi még néhány évig az OGYK-ban a Feldolgozási osztály vezetője maradt. Az igazgató utóda, Vályi Gábor féléves igazgatóhelyettesi időszakában (1971. július 1–december 31. között) a könyvtár minden munkatársát – négyszemközti beszélgetésre – szobájába hívta, meghallgatta véleményét a könyvtár addigi helyzetéről, osztálya és saját tevékenységéről, s a további munkával kapcsolatban ötleteket, javaslatokat kért. Szilágyi 1971 szeptemberében 15 oldalas feljegyzésben tette meg a könyvtár valamennyi munkaterületére vonatkozó, indoklással alátámasztott javaslatait²⁸ (összesen 61-et), amelyekből – az egyetértés jeleként – a következő években jó néhány meg is valósult. Csak rövid felsorolással: a további fejlesztés főbb irányvonalainak kijelölése, az addig munkák felülvizsgálata, módosítása, új részlegek létrehozása, új szervezeti szabályzat készítése, vezetői feladatok, hatáskörök rögzítése, munkafolyamatok racionalizálása, olvasótermek, munkahelyek, raktárak elhelyezésének javítása, felszerelések, gépesítések fejlesztése, gyűjtőkörök áttekintése, pontosítása, újság- és folyóirat-gyűjtési problémák megoldása, katalógusok fejlesztése, az olvasói tájékoztatás színvonalának emelése, bővítése, olvasótermek korszerűsítése, a különgyűjtemények munkájának és feltárásának, katalogizálásának javítása, dokumentációs és bibliográfiai tevékenység megindítása, a könyvtár és az Országgyűlés közötti kapcsolatok fejlesztése, könyvtártörténeti kutatások támogatása stb.

Ezek után – talán nem csak számomra – kissé meglepő, hogy 48 éves korában, 1974. december 31-én távozott az OGYK-ból. Erről a többszöri beszélgetésünk ellenére elég szűkszavúan nyilatkozott, és nem árult el részleteket:

„Nem értettem egyet az új igazgató szakmai koncepciójával, ezért 1974-ben – 25 évet töltöttem az Országgyűlési Könyvtárban, ebből 22 évet középvezetőként²⁹ – kiléptem. Ezt követően a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárában helyezkedtem el.”

Miután a könyvtár régebben ott dolgozó, korabeli munkatársaitól sem sikerült a kilépés kérdéskörére választ kapni, a hagyatékban maradt iratmásolatok, feljegyzések³⁰ alapján rekonstruálom az erre vonatkozó tényeket. A kor levegőjének és a szocialista pártállam ma már különösnek tűnő, mindenre kiterjeszkedő politikai hatókörének érzékeltetésére³¹ több levélrészletet idézek. Ezekből az látható, hogy két éven át, 1973 őszéig a kapcsolatok normálisak voltak. Ekkor Vályi Gábor igazgató Szilágyit figyelmeztetésben részesítette, mert – amint az igazgató utólag írt emlékeztető leveléből kitűnik – egyik munkatársával „olyan valótlanságot közölt, amely alkalmas arra, hogy a hangulatot nagymértékben rontsa, a vezetés tekintélyét lejárassa… Ön a tény elismerése után arra hivatkozott, hogy jelenlegi munkakörébe belefáradt, és kérte, hogy helyezzem más beosztásba. Negatív válaszom után, saját kezdeményezésére a Műv. Min. könyvtárügyi osztályához fordult azzal a kéréssel, hogy helyezzék át más kulturális intézményhez”.³²

Újabb írásbeli figyelmeztetést követően Szilágyi válaszlevelében tegező formában az alábbiakat írta:

„Azóta levontam az elkövetett hiba tanulságait, s rendkívüli módon vigyázok arra, hogy mit teszek és mit mondok – különösen a Tőled kapott információkkal kapcsolatosan… A belefáradás tényezője viszont valóban fennáll, mert közel 15 esztendeje vívok állandó harcot a feldolgozás munkájának nagyobb megbecsüléséért, az újra és újra fellépő nehézségek leküzdéséért. … A közöttünk kialakult helyzetért egyébként – úgy gondolom – elsősorban nem is én, vagy Te vagy okolható, hanem a torz és egyoldalú információk, a könyvtárban hosszú évek során kialakult légkör, amelyek megrontották a mi – eleinte jól induló – kapcsolatunkat is.”³³

A figyelmeztetések után büntetésül az igazgató 1974 elején megvonta az 1971 márciusától engedélyezett heti kutatónap-támogatást a Feldolgozási osztály vezetőjétől. A minisztérium pedig a más kulturális intézményeknél szükséges béralap hiányára hivatkozva az áthelyezési kérelemre elutasító választ küldött. Szilágyi ekkor az MSZMP KB Tudományos és kulturális osztály vezetőjéhez írt levelében kért segítséget:

„Belefáradva és belebetegedve is a csaknem tizenötéves küzdelembe, múlt év novemberében kértem a Művelődésügyi Minisztérium Könyvtárosztályát, hogy engem más munkaterületre helyezzenek át. Elsősorban a Történettudományi Intézetbe, vagy az egyetemre, vagy a Petőfi Irodalmi Múzeumba szerettem volna menni… e helyeken azonban béralap nem volt… Időközben a helyzet tovább romlott körülöttem…  s nem akarom, hogy az ellentétek még tovább éleződjenek, a Tudományos és Kulturális Osztály segítségét kérem más munkahelyre való távozásomhoz.”³⁴

Indoklásul felsorolta negyedszázados könyvtárbeli munkaviszonyának beosztásait, kitüntetéseit és tudományos tevékenységét is. A címzett a levelet bürokratikus módon az elutasító intézményhez, a minisztérium Könyvtárosztályához továbbította,³⁵ amely a kérést a korábbi indokkal (béralaphiány) újból elutasította. Szilágyi ezután ismét a pártközpont Tudományos és kulturális osztályához fordult:

„Tekintettel arra, hogy a korábbi megállapodás – könyvtári területen való maradásom – megvalósítására nincs lehetőség, ismét kérnem kell a korábban kért munkahelyek egyikére való áthelyezésem esősegítését. Vagy az egyetem irodalomtudományi karára szeretnék menni tudományos kutatóként, vagy a Petőfi Irodalmi Múzeumba.”³⁶

Végül a pártközpont közbenjárására 1974 nyarán döntés született a Petőfi Irodalmi Múzeumba (PIM) történő áthelyezésről. A szeptemberben kezdődő felmondási idő után – az OGYK-ban töltött viharos negyedszázadot követően (gondoljunk csak az 1949-től 1952-ig tartó Elnöki Tanács irányítása alatt álló zűrzavaros időszakra, a nyilvánossá válás erőltetett ütemű lebonyolítására, az 1956-ig terjedő Vértes-éra ellentmondásokkal teli periódusára, az 1956–1957-es válságos évekre, az 1960-as évtized Vértes-féle viszontagságaira, majd az új igazgatóval 1973-tól kialakuló ellentétekre) – 1975. január 1-jétől tudományos főmunkatársként került a PIM Kézirattárába, ahol 12 évet töltött. Itt részben írói-irodalmi kéziratok szerzeményezését, rendezését, feldolgozását végezte, tárlatokat vezetett, előadásokat tartott. 1977-ben a Nyugat című állandó kiállítás társrendezője, a Nyugat Irodalmi Emlékmúzeum nagykatalógus összeállítója volt. Életrajzában bő egy évtizedes ottlétének időszakára így emlékezett:

„A PIM-ben írói hagyatékokkal foglalkoztam, dokumentumköteteket állítottam össze, kiadatlan írói kéziratokat publikáltam (pl. Kassák Lajostól, Nagy Lajostól, Déry Tibortól és másoktól), kiállítások és irodalmi konferenciák szervezésében vettem részt. (Itt is ki akartak nevezni osztályvezetőnek a Kézirattárba, de az itt is jelentkező belső harcok miatt e kinevezést sem vállaltam.)”³⁷

5. kép
Munkakönyvi bejegyzések

Múzeumi időszakában három könyve jelent meg. 1979-ben kiadták az első kandidátusi értekezésként benyújtott mű átdolgozott változatát³⁸ és egy, a munkásság 1945 előtti mozgalmaira koncentráló, gyűjteményes kultúrtörténeti összeállítást,³⁹ 1985-ben pedig ugyancsak a kiegyezéstől 1945-ig terjedő nyolc évtized baloldali kultúrtörténetének összefoglaló kötetét.⁴⁰

Hatvanéves korában 1987. január 1-jétől – összesen 41 év munkaviszony után – saját kérésére innen ment nyugdíjba (mint fentebb láttuk 1949 előtt is dolgozott 4 évet). Az 1949-től eltelt 37 év alatt végül mindössze két munkahelyen dolgozott: 1974 végéig az OGYK-ban (ami két munkáltatót jelentett, hiszen 1949-től 1952-ig az országgyűlési hatásköröket kisajátító Elnöki Tanács volt a fenntartó szerv) és 1975-től 1986 végéig, a PIM-ben.

1987-ben „a közművelődésben végzett kiváló munkájáért” a Szocialista kultúráért miniszteri kitüntetésben részesítették.

6. kép
Tagsági könyve a Művészeti Alap Irodalmi szakosztályában

Szilágyi János a 70-es évektől számos egyesület, tudományos társaság tagjaként is tevékenykedett. Egy ideig tagja volt a Könyvtárosok Országos Egyesületének, az Országos Könyvtárügyi Tanácsnak, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak, az Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Történettudományi Társulatnak, az Irodalomtörténeti Társulatnak, a Kunfi Zsigmond Társaságnak, a Nagy Lajos Társaságnak, 1981-től a Művészeti Alap Irodalmi szakosztályának.

Az 1970-es és 80-as években több rádióadást készített, amelyek a Kossuth Rádióban hangzottak el: 1978-ban Barta Lajos születésének 100. évfordulója; 1978–1979-ben Műveltséggel szabadságra! című kultúrtörténeti műsor (1–11. rész); 1982–1983-ban Munkásábrázolás a magyar irodalomban (1–10. rész) és A szocialista művelődésügy úttörői (1–6. rész); 1983-ban A lázadó író: Nagy Lajos (1–6. rész) – ezzel a műsorsorozattal a Magyar Rádió elnökének nívódíját is elnyerte; 1988-ban Régi magyar élcla­pok (1–6. rész)

 7–8. kép
A Magyar Rádiótól kapott nívódíj 1982-ben

 A rendszerváltozás időszakában bekapcsolódott a politikai életbe. 1988-ban belépett a Magyar Demokrata Fórumba, majd 1989 januárjában – régi szociáldemokrata érzelmeire hivatkozva – az MSZDP-be, novemberben pedig a Magyar Független Szociáldemokrata Pártba. Az 1990-es évek közepe felé a szociáldemokrata széthúzás, belső ellentétek és pártszakadások miatt kilépett a 13. kerületi elnökségből és a pártból is.

9–11. kép
Három párttagsági könyv

 Publicisztikai aktivitása viszont még évekig megmaradt. 1989 és 1998 között számos politikai cikket írt a Népszava, a Szociáldemokrata Népszava a Magyar Nemzet és a Népszabadság című napilapokba, valamint a Kapu és a 168 óra című havi és hetilapokba.

Az 1990-es évek első felében összeállította és megírta A magyar kultúra története a 20. században című nagyobb terjedelmű művét, amelynek kiadását 1994 decemberében Balogh Sándor, a történelemtudomány doktora és Illés László az irodalomtudomány kandidátusa ajánlotta. Kiadásával több kiadónál (Akadémiai, Corvina, Argumentum, Cserépfalvi, Korona kiadó) próbálkozott, de a magas költségek miatt nem vállalták a mű kiadását. Végül a Cserépfalvi Könyvkiadóval sikerült szerződnie 1995 májusában, azonban egy év múlva a kiadó közeli megszűnésére való tekintettel⁴¹ 1996 szeptemberében a könyv kiadásáról szóló szerződést felbontották.

 12–13. kép
Kiadási javaslat és a kiadói szerződés felbontása

Ezt követően még kérelemmel fordult a művelődési tárcához és a Nemzeti Kulturális Alaphoz – sikertelenül. A kötet kiadását senki nem vállalta. Ebben a jelentős költségeken (Szilágyi nagy számú képes illusztrációt is tervezett a könyvben) kívül a megváltozott politikai és gazdasági viszonyok, a szerző politikai szerepvállalása és idősödő kora is szerepet játszhattak.

14. kép
Szilágyi János 84 éves korában

Termékeny szerző volt. Írásaival – részben történelmi süllyesztőbe került ideológia közelében, de több korszakon átívelő gazdag történeti tényanyaggal – a történelmi és az irodalmi művelődést, a magyar kultúrát igyekezett szolgálni. Könyvein és folyóiratokban publikált művelődéstörténeti (ezen belül könyvtártörténeti) tanulmányain és jelentős íróinkról, költőinkről szóló irodalmi publikációin kívül rengeteg ilyen tárgyú cikke jelent meg napi- és hetilapokban, és műveinek ismertetéséről szóló cikkek ugyancsak sok folyóiratban és újságban megtalálhatók.⁴² 2005 májusában írt önéletrajzában becslése szerint cikkeinek száma kb. 300-ra tehető.⁴³ Önéletrajzának utolsó mondata így hangzik: „Egész életemben az emberi értékek védelmét, az igazságtalanságok, s az engem is sújtott szegénység és nyomor elleni küzdelmet tekintettem legfontosabb feladatomnak”.

A kulturális élet szorgalmas képviselőjének fentiekben vázolt munkásságát ellentmondások is kísérték, de ezekkel együtt gazdag életpályát hagyott maga mögött. 2018. december 28-án hunyt el Budapesten.

Jegyzetek

 1.   Édesanyja varrónőként egyedül nevelte gyermekét, mert az apa 1927-ben elhagyta a családot és külföldre távozott.

2.    Az adatok önéletrajzában és különböző lexikonokban (Új magyar irodalmi lexikon. 3. köt.; S. Püski Anikó: PIM: Irodalmi muzeológusok kislexikona; Kortárs magyar írók 1945–1997. 2. köt.; Révai új lexikona. 17. köt.) találhatók, valamint hagyatékában maradt iratokból, feljegyzésekből nyerhetők ki.

 3.   Molnár Imre (Szentes, 1906. június 12.– Bp. 1958. augusztus 1.), 1945-ben és 1947-től 1953-ig az SZDP, majd az MDP országgyűlési képviselője, 1948. február 23-tól 1953. március 18-ig országgyűlési alelnök.

 4.   A lista 1950 tavaszán készült, amikor a régiek közül csak Tombor Tibor szerepel, Beőthy Ottó könyvtárigazgatót pedig az ÁVH már letartóztatta, de még nem nevezték ki új főigazgatónak Daka Sándort.

 5.   Könyvtári terv az 1950. július 1.–1950. december 31-ig terjedő hat hónapi időre című korabeli irat feladatkijelölése alapján.

 6.  A 19. század magyar művészei a népért és szabadságért. Budapest, Népszava, 1952. 37 p.

  7.  Korábban a Nemzeti Parasztpárt tagja volt, és nem lépett be az MDP-be.

 8.   Kommunisták Magyarországi Pártja

 9.   Lásd JÓNÁS Károly: Interjú egykori neves könyvtárosokkal = Könyvtári Figyelő, 2018. 4. sz.

10. A vizsgálatot 1955. február 14-től 16-ig egy, Kéki Béla osztályvezető (Műszaki Egyetemi Könyvtár), volt OSZK-főigazgató-helyettes által vezetett bizottság végezte, amely elítélte Vértes gyarapítási és feldolgozási tevékenységét, és szervezeti változtatásokat is javasolt.

11. 1953-ban lépett a könyvtárba tájékoztató könyvtárosként, 1955. márciustól 1975 végén történt nyugdíjba vonulásáig ennek az osztálynak a vezetője.

12. 1952 második felében a népművelési minisztériumi irányítás kialakulása idején Szilágyi már az OGYK önálló pártalapszervezetének lett a titkára.

13. Felesége halála (1978) után Szilágyi újra megházasodott, de 8 év múlva elváltak. Szilágyi Rita közlése.

14. Szilágyi Rita is tanár, majd történészként számos könyv szerzője és híres elhunytak temetői idegenvezetője.

15. Az első könyvtártudományi doktori szigorlat = Könyvtáros, 1958. 7. sz.

16. Lásd az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet honlapján a Története címszó alatt: Kovács Máté (1906–1972)

17. SZILÁGYI János: A magyar munkáskönyvtárak a két világháború között (1920–1944). Budapest, Akadémiai K. 1961. 112, 4 p.

18. Szakszervezetek Országos Tanácsa

19. Munkásosztályunk általános műveltségi helyzete 1919–1945 között. Bp. Akadémiai K. 1964. 135 p.

20. Sári József az OGYK forradalmi bizottságának vezetője volt, aki erélyes fellépéssel Vértestől átvette a könyvtár kulcsait, ezzel az igazgatót jelképesen megfosztotta vezetői funkciójától. Ezt Vértes nem tudta megbocsátani, és Sárit nem vette vissza a könyvtárba akkor sem, amikor kiderült, hogy a kulcsok elvételén kívül semmit nem követett el.

21. Az addigi párttitkár, Szilágyi tehát nem lett tagja az MSZMP-nek 1957-ben és később sem.

22. Zolnay Vilmos író, a Könyvbarát és a Könyvtáros c. folyóiratnak is volt a szerkesztője.

23. Magas funkciókat töltött be az MSZMP felső szerveiben.

24. Évtizedeken át 1987-ig az MSZMP Politikai bizottságának tagja, a SZOT főtitkára 1988-ig.

25. Ezeket az állításokat (és a korábbi idézetek tartalmi igazságát is) a könyvtár korábbi munkatársai (Maróti Mihály raktárvezető, Murányi József szaktudományi osztályvezető, Setényi Mátyásné gyarapítási osztályvezető-helyettes, Valcz Lászlóné olvasószolgálati osztályvezető és a későbbi főigazgató, Veredy Katalin) is megerősítették, illetve senki nem cáfolta a könyvtártörténet megírásakor (1995-ben) és később sem.

26. Oroszból már 1963-tól volt nyelvvizsgája.

27. E műve azonos címmel 1979-ben jelent meg az Akadémiai Kiadónál 217 oldalon.

28. Elvégzendő feladatok az Országgyűlési Könyvtárban címmel.

29. Szilágyi itt azt a két évet is beszámította, amikor az olvasószolgálati munkaterület irányításával nem osztályvezetőként foglalkozott.

30. Ezeket Szilágyi Rita bocsátotta rendelkezésemre, köszönet érte.

31. A fentebbi idézetek is hűen mutatják mindezt, ezért nem véletlen a pártügyekre történő gyakori hivatkozás.

32. Vályi Gábor levele Szilágyi János osztályvezetőhöz, 1974. január 15.

33. Szilágyi János levele Vályi Gábor igazgatóhoz, 1974. január 25.

34. Szilágyi János levele az MSZMP KB Tudományos lés kulturális osztályához, 1974. február 10.

35. A tudományos és kulturális osztály levele Szilágyi Jánoshoz, 1974. április 6.

36. Szilágyi János levele az MSZMP KB Tudományos lés kulturális osztályához, 1974. március 25.

37. Rövid életrajzom. 2005. 3. p.

38. SZILÁGYI János: A Népszava irodalompolitikája 1919–1929 között. Budapest, Akadémiai K. 1979. 217 p.

39. Munkásmozgalom és kultúra 1867–1945. Dokumentumgyűjtemény. Összeáll. és az összekötő szövegeket írta Szilágyi János. Budapest, Kossuth K. 1979. 462 p. 24 t.

40. Szilágyi János: A magyar szocialista kultúra története 1867–1945. Budapest, Kossuth K. 1985. 203 p. 32 t.

41. Szilágyi János levele Rockenbauer Zoltán miniszterhez, 2000. január 31.

42. Összeállítva a Szilágyi-publikációk bibliográfiáját meg kell állapítanom, hogy a napi- és hetilapokban megjelent cikkek regisztrációja nélkül is a lista 10 oldal (oldalanként 12–15 tétellel) terjedelmű.

43. Rövid életrajzom, 2005. május, 3. p.

Beérkezett 2019. április 9.