Az Országgyűlési Könyvtár “első”, kiadatlan évkönyvének története

A nagy múltú könyvtár közel másfél évszázados történetében az „első” évkönyvet a munkatársak az 1940-es években állították össze (azért nevezték elsőnek, mert továbbiakat is terveztek). Vitathatatlan tényként állapíthatjuk meg, hogy az 1848-as szabadságharc, illetve Vasváry Károly képviselőházi könyvtárnok kinevezésének 100. évfordulójára ténylegesen is elkészült a Parlamenti Könyvtár első évkönyve, amelyet azonban soha nem adtak ki, annak ellenére, hogy a nyomdai kefelevonat végső ellenőrzésre a könyvtárba érkezett. Az utolsó pillanatban ugyanis a kötet kiadását leállították. A következőkben irattári dokumentumok, elsősorban a képviselőház állandó könyvtári bizottságának kéziratos jegyzőkönyvei, valamint egykori munkatársak visszaemlékezései alapján rekonstruáljuk az elsőnek induló évkönyv születésének, összeállításának és mellőzésének körülményeit. A Könyvtári Évkönyv elkészítésének ötlete Trócsányi György nevéhez fűződik, aki a Képviselőházi Könyvtár igazgatója (1945-től főigazgatója) volt 1941 és 1949 között. A már két évtizede a könyvtárban dolgozó szakember a képviselőház könyvtári bizottságának szokásos évi ülésén, 1941. december 12-én terjesztette elő tervét. Az évkönyv kiadása indoklásául a következő érveket adta elő:

  • A könyvtár már 1912-ben nívós szaporulati kötetkatalógus kiadását kezdte el, amely sorozat az I. világháború miatt – két kötet megjelenése után – megszűnt.
  • Külföldi országok parlamenti könyvtárai és magyar könyvtárak is adnak ki évkönyveket, illetve évi gyarapodási jegyzékeket (hivatkozott az olasz, a svéd, a német képviselőházi példákra és a Fővárosi Könyvtár évkönyvére).
  • A könyvtár 1942-ben fogja elérni a 200 ezer kötetes állományt, és „nemcsak állománya, hanem évi szaporulata következtében is az ország egyetlen jelentékeny könyvtára politikai dokumentáció szempontjából”.
  • „Tudományos és közérdek”, hogy a könyvtár legújabb könyvanyagának címjegyzéke „legalább évenként szélesebb köröknek is rendelkezésére álljon”.
  •  „Eléggé fel nem becsülhető jelentősége” van annak a propagandának, amelyet „a Parlament tagjai között van hivatva a könyvtár minél élénkebb igénybe vétele érdekében kifejteni”.

A képviselőházi könyvtárigazgató a bizottság meggyőzése érdekében kifejtette, hogy a Könyvtári Évkönyvet ingyen kellene a képviselők rendelkezésére bocsátani oly módon, hogy a könyvtár értesítené őket az igénylés lehetőségeiről. Trócsányi kifejezte reményét, hogy – a felsőházi tagok között szétosztandó példányok fejében – valószínűleg a felsőház is hozzájárul a nyomtatási költségekhez.
A könyvtári bizottság tagjai közül az ismert legitimista politikus, Apponyi György gróf (1939-ben a Polgári Szabadság Párt országgyűlési képviselőjévé a főváros I. kerületében választották meg) teljes támogatásáról biztosította az évkönyv megjelenését, de kifogásolta, hogy a képviselők teljesen ingyen jussanak hozzá: „méltányos volna a képviselők áldozatkészségének legalább kismértékű igénybevétele ez alkalommal”. Tasnádi Nagy András, a képviselőház és a könyvtári bizottság elnöke is egyetértett ezzel, hiszen „az ingyen kapott könyveket nem becsülik meg eléggé”. Az elnök azért is hozzájárult az évkönyv kiadásának tervéhez, mert azt akarta, hogy „a könyvtárat a Képviselők nagyobb mértékben igénybe vennék, mint eddig”, ehhez pedig „bizonyos propaganda is szükséges”.
A támogató megnyilatkozások után Trócsányi azonnal jelezte, hogy a hónap elején már tájékozódott az Athenaeum nyomdánál. 1000 példány katalóguskötet, két hasábos szedés-rendszerben, 25 ív (kb. 400 oldal) terjedelemben 4512 pengőbe kerülne. Tudja, hogy „az összeg fedezetéül az 1942-es évi költségvetés keretei között, csak akkor lehet gondoskodni, ha valamilyen rovaton megfelelő összegű megtakarítás mutatkozik” (év vége lévén a költség beiktatásával ugyanis már elkéstek). A kötet kiadásához a cédulaanyag viszont máris rendelkezésre áll, mert „1941. január hó 1-től erre a célra külön 3 cédulát” húzatott le. Az elnök kifejezte, hogy megtakarítás esetén nem zárkózik el az évkönyv kiadásához szükséges összeg biztosításától. Ezt követően a könyvtári bizottság jegyzőkönyve a napirendet a következőképpen zárta le:
„A bizottság elvben hozzájárul a Könyvtári Évkönyv kiadásához, amely az évi szaporulat válogatott címjegyzékét tartalmazza – a könyvtárigazgató javaslatának megfelelően. Egyben elhatározza, hogy az évkönyvet két-hasábos szedési rendszerben jelenteti meg s azt később megállapítandó méltányos áron bocsátja az igénylő képviselők rendelkezésére. Egyben felkéri a bizottsági elnök urat, hogy amennyiben a megtakarítások lehetővé teszik, még az év (vagyis 1942: J. K.) folyamán gondoskodjék az 1941. évi Évkönyv fedezetének megteremtéséről. A könyvnyomdai ajánlatokkal akkor kíván majd a bizottság foglalkozni, amikor a kiadás teljesen időszerűvé válik.”
A kérdéskörre a Ház fél év múlva tért vissza. Trócsányi a könyvtári bizottság 1942. június 19-i ülésén jelentette, hogy „a Könyvtári Évkönyv 1941. évi anyaga együtt van, a kiadást biztosító fedezetről még gondoskodás nem történt”. A kritikus megjegyzés után az igazgató viszont előrejelzést adott a várható nehézségek évkönyvet érintő fokozódásáról is, kifejtve, hogy nehezen tudná vállalni a következő évfolyamok megjelenéséért a felelősséget, mert „folyó év október havától három segédkönyvtárnok fog katonai szolgálatot teljesíteni”, tehát „nem volna célszerű egy évfolyamot megjelentetni, amikor ennek az I. évfolyamnak a kiadása is azzal az eredménnyel járna, hogy a Könyvtárnak egyéb munkái maradnának elvégezetlenül”. A folyóiratokat is szerkesztő Szabó Zoltán bizottsági tag, a sárospataki akadémia teológustanára, kormánypárti képviselő (Magyar Élet Pártja) ellenvéleménnyel élve országos érdeknek minősítette a Könyvtári Évkönyv kiadását. Véleményét figyelemre méltó, a könyvtárt pozitívan érintő érveléssel támasztotta alá, amely szintén a könyvtári bizottság kézírásos jegyzőkönyvében kísérhető figyelemmel:
„Az a fel nem becsülhető szellemi kincs, ami az Országgyűlés Könyvtárában bizonyos mértékig rejtőzve fekszik, feltárást igényel. Mulasztás és vétek, hogy annak jobb kihasználásáról nem gondoskodunk. Ezt a célt szolgálhatná a Könyvtári évkönyv is, amely nemcsak az évi beszerzések válogatott jegyzékét tartalmazná, hanem évenként a leginkább az érdeklődés előterében álló egy-egy politikai, vagy törvényhozási kérdés szak-bibliográfiáját is közölné. Ilyen kérdések pld. a zsidókérdés, a kisebbségi kérdés, az élettér kérdése stb.”
A képviselő szerint „a Könyvtár vezetőségében megvan a megfelelő mértékű szellemi érzékenység és mozgékonyság, hogy ezt az Évkönyvet szerkessze és hatékonnyá tegye”. Szabó Zoltán egyéb érdekes ötleteket is felvetett: azt szeretné, ha
„az évkönyv keretei között, vagy azt kiegészítő kötetben, esetleg önálló sorozatban képviselők nagyobb tanulmányai is napvilágot látnának. Így egy munkaközösség-féle jönne létre a könyvtár körül, s nem veszne kárba az a sok kutatás, amelyet a képviselők egy-egy kérdés parlamenti megvilágítása céljából végeznek, s amelynek minden eredménye ritkán fér el egy felszólalásban.”
A képviselő javaslataira reagálva Tasnádi Nagy András ház- és bizottsági elnök arra kérte a hozzászóló képviselőt, hogy javaslatait jobban dolgozza ki, mert ő maga örömmel üdvözölné
„egy ilyen kiadvány-sorozat megindítását, amelyre azonban ezidőszerint a Képviselőháznak fedezete nincsen”. A könyvtári bizottság végül is tudomásul vette Trócsányinak az évkönyvre vonatkozó bejelentését, és megbízta, hogy „amint a Könyvtári Évkönyv megjelentetésének előfeltételeit biztosítva látja, arra vonatkozólag tegye meg a szükséges előterjesztést.”
Az évkönyv, illetve gyarapodási katalógus megjelenését tehát nemcsak az I., hanem a II. világháború is akadályozta. A témát a háborús viszonyok ellenére Trócsányi még 1943-ban is igyekezett napirenden tartani. Az igazgató a könyvtári bizottság 1943. november 16-i ülésén azt javasolta, hogy 1942-ben a könyvtárba érkezett magyar és külföldi folyóiratok és napilapok jegyzékét a könyvtári bizottság – az éves jelentés mellékleteként – betűrendben nyomassa ki, mert „az időszaki lapok jegyzékét minden könyvtári évkönyv tartalmazza”, s a feltüntetett anyag gazdagsága azoknak a képviselőknek és felsőházi tagoknak a figyelmét is felhívja, akik addig egyáltalán nem ismerték a könyvtárt. A bizottság ehhez hozzá is járult, a könyvtár következő jelentése valóban mellékelte az időszaki kiadványok gazdag és elismerésre méltó jegyzékét.
Ezt követően a háború, a létszámhiány és a takarékossági intézkedések miatt az évkönyv összeállításáról és kiadásáról évekig nem esett szó. (Annak sincs nyoma, hogy Szabó Zoltán javaslatait részletesebben kidolgozta, illetve benyújtotta volna az elnök részére.) Amikor ismét szóba került, már a II. világháború és az azt követő rendszerváltás is befejeződött, Trócsányi György pedig 1945 júliusától főigazgatóként irányította az egykamarás nemzetgyűlés könyvtárát. A témát a könyvtári bizottság 1946. december 18-i ülésén – a megváltozott történelmi körülmények között – ismét ő vetette fel. A bizottsági jegyzőkönyv ezt a következőképpen örökítette meg:
„A Könyvtár indokoltnak látná, ha ez az Évkönyv első ízben 1948. március 15-re jelenne meg, és az első kötet tartalmazná az utolsó 10 év könyvbeszerzésének szakrendszerbe foglalt válogatott címjegyzékét. A Könyvtár a maga részéről ezzel a kiadvánnyal kíván hozzájárulni az 1848. év századik évfordulójának megünnepléséhez, de indokolja a jelzett időpontban való megjelentetését az is, hogy egyidejűleg a Könyvtár is ünnepelheti megalapításának 100-ik évfordulóját, mert hiszen 1848-ban neveztetett ki Vasváry Ká­roly személyében az első országgyűlési könyvtárnok. Ez a kötet bizonyságául szolgálna az egész külföld előtt, hogy az Országgyűlés Könyvtára a háború előtti években, de a háború alatt is minden tőle telhetőt elkövetett abban az irányban, hogy az Országgyűlés tagjai részére biztosítsa a legteljesebb tájékozódást a német imperializmus és fasizmus elleni angolszász, francia és svájci irodalom megszerzésével és annak megfelelő feldolgozásával. Ezt követően az évkönyv természetesen évenként jelenne meg.”
Láthatjuk, hogy a fő cél azonos, a kiadás ürügye, apropója és a körítés változott. A Vasváry Károlyra hivatkozás enyhe csúsztatás volt, hiszen Nagy Miklós könyvtárigazgató korábbi könyvtártörténeti írásaiból már ismertté vált, hogy Vasváry Károlyt 1849 júniusában nevezte ki Almásy Pál, a képviselőház alelnöke, s nem 1848-ban. (Azóta a kutatások kiderítették, hogy nem is Vasváry volt az első parlamenti könyvtárnok, hanem Bojthor Endre, akit – valóban 1848-ban – Szemere Bertalan belügyminiszter nevezett ki.) Ezt azonban a könyvtári bizottság jelenlevő tagjai sem tudhatták, és a forradalom 100. évfordulója valóban nagyszerű alkalomként kínálkozott. Justus Pál SZDP-képviselő, a könyvtári bizottság jegyzője és előadója – támogatva az évkönyv kiadását – javasolta, hogy a könyvgyarapodást vagy évenként, vagy 1945 előtti és utáni időszakra bontsák. A főigazgató ezzel párhuzamosan felvetette, hogy az ún. „zárt anyagok” címeit is felvegyék-e az évkönyvbe: a bizottság egyértelműen igennel válaszolt. Trócsányi vázolta a további elképzeléseket. Az évkönyv a tíz évi könyvbeszerzés címadatain kívül a következőket tartalmazná még: az év során elfogadott törvények felsorolását, a könyvtárba járó időszaki kiadványok betűrendes jegyzékét és a politikai eseménynaplót.
A főigazgató a később évenként kiadandó év¬könyv bővítésére is javaslatot tett. Ezek tartalmaznák: „a nemzetgyűlési képviselők és tisztviselők előző évi irodalmi munkásságának felsorolását, továbbá évenként 1−2 bevezető tanulmányt, amely foglalkozna a Könyvtár szakrendszerével, a parlamenti könyvtárak közötti együttműködéssel, esetleg parlamenti jogi aktuális kérdésekkel.”
Trócsányi újra szóba hozta a képviselői ingyenes példányok kérdését, majd kitért a példányszám részletezésére. Elképzelése szerint indokolt az évkönyv 15002000 példányban történő kiadása: 5600 példányt fordítanának a nemzetgyűlés tagjai közötti szétosztásra, illetve a hivatalos megküldésekre, ötszáz példány kellene a külföldi terjesztésre, és „az anyag gazdagságára való tekintettel” ezer példányt tárolnának. A szerkesztés egyébként a főigazgató feladata lenne, aki a munkát az összes könyvtári tisztviselő bevonásával végzi. A szedési minta bemutatása után a Varga Béla nemzetgyűlési elnök vezette bizottság a főigazgató előterjesztését elfogadva 1946 decemberében az alábbi határozatot hozta:
„kívánatosnak tartja egy olyan könyvtári évkönyvnek kiadását, amely az évi szaporulat válogatott címjegyzékét tartalmazza olyan kiegészítő tartalommal, amint azt a könyvtári főigazgató előterjesztésében előadta. Határozatilag kimondja továbbá, hogy a Könyvtári Évkönyv I. évfolyamának 1948. március 15-én való megjelenését kívánatosnak tartja, amely évkönyv tartalmazza az utolsó 10 év beszerzésének válogatott címjegyzékét szakrendszerben, külön választva az 1945. év előtt megjelent és az azután vásárolt könyveket. A Könyvtári Évkönyvből minden azt igénylő képviselő ingyen példányt kap. Elfogadja az előre jelzett kéthasábos mintát, elhatározva az I. évfolyamnak 2000 példányban való megrendelését. Felhatalmazza a könyvtári főigazgatót, hogy a bizottság jelen határozatára való hivatkozással, keresse meg az elnöki irodát, hogy a Nemzetgyűlés nyomdai szállítójától a megfelelő árajánlatot haladéktalanul kérje be és az árajánlat birtokában a számvevőség főigazgatójától kérje a szükséges összegnek az 1947/48. évi költségvetésbe való felvételét.”
Az előterjesztés a bizottság ülésén oly mértékű sikert aratott, hogy Trócsányi javaslatára az évkönyv szerkesztésével kapcsolatos különmunkák díjazására összesen 48 000 Ft folyamatos kiutalását is jóváhagyta. A főigazgató utólagos kérdésére a könyvári bizottság a szépirodalmi szak (A3) címanyagának a Könyvtári Évkönyvbe való felvételét elvetette.
Kapcsolódik az évkönyv-kérdéskörhöz, ezért megemlítem: még ugyanezen az ülésen – külön napirendi pontként – visszaköszönt Szabó Zoltán 1942. június 19-i javaslata, hogy a Könyvtári Évkönyv politikai–törvényhozási tanulmányokat is közöljön. Ezúttal viszont Trócsányi – az évkönyv témakörén túllépve – tett hasonló célú javaslatot politikai irodalmi szemle folyamatos szerkesztése és kiadása tárgyában. Bár a bizottság az újabb ötlet megvalósítását „elvben helyesnek és szükségesnek” tartotta, 3 tagú albizottságot (Andics Erzsébet, Justus Pál és Valai László) küldött ki, hogy Trócsányi György főigazgatóval együtt a részletes előterjesztést áttanulmányozzák, a javaslatot levette a napirendről (erre később sem tértek vissza).
Egy év múltán a könyvtári bizottság kéziratos jegyzőkönyvei is jelzik, hogy az évkönyvvel kapcsolatban – menet közben – változások következtek be. Ezeket nagyrészt az 1947 augusztusában lezajlott országgyűlési választások eredményezték, hiszen a képviselők és a könyvtári bizottság tagjainak egy része kicserélődött, s a ház elnöke sem Varga Béla volt már. A könyvtári bizottság működésének irányítását Nagy Imre, az új Országgyűlés elnöke vette át. A változtatások egy részében praktikus szempontok is szerepet játszhattak. Az 1947. december 12-i ülés jegyzőkönyvei a következőkről tanúskodnak:

  • 1948. március 15-ére valószínűleg nem készül el teljesen a kötet, de várhatólag még az első félév során megjelenik.
  • Az évkönyv az 19451947. években állományba vett művek válogatott címjegyzékét fogja tartalmazni, az 1945 előttieket nem (a takarékossági szempontokon túl itt már érezhető a politikai szemléletváltás is, amely az 1945 előtti Horthy-korszak fokozódó tagadására irányult).
  • Miután az évkönyv az országgyűlés centenáriumi kiadványa is, az elnöki bevezetőn kívül a főigazgató tanulmánya a könyvtár történetéről, szakrendszeréről és terveiről, valamint az 1945947. évi törvények felsorolása és a köztársasági alaptörvény (háromnyelvű fordítással együtt) is megjelenne.
  • A nyomdai árajánlat jelentős késésben van.

E kiegészítéseket, változtatásokat a főigazgató tényként jelentette be, nyilvánvaló tehát, hogy a bizottsági ülés előtt az elnökkel már egyeztetett, s az ő utasításainak szellemében járt el. Ezt bizonyítja az is, hogy az országgyűlési elnök kérésére a bizottság vita nélkül vette tudomásul a hallottakat.
Ilyen előzmények után érkezett el az 1948-as jubileumi esztendő, a forradalom centenáriuma. Bár a képviselők az 1948. január 14-i plenáris ülésen elfogadták az új könyvtári ügyrendet, amelynek 27.§-a a Könyvtári Évkönyv évenkénti kiadását egyértelműen rögzíti, a kötet – az ad hoc jellegű változtatások és az elégtelen könyv¬tári létszám következtében – a 100. évfordulóra ténylegesen nem készülhetett el. Az évkönyvvel kapcsolatos elképzelések további, vagyis folyamatos változásai már jelzik a kiadás meghiúsulásának előszelét. Trócsányi a könyvtári bizottság 1948. november 24-i ülésén a következőkről számolt be:

  1. Az évkönyv anyaga teljesen elkészült.
  2. A 350 hasáb válogatott címjegyzéken már a második korrektúrát végzik.
  3. Az évkönyv az 1945 és 1947 között beszerzett könyvek válogatott címjegyzéken kívül tartalmazni fogja (ezekről még 1947 végén sem esett szó):
  • a főigazgató által összeállított bizottsági jelentésekre támaszkodó 19451947. évi könyvtári jelentést,
  • a könyvtár szakrendszerének bemutatását,
  • a magyar országgyűlési nyomtatványok 18481948. évekről szóló bibliográfiai adatait,
  • a Hungaria Polyglottát, vagyis a Magyarországon megjelent idegen nyelvű művek betűrendes listáját,
  • az utóbbi három év alatt beérkezett szovjet kiadványok cirill betűs összeállítását,
  • a kurrens időszaki sajtótermékek betűrendes címjegyzékét,
  • 60 oldal terjedelmű tárgy- és névmutatót.

Itt tehát már szóba sem került a törvények felsorolása, a politikai eseménynapló, a köztársasági alaptörvény háromnyelvű változata vagy a könyvtár történetét ismertető főigazgatói tanulmány, amelyek évkönyvbe vételéről korábban bizottsági határozat döntött. A főigazgató a továbbiakban utalt arra, hogy az évkönyv munkálatait az előző évinél hat fővel kisebb létszámú gárda végezte, majd kifejtette, hogy a kötet „hatalmas bizonyság lesz amellett, hogy milyen nagy értékű és nagy terjedelmű szellemi termelés folyt a felszabadulás óta az országban, másrészt, hogy milyen gazdag anyag állott a törvényhozók és a kutatók rendelkezésére a Könyvtárban”.
Jellemző, hogy az évkönyvvel szemben felhozott képviselői kritikai kifogások teljesen politikai jellegűek voltak. Bóka László volt könyvtári tisztviselő, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára (a későbbi neves irodalomtörténész) azt kifogásolta, hogy a könyvtárnak ajándékozott könyvek listáján kevés szovjet és népi demokratikus kötet szerepel, s hogy a Teleki Pál Tudományos Intézet még a régi nevén szerepel. A nyelvek szerinti gyarapodási megoszlásnál is a szovjet népek nyelvének a nyugatiakhoz viszonyított, alacsony részvételi arányát bírálta. Ugyancsak nemtetszését nyilvánította, hogy az 58 angol folyóirat mellett mindössze 7 az orosz, lengyel és román pedig egyáltalán nem szerepel. Mindez ellentétes azzal a politikával, amelyet az ország 1945 óta követ. Ezzel szemben Supka Géza ellenzéki képviselő (Polgári Demokrata Párt), a Világ című napilap főszerkesztője a legnagyobb elismerés hangján az évkönyv és a könyvtár mellé állt, kifejezve azt, hogy „mennyi gondos munka fekszik egy ilyen műben”, s hogy „ez a rendes hivatali munkát messze túlhaladó tudományos könyvtárosi tevékenységet jelent”. Supka azt indítványozta, hogy a bizottság ismerje el mindezt, mert „az évkönyv nagyfontosságú a könyvtári kultúra szempontjából”.
Érdekes módon ezen az ülésen az évkönyv témája már nem külön napirendi pontban került vitára, hanem Trócsányi a következő évi könyv- és folyóirat-rendelések beszámolójában – mintegy véletlenül – tért ki az évkönyvvel összefüggő információk közreadására. Ez azt mutatja, hogy egyrészt a korábbi határozatokhoz képest testületi szinten már nem akartak semmit hozzátenni a kérdéskörhöz, másrészt a sokféle változtatásról – a demokratikus módszerek fokozódó háttérbe szorítása miatt – az elnök (Nagy Imre) bizottságon kívül, hatalmi szóval döntött. A harmadik, s egyben legvalószínűbb ok az lehetett, hogy a háttérben már dolgoztak a kegyvesztetté váló főigazgató megbuktatását előkészítő erők, s elnöki szinten már tudtak arról, hogy az évkönyvet (amely – felfogásuk szerint – igazából Trócsányinak, a gyűlölt régi rendszer átmentett reakciós képviselőjének volt elsősorban az alkotása) nem is fogják kiadni. Mindenesetre a bizottsági ülésen a további gyarapodási kérdések megvitatása folytatódott, s a határozathozatal során az évkönyvről már nem tettek említést. E tény erősíti meg azt a gyanút, hogy az elnöklő Nagy Imre nem engedte a téma bizottsági napirendre tűzését, s Trócsányi mégis előhozta egy másik napirendi pont tárgyalásának keretében. Mert a kiadás előtti utolsó pillanatban (miként az 1929-es és 1932-es nagy könyvtári katalóguskötetek megjelenését megelőzően, amikor az ülések jelentős részben a kiadás részletkérdéseivel foglalkoztak) még egy sor kérdést tisztázni kellett volna: pl. a végleges példányszámot, a képviselői ingyenességet, a külföldi terjesztés és hazai elosztás módszereit, az évkönyv szerkesztésében és összeállításában résztvevő munkatársak jutalmazását stb. Ezekről a fontos kérdésekről egy szó sem hangzott el. Az sem lehetett véletlen, hogy az 1948-as kommunista fordulatot követően, az év végén csak egy ellenzéki politikus Supka Géza vette védelmébe a kiadványt, ami ugyancsak nem számított akkoriban jó ajánlólevélnek.
Ezt követően már gyorsan és a háttérben zajlottak az események, írott források alig állnak rendelkezésre. A könyvtári bizottság – 1950-es megszüntetéséig – több ülést nem tartott, írásos feljegyzések nem maradtak fenn. Az alkotóereje teljében levő 53 éves Trócsányit, aki az addigi parlamenti könyvtárvezetők közül szakmailag talán a legkiemelkedőbb és országosan is elismert volt, 34 hónap múlva, 1949 márciusától érdemtelenül nyugdíjazták, s még abban az évben – három kivételével – a régi rend reakciósainak bélyegzett munkatársakat (20-ból 17-et) menesztettek a könyvtárból. Hasonló sorsra jutott a Könyvtári Évkönyv is. Az Athenaeum nyomdában a kefelevonaton a Trócsányi által fogalmazott fontos, a könyvtárt bemutató rész, illetve az 19451947. évről szóló összefoglaló jelentés már nem szerepel, pedig ekkorra ez is ténylegesen elkészült. A főigazgató, aki részt vett a korábbi, nagy sikerű vaskos katalóguskötetek összeállításában, s aki mint a Társadalomtudomány című folyóirat 19421944 közötti társszerkesztője, valamint a Közgazdasági és Politikai Irodalmi Szemle szerkesztője (19431944) jelentős tapasztalatokat szerzett, színvonalas bevezető tanulmányt írt (A könyvtár állománya, katalógusrendszere és működése címmel). Ez az alábbiakat tartalmazta, igen részletesen:

  1. az évkönyv tartalma
  2. a könyvtár állománya, gyarapodása
  3. a könyvtár katalógus- és szakrendszere
  4. a könyvtár helyiségei
  5. a könyvtár forgalma
  6. a Közművelődési könyvtár (ezt az Országgyűlés alkalmazottai részére kölcsönzési céllal, mintegy külön gyűjteményként, 1946-ban hozták létre)
  7. a könyvtár munkaprogramja

A tanulmányt bő terjedelemben részletes kimutatások, számadatos mellékletek, statisztikák egészítették ki, amelyek a könyvtár 19451947. évi időszakára vonatkoztak.
A kefelevonaton a felelős kiadó helyén már nem Trócsányi szerepel, hanem utóda, Beőthy Ottó könyvtári igazgató neve van feltüntetve. A könyvtár érdemi munkagárdája még a változásokhoz igazítva elkészítette a módosított név- és tárgymutatót, abban bízva, hogy az évkönyv, amely mégiscsak a könyvtár kulturális összvállalkozása* volt, a megváltozott politikai viszonyok ellenére megjelenik. Az egyre nagyobb hatalom birtokában a rákosista erőknek azonban már nem volt fontos a rengeteg munkát és költséget felemésztő kiadvány sorsának méltó befejezését elősegíteni. 1949 egyre inkább fagyossá váló politikai légkörében a 20 éve működő és még 1949 végén kiköltöztetett Parlamenti Múzeum mellett a jelentős állományú, nagy múltú, 80 éves könyvtárt is fölösleges koloncnak érezték. Korabeli parlamenti munkatársakkal folytatott beszélgetésekből kitűnik, hogy a hatalmon levő Rákosi-féle vezetésben a könyvtár kitelepítésének szándéka is megfogalmazódott ebben az időben. A cél az volt, hogy a parlamenti hivatali egységek rovására az Országházba költöző miniszterelnöki adminisztráció minél több helyhez jusson. (Az óriási költségek és a könyvtár információgazdagsága miatt erre nem került sor.) E szituációban az sem tekinthető véletlennek, hogy a nyolc évtizede tevékenykedő könyvtári bizottságot csendben és fokozatosan elsorvasztották, a könyvtárt pedig a parlamenttől hamarosan elszakítva kormányellenőrzés alá helyezték (ezzel egyidejűleg a Steindl Imre építész terveiben a könyvtárnak szánt helyiségek közül számosat hosszú távra a Miniszterelnökség kebelezett be).
Ilyen összefüggésekben világossá válik, hogy az évkönyv javított nyomdai kefelevonata egy példányban, kiadatlanul maradt az Országgyűlési Könyvtárban, ahol jelenleg is páncélszekrényben, unikumként őrzik a könyvtár egykori nívós szellemi teljesítményének ezt a forrásértékű hagyatékát.
Az Országgyűlés Könyvtárának Évkönyve. I. 19451947. című 415 oldalas kiadványban (Bp. Athenaeum ny. 1949.) végül is a következő fejezetek maradtak az utókor számára:

Elnök előszava
Bevezetés    1
A könyvtár szakrendszere    4
Magyar országgyűlési nyomtatványok    33
A könyvtár 19451947. évi gyarapodásának válogatott jegyzéke    55
Hungaria Polyglotta 19451947              321
Az 19451947. években beszerzett orosz nyelvű szovjet kiadványok cirill-betűs jegyzéke              337
Kurrens folyóiratok és napilapok jegyzéke, 1948              355
Függelékek: könyvtári statisztikák               365
Kivonat a Könyvtár Ügyrendjéből               375
Név- és címszómutató              377
Tárgymutató              411

A Trócsányi-féle Könyvtári Évkönyv így soha nem jelent meg. Ötven évvel később újra felmerült, hogy az Országgyűlési Könyvtár egy tényleges első évkönyvet megjelentessen, s a kiadatlan 1948-as évkönyv posztumusz rehabilitációban részesüljön. Az anyaggyűjtési munkálatokat követően azonban – költségtakarékossági és más szempontok következményeként – ez a kísérlet is kudarcba fulladt. Az ún. „első” évkönyv tehát nemcsak első, de a könyvtár eddigi történetében az egyetlen is.

 

* Trócsányi György főigazgató bevezetője szerint az évkönyv legfontosabb munkálatait dr. Lukács Gyula, dr. Tombor Tibor, dr. Györe Pál könyvtárnokok, Dávid Zoltán segédkönyvtárnok és Beőthy Ottó könyvtárigazgató végezték, s kiemelkedő szerepet vállalt még dr. Zámborszky Ilona múzeumi őr, Jamniczky Valéria könyvtári főtiszt és Krivátsy Szűts Péterné könyvtártiszt, de valójában a könyvtár összes munkatársa megdolgozott érte.
E fontos könyvtári dokumentum évtizedekig hevert a könyvraktár egyik alig elérhető, magas polcán, észrevétlenül. Az egyik átfogó takarítás fedezte fel az értéktelen kacatnak tűnő papírokat, amelyek szerencsére nem kerültek a szemétbe.

A bejegyzés kategóriája: 2013. 3. szám
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!