A MKOT szerepe 1914–1915-ben

Az 1914. év második fele alapvető változásokat hozott a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa (MKOT) és a könyvtárügy szakembereinek életében. A háború kitörése miatt jelentősen csökkentek az anyagi lehetőségek és fokozatosan megváltozott a könyvtárakkal, olvasnivalókkal ellátandó közönség összetétele. A katonai szolgálat miatt egyre több könyvtár maradt gazdátlanul, és megjelentek a könyvtáros hősi halottak, sebesültek névsorai is. A korszak könyvtárügyét, illetve a Tanács történetét feldolgozó kiadványok közül néhány azt az érzetet kelti, hogy ettől az évtől kezdődően már nem volt lényeges szakmai tevékenység, más források meg éppen ennek ellenkezőjéről szólnak. Igaz, hogy a Wlassics Gyula által irányított Tanács már nem a régi tartalommal és a régi anyagi lehetőségek között tevékenykedett, ám a munka megszűnéséről szó sincs: a szakmai közélet a háború miatt az országra szakadó problémák enyhítésében, kezelésében vette ki részét, megpróbáltak gondoskodni a sebesültek, a kórházakban ápoltak, továbbá a harcoló katonák olvasási lehetőségeiről. A lényegesen csökkent állami segélyezés és a könyvtári ellátás célcsoportjai hangsúlyának eltolódása miatt valójában alig maradt lehetőség a korábban megszokott települési ellátás biztosítására, ezért az ilyen jellegű könyvtárak fejlesztése megtorpant, majd a háború fokozatos eszkalációja, pontosabban annak következményei miatt el is maradt.A fennmaradt, ám igen szórványos levéltári anyag, továbbá a Múzeumi és Könyvtári Értesítő 1. és 2–3. számában megjelent hivatalos közlemények szerint az év a Tanács életében a megszokott mederben indult: 1914. január 7-én ülésezett a népkönyvtári szakbizottság. Az ülésen a korábbi gyakorlatnak megfelelő témák szerepeltek: javaslat az Országos Tanács számára a népkönyvtárak támogatásának összegére, amelyre az éves fedezet 71 000 koronát tett ki, a kiadók és magánszemélyek értékesítési felajánlásainak véleményezése, a könyvtárkezelők jutalmazási javaslatainak véleményezése, az új könyvtárak létesítésére vonatkozó kérelmek előzetes bírálata stb.1
A Tanács február 28-án ülésezett, ahol a népkönyvtári szakbizottság előterjesztései alapján a már korábban megszokott döntések születtek,2 az Értesítő 2–3. számában még közzétették az 1914. évi szövetségi közgyűlés helyét, a hely kiválasztásának szempontjait, idejét és napirendi pontjait:
„A Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetsége ezidei rendes közgyűlését október hó 4-én Marosvásárhelyen fogja megtartani, ahová a Szövetséget Marosvásárhely szab. kir. város polgármestere a város közönsége nevében az Orsz. Tanácshoz f. é. május hó 4-én intézett átiratában meghívta. […] Miután Marosvásárhely sz. kir. város közönségének az a czélja, hogy a kultúrpalota felavatási ünnepélye az egész ország közérdeklődésének központjába helyeztessék és mert evégből az összkormányt s mindama más állami és társadalmi tényezőket, az erdélyrészi törvényhatóságokat és városokat stb., szándékozik meghívni az ünnepélyre, melyeknek jóakaratú közreműködése és érdeklődése nélkül a kultúrintézmény létesítést nem nyerhetett volna: az ezévi szövetségi közgyűlés imponáló keretekben való lefolyása olyan szép aktusnak ígérkezik, mely a múzeumi és könyvtári kultureszméknek széles és művelt társadalmi körökben való propagálása által a legtermékenyebb eredményeket biztosíthatja.”3
A levéltári iratok között ebben az évben megmaradt egy, a Tanács által rendszeresített évi jelentési nyomtatvány is. A bekért adatok szolgáltatása kötelező volt minden Tanács által fenntartott könyvtár számára. Az adatlapon összegyűjtötték a könyvtár kezelőjére, elhelyezésére, a használati díjra, az olvasóteremre, a nyitvatartási időre, a gyűjtemény méretére, a látogatottságra és a könyvek forgalmára vonatkozó kimutatásokat. Ezeken kívül az adatgyűjtés kitért a legnépszerűbb írók felsorolására, működik-e a könyvtár mellett olvasókör vagy ifjúsági egyesület, daloskör, műkedvelő társulat, és ha nem, miért. A Tanács kíváncsi volt arra is, hogyan viszonyul a könyvtárhoz a település értelmisége (a pap, a tanító, a jegyző, a birtokosság). Végül rákérdeztek arra is, mire lenne szüksége az adatszolgáltató könyvtárnak.4 Az iratok tanúsága szerint hasonló napi rutin jellemezte a nyári ülésszakot is, amelyet 1914. június 13-án tartottak.5
A háború hatásai azonban gyorsan elérték a szakmai szervezetet is. Az Értesítő 1914. évi 4. számában Mihalik József Helyzetünk című írása már az első komolyabb veszteségekről tájékoztatott:
„A véresen megindult küzdelmek államokat felforgató kataklizmája Országos Tanácsunkat és Főfelügyelőségünket az 1914/15-ik költségvetési év elején találta. Ép akkor sújtott le reánk, amikor a legszebb terveket készítettük arra, miképpen fejlesztjük és támogatjuk tovább a reánk ruházott feladatnál fogva a hazai művelődés és tudomány csendesen, de öntudatosan és biztosan építő ama műhelyeit, amelyeknek tevékenysége nekünk egy egész világot jelent, mert a kultúra jegyében lefolyó verejtékes munkájuk maga a múltak történetét tiszteletben tartó, abból tanulságokat levonó s erőt merítő nemzetnevelés. E munkánkban most meg kellett állnunk, mert a mindeneknél előbbre való s fontosabb érdek: a nemzet létének kérdése más irányú kötelezettségeket rótt reánk. […] Ennek tudatában cselekedett Országos Tanácsunk és Országos Főfelügyelőségünk. Amaz a hazai népkönyvtárügy segélyezésére és fejlesztésére a törvényhozás által megállapított évi javadalmának 142 000 koronájából 132 000 koronát, ez pedig a tudományos gyűjtemények istápolására és az építkezésekre és berendezésekre adott évi 307 500 korona dotácziójából 160 000 koronát ajánlott vissza a magyar államkincstárnak, hogy az állam ezeket az összegeket ott használja fel, ahol azokra most a legégetőbb, a legnagyobb szükség van.  Az Országos Tanács rendelkezésére maradt 10 000 koronát Tanácsunk annak az akcziónak a megvalósítására fordítja, melyet a harcztéren hősi küzdelmekben megsebesült s kórházakban elhelyezett katonáinknak könyvekkel való ellátása tárgyában megindított.”6
Mihalik írásából kiderült, hogy Wlassics nagyon a szívén viselte a harcoló és a csatákban vagy egyéb módon megsebesült katonák olvasmányokkal történő ellátását. Már augusztus 31-én felhívták valamennyi, a Tanács hatáskörébe tartozó nép- és vándorkönyvtár kezelőjének figyelmét, hogy a Vöröskereszttel együttműködve gondoskodjanak a sebesült katonák könyvellátásáról. Elsősorban a könnyed, szórakoztató olvasmányokat javasolták átadni a kórházaknak. Majd hamarosan újabb intézkedést tett az elnök: azokon a településeken, ahol nem voltak népkönyvtárak vagy vándorkönyvtárak, de működött hadikórház: a más településeken lévő népkönyvtárak feladatává tették a katonák hasonló ellátását. Erre a célra az Országos Hadsegélyező Bizottság mintegy 120 000 könyvet és számos hírlapot, képeslapot és folyóiratot gyűjtött össze, amelyet a kórházak között szándékoztak szétosztani. Ezek megvalósításához is a könyvtárkezelők segítségét kérték. Mihalik írása tartalmazta a Tanácsnak azt az elhatározását is, mely szerint a továbbiakban fel kell függeszteniük a népkönyvtárak és a vándorkönyvtárak telepítését, fejlesztését és az egyletek hasonló célú támogatását, mivel az erősen redukált állami segély nem fedezi a kiadásokat; a megmaradt összeget a katonák ellátására és a napi fenntartási költségek fordítják. Ugyancsak ebben a számban jelentették be, hogy az Értesítő számai a továbbiakban lényegesen kisebb terjedelemben jelennek meg. Az anyagi kérdéseken túl más jelek is utaltak a háborúra. 1914. szeptember 16-án a kultusztárca „igen bizalmas rendeletét” kézbesítették a Tanács számára, amelynek értelmében az intézeteknek fel kellett készülniük az értékek biztonságba helyezésére. Az egyébként igen töredékes, hiányos irat az esetleges idegen betörés esetén szükséges teendőket és az állami javak megvédésére irányuló eljárási kérdéseket tárgyalta. Az állami javak kategóriájába sorolták a régi könyveket, a múzeumi tárgyakat, és részletesen rendelkeztek arról, hova és milyen módon kell azokat elszállítani.7 Szintén itt maradt fenn egy irat, amely az MKOT népkönyvtári címjegyzékének és a kezelés szabályainak ismertetésére már második kiadásként megjelent kötetről tudósított.
Az 1915. évi Tanácsi munkát az előző év második felében, a háború kényszere által kialakított, erősen redukált program jellemezte. A háború megakadályozta, hogy a szövetség megtarthassa éves közgyűlését, a töredékére csökkent állami támogatás miatt a népkönyvtárak, a vándorkönyvtárak telepítése, fejlesztése is elmaradt és hasonló sorsra jutottak az egyesületek által gondozott könyvtárak is. Ebben az évben már nem tudtak a kiemelkedő munkát végző könyvtárkezelőknek sem jutalmat adni. Ám ennek ellenére a testület továbbra is működött, a tisztviselők dolgoztak, tevékenységüket a katonák könyvtári ellátása határozta meg. Ugyanakkor a Tanács rendelkezésében megmaradó mindössze tízezer korona veszélyeztette ezt az ellátását is, így Wlassics a kultusztárca vezetőjéhez fordult kérelmével, és további tízezer korona szubvenciót sikerült szereznie. A testület úgy döntött, hogy ezt az összeget a Mikszáth jubileumi életmű-sorozat ötszáz példányban, a József főherceg életéről szóló kötet ezer példányban történő beszerzésére és Gyóni Géza Lengyel mezőkön, tábortűz mellett című verseskötetének kétszáz példányos megvásárlására fordítják. A beszerzett kiadványokat a gyógyító és a rehabilitáló kórházak részére osztják szét, de juttatnak azokból a Hadsegélyező Bizottság számára is.
Az ülésen Mihalik József részletesen beszámolt a katonai könyvtárak fejlesztésének eredményeiről, amiről korábban körlevélben kértek információkat. Mihalik jelentése szerint 244 könyvtár küldte vissza adatait: összesen 20 népkönyvtárat és 15 900 kötetet adtak kölcsön katonai célokra. (Ezen belül 13 könyvtár 5609 beteg katonát látott el.) A könyvtárak munkáját más módon is érintette a háború: a könyvtárak kezelői közül sokan vonultak hadba, közülük ketten meghaltak.8

A közgyűjteményi szerkezet racionalizálása

A Tanácsnak és a Főfelügyelőségnek (MKOF) ebben az évben a könyvtárügy további fejlődését meghatározó, komoly szakmai feladattal is meg kellett birkóznia: Jankovich Béla kultuszminiszter 1915. június 11-én azzal fordult a Főfelügyelőséghez, hogy racionalizálja a hatáskörében működő gyűjteményeket. A Jankovich levél tulajdonképpen a korábbi közgyűjteményi struktúra és az előző években kialakult, de egyre inkább (érzékelhetően is) megbicsakló könyvtári ellátás átalakítását szorgalmazta. A levél elsősorban a tudományos jellegű gyűjteményekkel példálózik, és kiolvasható belőle az a szándék, hogy a tárca vissza kíván húzódni az elsősorban helyi igényeket kielégítő könyvtári és múzeumi gyűjtemények fenntartásától és fejlesztésétől, a helyi közösségekre bízva azokat. Az állami segélyezésből csak azoknak az intézményeknek juttatna, melyeknek a helyi érdekeken túlmutató jelentőségük van. Mindezek mellett a közkönyvtári ellátásról való szélesebb körű állami gondoskodás megnyilvánulásaként megjelent a Wlassics által korábban szorgalmazott kulturális decentralizáció, a kulturális szempontból is kisugárzó erővel rendelkező települések, körzetek létrehozásának szándéka. A Jankovich-féle elképzelés szellemi központoknak azokat a városokat tekintette, ahol egyetem vagy főiskola is működik. A minisztériumi elképzelés másik sarokköve a helyi vonatkozású, helyi tematikájú, de országos vagy nemzetközi érdeklődésre is számot tartó gyűjtemények erőteljesebb állami támogatása volt. A minisztériumi leirat szerint ilyenek lehetnek például a Felvidéken a Tátra Múzeum vagy a keszthelyi Balaton Múzeum, illetve a selmecbányai Bányászati Múzeum. A képzőművészeti alkotók és kollekciók esetében azok a vidéki közösségek kapnának állami segélyezést, amelyek sajátos irányzatokat képviselnek és helyi jelentőségük nagy (így a nagybányai, szolnoki, kecskeméti művészeti telepek is).9

A Wlassics–Mihalik-féle fejlesztési tervezet

A minisztérium leirata nyomán készített javaslatában Mihalik József röviden összefoglalta a már két évvel korábban a közművelődési könyvtárak fejlesztéséről írt tervezetét.10 Az aprólékosan kimunkált tervezet azt mutatja, hogy a Főfelügyelőség és a Tanács nagyon pontosan ismerte a közgyűjtemények helyzetét, problémáit; szakmailag megalapozott, kimunkált tervei voltak a közkönyvtári rendszer átalakítására, mégpedig oly módon, hogy lényeges többlettámogatást sem igényelt volna.
Az 1916 és 1930 közötti intervallumra évente és fillérre kiszámított költségű könyvtári ellátási, gazdasági terv a világban addigra már meghonosodott modellekre épített. Egyrészt számolt az új, elsősorban városi könyvtárak létesítésének költségeivel, a meglévő kollekciók folyamatos fejlesztésének anyagi terheivel, továbbá a gyűjteményeknek a vándorkönyvtári ellátásban történő hasznosításával is. E modell szerint az állami segély felhasználásával a Tanács csak azokban a városokban létesített volna könyvtárat, ahol az előzetes tárgyalások során maga a város is részt vállal annak fenntartásában, működtetésében. A városoktól a könyvtár részére megfelelő helyiségek (olvasóterem, raktár és irodák) biztosítását, a könyvtáros és a könyvtári kisegítő fizetését, a berendezések árának részleges átvállalását, továbbá a fűtés és világítás költségeinek finanszírozását várták el.11
A Wlassics által megfogalmazott feladatmegosztáson alapuló művelődés-, könyvtár-politikai felfogást tükröző Mihalik-féle reformgondolatok egyik fontos mozgatórugója az volt, hogy az állam finanszírozási hajlandósága láttán a városok is nagyobb elkötelezettséget mutatnak majd a közművelődési könyvtárak ügye iránti felelősség iránt. Ám a tervezet – a városok önkéntes feladatvállalása mellett – meghagyta annak a lehetőségét is, hogy a Tanács által kijelölt városokat a törvényhozás kötelezze közművelődési könyvtárak fenntartására, illetve a fenntartáshoz való hozzájárulásra. A tervezet részletesen foglalkozott a könyvtárak szakmai felügyeleti kérdéseivel is. Az adott város vagy vármegye közművelődési (kulturális) egyesületét kívánták megbízni a közkönyvtárak közvetlen felügyeletével és irányításával, hogy a közkönyvtárak ügyét a közművelődési mozgalomba integrálják. Ahol ilyen egyesületek nem működtek, ott a közkönyvtárak létrehozásában és működtetésében addig is úttörő szerepet vállaló, területileg illetékes országos közművelődési egyesületek (EMKE, FMKE, DMKE, DKE) végezték volna a feladatokat. A tervezet a közkönyvtárak feletti legfőbb felügyeleti jogot a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) hatáskörébe utalta, amely ezt a MKOT révén gyakorolta volna. A reformgondolatok fontos eleme volt az is, hogy az ily módon létrehozott és működtetett könyvtárak szolgáltatásait a város közössége számára a teljes nyilvánosság és lehetőleg ingyenesség vagy kisebb kölcsönzési díj mellett lehetett volna igénybe venni.

Ellátási modell

A tervezet alapvetően új szemléletet hozott a kisebb települések lakosainak könyvtári ellátásában: egyfajta könyvtári körzeti ellátási modellt vizionált, amennyiben a város körzetébe tartozó környékbéli községek ellátását a városi könyvtár gyűjteményéből összeállított, húsz darab, száz kötetes „vándor-kollekció” ládákba csomagolva folyamatosan cserélődve oldotta volna meg a kistelepülések könyvtári kínálatának változatosságát. Az ellátási körzetek kialakítását a területileg illetékes közművelődési egyesületek és a helyi hatóságok állapították volna meg, ám a véglegesítéshez a Tanács jóváhagyására is szükség lett volna. A vándorkönyvtárakkal kapcsolatos szakmai és adminisztrációs, technikai feladatokat a reform a szolgáltatást nyújtó városi közművelődési könyvtárra bízta. Az apró részletekre is kiterjedő tervezet szerint egy-egy láda anyaga fél évig maradt volna egy-egy községben, azaz egy községben évente két láda, vagyis kétszáz kötet fordult volna meg. Ezzel részben megoldható lett volna a korábbi évek közkönyvtári ellátásának legneuralgikusabb kérdése, nevezetesen az, hogy a néhány tíz vagy száz kötetet magukba foglaló népkönyvtárak a folyamatos gyűjteményfejlesztés, vagyis a kollekció megújításának hiánya miatt egy idő után elvesztették olvasóik érdeklődését. Ugyanakkor a korábbi években a Tanács által telepített több száz könyvtár statikus gyűjteményének folyamatos fejlesztése olyan óriási kiadást jelentett volna, amelyet az ország nem tudott vállalni, és – tegyük hozzá – rendkívül pazarló is lett volna. A világban ekkor jól működő könyvtárellátási modellek is hasonló megoldásokat preferálták.12

A tudományos gyűjtemények helyzete

A Múzeumi és Könyvtári Értesítő következő számában13 – szintén Mihalik József tollából – jelent meg a minisztériumi leiratban eredetileg is érintett tudományos gyűjtemények helyzetére és fejlesztésére vonatkozó és a főfelügyelőség által előadott elképzelés. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége irányítása alá ezen években 88 intézmény (múzeum és tudományos jellegű könyvtár) tartozott. E területen is komoly működési, finanszírozási gondok merültek fel. Maga a Főfelügyelőség is sokallta azoknak az intézményeknek a számát, amelyeket államsegélyből kellett fenntartani és működtetni, ami óhatatlanul oda vezetett, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi keret szétaprózódott, és ez nemkívánatos folyamatokat indított el. A szaporodó vidéki múzeumok és könyvtárak egyre inkább az államtól várták a támogatást, ám ennek a következménye az lett, hogy a korábban oly aktív helyi társadalmi erők, közösségek – amelyek természetes tulajdonosai voltak e kollekcióknak – egyre kevesebbet áldoztak saját intézményeikre. Úgy tűnt, hogy az állami gondoskodás megjelenése és növekedése mintegy „elidegenítette” a korábban aktív és áldozatkész helyi erőket, közönséget. A helyi kezdeményezés, anyagi támogatás eredményeként létrejött intézményeknek egyre inkább csupán passzív szemlélőjévé, jobb esetben látogatójává váltak, pedig a Főfelügyelőség továbbra is fontosnak tartotta a helyi művelődési intézmények fenntartásában, fejlesztésében az állam és a helyi közösségek közös áldozatvállalását és felelősségét. Ha figyelembe vesszük, hogy a korszak művelődéspolitikájának felfogása szerint az állami gondoskodás megindítása mellett legalább ennyire fontosnak tartották a helyi társadalmi erők közreműködését is, érthető Mihalik aggodalma:
„Hogy ez az állapot nem egészséges, azt mindannyian éreztük. De érezzük azt is, hogy ennek a helyzetnek tovább való fenntartása már maga a dekadenczia volna, változtatni kell tehát azon s mindenekelőtt azt szükséges biztosítani, hogy a társadalmi tevékenység az állami tevékenységhez csatlakozzék, vagyis: oda kell hatnunk, hogy a társadalomnak és államnak a kulturális téren való áldozatkész együttműködése a mostaninál mélyebb, egészségesebb gyökeret verjen.”14
Ugyanakkor Mihalik hangsúlyozta, hogy a háborús évek és várhatóan az azt követő változások miatt nem látják elérkezettnek az időt a mélyebb reformok megvalósítására, ám a tervezéshez hozzá lehet látni. Ezt követően az írás elsősorban az elképzelések szintjén álló tartalmat mutat, amelyben a szerző kiemelte azokat a főbb csomópontokat, amelyek mentén a reformok tervezését el lehet majd kezdeni. Mihalik az egyik ilyen fontos teendőnek tartotta, hogy a tudományos könyvtárak ügyét közelíteni kell a többi kulturális és oktatási intézményekhez úgy, hogy azok tevékenysége eredményesebben hasznosuljon a közművelődési mozgalomban. Ennek egyik terve volt, hogy azokban a városokban – például Debrecenben és Pozsonyban, ahol ekkoriban létesültek az egyetemek – ezek vegyék át a könyvtárakat. (Ez Pozsonyban, a városi könyvtár esetében meg is történt, és az alsókubini Csaplovits-könyvtárnak is hasonló sorsot szántak.) Ezen elképzeléseknek és döntéseknek az volt az alapja, hogy a szakemberek belátták, bármilyen értékes is maga a kollekció, csupán holt anyag, mert hiába kiemelkedő értékű kutatási szempontból, de olyan helyen található, ahol a környezetnek egész más igényei vannak. A debreceni református kollégium nagykönyvtárával kapcsolatban is az egyetemhez történő csatolás volt a terv. A Főfelügyelőség hatáskörébe tartozó könyvtárak másik részére vonatkozóan az volt az elképzelés, hogy korszerű, városi közművelődési és nyilvános könyvtárakká fejlesztik őket, olyanokká, amilyenekről a Mihalik-féle írás első részében már volt szó. Összesen huszonnégy könyvtár15 átalakítását tervezték, de csupán hatot16 szeretett volna a Főfelügyelőség saját hatáskörében megtartani, a többit – mivel azok az úgynevezett fejlettebb közkönyvtári jellegűvé váltak volna – a Tanácsnak szándékoztak átadni (19 gyűjtemény17 fenntartását pedig szerették volna megszüntetni).

A múzeumi szerkezet átalakítása

A Mihalik által közzétett tervezet hasonló redukáló folyamatokat indított el múzeumi területen is. Tekintettel arra, hogy ezekben az években számos múzeumi és könyvtári gyűjtemény közös szervezetet alkotott, fontos megemlítenünk, hogy a múzeumi csoportba sorolt intézmények között több olyat is találunk, amelyben, illetve amelynek részeként jelentős tudományos jellegű könyvtárak is működtek. Az állami támogatásra nem javasolt és így a helyi közösség gondozásába átadni tervezett tizenhat intézmény között öt olyannak18 a felsorolása szerepel, amelyek jelentős könyvtári gyűjteménnyel rendelkeztek. A reformterv szerint létezett volna a gyűjteményeknek egy ún. negyedik csoportja is, amelyek támogatásától az állam elállt volna, de mivel szakmai szempontból országos jelentőségűek voltak, állami felügyeletüket nem akarták megszüntetni. (Ebben a csoportban összesen 32 múzeum és könyvtár szerepelt, köztük azok a könyvtárak is, amelyeket – az előzőkben már ismertetett koncepció szerint – nagyobb közművelődési könyvtárrá szerettek volna átalakítani, és ezért a Főfelügyelőség hatásköréből átkerültek volna a Tanács felügyelete alá.)
Fontos eleme volt a tervezetnek, hogy az állami feladatkör szűkítését csupán ideiglenesnek tartották, amelyet a háború és a háború utáni változások nyomán újratárgyalni javasoltak. A reformtervezet foglalkozott még a „speciális” múzeumok, valamint a vidéki művészeti kolóniák és a hozzájuk kapcsolódó képzőművészeti gyűjtemények kérdéseivel. E téren a Tanács egyetértett a minisztérium azon javaslatával, hogy azokat a helyi közösségek művészeti és kulturális tevékenységébe integrálják.

A tervezet elfogadása

Kétségtelen, hogy a XIX. század utolsó évtizedétől kezdődően a mintegy húsz éven át olyan dinamikusan fejlődő közgyűjteményügy és intézményrendszer lendülete ezekben az években már érzékelhetően megtorpant, a korábbi állami modell már a háború kezdete előtt elérte teljesítőképességének csúcspontját. A háborús körülmények, az ország társadalmi, gazdasági potenciájának háborús kimerültsége csupán gyorsította e folyamatokat. A közgyűjtemények állami irányításának és finanszírozásának a meglévő intézmények folyamatos fejlesztésére, valamint újak létesítésére új módszereket, új modelleket kellett keresni: ennek szándéka nyilvánul meg mind a tárca, mind pedig a MKOF reformelképzeléseiben. A Főfelügyelőség javaslatát az 1915. évi decemberi 8-i ülésén a főfelügyelőség részletesen megtárgyalta,19 ezt követően pedig felterjesztette a minisztériumhoz. A minisztérium elfogadta a reformterveket, és 1916. május 20-án a 150.438/III. számú leiratában az alábbi intézkedéseket tette.
„ … értesítem a t. Orsz. Főfelügyelőséget, hogy a hatáskörébe tartozó közgyűjtemények támogatására rendelt 1915/16. évi javadalom fölhasználása tárgyában előterjesztett tervezetét szívesen fogadtam, s örömmel üdvözlöm, mint olyan tervezetet, mely a vidéki múzeumi és könyvtári ügy újjászervezését, az általam megjelölt irányelvek alapján helyesen alapozza meg s azzal a reménnyel biztat, hogy a megteremtett új alapon a nagy közművelődési ügy sikerrel lesz felépíthető. Amidőn tehát az előterjesztett tervezetet változatlanul elfogadom s az annak A) pontja alatt feltüntetett rendes és rendkívüli segélyeket a megnevezett intézeteknek, a szokásos figyelmeztetés mellett, jelen kelet és ügyszám alatt egyidejűleg utalványozom, egyúttal fölhatalmazom a t. Orsz. Főfelügyelőséget mindama fölhívások megtételére, tárgyalások indítására és — szükséghez képest — megfelelő újabb javaslatok előterjesztésére, melyek a t. Orsz. Főfelügyelőség jelen beadványában előadvák s melyek az előterjesztés elfogadásának szükségszerű folyományai. […] Ugyancsak helyeslő tudomásul vettem, hogy a t. Orsz. Főfelügyelőség a hatáskörébe tartozó könyvtárak közül többnek az Orsz. Tanács hatáskörébe való átutalása, nagyobb közművelődési könyvtárrá való fejlesztése gondolatával foglalkozik s fölhatalmazom a t. Orsz. Főfelügyelőséget, hogy a jelen leiratom alapján az Orsz. Tanácsnál a kezdeményező lépéseket hivatalosan tegye meg”.20
Ugyanakkor a miniszteri leirat hangsúlyozta, hogy a kategorizálást csupán ideiglenesnek tartja, és e kérdésre a későbbiekben a Főfelügyelőséggel közösen szeretne visszatérni. A Mihalik-féle írás a továbbiakban részletesen ismertette a különböző kategóriákba sorolt múzeumok és könyvtárak adott évre vonatkozó államsegélyeinek összegét.
A MKOT tevékenysége 1916–1918 között
A Tanács 1916. évi operatív tevékenységéről fennmaradt iratok azt tanúsítják, hogy tevékenységét a háborús igények kiszolgálása határozta meg: elsősorban a sebesültek, a kórházakban lévők és a harctéren szolgálók olvasmányokkal való ellátása lett a legfőbb cél. Ám ebben az évben a háborúval kapcsolatosan már új feladatok is jelentkeztek. Az 1916. március 9-én tartott testületi ülésen merült fel először, hogy a hadifogolytáborokban élők számára olvasmányokat juttassanak el a konzulátusokon keresztül. E feladat megvalósításában a Tanács együttműködött a Darányi Ignác vezetésével dolgozó Hadifoglyokat Gyámolító Bizottsággal.21 A háborús körülmények között szolgálók részére nem csupán a Tanács és a bizottság állami segélyei biztosították a könyvek beszerzését, hanem közös gyűjtést is rendeztek erre a célra. Csakúgy, mint más szükségletek kielégítésére, az olvasmányok összegyűjtésére is szinte az egész magyar társadalom megmozdult. A nehéz helyzetben lévők olvasmányai eljuttatásának megszervezéséért a Tanács részére több szervezettől, hatalmi méltóságtól is köszönőlevél érkezett: Tisza István miniszterelnöktől, Hazai Samu honvédelmi minisztertől, Kirchner Hermann altábornagytól, Simon Elemértől, a II. Hadsereg Vöröskeresztes főmegbízottjától, a Hadifoglyokat Gyámolító Hivataltól, az Országos Hadsegélyező Bizottságtól. Ahogyan egyre több lett a magyar hadifogoly és sebesült, mind több helyről érkezett a Vöröskereszt révén igény olvasnivalóra, sőt a Tanácshoz fordultak a sebesült, a kórházakban ápolt német katonák német nyelvű olvasmányokkal való ellátása érdekében is. A Tanács mindent megtett az igények kielégítéséért, ám az anyagi lehetőségek ekkor csak igen szerények lehettek: a háborúban ragadt magyar társadalmi potenciál egyre kevésbé tudta finanszírozni a háborús kiadásokat, és ez a testület támogatását is tovább csökkentette.
1916 első felében a Tanács 36 000 korona államsegélyben részesült. Ebből az összegből a különböző könyvtárak segélyezésére 13 350, a gyűjtemények kiegészítésére 5650, az élenjáró könyvtárkezelők jutalmazására pedig 3000 koronát fordítottak. A fennmaradó összegből szórakoztató olvasmányokat szereztek be a fronton szolgálók, a kórházakban és a rokkant otthonokban fekvő katonák részére. A már a könyvpiacon is megjelenő, a háborús helyzetet ábrázoló kötetekből magas példányszámban vásárolt a Tanács, majd azokat a frontokra irányította: Szász Béla Háborús versek című munkájából kétszáz példányt, a Háború és a jövő című kötetből ötven példányt, míg Wlassics Tibor Világok tusáján című verseskötetéből négyszáz példányt osztottak szét.
Mindemellett – elsősorban a szlavóniai területekről – már hírek érkeztek a háború miatt megsemmisült, a Julián Egyesület által működtetett népkönyvtárakról is. Eszéken a könyvtárnak helyet adó iskolában kolerás betegeket helyeztek el, ami azt jelentette, hogy a fertőzés terjedésének megakadályozása végett a köteteket meg kell semmisíteni. A hrtkovci és a nikinczi gyűjtemény a szerb betöréskor elégett, a brckai könyvtárban pedig – szintén a szerb megszálláskor – 151 kötet megsemmisült. Könyvtári veszteségekről jöttek hírek Sáros és Máramaros vármegyéből is, ám hivatalos jelentés nem érkezett.22 Erdélyben a gyűjtemények menekítéséről is gondoskodni kellett, mert 1916. augusztus 27-én éjszaka a román hadsereg betört Erdélybe, ezért szükségessé vált a gyűjtemények mentése.23
„A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége augusztus 28-án délelőtt a budapesti lapok külön kiadásaiból, majd nyomban a vallás- és közoktatásügyi minisztériumból nyert értesülést az oláh hadüzenetről. Főfelügyelőségünk első teendője az volt, hogy az Erdély területén fekvő s állami felügyelet alá tartozó intézeteknek, nevezetesen a dési áll. főgimnázium könyvtárának, a hunyadvármegyei múzeumnak Déván, az alsófehérmegyei múzeumnak Gyulafehérvárt, a Batthyány-lntézetnek ugyanott, az Erdélyi Kárpát-Egyesület múzeumának Kolozsvárt, a marosvásárhelyi ref. Kollégium könyvtárának, a Ferencz József közművelődési háznak Marosvásárhelyen, a Bethlen főiskola múzeumának Nagyenyeden, a Székely Nemzeti Múzeumnak Sepsiszentgyörgyön, az Örmény Múzeumnak Szamosujvárt, a Kuún-kollégiumnak Szászvároson és a székelyudvarhelyi ref. főgimnázium könyvtárának, illetve ez intézetek vezetőinek, megfelelő útbaigazító irati kíséretében megküldje a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr által 1914. szeptember hó 14-én 4247. elnöki szám alatt kiadott ama rendeletet, mely a hatóságok és intézetek kezelésében lévő értékeknek közveszély esetében való biztonságba-helyezéséről és a hatóságoknak és intézeteknek magatartásáról tartalmaz kimerítő intézkedéseket. Ezzel egyidejűleg az Orsz. Főfelügyelőség sürgős távirati értesítést intézett Betegh Miklós kormánybiztoshoz Kolozsvárra s egyben külön sürgős távirati felhívást küldött az imént felsorolt tizenkét intézetnek olyan értelemben, hogy veszély esetén becsesebb múzeumi (könyvtári) értékeiket biztonságba-helyezés és megőrzés végett haladéktalanul küldjék Budapestre, az eljárásról és a helyzetről pedig mielőbb kimerítő jelentést adjanak.”24
A Főfelügyelőség munkatársai személyesen is igyekeztek a helyszínekre eljutni, hogy segítsenek a kollekciók mentésében, ám az erdélyi közállapotok miatt ez több esetben meghiúsult. Más helyekről azonban megnyugtató hírek érkeztek: a Főfelügyelőség felhívása nyomán – ahol a közállapotok engedték – azonnal megindult a könyvek elszállítása, így számos értékes régi gyűjteményt sikerült Budapestre vagy a megszállt területeken kívülre menekíteni. További román terjeszkedésre azokról a területekről is megkezdődött a mentés, amelyek egyelőre még nem álltak román megszállás alatt. A Főfelügyelőség gyors intézkedéseinek és a helyi alkalmazottak, önkéntesek munkájának eredményeként, annak ellenére, hogy a románok több helyen feltörték az épületeket és a gyűjteményeket is feldúlták, szerencsére komolyabb károkról nem érkezett jelentés.

Háborús könyvcsomagok, könyvjegyzékek

A Tanács háborús tevékenységéhez kapcsolódott az úgynevezett háborús könyvcsomagoknak az összeállítása, és azoknak a frontra vagy a kórházakba történő eljuttatása. A Tanács figyelemmel volt arra is, hogy e sorozatokból a hadifoglyok ne kaphassanak olvasnivalót, mert tartottak attól, hogy a magyar hadifoglyokat a kötetekben leírtak miatt különböző retorziók érhetik.
A MOL-ban két ilyen tartalmú, nyomtatott jegyzék maradt meg: az egyik 21 művet tartalmazott, a másik pedig 19-et. Az első nyomtatott könyvjegyzék iratszáma az 1916. évre szól, tehát feltehetően időben ez lehetett az első, jóllehet a dátum utólag, kézzel írt bejegyzés.25 A másik jegyzéken26 nincs dátum, de a sorozat szétosztásáról szóló átvételi elismervények 1917 júliusában érkeztek be: erre alapozzuk azt a feltevésünket, hogy ez lehetett a későbbi kiadású lista. Ezeken kívül az iratok között fennmaradtak egy harmadik, 46 kötetet felsoroló jegyzék tartalmának átvételi elismervényei is, amelyeket a Vöröskereszt segítségével juttattak el a katonákhoz, ám magát a listát nem találtuk meg.
Személyi változások a Fôfelügyelôség élén
1916 folyamán fontos személyiségek távoztak a Főfelügyelőség vezetéséből. Fraknói Vilmos, aki még Wlassics miniszteri megbízása alapján főfelügyelőként közel két évtizede irányította annak munkáját, 1916 márciusában benyújtotta lemondását, amelyet szeptember 5-én az uralkodó elfogadott, és tisztségéből felmentette.27 Betegségére hivatkozva novemberben Szalay Imre is lemondott helyettes főfelügyelői megbízatásáról,28 így a főfelügyelőség személyi állományában jelentős változások történtek.
Sem a Tanács, sem pedig a Főfelügyelőség 1917. évi munkáiról nem sokat tudunk, mivel iratanyaga a korábban már említett jegyzék kivételével nem maradt fenn. A terjedelmileg erősen csökkent Értesítőben is alig találhatók könyvtári tevékenységről szóló hírek. Annyit azonban megtudhatunk belőle, hogy Fraknói helyére 1917 januárjában Békefi Remig (1858‒1924, ciszterci szerzetes, pap, zirci apát, történetíró, neveléstörténész, egyetemi tanár, az MTA-tagja) zirci apátot nevezte ki az uralkodó. Az ő rövid főfelügyelői működéséről nem kerültek elő források, így ma még nem ismert, milyen kapcsolatot alakított ki Wlassiccsal. Az biztos, hogy együttműködésük semmiképpen sem volt hosszú, hiszen 1919 márciusában Békefi lemondott tisztségéről.
Az állami felügyeletet és irányítást megtestesítő Tanács és Főfelügyelőség progresszív magatartása azonban a további években is jellemző maradt. Ennek egyik legékesebb bizonyítéka, hogy a munkatársak továbbra is keresték a magyar könyvtárügy megújításának útjait, módjait, és azokat rendre közzé is tették az Értesítőben.

Gulyás Pál fejlesztési elképzelései

A Wlassics-Mihalik-féle reformtervezetek bemutatása után 1917-ben a korszak másik meghatározó könyvtári szaktekintélye, Gulyás Pál fejtette ki nézeteit Könyvtári problémák címmel a Főfelügyelőség folyóiratában.29 Gulyás a magyar könyvtárügy fejlődése legsarkalatosabb kérdésének tartotta a könyvtárosképzés megújítását, az amerikai Library Bureau mintájára szervezett központi könyvtári iroda (lényegében egy könyvtárellátó) létrehozását, a magyar könyvtárakban őrzött dokumentumok központi katalógus- és lelőhely-nyilvántartásának felállítását (különös tekintettel a nehezen elérhető – régi nyomtatványok, ősnyomtatványok, kéziratok, külföldi kiadású stb. – dokumentumokra), a Magyar Bibliográfiai Intézet létrehozását, a muzeális értékű könyvanyag centralizálását, a többes példányok cseréjének intézményesítését, a nagyobb vidéki könyvtárakban a helyi vonatkozású irodalom gyűjtését, a közművelődési célú könyvtárak fejlesztésének ügyét,30 továbbá a falusi népkönyvtárak és a nemzetiségi könyvtárak sorsának rendezését.
A MKOT mûködése az utolsó háborús évben
Igen gyér a források mennyisége az 1918. évi iratokra vonatkozóan is: mindössze három dokumentum maradt fenn a levéltárban. Az egyik irat a 44 koronás könyvsorozatok átvételi elismervényeit tartalmazza, melyet összesen 34 helyre szállítottak, ám magáról a sorozatról nem maradt fenn lista.31 A másikban a Tanács által kiküldött körözvény olvasható, amelyben a háború és az egyéb dúlások miatt megszűnt könyvtárak felderítésére tettek kísérletet.32
Végül egy érdekesség, ami azt tanúsítja, hogy miközben az ország közállapotai korábban soha nem látott kataklizmát mutatnak, az élet és az élni akarás szándéka búvópatakként tört a felszínre: a tápéi könyvtár levelében arra panaszkodott, hogy az intenzív használat miatt a könyvtár könyvei elhasználódtak, kéri azok kicserélését.33 Ám az 1919. évi levéltári források között megmaradt néhány 1918-ra vonatkozóan összefoglaló adatot tartalmazó irat. Ezek szerint a Tanács 1918-ben 142 000 korona felett rendelkezett, amelyből a könyvtárak fejlesztésére pénzsegély formájában mintegy 136 000 koronát, a katonai otthonok könyvtárainak bővítésére 20 000, míg a könyvtárkezelők jutalmazására 6000 koronát fordítottak. E források arról is hírt adtak, hogy ismét felmerült a nemzeti bibliográfia gondozásának a Magyar Nemzeti Múzeum számára történő átadása, a múzeumon belül önálló bibliográfiai osztály létrehozását tervezték. A háborús viszonyok miatt előtérbe került az 1711 előtt megjelent ős- és régi nyomtatványok védelméről történő gondoskodás felelőssége is. Ezekben az években azt a megoldást látták célravezetőnek, ha egy helyre gyűjtik össze és egységes metódus szerint feldolgozzák a nemzeti szempontból különösen értékes kiadványokat. A háború rávilágított arra is, hogy különösen a középiskolákban őrzött ős- és régi nyomtatványok védelméről, megőrzéséről kellene gondoskodni, de ezek mellett legalább ilyen fontos lenne, hogy az egyházi gyűjteményekben található, különleges értékkel rendelkező nyomtatványok megőrzését, szakszerű feldolgozását is biztosítsák.
Mindemellett továbbra is jelentős számban érkezett igény új könyvtárak létesítésére. Ebben az évben például Nagyváradról, Sopronból, Szegedről, Veszprémből, Paksról, Tiszalökről és Kiscsányból nyújtottak be kérvényt új népkönyvtárak létrehozására. Az 1918. évi politikai események a Tanács működését sem hagyták érintetlenül: a MKOT 1918 októberében csatlakozott a Magyar Nemzeti Tanácshoz, majd a Magyarország területi épségének védelmi ligájához.34 Jóllehet e lépések csupán jelképesek voltak, komolyabb változást nem hoztak, mégis reprezentálják azokat a jelenségeket, amelyeket a politikai változások hoztak.

A MKOT utolsó évei

Az 1919. évi politikai események már közvetlenül is hatottak a testület tevékenységére. Egy 1919. március 27-én kelt irat35 szerint Békefi Remig lemondott az országos főfelügyelői megbízatásáról; indoklásul a közlekedés ellehetetlenülését hozta fel, ami miatt nem tudja feladatát ellátni. Ebben az évben a Tanács első ülését március 8-án tartotta, jóllehet a politikai események miatt onnan többen is távolmaradtak. Az ülésen – mint rendesen, most is – Wlassics elnökölt, és beszédében röviden summázta a háború kitörése óta végzett munkát, de kitért arra is, hogy a háború, illetve az ország megszállása miatt milyen mértékű veszteségek érték a könyvtárakat:
„Közzétett jelentéseink részletesen tárgyalják, miképpen iparkodtunk a háború tartama alatt a háború igényeihez alkalmazkodva a rendelkezésünkre álló eszközökkel könyvtári feladatainknak megfelelni. Azt alig kell mondanom, hogy a könyvtárak fejlesztése a háború alatt megakadt. Nemcsak könyvtárkezelőink nagy része hadba vonult és számosan hősi halált is haltak […], de számos könyvtár a háború folyamán teljesen elpusztult, […] számos könyvtár állománya is megcsökkent. A megszállt területeken pedig ma összesen 805 könyvtárunk van. A csehek által megszállott területeken van 341, a románok által megszállott területeken van 298, a szerbek által megszállott területeken van 166 könyvtárunk.”36
Mindezeken túl az ország különböző területeiről érkezett bejelentés a könyvtárak elpusztításairól. Például a nagyváradi Szigligeti Társulat közölte a tanáccsal, hogy a városban működő népkönyvtárakat a karhatalmi vezetőség lefoglalta.37 Nagymarosról pedig az állami általános iskola tanítója értesítette a testületet, hogy a vöröskatonákat az iskolában szállásolták el, akik feltörték a könyves szekrényeket és szétdobálták a könyveket, és ebből a gyűjteménynek jelentős kára származott.38 Sajátos, a kor szellemiségét idéző irat is megmaradt: „Tisztelt Elvtársak” megszólítással a magyarországi szabó munkások és munkásnők szarvasi 31-ik számú csoportja nevében könyvtári könyvek kérésére érkezett irat.39 A háborús számvetésen kívül az elnök részletesen foglalkozott azokkal a feladatokkal is, amelyeket magyar könyvtári ellátás megújítása érdekében a közeljövőben el kell végezni. Wlassics különösen fontosnak tartotta a könyvtárosok képzésének és továbbképzésének megoldását. Ennek a célnak a megvalósítása érdekében Wlassics itt is, mint már máskor is, az elemi és a polgári iskolai tanítók ilyen jellegű nyári továbbképzését tartotta megoldásnak. Az elnök elengedhetetlennek vélte, hogy a könyvkiadás részéről olyan munkák jelenjenek meg, amelyek alkalmasak a népkönyvtárak és a közművelődési könyvtárak ismeretterjesztő gyűjteményeinek fejlesztésére. Wlassics úgy tervezte, hogy a magyar könyvtárak fejlesztésére irányuló terveikről, céljaikról az 1909. és az 1912. évi emlékiratához hasonló összeállítást készít, amelyet eljuttat a felelős tárcához és a szakmai közegekhez. (E tervei – eddigi tudomásunk szerint – nem valósultak meg.)
A Tanács ülésén megemlékeztek Szabó Ervinről is, akinek elismerésre méltó szakmai tevékenységét a Tanács jegyzőkönyvében örökítették meg. Kiemelték, hogy bár más eszmekörben élt, ám a fővárosi könyvtárügy érdekében szerzett érdemeit nagyra értékelték.40
A Tanács üléséről készült jegyzőkönyv mellékleteként megmaradt Wlassics elnöki beszéde, amely jól mutatja a nemzeti kultúra értékeibe vetett mély meggyőződését, hitét, ezért ebből részletesebben idézünk, többek között azért is, mert a rendelkezésünkre álló források között ez az utolsó, amelyben művelődéspolitikai meggyőződéséről értekezett, s megfogalmazta ars poétikáját, mintegy előrevetítve a magyarságra váró sorsot:
„Mérjen bármit reánk a sors, oktalan erő – hatalom szétválaszthatja a magyar fajt, de a nemzeti kultúra kapcsának minden magyart minden körülmények között össze kell tartani. A magyar kultúra viszontagságos történelmünk folyamán megmutatta hatalmas összetartó erejét már több ízben, megmutatta akkor is midőn államunk egészét másfélszázadra széttépték. […] Fajunk lelki és értelmi kiművelésére van-e hathatósabb eszköz a lelket fölemelő, az ismeretterjesztő könyvnél? […] Megtettünk-e mindent, amit tehettünk volna azért, hogy a legjobb könyveket terjeszthessük, éltünk-e azzal az alkotmányos hatalommal, mely rendelkezésünkre állott, oly mérvben, hogy eljuthasson a művelődés legelső eszköze, a jó könyv minden magyarhoz, aki olvasni tud és olvasni szeretne”41
Az 1920–1921-es évekről gyéren maradtak fenn iratok, és nem jelent már meg a Múzeumi és Könyvtári Értesítő sem. A meglévő források azt tanúsítják, hogy a Tanács és a Főfelügyelőség tevékenysége lényegében haldoklott. Az embert próbáló háborús évek utáni csapások, az ország gazdasági, társadalmi összeomlása és jelentős kifosztása után a testület nem tudott újabb erőre kapni, tevékenysége elhalt.
Az 1920-ból fennmaradt néhány levél Mihalik Józsefnek volt címezve, majd 1921-ben ismét megjelenik Wlassics neve címzettként és aláíróként is. A zűrzavaros idők után a már működő könyvtárakból, főként a meglévő könyvek cseréjére vonatkozó igénylések érkeztek a Tanácshoz bel- és külföldről (például Szarvasról, Ragályból, Kálosról, Bálványosról, Cibakházáról, Gombáról és a fővárosból).
A fennmaradt iratok alapján úgy tűnik, hogy 1921-ben Mihalik már nem dolgozott a Tanácsban. Három ember neve bukkan fel ezen évek forrásaiban: Wlassics Gyula elnöké, Gulyás Pál főfelügyelőé és egy újé, idősebb Bibó Istváné42 mint a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének miniszteri biztosáé, akit a főfelügyelőség munkájának újjászervezésével bízott meg a minisztérium.
1922-től megszűnt a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének, valamint a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának tevékenysége. A közművelődési könyvtárak ügyeinek gondozását a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium iskolán kívüli népoktatási ügyosztálya vette át, a tudományos gyűjteményeket pedig a Klebelsberg miniszterségéhez kötődő Országos Magyar Gyűjteményegyetem felügyelte. Az 1923-ban ugyancsak Klebelsberg által létrehozott Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ (OKBK)  pedig átvette a MKOF és MKOT feladatkörének egy részét.

Összegzés

A századfordulón virágkorát élő Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa jogilag ugyan túlélte a huszadik század első nagy kataklizmáját, ám a világégés évei, majd az azt követő zűrzavaros politikai és háborús állapotok megakasztották fejlődését, mint ahogyan legfőbb tevékenységük, a közcélú könyvtárak létrehozása, fejlesztése is megszakadt, sőt a korábbi években létrehozott könyvtárak és gyűjtemények nagyobb része is elenyészett. A testület elnökeként mindvégig kitartó és tevékenykedő Wlassics Gyulának is más feladatai lettek a vészterhes évek utáni konszolidációban. Így nem csupán a testület, valamint annak tevékenysége halt el, hanem a közkönyvtári mozgalom elveszítette a századforduló éveinek legemblematikusabb személyiségét is. Legalábbis nincsenek arra vonatkozóan forrásaink, amelyek bizonyíthatnák, hogy Wlassics – különös tekintettel korábbi szakmai és személyes kapcsolatukra – Klebelsberg minisztersége idején tevékenyen részt vett volna a közgyűjteményügy szervezésében, irányításában.
A fennmaradt források alapján Wlassics Gyulának a közgyűjtemények érdekében kifejtett tevékenysége a fentiek szerint volt bemutatható, ennyiben reprezentálható. További források előkerülése esetén nyilvánvalóan további adalékokkal színezhető, árnyalható lehet e kép. Amit itt el tudtunk végezni, annak alapján is látható, hogy Wlassicsnak jóval nagyobb szerepe volt a magyar közkönyvtári ellátás megszervezésében, működtetésében, mint azt az eddig megjelent publikációk felmutatták. További kutatások fontos feladata lesz még a Wlassics mellett tevékenykedő meghatározó személyiségek (leginkább Mihalik József) és a Tanács elnökségi tagjainak archontológiai feldolgozása, valamint az akkor már működő, országos jelentőségű könyvtárakkal és az ott tevékenykedő szakemberekkel tartott kapcsolatainak részletes felderítése, elemzése, bemutatása.
Legalább ennyire fontos feladat lenne a helyi könyvtárak létrehozásában, a helyi közkönyvtári ellátásban meghatározó szerepet játszó személyiségek és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységek feltárása, pozitivista szemléletű feldolgozása, bemutatása, és nem utolsósorban az országos intézkedésekkel való összekapcsolódásuk, kapcsolatuk megmutatása.
Mindezek mellett a vizsgálatok szemléletének, tartalmának vissza kellene térnie az egységes múzeum- és könyvtárügy gondolatvilágához, hiszen az elmúlt évtizedekben – tegyük hozzá, indokolatlanul – teljesen szétválasztott historiográfiai feldolgozásokban alig van nyoma, hogy e két faktor a századfordulón szoros szimbiózisban alakult, szerveződött. E tényezők együttesen vezethetnének oda, hogy a Monarchia korának magyarországi közgyűjteményügyét, könyvtárügyét pontosan megismerhessük, és megváltoztassuk a szocializmus éveiben megjelent tudományos igényű feldolgozások közhelyes és gyakorta téves, hibás adatait, elemzéseit, tendenciózus interpretációit.

Jegyzetek

1.     MOL K737-1914. iratcsomó, (OL. K. 737-1914-20); MKOT száma 20/1914. (keltezés nélkül)
2.     MOL K737-1914. iratcsomó, MKOT száma 285/1914. (keltezés nélkül)
3.     Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 1914. 2–3. sz. p. 229.
4.     Évi jelentés Márokpapi (Bereg m.) vándorkönyvtárának 1913. évi forgalmáról. MOL K737-1914-340. irat, MKOT száma 285/1914. (keltezés nélkül)
5.     MOL K737-1914-496. irat, MKOT száma: 496/1914. (keltezés nélkül)
6.     Mihalik József: Helyzetünk = Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 1914. 4. sz. p. 238–239.
7.     MOL. K737-1914-496. irat MKOT száma: 496/1914. dátuma 1914. szeptember 16. Az iraton Mihalik és Wlassics kézzel írt megjegyzése található. Wlassics kifogásolta az irat Tanács számára történő megküldését, mivel a Tanács gondozásában lévő könyvtárakban ilyen munkák nincsenek: Mihalik ezt tudomásul vette.
8.     MOL K737-1915. iratcsomó; MKOT száma: 175/1915. keltezése: 1915. június 14.
9.     Mihalik József: Reformok = Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 1915. 3–4. sz. p. 151–152.
10.     Mihalik lapalji megjegyzése szerint A magyar közművelődési könyvtárak szervezése címmel készített tervezetet még akkor elküldte a könyvtárak ügyeivel foglakozó „szakférfiak” számára, de igény esetén bárkinek újból elküldi azt.
11.     Uo. p. 161.
12.     Uo. p. 162–163.
13.     Mihalik József: Reformok II. = Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 1916. 1. sz. p. 1–9.
14.     Uo. p. 2.
15.     1. az aradi közművelődési ház könyvtára, 2. a balassagyarmati múzeum könyvtára, 3. a besztercebányai múzeum könyvtára, 4. a békéscsabai múzeum könyvtára, 5. a budapesti Budai Könyvtár, 6. a győri városi közkönyvtár, 7. a kecskeméti városi könyvtár, 8. a kiskunfélegyházai múzeum könyvtára, 9. a komáromi vármegyei könyvtár, 10. a losonczi városi könyvtár,  11. a máramarosszigeti közművelődési ház könyvtára, 12. a marosvásárhelyi közművelődési ház könyvtára, 13. a nagyszombati városi könyvtár, 14. a nagyváradi városi közkönyvtár, 15. a nyitrai múzeum könyvtára, 16. a rimaszombati múzeum könyvtára, 17. a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum könyvtára, 18. a szabadkai városi közkönyvtár, 19. a székelyudvarhelyi református kollégium könyvtára. 20. a szombathelyi múzeum könyvtára, 21. a temesvári városi közkönyvtár, 22. a verseci városi közkönyvtár, 23. a veszprémi múzeum könyvtára, 24. a zombori városi közkönyvtár. (Uo. p. 4.)
16.     Az aradi, a komáromi, a sepsiszentgyörgyi, a szombathelyi, a temesvári és a veszprémi könyvtárakról lett volna szó. (Uo.)
17.     1. az aranyosmaróti múzeum könyvtára, 2. a békéscsabai múzeum könyvtára, 3. a budapesti tudományegyetemi gyógyszerészhallgatók gyógyszerészeti múzeumának  könyvtára, 4. a Szolnok-Doboka megyei Irodalomtörténeti és Ethnographiai Társulat könyvtára Désen, 5. a dévai múzeum könyvtára, 6. az esztergomi múzeum könyvtára, 7. az ipolysági múzeum könyvtára, 8. a kolozsvári EKE-múzeum könyvtára, 9. a lőcsei ág. ev. egyház könyvtára, 10. a marosvásárhelyi ref. kollégium könyvtára, 11. a miskolci ág. ev. egyház könyvtára, 12.  a nagybányai múzeum könyvtára, 13. a nagykárolyi múzeum könyvtára, 14. a rózsahegyi múzeum könyvtára, 15. A szamosújvári örmény múzeum könyvtára, 16. a szatmári múzeum könyvtára, 17. a trencséni múzeum könyvtára, 18. a turócszentmártoni Tót Múzeum könyvtára, 19. a váci múzeum könyvtára. (Uo.)
18.     1. a budapesti Ráday Könyvtár, 2. az eperjesi Evangélikus Kollégium és Könyvtár, 3. a gyulafehérvári Batthyány Intézet, 4. a késmárki Evangélikus Lyceum Könyvtára, 5. a szászvárosi Református Kollégium Gyűjteményei.
19.     A Főfelügyelőség üléséről a Múzeumi és Könyvtári Értesítő 1916. évi 1. száma 56–57. oldalán olvashatunk részletesebb beszámolót.
20.     Mihalik József: Főfelügyelőség hatáskörébe tartozó közgyűjtemények új csoportosítása = Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 1916. 2–3. sz. p. 61–66. – Az idézet a 61–62. oldalon található.
21.     MOL K737-1916. iratcsomó, szám nélküli irat. Jegyzőkönyv az OT. 1916. március 9-én tartott üléséről. Az irat keltezése 1916. május 3.
22.     Uo. és MOL K737-1916. iratcsomó, MKOT sz.385/1916. Jegyzőkönyv a szakbizottság 1916. október 25-i üléséről. Az irat keltezése 1916. október 26. – Az irat borítójának tanúsága szerint a népkönyvtári szakbizottság ülésén a népkönyvtárak háborús viszonyairól szóló, Gulyás Pál-féle előterjesztést tárgyalták, ám maga a jelentés nem maradt meg a gyűjtőben.
23.     Mihalik József: Erdélyi múzeumaink és az oláh betörés = Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 1916. 4. sz. p. 180-193.
24.     Uo. p. 180–181.
25.     MOL K737-1916. iratcsomó, MKOT sz. 199/1916. Az irat keltezése 1916. május 27. A jegyzéken található autográf feljegyzés szerint 108 helyre küldték meg a könyvcsomagot. A jegyzék az alábbi műveket tartalmazta: Balogh György: Ahol az ágyú szól, Doyle: Veszedelem, Fényes László könyve a szerb harctérről, Gáspár Athúr: Dinasztiánk a haza védelmében, Gonda Béla: A hadiflottáról + Méhes Lajos, Zeppelin + Williams Archibald: A modern háború eszközei (kolligátum), Háborús előadások, Hedin, Sven: Egy harcban álló nemzet, Kálnoki Izidor: Háborús tréfák, Kozma Andor: A katona a magyar költészetben + Pilch Jenő: Ausztria-Magyarország hadserege + Százados István: Hindenburg (kolligátum), Matull, Kurt: A przemysli repülő, Liliencron: Háborús novellák, Nagy Endre: Csataképek, Nagy Endre: Tábori levelek, Sarcey, Francisque: Párizs ostroma, Szilágyi Géza: A háború mellől, Szomory Emil: Sárossy, muníciót!, A világháború krónikája. I–III.
26.     MOL K737-1916. iratcsomó, MKOT sz. K737-1917. Az irat keltezés nélküli. A könyvsorozat átvételéről szóló elismervények iktatási dátuma 1917. július 20. Az autográf bejegyzés szerint ezt a könyvcsomagot először 41, majd még 93 másik, tehát összesen 134 helyre küldték el. A jegyzéken szereplő művek közül több azonos az előző jegyzéken szereplő kiadványokkal, de más műveket is tartalmaz, ezért itt csak az újonnan felvett kiadványokat soroljuk fel: Franyó Zoltán: A kárpáti harcokról, Huszár Károly: A magyar nép hősei, Lőrinczy György: Az özvegy falu, Madelung, Aage: Hadinaplóm, Molnár Ferenc: Egy haditudósító emlékei, Szabolcska Mihály: Háborús versek, Vészi Margit: Az égő Európa, A világháború naplója, Woinovich Emil – Veltzé Alajos: A mi hőseink. I–II. köt.
27.     Fraknói meleg hangú levélben köszönt el a főfelügyelőség és a Tanács tagjaitól, különösen Wlassics Gyulától, akihez nem csupán szakmai, hanem kiváló emberi kapcsolatok is kötötték: „Excellencziád volt az, amikor az ország közművelődési ügyeinek vezetését a nemzeti eszményekért hevülő lélekkel átvette, a kulturai intézmények deczentralizácziójának szükségességét hirdetve és az ország minden részében tudományos és művészeti gyűjteményekkel fölszerelt kulturai góczpontok megteremtését tervezve, ezen föladat megoldására új intézményt létesített, a melynek élére szerény személyemet hívta meg. Élénk örömmel állottam a nagyjelentőségű czél szolgálatába és ma, mikor attól megválók, büszkén utalhatok az eredményekre, melyeket a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége az ország leghivatottabb szakférfiai közreműködésének köszönhet és amelyekben Excellencziád, úgyis mint miniszter, úgyis mint a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának elnöke, maxima pars fuit.” (Fraknói Vilmos búcsúirata = Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 1916. 2-3. sz. p. 222–223.)
28.     Szalay Imre (1846. november 8. – 1917. július 24.), miniszteri Tanácsos, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, iparművészeti író a következő év júliusában el is hunyt.
29.     Gulyás Pál: Könyvtári problémák I–II. = Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 1917. 1. sz. p. 9–36. és 1917. 2–3. sz. p. 120–141. (Elemzi Sonnevend Péter: Jegyzetek a könyvtárpolitikus Gulyás Pál tevékenységéhez = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1994. 1. sz. p. 5)
30.     Itt érdemes megjegyeznünk, hogy a Mihalik-féle elképzeléshez hasonlóan Gulyás is regionális tényezőkből kiindulva körzetekben, a települések nagyságától, az ott lakók iskolázottságától, a kulturális élet helyi viszonyaitól, továbbá a helyi erők áldozatkészségétől és még egyéb tényezőktől függő, 12 könyvtári kategóriában, típusban gondolkodott. Ám ezek az intézmények nem csupán a székhelyükül szolgáló települések lakosainak könyvtári ellátásáról gondoskodtak volna, hanem a körzethez tartozó kisebb falvak, tanyák, tanyakörzetek könyvtári ellátásának „anyakönyvtárául” a folyamatosan cserélődő dokumentumok gyűjteményi alapjául is szolgálhattak volna. Így biztosítható lett volna a kisebb gyűjtemények folyamatos megújítása.  A két koncepció sok szempontból mutat azonosságot, ez azt bizonyítja, hogy azonos megoldási modellben gondolkodtak, ám kétségtelen, hogy a részletekben jelentősebb eltérések mutatkoztak. A két meghatározó szaktekintély között kisebb polémia bontakozott ki, amelyhez még mások is csatlakoztak, és amelynek részletező elemzése a jövő fontos feladata lesz.
31.     MOL K737-1918-42. iratcsomó, MKOT sz. 42/1918. Az irat keltezés nélkül.
32.     MOL K737-1918-43. iratcsomó, MKOT sz. 130/1918. Az irat keltezés nélkül
33.     MOL K737-1918-43. iratcsomó, MKOT sz. 265/1918. Az irat keltezése:1918. június 20.
34.     MOL K737-1919-20. iratcsomó, MKOT sz. 20/1919. Jelentés a MKOT 1918. évi működéséről. Az irat keltezése: 1919. február
35.     MOL K737-1919-II. iratcsomó, MKOT sz. 80/1919. Jelentés a MKOT 1918. évi működéséről. Az irat keltezése: 1919. március 27.
36.     Ugyanott. A megszállt területeken lévő gyűjtemények nagyságrendje a MKOT és a MKOF gondozásában lévő kollekcióknak mintegy a felét jelentette.
37.     MOL K737-1919-II. iratcsomó, MKOT sz. 87/1919. Az irat keltezése: 1919. április 2.
38.     MOL K737-1919-II. iratcsomó, MKOT sz. 101/1919. Az irat keltezése: 1919. augusztus 2.
39.     MOL K737-1919-II. iratcsomó, MKOT sz. 94/1919. Az irat keltezése: 1919. április 23.
40.     Érdemesnek tartjuk néhány gondolatban felidézni a Wlassics által vezetett Tanács és Szabó Ervin kapcsolatát annál is inkább, mivel számos korábbi és mai közleményben olvashatjuk, hogy a Tanács és a főfelügyelőség által megtestesített, úgynevezett „hivatalos” könyvtárpolitika és a Szabó Ervin-i könyvtári felfogás között éles ellentét húzódott. Jóllehet a már korábban is hivatkozott és Katsányi Sándor által a Fővárosi Könyvtár történetéről írt kötetben (Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története. Bp.: FSZEK, 2004.) jelentősen módosította a korábbi felfogást, ám a szakmai közbeszéd részeként és a tudományos publikációk egy részében még ma is rendre visszatér ez a pontatlan, nem kellően árnyalt megfogalmazás. Katsányi Sándor megerősítette a két fél közötti ideológiai szakadékot, ám mellette hangsúlyozta, hogy a modern közkönyvtári ellátás koncepciójában a két fél egyetértett, jóllehet a megvalósítás módjaiban volt a két irányzat között ellentét, amely 1910 második felétől kezdődően – nem utolsósorban a főváros modern könyvtári ellátási koncepciójának megbicsaklása során – jelentősen kiéleződött, elmélyült. Mindemellett azonban a szakmai együttműködés nem szűnt meg, továbbá a Tanács részéről Szabó Ervin felé kifejezett megbecsülés ékes bizonyítéka, hogy jóllehet Szabó Ervin 1913 őszén a Könyvtári Szemle hasábjain élesen bírálta a MKOSZ tevékenységét, sőt – felhasználva a fővárosi könyvtár szakmai, szellemi potenciálját – egyfajta, a hivatalos könyvtárpolitikával szemben rivális könyvtári ellenműhely kialakítására törekedett, ám ennek ellenére még ez év őszén közfelkiáltással a Tanács tagjai közé választotta a testület, és abban 1914-től kezdődően tevékenyen részt is vett (Katsányi i. m. p. 177–181. és 380.). A Tanács részéről megnyilvánuló elismerés olvasható ki a Szabó Ervin halála alkalmából megjelent nekrológból is: „A megboldogult a munka törhetetlen erélyű embere volt s teremtő energiájának főeredménye, a budapesti Városi Nyilvános Könyvtár, a legbeszédesebb tanúságtétele, hogy nemcsak mint könyvtári szaktudós, hanem mint szervező és adminisztráló erő is a legelsők sorába tartozott. Akik ismerték feltűnést sohasem kereső, csendes és szerény jellemét, tisztában voltak vele, hogy igazságosság, belátó méltánylás, emberszeretet, szívjóság és az emberi ideálokért való küzdés volt rövid, de sokszor nagy és nehéz küzdelmekkel telt életének kimagasló jellemvonása s e szép tulajdonságait el nem homályosíthatja az a sokak által neki hibául felrótt körülmény sem, hogy gyakorlati, de főkép Európaszerte ismert s elismert írói működésével a szocziáldemokráczia radikális irányzatát szolgálta.” (Meghalt Szabó Ervin dr. = Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 1918. 3–4. sz. p. 202–203.) Ebbe a sorba illeszkedik Szabó Ervin emlékének jegyzőkönyvben történő megörökítése is. Szabó Ervin idézett elismerése szép gesztus, de érdemes néhány kiegészítést tennünk. A Múzeumi és Könyvtári értesítő ezen utolsó, 1918. 3-4. száma az októberi forradalom első heteiben, hónapjában szerkesztődött: ezt bizonyítja, hogy a nekrológ előtti oldalon a lap beszámol a MKOT és a Főfelügyelőség nov. 1-jei csatlakozásásról az új hatalmi szervhez, a Nemzeti Tanácshoz, majd Mihalik november 5-i eskütételéről az új kultuszminiszteri államtitkár előtt. ‒ 201. p. ‒ Utána Mihalik a Tanácsköztársaság idején is aktívan működött, ezért később retorziók érték. Egy Mihalikra és az ő szakmai tevékenységére fókuszáló feldolgozás további adatokkal szolgálhat majd a kérdéshez.
41.     MOL K737-1919-II. iratcsomó, MKOT sz. 80/1919. Jelentés a MKOT 1918. évi működéséről. Az irat keltezése: 1919. március 27.
42.     Idősebb Bibó István (1877–1935), etnológus, filozófus, könyvtáros. 1909-ben a budapesti tudományegyetemen doktorált. 1910-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa. 1920–21 között a MKOF miniszteri biztosaként tevékenykedett,  majd 1922-től 1924-ig az iskolán kívüli népművelés országos felügyelője volt. 1924-től haláláig a szegedi Egyetemi Könyvtár igazgatója. 1921–1924 között a Néprajzi Társaság Társadalomtudomány című folyóiratának, majd 1929–1933-ig Szegeden a Népünk és Nyelvünk című folyóirat a szerkesztője volt. Az ő fia volt a közismert társadalomfilozófus, szociológus és politikus ifjabb Bibó István.

Beérkezett 2013. január 2.

* A tanulmány első két része a Könyvtári Figyelő 2013. 1. és 2. számában jelent meg.