Címke: tanulmányút

Számítógépes együttműködés a német tudományos könyvtárakban

Az alábbi tanulmány alapját az 1989-es Osteuropa Seminar adta, melyen Tremkó Györgyné (OSZK) és Gulácsyné Pápai Erika (AGROINFORM) képviselték Magyarországot. A német könyvtárügy mai állapotának megértéséhez ad segítséget az akkori NSZK tudományos könyvtárainak helyzetét, s ezen keresztül az NSZK könyvtárügyének főbb vonásait bemutató írás. (A szerk.)
Tovább…

Tanulmányúton az USA-ban

A Kongresszusi Könyvtárban

Az Egyesült Államok kongresszusa Martin Frosttexasi szenátor kezdeményezésére 6 millió dollár támogatást szavazott meg a közép-európai országok parlamentjeinek a demokratizálási folyamat elősegítésére. Az az ország, amely már a múlt században elkezdte kiépíteni a parlament információs hátterét, természetesen fontosnak tartja ezekben az országokban is a parlament információs bázisának fejlesztését. Tehát a kongresszusi küldöttségekkel, melyek helyszíni tanulmányokat végeztek Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon, mindig érkeztek információs szakemberek is. Az egész program – a “közép-európai parlamenti fejlesztés” (Central European parliamentary development) – irányítását a Kongresszusi Könyvtár Kongresszusi Kutatási Szolgálata (Congressional Research Center of the Library of Congress – a továbbiakban CRS) vállalta magára.
Tovább…

A magyar könyvtár- és tájékoztatásügyről

1. A jelenlegi helyzet

A szerző az International Book Dewelopment Ltd megbízásából egy átfogóbb, a teljes magyar könyvszektorra vonatkozó tanulmány keretében vizsgálta meg a könyvtári és információs ellátottságot hazánkban, s tett javaslatokat a legfontosabb teendőkre. Tanulmánya három részből áll: 1. a jelen helyzet leírása, 2. a könyvtári és információs ellátottság legfontosabb kérdései, 3. következtetések és javaslatok. Mivel mindig tanulságos számunkra, milyennek is látnak bennünket a külföldi szemével, s milyen tanácsokkal szolgálnak nekünk az elfogulatlan külső szemlélő helyzetéből, a jelentés erősen tömörített változatát olvasóink elé bocsátjuk. Míg az alsó két fejezetből – minthogy a magyar olvasó számára közismert dolgokat tartalmaznak, – inkább csak a szerző értékelő-kritikai megjegyzéseit mazsolázzuk ki, s nem törekszünk a szerkezet és a teljes tartalom tükröztetésére, a harmadik fejezetet teljességében adjuk. (A szerk.)
Tovább…

“A haza legjobb meghatározása: a könyvtár” Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból. Bp. 40. old. 
 

Angliai tanulmányutam során a közművelődési könyvtárakban a következő kérdésekre kerestem választ: milyen a könyvtár és az őt körülvevő társadalom kapcsolata?; melyek a közművelődési könyvtárügy legfontosabb megoldandó gondjai?; milyen szolgáltatási formákat igényelnek a használók és mit nyújtanak a könyvtárak?

Könyvtár és társadalom

A jól ismert közhelyek sorába tartozik a többszázéves angol demokrácia emlegetése. Ezen alapszik minden intézmény struktúrája – a könyvtáraké is. Ugyanakkor a demokrácia és az anarchia közötti nyilvánvaló, általunk még megtanulandó különbségek is naponta tapasztalhatók. A könyvtárak is korlátok és megengedések egységében léteznek, és amennyiben azok ésszerűek, akkor mindenki tudomásul veszi őket.
Tovább…

Irány a nemzetközi tapasztalat!

WILLIAMSON, Linda Eileen
Going international : librarians’ preparation guide for a work experience/job exchange abroad / prep. … by Linda Eileen Williamson. – [ Chicago ] : ALA , cop. 1988. – VI, 74 p.

 

Mi, akik államközi szerződések sokadik pontjában rejtőző egy-két hetes tanulmányutacskákon, néhány nagykönyvtár közvetlen “személycsere” kapcsolatain, szerencsés kiváltságosok néhány hosszabb ösztöndíjas útján kukucskálva és a szakirodalmat böngészve próbáltuk-próbáljuk megismerni a külföld könyvtárügyét, más országok más könyvtárainak életét, munkáját, tapasztalatait; talán el sem tudjuk igazán képzelni, hogy ismeretet, tapasztalatot szerezni másképp is lehet.
Tovább…

Külföldi szakmai utazási lehetőségek könyvtárosoknak

Meglehetősen kevés azoknak a szakmai utaknak a száma, amelyek könyvtárosok rendelkezésére állnak. Főleg vidéken érzik úgy a szakemberek, hogy a budapestiekkel nem egyenlő eséllyel indulnak a központi elosztású kulturális csereutaknál. Az évente a Művelődési Közlönyben meghírdetett ösztöndíjas utakon kívül a Magyar Könyvtárosok Egyesületénél lehet még a munkaterv szerinti egy-kéthetes utakra, valamint a minden évben az egyéves USA-beli Gombócz ösztöndíjra jelentkezni az egyesületi tagoknak. Sok nagykönyvtárnak van saját intézményközi kapcsolata, elsősorban a volt szocialista országbeli társintézményekkel. Az ezeknek a keretében megvalósítható utakból sokszor még “raktáron is maradnak”. A hosszabb, a nyelvtanulást és szakmai továbbképzést egyaránt szolgáló külföldi utakból azonban nincs választék. Pedig bizonyára sok, elsősorban pályakezdő vagy egyetemista fiatal vállalná, hogy hosszabb időt külföldön eltöltve növelje szakmai és nyelvi ismereteit. Meggyőződésem, hogy helyi kezdeményezéssel találhatók lehetőségek. Ezt elősegítendő szeretnék néhány külföldi lehetőségről beszámolni, amelyek ugyan elsősorban vagy a fejlett nyugati országok számára, vagy a fejlődő országok támogatására létesültek, de talán a mi országunk vállalkozó kedvű, agilis könyvtáros szakemberei is hozzájuthatnak egy-egy ösztöndíjhoz, cserelehetőséghez.
Tovább…

Címkék

(1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (7) (12) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (14) (1) (2) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (21) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (3) (1) (4) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (3) (1) (3) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (3) (2) (12) (1) (2) (13) (31) (1) (8) (1) (27) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (1) (1) (1) (15) (6) (6) (11) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (2) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (7) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (26) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (51) (1) (1) (3) (1) (13) (1) (4) (4) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (2) (1) (1) (4) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (7) (15) (5) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (14) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (4) (12) (5) (6) (3) (2) (13) (5) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (6) (7) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (6) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (8) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (2) (1) (1) (1) (14) (5) (1) (2) (1) (1) (18) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (7) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (2) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (20) (15) (2) (3) (1) (2) (1) (10) (4) (3) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (3) (2) (2) (2) (1) (1) (6) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (3) (6) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (8) (7) (2) (2) (1) (1) (3) (1) (3) (1) (2) (2) (1) (11) (2) (1) (2) (2) (4) (12) (1) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (6) (2) (1) (1) (1) (5) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (1) (1) (2) (3) (2) (7) (4) (1) (2) (1) (1) (34) (2) (1) (26) (4) (1) (1) (5) (1) (9) (1) (3) (1) (20) (1) (7) (4) (2) (2) (4) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (37) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (5) (1) (1) (37) (1) (59) (1) (2) (7) (1) (1) (2) (1) (5) (2) (1) (4) (1) (5) (6) (1) (1) (1) (26) (1) (1) (2) (2) (33) (1) (2) (2) (1) (7) (8) (5) (1) (2) (1) (5) (15) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (2) (16) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (14) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (8) (1) (1) (5) (9) (1) (1) (16) (9) (1) (3) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (4) (1) (3) (2) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (17) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (33) (1) (2) (8) (1) (2) (1) (1) (14) (1) (1) (1) (9) (1) (16) (1) (59) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (11) (1) (8) (1) (10) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (6) (19) (8) (9) (1) (1) (2) (4) (1) (10) (1) (1) (12) (8) (3) (4) (1) (4) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (5) (3) (1) (2) (1) (1) (7) (1) (1) (3) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (6) (6) (1) (5) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (13) (2) (1) (1) (1) (4) (16) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (2) (5) (1) (1) (3) (1) (5) (1) (1) (1) (3) (3) (2) (8) (3) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (3) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (5) (1) (14) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (15) (1) (23) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (18) (25) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (4) (2) (2) (5) (6) (1) (2) (2) (3) (1) (2) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (2) (13) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (2) (2) (1) (3) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (12) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (11) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (27) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (20) (1) (19) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (13) (1) (7) (2) (2) (3) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (32) (1) (1) (2) (1) (2) (12) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1)