WILLIAMSON, Linda Eileen
Going international : librarians’ preparation guide for a work experience/job exchange abroad / prep. … by Linda Eileen Williamson. – [ Chicago ] : ALA , cop. 1988. – VI, 74 p.
Mi, akik államközi szerződések sokadik pontjában rejtőző egy-két hetes tanulmányutacskákon, néhány nagykönyvtár közvetlen “személycsere” kapcsolatain, szerencsés kiváltságosok néhány hosszabb ösztöndíjas útján kukucskálva és a szakirodalmat böngészve próbáltuk-próbáljuk megismerni a külföld könyvtárügyét, más országok más könyvtárainak életét, munkáját, tapasztalatait; talán el sem tudjuk igazán képzelni, hogy ismeretet, tapasztalatot szerezni másképp is lehet.
Mondjuk úgy, ahogy az immár bevett szokásnak számít nem egy nyugati országban, és “túl az Óperenciás tengeren”: hosszabb időre – legalább egy évre, hiszen csak a körülmények megismerése és az azokhoz való alkalmazkodás is több hónapot vesz igénybe – csereként beállni egy másik ország hasonló könyvtárának hasonló munkakörébe. Valóban csereként, úgy, hogy külföldi kollégánk, akit hasonló kíváncsiság ösztönöz, velünk egyidejűleg – vagy egymást vendégül látva – a mi munkánkat látja el. Ehhez a valóban “személycserés” tapasztalatszerzéshez, – illetve ennek előkészítéséhez – nyújt számos megszívlelendő gyakorlati tanácsot, komplett “szamárvezetőt” ez az igényes füzet. Lenyűgöző olvasmány, hiszen ki gondolná, mi mindenre kell figyelemmel lennie annak, aki egy évre (vagy még több időre) elhagyja otthonát és országát: kire bízhatja papagáját és bankbetétjét; fenntartsa-e egyesületi, klubbéli tagságát; milyen postát küldessen maga után és így tovább. Hát még mennyi mindenről kell gondoskodnia, mi mindent kell meghagynia és kikötnie, ha – kölcsönösségi alapon – úgy döntenek a cserélő kollégák, hogy valóban cserélnek: egyidőben látják el egymás munkakörét. Ez esetben már a lakáskérdés legegyszerűbb megoldása is csere: én használom a te lakásodat, te az enyémet. Igen ám, de ha a család is jön? Külön szerződésben célszerű pl. rögzíteni az autó használati jogát, és ha váltótársunk családjában tinédzser-korúak is vannak, jobb kikötni, hogy kocsinkat csak a felnőtt cserepartnerünk vezetheti.
E ponton talán meg is állhatnánk a valóban minden részletre kiterjedő figyelmű, a csere nagy kalandjára vállalkozó könyvtárost néha talán kissé gyengeelméjűnek (vagy legalábbis szórakozottnak) tekintő füzet tartalmának szemezgetésében. Hiszen hogy is volt ez? Józan eszem, meg a füzet tanácsai segítségével mindenről gondoskodtam, mindenről írásos megállapodást kötöttem, és elindultam. Útközben még integettem is a szemben jövő repülőgépnek, hiszen azzal érkezik cserepartnerem, aki most majd egy évig házamat, autómat használja, ellátja munkámat és felveszi a fizetésemet… És ettől a perctől fogva mindketten igen gazdag tapasztalatokra teszünk szert.
Mit is tapasztal tehát az Óperenciás tengeren túlról – de lehet, hogy csak a környékéről – érkező kollégám? Mindenek előtt azt fogja gondolni, hogy rútul becsaptam. Hiszen az én kertes családi házam az ő szemében egy igencsak szűkös nyári lak, de akkor legalább a szabadban lenne, ne zsebkendőnyi bekerített területen, karnyújtásnyira a szomszéd házaktól. Keresni fogja Trabantomban a többi hengert, garázsomban pedig az autót, amivel közlekedni lehet, hisz ez nyilvánvalóan vagy a gyereké (milyen bohókásak ezek az egyetemisták!), vagy az asszony kis bevásárló járgánya. Ám az igazi meglepetések majd ezután következnek, amikor kiderül, hogy fizetésemből: 1. nem tudja eltartani a családját; 2. nem tud naponta – még Trabanttal sem – bejárni a munkahelyére(helyemre); 3. nem tud legalább szombatonként étteremben vacsorázni a családdal; és 4. nem tud havonta egyszer-kétszer operába, hangversenyre menni… (Folytassam?)
Egyszóval: e módfelett praktikus kis füzet egyelőre maradjon meg nálunk szórakoztató olvasmánynak. Vajon hány év múlva vehetjük majd hasznát?