Előzmények*
Az Országos Széchényi Könyvtár a 70-es évek végétől foglalkozott intenzívebben a számítógépesítés gondolatával. Erre nem csupán más európai és Európán kívüli nemzeti könyvtárak példája késztette, de az a sajátos helyzet is, ami a magyar könyvtárügynek erre az időszakára kialakult. Egyes szakmai feladatok megoldásához – pl. nagy adatállományok kezelése – kézenfekvőnek, sőt elengedhetetlennek tűnt a Magyarországon is mind inkább terjedő számítástechnikai alkalmazások könyvtári alkalmazása, igaz, e technika buktatóinak (műszaki színvonal, szoftver- és szakemberellátás, finanszírozás, stb.) talán nem mindig kellő mértékű felbecsülésével és előrejelzésével. Mindazonáltal az OSZK-nak, mint a hazai könyvtári rendszerben nagyságából és funkciórendszeréből adódóan megkülönböztetett helyet elfoglaló intézménynek, fel kellett ismernie, hogy csak abban az esetben képes komplex feladatainak korszerű módon megfelelni, ha a könyvtár egész rendszerében a számítógép nyújtotta lehetőségekre támaszkodik. A központi szolgáltatások gépesítése egyebek között az első szakaszban ugyanakkor megteremti a nemzetközi rendszerekhez való kapcsolódás elvi lehetőségét is, de segíti az OSZK egész funkcionális és strukturális működését, akár további funkciók felvállalásával, újabb szolgáltatások kialakításával is.
Tovább…