David Hume (1711–1776) a brit empirizmus legjelentősebb gondolkodója volt. Bölcselete összegezte mindazt, amit Tomas Hobbes, John Locke vagy George Berkely filozófiája elért, sőt az asszociációról, a kauzalitásról vagy a monoteizmusról tett megfigyelései később is kezdeményező erejűek maradtak. Olyannyira, hogy ismeretelméleti nézeteinek a német idealizmus létrejöttében is jelentős szerep jutott, hiszen Immanuel Kant azt állította, hogy Hume ébresztette föl „dogmatikus szendergéséből”, vagyis nélküle soha sem jutott volna arra a fölismerésre, hogy a tárgyak idomulnak a megismeréshez, és nem fordítva, a megismerés a tárgyakhoz.
Azt viszont már kevesebben tudják, hogy Hume a filozófián túl a histográfia területén is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ő írta meg Anglia történetének mind a mai napig legtöbbre becsült monográfiáját. A History of England1 olyan követőkre talált a gazdaságtörténet és -filozófia művelői között, mint Adam Smith. Montgomery Belgion szerint ez a könyv azért különleges, mert benne Hume imponáló történeti ismereteit utánozhatatlanul elegáns stílusban volt képes közönségével megosztani.2 Ez magyarázza a mű sikerét is, ami a szerzőjét híressé és gazdaggá tette a hazájában. A könyv azonban soha sem születhetett volna meg, ha Hume nem szolgál évekig az Advocates’ Library könyvtárosaként.
Tovább…