Szubjektív mozaikok a Networkshop 2020 konferenciáról

A koronavírus-járvány egyik következményeként 2020 kora tavaszától a szakmai rendezvények szervezői igen súlyos kihívásokkal szembesültek. Így történt ez a Pécsen megrendezni tervezett idei Networkshop konferenciával is, melyet sem az eredeti tavaszi, sem az őszi időszakban nem lehetett biztonságosan személyes részvétellel megszervezni, így idén első alkalommal teljes mértékben a virtuális térre kellett hagyatkozni. A Hungarnet Egyesület, a programszervező Comp-Rend, valamint a Pécsi Tudományegyetem munkatársai mindent megtettek a Microsoft Teams környezetbe ültetett konferencia minél zavartalanabb lebonyolításáért. Sokféle operációsrendszer-környezetből kellett megoldani a csatlakozást a konferencia felületére, ez természetszerűleg nem mindig sikerült zökkenőmentesen a számos előzetes teszt ellenére sem. A legnagyobb nehézséget – véleményem szerint – az alapvetően egyetemi hallgatók kiszolgálására tervezett platform általános konferencia-rendszerként való ideiglenes üzemeltetése jelentette, ahol komoly jogosultságszűrést kellett a fizető résztvevők számára biztosítani. A nulladik napon sajnos éppen azt az MTMT workshopot nem sikerült megrendezni, ahol ilyen korlátozást nem is kértek a szervezők. Számos hazai és nemzetközi online eseményen vettem már részt, de korábban nem éreztem ilyen súlyos problémának a személyes részvétel, a beszélgetések, illetve az interakció hiányát. Hiába voltak a konferenciafelületen külön beszélgetőszobák, ezeknek a funkciója nem vált világossá a legtöbb résztvevő számára, s a zsúfolt program közepette szinte senki sem tévedt be oda társalogni. Érdemes lehet tehát átgondolni a közösségi jelleg erősítését, a lebonyolítás rendjének hozzáigazítását az online tér követelményeihez. Ennek érdekében fontos lenne a virtuális térben a feszes kereteken oldani.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy a rendezvény szervezőinek köszönhetően a nagyszabású konferencia gördülékenyen lezajlott, a moderátorok és az előadók a program jelentős csúszása nélkül el tudták látni feladataikat. Komoly eredmény, hogy szerencsére kevés előadás maradt el az eredeti programtervekhez képest. Így idén is az elmúlt években megszokott gazdag programkínálatból válogathattunk, amely a digitális könyvtárakhoz, az e-learninghez, illetve az informatikai, fejlesztési, üzemeltetési területekhez kapcsolódott. Hogy online keretek között is nagyon sikeres lehet egy konferencia, azt a 304 résztvevő, 102 előadás, három tutoriál program jelzi. Miután a teljes konferencia idén is visszanézhető lesz a későbbiekben a Videotorium rendszerén keresztül, ezért ebben a beszámolóban inkább rövid, szubjektív benyomások lejegyzésére szorítkozom, nagyobbrészt a digitális közgyűjteményi programok, kisebb részt pedig a digitális oktatás kapcsán.

Immár második alkalommal volt lehetőségem a webarchiválásról tutoriált tartani a nulladik napon, ahol a bárki által végezhető személyes webarchiválás lehetőségeit, jelentőségét igyekeztem bemutatni. Előadásomra a szemantikus mikroformátumok webarchiválás során történő használati lehetőségeiről pedig a zárónapon került sor. Így ez a két személyes fellépés jól keretbe is foglalta számomra a rendezvényt.

A nyitó plenáris ülés talán legérdekesebb és legfontosabb pontját az adta, hogy még a hivatalos bejelentés előtt áttekintést kaphattunk a Nemzeti Digitalizálási Stratégia (NDS) főbb pontjairól Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára révén. Monostori Lászlónak, a SZTAKI igazgatójának az IPAR 4.0-ról szóló nagy ívű előadásából is igen jó összefoglaló benyomásokat szerezhettünk napjaink aktuális ipari fejlődési trendjeiről, s a jövőbe vezető irányvonalakról. Ritter Dávidnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai igazgatójának szokásos éves összegzése után Szertics Gergelynek, a Digitális Jólét Program Mesterséges Intelligencia Koalíciója szakmai vezetőjének előadása a mesterséges intelligencia mindennapi megjelenéséről is igen érdekesnek és hasznosnak bizonyult.

Az első nap délutánján került sor a szokásos digitális könyvtárszakmai workshopra, melyet idén Tószegi Zsuzsanna (ELTE KITI) és Moldován István (Országos Széchényi Könyvtár – OSZK) moderáltak, Kokas Károly (Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár – SZTE EK) bevezető gondolatait követően. A vezértéma a digitalizálás helyzete volt. Sok szemszögből kaptunk áttekintést az eddig elért eredményekről és a digitalizálási munkálatok országos összehangolásának kihívásairól. Az elmúlt évtizedekben rengeteg koncepciót és nekirugaszkodást éltünk meg, de kevés felmutatható, átfogó eredménnyel rendelkezünk. Remélhetőleg az OSZK-ban kialakult infrastrukturális bázis, és az új, több intézményt is magában foglaló koordinációs keretek létrejöttével sikerül előrébb jutni a tömeges digitalizálás megvalósítása terén, illetve a Bánki Zsolt (Petőfi Irodalmi Múzeum – PIM, Digitális Bölcsészeti Központ, igazgató) által említett norvég példa meghonosításával a digitális művek szerzői jogainak kezelése, s a nyilvános szolgáltatási keretek megteremtésének kérdéseiben is.

A záró plenáris ülésen a közgyűjteményi érintettségű szekciókban lezajlott előadások mérlegét idén először Kokas Károly helyett Bánki Zsolt vonta meg. Érdekes egybeesés az első napi plenáris előadások által sugallt alaphangulattal, hogy ő is a korszakváltás, jövőbe tekintés hívószavait emelte ki. Ennek persze számos vonatkozása merült fel a rendezvény során.

Új közgyűjteményi szolgáltatások jelennek meg, amelyek közül a leghangsúlyosabbak talán a már említett webaratás, a névterek, illetve szemantikus gyűjtemények építése. Ehhez a szemantikus alapú építkezéshez nagyon szorosan kötődik a nyílt forráskódú szolgáltatásokra építő fejlesztési célkitűzések halmaza is, egyre több ötlet, kísérleti projekt jelenik meg ezen a téren közgyűjteményi keretek között is. Átalakul az adatszolgáltatás egész környezete a passzív egyedi szolgáltatások tervezésétől a szemantikus alapú hálózatos környezetek megteremtésének irányába. Egy-egy intézmény törekvései mint egy nagy egésznek a fontos építőkockái jelennek meg. Ez persze felértékeli a szakmai párbeszéd, koordináció jelentőségét is. Közben nem szabad megfeledkeznünk a tudásközvetítés új paradigmáinak megteremtéséről sem. Nem csupán szabványos módon kerülnek megosztásra a kutatási adatok, hanem azok kezelése kapcsán új együttműködésen alapuló munkamódszerek is teret nyernek. Az összegyűjtött adatokat új szolgáltatások kialakításába is transzformálni kell, amihez a megfelelő pénzügyi háttér biztosítása is elengedhetetlen követelmény.

Jóformán teljesen új területként jelent meg a digitális bölcsészet témaköre, ezen a téren minden bizonnyal folyamatos bővülésre is számíthatunk. Persze a különféle kihívások, fejlődési lehetőségek hátterében óhatatlanul felmerült, hogy mi is lesz velünk, digitális közgyűjteményi területen dolgozókkal, egyáltalán társadalmilag meddig lehet igazán releváns a tevékenységünk? Fodor János, az ELTE Könyvtár és Információtudományi Intézetének oktatója sokat tett azért is, hogy tisztázza a könyvtár- és információtudomány és a digitális bölcsészet egymáshoz való viszonyát, a tudományos vizsgálódási nézőpontjukból fakadó különbségeket, s egymást kiegészítő jellegüket; hangsúlyosan rámutatott azokra a tevékenységekre, amelyek a kulturális örökség átörökítésével kapcsolatosak a hagyományos és a digitális térben is, társadalmi értékük nem megkérdőjelezhető, s ezt a munkát nem végzi el helyettünk más.

Még egy nézőpontot emelnék ki a jelen fejlődési tendenciái és a jövő kihívásai kapcsán, mégpedig Karácsony Györgyiét, a DEENK főigazgatójáét, aki a szervezeti kultúra erőforrásként való vizsgálatával gazdagította ezt az összképet. Rámutatott arra, hogy a munkatársak és a vezetők által vallott szervezeti értékrend a munkatársak, illetve a vezetés összetételének átalakulásával időbelileg folyamatosan változik. Nagyon érdemes lenne egyedi intézményi, illetve általános könyvtári, közgyűjteményi szinten is a munkatársak, illetve vezetők által vallott szakmai attitűdkészleteket szembesíteni a stratégiai célokkal, mert így lehet igazán garantálni azt, hogy a célok megvalósítását implementálni lehessen az adott intézményi körülmények közé, kiemelve persze az intézmény, illetve szakmai szektor életét érintő főbb beavatkozási pontokat is.

Nem szabad elfeledkeznünk a digitális közgyűjtemények világa mellett a szintén dinamikusan fejlődő digitális oktatási színtérről sem. Újabb és újabb oktatási környezetek, szabványok jelennek meg, amelyek keretet adnak az egyedi intézményi tananyagfejlesztésnek. A diákok digitális írástudása megalapozásának igénye alapvető elvárás lett az oktatási rendszer iránt. Eközben a felsőoktatási intézmények versenyképességének alapvető elemévé válik az a digitális oktatási és tartalomszolgáltatási környezet, amelyet egy adott intézmény biztosítani tud. Szerencsés esetben ezen a ponton találkozik össze az egyetemi vezetés, az egyetemi könyvtár szolgáltatási portfóliója, valamint az e-learning szolgáltatások.

Elképzelhető, hogy jövőre a harmincadik, jubileumi konferenciát is virtuális formában kell majd lebonyolítani. A szakmai területeinket érintő körkép felvázolására, az aktuális szakmai eredmények bemutatására, az információtechnológiai szakmai területekkel való kapcsolat ápolására mindenképpen égető szükség van. Reméljük, hogy a Networkshop még hosszú évekig be fogja még tölteni ezt a szerepet akár a fizikai, akár a virtuális térben.

A konferencia programja

(Forrás: https://nws.comp-rend.hu/program/)

(Beérkezett: 2020. október 15.)