 |
„Gyermekvilágháború” : 1914–1918 rajzokban / szerk. Bogdán Melinda. – Eger : Esterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 2017. – 94 p.
Ebben az esztendőben fejeződnek be az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából 2014-ben kezdődő és az 1918-as fegyverszünet centenáriumával záruló megemlékezések. A régi világ képét radikálisan átrajzoló, mérhetetlen pusztulással járó és évekig tartó szinte felfoghatatlan szenvedéssel, illetve annak lényegében napjainkig tartó hatásával (gondoljunk csak a Magyarországot megcsonkító trianoni diktátumra) a centenáriumi időszakban számtalan könyv, tanulmány, kiállítás, emlékezés, program foglalkozott, utóbbiak különféle intézményekben, köztük könyvtárakban is zajlottak.
A centenáriumi rendezvényekből kivette részét az új szervezeti formában működő Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum is. Az OPKM különleges és roppant tanulságos, ugyanakkor megrázó bemutatóval gazdagította a több évre elhúzódó megemlékezések sorát. Az első világháború alatt keletkezett gyermekrajzokból készített kiállítást 2016-ban Budapesten az V. kerületi Széphárom Közösségi Térben, illetve a következő évben kibővítve Egerben a Kepes Intézetben is bemutatta az intézmény az anyagot. Az egri kiállításhoz készült a most ismertetendő impozáns kötet, amely néhány tanulmányt és a kiállított rajzok katalógusát tartalmazza. Az elegáns tipográfiájú (Bieder Anikó és Gelsei Balázs tervezése) és tartalmában is nívós kötet nem véletlenül nyerte el 2018-ban a Fitz József-könyvdíjat és vehette át a keszthelyi vándorgyűlésen a kötet szerkesztője és a kiállítás kurátora, Bogdán Melinda a megérdemelt elismerést.
Az első világháború totális háború volt abban az értelemben, hogy nemcsak a harcoló alakulatok küzdöttek a csatatereken, hanem a hátországra is addig ismeretlen megpróbáltatások nehezedtek. A háború realitása átfogta az élet minden területét, egyszerűen nem lehetett elmenekülni előle. És ami különösen szomorú – bár persze szinte elhanyagolhatónak tűnik a második világháború gyermekáldozataihoz képest – a gyermekek mindennapjait is áthatotta a háború. Szinte nem volt olyan kisgyermek vagy nagyobb kamasz, iskolás fiú vagy lány, akinek közeli hozzátartozója ne vett volna részt katonaként a harcokban, így a hozzátartozók, ismerősök sebesülése, rokkantsága, netán hősi halála a gyermekek világának szerves része lett. A gyermeki tudat megpróbálta valamilyen formában értelmezni a tragikus történéseket, a mindennapok megpróbáltatásait, nélkülözéseit, gyászát és az értelmezésnek sokan kifejezést is próbáltak adni. Nem szavakkal, nem szóban vagy írásban, hanem a gyermeki önkifejezés klasszikus formájával, rajzokkal.
A háború hatását tükröző gyermekrajzok iránt már az egykorú kortárs szakemberek – pszichológusok, pedagógusok – komoly érdeklődéssel fordultak, azokat elsőrendű forrásanyagnak tekintették a gyermeki mentalitás jobb, pontosabb megismeréséhez, de egyfajta kulcsot is láttak bennük ahhoz, hogy világosabban megérthetővé váljon a háborús pszichózis. Nagy László, a magyar gyermeklélektan kiemelkedő személyisége 1916-ban írta: „ A gyermeki lélek azon szellemi tényezőket, amelyek a háborúban szerepelnek, felfogja, visszavezeti azokat egyszerű, ősi formáira, azon elemi tényezőkre, amelyek a háború eseményeiben valósággal már igen szövevényes működést fejtenek ki. A gyermekek feleletein keresztül világosabban látjuk e legnagyobb emberi küzdelmet mozgató nagy erőket, hatalmas rugókat.”
A hadviselő államokban sorra rendeztek kiállításokat a háborús gyermekrajzokból. Ezek a kiállítások részben a háborús propaganda és a mozgósítás ügyét is szolgálták, azt sugallva, hogy az egész nemzet, a felnőtt férfiak a harctéren, az otthon aggódó, a munkahelyeken a férfiakat pótolni próbáló és a család mindennapi betevőjéért küzdő asszonyok és a legkisebbek, a gyerekek is, kiveszik részüket a küzdelemből. A háborús gyermekrajzokból Magyarországon több kiállítást rendeztek, így Budapesten, Esztergomban és Kolozsvárott is sor került a rajzok nyilvános bemutatására. A háború egyébként megjelent az iskolákban is, megszületett a „háborús pedagógia”, az Országos Paedagógiai Könyvtár és Tanszermúzeum Gyulai Ágost szerkesztésében A háború és az iskola címmel kötetet adott ki, amelyben megkísérelték az egyes tárgyak oktatásán keresztül is a háborúhoz igazítani a tananyagot. Ezek az elképzelések a rajztanításban is megfigyelhetők voltak, Dienes Károly rajztanár expressis verbis kijelentette 1915-ben, hogy „A magyar vitézségről, harci dicsőségről ma föltétlenül meg kell emlékezni az iskolában is”. Az elkészült gyermekrajzok tehát bizonyos értelemben irányítottak voltak, mint a háborús pedagógia egyik területének elvárt alaphangja a háború hősiességének dicsőítése, heroikus oldalának kiemelése volt. A gyermeki tudat szükségszerűen militarizálódott, a jelenség ellen egyébként a kortársak egy része felemelte szavát. Kemény Ferenc tanár, a Magyar Pedagógiai Társaság tagja 1916-ban írta: „Megengedjük, hogy a gyermekek háborús dolgozatai, rajzai, egyéb munkái ’kedves’, érdekes dolgok: maga a háború azonban nem az, és így a vele való tervszerű és állandó foglalkoztatás sem lehet magasabb értelemben vett pedagógiai eljárás.” 1915-től láthatta a szélesebb közönség az iskolákban készült háborús gyermekrajzokat, az Iparművészeti Múzeumban a fővárosi elemi iskolák tanulóinak alkotásai szerepeltek, de a belvárosi Papnövelde utcai iskolában is több tanintézet tanulóinak rajzait láthatták az érdeklődők, valamint az angyalföldi Tatai utcai iskola is kiállította diákjainak alkotásait. Vidéken Esztergomban az ottani Főreáliskolában nyílt bemutató, Kolozsvárott pedig az Iparművészeti Múzeum anyagát állították ki.
Az OPKM által rendezett mostani gyermekrajz kiállítás nem a száz évvel korábbi megismétlése volt. Azok anyaga lényegében elkallódott, elpusztult. A most bemutatott rajzok egy része, kb. 30%-a az OPKM saját gyűjteményéből származik, amely magában foglalja egy antikváriumtól nemrég megvásárolt kollekció darabjait is; felhasználták az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtárában található és az egykori breznóbányai állami polgári fiúiskolában készült rajzokat, illetve két magángyűjteményből is láthatók kiállított darabok. Az utóbbiak különlegessége, hogy a két kiállító kislányból később művész lett, Petrich Kató (1908–1987) elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát és művészdiplomája mellé rajztanári képesítést is szerzett. Az 1930-as években szépen induló művészi karrierjét megakasztotta a háború, 1945 után rajztanár volt és tankönyvillusztrátorként működött. A másik kislány, Kőszegi Bella tragikusan rövid ideig élt, 1905-ben született és 1931-ben Haiti szigetén – ahova férjével, Marcel Hérard orvossal költözött – gyermekét várva súlyosan megbetegedett és meghalt. Kőszegi Bella az 1920-as évek második felétől elismert és kedvelt gyermekkönyv illusztrátor lett, főleg a Singer és Wolfner kiadó foglalkoztatta. Több száz rajza jelent meg a népszerű gyermeklap, Az Én Újságom hasábjain, és számos önálló kötete is napvilágot látott. Néhány munkája a közelmúltban új kiadásban is megjelent, így a Kőszegi Bella Képes mesekönyve című 2014-ben, a V. Móra Panka által írt Mese, mese, mátka … 2013-ban, a Pósa Lajos-féle Arany ABC 2011-ben, és Móra Ferenc: Hol volt, hol nem volt című mesekönyve szintén az ő illusztrációival látott napvilágot, ez a kötet 2001-ben jelent meg újra.
A kötetben három tanulmány és a kiállított tárgyak jegyzéke kapott helyet. Bogdán Melinda írása Háború a rajzlapon címmel látott napvilágot, és összefoglalja a háborús gyermekrajz kiállításokat, illetve értőn elemzi a kiállított rajzokat. A bemutatott alkotások többnyire tanári instrukciók alapján készültek, ugyanakkor számos esetben megfigyelhető bennük a gyermeki fantázia megannyi vonása, és sokszor megállapítható, hogy a rajzoknak volt valamilyen előképe. Ezek az előképek lehettek képeslapok, de sokszor a képes újságok fényképeinek hatásai is felfedezhetők a rajzokban. A korszak a tömegmédia elterjedésének időszaka volt, és szükségszerűen eljutottak a gyerekek kezébe az újságok, különféle képes hetilapok. Nyilván hatott a rajzokra a harctereket megjártak elbeszélése is. A pedagógiai illetékesek egyébként igyekeztek „megvédeni” a gyerekeket a harctéri beszámolók „káros” hatásaitól, vagyis a nyers igazságtól. Néhány egészen kivételes esetben személyes élmény is áthatotta az alkotásokat, volt rá – igaz, érthető okokból nagyon ritka – példa, hogy gyermek, Hadfy Imre altábornagy Marianne nevű kislánya eljutott a harcmezőre, és személyes élményei alapján készített fényképes beszámolót a Jó Pajtás irigykedő kis olvasóinak. Nem lehet tudni, milyen szervezés, engedélyezés előzte meg Marianne harctéri látogatását, de ebben nyilván szerepe volt az igencsak magas rangú apának is.
A második tanulmány a „Petrich Kató csinálta”. Az írás szerzője az egykori gyermekművész, későbbi professzionális alkotó és rajztanár fia, a történész Petneki Áron, aki – húgával együtt – a hagyaték gondozója is. Petrich Kató boldog és kiegyensúlyozott gyermek volt, akinek életébe azért beleszólt a háború, egyik nagybátyja sebesülése, másik, anyai ágról való, távoli nagybátyja hősi halála hozta közel a harcterek világát a kis Katóhoz. Egészen meglepő, hogy milyen tematikák tűnnek fel a kislány rajzaiban: 1918-ban Trockijról készített karikatúrát, rajzban reagált a mindennapok ellátási nehézségeire. Az 1916-os erdélyi román betörésre Kató nem rajzban, hanem versikében reagált: „Erdélyről/ A Magyarországnak/ Erdély városába/ Betört a Románok/ Ezeregy csapása/ De Magyarok karját/ Meg védte az Isten/ Úgy kivertük őket, hogy porja”. Petrich Kató személyében egy tehetséges és szimpatikus gyermekművészt ismerhetünk meg, akinek érdemes lenne kiadni naplóját. Néhány rövid részlet jelent meg az írásból Szécsi Noémi és Géra Eleonóra A modern budapesti úrinő 1914–1939 címmel 2017-ben napvilágot látott munkájában. A részletekből egy minden iránt érdeklődő fiatal lány portréja rajzolódik ki, és fontos forrást jelenthet az 1920-as évek középosztálybeli, fiatal értelmiségiek gondolkodásmódjának és mindennapjainak megismeréséhez.
A harmadik tanulmány Kőszegi Bella életútját mutatja be. Szerzője szintén családtag, unokaöccse, Günther Schreiber. Bella néhány évvel idősebb volt Katónál, így – ha szabad ezt a kifejezést használni – érettebb, kiforrottabb rajzkészséggel rendelkezett. A háború az ő rajzaiban már tragikusabb árnyalatokkal jelenik meg. Jól példázza ezt az 1916-ban készített Akasztás című rajz, amelyen királyi család zeneszó mellett nézi a kivégzések különféle nemeit. Bella rajzain megjelenik a katona búcsúja családjától, a sebesültszállítás, a hadikórház és a hősi temető is. A kislány rajzainak komorságát azonban sokszor enyhíti, oldja a humor.
A kötetben helyet kapott még a kiállított tárgyak jegyzéke és az angol nyelvű tartalmi összefoglaló. A tetszetős, ugyanakkor tartalmas és elgondolkodtató kötet méltó hozzájárulás a világháborús megemlékezésekhez.