BLASKÓNÉ MAJKÓ Katalin : A Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtárának története és különgyűjteményeinek bemutatása / B. Majkó Katalin. – Budapest : M. Képzőműv. Egyet., 2007. 88 p.

„Több, újonnan előfordult esetből sajnosan tapasztaltam, hogy növendékeink a könyvtár látogatására vonatkozó szabályokat nem tartják meg. Nevezetesen előfordult, hogy a könyvtárból – az olvasó teremben való használatra – kivett könyveket a tanórákra vitték el, s hogy egyes illusztrált művek hiányosan, megcsonkítva kerültek vissza a könyvtárba. Hogy minden szabálytalanság lehetőleg elkerülhető legyen, elrendelem, hogy…” – és itt következnek az oktatási intézmények könyvtáraiban napjainkban is gyakorta alkalmazott óvintézkedések, mint például „biztosítéki összeg letétele” a könyvek könyvtárból történő kivitele esetén, a művek tüzetes átvizsgálása kiadáskor és visszavételkor stb.
A probléma ismerős, csak a nyelvezet régies, ami érthető, hisz az idézett figyelmeztetést Várdai Szilárd „igazgató-tanár” csaknem száz éve, 1911 októberében intézte a Magyar királyi Képzőművészeti Főiskola tanulóifjúságához.
Minderről egy igényes külsejű és tartalmú kötetből értesülhetünk, amely 2007-ben jelent meg a Magyar Képzőművészeti Egyetem gondozásában. A külső borítóra helyezett, 1900-ból származó, barnás-fehér fotó az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde női olvasótermét mutatja. A kép több mint érdeklődést ébresztő PR-fogás, hisz párjával, a címlapon látható, 2007-es színes felvétellel összevetve bizonyítja azt az állítást, hogy „a könyvtár jelentős része… átvészelte a háborúkat, forradalmakat és a politika könyvtár átalakító szándékait”. A jelenkori állapotot rögzítő felvételen sértetlennek tűnik a századforduló patinás bútorzata: ugyanazt a masszív, faragott lábú asztalt, hasonló tonett- székeket és lámpákat láthatjuk rajta, mint a száz évvel korábbin. Egy másik – a címlap verzóján lévő – fotó ugyanakkor tükrözi a két évszám között végbement hatalmas technikai fejlődést is: az olvasóterem oldalfalait tagoló „boxokban” napjaink korszerű infrastruktúrájának nélkülözhetetlen tartozékai, a számítógépek sorakoznak.
B. Majkó Katalin, „A Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtárának története és különgyűjteményeinek bemutatása” című kötet szerzője (egyben 1989 óta a könyvtár vezetője) négy korszakot különböztet meg az intézmény történetében. Az egyetem jogelődje az 1871-ben alapított Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde volt, melynek létrejöttekor elkezdődött a könyvtár anyagának gyűjtése is. Az első igazgató, Keleti Gusztáv irányítása alatt formálódott, gazdagodott a rajztanárok képzésére szolgáló intézmény két gyűjteménye: a gipsz öntvénytár külföldről megrendelhető, többnyire klasszikus műalkotásokról készült másolatokat tartalmazott, a könyvtár- és metszettár pedig a művészettörténet, művészetelmélet és valamennyi képzőművészeti terület tanulmányozásához szükséges mintalapokat, könyveket és folyóiratokat gyűjtött. Az első világháborúig – az első korszak végéig – szervezeti változások, névváltozások és mesteriskolák létrejötte egyaránt jelezte az intézet fejlődését. A magasabb szintű művészképzés megteremtésére életre hívott festészeti és szobrászati mesteriskolák mellett külön festőiskola szolgálta a női növendékek oktatását. A Magyar királyi Képzőművészeti Főiskola nevet 1908-tól viselte az intézmény. Ekkor csatolták a mesteriskolákat és a női festőiskolát a mintarajziskolához, melynek következményeként 1911-ben nagyon értékes könyvek és mappák kerültek a Főiskola könyvtárába.
A könyvtár történetének második – a két világháború közötti – korszaka ugyancsak bővelkedett változásokban. Különösen jelentősek Lyka Ká­roly és Réti István reformtervei, melyek nyomán az 1908-as adminisztratív összevonás immár szerkezetileg is végbement, és közös szellemi alapra helyeződött a tanár- és művészképzés. Nem sokkal Várdai Szilárd „adminisztratív igazgató és könyvtárőr” nyugdíjba vonulása után, 1925-ben már 11.779 kötet könyv és 111.177 műlap képezte a könyvtár állományát. A második világháború körüli években pedig – Horn Antal festő irányítása alatt – már három könyvtáros és egy raktáros dolgozott a zárt, külső olvasók által csak engedéllyel látogatható könyvtárban, ahol 80 ülőhely várta az olvasókat.
Az 1945 utáni – harmadik – korszak elején a könyvtári állomány már 15.710 kötetből állt, és két dolgozót foglalkoztatott. Bár az ideológiai nyomás és a szakmai hozzáértés hiánya megmutatkozott a gyűjteményen, az állomány „nagy ütemben gyarapodott”, olyannyira, hogy egy 1984-es szakfelügyeleti jelentés már 43.368 dokumentumról számolt be. Ugyanakkor ez a vizsgálat több szakmai hiányosságra is felhívta a figyelmet, melynek eredményeként „több figyelem fordult az intézmény részéről a könyvtár felé”.
A rendszerváltástól napjainkig tartó időszakban (4. korszak) a könyvtár átértékelődött szerepének megfelelően a feladatok az alábbi területekre terjednek ki:
- Könyvtár
- Levéltár
- Képzőművészeti gyűjtemény
- Tankönyv és jegyzetellátás
- Intézménytörténeti kutatások szervezése.
A könyvtár életének, arculatának legjelentősebb változását az elektronizáció hozta. A digitalizációnak az elektronikus katalógus készítése mellett – mely 1992 óta tart – a muzeális értékű dokumentumok kutathatóvá tételében és egyes folyóiratok archív anyagának megjelenítésében, vagyis az információszerzés egyszerűsítésében és kiszélesítésében pótolhatatlan szerepe van. Ugyanezt szolgálják az interneten elérhető adatbázisok is.
A magyar képzőművészeti szakirodalmat teljességre törekvően, a külföldit pedig válogatva gyűjtő könyvtár 1995 óta a levéltári anyagot is kezeli, és 2003 óta digitalizálja.
A könyvtár műtárgygyűjteményét képezik az alábbi különgyűjtemények:
- Optikával, perspektívával, mozgásillúzióval foglalkozó tárgyi emlékek
- Fotográfiák
- Plakátok, litográfiák
- Grafikai gyűjtemény
- Japán gyűjtemény
Eme különleges értékek védelmét digitális fényképek készítésével biztosítják, és a fényképekből adatbázist hoznak létre.
A sokrétű szakmai munka kiállítások szervezésével, műtárgyak restaurálásával és kölcsönzésével, könyvek és más kiadványok megjelentetésével egészül ki, így a szerző büszkén vallhatja, hogy „a könyvtár az elmúlt években az Egyetem életének jelentős részévé vált”.
Nem véletlenül hivatkoztunk e könyvismertetés elején régi szövegekre és fotókra, hisz a mellékletekben közölt gazdag irat- és képanyag teszi ki a kötet mintegy háromnegyedét. A gondosan válogatott dokumentumok és képek nemcsak illusztrációul szolgálnak a bevezető szöveges rész szükségképpen szárazabb és tömörebb történetiségéhez, hanem egyúttal oldják, színesítik, és visszamenőleg igazolják, értelmezik is azt. Különösen érdekesek a 18. századi olasz rajzoló, rézkarcoló és építész, Giovanni Battista Piranesi metszeteiről készült illusztrációk. Kultúrtörténeti szempontból is nagy jelentőségűek a Japán gyűjtemény színes fametszetei, amelyek közül három található a kötetben. A könyvtár egyik legnagyobb és legváltozatosabb állományrészéből, a grafikai gyűjteményből gazdag válogatás ad ízelítőt: megcsodálhatjuk Kelety Gusztáv és Ligeti Antal ceruzarajzait, Székely Bertalan, Vaszary János, Lotz Károly alkotásait, és folytathatjuk a sort Jaschik Álmossal, Olgyai Viktorral, Körösfői Krisch Aladárral, Barcsay Jenővel, Aba- Novák Vilmossal, Kondor Bélával. A felsorolás persze így sem teljes, a recenzens csak jelezni kívánja, hogy milyen színvonalú mesterekkel, grafikákkal találkozhat a kötet iránt érdeklődő olvasó. Néhány különösen szép szecessziós plakátot is találunk a könyvben, végül pedig a fotógyűjteményből kapunk válogatást, köztük a Főiskola történetét megörökítő felvételekkel. Így lesz kerek a jól szerkesztett kötet, amely a szerző mellett valamennyi közreműködő (fotók: Dienes Judit, Gadányi György; fordítás: Rudnay Zsófia; kiadványterv: Blaskó János) színvonalas munkájáról tanúskodik.