A 19. században és a 20. század első felében az illemmel kapcsolatos irodalom a magánéleti viselkedés szabályait foglalta össze mint egyfajta belépőt az úriemberek világába. A művelt ember fogalma nem kimondottan irodalmi vagy egyéb műveltséget jelölt, sokkal inkább annak a szabályrendszernek az ismeretét, amely a viselkedésre vonatkozó és követendő normákat szabályozta. Az illemtankönyvek ebben a korban a legfontosabb társas cselekvések színtereként a családot, a társaságot, valamint a köztereket nevezték meg, szinte teljesen figyelmen kívül hagyva a hivatás és munka helyeit. Utóbbit pótlandó, bizonyos foglalkozások gyakorlóinak külön viselkedési tanácsadót adtak ki, így pl. a színészeknek,1 papoknak,2 hivatalnokoknak.3
A 18. és a 19. század elején az illemtankönyvek inkább a társadalmi normákra és szabályokra helyezik a nagyobb hangsúlyt, később, különösen a 20. században az egyéni célokat megvalósító sikeres viselkedés kérdése kerül előtérbe. Ezek a könyvek, mint a szabályokat közlő szövegek általában, tiltásaikkal árulják el a legtöbbet a ténylegesen létező szokásokról és viselkedésmódokról, így például az olvasmányok kiválasztása kapcsán.Az illem és viselkedési tanácsadó könyvek által szabályozott területek általában a magánélettel és a társasági élettel foglalkoztak, elsősorban a nőkhöz szóltak (mintegy tőlük várva a helyes viselkedés szabályainak betartását), íróik között is számos nő jelenik meg.
Kezdetben e munkák egyszerű fordítások és kompilációk voltak, német, francia és angol nyelvű illemkönyvek alapján, később azonban egyre több egyéni alkotás született, de ezek is támaszkodtak elődeikre (gyakran oldalakat átvéve megjelölés nélkül, ami egyébként a huszadik század végén megjelent munkákra is jellemző), illetve a bölcseleti, teológiai és nevelési irodalomra.4 Népszerűségüket mutatja, hogy rendszerint sok kiadást – akár tizenötöt –, esetleg átdolgozást is megértek, amíg a piacról eltűnt az elavulttá vált mű, hogy helyet adjon egy frissebb, modernebb munkának. Írásomban a sok kiadást megért, nagy példányszámú művekkel foglalkozom, feltételezve nagyobb társadalmi hatásukat.
A magánélet szabályozására tett kísérlet során érdekes megfigyelni azt a folyamatot, amivel a művelődést – ezen belül pedig egy olyan egyéni cselekvést, mint az olvasás – kívánták az illem köreibe terelni.
A könyv, az olvasás és a könyvtár fogalma gyakorlatilag a huszadik században, az első világháborút követően jelenik meg illemtankönyveinkben a felnőttekre vonatkoztatva, ellentétben az egyéb társas művelődéssel kapcsolatos szórakozásokkal, mint pl. a színház, hangverseny vagy kiállítás, melyek évtizedekkel korábban helyett kaptak a viselkedési útmutatókban. Korábban, ha említést tettek is róla, ez inkább csak periférikusan, a gyermekek nevelésével, ill. egyéb szórakozásokkal kapcsolatosan történt. Annál is érdekesebb ez a magatartás, mivel a szerzők gyakran maguk is komolyabb irodalmi tevékenységet folytató írónők voltak.
Kalocsa Róza(1838–1909), író, pedagógus, aki ifjúsági könyvek írásával is foglalkozott, így bírálta a gyermekirodalmat 1884-ben: „Vegyük tekintetbe a gyermekirodalmat: csupa hitvány fordítások, más nemzetek ismeretlen szokásait visszatükröző képekkel”5
Szabóné Nogáll Janka(1861–1924) dacára annak, hogy maga is tehetséges írónő volt, illemtankönyvében6 egyáltalán nem tartotta fontosnak az olvasmányok szerepét, sőt, a magánéletben beszédtémának sem javasolta: „Soha nem szabad úgynevezett témákat pengetni. Irodalmat, művészetet nagyon tanácsos békén hagyni. De ha csak egy is van a táraságban, akinek ez a «bogara», aki szeret arról beszélni, hogy mit olvasott, miként vélekedik a színházakról, hangversenyekről, szőnyegre kell dobnunk ezt a tárgyat is és türelemmel elviselni, hogy kedvük szerint elcsépeljék.”7
Az irodalmi műveltség a könyv egyetlen fejezetében érhető tetten: a jelmezbálba való öltözetek közt kívánatosnak találja Jókai regényasszonyait, a Shakespeare-hősnőket és a nagy költemények leány-alakjait használni.
Az álarcosbál más szerzőnél is előkerül, Wohl Janka (1846–1901, író, műfordító, szerkesztő) meghonosításra váró külföldi példaként említi az angolszász területeken népszerű tematikus bálokat, ahol minden résztvevő egy-egy író – többek közt Dickens, Shakespeare – valamely közismert művéből vett alak képébe bújik.8 Illemtankönyvében más szerephez nem is jut az irodalmi műveltség.
Bár nem magyar, mégis megkerülhetetlen szerző Adolf Knigge, akinek munkássága az európai viselkedéssel kapcsolatban a 19. század során végig meghatározó volt; műve9 több alkalommal jelent meg más nyelvre, köztük magyarra is lefordítva. Knigge oldalakon át ír az írókkal, költőkkel, más művészekkel való érintkezés módjáról, és ezt láthatóan nagyobb fontosságúnak tartja a művelt ember viselkedésében, mint az említett szerzők műveinek ismeretét vagy rendszeres olvasását.10
Az első világháború után hirtelen megnőtt az olvasás jelentősége az illemtankönyvekben: a szerzők szerint magában az életben is.
Gonda Béla (1851–1933) 1920-ban fiatal lányoknak írt illemtanában11 már külön figyelmet szentel az olvasás és az olvasmányok témájának, és nem a szórakozással, hanem a művelődéssel foglalkozó fejezetben. Véleménye szerint az irodalom a fiatal lányok számára csak szórakozást, szabadidő eltöltést jelent, de a fiatalok ilyen hozzáállásának az a következménye, hogy a műveltségük felszínes, rendszertelen, és a kritikai érzékük is fejletlen marad. A fiatal lányok képzőművészeti, iparművészeti készségeinek fejlesztését azonban előbbre helyezi, mint az irodalommal való foglalatoskodást. Néhány véleményt is idéz fiatal lányoktól, melyekkel azt illusztrálja, hogy ők leginkább az érdekes leírásokat, a vidám, optimista témájú könyveket keresik, és irodalmi élményeik egyáltalán nincsenek hatással a cselekedeteikre. Ezzel azt a közvélekedést próbálja cáfolni, miszerint „a lányoknál az irodalmi műveltség túlteng.”12
A könyvek választásának hiányosságával – és nem az iskoláztatás különbségeivel – magyarázza a két nem közti műveltség eltérését is: „S csodálatos, – a fiatal lányok összehasonlíthatatlanul többet olvasnak, mint a fiúk, de azért az intelligens férfiak műveltsége általában sokkal mélyebb, mint a nőké.”13 Ennek feloldására azt javasolja, hogy az olvasmány kiválasztása a pedagógus és a szülő dolga legyen. Elsősorban klasszikusokat, hazai írókat és művelődéstörténeti munkákat ajánl. A fiatal lány olvasás közben készítsen jegyzeteket, lehetőség szerint olvasson könyvkritikákat, és igyekezzen tudományos jellegű műveltségre is szert tenni az ismeretterjesztő könyvek segítségével.
Az Új Idők Illemkódexe pár évvel később az olvasót így inti: „Az Ég óvjon meg attól, hogy könyvmoly legyen belőled, és hogy a könyvektől ne láthassad az életet.”14 Nem tudható, mennyire volt erre a figyelmeztetésre szélesebb körben is szükség, mindenesetre sokan lehettek azok, akik mögött nem állt valódi olvasottság: „Általában: könyvekről, műalkotásokról, képekről, színdarabokról bármikor beszélhetsz. De csak olyanokról beszélj melyekről magad is olvastál, illetve láttál, s nemcsak hallomásból, a mások előadása alapján ismersz.”15
Figyelemreméltó azonban, hogy a korábban említett Szabóné Nogáll Jankától eltérően, már elfogadja, sőt ajánlja az irodalomról, könyvekről való társalgást.
A Pesti Napló könyvei közt megjelent illemtankönyv már önálló, olvasmányokról szóló fejezetét Kárpáti Aurél írta.16 Átfogó írásában kitér az olvasás háború utáni megnövekedett szerepére: „A világháború után meggyorsult életritmus egyik legszembeszökőbb jelensége … a példátlan betűhabzsolás.”17 Többen és többet olvasnak, kiszélesedik az olvasni vágyók köre és az ízlés is.
Véleménye szerint az olvasás egyfajta menekülést jelentett az élet és megpróbáltatások elől, ebben látja a regény térhódításának okát is a novellával szemben. Korát romantikusnak tartja, melyben megnőtt az igény a kalandos olvasnivalók ránt; úgy véli, az olvasók titkos vágya tükröződik az olvasmányválasztásban: ennek köszönhető a kalandokkal és karriertörténetekkel foglalkozó színdarabok és a regényes történelmi életrajzok elszaporodása. Úgy gondolja, a mozi, ez az új művészeti ág, is jelentős mértékben hat az irodalomra, és viszont.
Az olvasóvá válás másik motivációját az unalomban és a megnövekedett munkanélküliségben véli felfedezni. A sok szabadidővel rendelkezők olcsó könyvet vásárolnak: ennek kapcsán hívja fel Kárpáti Aurél a figyelmet az értékes és hozzáférhető irodalom szociológiai és kulturális szerepére.
Népszerűek lettek a tudományos-ismeretterjesztő művek, két okból is; egyrészt sok technikai-tudományos jellegű felfedezés történt, másrészt nagy létszámú, új olvasói rétegek jelentek meg, akiknek érdeklődése nem csupán a szépirodalomra korlátozódott.
Úgy véli, az olvasási szokásokban történt változás visszahatott az irodalomra is, aminek következtében bőségesen jelennek meg az igényesebb, színvonalasabb könyvek, még a detektívregény is igényesebb lett. A megjelenő művek sokasága bizonyos felületességhez vezetett , de az igazi olvasó akarva, akaratlan kritikusabbá vált, ízlése csiszolódott, aminek alapját a klasszikusokon nemesedett ízlés adja.
Vida Vilmos is nagy jelentőségűnek tartja az olvasást mint az önművelés eszközét.18 Az önművelésen elsősorban irodalmi önművelést ért, ami azért különös, mivel könyvét elsősorban fiatal férfiaknak szánta, akik nyilván érdeklődtek a technikai, természettudományi vívmányok iránt. A szépirodalom mellett elsősorban az útleírásokat, művészeti könyveket és életrajzokat tartja kívánatos olvasmánynak. Felhívja a figyelmet az olvasás által elérhető szókincsfejlődésre is.
Fontosnak tartja az olvasmányok megválogatását: leginkább a detektívregényt, a ponyvát és a kalandos irodalmat találja kerülendőnek. Nagyon ajánlja egyfajta olvasási terv készítését, lehetőség szerint tanácsok alapján, és azt, hogy inkább kevesebbet olvassunk de elmélyültebben, mint sokat, de felületesen. Mindenkinek célszerű egy házi kiskönyvtár összeállítására törekedni: kézikönyvekből, lexikonokból, közhasznú ismereteket tartalmazó könyvekből és klasszikus művekből.
Maga is közöl egy írókat tartalmazó ajánló névjegyzéket, melyben a következő hazai és külföldi, modern és klasszikus szerzőket említi:
Hazaiak: Anonymus, Tinódi Lantos Sebestyén, Balassa Bálint, Pázmány Péter, gr. Zrínyi Miklós, Mikes Kelemen, Kisfaludy Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Katona József, gr. Széchenyi István, Vörösmarty Mihály, Kossuth Lajos, Arany János, Petőfi Sándor, Madách Imre, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Ady Endre, Szabó Dezső, Prohászka Ottokár, Mécs László, Sík Sándor, Benedek Elek, Gárdonyi Géza, Herceg Ferenc, Harsányi Zsolt, Tormay Cecil, Gulácsi Irén, Nyírő József, Kodolányi János, Tamási Áron, Veres Péter, Sinka István, Erdélyi József, Móricz Zsigmond.
A külföldiek közül pedig Homeros, Aesopus, Horatius, Dante, Petrarca, Shakespeare, Dickens, Goethe, Grimm, Ibsen, Lagerlöf, Molière, Dumas, Hugo, Dosztojevszkij, Tolsztoj, Sienkiewicz szerepelnek a listáján.19
Vida Vilmosnál jelenik meg magyar nyelvű illemtankönyvben először a kölcsönkönyvtár mint fogalom, (elég későn, hiszen 1939-ben jelent meg először a könyve), biztatja is az olvasóit ezek látogatására. Ennek kapcsán kiemeli könyvek fizikai állapotának védelmét is, több tanácsa szól erről – látni fogjuk, hogy később ezek már rendszeres tanácsok lesznek; nyilvánvaló hogy a könyvek árának csökkenésével egyre időszerűbb lett az intelem, hiszen a legtöbben egyre kevésbé vigyáztak rájuk.
Oldalakon át foglalkozik az újságokkal is, azok négy alapfeladatát (hírközlés, szórakoztatás, tanítás és önművelés, a világnézet terjesztése) elemezve. Az újságok világnézet formáló szerepe miatt nem mindegy, mit olvasunk. Szerinte az a legfontosabb, hogy keresztény és nemzeti szellemű lapokat járassunk, mert ezek észrevétlenül hatnak a világnézetünkre.
Elzárkózik a bulvársajtótól és a komolyabb reggeli lapok olvasására, előfizetésére ösztönöz. A képes újságokból inkább az ismeretterjesztő folyóiratokat ajánlja, melyet művelt ember évfolyamonként be is köttet.
Az olvasmányok ideológiai befolyásoló hatására való figyelmeztetés a 30-as évek végén, 40-es évek elején egyre elterjedtebb lesz. Illemtan-szerzőink megegyeznek abban, hogy leginkább kívánatos a nemzeti, keresztény kiadók, szerzők könyveinek olvasása. Hogy a nagyközönség mást is gyakran és szívesen olvashatott, arra a gyakori tiltásokból, elítélő megjegyzésekből következtethetünk.
Schmiedt Béla20 katolikus ideológiával erősen átszőtt könyvében ezzel kapcsolatban éles különbséget tesz: a könyv lehet orvosság és lehet méreg, aszerint, miként befolyásolja az olvasót. Azt vallja, az egyik legfontosabb védjegye a szellemiségnek maga a kiadó. Legyen tehát a kiadó keresztény, mert – mint sarkosan megfogalmazza – „a mondat már vagy pogány, vagy pedig keresztény.”21 Második védjegynek az író nevét, világnézetét, elveit tekinti, láthatóan kevésbé fontosak ezek a számára, mint a kiadó politikai irányultsága.
Nem veti el teljesen a könnyű irodalmat, hiánypótló szerepét abban látja, hogy elviekben szélesebb körben kínál felüdülést a munka után, és egy szebb és jobb világot ábrázol. Ezt a feladatát azonban a könnyű irodalom nem, vagy alig teljesíti, ezért inkább kerülendő.
A komoly irodalom öntudatosabbá teszi az embert, ezért azt pártolja, természetesen megfelelő ajánlások alapján válogatva. Semmiképp nem tartja elfogadhatónak, hogy egyes természettudományos művek, melyek ellentétben állnak a keresztény tanításokkal, fő helyre kerüljenek az otthonokban. „Könyvespolcokkal kell teletűzdelni a házakat, amelyeken a jó könyv mellé jobb könyv sorakozik, s ahol az igazságnak igazság a szomszédja.”22
Feltétlenül fontosnak tartja a művelt otthonokban a hittudományi művek, katolikus folyóiratok jelenlétét. Napilapok, friss hírek olvasgatása helyett pedig az evangéliumot ajánlja, bár kérdéses, hányan fogadták meg e tanácsát a korszak feszült politikai helyzetében.
Gergely Jolán könyvében23 is felbukkan a könyvtár mint a művelődéssel kapcsolatos helyszín, konkrétan a British Library csendes, de látogatott olvasóterme.
Ő is fontosnak tartja a könyvek védelmét: „Magadat becsülöd meg, ha a könyvet tiszteletben tartod.”24
Bírálja a fiatal lányok olvasmányaik megválasztásában mutatkozó igénytelenségét. Sokan szenvedélyesen, válogatás nélkül olvasnak, belemerülnek a regénybe, érzelmileg is azonosulnak a főhőssel, ahelyett, hogy – mint kívánatosnak tartja – bármikor derűsen, könnyedén félbe tudnák szakítani az olvasást. Gyakran megnézik a könyv befejezését, és ennek alapján választanak olvasmányt, illetve az adott könyvből a szerelmes, párbeszédes, cselekményes részt olvassák. (Gonda Béla húsz évvel ezelőtt még a leíró részek kedvelése miatt marasztalta el a lányokat.)
Valószínűleg sok lányt megkísértett a romantikusabb, „női” irodalom, ezért találkozunk azzal a tanáccsal, sőt tiltással, hogy a rossz könyveket hanyagoljuk el. Ezek kétfélék lehetnek Gergely Jolán szerint, jelentéktelenek vagy érzékiek. Az ilyen olvasmányok nagyon ártalmasak, mert egyrészt az erkölcstelenséget éltetik25, másrészt „sok életúnt lány csalódik a valóságban utána”.
Felhívja a figyelmet arra is, hogy a ponyvairodalom átformálja, tönkreteszi az ízlést, aki ilyen könyvet olvas, az előtt a jó irodalom értékei rejtve maradnak. Nem elég, ha a tartalom erkölcsnemesítő, a megformálásnak is művészi színvonalúnak kell lennie, csak így nevezhető a könyv értékes irodalomnak.
Az olvasmányok kiválasztása nehéz; ő is azt ajánlja, hogy a kezdő olvasó támaszkodjon az ajánlásokra. Az eligazodást segíti a katolikus egyház – az index útján, de ez nem elég, mivel nem nevezhet meg minden írót és könyvet, amely tartalma kifogásolható. Legjobb, ha a fiatal lány, amíg önálló kritikai érzéke ki nem fejlődik, tanácsot kér egy vallásához hű és irodalomban képzett személytől. „Tapasztalatlan, fiatal léleknek a sok könyv útvesztőjében egyedül eligazodni nagyon nehéz, talán lehetetlen is.”26 Kimondottan indexen levő könyv azonban nemcsak olvasási tilalom alá esik, de művelt leány a könyvtárában sem tarthatja azt.
Az újságok, lapok választásánál szintén a komolyabb műveltséget adók a kívánatosak, a pletykalapok, színházi lapok olvasása nem helyes.
A második világháború alatt jelent meg Az úriház ábécéje című mű, melyben az egészséges és olcsó táplálkozás, a háborús idők alatti háztartásvezetés mellett a szerző, Gách Marianne (1916–1989 író, újságíró) jelentős terjedelemben foglakozik a társasági élettel,27 külön fejezetet szentelve az olvasmányoknak.
Az olvasás ekkorra általánossá vált, az emberek a legkülönfélébb színhelyeken és célból olvastak. A társasági életben az olvasottság már kötelező, illik minél szélesebb körű tájékozottságot, olvasottságot szerezni, de ehhez nem kell minden divatos regényt elolvasni. Gách Marianne is elsősorban klasszikusokat ajánl olvasásra, elősegítendő a modern művek megértését. Felhívja a figyelmet az igényes válogatásra, az írók neve, nem pedig a mű érdekes vagy kevésbé ígéretes címe alapján történő választásra.
Törekedni kell saját könyvtár kialakítására, ajánlja, de amennyiben ez nem lehetséges, több nagy nyilvános könyvtár, illetve kölcsönkönyvtár áll a tanulni és művelődni vágyók rendelkezésére.
A második világháborút követően hosszabb szünet állt be az illemtanok, viselkedési útmutatók megjelenésében. Az ötvenes évek végén jelentek meg az új szellemű és szerzőjű illemtanok, melyek más szemléletet, sok esetben más normákat kívántak terjeszteni. Értelmetlenné vált a régi illemtanok sok fejezete, új témák vették át a helyüket.
A könyvtár legfeljebb érintőlegesen, egy-két szóval került be az új művekbe, a könyvet pedig inkább csak mint minden alkalomra ajánlható ajándékot említették.
Az olvasás újra egyéni, illem, illemtan által nem szabályozott szórakozássá, tevékenységgé vált.
Jegyzetek
1. FESTETICS Leó: Illemtan a színi tanoda és a magyar színészek használatára. Pest, 1886.
2. TOWER Vilmos: Illem-kódex papok és szerzetesek számára. 1–2 köt. Bp. 1938–1940.
3. HAVRANEK János: Társadalmi tanácsadó altisztek számára. Bp. 1928.
4. FÁBRI Anna: Az illemirodalom történetéről röviden. In: A művelt és udvarias ember. A társas viselkedés szabályai a magyar nyelvű életvezetési és illemtankönyvekben. Bp.: Mágus, 2001. 7–14. p.
5. KALOCSA Róza: Az illem könyve. A művelt ízlés és tapintatos modor az élet különböző irányaiban. Bp. 1884. 20. p.
6. SZABÓNÉ NOGÁLL Janka: A jó modor. Útmutató a modern társas-élet kötelességeinek és az illem szabályainak helyes követésére. 2. kiad. Bp.[1912] Érdekes könyvtár kiadóhivatala.
7. SZABÓNÉ i. m. 24. p.
8. Egy nagyvilági hölgy [Wohl Janka]: Illem. A jó társaság szabályai. Útmutató a művelt társas életben. Bp.: Athaeneum Rt., 1880. 197. p.
9. KNIGGE, Adolf Freiherr von: Ueber den Umgang mit Menschen. Hannover, Haas, 1788.
10. KNIGGE, Adolf: Érintkezés az emberekkel. 15. kiad. Bp.: Franklin, 1875. 105–115. p.
11. GONDA Béla: A fiatal lány otthon. 4. kiad. Bp. 1920. A szerző kiadása.
12. GONDA: i. m. 49. p.
13. GONDA: i. m. 48. p.
14. RUZICSKA Mária [szerk.] Az Új Idők Illemkódexe. Bp.: Singer-Wolfner, 1930. 139. p.
15. RUZICSKA: i. m. 131. p.
16. KÁRPÁTI Aurél: Modern Olvasó. In: Művelt és udvarias ember a XX. Században. Szerk: Csánk Endre. Bp. [1935] Pesti Napló, 103–110. p.
17. KÁRPÁTI: i. k. 103. p.
18. VIDA Vilmos: Így szebb az élet. A hétköznapi élet egyszerű műveltségi szabályai. 4. kiad. Budapest, 1943.
19. VIDA: I. m. 234. p.
20. SCHMIEDT Béla: Tükör előtt. Bp. Korda Rt. 1939.
21. SCHMIEDT: i. m. 137. p.
22. SCHMIEDT: i. m. 147. p.
23. GERGELY Jolán: A művelt leány. Bp.: Korda Rt., 1942.
24. GERGELY: i. m. 155. p.
25. GERGELY: i. m. 155.
26. GERGELY: i. m. 154.
27. GÁCH Marianne: Társasági kódex. In: Az úriház ábécéje. Bp.: Magyar Nők Lapja Kiadása, 1942.. 5–93. p.