A kezdetek

A szakkönyvtár létrehozásának ötlete valamikor 1983-ban fogalmazódott meg a Veszprém megyei tanács vezetőiben. Az ötlet megvalósulását három körülmény is támogatta. Az egyik, hogy a tanács épületének átalakítása során megüresedett a portás lakása, így adódott egy olyan helyiség, amely alkalmasnak bizonyult egy könyvtárszoba kialakítására. A másik tényező a hivatal könyvvásárlásainak bizonyos fokú centralizálása volt, míg a harmadik pedig – és ez egyáltalán nem elhanyagolható – az akkori megyei tanácselnök, Gyuricza László könyv- és könyvtárszeretete. Az elképzelést a konkrét megvalósítás követte, amint ez már lenni szokott: lépésről-lépésre.
A Megyei Könyvtár szakmai tanácsokkal segítette a tervezést. A megyei tanácsnak egyetlen kikötése az volt, hogy a könyvtárhelyiség klubszobaként is használható legyen.
1983 októberében jelent meg az álláskiírás a könyvtár vezetésére, amelyet megpályáztam. Amikor leendő főnököm megmutatta a helyiséget, ahová a könyvtárat, a klubéletet gondolták, véleményem lesújtó volt. Egy sötét szoba betonpadlóval, a falból lámpa helyett mindenféle vezetékek lógtak, se egy asztal, se egy szék, de a polcok már stabilan álltak a falhoz tapasztva üresen, koszosan. Akkorra azonban már annyira elszántam magam a váltásra, hogy ez sem érdekelt. Annál jobb – gondoltam -, legalább szépen apránként épül fel a könyvtár, olyan könyvek, dokumentumok kerülnek bele, amelyek igazán szükségesek…, szóval tudunk mi, könyvtárosok önfeledten lelkesedni. Aztán hónapokig nem történt semmi, míg először egy telefon tudatta, hogy az állást elnyertem.
A meglepetés
Új munkahelyemen félméteres magasságban álló könyvkupacok fogadtak. Kiderült, hogy az 1984 januárjával megszűnt járási hivatalok valamennyi nyomtatott anyagát – még iratok is voltak köztük – megkaptuk. Már meg sem lepődtem, mikor kiderült, hogy ezeket az anyagokat most gyorsan szét kell válogatni, polcra tenni, és a könyvtárat egy hónap múlva, május elsején ünnepélyesen megnyitni.
Elkezdődik a munka
Ettől a pillanattól kezdve a könyvtári munka fázisainak a legkoszosabb része következett. A dokumentumok szétválogatása, közlöny-sorozatok kialakítása, duplumok csoportosítása, könyvek átnézése, s miközben a kollégák egyik-másik könyvre nézve csak legyintettek, hogy “az sem igaz már benne, amit kérdeznek”, arra gondoltam, hogy ha a közigazgatás és a jog irodalmát szakkönyvtári szinten akarom gyűjteni, akkor már csak a történetisége miatt is meg kell tartanom. No, nem 8-9 példányban, ahogy az a kupacban előfordult, de legalább mutatóba. A helyem nem túl nagy. A tervezők a 4 méteres belmagasságot célozták meg a polcokkal, ami azt jelenti, hogy egyes állományrészeket a mai napig is csak létrával tudok elérni. Ez nem igazán probléma akkor, amikor egy-egy dokumentumért felmegyek, de bizony kellemes tornát jelentett ötösével felvinni a könyveket, rendezni – napi többszöri fordulóval.
Közben azért be kellett szerezni a könyvtári felszerelési cikkeket a leltárkönyvtől kezdve az olvasó-nyilvántartó kartonig, meg kellett rendelni a tulajdonbélyegzőt, szert kellett tenni egy írógépre. Ahogy múlt az idő – és a könyvek is a polcra kerültek, szétküldtük a leveleket a megye könyvtáraiba és a levéltárba, hogy jöjjenek a duplumokból válogatni -, úgy épült, szépült a környezet is. Meghozták a padlószőnyeget, az íróasztalt, a tárgyalóasztalokat, tökéletes kivitelben tölgyfából, intarziásan, a székeket plüss kárpitozással. A bútorzat érték- és időtálló lett. A könyvtárba másológép került, hi-fi torony, színes tv, nem sokkal később videó.
A szervezeti felépítésről
Az elképzelés a következő volt: a könyvtárat a megyei tanács tartja fenn, gyakorlatilag az eddigi könyvbeszerzési keretből. A könyvtáros munkajogilag a Megyei Könyvtár alkalmazottja, de szakmailag a Megyei Tanács VB Szervezési és Jogi osztályának vezetője gyakorolja a felügyeletet. Ez az állapot tartott egy évig. Azalatt kiderült, hogy nem igazán szerencsés a két főnök, nemcsak a dolgozó miatt, de hát ők sem értettek mindig mindenben egyet, ám legalább volt egyfajta hierarchia. Később arról született döntés, hogy a könyvtáros munkajogilag tartozzék az akkori Gazdasági Műszaki Igazgatósághoz.
Ezzel aztán még nehézkesebbé vált az ügyintézés, a munkajog gyakorlás, arról nem is szólva, hogy itt már mindkét főnök a megyei tanács alkalmazottja, s még csak nem is alá-fölérendeltjei egymásnak. Így aztán egy év múlva újabb döntés született, miszerint tartozzék a könyvtáros a Szervezési és Jogi Osztályhoz, ahová szakmai szempontból már két éve egyfolytában tartozott. Innentől “teljes jogú” polgára lettem a hivatalnak. Ez az osztály valóban a “szíve” volt az apparátusnak, és hogy a könyvtáros ide tartozott, a lehető legjobb ötlet volt, a későbbiekben részletezem, hogy miért.
Feladatok
Itt szentelnék néhány gondolatot a szakmai szempontnak. Mivel műszaki könyvtárban kezdtem a pályafutásomat, ahol a “Simonyi-féle. villamosságtan” vagy a “Bálint-biblia” kezdetű szakzsargon bizony eleinte megizzasztott, tudtam, hogy idő kell ahhoz, hogy megismerjem, sőt alkalmasint ajánlani tudjam a szakirodalmat. Egy jogi és közigazgatási szakkönyvtárban az olvasóknak megint egészen más a zsargonjuk. Nem mindegy ugyebár, hogy Btk vagy Ptk, hogy törvény vagy rendelet, vagy utasítás és sorolhatnám. Tizenegy év után is kezdő voltam ezen a területen, így nagyon sokat segített, hogy részt vehettem a heti rendszerességgel megtartott osztályértekezleteken, ahol egyrészt a szakzsargont sikerült megtanulnom, másrészt pedig információkat kaptam arról, hogy a megyei tanácson éppen milyen feladatok vannak, lesznek, melyik osztály mivel foglalkozik. Mire jött egy kolléga, hogy “meg kellene venni”, addigra ott volt a polcon, és jólesett az álmélkodás, meg a “de jó, hogy itt minden megvan” kezdetű örvendezés.
Természetesen olyan feladatokat is kapott a könyvtár, hogy ha valaki külföldre utazott, és előtte tájékozódni akart, célszerű volt a külföldi országokra vonatkozó anyagot begyűjteni. Vagy például ünnepek előtt a beszédek megírásakor jó volt, ha kéznél volt néhány újságcikk, ünnepi verseket tartalmazó könyv. Folyamatosan mindenféle oktatás zajlott a megyei tanács berkeiben. Tudatosan írom így, hiszen a szakmai képzésen túl (jogi egyetem, Államigazgatási Főiskola) számos politikai továbbképzésre is beiskolázták a kollégákat. Ehhez természetesen a szakkönyvtárból várták a megfelelő szakirodalmat. A gyűjtőkör tehát már csak ezért sem szűkülhetett le a szakterületre, a politikai “alapművekre” is szükség volt. Jelentős szerep jutott a könyveknek, de a folyóiratcikkek keresése talán még inkább jellemző volt. Kollégáim közül igen sokan publikáltak más lapokban is, gyakran volt szükség tehát ilyen jellegű anyaggyűjtésre is.
A szakfolyóiratok közül az Állam és Igazgatás – később Magyar Közigazgatás -, a Jogtudományi Közlöny, a Magyar Jog rendszeresen olvasott és hivatkozott szakirodalom volt. Gyakran kellett éppen ezekből témák szerint bibliográfiát készíteni, félévente pedig kiadtuk az új könyvek katalógusát. Az országos és a helyi napilapok teljes számban megérkeztek a könyvtárba – akkor még követhető volt, hogy hány lap jelenik meg és hol -, azokat minden reggel át kellett nézni, és ha ránk vonatkozó anyag jelent meg, azt azonnal másolatban a vezetők és az ügyintézők asztalára tenni. Nem engedhették meg maguknak a megyei tanácson dolgozók, hogy “kintről” hívják fel a figyelmüket egy-egy cikkre, vagy netalántán éppen egy ügyfél hivatkozását ne ismerjék. Ezen kívül folyamatos volt az előfizetés az országos sajtófigyelő szolgálatra, ahol “mindent kérünk Veszprém megyéről” című előfizetésünk volt. Ez esetben a beérkezett anyagokat szortíroztam, a helyi tanácsokat érintő cikkeket másolatban továbbküldtem.
A gyűjtőkör
A gyűjtőkör kialakulását nagymértékben befolyásolta a “talált” anyag összetétele. Természetesen ez is kétoldalú dolog. Egyfelől jó volt, hogy a szakközlönyöket össze lehetett gyűjteni az első évfolyam első számától kezdve. Számos könyvritkaság is fellelhető volt, értékesek még akkor is, ha sorozatként nem teljesek (Pallas Lexikon, A műveltség könyvtára, rendelettárak stb.). Jellemző volt azonban az is, hogy a különböző szintű és rangú politikai képzések miatt rengeteg politikai könyvet gyűjtöttek össze a hivatalokban. A Szikra Kiadó 1952-es Sztálin sorozata érdekességként, vagy Lenin összes művei kötelező irodalomként még jól is jöttek a könyvtárnak, hiszen nem kellett külön megvásárolni. A baj inkább csak az volt, hogy 7-8 sorozat is ott hevert elárvultan, annyira pedig még a teljesen új könyvtárnak sincs szüksége. A politikai irodalom beszerzésére a továbbiakban is volt igény, de a példányszámok már jelentősen megcsappantak.
Ugyanez mondható el a statisztikai kiadványokról. Használható alapművek ugyan hiányoztak, de az évkönyvek tízes nagyságrendben sorakoztak. Ezek is az előbbiek sorsára jutottak: egy sorozatot megtartottam a könyvtárnak, a többit pedig felajánlottuk könyvtáraknak, helyi tanácsoknak. A jogi és közigazgatási könyveken kívül számos olyan könyv is előkerült, melyet első pillantásra nem is igen értettem. Műszaki, mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, idegenforgalmi kiadványok gyűltek össze, sok szempontból jók, használhatók, értékesek kézikönyvtári szinten is. A tanácsi apparátusnak ugyanis minden szakterülettel kellett foglalkoznia – a szakosztályokon keresztül -, döntéseket hozni, állásfoglalásokat, javaslatokat, előterjesztéseket készíteni, így már érthető volt a szakkönyvek beszerzése is. Ezek a könyvtár. polcain viszonylag kis helyet foglaltak el, hiszen továbbra is az osztályokon voltak a megyei tanács teljes átszervezéséig.
Hozzánk került a Megyei Tanács Közlönye, szintén az első évfolyam első számától. A “nyitást” igyekezett szolgálni az a döntés is, miszerint a könyvtárban kapjanak helyet a tanácsülések, VB ülések , jegyzőkönyvei is, gyakorlatilag mindenki számára hozzáférhető módon.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a szellemi élet a könyvtár megalakulásával indult meg a Megyeházán. Előtte is voltak szakmai vetélkedők, és népszerűek voltak az “Alkotó Ifjúság” elnevezéssel indított pályázatok. A pályázatra íródott tanulmányok ugyancsak a könyvtárba kerültek és bibliográffájukat is kiadtuk.
A Szervezési és Jogi Osztály fiatal jogászai létrehozták a Módszertani Füzetek című sorozatot, mely a belső használaton kívül a vidéken dolgozó kollégák számára igyekezett módszertani segítséget nyújtani tematikus összeállításai révén. Ezek a füzetek is a könyvtárba kerültek.
A fentiekkel csupán érzékeltetni szerettem volna, hogy a gyűjtőkör bővülését külső tényezők is befolyásolták. Az első pályázat leadása után már természetes volt, hogy ezek is itt találhatók:
A jogszabályok gyűjtése és viszonylagos teljességgel történő beszerzése azonban kezdettől fogva alapfeladat. Ez azt is jelenti, hogy a már elavult jogszabálygyűjtemények is megvannak, hiszen gyakori, hogy éppen az eredeti szöveget keresik.
A gyűjtőkör alapja tehát a jogi és közigazgatási szakirodalom, de kézikönyvtári szinten egyéb szakterületek irodalma is megtalálható, ezen kívül természetesen szótárak, lexikonok, enciklopédiák, a – manapság már – cserélhető lapos adattárak, értelmező szótárak stb. Az egyéb szakterületek irodalmát beszerezzük, ha az valamilyen szempontból a hivatalban használható, így például a pénzügyi, közgazdasági, számítástechnikai, filozófiai, politológiai irodalom.
Belső munkák
A könyvtárnak a nyitás pillanatától könyvtárként kellett funkcionálnia, az senkit sem érdekelt, hogy nem kezdődött el az állománybavétel, nincs tulajdonbélyegző, és ha kérdeztek vagy kerestek valamit, természetes, hogy tudnom kellett. Így aztán jól felfogott érdekem lett rövid időn belül, hogy nekilássak a szabályos feldolgozásnak, nyilvántartásoknak. Az állománybavétellel nem volt semmi baj, megérkezett a leltárkönyv, a bélyegző, el lehetett kezdeni a munkát. Sokat segítettek a szervezési osztályon dolgozó kollégák a szakozásnál, hiszen a cím gyakran nem mondott semmit, és ha nem értek hozzá, hiába is olvastam bele. Egy-egy telefon nemcsak ennek tisztázásában segített, hanem információt is adott: “Van ilyen könyv? Akkor melyek érte…” Egyszemélyes könyvtár lévén, a beérkezett csomagok bontásától a tájékoztatásig és kiadványkészítésig természetesen minden egy ember feladata, beleértve a katalogizálást is. Gyűltek a cédulák, de mégsem volt olyan a feltáró, visszakereső rendszer, amire rövid időn belül komoly igény lett. És hol voltak még a folyóiratok!
Az elvárások érzékeltetésére említhetem meg a következő esetet: Szól a telefon, hogy ilyen és ilyen témában öt évre visszamenőleg nézzem már meg, hogy mi jelent meg az Állam és Igazgatásban. Miután éppen a közvetlen főnököm kérése volt, letettem mindent a kezem ügyéből, fogtam a létrát és elindultam felfelé. Valahol félúton tartottam, mikor ismét megszólalt a telefon. Morgolódás, de kúszás vissza. A vonal túlvégén szóban forgó főnököm még csak nem is türelmetlenül kérdezi: “Mi történt? Nem találja?”
Törni kezdtem a fejem valamilyen megoldáson. Az egyik könyvtáros vándorgyűlésen, talán egy kanadai kolléganő előadásának az volt a címe: “Könyvtár, katalóguscédulák nélkül”. Az előadás a számítógépről szólt. Természetesen le kellett a dolgot fordítanom magyarra és a helyi sajátosságokra. A fotocellás olvasóellenőrzésre nem volt itt igazán szükség, de számítógép kellett. Talán kitűnt az eddigiekből is, de ha nem, akkor kimondom, hogy a főnökeim és kollégáim minden reális tervemben, és ha kellett, a konkrét munkában is, maximálisan támogattak.
Rövid időn belül számítógép került a’ könyvtárba, és megvehettem hozzá a Micro-ISIS programot.
Kedves könyvtáros kolléganők! Ha valaki műszaki antitalentumnak vallotta magát, az biztosan én voltam. De ezt érdemes volt megtanulni, mert forradalmasította a feldolgozó munkát. Ne értsék félre, itt is le kell ülni, gépelni, bár a címleírást már nem kell központozni, mert azt a program automatikusan elvégzi. Inkább azt volt nehéz megszokni, hogy a mechanikusan begyakorolt pont, kötőjel, kettőspont és így tovább jelzéseket el kellett hagyni. Az igazán “forradalmi” változást a visszakeresésben tapasztalom. A feldolgozást nem a könyvekkel, hanem a szakfolyóiratokkal kezdtem. Gyorsan megy és látványos. Ma, ha egy témakörben irodalmat keres valaki, – például szakdolgozathoz -, akkor együtt ülünk a monitor elé, az olvasó elmondja a kulcsszavakat, a program pedig hozza folyamatosan, betűrendbe rendezve; figyelmeztet, hogy tanulmányról vagy könyvismertetésről van szó, keres szerző szerint és cím szerint és tárgykör szerint, sőt évszám szerint, vagy éppen sorozatcím szerint. És mindezt úgy, hogy egyszer írtam le az adatokat. Azóta természetesen már a könyveket is feldolgoztam, sőt egy szövegszerkesztő programmal a levelezést is ezen a gépen bonyolítom. A bibliográfia vagy új könyvek jegyzékének készítése innentől kezdve csak elhatározás kérdése, hiszen minden információ naprakészen a számítógépen van.
Elvárások
Mivel a könyvtárat klubszerűen is szeretnék működtetni, kiválasztásomnál számított a népművelő végzettségem is. Eleinte kötetlen programokkal kezdtünk. Az előadók saját kollégáink köréből kerültek ki, az összejövetelek egy kicsit teret adtak a hobbik bemutatására. Így pl. finnországi útibeszámolót hallhattunk, kiállítást rendeztünk kollégánk festményeiből, volt komolyzene hallgatás, húsvétolás. Nem is gondoltam volna, hogy több éve egy helyen dolgozó munkatársak egy-egy ilyen délután apropóján elegyedtek szóba először egymással. Később kialakult az igény, hogy szakmai programokat is szervezzünk. Néhány név a vendégkönyvből: dr. Kilényi Géza, dr. Verebélyi Imre, dr. Sárközy Tamás stb. A vendégeket pedig, akiknek megmutattuk a könyvtárat, felsorolni sem lehetne. Talán ide kívánkozik még egy gondolat. Végigolvasva a sorokat, ismét felvetődhet, hogy egy könyvtáros egyedül mindezt nem tudta volna végigvinni. Már csak azért sem, mert a meghívások elfogadásakor bizony számít a személyes ismeretség.
Ebben a munkában és az egyéb könyvtári feladatok elképzelések és elvárások megoldásában igen sok segítséget kaptam akkori főnökömtől, dr. Szabó Lajostól, aki azóta már a Belügyminisztérium Önkormányzati Főosztályának vezetője. A kezdeti időszakban meglátogathattam a már működő szakkönyvtárakat Egerben, Tatabányán, az Államigazgatási Főiskolán, eljutottam az Országgyűlési Könyvtárba. Főnököm, ha volt ott munkája, elkísért, bemutatott, ha nem tudott eljönni, előre telefonált, megbeszélte az érkezésemet. Hatalmas segítség volt. Mindenhol tudták már, hogy mi járatban vagyok, nem kellett ott – tapasztalatok híján – habognom, hogy mire is vagyok kíváncsi. Ezekből a látogatásokból igen sok tapasztalatot és barátságot sikerült szereznem, nem is szólva a további együttműködésekről.
Az együttműködések
Egy kisvárosban a könyvtárak egymásra vannak utalva. Így volt ez régebben is, de most még inkább igaz. Tőlünk nem messze van az Eötvös Károly Megyei Könyvtár. Papírok és szerződéskötések nélkül, egyszerűen kollegiális alapon igen jó együttműködés alakult ki köztünk. Az ember felismeri a korlátait: nem gyűjthet mindent, nem vehet meg mindent, az egyszeri igény kielégítésére igénybe lehet venni a másik könyvtár segítségét: Ma már egy kiskönyvtár éppen a speciális gyűjtőkörével segít a nagykönyvtárnak, ahol nem vesznek meg többezer forintos – gyorsan elavuló – jogszabályt, inkább átküldik az olvasót a szakkönyvtárba.
A Megyei Pedagógiai Intézet könyvtárának gyűjtőköre is olyan, hogy alkalomadtán kisegítheti a mi könyvtárunkat. De gyakran megfordult nálunk az Államigazgatási Főiskola könyvtárosa is, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ma ugyan ő kér, de lehet, hogy holnap én jelenek meg nála.
Kellenek a személyes kapcsolatok, hogy az olvasó érdekében egy telefonnal információkhoz lehessen jutni. Továbbá élnek a kapcsolatok más megyék hasonló könyvtáraival is.
A felhasználók köre
A “továbbküldtem” lehetne a kulcsszó a felhasználók körének taglalásánál. A szakkönyvtár megalakulása óta ugyanis, ha csak mód volt rá, újságban, körlevélben, szórólapon hívtuk fel a figyelmet szolgáltatásaira. Minden alkalommal hangsúlyoztuk, hogy “az apparátus dolgozói” kitétel alatt nemcsak a megyei tanács dolgozóit, hanem a tanácsi apparátus valamennyi munkatársát is értjük. Ilyenformán kiadványainkat megküldtük valamennyi tanácsra, az onnan érkező kollégák számára kölcsönöztünk, másoltunk, rendezvényeinkre meghívtuk őket. Nyitottá vált a könyvtár a városban élő, máshol dolgozó, de a jogi egyetemen vagy az Államigazgatási Főiskolán tanulók előtt is. Folyamatosan próbáltuk a tankönyveket is beszerezni – az akkori árak ezt még kényelmesen lehetővé tették, csupán utánjárást igényelt – így biztonságosabban hozzájuthattak ebben a könyvtárban a keresett irodalomhoz. Tapasztalatom, és gondolom, sok kollégám megerősíthet benne, hogy az így “szívességet kérő” olvasókkal soha semmi probléma nem volt, a kölcsönzött dokumentumok időben visszakerültek a könyvtárba.
A változás szele
Mondhatnám úgy is, hogy igen viharos volt. Volt olyan közigazgatási szakkönyvtár, amelyet el is söpört (Kaposvár), de azért a legtöbb helyen változatlan formában fennmaradt.
Nálunk is történt néhány változás. Szervezetileg most egy úgynevezett háttérintézményhez kerültem, a Megyei Önkormányzat Közigazgatási Informatikai Szolgáltató Irodájába, közismertebb nevén a KISZI-be. Közalkalmazotti minőségemben és feladataimban egy kicsit az iroda társadalomkutatói, szociológiai, lapkiadói (COMITATUS) tevékenységéhez igazodva. A jelenlegi vezetés, a jelenlegi főnökeim is író-olvasó, könyvtárhasználó emberek, akik számára fontos, hogy a már kialakított értékek ne menjenek veszendőbe. A könyvtár a selejtezések után is közel ötezer kötetes, harminc folyóiratra, napilapra fizetünk elő, és már régóta rendszerezett, visszakeresésre alkalmas a gyűjtemény. (Tudom, ilyet is láttunk már a négy égtáj felé szétszórni, de reménykedni lehet…)
A Megyeházán új hivatalok alakultak, gyakran a régi kollégákból, akik számára természetes a könyvtár használata. Minden hivatalnak önálló gazdálkodása van, de a szakkönyvtárat kizárólag a Megyei Önkormányzat tartja fent, szolgáltatásaira viszont mindenki igényt tart. A könyvtárat a hivatalok így egy jelképes összeggel támogatják, de olyan “főhivatal” is van, ahol még a jelképes összeget is sokallják, és nem fizetnek. A régi kollégák azonban innen is jönnek, és nem tudom, hogyan lehet azt mondani, hogy “neked nem adok semmit, mert ti nem fizettek”. A kör bezárult, egyedül üdvözítő megoldást nem sikerült még kitalálni.
A könyvtárban belső módosításokat is végre kellett hajtani. A kötelező politikai irodalmak gondos szelektálás után egy raktárhelyiségbe kerültek. Más szakterületek speciális irodalma (építőipar, mezőgazdaság, kereskedelem stb.) csupán kézikönyvtári szinten maradtak meg, a többit meghirdetett könyvbörze során – eladtuk.
A jövő
A könyvtár léte nagymértékben függ a mindenkori vezetők hozzáállásától. Idén választások lesznek, elképzelhető, hogy más vezetők érkeznek, akik vagy egy tollvonással megszüntetik a könyvtárat, vagy még több feladatot bíznak rá. Itt ténylegesen nem a könyvtárosról van szó, ha nem a barátságosan kialakított könyvtárszoba nyújtotta lehetőségekről. Például: a közgyűlési elnök, Dr. Zongor Gábor összehívta egy baráti beszélgetésre, ismerkedésre a települési lapok tudósítóit. A szakmai, anyagi és egyéb jellegű témák mellett felvetődött, hogy jó lenne létrehozni a települési lapok sajtóklubját, ahol tájékozódhatnának egymás dolgairól a profi és a “botcsinálta” újságírók, lehetne szakmai továbbképzést is tartani, baráti beszélgetéseket szervezni ismert közéleti személyiségekkel. Természetesnek tűnt, hogy a szakkönyvtár adott helyet, az első összejövetelen már sikeresen túl vagyunk. Megyeházi Tudósítások címen új lap indult. A havonta megjelenő kiadvány a megyeház munkájáról, ügyeiről tudósítja az önkormányzatok és a hivatalok dolgozóit. A lap munkájában “újságíróként” én is részt veszek. “Médiatükör” címmel állandó rovatom van, amelyben az országos sajtóban a megyéről megjelent cikkeket annotált bibliográfia formában közlöm. A régi feladatok, a könyvbeszerzés, a folyóiratrendelés és mindaz, amit az előzőekben leírtam, továbbra is élnek, hiszen az önkormányzatoknak talán még nagyobb szükségük van a naprakész friss információra, mint annak idején a központilag irányított tanácsoknak. Épp a napokban hívtuk fel a polgármesterek figyelmét, hogy a könyvtárban megtalálható az Országgyűlési Napló, tehát a “hallottam a tv-ben” kezdetű hivatkozásnak szó szerint utána lehet nézni. Változatlanul lehet kölcsönözni, helyben olvasni, tájékoztatást kérni témakörökről, vagy sokszor csak eligazítást szövevényes közigazgatási rendszerünkről. Mivel igény volt rá, folytattuk a szakmai előadások, viták megszervezését is a könyvtárban. Fejlődött valamelyest a könyvtár gépesítése is, ugyanis a képmagnó mellé videókamerát is vásárolt az Önkormányzat. Mivel a könyvtárban helyezték el, természetesnek tartottam, hogy elvégezzek egy videós tanfolyamot. Azóta – talán ez már a jövő zenéje – a jelentős eseményeket filmen örökítjük meg. A kazetták szintén a könyvtárban kerültek elhelyezésre.
Folyamatos a kapcsolattartás más könyvtárakkal azóta is, jeleztem, hogy anyagi okokból megnőtt a jelentősége is. Volt egy halvány kísérletünk arra is, hogy a hasonló közigazgatási szakkönyvtárakat egy közös asztal mellé leültessük, és tapasztalatot cseréljünk. Már csak azért is, mert volt olyan könyvtár, amelynek megalakítása előtt már hozzánk jöttek kérdezni. Ebben az elképzelésben a jelenlegi főnököm, Agg Zoltán, a KISZI vezetője maximálisan partner volt, de technikai okokból mégsem sikerült a terv tökéletesen. Veszprémben vagyunk, így a szolnoki, debreceni, egri kolléganőknek nemcsak az ideutazás hosszadalmas, de feltételez egyszeri itt alvást is, ami viszont a költségeket szaporítja, nem is beszélve a kiesett munkanapokról. Ennek ellenére összejöttünk néhányan, és megállapítottuk, hogy a találkozó hasznos volt. Ha találnánk egy olyan befogadó könyvtárat, amely alkalmasint, talán negyedévente egyszer . két-három órára befogadna minket, össze lehetne ezt a kört hívni, akár a társadalomtudományi szekció égisze alatt is.
Végezetül
Tervekről kellene írnom, de a fent említett okok miatt ez egyelőre bizonytalan. Egy biztos, hogy amíg itt vagyok és van könyvtár, folyamatosan végzem a munkám, hiszen egy könyvtárban mindig van tennivaló. (Éppen most kaptunk egy nagy doboz könyvet a frissen átalakult Balatonturist-tól.) Számos feladatra adott a lehetőség, számos feladatot viszont még nem is láthatok előre, hiszen a változások sehol sem hagyják a könyvtárat sem alvó állapotban. Azért azt nem bánnám, ha a könyvtári rendszer ezen kis sejtje minél tovább tudna életképes maradni az olvasók, a felhasználók, a magunk boldogulására