A közvetlen nemzetközi könyvtárközi kölcsönzési joggal rendelkező 12 hazai könyvtár képviselői 1991 novemberében megbeszélést tartottak az Országos Széchényi Könyvtárban. Ezen a megbeszélésen megígértem, hogy leírom a véleményemet a könyvtárközi kölcsönzés finanszírozással, illetve a térítéssel összefüggő kérdéseiről. Igyekszem ígéretemnek röviden, tézisszerűen eleget tenni.1. A könyvtárközi kölcsönzésnek, mint szolgáltatásnak (rendszerjellemzőnek!) országosan egységes elvek szerint kell működnie. El kell tehát dönteni, hogy a magyar könyvtári rendszer e szolgáltatás költségeit ráterheli-e az olvasókra? Én ezt könyvtárpolitikai döntésnek gondolom!

2. Ha befolyással lehetnék a döntéshozókra, változatlanul a térítésmentes – mert az alapszolgáltatások körébe tartozó – gyakorlat fenntartása mellett érvelnék két okból:

a.) erősen centralizált országunkban (Id. a szakkönyvtárak megoszlását!) a vidéki népesség “földrajzi hátrányát” erősítené, illetve törvényesítené a térítési díj előírása
b.) az elszámolás másik lehetséges módja a könyvtárak közötti számlarendezés volna, – ez azonban csupán kvázi térítés. Tudnivaló, hogy közkönyvtárainkat állampolgári adókból tartják fenn! A kvázi elszámolás lebonyolításának technikai, személyi szükségletei egyáltalán nem tennék gazdaságosabbá a szolgáltatást, csupán az adminisztrációt növelnék. Közgazdasági számítást ugyan nem végeztem, de az országos statisztika és saját gyakorlatunk ismeretében elképzelhetőnek tartom, hogy amennyit “hozna” a piacosdi a nagy forgalmú könyvtáraknak, kiadásként ahhoz közeli költséget jelentene is. Mindezeket az országon belüli kérésekre, illetve az eredetiben történő átkölcsönzésekre gondolom alkalmazhatónak. A nemzetközi ügyintézés és a másolatban való szolgáltatás gyakorlata – tekintettel a jelentősen különböző körülményekre – ettől eltérően is alakulhat.

3. Úgy vélem, a kötelespéldány-szolgáltatás olyan eszköz az országos irányítás kezében, amelyet ki kell használnia a könyvtári rendszer működtetése érdekében. Vagyis a részesedő könyvtáraknak legalább annyi kötelezettséget vállalniuk kell a szolgáltatások teljesítésében, amennyit gyűjteményük gyarapodása révén az előnyökből magukénak mondhatnak.

4. Végül fontosnak tartom megemlíteni, hogy a könyvtárközi kölcsönzés térítésének ügye összefügg a könyvtárak finanszírozásának kérdésével is. Többféle megoldás is vezethet működőképes rendszerhez, de én szívesen látnék a feladatrendszerhez igazodó, többforrású finanszírozást. (PI. egy városi és megyei feladatokat is ellátó régióközpont esetében a költségvetés városi, megyei és országos finanszírozásból állhat össze. Természetesen nem a “címkézésen”, hanem az elfogadott feladatértelmezésen van a hangsúly.)
A megyei önkormányzathoz a központosított javak újraelosztásával juttatott források külön megnevezéssel is szolgálhatnak ún. megyei és megyén kívüli rendszerfeladatokat, de ezek együttesen is értelmezhetők. Ez a fővárosi, az országos szakkönyvtárak és a felsőoktatási könyvtárak működésére is érvényes.