A székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár tavaly, 2018-ban ünnepelte alapításának 125. évfordulóját: 1893-ban hozta létre a város Törvényhatósági Bizottsága a település bibliotékáját, mégpedig abból a célból, hogy az akkoriban megjelenő  és a Bizottság által megrendelt 100 kötetes Jókai összkiadást legyen hol elhelyezni – mint értesülünk az intézmény kissé anekdotikus  geneziséről Kégli Ferenc kitűnő monográfiájából, az 1993-ban megjelent 100 éves könyvtár Székesfehérváron : A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár elődje, a városi könyvtár 1893–1952 című kötetből.

A mai Vörösmarty Mihály Könyvtár fordulatos szervezeti változások nyomán jött létre, a városi bibliotéka mellett másik elődje az 1950 és 1952 között működött Körzeti Könyvtár. 1952-ben alakult meg a két bibliotéka összevonásából a Megyei Könyvtár, amelyből  1967-ben levált a városi könyvtárhálózat, ám  2013-ban a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár és a Városi Könyvtár ismét egyesült Vörösmarty Mihály Könyvtár néven.  Az intézmény működéséről, mindennapjairól, a különböző rendezvényekről és a bibliotékának helyet adó épületekről és nem utolsósorban a munkatársakról az 1950-es évek óta több ezer fénykép készült. Ez a forrásbázis adta az ötletet, hogy az alapítás 125. évfordulóját egy rendhagyó képeskönyv megjelentetésével ünnepeljék meg. Rendhagyó, mert az elgondolás szerint nem pusztán a képeket tartalmazza a kiadvány, hanem az egyes felvételekhez kapcsolódó, azokat értelmező, keletkezésüket kommentáló  emlékezéseket kérnek a munkatársaktól. Így született meg a reprezentatív kiállítású album, a 125 év Székesfehérváron az olvasók szolgálatában. Pillanatképek a Vörösmarty Mihály Könyvtár életéből. Fotóalbum visszaemlékezésekkel című összeállítás, amely ugyan nem pótolja, nem pótolhatja – nem is ez a feladata – a bibliotéka 1952 utáni, levéltári forrásokon alapuló históriáját. A közkeletű és gyakran idézett, már-már közhellyé koptatott szólás szerint „egy kép felér ezer szóval”;  az állítás nyilván erős túlzás, hiszen a képet értelmezni kell, ez pedig csak a fogalmi gondolkodással történhet meg, de az kétségtelen tény, hogy a képek sajátos atmoszférateremtő képességük miatt a szóval elmondottakat olyan többletjelentéssel ruházhatják fel, ami mindenképpen a képnek mint sajátos történeti forrásnak a fontosságát emeli ki.

Cser-Palkovics András polgármester köszöntő szavai és a kötetet felelős szerkesztőként jegyző Szőnyegi Hajnalka bevezetője után négy fejezetben sorakoznak a fényképek és a képeket kísérő szövegek. Az első a Könyvtári épületek, könyvtáros munkahelyek, a második A Vörösmarty Mihály Könyvtár munkatársai, a következő címe: Szakmai programok, a negyedik, záró fejezet pedig a Vendégeink voltak. A négy fejezet tehát több-kevesebb kiegészítéssel lényegében megfeleltethető egy könyvtártörténet vázának. Persze roppant nagy különbség van egy írásos forrásokra épülő, a szubjektív elemeket lehetőleg mellőző, egzaktságra törő monográfia és egy képes album fotóit kiegészítő, azokat kommentáló munka között. A most közreadott album szövegei vállaltan és tudatosan élnek a személyes visszaemlékezés adta lehetőségekkel. Olyan információkhoz juthat ezáltal az olvasó, amelyeket egy egzaktságra törő monográfiában valószínűleg  nem találna meg. Ilyen például az az anekdotikus történet, hogyan adott kosarat Kulin György csillagász az őt virslivel kínáló Csongor Rózsának, vagy annak elmesélése, hogyan sikerült Csaba Orsolyának az éppen Székesfehérvárt sétáló Habsburg Ottót behívni egy dedikálásra a könyvtárba. Sokáig lehetne sorolni a kisebb-nagyobb színes történeteket, azokat a sztorikat, amelyek talán nem olyan fontosak az intézmény históriája szempontjából, de jellemzőek és főleg közel hozzák az olvasóhoz az adott kort. És persze a képeket nézve az azokon szereplők nosztalgiával tekinthetnek vissza a tovatűnt ifjúságra, illetve kegyelettel gondolhatnak a már eltávozott kollégákra. Vagyis a kötetnek fontos szerepe van, lehet a könyvtári kollektíva „mi” tudatának erősítésében is, ez pedig minden csoport sikeres együttműködésének nélkülözhetetlen eleme.

A szövegek írói a könyvtár egykori és jelenlegi munkatársai. Az emlékezések során élettel teli portrék olvashatók a bibliotéka egykori és már elhunyt munkatársairól, azokról a kollégákról, akiknek helytállása, kitartása, ügyszeretete nélkül az olvasók nem érezték volna magukénak az intézményt. A képes albumot lapozgatva plasztikusan rajzolódnak ki a könyvtár elmúlt évtizedeinek sikerei és persze kudarcai is, utóbbi főleg az elmaradt könyvtárépítésben figyelhető meg, annak ellenére, hogy 1972-ben a városban tartották az Országos Könyvtárépítési Konferenciát és el is készült a korszerű, háromszintes, összesen 5400 négyzetméteres épület terve, illetve a makett is, amit évtizedeken keresztül őriztek az igazgatói irodában. A roppant nehéz elhelyezési körülmények ellenére a könyvtár lépést tartott a könyvtárügy hazai és nemzetközi trendjeivel és folyamatosan korszerűsítette szolgáltatásait.

A közreadott fényképekből és az azokhoz kapcsolódó visszaemlékezésekből jól kirajzolódik a könyvtár elmúlt évtizedeinek megannyi életmegnyilvánulása és az album méltó hozzájárulás az intézmény jubileumához. De azért remélhetően a bibliotéka 1952 utáni históriájának levéltári források alapján íródó történetének elkészültére nem kell megvárni az alapítás valamely kerek jubileumát.