A Pécsi Missale két kiadásának fennmaradt példányai és helyi jelentőségük1

Az 1774-ben alapított nyilvános pécsi püspöki könyvtár egyetlen helyi egyházmegyére vonatkozó ősnyomtatványt őrzött, a Missale Quinqueecclesiensét, azaz a Pécsi Misekönyvet. A középkori pécsi liturgia nyomtatványa két kiadásban került ki a nyomdákból, 1487-ben Bázelban, majd 1499-ben Velencében. Az első Pécsi Missale ma egyetlen példányban lelhető fel, míg második kiadásának a mai feldolgozottság mellett mindössze négy magyarországi példányáról van tudomásunk; három díszített pergamen (Pécsi Egyházmegye – korábban a nyilvános pécsi püspöki könyvtár, Országos Széchényi Könyvtár,2 Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár3) és egy díszítetlen papírpéldánya (Országos Széchényi Könyvtár). A máig fennmaradt 1499-es második Pécsi Misekönyv példányai összeköttetést teremtenek a századokra visszanyúló egyházi könyvgyűjtemények (Pécs – Pannonhalma – Esztergom – (Pozsony) – Budapest) állományainak alakulásába.

I. Mátyás király (1458–1490) 1477-es rendelete a liturgikus és humanista művek szükségességét deklarálta. Az első budai nyomda (1473) megszűnése után hazai nyomdász hiányában a magyar egyházmegyék számára a misekönyveket és breviáriumokat budai könyvkereskedők közvetítésével francia, itáliai, német és osztrák nyomdák készítették. A Missale Romanorum, az egységes miseliturgia elfogadásáig (1633) a magyarországi egyházmegyék egyedi rítuselemekkel kiegészítve, saját misekönyveikből mutatták be a szentmisét.4

A pécsi egyházmegye használatára szánt ősnyomtatvány-misekönyveket Ernuszt Zsigmond pécsi püspök (1473–1505) rendelte meg. Az első kiadás, egy 310 leveles fólió-méretű, kevésbé díszített pergamen Missale Quinqueecclesiense 1487-re készült el Bázelban, a Michael Wenssler-féle nyomdában.

Az első kiadás fennmaradt egyetlen példányát 1991-re a wolfenbütteli Herzog August Bibliothekben azonosította Borsa Gedeon. Munkáját nagyban megnehezítette, hogy sem az incipitben, sem az explicitben nem tüntették fel a pécsi egyházmegye nevét, a nyomdász azonosítása is a betűtípus alapján történt.

1. ábra
A Pécsi Misekönyv 1487-es bázeli kiadásának

egy díszes lapja és a kánonkép
(Forrás: Herzog August Bibliothek,
Wolfenbüttel – WDB)5

A bázeli pergamen-ősnyomtatvány első levele üres lehetett, nem volt kiadói jegyes „címlapja”, továbbá nem az eredeti kötésben maradt fenn, hanem egy századdal későbbi fatáblás disznóbőrkötésben, reneszánsz vaknyomású díszítéssel. Mindkét tábla közepén a braunschweigi hercegek címere V[on] G[ottes] G[naden] I[ulius] H[erzog] Z[u] B[raunschweig] V[nd] L[üneburg] felirattal. A címer alatt évszám, 1583(?). A táblákat eredetileg két csat zárta, az alsó ma hiányos.6 A kötet Helmstedt (Németország) előtti tulajdonosairól nincs információnk.

2. ábra
A Pécsi Misekönyv 1487-es bázeli kiadásának kötése
(Forrás: Herzog August Bibliothek,
Wolfenbüttel – WDB)7

A pécsi misekönyv első kiadásának digitalizált példánya a wolfenbütteli könyvtár digitális gyűjteményében (Wolfenbütteler Digitalen Bibliothek, WDB) lelhető fel.8

A második, bővített kiadást Johannes Paep (? – 1509 k.) budai könyvárus és könyvkereskedő készíttette el Velencében; az új megjelentetés azt a feltételezést engedi meg, hogy az első kiadás az igényekhez képest kevesebb példányszámban látta meg a napvilágot. A negyedrét méretű, 294 levélre nyomtatott, gazdagon díszített Missale secundum morem Alme Ecclesie Quinqueecclesiensis a speyeri származású velencei nyomdász, Johannes Emericus de Spira (? –1506) műhelyéből került ki 1499. április 24-én, Sárkányölő Szent György napján. Spira több magyarországi egyházmegye számára készített ízléses és finom metszetekkel díszített misekönyveket. Paep is a megrendelői közé tartozott, de érdekes módon a számára készített nyomtatványok kolofónjából következetesen elhagyta a nevét.

3. ábra
A második Pécsi Misekönyv kolofónja

Az 1499-es misekönyv példányai a liturgikus kiadványokhoz hasonlóan két színnel kerültek ki a sajtó alól: feketét használtak a szöveghez és vöröset a rubrikákhoz. A Pécsi Missalét papírra és pergamenre is kinyomtatták, ám díszítve kizárólag a pergamen-példányok lettek; a fametszetes iniciálékat kézzel átfestették, lapjait a nagyobb tematikus egységeknél festett növényi ornamentikával gazdagított kerettel, valamint aranyozással ékesítették. A fennmaradt példányok díszítéseinek hasonlóságából arra lehet következtetni, hogy mindegyik a budai könyvfestő műhelyben készült, ahol a firenzei mester, Attavante degli Attavanti (1452–1525) stílusát követték.9

A második kiadásban az elsőhöz képest a Kalendári­umot 15 levél kiegészítő szertartási szöveg követi (ld. Accessus altaris stb.), továbbá szerepel benne in­ci­pit, kolofon és registrum is. Golgota-képéhez an­nak az 1495. október 31-én kiadott esztergomi mi­se­könyv­nek a fametszetét használták fel, amely szintén Johannes Emericus de Spira velencei nyomdájából került ki. A kánonkép legelőször a Philippus Pincius,10 szintén velencei nyomdász által készített missale dísze volt, ezt vette át Spira, majd több helyen is felhasználta.

4. ábra
A második Pécsi Misekönyv kánonképének fametszete12

 Jelen tanulmányunkban kizárólag a második kiadás jelenleg ismert példányait mutatjuk be. Miként kerültek az egyes gyűjteményekbe, mi biztosította fennmaradásukat, milyen egyedi jellegzetességgel bírnak? Érdekes, hogy a Pécsi Missale ma fellelhető magyarországi pergamen-példányaiban nincs utalás a megrendelő, Ernuszt Zsigmond püspök vagy a középkori pécsi egyházmegye tulajdonlására. Erre csak a papír-példány egyik helyi vonatkozásokat sejtető bejegyzése utal.

A pécsi pergamen-példány

A pécsi példány pergamenre nyomtatott, gazdagon díszített darab: mérete 245×180 mm, terjedelme pedig 294 levél. A fatáblás, barna egészbőr, reneszánsz könyvkötést ornamentikája és bélyegzői alapján Sz. Koroknay Éva a budai kötéscsoport Veszprémi Számadáskönyv csoportjába (1500 k.) sorolta.13

Az első szennylapon tintával a korábbi tulajdonosra utaló, sokáig félrevezető bejegyzése („Missale Civitatis Cassoviensis”), alatta a pécsi püspöki bibliotéka XX. századi bélyegzőnyomata található („Pécsi Püsp. Könyvtár tulajdona”). Különlegessége, hogy megmaradt benne a Johannes Paep könyvkereskedő mesterjegyét tartalmazó „címlap”. A pécsi kötet nem teljes, hiszen hiányzik belőle CI. levél, valamint a CXIIb. levélen levő kánonkép.

A pécsi példány története meglehetősen kalandos: nyomtatott munkában elsőként 1767-ben Kaprinai István a Historia diplomatica Regni Hungariae című művében hivatkozott a pécsi misszále kassai plébánián található példányára, majd ezt a közlést vette át Weszprémi István is a magyar és erdélyi orvosok bibliográfiájában.14 Michael Denis, a bécsi császári könyvtár őre az Annalium Typographicorum című 1789-ben megjelent jegyzékében a 4023. szám alatt írta le a pécsi misekönyv kolofónját.15

Klimo György püspök (1751–1777) Kaprinai alapján tudomást szerzett a XV. századi pécsi misekönyv kassai fellelhetőségéről, és 1768. szeptember 15-én levelet írt Berecz Mihály egri kanonok, kassai plébánosnak, jelezve igényét a fontos pécsi szertartástörténeti vonatkozásokat tartalmazó kötetre. A pécsi pergamenpéldány 1769 tavaszán Eszterházy Károly egri püspök (1761–1799) jóváhagyásával került vissza a városba, és onnantól az 1774-ben nyilvánossá tett pécsi püspöki könyvtár állományát gazdagította. (Utolsó ismert jelzete V.V.8.)16

5. ábra
A második Pécsi Misekönyv “címlapja” Johannes Paep kiadói jelvényével és díszes reneszánsz kötése

A kötet történetét tekintve felmerül a kérdés, miként kerülhetett a példány Kassára. Erre vonatkozóan álljon itt két feltételezés. A kassai származású Szatmári György pécsi püspökként (1505–1521) primiciáját a kassai Szent Erzsébet templomban mutatta be. A Szatmári-kutatásokból tudvalevő, hogy a humanista egyházfő mecénásként anyagilag is jelentősen támogatta a kassai templom gótikus átépítését. Az adományozó habitusából kiindulva elképzelhetőnek tartjuk, hogy egy pécsi misekönyvet ajándékozhatott a plébániának. A második elmélet: 1526-ban a pécsi kanonokok kincseikkel, értékeikkel felpakolva pánikszerűen elmenekültek Pécs városából. A Mecsekben találkoztak Bátori István nádorral, akinek azokat megőrzésre átadták. Az egyházmegye később ezek töredékét tudta visszaszerezni.17

A szép kiállítású, egyetlen fennmaradt pécsi vonatkozású ősnyomtatványt az aktuális politikai helyzetre való tekintettel 1949/50 óta a Pécsi Egyházmegyénél őrzik. A legenda szerint Gálos László püspöki könyvtár-biztos „malaclopó köpeny” alatt juttatta át az egyházmegyéhez a kötetet, egyéb más értékes kézirat és ősnyomtatvány társaságában.

Az Országos Széchényi Könyvtár papír-példánya

A másodikként ismertté vált példány a Nemzeti Múzeum Könyvtárában (ma OSZK) őrzött papírra nyomtatott Pécsi Misekönyv volt. Mérete 250×180 mm, terjedelme pedig 294 levél. Az egyetlen fennmaradt papír-példánya fatáblára préselt, sötétbarna díszített egész-bőrkötés, réz csatokkal. A pécsi pergamen-példányhoz hasonlóan megtalálható benne a Paep-féle kiadói jelvényét tartalmazó „címlap”, de ugyancsak hiányzik a Golgota-kép (CXIIb). A példány érdekessége a díszítetlensége: számos színezetlen iniciálé-metszetet és kihagyott kezdőbetűket tartalmaz. Jelzete ma az Országos Széchényi Könyvtár ősnyomtatvány-gyűjteményében Inc. 990.18

Első tiszta lapján korábbi francia tulajdonosára találunk utalásokat: „Ego Gallus presbiter 15 undecimo primo sum presbiteratus et emi hunc librum 156 [ti. 1506 – S.P.É.]”. A „címlapon” szintén ugyanazon possessor keze nyomától származó bejegyzés áll: „Hunc librum possidet nunc Gallus presbiter… Notandum quod processio in quadragesima pro ferijs sic debet fierii.” Ez alapján feltételezhető, hogy a Pécsi Missale papír-példányát a pécsi egyházmegyés Gallus presbiter vásárolta a XVI. század elején – Sarbak Gábor szerint – pappá szentelése alkalmával.19 Radó Polykárp sokak által vitatott véleménye szerint a címlap verzóján található, több kéztől származó, kéziratos bejegyzések a pécsi használatot örökítették meg, lévén, hogy Péter és Pál a székesegyház patrónusa: „Commemoraciones tempore pascali. De ressurreccione… – De Beata. Maria Virginis… – De sancta cruce… – De sancto Petro et Paulo… – De omnibus sanctis….”20 A szöveges és kottabejegyzések felett az őrző intézmény ovális bélyegzője található: „A M. N. Muzeum Könyvtárából”.

A legérdekesebb, hogy az Országos Széchényi Könyvtár papírpéldányában a XIIb. számozatlan levélen Klimo György püspök beragasztott ex librise lelhető fel: „Georgius Klimo Episcopus Quinque Ecclesiensis 17(69)”. Klimo püspök több exlibrise közül az található meg benne, amely lehetővé tette a tulajdonoshoz kerülés pontos időpontjának megjelölését, hiszen utolsó két számjegye kézírással kiegészíthető volt.  Ennek alapján 1769 folyamán21 került Klimo tulajdonába, majd minden valószínűség szerint egy nemes gesztussal vagy ajándékozása, esetleg eladása/könyvcsere révén került a pozsonyi káptalan bibliotékájába. Ami bizonyos, hogy a könyvtáralapító püspök magánkönyvtárának jegyzékében, sem a későbbi Koller-féle katalógusban (1779)22 a papír Pécsi Missale nem szerepelt: mindez – forrás hiányában – a gyors továbbajándékozást támasztja alá.

6. ábra
Az OSZK papír-példányának kötése, kiadói „címlapja” és a benne található Klimo ex libris

A nemzeti könyvtárba kerülésének története a XIX. század első éveiben vette kezdetét: a Zeitschrift von und für Ungern 1804. évi 6. kötet második füzetében megjelent egy írás Miller Jakab Ferdinánd,  a Nemzeti Múzeum Könyvtárának könyvtárőre, későbbi igazgatója tollából Széchényi Ferenc gazdag könyvtáráról: számba vette az állományból hiányzó, fontos köteteket, majd felsorolásában jelezte a pécsi misekönyv hiányát.23

Az első feljegyzés a nemzeti könyvtár állományába való bekerülésről 1812-re datálható, amikor Horvát István nyelvész, történetíró, 1811-ben kinevezett könyvtárőr Ürményi József országbíró (1806–1825) kíséretében Pozsonyban tartózkodott. Az itt fellelhető magyar vonatkozású ősnyomtatványok, kéziratok és oklevelek összeírását Melczer András kanonok segítségével végezték el. A kiválogatott dokumentumokat egy kölcsönös megegyezés keretében a pozsonyi káptalan 1812. november 29-én átengedte, majd 1813 januárjában át is adta a Magyar Nemzeti Könyvtár számára. Az ősnyomtatványok között szerepelt a papírra nyomtatott második Pécsi Missale is.24

Az Országos Széchényi Könyvtár pergamen-példánya

Az Országos Széchényi Könyvtár pergamen-példányának mérete: 235×175 mm, terjedelme pedig 286 levél. Díszített fatáblára vont, préselt barokk (kb. XVII–XVIII. századi) barna egész bőrkötéses, rézveretekkel és rézcsatokkal ékesített kötet, amelynek sarokveretein a WK monogram található. A lapok metszése aranyozott.25 A gerinc melletti rézveretek hiányoznak. Jelzete ma az Országos Széchényi Könyvtár ősnyomtatvány-gyűjteményében Inc. 989.26

7. ábra
Az OSZK pergamen-példányának kötése és a meglevő kánonképe

A példány 1615 előtt az esztergomi káptalan tulajdonában volt, erre utal, hogy a naptári részben két XVI. századi betoldás is megtalálható Forgách Ferenc esztergomi érsek haláláról: október 23-nál „Mortuus est Card[inalis] Strigon[iensis] anno 1615”, és december 23-nál pedig Sepultus est Franciscus Forgach Card[inalis] Stri[goniensis] anno 1615.” A kötet esztergomi fellelhetőségét Pray György az 1771-ben kiadott Dissertatio historico-critica című munkájában közölte elsőként. „Cur ita sentiam, inspecta ab me variarum Dioecesium Missalia, et Breviaria, in quibus aut nulla mentio de sacra Dextra, aut Rubrica non insignata reperitur, in causa sunt. Certe Missale Quinque Ecclesiensis Dioesc. Anno MCCCCXCIX. impressum, ne memoriam quidem sacrae Dexterae habet. Quare non immerito suspicor, eam celebritatem per Strigoniensem potissimum Dioecesim obtinuisse.”27

Érdekes, hogy a Kassán fellelt és közben Pécsre visszajuttatott példány mellett az esztergomit már 1771-ben ismerték. Ezt követően Kemény János az Új Magyar Muzeum 1857-es számában vette lajstromba a régi budai könyvárusok által megrendelt kötetek között. Knauz Nándor 1869-ben; Dankó József, a magyar egyházi szertartások kutatója pedig 1871-es Magyar szertartási régiségek című munkájában jegyezte fel.

A Magyar Könyvszemle 1878. július–októberi számának Vegyes közleményeiben adtak hírt arról, hogy a Nemzeti Múzeum Könyvtára szert tett egy hártyára nyomott, 1499-ben Velencében kiadott pécsi misekönyv példányára, amelyért 40 aranyat fizettek; ez volt az esztergomi példány.28

Ez az egyetlen példány, amelynél – a bejegyzések alapján is – feltételezzük, hogy eredetileg már Esztergomban lehetett a XV. és a XVI. század fordulóján, hiszen a pécsi egyházmegye érseki tartományának központjaként igényt tarthatott a pécsi egyházmegyében használatos misekönyvre.

A pannonhalmi pergamen-példány

A Missale Quinqueecclesiense pannonhalmi pergamen-példányának adatai: Mérete 245 x 180 mm; terjedelme pedig 297 levél.29 A pannonhalmi kötet szép kiállítású, XVII. századi fatáblás, bordós-lila selyemkötésű,30 az első és a hátsó kötéstáblán díszes ezüst neogótikus sarokveretekkel és öt-öt apró, gombszerű köldök- és díszítő funkciójú verettel, továbbá neogótikus díszítésű kapcsokkal/csatokkal, valamint aranyozott metszéssel ékesített, pergamenre nyomtatott példány. A kötet jelzete 122. H. 27. (Korábbi jelzete 123b E 27 volt.)31