Kikötőben maradt hajók : laptervezetek, meg nem jelent lapok válogatott bibliográfiája / Lakatos Éva ; sajtó alá rendezte, kiegészítette Herendi László. – Budapest : Országos Széchényi Könyvtár ; Gondolat Kiadó, 2017. 198 p. (Nemzeti téka)
ISBN 978-963-693-8314

 

 

A magyar sajtóbibliográfia mintegy százötven éves múltra tekint vissza; olyan személyiségek fémjelzik a szakterületet, mint az alapító Szinnyei József, a működését folytató Petrik Géza, Kereszty István, vagy a ma pályán lévő idősebb nemzedéknek szinte kortárs Dezsényi Béla. Az ő tanítványa és a nagy elődök munkásságának méltó folytatója  volt  a 2014-ben elhunyt Lakatos Éva, akinek monumentális munkája, A magyar irodalmi folyóiratok repertóriuma 15 tomusból álló sorozata vagy A magyar sajtótörténet válogatott bibliográfiája öt kötete éppen úgy nélkülözhetetlen  állandó segítője a kutatóknak,  mint számos egyéb egyedi repertóriuma, bibliográfiája. Számtalan sajtótörténeti tanulmányt is publikált, írásainak gyűjteménye 2004-ben jelent meg Sikersajtó a századfordulón címmel. Lakatos Éva is tanúság arra, hogy bibliográfus, igazi, valódi bibliográfus csak olyan személy lehet, aki valamely szakterület elmélyült kutatója. Gyűjteményes kötetében ugyan szerényen „csak” bibliográfusnak tekintette magát; ars poeticáját az alábbiakban fogalmazta meg: „Bibliográfusnak érzem magam, akit az ifjúsága idején megszeretett napilapok és folyóiratok leírása és megismerése vonz.” Azonban a feldolgozás során tapasztalt speciális jelenségek mélyebb megértésének szándéka miatt lett a bibliográfia mellett a sajtótörténet kiváló kutatója és művelője is.

A Nemzeti téka sorozatban most megjelent kötetében fia, Herendi László sajtó alá rendezésében sok évtizedes feltáró munkájának egyfajta „mellékterméke” látott napvilágot: az anyaggyűjtés során ugyanis regisztrálta a meg nem valósult laptervekre vonatkozó híreket, közleményeket is. A Kikötőben maradt hajók : laptervezetek, meg nem jelent lapok válogatott bibliográfiája című, illetve alcímű összeállítás ezeknek a híreknek sajátos gyűjteménye, a tervezett, de meg nem jelent, illetve csak a próbaszámig jutó periodikumok bibliográfiája a kötet.

A kötet előszavát még Lakatos Éva írta és abban kételyeit is megfogalmazta, miszerint lehet-e, kell-e, van-e értelme olyan folyóirat- és újságcímekkel bibliográfiailag foglalkozni amelyekből „legfeljebb csak tervek születtek, előfizetési felhívásaik is voltak, de a valóságban sohasem jelentek meg.” A választ a jeles sajtótörténész, Kókay György szavaival adja meg, aki szerint az ezerhétszázkilencvenes évek körül „kifejlődő folyóirat-irodalmunk megvalósult lapjai mellett, számos olyan lapalapítási szándékról van tudomásunk, amelyek csak a tervezetig jutottak el. Számbavételük azonban így is indokolt, hiszen a kor törekvéseinek a teljesebb megismeréséhez e zátonyra futott tervek is hozzátartoznak.” Valóban, a korszellem – vagy ahogyan a német történetfilozófia nyomán gyakran emlegetik, a Zeitgeist – mélyebb megismerését teszi lehetővé a meg nem valósult tervek számbavétele. Sok elképzelés – ha akkor nem is, de néhány évvel később, más, kedvezőbb körülmények között – mégiscsak megvalósult, hiszen megérett az idő az adott felvetés megszületésére. Jól jellemzi mindezt a kötet egyik tétele: Pesthy Frigyes 1865-ben engedélyt kért Századok címmel történeti folyóirat indítására; akkor még nem sikerült a periodikum megindítása, de két év múlva, a kiegyezés hatására jó irányban változó viszonyok, és a Magyar Történelmi Társulat megalapítása már lehetővé tette az első évfolyam közzétételét. Sokszor persze egy-egy új lap indításával kapcsolatos hírek, a mögöttük lévő információk teljesen légből kapottak, és mint ilyenek a hamis vélekedések terjedésének tanulmányozását jelenthetik. Jó példa erre a 350. tétel, amely egy pozsonyi lap, A Nap tudósítását közli, miszerint „Babits Mihály undorodik a Baumgarten-alaptól és télen megindítja lapját a „Nyugat” ellen”. A hírnek nyilvánvalóan semmilyen komolyan vehető alapja nem volt, de mégis egyfajta adalék a kor irodalmi életére jellemző híresztelésekről és pletykákról, és mint ilyennek van jelentősége az irodalmi közélet árnyaltabb megismerésében.

Milyen okai lehettek annak, hogy végül nem jelent meg a tervezett kiadvány? Elsősorban a pénz, illetve annak hiánya játszott ebben szerepet, de az anyagiak elégtelen volta mellett gyakran a hatóságok cenzurális okokból nem engedélyezték egy-egy lap indulását, illetve arra is volt példa, hogy azonos cím miatt utasították el a kezdeményezők kérelmét. Az egykori sajtórendészeti előírásoknak megfelelően az engedély kérelmének benyújtásakor mellékelni kellett bizonyos számú előfizető listáját is; sokszor ezen a ponton hiúsult meg a kiadás.

A kötet 421 tételt tartalmaz időrendben. Az első tétel Fischer Dániel 1732-es laptervét  mutatja be, az utolsó egy 2000-es elképzelést. Az egyes tételek felépítése jól áttekinthető. A tételszámot követően verzállal szedve a lap címe olvasható (ha a forrásban szerepel), éppen a korábban említett 350. tételben szögletes zárójelben az olvasható, hogy Ismeretlen cím. Ezt követi kerek zárójelben a tervezett megjelenési hely, majd annak a forrásnak megadása következik, amelyben szó van az adott periodikumról. A tételt a kurzívval szedett rövid értelmező magyarázat követi, amely a forrásként megadott adat értelmezését segíti.

Az annotációk szövege korrekt, tárgyszerű, csupán egy-két esetben nem kellően szabatos. A 264. tételnél félreérthető a fogalmazás. A tétel Az Újság 1913. április 26-ai számára hivatkozva ad hírt egy Bécsben indítandó lapról: „A kormány napilapot készül alapítani a császárvárosban, és alkuba is lépett a Taborstrassei nyomdával. A helytartótanács engedélyezte a lapindítást, ami május elsején jelenne meg. Szerkesztői lesznek Balisch Oszkár és Huppert Jenő – bécsi magyarok.” A Helytartótanács aligha engedélyezte a lap indulását tekintettel arra, hogy az intézmény a kiegyezéssel, illetve a felelős magyar kormány megalakulásával megszűnt. A 416. tételben a Világ 1921-es híre alapján arról tudósít a bibliográfia, hogy a Kisgazdapárt napilapot indít, méghozzá tízmillió forintos alaptőkével, és az alapítók egyike nagyatádi Szabó János. Lehet, hogy a Világban így szerepeltek ezek az adatok, de helyes lett volna javítani: 1921-ben nem forint, hanem korona volt a fizetőeszköz, nagyatádi Szabó pedig István volt és nem János.

A bibliográfia gyűjtőköre egyébként nem korlátozódik a magyar államhatárokra: az 1920 után kisebbségi sorba került magyarság laptervei is helyet kaptak a kötetben, sőt az amerikai kontinensen, New Yorkban és Buenos Airesben elképzelt lapok adatai is megtalálhatók a kötetben.

Lakatos Éva és a sajtó alá rendező Herendi László a bibliográfiát válogatottnak mondja, azt értve ezalatt, hogy a tervezett hirdetési és reklámlapok adatait mellőzték. Mivel Herendi László folytatja az anyaggyűjtést, nyilván kerülnek elő majd újabb adatok elvetélt és nem megvalósult laptervekről. Egy hiányt magunk is megemlítünk: a Mozgó Világ indulását már 1969-ben kezdeményezték a lillafüredi tanácskozáson az akkori fiatal írók. Az évekig tartó huzavona után 1971 és 1974 között látott napvilágot a folyóirat előzményének tekinthető, azonos című antológia hat füzete, majd 1975 decemberében jelent meg a folyóirat első száma. Az ilyen és ehhez hasonló adatokat nyilván lehet szaporítani, hiszen a Hitel indulása is meglehetősen bonyolult volt, a pártállam sokáig igyekezett meggátolni a folyóirat indulását.

A kötet anyagát gazdag mutatórendszer (címmutató, névmutató, testületek, nyomdák, szervezetek mutatója, helységnévmutató) tárja fel. A bibliográfia nemcsak hasznos segédlete a sajtó- és művelődéstörténet kutatóinak, hanem olvasmányként is élvezetes és érdekes. Köszönet és elismerés Lakatos Évának, aki évtizedeken át fáradhatatlanul gyűjtötte az anyagot, és köszönet Herendi Lászlónak, aki édesanyja halála miatt a kötet sajtó alá rendezését magára vállalta.

Pogány György