A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Bibliográfiai Szekciója fontos feladatának tekinti a hazai könyvtártörténet jeles személyiségei emlékének ápolását, ezért kerek évfordulók alkalmával emlékülés keretében tiszteleg életművük előtt. Az 1994-ben indított „Emlékezzünk jeles elődeinkre!” című konferenciasorozat előadásait kezdetben szakfolyóiratokban publikálták, majd 2000-től az Országos Széchényi Könyvtárral együttműködve önálló kötetekben jelentetik meg.
A hazai könyvtáros-társadalom 2013-ban emlékezett meg id. Szinnyei József (1830–1913) halálának 100. évfordulójáról, mely alkalomból a hagyományoknak megfelelően az MKE Bibliográfiai szekciója az OSZK-val karöltve tudományos konferenciát rendezett, melyhez a Szinnyei-életmű főbb állomásait bemutató kamara-kiállítás is kapcsolódott. Az ülésszak előadásainak szerkesztett szövegét a Nemzeti téka sorozat 30. tagjaként, Szinnyei és követői címen közreadott kötetben olvashatjuk. Az emlékkönyvben a Szinnyeivel foglalkozó tanulmányok mellett helyet kapott még néhány 20. században alkotott bibliográfus munkásságát bemutató írás is.A nagyon gazdag, sokrétű Szinnyei-életműnek napjainkig csupán egy része került feldolgozásra, tekintélyes hányada még ma is feltáratlan, s ezért mielőbb megoldást kellene találni a teljes hagyaték digitalizálására – vallja Gazda István a kötetben közreadott tanulmányában. A szerző nyolc pontban fogalmazza meg az e munkák során elvégzendő feladatokat, miközben áttekinti a teljes Szinnyei oeuvre-t, s elemző módon mutatja be a már elkészült, megjelent opusokat, ezzel is segítve a jövő Szinnyei-kutatóinak munkáját. Gazda István külön érdeme, hogy a hatalmas és szerteágazó Szinnyei-életműben igyekezett „rendet tenni”, a tudós bibliográfus tevékenységét rendszerbe foglalni.
Kégli Ferencnek a kötetben közölt írásából megismerhetjük az első kurrens sajtóbibliográfia megszületésének körülményeit. E kevésbé ismert könyvészeti vállalkozás létrejöttében jelentős szerepe volt Szinnyei József barátjának, Aigner (írói álnevén Abafi) Lajosnak. Aigner 1868-ban nyitotta meg könyvkereskedését Pesten és ezzel lehetősége nyílott arra, hogy megvalósítsa régi álmát: Magyar Könyvészet címen kurrens bibliográfia indítását. Aigner 1869 januárjában Szinnyeihez címzett levelében kérte fel, hogy a Magyar Könyvészet számára állítsa össze az újonnan megjelent hírlapok jegyzékét. Szinnyei a kérésnek készséggel eleget is tett, s ezt követően a periodikák az évi 10 számban megjelenő kiadványban 1870 végéig rendszeresen közlésre is kerültek.
Az első kurrens sajtóbibliográfia létrejötte körülményeinek vizsgálata jó alkalmat adott Kégli Ferencnek, hogy a tőle megszokott precízitással és alapossággal bemutassa Aigner Lajos személyét, életútját és tevékenységét. Az elsősorban könyvkereskedőként és -kiadóként számon tartott Aigner nagyon színes és széles érdeklődésű személyiség volt: könyvészeti munkálkodása mellett, főleg életének második felében, ideje nagy részét néprajzi gyűjtéseknek és a lepkészetnek szentelte.
Id. Szinnyei József élete során mintegy 16 évet töltött az Egyetemi Könyvtár szolgálatában, ebből azonban csak rövid ideig, 1876 szeptemberétől 1878 októberéig állt az intézmény élén. Ez a két esztendő azonban a könyvtár történetének és Szinnyei életének is fontos időszaka volt, hiszen ekkor került sor a könyvtár új épültének felépítésére és megnyitására, s ugyancsak erre az időre esett az a jelentős kultúrtörténeti esemény, amelyen az egykoron Törökországba hurcolt Corvinákból és más kódexekből II. Abdelhamid szultán 35 kötetet visszajuttatott Magyarországra, s ezeket az Egyetemi Könyvtárban megtartott ünnepségen Szinnyei József vette át. Szögi László értekezése e két esztendő eseményeiről számol be, s felvázolja azt a szakmai vitát is, amely ezekben az években az intézmény vezetésében lezajlott.
Az Országos Széchényi Könyvtár a 2013. évi centenáriumi megemlékezések keretében Szinnyei-emlékkiállítást is rendezett. A kötet további két írása e rendezvényhez kapcsolódik. Borsos Attilának a kiállítás megnyitóján elhangzott köszöntője után Perjámosi Sándor igényes dolgozatát olvashatjuk, melyben részletekre is kitérő alapossággal ismerteti és háttérmagyarázatokkal látja el a négy tárlóban elhelyezett Szinnyei relikviákat.
Az emlékkötetben helyet kapott még további három jeles bibliográfus életművének méltatása is, akiknek jubileumáról a Bibliográfiai Szekció a korábbi években emlékezett meg.
Fitz Józsefet (1888–1964) esősorban kimagasló könyv- és nyomdászattörténeti kutatásaiért tartja számon az utókor, de példaértékű az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójaként kimunkált és megvalósított könyvtárvezetői programja is. Bibliográfusi tevékenysége kevésbé közismert, bár mint Pogány György tanulmányából kiderül, e területen is jelentőset alkotott. A dolgozat először Fitz Józsefnek a bibliográfiáról vallott nézeteit veszi górcső alá, jó érzékkel számos példával követi nyomon, hogy az évek során miként változott Fitz József nézete a bibliográfia fogalmáról. Gyakorló szakemberként több bibliográfiát is készített, melyek közül kiemelkedik a Herczeg Ferenc irodalmi tevékenységét feltáró összeállítás, amelyet Pogány György behatóan elemez.
Fitz József munkásságából, ahogy ezt jeleztük, mindenképpen kiemelkedő a nemzeti könyvtár reformjának kidolgozása, melynek keretében megtervezte a magyar nemzeti bibliográfia kialakítandó rendszerét, melynek azonban csak egy töredékét tudta gyakorlatban is megvalósítani. Nézetének korszerűségét jelzi, hogy az 1945 utáni bibliográfiai tevékenység is sokat merített ebből.
A 20. században Európában, így hazánkban is, felértékelődött a sajtó szerepe, felismerték, hogy a hírlapok a történeti kutatások egyik legfontosabb forrásai. Ezzel is magyarázható, hogy a 20. század első felétől megszaporodtak a sajtótörténeti, sajtóbibliográfiai munkálatok. E korszak magyar sajtótörténetének és a bibliográfia ügyének egyik legjelentősebb személyisége Dezsényi Béla (1907–1972) volt, aki húsz éven át, 1943-tól 1962-ig vezette az OSZK Hírlaptárát. Dezsényi ezen idő alatt folytatott jelentős sajtóelméleti és sajtótörténeti kutatásai mellett számos bibliográfiai vállalkozás kezdeményezője is volt, s több könyvészet elkészítése fűződik a nevéhez. Nem rajta múlott, hogy számos reménybeli programsorozat torzó maradt. Vass Johanna alapos és részletekre is kitérő értekezésében elsődlegesen Dezsényi Béla bibliográfusi munkálkodását értékeli, és próbálja a tekintélyes számú, sok esetben félbeszakadt bibliográfiai produktumokat rendszerbe foglalni.
Busa Margitnak (1914–2009), a 20. századi magyar sajtóbibliográfusok jeles képviselőjének megadatott az a lehetőség, hogy hosszú könyvtárosi pályájának szinte egészét, mintegy hatvan évet az Országos Széchényi Könyvtár munkatársaként élje meg. A nemzeti könyvtár állománya biztosította számára a korlátlan kutatási lehetőséget, így szabad idejének minden percét tudományos tevékenységének szentelhette. Nagy Anikó hosszabb ideig volt Busa Margit közvetlen munkatársa, így ennek is köszönhető, hogy igényes dolgozatában nem csupán a fáradhatatlan tudóst és bibliográfust, hanem a szerény és hivatásának élő embert is bemutatta, ezzel is szép emléket állított egykori munkatársának.
Busa Margit sok éves kutató- és gyűjtőmunkának köszönhetően készítette el a Magyar sajtóbibliográfia című összeállítását, melynek kötetei az 1705–1849, és az 1850–1867 között megjelent periodikákat veszi számba. Nagy Anikó körültekintő, szinte oknyomozó munkával derítette fel e könyvészetek keletkezéstörténetét. Busa Margit kutatásainak másik meghatározó területe Kazinczy Ferenc élete és munkássága volt. Jelentős szerepet játszott levelezéseinek felkutatásában is, különösen a Kazinczy-levelezések 24. és 25. kötetének megjelentetésében.
A kötet záró tanulmányában Pogányné Rózsa Gabriella tudománytörténeti megközelítésben tekinti át a könyvtári feldolgozó tevékenység alakulását a legrégibb időktől napjainkig. Az elméleti jellegű, gondolatébresztő tanulmány rengeteg példával, adattal, gazdag hazai és külföldi szakirodalom felhasználásával bizonyítja, hogy a könyvtári feldolgozó tevékenység mai modern elemeinek, célkitűzéseinek csírái már jóval korábban, szinte a legrégebbi időktől kimutathatók. A szerző azzal a gondolattal zárja eredeti, figyelemre érdemes okfejtését, hogy így mindez arra hívja fel a figyelmet, hogy mindig érdemes odafigyelni elődeinkre, mindig van mit tanulni tőlük.
Az értékes kötet megjelentetéséért dicséret és köszönet illeti az Országos Széchényi Könyvtárat és a Gondolat Kiadót, mert a közreadott értekezésekkel nem csupán emléket állítanak szakmánk jeles elődeinek, hanem egyúttal számos új ismerettel és szemponttal bővítik meglévő bibliográfiai ismereteinket, valamint hozzájárulnak korszerű, rendszerben való gondolkozásunkhoz is.