Trendek a hazai és nemzetközi könyvtárügyben / szerk. Kiszl Péter. – Eger, Líceum Kiadó, 2013. 310 p.
ISBN 978-963-9894-98-3

1. Ajánlás egy különleges kötethez

Hazai könyvtári szakirodalmunk a közelmúltban egy újszerű gyűjteményes kiadvánnyal gazdagodott. A kötet az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet mester tagozatán az elmúlt néhány évben végzett hallgatók legsikeresebb szemináriumi dolgozataiból közöl válogatást.
A közzétett tanulmányok mindegyike a könyvtárügy egy-egy aktuális témakörét, problematikáját elemzi. A dolgozatok a szerzők jó problémameglátásáról, önálló és logikus gondolkodásáról tanúskodnak, továbbá bizonyságot tesznek arról, hogy készítőik jártasak a tudományos munka alapvető technikai kérdéseiben is.
Az illusztrációkkal, táblázatokkal, jegyzetekkel gazdagon ellátott közlemények után azok rövid összegzése, valamint magyar és angol nyelvű kivonatuk olvasható.
Jelen írásomban az egyes értekezésekkel nem kívánok részleteiben foglalkozni – ezt meghagyom recenzens kollégámnak – hanem magáról a vállalkozásról, a gyűjteményes munka közreadásának hasznáról, jelentőségéről szeretném néhány gondolatomat közreadni.
A szemináriumi munkák publikálását több szempontból is szerencsésnek, üdvözlendőnek tartom.A tágabb közvéleménynek, érthető módon, vajmi kevés ismerete van a képző intézményekben folyó oktatói munka tartalmi kérdéseiről. Ezért a leendő munkáltatók nem tudhatják, hogy mit várhatnak a frissen végzett ifjú munkatársaktól, hogy a jövő szakemberei mennyire felkészültek, milyen ismeretekkel rendelkeznek. A szemináriumi munkák némi betekintést engednek a Tanszéken folyó oktatómunka jellegébe, s ez hasznos információkkal szolgálhat a könyvtári gyakorlat számára, mely egyben vissza is hat a képzésre, ezzel segítve a programok tartalmi alakítását.
A kötetben bemutatkozó ifjú szerzőknek valószínű, hogy az itt közölt tanulmányuk az első nyomtatásban megjelent írásművük, s ezzel a publikációval léptek a nyilvánosság elé. A hallgatóknak e bemutatkozás két szempontból is hasznos: egyrészt átestek a „tűzkeresztségen”, megérezhették a tudományos munka ízét, a siker élményét, s ezzel remélhetőleg bátorítást kaptak a kutató munka folytatására, ugyanakkor belekóstolva,megismerhették a publikációs tevékenység technikai jellegű fogásait, s a gyakran vele járó gyötrelmeket is. E vállalkozás, a szemináriumi dolgozatok közreadása a tehetséggondozásnak egy sajátos formájának is tekinthető, melyből hosszabb távon a könyvtáros szakma sokat profitálhat.
Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet munkatársai az utóbbi időben mind gyakrabban vállalnak szerepet különböző könyvtár-szakmai rendezvényeken, az MKE és az IKSZ által szervezett fórumokon, s kapcsolódnak be szakmai szervezetek munkájába. Az Intézet pedig blogja révén teszi széles körben publikussá híreit, ill. a szervezett programokat, szakmai rendezvényeket, melyeken gyakorta a könyvtáros szakma prominens képviselői az előadók.
A könyvtártudományi tanszék és a könyvtáros szakma szorosabb együttműködését példázza e kötet megjelentetése és annak szakmai bemutatása is, melyre széles nyilvánosság előtt, a Fővárosi Szabó Ervinban került sor, a méltatásokat a Magyar Könyvtárosok Egyesületének és az Informatikai és Könyvtári Szövetségnek a vezető képviselői tartották.
Remélhetőleg a jövőben további hasonló törekvéseknek lehetünk szemtanúi. Ezekkel a gondolatokkal ajánlom a kötetet a kollégák figyelmébe.

(Szabó Sándor)

2. A kötet elemzése

Általános benyomások

Több szempontból is úttörő jelentőségű kötet látott napvilágot az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének jóvoltából, az egri Líceum Kiadó gondozásában. Önmagában ez a kooperációs modell is mintaértékű a könyvtáros hallgatók tehetséggondozása kapcsán, mert példát szolgáltat az erőforrások ésszerű megosztására és az intézményközi együttműködésre.
Mint ahogy a kötet bevezetőjéből rögtön kiderül, az összeállítás fő célja, hogy bemutatkozási lehetőséget adjon az ELTE BTK mesterszakos hallgatói számára, akik a publikálás kissé elhúzódott időpontjára már a szakma számos területén elhelyezkedett gyakorlati szakemberekké váltak. Így válik az objektív körülmények kapcsán adódott késedelmes megjelenés részben előnyössé. A téma kiválasztása igen aktuális, hiszen nem sok kísérletet láttunk eddig arra, hogy a hazai és nemzetközi könyvtárügy fejlődési trendjei kapcsán ilyen színes, csokorszerű összeállítás készüljön, mely egyben a fiatal szakemberek tehetséggondozásának ígéretes első lépését is megteremti. Egyszerre ad képet a hallgatók érdeklődési területeiről és az ELTE BTK intézetében folyó színes munkáról. Nagyon nagy a jelentősége a kutatói pályán az első lépések megtételének és az olyanfajta oktatói tehetséggondozási, mentorálási tevékenységnek, melynek eredményéről e kötet számot ad.
A kiadvány szerkezete már első pillantásra könnyen áttekinthető. Teret kapnak benne a könyvtári kommunikációhoz, a könyvtárosképzéshez kötődő izgalmas és releváns témakörök, az igazi szakmai csemegéket azonban a recenzens számára leginkább a ráadás témakörben összefoglalt publikációk adják könyvtári menedzsment, marketing, felhasználói elvárások, könyvtárépítészet témakörökben.
A kiadvány megjelenésének elhúzódása objektív körülményekre vezethető vissza. Annyi azért általánosságban megállapítható, hogy a késedelmes megjelenés nem hatott igazán pozitívan a kötetben közölt tanulmányok aktuális információértékére nézve. Néhány téma esetében ígéretes szándék tapasztalható a tényanyag megjelenés előtti aktualizálására az eredeti publikációs állapothoz képest, de ez a szemlélet nem vonul végig következetesen az egész köteten. Az információs szakemberképzés amerikai, brit, cseh és norvég példáinak ismertetése kapcsán például a publikációs, információs érték a késlekedés miatt határozottan csorbát szenved (az egyes fejezetek vázlatos áttekintő elemzésében visszatérek még erre a problémára).
A kötet fejezeteinek arányaival a recenzens alapvetően elégedett, hiszen a négyből három fejezet (kommunikáció, képzés, ráadás) jól pozícionált, kár, hogy az izgalmas „ráadás” fejezetben felvázolt néhány téma (könyvtári menedzsment, marketing) kifejtése kissé szűkre sikeredett. Ezzel szemben áll a pályázatokról szóló rész, melynek első tanulmánya tematikailag kicsit kilóg a kötetből, és terjedelmileg is túl hosszú lett. A továbbiakban rövid áttekintést nyújtok az egyes fejezetek kapcsán kialakult benyomásaimról.

Kommunikáció

Az első fejezet tanulmányai igen hasznosak, mert többféle szempontból is tükröt tartanak a magyar könyvtáros szakma elé. Az első szempont, hogy milyen általános kép alakul ki róluk a nyomtatott és az elektronikus médián keresztül. Második szempontként e szakmai közösség belső kommunikációjának sajátosságai is előkerülnek. A harmadik fontos nézőpont pedig a könyvtári rendezvényeken keresztül a célközönség felé zajló kommunikációs formák bemutatása.
Ungi Zsuzsanna és Zahari István példája rámutat arra, hogy a könyvtárak kétféle módon tudják a média ingerküszöbét megugrani: rendezvényeken készülő beszámolókon, illetve valamilyen könyvtári furcsaságról, kirívó problémáról szóló bulvárhíradáson keresztül. A tanulmány egyik tanulsága, hogy nem igazán lehet e kommunikációs forrásokra támaszkodni a könyvtári világról való tájékozódás során. A diagramok, statisztikák igen kifejezőek, még akkor is, ha nem teljességre törekvő, nem reprezentatív a mintavétel. Az már egy külön társadalmi kórkép, hogy az adófizetők pénzéből működő Magyar Rádió hogyan zárja el archívumát a tudományos tevékenység előtt. Ez a fajta abszurd gyakorlat alighanem páratlan Európában, és nagyon jó, hogy e tényre rávilágítottak a szerzők.
Erdélyi Ildikónak az országos könyvtári rendezvényekről szóló munkája szintén igen jól tagolt, mondandójának alátámasztására bőségesen élt az ábrák és grafikonok adta illusztrációs lehetőséggel. A könyvtárak által szervezett országos könyvtári rendezvényeket, kampányokat a szerző felettébb sikeresnek ítéli, de a képet árnyalja az a kérdés, hogy mennyire lehet megtartani könyvtárhasználóként hosszabb távon a fiatal korosztály tagjait. A válasz szerint az egyszeri kampányokon túl elsősorban a könyvtárak „portfóliójába” beilleszthető különféle hasznos szolgáltatásokkal lehet hosszú távon megtartani a használókat. A szerző konklúzióját érdemes lenne megszívlelni.
Bilicsi Erika a könyvtáros szakma belső szakmai kommunikációját elemzi írásában. Szép áttekintést nyújt a szakmai rendezvények különféle típusairól, s azok dokumentációjáról. Az élénk szakmai párbeszéd igénye egyre fokozottabban érinti meg a hazai könyvtáros közösséget, ami feltétlen pozitív fejlemény. Azonban figyelmeztető az a tanulmányban felvetett kérdés, hogy a szakmai döntéshozatal vezető pozícióiban lévő szereplők mennyire kommunikációképesek e rendezvényeken keresztül, illetve mennyire van igény a velük folytatott konzultációkra. Találóan burkolt figyelmeztetése a tanulmánynak, hogy a különféle európai uniós fejlesztési projektek különféle nyitó és záró rendezvényei sokkal inkább protokolláris nyűgként jelennek meg. Szerencsésebb lenne továbbá a szakmai fejlődést elősegítő, az eredményeket összegző, s a következő lépések irányába előremutató hasznos eszközként tekinteni ezekre.
Nagy Zsoltné a szakmai információáramlás fejlődését a Katalist elektronikus levelezőlista kommunikációjának elemzésével vizsgálja. Bemutatja magát a szolgáltatást, annak evolúcióját, majd rávilágít a kommunikációt jellemző főbb témakörökre 2004 és 2009 októbere között. A lista egyre inkább a szűk könyvtár-informatikai kezdeti profilból kiindulva általános szakmai vita- és információs fórummá vált mintegy párhuzamosan az online nyilvánosság szakmai kiépülésével. A kvalitatív alapú vizsgálódást jól kiegészítik a kommunikáció kvantitatív alapú jellemzőit felvillantó grafikonok. Érdekes végigkövetni a tanulmányon keresztül a listaforgalom mennyiségi alapú fejlődését is (a forgalom és a tagok száma alapján).

Képzés

A képzésről szóló fejezeten belül három markáns témakör különíthető el. Az első két tanulmány külföldi példákat tárgyal, a második kettő a hazai BA, illetve MA szintű könyvtárosképzésre fókuszál, a fejezetvégi publikáció pedig a frissen diplomázottak munkaerő-piaci helyzetét járja körül.
Goda Beatrix adatgazdag tanulmánya táblázatokkal kiegészítve nyújt áttekintést a felsőfokú információs szakemberképzés helyzetéről a német nyelvterület három államának bemutatásával (Ausztria, Németország, Svájc). Ausztriát és Svájcot általánosabb jelleggel, a német képzési trendeket konkrét intézményi példákon (Lipcse, Berlin) keresztül szemlélteti. Igen hasznos annak felvillantása, hogy hányféle képzési keretben, s milyen különféle szakmai képzési prioritásokkal valósul meg az információs szakemberképzés a tárgyalt országokban. A tanulmány értékét nagyban emeli a konklúzió, amely rámutat a kritikai gondolkodás és a tartalomelemzés kulcskompetenciái fejlesztésének szükségességére a felsőfokú képzés minden szintjén.
A recenzensnek sajnálattal kell megállapítania, hogy Nagy Ildikó tanulmánya fájó minőségi kontrasztban áll Goda Beatrixéval. A témakör mindkét esetben ugyanaz (információs szakemberek felsőfokú képzése), de a például szolgáló intézmények köre amerikai, brit, cseh, és norvég egyetemekre koncentrálódik. Az egyik fő probléma az volt, hogy a cseh és norvég példák a nemzeti nyelv tudása nélkül, csupán a képzések honlapjait használva csupán igen részlegesen szemléltethetők. Mindenképpen szükség lett volna járulékos információk beszerzésére, például az adott intézményi partnerek oktatóinak bevonásával. A norvég példa esetében még alapvető félreértésekkel is találkozunk: a Digital Library Learning nemzetközi mesterképzés ugyanis, amely a cikk írásának időpontjában az Erasmus Mundus program része volt, nem tartozik a nemzetközi csereprogramok közé. Ez önálló nemzetközi mesterképzési kurzus három egyenrangú, konzorciumba tömörült szereplővel, ahol a koordinátori szerepet  valóban és kétségkívül a norvég intézmény tölti be. A képzésről – indulása óta – angol nyelven elérhetőek az interneten a megfelelő információk.
A másik fájó hiányosság, hogy a tanulmány megírása és a publikálás között eltelt időben, Oslóban komoly tanrendi reform történt, amelynek következtében a tanulmányban közölt leírás a norvég mesterképzésről aktualitását, hangsúlyait vesztette. Szükség lett volna a tanulmány publikálás előtti átdolgozására, akár külső segítség bevonásával (ugyanis a képzési struktúra és tanegység-leírások jó része csak norvégul érhető el a világhálón).
Hiába sikerült tehát jól felépíteni a tanulmányt az IFLA irányelvek és néhány globális trend bemutatásával, annak információértéke összességében nem megfelelő hatásfokú (reméljük, hogy nem válik további szakmai publikációk hivatkozási alapjává).
A hazai BA és MA programokat összehasonlító tanulmányokat Csónaki Boglárka és Fecz Ágnes tollából ígéretes kezdeményezésnek lehet tekinteni. A probléma itt is ugyanaz: túl hosszú az átfutási idő a publikáció megszületése és a könyv megjelenése között. Az elemzések a képzés kezdeti állapotát ábrázolják a bolognai folyamat hazai kibontakozásának időszakában. Nagyon hasznos lenne, ha az elemzéseket tovább folytatnák a hallgatók, és bemutatnák, hogy milyen kihívások, fejlődési trendek érvényesülnek a hőskort követő időszakban. Csónaki Boglárka igen jól rámutat a BA képzések kapcsán a tantervi modellek közös (kötelező) elemeire, éppen úgy, mint a számos specializáció által biztosított, markánsan eltérő képzési modellek kialakulásának trendjére. A mesterképzések esetében az egységes tantárgyi felosztás mögött álló kurzusok palettája (s az egyes tárgycsoportokhoz, kurzusokhoz tartozó kreditérték) még színesebb, mint a BA szint vonatkozásában, s ennek különböző árnyalatairól is megfelelő képet kapunk Fecz Ágnes tanulmányában. Az igen összetett könyvtár- és információtudományi diszciplína egyes eleminek naprakész követése bontakozik ki mint alapvető cél a tantervek megalkotásánál. S hogy mely tantervi modellek tudnak a munkaerőpiac érdekeinek leginkább megfelelni, s hogy a tudományfejlődés milyen változásokat kényszerít ki, még sokáig izgalmas publikációs téma maradhat a jövőben is.
Varga Mária a frissen diplomázottakat érintő munkaerő-piaci kihívások kapcsán arra mutat rá, hogy égető szükség lenne arra, hogy a felsőoktatási intézmények végre kiépítsenek Magyarországon is egy jól működő diplomás pályakövető rendszert. Ennek hiányában voltaképpen a sötétben tapogatózunk a kurrens helyzetkép felmérését tekintve. A tanulmány rámutat, hogy a bolognai folyamat során a képzések nagymérvű átalakítását nem előzték meg hatásvizsgálatok. A képzés számos tekintetben a mai magyar munkaerő-piaci valóság előtt jár, nem illeszkedik ahhoz. (Persze, ilyenkor a recenzensben felmerül a megállapítás, hogy ez inkább a könyvtár szférát érintő súlyos kritika kellene, hogy legyen, s kevésbé a kurrens ismereteket átadó képzőintézmények felelőssége.) A könyvtári szférában a legtöbb esetben nem segíti megnyugtató munkahelyi környezet a friss diplomások beilleszkedését és szakmai szocializációját. Az információfeldolgozáshoz kötődő piaci munkáltatói szegmensek felé pedig a marketingmunkát kellene fokozni a képzőintézmények részéről a közös pontok megtalálására a reális munkaerő-piaci igény felmérésére. Ki kell mozdulni a láthatatlanság állapotából. Rugalmasság, innovatív hozzáállás, megfelelő marketing az egyes képzési programok irányítói részéről: nagyon jó összegzése ez a kihívásokra való válaszra szolgáló felsőoktatási szakmai képzési attitűd főbb elemeinek. Azon már lehet elmélkedni a szerző sorai kapcsán, hogy mégis ki és mely pozícióban minősül (a könyvtári, illetve piaci szférában) a saját végzettségének megfelelő munkakörben alkalmazott diplomásnak, akiknek megfelelő számú kibocsátását a leginkább szem előtt kell tartani. Abban viszont a recenzens feltétlen egyetért, hogy a nem megfelelő szintű elhelyezkedésből adódó anyagi, pszichés és tudásáldozatból fakadó károkat, ha lehet, el kellene kerülnünk.

Pályázatok

A pályázatokról szóló fejezet első tanulmánya Koletár Katalin tollából kicsit túldimenzionáltnak tűnik. A tanulmány maga is utal arra, hogy ez egy dinamikus, folyton változó terület, s az alapvető trendek felvázolása mellett a publikálás idejére sajnos a részletes, praktikus leírások a folyton változó pályázati környezetben inkább csak történeti érdekességekkel bírnak. (A recenzens ezt a fajta részletes gyakorlati bemutatást inkább a rövidebb átfutási idejű könyvtári szaksajtó, illetve önálló praktikus tájékoztató kiadványok kereteihez érzi méltónak.) Tematikájában sem tűnik e pályázatokkal foglalkozó fejezet a címben felvázolt témához (könyvtárügyi trendek) illeszkedőnek.
A második tanulmányt, melyet Csoma-Simon Mária jegyez, és az NKA pályázatok kapcsán fellépő főbb trendekre koncentrál, sokkal jobban illeszkedik a kötet tematikai trendjébe.Talán elég lett volna kiegészíteni ezt az alkotást az első tanulmány által felvázolt főbb trendek leírásával az európai uniós pályázati környezet kapcsán. Egyetlen kompakt, társszerzők által írt tanulmány tematikailag is jobban illeszkedhetett volna a kötet keretei közé, és így talán több tér, hely jutott volna a ráadás fejezetben tárgyalt témák bővebb megtárgyalására is.

Ráadás

A mű legérdekesebb és legértékesebb szegmensének ez a ráadás fejezet tűnik, melyben számos témakör kapott helyet (könyvtárépítészet, felhasználói elvárások felmérése, könyvtári menedzsment és marketing).
Csajbók Edit a könyvtárépítészetről ad részletes és jól eltalált bevezető jellegű áttekintést. A tanulmány történeti dimenzióba is helyezi a témát, miközben a jelen trendekre is fókuszál. A könyvtárépítészetet mint egy sokjelentésű diszciplínát mutatja be, s utal rá, hogy ez jóval több annál, mint csupán az építészeti megoldások összessége. A társadalmi, felhasználói igények, a könyvtár funkciói az évszázadok során alapvető változásokon mentek keresztül. A jól megválasztott építészeti megoldások pedig az ezen igényekre adott válaszok hű tükreként is felfoghatóak. Történeti értelemben átélhetővé teszik a könyvtárak társadalmi funkcióváltásait, könyvtárügyi elméleteit, szemléleteit. A jelenben pedig a kurrens igényekre kell reflektálniuk. A tanulmány helyesen feltárja azt is, hogy egyesek igen bíznak a könyvtárnak mint közösségi térnek a jövőjében, míg a kis helyigényű digitális archívumról szóló fejtegetések pont a közösségi térre vonatkozó társadalmi igényt tagadják. Mindenesetre a bemutatott példák szerencsére, nem a létező társadalmi elvárások hiányára mutatnak rá.
Simon Eszter és Kamocsa Gábor is a korszerű könyvtárakkal kapcsolatos felhasználói elvárásokra fókuszál, az egyetemi hallgatók mint fontos felhasználói célcsoport kapcsán. Igen jó nemzetközi forrásválogatással tekintik át a brit, amerikai és német vizsgálatok eredményeit a hazai helyzetelemzés mellett. A tanulmány legfőbb üzenete egybecseng a recenzens szubjektív európai tapasztalataival. A virtuális szolgáltatásokra, a könyvtár fizikai gyűjteményére, s közösségi tereire egyaránt igény mutatkozik e célcsoport részéről. A közösségi találkozási alkalmak, a személyre szabott szolgáltatások a fizikai térben ugyanúgy kulcsai a sikeres könyvtárnak, mint az elektronikus szolgáltatások fejlesztése. A tanulmány arra is igen helyesen rámutat, hogy habár első látásra könnyűnek tűnik egy felhasználói igényfelmérést megszervezni, de az ördög mindig a részletekben van. Az eredmények nem megfelelő értékelése, értelmezése pedig tévutakra és a szűkös anyagi erőforrások nem felhasználóbarát, kevéssé hatékony elköltéséhez vezethet.
Bencze Eszter igen rövidre fogta tanulmányát, pedig a téma hosszabb kifejtést is megérdemelt volna (s itt utalok akkor vissza a kissé túldimenzionált pályázati fejezetre). Nálunk még mindig igazán nehezen nyer teret az a megállapítás, hogy a könyvtárak eredményessége nagymértékben függ a vezetők habitusától és vezetési stílusától. Mintha ezt a témakört az erős tabu és félelem légköre lengené a legtöbbször körül a hazai nyilvánosságban, amennyiben ezeket a megállapításokat egy adott konkrét intézmény esetére próbálnánk meg lefordítani.
A szerző számot vet olyan szervezeti kihívásokkal, amit a belső hangulat, személyi kérdések, a nem megfelelő munkaköri légkör okoz. Elemzése igen friss szemléletű, s megfelelő ízelítőt ad azokról a szervezeti lépésekről, praktikákról melyek segítségével egy könyvtárvezető szakmai kompetencián, elismertségen alapuló hatalommal bírhat. Annak kimondása, hogy több intézményben e megközelítés helyett a puszta hatalmi pozíció legitimál, s a vezetői képességek hiánya a legnagyobb gond, igen szükséges tabudöntő megállapítás. Most már csak arra lenne szükség, hogy az ebben a publikációban megfogalmazott tanácsok alapján (is) végre oldódjon a kiszolgáltatottságon alapuló félelem. Nyílt párbeszéd kezdődhessen a jó vezetői képességek természetéről és a szükséges változtatásokról, minél több érintett intézményben.
Takács Dániel záró tanulmánya igen jó példa arra, hogy a megfelelően kiválasztott illusztrációk többet érnek ezer szónál. A rövid ismertetők és a képanyag a könyvtári marketing kurrens jelenségeit mutatja be. Megállapításai igen jól összecsengenek a fejezet előző tanulmányaival a digitális s fizikai könyvtári térhez kötődő szolgáltatások fejlesztése, s azok népszerűsítése terén. Központi elemként jelenik meg a találékonyság, a felhasználói közösség bevonása, a sokféle digitális technikai platformon való megjelenés, s új szolgáltatások bevezetése.

Konklúzió

Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a kötet a kisebb hiányosságok ellenére is igen jó bemutatkozási lehetőséget nyújt a fiatal szakemberek számára. Szélesre tárja annak a lehetőségét, hogy az ELTE szaktanszékén folyó szemináriumi műhelymunka eredményeit a tágan értelmezett szakmai közösség is kamatoztathassa. A recenzens őszintén reméli, hogy e publikáció csupán ígéretes kezdeti lépés, és a további szakmai generációk első szakmai publikációs erőfeszítései is hasonló módon bemutatásra kerülnek majd. Nagyon fontos ez nem csupán az akadémiai élet, hanem a szélesebb szakmai nyilvánosság számára. Folytonos szakmai (ön)reflexióra adhat lehetőséget, szembesít a fiatal pályakezdő generáció szakmai témaválasztásaival, s megközelítésmódjaival. Mindezekre tekintettel tehát a fent említett megszorítások mellett is jó szívvel ajánlom minden szakmabeli figyelmébe a kötet böngészését, olvasását.

Németh Márton