PILAR, Jindrich: Zákony o národních knihovnách v zahraničí (Národní knihovna. 5.roč. 1994. 1.no. 3-21.p.) tanulmányát Futala Tibor tömörítette.

A cseh nemzeti könyvtári törvény előkészítésének folyamatában az intézmény egyik munkatársa tizenhét ország (Ausztrália, Ausztria, Bulgária, Dél-Afrikai Köztársaság, Észtország, Japán, Kanada, Liechtenstein, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország, Svájc, Szingapúr, Új-Zéland, USA, Wales) nemzeti könyvtári törvényét hasonlította össze egymással. Az angolszász típusú törvények e mintában éppen úgy képviselve voltak, mint a német hatásra létrejöttek, illetve azok, amelyek a posztkommunista országokban és a harmadik világban keletkeztek. Noha a vizsgált törvények formájukban és tartalmukban meglehetősen heterogénnek látszanak, az adott államok jogalkotási szokásaira jellemző szövegezésük mögül a lényeget illetően mégis egyfajta egység tárul fel.

Általános rendelkezések

Az angolszász törvények ehelyütt vagy teljesen formális bevezetővel élnek, vagy az általuk használt alapfogalmakról és a törvény hatályáról tájékoztatnak.
Más törvényekben itt találhatók az esetleges névváltozásra vonatkozó utalások (pl. az orosz törvényben), a létesítés elrendelésével kapcsolatosak, továbbá: itt szokták meghatározni a könyvtár rendeltetését, jogi személy voltát, jogosítványait (embléma-használat, pecsét, zászló, illetve vagyonjogi meghagyások), székhelyi és címadatait, állományának mibenlétét.
Némely törvény e fejezetben utal a nemzeti könyvtár magasabb rendű céljára, de a legtöbb megelégszik a munka egyszerű meghatározásával (a nemzeti dokumentumtermés gyűjtése, feldolgozása, őrzése és hozzáférhetővé tétele).
Eseti megoldások: a törvény tartalmának “in nuce” közlése (pl. Észtországban), az állomány kulturális örökségként való meghatározása (bolgár törvénytervezet), a könyvtár politikai függetlenségének és privatizálási tilalmának kimondása (a posztkommunista országokban), az ingyenes könyvtárhasználat garantálása.

Rendelkezések a könyvtár funkcióiról

A törvények egy része a statútumokra, szervezeti és működési szabályzatokra hagyja a funkcionális rendelkezések megfogalmazását. A legtöbb törvény a nemzeti produkcióra vonatkozó állománygyarapítás szabályait-tennivalóit közli ehelyütt. Parlamenti könyvtári funkciót is ellátó könyvtárak esetén a törvény a parlamenti tevékenységhez szükséges dokumentumok, főként kormányzati anyagok beszerzésének ügyében is rendelkezik.
Egyik-másik törvény negatív gyűjtőköri meghatározással szolgál, azaz felsorolja azokat a dokumentumfajtákat, amelyeket nem kell gyűjteni.
A szolgáltatásokra vonatkozó paragrafusok általában kimondják, hogy a nemzeti könyvtár állománya kölcsönzés és helybenolvasás útján vehető igénybe. Egyes törvények – az állampolgárok szabadságjogaira hivatkozva – bármiféle használati korlátozást kizárnak, mások vagy csak egy használói kategóriát (pl. az országgyűlési képviselőkét) preferálnak, vagy pedig használati cél alapján vezetnek be korlátozásokat (“csak tudományos célra” megjelöléssel).
Gyakori kötelezettség a nemzeti bibliográfia kiadása. Ezen felül további feladatok is adódnak, így: gépileg olvasható adatbázisok felhalmozása, együttműködés a bel- és külföldi könyvtárakkal, részvétei a könyvtárosképzésben és -továbbképzésben, bibliográfiai és referensz szolgáltatások támogatása és koordinálása, könyvtártudományi kutatások végzése és eredményeinek publikálása, (néhol) közreműködés az “országos könyvtárpolitika” kialakításában.
Ugyancsak majdnem általános törvényi követelmény, hogy a nemzeti könyvtárak országos könyvtárközi kölcsönzési, illetve kiadványcsere központként működjenek, valamint hogy korszerű technikát és technológiát alkalmazzanak.
Némely törvény egyes meghagyásainak jobb helye volna az igazgatási-irányítási fejezetben (pl. a “nemzeti könyvtáros” jogköre, a könyvtári vagyon kezelése stb.)

Könyvtárigazgatási-irányítási rendelkezések

Míg a könyvtárigazgatási-irányítási paragrafusok elveiket illetően meglehetősen azonosak, addig eljárási-ügyviteli dolgokban nagyok a köztük lévő különbségek. Mindenesetre különösen gondos kidolgozás jellemző rájuk, ami arra utal, hogy a jogalkotók jól tudják: nem utolsósorban egyértelműségüktől függ a könyvtár további fejlődése. A törvények többsége főként az igazgatásban-irányításban résztvevő alanyok kompetenciáját igyekszik elvszerűen és világosan meghatározni.
Az igazgatásban-irányításban megkövetelt feladatmegosztás az “egy személy hatalmát”, a “titokzatos személytelenség eluralkodását” kívánja lehetetlenné tenni, ami együtt jár a kinevezési-felmentési jogkörök, az igazgatótanácsnak, irányító választmánynak nevezett grémiumokkal kapcsolatos létesítési, eljárási, döntési stb. szabályok már-már szőrszálhasogatóan aprólékos megfogalmazásával.
Közös törekvés az is, hogy a grémiumok stratégiai döntései elváljanak e döntések mindennapi végrehajtásától, azaz a könyvtár (fő)igazgatójának taktikai cselekvéseitől. E viszony “beszabályozása” korántsem egyszerű dolog. A könyvtár (fő)igazgatója – a “nemzeti könyvtáros” – esetenként kiterjedt önálló jogosítványokkal rendelkezik, más esetekben viszont csak az irányító grémium elhatározásainak puszta végrehajtója, aki vagy tanácskozási jogú tagja a grémiumnak vagy az se, s így ülésein legfeljebb “rangtalanul” vehet részt.
A nemzeti könyvtárak kivétel nélkül állami intézmények, létük és működésük nem függhet egy-egy ország pillanatnyi gazdasági helyzetétől vagy politikai rendszerétől. Magánszemélyek és alapítványok nemzeti könyvtári fenntartóként szóba sem jöhetnek. A nemzeti könyvtárakat az állami költségvetésből kell dotálni, minthogy a nemzeti kulturális örökség megóvásának legfontosabb intézményei között van a helyük. (Kiegészítő dotációkat máshonnan is elfogadhatnak.)
Ennek megfelelően gyakorta közvetlenül az államnak vannak alárendelve, miközben az állam szerepében esetenként állhat a parlament, a kormány és egy-egy miniszter is, de általában nem minisztérium. A nemzeti könyvtárak politikai függetlenségét és mindenféle hozzájuk nem illő funkciókkal való megterhelésének kizárását valószínűleg azok a megoldások garantálják a leginkább, ha felettük a “valós hatalmat” a törvény az igazgató tanácsok feladatkörében helyezi el.

Az egyes törvények konkrét megoldásai:

Japánban a közös nemzeti és parlamenti könyvtárat koordinációs választmány irányítja, amelyben a parlament, a legfelső bíróság és a kormány képviselteti magát. Fölötte a két parlamenti kamara állandó bizottságainak tagjaiból álló közös bizottság áll. A munka viteléért a fő könyvtáros felel (őt a két parlamenti kamara elnöke nevezi ki). Miniszteri rangja van, s mint ilyen a két kamara elnökének számol be a könyvtár helyzetéről, terveiről.
A Kongresszusi Könyvtárat a Kongresszus Könyvtári Közös Bizottsága irányítja. “Könyvtárosát” a Szenátus jóváhagyása alapján az elnök nevezi ki.
A British Libraryt választmány irányítja, amelyet az államminiszter és (egy személy erejéig) a királynő nevez ki. A törvényben keretszerűen a választmány valamennyi jogosítványa és kötelessége megtalálható. A részletes szabályozást külön irányelvek tartalmazzák: A választmány a könyvtár pénzügyeit az ún. pénzügyi memorandum alapján intézi. Ugyanennek a dokumentumnak figyelembe vételével a könyvtár fejlődésének előmozdítására – financiális szemlélettel – különféle terveket dolgoz ki. A választmány státusza: nyilvános autoritás.
A walesi nemzeti könyvtár irányításával kapcsolatos meghagyások a törvényben, a statútumban és a szervezeti irányelvekben oszlanak el. Az irányítási hierarchia: kormányzó testület, könyvtári tanács; illetve annak elnöke, alelnöke és kincstárnoka. A vezető könyvtáros nem tagja egyik grémiumnak sem. .A könyvtár a statútumát a politikai, kulturális és tudományos elit képviselőiből álló kormányzó testület teszi közzé, illetve módosítja (parlamenti jóváhagyással). A végrehajtó szervezet feladatait a tanács látja el. A törvény egyébként e grémium feladatkörét is, részletesen jelöli ki.
Az ausztrál nemzeti könyvtár élén a tanács áll. Tagjai: a könyvtár főigazgatója, több parlamenti képviselő és főkormányzó által .kinevezett személyiség. A törvény szabályozza a tanács hivatalban tartási idejét és eljárási ügyeit. A főigazgatót a főkormányzó nevezi ki, aki egyszersmind a tanács ügyvivő tisztviselője és a konkrét könyvtárigazgató. A törvényben – részletesebb kifejtés nélkül – szerepel egyfajta miniszteri felügyelet is. A törvény érdekessége: a főkormányzó bírságot vethet ki a törvény megsértésének eseteiben.
A Dél Afrikai Köztársaság törvényileg mindkét nemzeti könyvtárát a kormánynak, ezen belül a kulturális miniszternek rendeli alá, aki felhatalmazásai alapján, a nemzeti könyvtárak funkcióit akár ki is bővítheti, továbbá szabályozhatja a könyvtárak bérleti, elidegenítési, vagyonmozgási és financiális kölcsönügyleteit. Ő nevezi ki a két könyvtár 7-7 tagú választmányát gyakorlati ügyintéző feladatkörre. Problematikus esetben a közös tanácsadó választmány próbál közbelépni.
A kanadai nemzeti könyvtárban az elnöki és az irányítási-felügyeleti funkciókat az államtanács minisztere gyakorolja, akit e feladatra – helyettesével, a “nemzeti könyvtárossal” együtt – a főkormányzó nevez ki. A törvény az imént említettek jogosítványait és feladatkörét is meghatározza. Ugyancsak a főkormányzó hívja életre (tanácsadói jogosítvánnyal) a nemzeti könyvtár választmányát, amelynek tagja a “nemzeti könyvtáros” is. A “nemzeti könyvtáros” tevékenységéért a miniszternek felelős, aki az ő jelentését azután a parlamentben terjeszti elő.
Az új-zélandi törvény az irányítási jogosítványokat a miniszter (ő felel a törvény végrehajtásáért), az igazgató tanács és a “nemzeti könyvtáros” között osztja el. A miniszter határozza meg (a tanács nézeteinek figyelembe vételével) a könyvtár működési rendjét. A tanácsot a miniszter javaslata. alapján a főkormányzó nevezi ki. Feladatai általában tanácsadóiak, de néhány operatív feladattal is ,meg van bízva. Mint testület vagyonra tehet szert. Státusza: helyi autoritás. Ő készíti el a miniszter számára a könyvtár éves jelentéseit, hogy azokat a címzett a parlament elé terjessze.
A szingapúri nemzeti könyvtár igazgatóját és munkatársait az elnök nevezi ki. A könyvtárat választmány segíti munkájában. A törvény ezen felül meghatározza a felügyelő miniszter közbelépési lehetőségeit.
Az osztrák nemzeti könyvtári törvény a tudományos. kutatás szervezéséről szóló törvény része. Meghatározása: állami (szövetségi) intézmény. Feladatai keretszerűen nyernek meghatározást a törvényben. A könyvtár statútumát a szövetségi tudományos és kutatási miniszter adja ki, aki mellett nemzeti könyvtári tudományos tanács működik – tanácsadói feladatkörrel
A német nemzeti könyvtári törvény szabályozásának tárgyát nyilvános szövetségi intézményként definiálja. Az irányításban az igazgatótanács, a főigazgató, valamint a Deutsche Bibliothek és a Német Zenearchívum tanácsadó választmánya vesz részt. Az irányítás Vezérlő dokumentuma a statútum, amelyet az igazgatótanács hagy jóvá. A könyvtár legmagasabb rangú képviselője az igazgatótanács elnöke. A főigazgató is neki van alárendelve. A tanácsadó választmányt az igazgatótanács elnöke nevezi ki, a főigazgatót és helyetteseit a köztársasági elnök. A munkatársak szövetségi tisztviselők.
A svájci nemzeti könyvtár irányító szerve a szövetségi tanács (a kormány), amely kinevezi a könyvtár tanácsadó szervét, a kilenc tagból álló bizottságot, amely tanácsadó, javaslattevő szerepén kívüli előzetesen könyvtárügyi döntéseket is véleményez.
A liechtensteini nemzeti könyvtár közjogi alapítvány. Szervei: alapítványi tanács, könyvtári bizottság, könyvtáros. A statútumban gyakorlatilag minden megtalálható, ami fontos a könyvtár működése szempontjából. A tanács inkább a “minősített” ügyekben illetékes, a bizottság pedig a praktikusakban. Mindkét testület élén a könyvtáros áll. Az alapítványt a kormány felügyeli (költségvetés és beszámoló jóváhagyása).
Az észt nemzeti könyvtárat a főigazgató irányítja, akit a legfelső tanács elnöksége nevez ki. Ugyancsak az elnökség alakítja ki a nemzeti könyvtári tanácsot a parlament képviselőiből, illetve a kulturális és tudományos élet jeles személyiségeiből. A tanács meghatározza a könyvtári munka alapvető irányait, ellenőrzi az elhatározások végrehajtását. Az irányítás további dokumentuma a statútum és egy sor más irányelv. A statútumot a tanács hagyja jóvá. Ennek ugyan tagja, de nem elnöke a főigazgató.
Az orosz nemzeti könyvtár a kulturális és turisztikai minisztériumnak van alárendelve, ám tevékenysége és fejlesztése felől önmaga dönt. A könyvtárat vezető-irányító igazgatót a kormány nevezi ki, illetve hívja vissza. Munkájának segítésére a törvény tudományos tanácsot rendszeresít. Meghagyásai szerint más tanácsadó szervek létrehozása is lehetséges (pl. az olvasók tanácsáé). A tevékenység ellenőrzése és revíziója az általános jogszabályok alkalmazásával történik.
A bolgár törvénytervezetben könyvtári elnökség, igazgatótanács és tudományos tanács szerepel. Az elnökség hivatott a könyvtár tevékenységének irányítására. Megválasztása nemzetgyűlési feladat. A könyvtárat az elnökség elnöke vezeti és képviseli. Az igazgatótanács az elnökségi elnökből és elnökhelyettesből, az ügyvezető igazgatóból, a kollektíva vezetőiből és képviselőiből áll. A tanács osztja el a könyvtár rendelkezésére bocsátott financiális eszközöket, és igazgatásilag irányítja a könyvtárat. Ha valamely ügyben a tanács nem tud dűlőre jutni, megoldása végett az elnökséghez fordul.

Rendelkezések a nemzeti könyvtár finanszírozásáról

Az angolszász törvények különös előszeretettel szabályozzák a könyvtár finanszírozásának kérdéseit. Más törvények inkább az egyébként hatályos finanszírozási jogszabályok érvényességét terjesztik ki a nemzeti könyvtárra.
E törvényi fejezetben találjuk általában azokat a paragrafusokat, amelyek a bevételi források, a financiális ügyekben illetékes személyek, kifizetési korlátozások, a tervezés és beszámolás, az ellenőrzés kérdéseiben foglalnak állást.
A költségvetés és a beszámoló jóváhagyására általában, illetve kormányközvetítés esetén: végső instanciaként a parlament az illetékes.
A könyvtár költségvetése gyakorta önálló rovata az állami költségvetésnek. Fontos szerepet játszik rendeltetésszerű felhasználásában a könyvtár kincstárnoka.
A törvény a könyvtárak számára gyakorta biztosít lehetőséget saját alapok képzésére is, pl. a fizetett szolgáltatásokért beszedett összegekből. (N.B.: előfordulnak olyan törvények is, amelyek kifejezetten tiltják a fizetett szolgáltatásokat.)
További kedvezmények: a könyvtár felmentése az adók és illetékek fizetése alól, az éppen nem szükséges pénzeszközök befektetésének engedélyezése.
E fejezetben kerülnek szabályozásra a vagyonnal való rendelkezés és vagyonnal bírás elvei és gyakorlati módozatai. A számvitelt a nemzeti könyvtáraknak általában az általános előírások betartásával kell végezniük.
Az osztrák törvény külön-külön számítja a felsőoktatási és egyéb “fogyasztás” díjait. Az előbbieket az egyetemi törvény előírásainak megfelelően kell elszámolni, az utóbbiakkal pedig a megrendelőket megterhelni. Vannak a törvényben állományvédelmi és kártérítési paragrafusok is.
A német törvény a nemzeti könyvtári gazdálkodás vonatkozásában a szövetségi intézményekre érvényes előírások betartását kívánja meg. Meghatározza a költségvetési és beszámolói elvárásokat. A felelősséget az igazgatótanács viseli. Jóváhagyó szerv az illetékes minisztérium.
A svájci törvény a fizetett szolgáltatásokból lehetővé teszi bizonyos alapok képzését. A könyvtár más könyvtárak számára financiális segítséget is nyújthat.
A liechtensteini törvény állami, községi, jogi és fizikai személyi juttatásokat, ajándék- és hagyatékelfogadást tesz a nemzeti könyvtár számára lehetővé. A költségvetést és az éves beszámolót a kormány, végső soron a parlament hagyja jóvá.
Az észt törvény szerint a nemzeti könyvtár működését a költségvetés biztosítja. Ezt a parlament hagyja jóvá. A más forrásból származó bevételek nem alterálhatják a költségvetés alakulását. Lehetőség van térítési díjak szedésére, különböző pénzalapok képzésére, tulajdonosi jogok gyakorlására, kölcsönök felvételére, ingatlanok bérbeadására és -vételére.
Az oroszok a nemzeti könyvtár működését költségvetésből biztosítják. A könyvtár normális és valutáris számvitellel dolgozik. Az ajándékokat, hagyatékokat és juttatásokat “költségvetésen kívüli alapok” képzésére használhatja fel. A könyvtár “külgazdasági tevékenységet” is űzhet. Az ellenőrzést illetően is az általános szabályok érvényesek.
A bolgár tervezet szerint a költségvetést először a könyvtári elnökség, majd a nemzetgyűlés hagyja jóvá. A nemzeti könyvtárnak semmiféle állami és helyi adót, vámot és illetéket nem kell fizetnie.
A British Library pénzügyeinek intézését a már említett memorandum szabályozza. A financiális kereteket a könyvtár számára a Művészeti és Könyvtári Hivatal biztosítja a jóváhagyott költségvetésből. Egyébként a financiális ügyvitel, tervezés és beszámolás valamennyi kérdése aprólékosan ki van dolgozva. Az éves tervezéseken kívül a memorandum ötéves tervezést is megkövetel, továbbá olyan terveket, amelyek a meghatározott összegeken felüli beruházásokat tartalmazzák.
Walesben a financiális ügyek irányítója a könyvtár tanácsa. Joga van diszponálni a könyvtár financiális eszközeivel és vagyonával. Ajándékokat és hagyatékokat is elfogadhat. A statútum a kincstárnok feladatait külön is részletezi, és intézkedik a pénzügyi beszámoló elkészítésének módja felől. Ellenőrzési jogkörrel a főkormányzó és az állam főrevizora rendelkezik.
Az ausztrál törvény a nemzeti könyvtárat vagyonszerzésre és vagyontartásra jogosítja fel, lehetővé teszi számára, hogy ajándékokat és hagyatékokat fogadjon el, ám a működés fő “hajtóanyaga” a parlament jóváhagyta költségvetés. A könyvtár csak meghatározott összegek erejéig “költekezhet szabadon”, azokon túli kiadásokhoz kérnie kell az illetékes miniszter engedélyét. Az adott pillanatban nem szükséges financiális eszközeit a könyvtár befektetheti. Adót nem kell fizetnie.
A Dél Afrikai Köztársaságban a nemzeti könyvtárak pénzügyi forrásai a következők: a parlament által jóváhagyott keretek, a könyvtáraknak nyújtott hitelek, használati díjak, ajándékok és egyéb források. A könyvtáraknak tilos más célra költeniük pénzüket, mint amire azt megkapták. Tilos továbbá a könyvtári vagyon bárminemű “mozgatása” az illetékes miniszter és a pénzügyminiszter előzetes engedélye nélkül. Egyébként az egész gazdálkodás gondosan körül van bástyázva különféle paragrafusokkal. Az illetékes miniszter bírságot szabhat ki a törvény megsértőivel szemben.
A kanadai törvény elrendeli, hogy a nemzeti könyvtár minden ajándékból, hagyatékból származó bevételét – külön számlán – a “kanadai állam számlái között” regisztrálja. Parlamenti jóváhagyással az itt felgyülemlett összegeket a törvény végrehajtásának céljából a könyvtár felhasználhatja. A “nemzeti könyvtáros” készíti el a miniszter számára az éves jelentést, aki azt a parlamenthez továbbítja:
Az új-zélandi törvény igen részletesen szabályozza a könyvtár igazgatótanácsának gazdálkodási jogkörét. Lehetővé teszi, hogy a könyvtárnak vagyona legyen, és diszponáljon vele, továbbá megengedi, az éppen nem szükséges financiális eszközök befektetését. Meghatározza azokat a személyeket, akik a könyvtár gazdálkodásában illetékesek, s előírja, hogy az igazgatótanács az állami revízió számára milyen jelentési-beszámolási kötelezettségeknek tartozik eleget tenni. A könyvtár nem fizet föld- és kereseti adót.
A szingapúri törvény a könyvtárat a konszolidációs alap eszközeiből finanszíroztatja. A gazdálkodásért a választmány felel. A törvény tiltja a használati térítések szedését.
A japán nemzeti könyvtár költségvetése a parlament költségvetéséhez kapcsolódik. A költségvetést a főkönyvtáros készíti el és terjeszti fel jóváhagyásra a parlament állandó bizottságainak, illetve a két kamara elnökének. A gazdasági ügyekben széles körű illetékességgel rendelkező személy a kincstárnok. A könyvtár a közös parlamenti bizottság jóváhagyásával pénzbeli ajándékokat fogadhat el a könyvtár működésével kapcsolatos fizetési kötelezettségek abszolválása érdekében.
Olaszországban a nemzeti könyvtári választmány igazgatja azokat a forrásokat, amelyeket a kulturális miniszter az előzetes költségvetés jóváhagyásával az intézménynek juttat. Ugyancsak a választmány készíti el az éves beszámolót a kulturális minisztériumi ellenőrző szerv, illetve az állami ellenőrzés számára. A törvényben megtalálhatók a választmány által betartandó gazdálkodási szabályok is. Sok kérdésben más – általános – gazdálkodási szabályok érvényesek.
A Kongresszusi Könyvtár gazdálkodása a legkülönbözőbb jogi “erejű” előírások bonyolult rendszeréhez tartja magát. Ezek szövegében részletező kifejtést nyernek a pénzügyi műveletek, az ellenőrzési mechanizmusok, jogosítványok és felelősségek.

Rendelkezések a nemzeti könyvtárak munkatársairól

A nemzeti könyvtárak munkatársairól szóló paragrafusok rendszerint csak a “top management”, a felső vezetők jogállását határozzák meg. Így a legkülönfélébb irányító választmányok és igazgatótanácsok összetételét, tagjaik fizetését, hivatalban tartásuk időtartamát stb. Sok törvény igen aprólékosan jelöli ki a vezető könyvtáros (“nemzeti könyvtáros”, igazgató, főigazgató) és helyettesei jogállását: jogosítványait és kötelezettségeit. A nemzeti könyvtár vezetésének-irányításának ezeket az imént említett résztvevőit különféle állami szervek: parlamenti bizottságok, kormánytagok, kormányok és igazgatótanácsok nevezhetik ki.
A “top management” politikai függetlenségének, kiválasztása elvszerűségének biztosítása érdekében a törvények általában igen körültekintően szabályozzák a vele kapcsolatos valamennyi kérdést. Ezzel szemben a nemzeti könyvtárak többi munkatársával vagy nem foglalkoznak, vagy az állami alkalmazottak között keresnek helyet e kategória számára.
Az osztrák törvény a munkatársakról semmi közelebbit nem határoz meg, jogállásuk valószínűleg az egyetemi törvényből vagy az állami alkalmazottakra vonatkozó rendelkezésekből következik.
A német nemzeti könyvtár munkatársainak jogállását ugyancsak az állami alkalmazottakra vonatkozó előírások rögzítik. Ezeknek értelmében köztisztviselők. A főigazgatót és helyetteseit a szövetségi elnök nevezi ki. A többi munkatárs kinevezésében az igazgatótanács elnöke illetékes.
A svájci törvény megemlékezik arról, hogy a munkatársak egyes kategóriáinak munkaviszonyát illetően az igazgatónak kell rendelkeznie az igazgatótanács egyetértésével.
A liechtensteini nemzeti könyvtár munkatársainak jogállása minden valószínűség szerint a könyvtár közalapítványi státuszából vezethető le. A könyvtárigazgató “állami levéltárosi” rangot visel.
Az észt törvény mindössze az igazgató kinevezésével és visszahívásával foglalkozik, ami a legfelső tanács elnökségének tiszte.
Az orosz törvény szintén az igazgató jogállását szabályozza. Eszerint a kormány nevezi ki és hívja vissza. A könyvtár többi munkatársát az igazgató veszi fel, helyezi át és bocsátja el.
A bolgár törvénytervezet azt kívánja, hogy az igazgatót pályázati alapon a könyvtár elnöksége válassza ki. Az osztályvezetők kinevezése ugyancsak elnökségi hatáskör legyen.
A British Library választmányába történő kiválasztás feltételei a törvényben részletesen le vannak fektetve. A törvényhez készült irányelvek fizetésüket és nyugdíjukat stb. is megszabják. A választmány, amennyiben az elvárásokat kielégítik, adminisztratív munkatársakat vehet fel.
A walesi törvény rögzíti a könyvtári tanács és a könyvtárigazgató jogállását. Ez utóbbit a tanács nevezi ki. A statútum meghatározza a könyvtár elnökének, elnökhelyettesének, kincstárnokának és más “officials” rangú munkatársainak tennivalóit és kötelmeit.
Az ausztrál törvény részletesen szabályozza a nemzeti könyvtári tanács működési feltételeit, tagjainak bérezését és jutalmazását. A főigazgatót a főkormányzó nevezi ki. A törvény értelmében a könyvtár munkatársai állami alkalmazottak, köztisztviselők. A törvényszövegben sok utalás van általános munkaügyi jogszabályok érvényességére.
A Dél Afrikai Köztársaságban a törvény a nemzeti könyvtárak választmányát bízza meg a tisztviselők és alkalmazottak megválasztásával és kinevezésével. Meghatározza a munkatársak bérét és jutalmait is. A tisztviselőket csak egyetértésükkel, illetve beleegyezésükkel helyezheti át időlegesen a választmány. A törvényben megfogalmazódik az állami alkalmazottak nemzeti könyvtári elhelyezésének feltételrendszere is.
A kanadai “nemzeti könyvtárost” a főkormányzó nevezi ki – miniszterhelyettesi rangban. Esetenként az igazgatóhelyettes kinevezése is főkormányzói hatáskör lehet. A törvény aprólékosan határozza meg a könyvtári választmány munkaügyi tennivalóit.
Az új-zélandi törvény a “nemzeti könyvtáros” funkcióival, jogkörével, az igazgatótanáccsal és jogkörével egyaránt részletekbe menően foglalkozik. A szervezeti kérdéseket és procedúrákat ugyancsak meghatározza.
A szingapúri törvény a könyvtár igazgatójának és munkatársainak kinevezését elnöki hatáskörbe utalja. A munkatársak “public-servants” kategóriában foglalnak helyet.
A japán törvény szerint a főkönyvtárost (miniszteri rangban) a parlament elnöke nevezi ki. A törvényben igen részletes kinevezési-elbocsátási szabályok találhatók a munkatársakra vonatkozóan. Az “officials” rangú könyvtári tisztviselők nem lehetnek a parlament tagjai, és nem tölthetnek be tisztséget a végrehajtó és igazságszolgáltató hatalomban sem. Nem kvalifikált alkalmazottat csak ideiglenesen szabad felvenni, s csak addig, amíg nem akad szakképzett személy az adott státuszra.
A kongresszusi könyvtári törvény tartalmazza a “kongresszusi könyvtáros” iránti követelményeket. Meghatározza bérezését. Rendelkezik helyettesről is. Az alkalmazottak bérezése “tól-ig” rendszerű.

Kiegészítő rendelkezések

Számos olyan törvény fordul elő, amelynek bizonyos rendelkezései nem illeszthetők az imént bemutatott kategóriákhoz. Ezek általában csak egy-egy törvényben találhatók meg, és legtöbbször deklaratívak, illetve kuriózum számba mennek.
Meg kell ezzel szemben emlékezni arról, hogy a kiegészítő rendelkezések között több helyütt a köteles példányok szolgáltatásával kapcsolatos szabályok nyernek megfogalmazást. E tekintetben a megvizsgált 17 törvény közül kilenc bizonyult pozitívnak.
A kongresszusi könyvtári törvényben jelentős számban szerepelnek a szerzői joggal kapcsolatos rendelkezések.