A Magyar Országgyűlés könyvtára, egyben a jog, a politika és a XX. századi történelem országos tudományos szakkönyvtára, az ENSZ letéti könyvtára, idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját. Az esemény alkalmat ad arra, hogy a könyvtár eddigi tevékenységéről, életéről rövid történeti áttekintést adjunk.A könyvtár – több évtizedes előzmények után az 1860-as évek végén szerveződött. Az 1868-as képviselőházi házszabály már leszögezte: “a Ház tagjainak használatára könyvtárt állít”. A helyiség, a könyvek, a költségvetés és a személyzet biztosításával a könyvtár ténylegesen 1870-ben kezdte meg működését. Az ideiglenes elhelyezéseket követően a képviselőház könyvtára 1873-tól 1902-ig a Sándor utcai régi pesti képviselőházban működött, majd a Duna-parton felépített Országházban folytatta és folytatja ma is kulturális küldetését.

A könyvtár a törvényhozó hatalom szervezeti keretében

A könyvtár belső, zárt jellegű, intézményi szakkönyvtárként, a törvényhozói munka támogatására jött létre. Megalapításától kezdve 1952-ig a magyar parlament szervezeti egységeként működött.
Alapvető feladata az országgyűlési képviselők munkájának maximális támogatása, ugyanakkor az is kötelessége volt, hogy a törvényhozók kulturális-tudományos érdeklődését, valamint szépirodalmi igényeit is kielégítse. E célok megvalósítása érdekében a könyvtár működéséhez a szükséges pénzügyi, személyi és tárgyi kereteket folyamatosan biztosították.
A Képviselőházi Könyvtár irányítására a Ház könyvtári bizottságot létesített. A könyvtári bizottság a képviselőház állandó bizottságaként több mint nyolc évtizeden át folytatta – ma már kultúrtörténeti szempontból is figyelemreméltó – tevékenységét.
A bizottságnak a Képviselőházi Könyvtár életének minden jelentősebb tevékenységébe beleszólási joga volt. Feladatait, kötelességeit a házszabályok és könyvtári ügyrendek írták elő. A bizottság rendszeresen ülésezett, ezeken a képviselők megvizsgálták a könyvtár helyzetét, a tervezett és ad hoc jellegű feladatok végrehajtását, ugyanakkor meghatározták a következő időszak tennivalóit és költségvetési-pénzügyi kereteit. Folyamatosan figyelemmel kísérték és ellenőrizték a könyvtár munkáját, állást foglaltak és határozatot hoztak a jelentősebb szakmai, politikai és gazdasági kérdésekben. A bizottság előbb ülésszakonként, később évenként köteles volt a Háznak jelentést tenni a könyvtár tevékenységéről.
A Ház könyvtári bizottságába általában a tudományos vagy írói pályán már elismert képviselőket választották be. A megválasztás ténye maga is kulturális elismerést jelentett. Ez a helyzet az első világháború végéig volt jellemző. A két világháború közötti időszakban a kulturális szempont egyre kisebb hangsúlyt kapott, mert – a többi képviselőházi bizottsághoz hasonlóan – a könyvtári bizottság összetétele is tükrözte a választások során kialakult parlamenti erőviszonyokat, a mindenkori kormánypárt döntő többségét. A kulturális-tudományos érdemek fontossága csak ezen belül kapott – így már valójában másodrendű – szerepét.
A könyvtári bizottságba beválasztott tagok összesített száma 1869-től 1918-ig 180, a két világháború között (5 országgyűlési ciklus alatt) 170, az utolsó évtizedben (1939 és 1950 között) pedig 130 fő volt. Működésének 80 esztendeje alatt a könyvtári bizottság tagjai között sok híres személyiséget találunk: ismert írókat, költőket (Ábrányi Kornél, Arany László; Mikszáth Kálmán, Herczeg Ferenc, Rákosi Viktor; Peleár Gyula, Kozma Andor, Madai Gyula; Sornogyváry Gyula, 111 yés Gyula, Justus Pál, Kunszery Gyula, Zsolt Béla, Bóka László, Kassák Lajos stb.), neves politikusokat, pártvezéreket, minisztereket, miniszterelnököket (Irányi Dániel, Hegedűs Lóránt, Ernszt Sándor, Simonyi-Semadam Sándor, Ugron Gábor, Jankovich Béla, Giesswein Sándor, Teleki Pál gróf, Kállay Tibor, Szinyei Merse Jenő, Zsitvay Tibor, Buchinger Manó, Gratz Gusztáv, Kéthly Anna, Aczél György, Nyers Rezső stb.), tudósokat, történészeket, jogászokat, közgazdászokat, irodalmárokat (Pulszky Ferenc, Pulszky Ágost, Kautz Gyula, Pesty Frigyes, Lánczy Gyula, Radvánszky Béla báró, Beksics Gusztáv; Orbán Balázs, Kammerer Ernő, Ballagí Aladár, Thaly Kálmán; Láng Lajos báró,PRégyessy László, Szádeczky-Kardoss Lajos, Bognár József, Révész Mihály, Rudas László, Vatai László, Mód Aladár, Eckhardt Sándor, Supka Géza stb.).
A könyvtári bizottság tevékenységében és a könyvtár fejlődésében az elnökök – kiterjedt jogkörüknél és hatalmuknál fogva – fontos szerepet játszottak. 1869 és 1950 között 38 bizottsági elnök (közülük 1887-től 32 egyben a Ház elnöki tisztét is betöltötte) tevékenykedett a könyvtári bizottság élén. Közülük a legjelentősebbek: Horváth Mihály történetíró, miniszter, Justh Gyula politikus, pártvezető, Berzeviczy Albert kultuszminiszter, az MTA elnöke, Tisza István miniszterelnök, Darányi Kálmán miniszterelnök, Tasnády Nagy András miniszter, Nagy Ferenc miniszterelnök, Nagy Imre miniszterelnök.
A házelnök által irányított könyvtári bizottság a könyvtár működéséért végső fokon a képviselőháznak tartozott felelősséggel. A könyvtár éves jelentését a Ház határozattal hagyta jóvá. Ugyancsak a Ház elé kellett terjeszteni a könyvtár életével kapcsolatos jelentősebb szabályzatokat (kölcsönzési szabályzat, könyvtári ügyrend) és a komolyabb kihatással járó tevékenység végrehajtásához is a Ház előzetes hozzájárulását kellett kérni. A feladatok teljesítéséről pedig jelentésben kellett beszámolni a képviselőház plénuma előtt. A könyvtár tevékenységéről és helyzetéről, tehát éppúgy döntöttek a törvényhozók, mint bármely törvényjavaslatról vagy a Ház ülése elé kerülő egyéb kérdésről.
A képviselőházi ülés tehát a könyvtár feletti felügyelet legfelsőbb szerve, a könyvtár irányítási szervezetének a csúcsa volt. Az üléseken elfogadott házszabályokat, szervezeti szabályzatokat, könyvtári ügyrendeket és a könyvtárral kapcsolatos határozatokat a könyvtári bizottság, a könyvtári hivatal és minden érdekelt személy köteles volt tudomásul venni és végrehajtani.

A könyvtár a művelődési tárca irányítása alatt 1953-1994)

A minisztertanács 2042/1952. számú határozata megszüntette az Országgyűlés és könyvtára között nyolc évtizeden át fennálló szervezeti kapcsolatot. A könyvtár nyilvánossá vált és a kultuszminisztérium felügyelete alá került. Ez az alábbi változásokat eredményezte:

  • Megszűnt a könyvtári bizottság, a házelnök és a Ház ülésének irányítási, ellenőrzési jogköre. Bár a könyvtár továbbra is az Országházban, a képviselők közvetlen szomszédságában működött, a szervezeti összetartozáson alapuló, kölcsönhatást eredményező, szoros tartalmi kapcsolat, valamint az információs együttműködés a törvényhozás és addigi könyvtára között évtizedekre megszakadt.
  • A könyvtár mint önálló költségvetési intézmény a művelődési tárca költségvetésében szerepelt. Feladatainak elvégzésére a könyvtár tehát innen kapta a költségvetési ellátmányt, másrészt viszont a kultúrpolitikai célkitűzéseket és szakmapolitikai irányelveket a minisztérium határozta meg (vagy közvetítette), s ellenőrizte ezek teljesítését.

Az 1952-ben a szakminisztérium által elfogadott szervezeti és működési szabályzat a könyvtár jellegét és feladatait az alábbiakban jelölte meg: “A Könyvtár politikai alapkönyvtár. Feladata, hogy a gyűjtőkörébe eső anyagot a legfelsőbb államvezetés, valamint a szocializmus építését elősegítő tudományos kutatás számára, továbbá a dolgozó nép politikai műveltségének elmélyítésére, szakmai tudásának növelésére beszerezze, szakszerűen feldolgozza és elsősorban olvasóhelyiségeiben rendelkezésre bocsássa.”
Bár a képviselőkről közvetlenül itt nem esett szó, a tágabban megfogalmazott körbe természetesen ők is beletartoznak: “Fontos feladatának tekinti a könyvtár a legfelsőbb államhatalmi szervek munkájának a szükséges szakirodalommal való rendszeres támogatását. Ennek megfelelően felkérésükre a könyvtár dolgozói a megadott tárgykörökben kutatómunkát végeznek és szakbibliográfiákat állítanak össze.”
A könyvtár szakmai és politikai felügyelete a szakminisztérium könyvtári osztályán keresztül valósult meg, amely egyébként az ország könyvtárügyét felügyelte. A legmagasabb párt- és állami szinten elfogadott politikai, gazdasági és kulturális célkitűzéseket a könyvtári osztály továbbította a hosszú távra (10-20 éves távlati tervek, koncepciók), a közép távra (ötéves terv) és a rövid távra (éves terv, vagy gyakran csak hónapokra) szóló elvárásokat, olykor a napi feladatok szintjén is. Az elvégzendő feladatokat akár gazdasági, akár szakmai, akár politikai vonatkozásban, időszaki tervekben kellett meghatározni, a megvalósítás adatait és módját pedig ugyanolyan ciklusokra szóló jelentésekben rögzíteni, és határidőre a könyvtári osztályhoz eljuttatni. E jelentéseknek ki kellett térniük a könyvtár helyzetére, költségvetésére, állományára és gyarapodására, kiadásaira, létszámára, forgalmára vagy bármilyen jellegű kultúrpolitikai, ideológiai tevékenységére.

A könyvtár 1991-től

1991-ben, az országban bekövetkezett politikai rendszerváltozás hatására a történelmileg kialakult kapcsolatok helyreálltak. Azóta a könyvtár újra a törvényhozás könyvtára lett, amely feladatait egyrészt az Országházban végzi. A színvonalasabb tájékoztatás érdekében, 1991-től létrejött a Képviselői Irodaházban – az USA kongresszusi támogatásával – a Képviselőtájékoztatási Központ, amelyet az Országgyűlés Hivatala és az Országgyűlési Könyvtár egy kihelyezett könyvtári részleggel, közösen működtet. Az intézmény egyidejűleg nyilvános közkönyvtárként országos tudományos szakkönyvtári feladatait is teljesíti.

A könyvtár vezetői

Néhány évvel a könyvtár tényleges létrehozása után került sor az első igazi könyvtárnok kinevezésére, aki egy személyben az egész intézményért viselte a közvetlen felelősséget. A Képviselőházi Könyvtár első könyvtárnoka, Bassó Ármin 1875-től 1881-ig gyakorlatilag egyedül végezte az egyre gyarapodó könyvtár tennivalóit. Ő volt az, aki lerakta az alapjait a könyvtár működési rendjének, ma is használatos sajátos szakrendszerének.
Bassó Ármin 1884-ben bekövetkezett halála után a jogász-történész Küffer Béla lett a könyvtárnok, s e beosztásában két évtizedig látta el a könyvtár vezetését. Nagy szakértelme, szorgalma, nyelvismerete nélkülözhetetlen volt az intézmény sokoldalú tevékenységében. Küffer könyvtárvezetői működésének jelentősége több területen is kiemelkedő. Gondot fordított a katalógusok szerkesztésére, és az osztályozási rendszert is tovább fejlesztette.
Napjainkig ható tette a magyar parlamenti dokumentumok tervszerű gyűjtésének megindítása. Szakszerű és nagy megterheléssel járó munkát végzett a könyvtár költöztetésekor. Az új Országház felépítése 1902-ben lehetővé tette, hogy a Sándor utcai képviselőházban 30 évig helyhiánnyal küszködő könyvtár hivatásához méltó elhelyezést nyerjen.
Küffer hosszú működése kedvezően hatott a könyvtár fejlődésére: céltudatos, következetes, összehangolt munkával, a törvényhozói tevékenység igen alapos könyvtári támogatásával, a tudományosság és a szorgalom ötvözetével a Képviselőházi Könyvtárat “a szakkönyvtárak között mintakönyvtárrá” és “európai színvonalra emelte”, ezzel “elévülhetetlen érdemeket szerzett” – miként a könyvtári bizottság jegyzőkönyvében olvasható. 1904-ben vonult nyugalomba:
Utódja Fülöp Áron költő lett. Fülöp volt egyben az Országgyűlési Könyvtár (akkor még Képviselőházi Könyvtár) első igazgatója. A latin, német és francia nyelvtudású Fülöp Áron nevéhez fűződik az 1902-es költözés utáni új könyvtári rend kialakítása. Javaslata értelmében a könyvtári rendszer legfontosabb összetevőinek, a katalógus-, szak- és raktározási rendszernek összehangolt – leltározással egybekötött – újjászervezése, átalakítása párhuzamosan ment végbe.
A háború derékba törte az addigi fejlesztési tervet. Fülöp Áron hosszabb betegeskedés és 20 évi könyvtári szolgálat után 1976. január 31-én nyugalomba vonult.
Plechl Béla könyvtárigazgató ténylegesen csak 1918 végén, az események sodró áramában vette át a könyvtár irányítását az őt helyettesítő Nagy Miklós főkönyvtárnoktól. Az országgyűlés feloszlatása, a Károlyi-rendszer, a tanácsköztársaság néhány hónapos uralmának gyökeres átszervezései, új és új helyzetek közepette, gyors intézkedésekkel kellett ellátnia a volt képviselőházi könyvtár vezetését, miközben a felügyeleti szervek, az irányítók és az utasítások állandóan változtak. Plechl Béla végig a helyén maradt, egyik hatalom sem távolította el az igazgatói székből; politikailag a háttérbe húzódva, a szakmai feladatok teljesítésére összpontosítva figyelmét; igyekezett betartania változó utasításokat.
Őt Nagy Miklós váltotta fel, aki a két világháború közötti könyvtárosnemzedék jelentős alakja volt. Az Országgyűlési Könyvtár munkatársaként 34 évig dolgozott és ebből 22 évet töltött könyvtárvezetőként. 1915 decemberében felmentették a katonai szolgálat alól, hogy visszatérhessen a képviselőházba. Hosszabb időn át egymaga, mindössze egy segéderővel látta el a könyvtár gondozását, mindennapi teendőit.
Nagy a könyvtárügy kiváló szakembere volt. Két évtizedes igazgatói tevékenysége során tudományos színvonalon vezette és irányította a könyvtárat. A húszas évek közepétől újra folytatódtak a könyvtárrendezési munkálatok. Ezeket állományrevízióval is összekötötte. Kezdeményezései vezettek oda, hogy 1922-től az intézmény köteles példányként kapta meg a hazai nyomdatermékeket, és hogy az újjárendezés hatalmas munkája a harmincas évek elején befejeződött.
Tudományos téren szintén figyelemreméltó munkásságot fejtett ki. Kezdetben mint jogász államtudományi, később mint történész történelmi és politikai kérdésekkel foglalkozott. Számos tanulmánya, könyvismertetése és kritikája jelent meg. 1927-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Mint könyvtáros és bibliográfus elismerésre méltó munkát végzett: a Képviselőházi Könyvtárat egy egész korszakban, a két világháború között tudományos színvonalra emelte, és a gazdasági nehézségek ellenére ezen meg is tartotta. Vitathatatlan érdemeket szerzett abban, hogy a könyvtár ma is az egyik legnagyobb és leggazdagabb állományú közgyűjtemény. 1940-ben vonult nyugállományba. .
Nagy Miklóst követően Panka Károly látta el az igazgatói teendőket, de fél év múlva, 1940 végén maga is nyugdíjba ment, és átadta helyét Trócsányi Györgynek.
Trócsányi György az Országgyűlési Könyvtár szakmai tudományos fejlesztését tartotta szem előtt, a háborús évek alatt pedig igyekezett megóvni az addigra 230 ezer kötetre növekedett könyvállományt. A Képviselőházi Könyvtárban csaknem három évtizedet töltött el. Kiemelkedő nyelvtudását főként a gyarapítási tevékenységben és a könyvek osztályozásában hasznosította: hosszú időn át az ő feladata volt a külföldi jogi, történelmi, politikai, közgazdasági, statisztikai, szociológiai stb. művek beszerzése.
1949 fagyossá vált politikai légkörében a kiemelkedő szakembert, a nagy tudású, átlag feletti intelligenciájú, rendkívüli olvasottságú és tájékozottságú könyvtárvezetőt – érdemtelenül – nyugdíjazták.
Beőthy Ottót helyettes könyvtárigazgatóvá 1945. július 1,5-től nevezték ki. Ő is részt vállalt a könyvtár háború utáni talpraállításában, és 1947. május 23-ától ő lett az Országos Könyvtári Központ elnöke is. Trócsányi György főigazgató menesztése után, 1949 márciusától a könyvtárnak igazgatója lett. A könyvtárban töltött öt éve alatt az intézménynek a háborús sebeket kellett begyógyítania és a történelmi idők rendszerváltozása szellemében elindított nagy munkák és változások “jégzajlásában” kellett dolgoznia.1950-ben az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) letartóztatta, s miután a koncepciós szociáldemokrata perben elítélték, évekig a recski munkatáborban raboskodott.
Daka Sándort 1950-ben helyezték az Országgyűlési Könyvtár vezetői székébe. Beőthy letartóztatását követően már 1950 májusától ő a Könyvtár főigazgatója. Odahelyezésekor, 1950 májusában szűnt meg hivatalosan is a könyvtári bizottság. A könyvtár nyilvánossá válása előkészítésének lázas munkájában – amelyet még Beőthy igazgatói működésének időszakában kezdtek el – a hozzáértés hiánya miatt, Daka érdemben nem vett részt. A sokrétű szakmai és szervezési feladatot a könyvtár szakgárdája és tapasztalt könyvraktárosai végezték. Miután Daka Sándor főigazgató a jelentős kulturális intézmény irányításában és a különböző könyvtári tevékenységek megszervezésében, illetve ellenőrzésében teljesen laikus volt,1951 májusában – a szaporodó hiányosságok miatt – hirtelen felmentették. Egy évig volt a könyvtár vezetője.
Tordai György 1949. december 1-én esti tagozatos, filozófia és politikai gazdaságtan szakos egyetemi hallgatóként került az Országgyűlési Könyvtárba. Alig másfél év múlva. – ekkor negyedéves hallgató volt az egyetemen – már igazgató lett. Ő is azok közé tartozott, akik a Könyvtár vezetését csak rövid ideig látták el. Összesen háromnegyed évig volt a könyvtár vezetője: 1951. május 1-jétől mint megbízott, 1951. július 1-jétől kinevezett könyvtárigazgató. Tordai az új rendszer híveként vett részt a könyvtár teljes nyilvánosságát előkészítő munkálatokban. Feszített munka után 1951. (szeptember 1-e helyett) november 8-án nyílt meg az Országgyűlési Könyvtár tudományos közkönyvtárként, az ország központi jogi és politikai könyvtáraként. A szükséges személyi és tárgyi feltételeket azonban ekkor még nem biztosították. Tordait 1952 februárjában leváltották a vezetői tisztségből.
Vértes Györgyöt az Országgyűlési Könyvtár vezetőjévé 1952 májusában nevezték ki, a könyvtár teljes körű nyilvánossá tételét elrendelő 2042/1952. számú minisztertanácsi határozat megjelenése után. Vértes az Elnöki Tanács irányítása alatt álló Országgyűléstől elszakadófélben lévő, majd 1953-ban ténylegesen is elválasztott könyvtárnak csaknem 20 éven át volt az igazgatója.
Két évtizedes könyvtárigazgatói tevékenységének főbb eseményei, jellemzői:
1952 májusától a könyvtár termeit a nyilvánosság ellátásának követelményei szerint átalakították. Az igazgató a tudományos szakkönyvtári funkció háttérbe szorításával az intézmény közművelődési könyvtári jellegét erősítette, ami tükröződött az olvasóforgalom növekedésében is.
Vértes már 1955 végén – Magyarország ENSZ-be történő belépése előtt – kezdeményezte, hogy az Országgyűlési Könyvtár legyen az ENSZ letéti könyvtára, és kapja meg az ENSZ-dokumentumokat. Fáradozásait siker koronázta: 1956 nyarától Magyarországon az Országgyűlési Könyvtár az ENSZ letéti könyvtára.
Vértes 1958-ban – az 1919-es kommunista forradalom emlékére – létrehozta a Tanácsköztársasági különgyűjteményt, majd 1960-ban az ENSZ-letéti gyűjteményt,1962-ben a Magyar, valamint a Külföldi parlamenti kiadványok gyűjteményét. További gyűjteményrészek felállítását is tervezte, de ezek tényleges kialakítására már nem került sor. 1972. január 1-jén nyugállományba helyezték.
Az igazgató ekkor Vályi Gábor lett, aki 12 évig irányította az Országgyűlési Könyvtár munkáját. Hosszú külpolitikai és kultúrpolitikai pályafutása alatt szerzett tapasztalatait sikeresen kamatoztatta a könyvtár élén is. Gazdag nyelvtudása, sokirányú kapcsolatai ugyancsak nagy segítséget jelentettek az intézmény számára. Kezdetben a könyvtár szervezetének megszilárdítását, a munkatársi gárda létszámfejlesztéssel egybekötött megerősítését, az intézmény elhanyagolt helyiségeinek, elavult berendezéseinek felújítását, az eszközök pótlását is fontos feladatának tartotta. Az ő vezetése alatt valósult meg a könyvtár történetének legszélesebb körű állományellenőrzése. A tartalmi kérdések, a személyi és szervezeti problémák megoldásával jelentős modernizálás indult meg, továbbá a közgyűjtemény politikai és jogi információs szakközponti feladatokat kapott. A számítógépes információfeldolgozás bevezetése és a szolgáltatások nagyfokú bővítése mellett komoly erőfeszítések történtek az állománygyarapodás elhelyezési gondjainak megoldásában, a raktározás korszerűsítésében, a szerzeményezési, valamint a katalogizálási munka fejlesztésében is. Vályi indította meg a külföldi parlamenti dokumentumok feldolgozását és szorgalmazta a teljes ENSZ-letét megszerzését. Odaadó munkával, nagyfokú kezdeményezőkészségével, kitartó lelkesedéssel, pozitív emberi tulajdonságaival jó munkahelyi légkört teremtve, jelentős előrehaladást ért el az intézmény életében, tudományos tevékenységének fejlesztésében. 1983-ban főigazgatóként vonult nyugalomba.
Vályi Gábort a vezetői székben a könyvtáros-jogász Veredy Katalin főigazgató követte (1983-1989). Folytatva elődje modernizálási tevékenységét, a súlyosbodó költségvetési feltételek között az elért eredmények megőrzésére és megerősítésére törekedett. Alapos szakmai felkészültséggel, hosszú könyvtári gyakorlattal, egyedülálló helyismerettel; lelkiismeretes és önfeláldozó munkával – valamennyi területen – sokat tett az intézmény fejlődéséért. A könyvtár sokoldalú jogi információs tevékenységének fejlesztése az ő nevéhez fűződik. Jogi bibliográfiai munkásságával is jelentős hazai és külföldi elismerést szerzett. A közgyűjtemény nemzetközi kapcsolatainak erősítésében nagy szerepet vállalt.
A főigazgatói funkciót 1989 végén Pintér Katalin vette át. Rövid könyvtárvezetői működése idején a Művelődési Minisztérium a könyvtárat – közel 40 év után -1991. január 1-jétől újra az Országgyűlés fennhatósága alá helyezte. Az előkészítés feladatai, az átmeneti időszak gondjai – a fokozódó költségvetési takarékosság jegyében -. az ő vállára nehezedtek.
Száva-Kováts Endre pályázat útján 1991 elején öt évre vette át az intézmény vezetését. A szakmai igazgatóságok (könyvtári, tájékoztatási és gazdasági) felállításával nagyobb szervezeti átalakításokat valósított meg. Az országgyűlési munka információs ellátása érdekében létrehozta a képviselőtájékoztatási osztályt.
1992-ben hozzájárult az Európa Tanács budapesti információs központjának a könyvtár területén történő megnyitásához.

A könyvtár gyűjtőköre, állománya, gyarapodása, különgyűjteményei

A Képviselőházi Könyvtár létrehozásának fő célja a törvényhozó hatalom sokrétű és-összetett munkájának támogatása, a képviselők információellátása volt. Gyűjtőkörének kialakulása és fejlődése – természetesen – e célok megvalósításához kapcsolódott. A törvényhozói munka összetettsége és az ebből származó potenciális képviselői érdeklődés miatt, egyidejűleg több tudományterülethez tartozó dokumentumot kellett gyűjteni .
A Képviselőházi Könyvtár gyűjtőkörének szélesítését jelentette a kötelespéldányokról szóló 1922. évi XX. tc.
Kis megszorítás mellett, csaknem minden tudományterület könyv- és sajtóanyaga szerepel a változtatás nélkül elfogadott törvényjavaslatban.
1929-ben az országgyűlés megalkotta a Múzeum-, könyvtár- és levéltárügy némely kérdéseinek rendezéséről szóló XI. törvényt, amelyben a képviselők a könyvtár gyűjtőkörét már semmivel nem korlátozták: a . könyvtár jogában állt annak eldöntése, hogy a nyomdák által kötelezően megküldött jegyzékek alapján mire nem tart igényt: itt főként a természettudományoknak és az alkalmazott tudományoknak a könyvtár számára kevésbé fontos dokumentumai jöttek számításba.
1951-ben – gyökeres változás történt, ami a könyvtár gyűjtési politikájára is hatást gyakorolt: a 213/1951. számú minisztertanácsi rendelet értelmében az Országgyűlési Könyvtár – gyűjtőkörének megfelelő – válogatási jogot kapott. Ez, ha nem is jelentősen, de mindenképpen szűkítette a könyvtár gyűjtési lehetőségeit és az addigi szinte általánosnak nevezhető gyűjtőkörét.
1958-ban a művelődésügyi miniszter 164/1958. MM. sz. utasítása az Országgyűlési Könyvtárt országos jellegű tudományos szakkönyvtárnak minősítve, kijelölte a ma is ismert hármas főgyűjtőkört: a legújabb kori egyetemes történelmet, az állam- és jogtudományt, valamint a politikát. A fő gyűjtési területek száma két nagy dokumentumtípus (parlamenti és ENSZ-dokumentumok) e könyvtárt megillető gyűjtési jogával valójában ötre emelkedett. A 131/1968. M.M. sz. utasítás alapján kiadott gyűjtőköri kódex a főgyűjtőkörökön kívül a mellékgyűjtőköröket is meghatározta: újkori egyetemes történelem, magyar történelem, közgazdaság, szociológia és később a statisztikatudomány.
Jelenleg az Országgyűlési Könyvtár a kötelespéldányokból korlátozott válogató joggal részesedik, vagyis kiválogathatja a gyűjtőkörébe tartozó jogi, politikai, legújabb kori történeti, valamint egyéb társadalomtudományok, humántudományok (újkori egyetemes és magyar történelem, közgazdaság, szociológia, statisztika stb.) kiadványait, s a szépirodalomból a fentiekhez “háttérként” szolgáló műveket. Az intézmény- ha kicsit szűkebben is, de – múltjához és hagyományaihoz híven, azóta is viszonylag széles alapokon válogat hétről hétre az Országos Széchényi Könyvtárba érkező köteles példányokból.
A könyvtár állománya az alapítás időpontjától eltelt 125 év során jelentős fejlődésen ment keresztül. E tényt az alábbi adatsor egyértelműen bizonyítja:Ezzel az állománnyal országos viszonylatban és az európai parlamenti könyvtárak között is kiemelkedő helyet foglalt és foglal el az Országgyűlési Könyvtár.
Az intézmény időszaki kiadványokban is igen gazdag. Jelenleg 2300 féle időszaki kiadvány található az állományban. Az évszázados könyvtári állományfejlesztési, gyarapítási és állományvédő tevékenység eredményeként gazdag társadalomtudományi gyűjteményt mondhat magáénak az Országgyűlési Könyvtár.

A könyvtár különgyűjteményei

Az ENSZ-letéti gyűjtemény

1956 júliusában jelölték ki a könyvtárat az ENSZ hivatalos letéti könyvtárául. A könyvtár 1975-ig korlátozott letétként (tehát a hivatalos okmányokat, a nyomtatott, végleges formában közzétett dokumentumokat), 1975-től pedig teljes letétként (minden dokumentumot, még az ideiglenes munkadokumentumokat is) kapja az ENSZ kiadványait angol és francia nyelven.
Az ENSZ kiadványaiból 1960-ban különgyűjteményt állítottak fel. A gyűjtemény a titkársági kiadványok és a főszervek dokumentumain kívül az ENSZ szakosított szervezeteinek – UNESCO, ILO, IAEA, később a GATT – valamint a Népszövetség 1920 és 1944 között megjelent kiadványait is tartalmazza, tehát a nemzetközi politikai, jogi, gazdasági és kulturális élet területén, sőt – a fontos kérdések történetisége miatt – történelmi vonatkozásokban is igen jelentős forrásanyag (évkönyvek, évi összefoglalók, nemzetközi konferenciák és szerződések teljes szövege), sok-sok hiteles dokumentum (a különböző nemzetközi szervezetek tanácskozási anyagai, jegyzőkönyvek, határozatok; jelentések stb.) található itt. Az állomány 1995. január 1-én kb. 45 000 kötetből állt. 1990 óta az ENSZ-gyűjtemény katalógusai számítógépen készülnek.
A gyűjtemény használói elsősorban tudományos kutatók, nemzetközi jogászok, közgazdászok, minisztériumok és kormányhivatalok munkatársai, az újságírók, valamint a joghallgatók köréből kerülnek ki.

A Magyar parlamenti különgyűjtemény

  • E gyűjteményt a könyvtár 1962-ben állította össze az 1890-es évektől tervszerűen gyűjtött magyar országgyűlési dokumentumok gazdag forrásanyagából; hogy szakolvasóteremben, szabadpolcos rendszerű, áttekinthető időrendi raktározással, a helyszíni szaktájékoztatás lehetőségével tegye hozzáférhetővé az országgyűlési képviselők, a tudományos kutatók és egyéb érdeklődők számára. A gyűjtemény három jelentősebb egységre tagolódik:
  • A Gyurikovits-féle országgyűlési kéziratok és könyvek a neves tudós, Gyurikovits György pozsonyi táblabíró (1783-1848), híres könyvgyűjtő; a reformkori országgyűléseken Pozsony város küldötte hagyatékából származik. Ő maga is számos régi országgyűlési iratot másolt le, és így maradt meg az utókornak több nagy értékű forrásanyag. Ezek jelentős részét a könyvtár 1917-ben a Ranschburg-féle könyvkereskedéstől vásárolta meg. Az 1608-tól 1790-ig terjedő időszakból számos kéziratos országgyűlési dokumentum található itt meg.
  • Az 1861 előtti országgyűlések dokumentumaiból álló egység főként Takács Sándornak, a képviselőház történész-főlevéltárnokának gyűjtése alapján állt össze, amelyet a Ház 1893-as határozata alapján az 1790-től 1861-ig terjedő időszakra vonatkozóan végzett a hazai és külföldi levéltárak magyar országgyűlési anyagainak felkutatása során. A gyűjtő munka két évtizedig tartott, a dokumentumok rendezése pedig egy évtizedet vett igénybe.
  • A Hiteles országgyűlési kiadványok gyűjteményrész 1861-től tartalmazza a hivatalos magyar parlamenti dokumentumokat (képviselőházi, főrendiházi, felsőházi, nemzetgyűlési és országgyűlési naplók és irományok, költségvetések, zárszámadások, országgyűlési almanachok, házszabályok, ügyrendek, név- és lakjegyzékek stb.). Ezek a parlamenti gyorsírók feljegyzései alapján hitelesítve jelentek meg. A kiadványok az országgyűlés két háza és dokumentumtípusok szerint vannak csoportosítva. 1949-től négy évtizeden át – az évi ülések alacsony száma miatt – kevés parlamenti dokumentum született, 1990-től azonban sok ezer iromány érkezett a gyűjteménybe, és azóta a könyvtár az – évtizedek óta keresett és kért – országgyűlési bizottsági jegyzőkönyveket is megkapja. Ezzel a gyűjtemény újabb értékes forrásanyaggal egészült ki. Az utóbbi években számítógépes adatbázisok is épültek a parlamenti dokumentumok feldolgozása révén, s a különgyűjtemény olvasótermében számítógépekkel ellátott olvasóterem áll a képviselők, az országgyűlési szakapparátus és a tudományos kutatók rendelkezésére.

A Külföldi parlamenti kiadványok gyűjteménye

A könyvtár külföldi parlamenti dokumentumokból szervezett különgyűjteménye is 1962-ben jött létre. Anyagai 1878 óta nemzetközi cserében érkeztek a Könyvtárba. Állományába 1995. január 1-én kb. 25 ezer kötet tartozott.
A gyűjteményben megtalálhatók az alábbi államok parlamenti dokumentumai: Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia és mai utódállamai, Finnország, Franciaország, Jugoszlávia – a polgárháborús válság óta több utódállammal érthetően szünetel a parlamenti csere -, Lengyelország, Nagy-Britannia, Németország – korábban külön NDK és NSZK -, Olaszország, Portugália, Románia, Svájc, Svédország, Szovjetunió, illetve néhány utódállama), valamint több ország más földrészekről is (pl. az Amerikai Egyesült Államok, Argentina, India, Ausztrália stb.).
A könyvtár a különgyűjteménybe érkező kiadványokat kamaránkénti bontásban és dokumentumtípusonként (parlamenti naplók, irományok, állami költségvetés és zárszámadás, bizottsági jelentések, parlamenti folyóiratok, egyéb dokumentumok) helyezi el.
A 70-es évek végétől e különgyűjtemény is egyre jobban bekapcsolódott a világpolitikai információs és dokumentációs szolgáltatás számítógépes feldolgozási rendszerébe. A gyűjtemény katalógusai ma számítógépen készülnek és azon érhetők el az olvasók (elsősorban az országgyűlés tagjai és szakapparátusa, a minisztériumok munkatársai, a magyar és külföldi tudományos kutatók, különböző információs intézmények, egyetemi hallgatók} számára is. A különgyűjteményi olvasóteremben kézikönyvtár, számítógépek és mikrofilmolvasó készülék segíti az olvasók és a könyvtárosok munkáját.

A könyvtár használata, szolgáltatásai

A könyvtár elsődleges használói a képviselők voltak. A gyűjtemény működése szorosan kötődött és alkalmazkodott a törvényhozók munkájához, idejéhez, igényeihez.
A képviselői könyvtárhasználat elsőbbségét a házszabályok és a könyvtári ügyrendek 1952-ig, a könyvtár nyilvánossá válásáig előírták. Ezt követően a korábbi “idegen” olvasók könyvtárhasználatát sokkal szélesebb körben biztosították, de a nyilvánosság fogalomkörébe a képviselők is mindig beletartoztak. Az 1956. évi 1. számú Országgyűlési határozat és a későbbiekben is rendszeresen megjelenő, a képviselői tájékoztatás elősegítését szolgáló jogszabályok az Országgyűlési Könyvtár szerepét és kötelezettségét továbbra is hangsúlyozták. Ezért a könyvtár korábbi hivatásának teljesítése – ha csökkent is -1991-ig (az Országgyűlés és könyvtára közötti kapcsolatok helyreállításáig) soha sem szűnt meg.
A Ház könyvtára nem sokáig tudott ellenállni a külső olvasók ostromának. Az 1909-ben elfogadott könyvtári ügyrend már lehetővé teszi számukra a könyvtár használatát. A 20-as években tovább nőtt a külső használók érdeklődése, s 1934-től 20 férőhelyes olvasótermet is biztosítottak számukra.
A nyilvánossá válás a korábbi olvasói korlátozásokat eltörölte. A könyvtár gazdag társadalomtudományi állománya, a jelentős propaganda, az olvasóhelyek kibővítése, valamint a közművelődési funkció fejlesztése miatt a látogatók száma megsokszorozódott.
A tudományos kutatók mellett, akik a használói forgalom kb. egynegyedét-egyharmadát tették ki, igen jelentős volt az egyetemi és főiskolai hallgatók aránya. Ők napjainkban is az olvasótábor több mint felét alkotják.
A könyvtár használatának két fő formája volt: a helybenolvasás és a kölcsönzés. Az intézmény – az alapszolgáltatásokon kívül – esetenként képviselőknek, felsőházi tagoknak, magas állami hivatalnokoknak, minisztereknek adatokat keresett és szolgáltatott telefonon, szóban és írásban. Különböző témákra vonatkozó bibliográfiai összeállításokat is készített.
A nyilvánossá válás (1952) után a képviselők tájékoztatása érdekében

  • folytatta a jogi, történelmi, politikai és gazdasági tájékoztatás alapjául szolgáló magyar és külföldi könyvek és időszaki kiadványok gyűjtését.
  • beszerzi a képviselői munkát segítő külföldi parlamenti kiadványokat.
  • változatlanul gyűjti az országgyűlési anyagokat:
  • különgyűjteményeivel gazdagítja az állományt.
  • 1975-tól a képviselők 5 évre (megválasztásuk idejére) szóló kutatójegyet kaptak. A könyvtár a dokumentumairól, szolgáltatásairól tájékoztatást ad számukra.
  • A törvényelőkészítési munkálatokat anyaggyűjtéssel, bibliográfiák összeállításával támogatja.

1975-től az Országgyűlési Könyvtár országos jogi és politikai szakközpont lett. A technikai fejlesztés, a személyi feltételek javítása elősegítette a politikai és jogi tájékoztatás fejlődését, amely a képviselőknek nyújtott szolgáltatás feltételeit is javította .
A nyilvánossá válást követően a nagyközönség számára először a helybenhasználati lehetőségek fejlesztésére (olvasótermi átalakítások, a befogadóképesség növelése, katalógusbővítés, raktárköltöztetés stb.). fordítottak jelentős energiákat. Idővel azonban a könyvtár az olvasók érdekében egyéb szolgáltatásokat is bevezetett. Ezek közül az 1952 utáni évtizedekből az alábbiakat emeljük ki: az 50-es és 60-as évektől számos – a könyvtár főgyűjtőköreihez kapcsolódó – bibliográfiát szerkesztett; a különgyűjtemények anyagának feltárására tájékoztatókat és bibliográfiákat jelentetett meg; a Magyarországon megjelent jogi témájú fordításokról katalógust készített; külföldi és hazai jogszabály-katalógusokat állított össze; a külföldi jogi folyóiratok országos lelőhely-jegyzékét rendszeresen közreadta; telefonon, személyesen és levélben rendszeresen válaszolt olvasói, kutatói kérdésekre; a könyvtárból hiányzó gyűjtőköri műveket könyvtárközi kölcsönzésben bekérte az olvasók részére; az 1950-es évek végétől könyvekből és időszaki kiadványokból a könyvtárt használó személyeknek és intézményeknek másolatot készít.
1975-ben 300 külföldi politikai folyóirat dokumentálásával megkezdődött az információk számítógépes feldolgozása.1976-ban kb. 300 külföldi jogi folyóirat feldolgozásával megindul a külföldi állam- és jogtudományi szakirodalom feltárása és szolgáltatása is.1982-ben a könyvtár információfeldolgozó munkájában először. alkalmaznak személyi számítógépet, majd 1989-től intenzíven megindul a számítógépes adatbázisok kiépítése.
A jelentősebbek a következők:
- A Világpolitikai Információ (VPI) adatbázis a legjelentősebb külföldi politikai folyóiratokból összegyűjtött és dokumentált világpolitikai információkat 1988-tól tartalmazza.
- A PRESSDOK sajtóadatbázis 120-150 féle magyar napi- és hetilap, valamint társadalomtudományi folyóirat politikai, jogi, közigazgatási, gazdasági, történelmi, szociológiai, filozófiai stb. témáit naprakészen dolgozza fel.
- A HUNDOK sajtóadatbázis a külföldi napi- és hetilapok magyar vonatkozású cikkeit tartalmazza.
- 1990-ben:

  • a könyvek és időszaki kiadványok könyvtári katalógusa számítógépre kerül.

- 1991-től

  • Az olvasók beiratkozása is számítógépes adatbázis segítségével történik.
  • A Magyar Távirati Iroda számítógépes sajtóadatbázisát a könyvtár el tudja érni.
  • Számítógépre viszik a magyar jogi bibliográfiát, amely 1990-től tartalmazza a Magyarországon megjelent jogi témájú könyveket, cikkeket és tanulmányokat.
  • Számítógépes adatbázis épül a külföldi állam- és jogtudományi irodalom alapján, amit a Magyarországon kívül megjelent jogtudományi folyóiratok feltárásából állított össze a könyvtár.

- 1992-ben:

  • az intézmény új információs szolgáltatást fejleszt ki, amelynek segítségével a számítógépes adatbázisok telefonon is elérhetők. Ekkor érkeznek az első CD-ROM leolvasó számítógépek és az alábbi adatbázisok is:
    • JUSTIS: az Európai Unió hatályos jogszabályainak teljes szövegű adatbázisa;
    • Index to Legal Periodicals: az angol, amerikai, kanadai, ausztrál jogi folyó: iratok bibliográfiai adatbázisa;
    • PAIS: angol, német, francia, olasz, spanyol, portugál nyelvű társadalomtudományi, parlamenti és kormányzati szakirodalmi adatbázis;
    • Periodical Abstracts OnDisc: angol nyelvű folyóiratok adatbázisa a politika, a gazdaság; a tudományok, művészetek területén;
  • Még ebben az évben a könyvtár összeállítja első CD lemezét; amely a PRESSDOK és a HUNDOK adatbázisokat tartalmazza. Ezeket előbb évente, később félévenként frissített adatokkal adja ki.

- 1993-tól:

  • Az Országgyűlés által kifejlesztett Parlamenti Információs rendszert (PAIR) a Könyvtár is közvetíteni tudja.
  • Az X.25 adatátviteli hálózathoz (IIF) kapcsolódva több magyar könyvtár adatbázisai is kereshetővé válnak.
  • A könyvtár megkezdi a magyar parlamenti naplókból és a bizottsági jegyzőkönyvekből nyert információs adatbázis építését.
  • A közgyűjtemény újabb számítógépes adatbázisokkal gazdagodik: CD lemezen a hatályos magyar jogszabályok teljes szövegű adatbázisát (KOMPLEX – CD JOGTÁR) vásárolja meg;
  • Az Országos Széchényi Könyvtártól megkapja a külföldi folyóiratok magyarországi lelőhelyjegyzékét tartalmazó Nemzeti Periodika Adatbázist (NPA), valamint a Magyar Nemzeti Bibliográfia 15 éves számítógépes adatgyűjteményét (1976-1991);
  • A Belügyminisztérium rendelkezésre bocsátja az önkormányzati, közigazgatási és rendőrségi vonatkozású sajtóadatbázist.

- 1994-től:

  • Számítógépes kereséssel (IIF) elérhetővé válik a Library of Congress könyvkatalógusa.
  • Megjelennek a HáttérInformációk Dokumentáció sorozat (HID) kötetei. Ezek a képviselők számára beszédírási, törvényalkotási segédletként szolgálnak.
  • A Könyvtár – pályázati támogatással – CD lemezre viszi a Magyar jogi bibliográfia 1990-től épített adatbázisát.