A nyugati kultúrában az ismeretmegőrző intézmények, kiemelten a könyvtári hálózat és az általa nyújtott szolgáltatások minősége is alapvető értékmérőnek számít. A ma könyvtárügyét három diszciplináris paradigma határozza meg: a 19. században létrejött könyvtártudományi – bibliográfiai, az 1930-as évekre kidolgozott dokumentációs és az 1950-es években megszülető információtudományi. A magyar szakmai közéletben a könyvtári, bibliográfiai tevékenység elméleti alapjainak korszerűsítése az 1960-as években kezdődhetett meg. A hazai könyvtártudomány megújításában, illetve az információtudomány eredményeinek megismertetésében és recepciójában meghatározó szerepe volt Horváth Tibornak (1935–2011).2 A megújulás magában foglalta a klasszikus dokumentáció elméletének és gyakorlatának (pl. a lyukkártyás és mikrofilmes technika) újbóli megismertetését, majd a digitális számítógépekhez kötődő információkezelés könyvtári alkalmazásának átültetését. A teljességre törekvés igénye nélkül szeretnénk arra rávilágítani, hogy Horváth Tibor kiket és milyen eszméket, gondolatokat tekintett meghatározónak az információtudomány területén.3
Tovább…