A könyvtártudomány 1 a nyelvtudományhoz hasonlóan a szöveg és a tartalom, a reprezentáció és a relevancia határterületén tevékenykedik. 2

A határterületek vonatkozásában kulcsfontosságú a szemiotika és a könyvtártudomány kapcsolata.

A szemiotika és a könyvtártudomány érdeklődése egyaránt kiterjed a tartalom és annak reprezentációi, a jelölt és a jelölő, a hivatkozott tárgy és a hivatkozás, az informatív (információs) objektumok közötti kapcsolat természetének vizsgálatára.

Alapkérdésekként vetődnek fel a következők:

  • A kommunikációra alkalmas jelek közül miért részesítünk egyeseket előnyben a másik jelekkel szemben?
  • A jelek lehetséges interpretációi közül miért részesítünk egyeseket előnyben?
  • Mért van az, hogy egyes jelek relevánsak az adott szituációhoz, míg mások nem?
  • Milyen szabályoknak engedelmeskedik ezeknek az objektumoknak a kiválasztási és rendezési folyamata?

A jelek összefüggéstelen és heterogén objektumoknak tűnnek, megvan azonban közöttük a kapcsolat, amely az olvasás során jön létre. A jel alaptermészete, az hogy – legalább potenciálisan – informatív (interpretálható), rendelkezésre áll olvasásra és nyitott az interpretációra. 3

A jelek, a szöveg és az információ kapcsolata – mondja Douglas Raber és John M. Budd – a Ferdinand de Saussure által bevezetett két nyelvészeti fogalom, a beszéd és a nyelv természetének vizsgálatával közelíthető meg jól. 4

A Bevezetés az általános nyelvészetbe című úttörő munkájában, Saussure többek között a következőket mondja erről: A nyelv a beszéd eszköze és egyúttal terméke, mindennek ellenére két különböző dologról van szó. 5

A nyelv nem a beszélő funkciója, hanem termék, amelyet az egyén passzívan regisztrál. A beszéd egyén akarati és érzelmi aktus, amelyben meg kell különböztetni egyrészt azokat a kombinációkat, “amelyek által a beszélő a nyelv kódját a maga egyéni gondolatának a kifejezésére használja fel”, másrészt azt a “mechanizmust, amely lehetővé teszi számára, hogy ezeket a kombinációkat kivetítse”. 6

A szöveg természete inkább a beszédéhez közelít, mivel a szövegek választáson alapuló, egyedi termékek, amelyek szinte korlátlanul nyitottak abban a tekintetben, hogy mi lehet belőlük, mivel annak a módja, hogy valamit hangokkal, betűkkel, szavakkal, hangjegyekkel, képekkel stb. valamit kifejezzünk, megszámlálhatatlanul sok.

A szövegek tartalma ezzel szemben a nyelv rokona: társadalmi jelenség, befolyásolja a történelem és a kultúra, közös fogalmakat és jelentéseket manifesztál. Ha olyan szöveget hozunk létre, amely nem mutatja a feladó és a címzett számára közös vonásokat, értehetetlen lesz a címzett számára.

Sajnálatos módon a könyvtártudomány nem ismer ilyen kettősségét, ezért az információ szónak kettős funkciót, a szöveg és a kontextus funkcióját kell jelölnie. 7

A nyelvi jel és a jelentés motiváltságának tekintetében 8 , Saussure azt az álláspontot képviseli, hogy minden olyan kifejezési eszköz, amelyet egy társadalom elfogadott, konvención alapul. A jelek használatára nem belső természetük, hanem ez a szabály kényszerít bennünket. A nyelvi jelek kiválasztása ugyanakkor “sohasem teljesen önkényes, nem tartalmatlan: megvan benne a jelölt és a jelölő közötti természetes kapcsolat csökevénye”. Nem arról van szó, hogy a jelölő a beszélő szabad választásától függ, hanem arról, hogy a jelölő a jelölthöz képest motiválatlan, hiszen azzal a valóságban semmiféle természetes kapcsolatban nincs. 9

A jelentés egyaránt társadalmi és pszichológiai jelenség. A jelentés egy nyelv használatakor, egy olyan aktus végrehajtásakor keletkezik, amely magában egyesíti a beszédet és a nyelvet. 10

Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a nézeteket, amelyek mindezekkel szemben azt hangsúlyozzák, hogy a jelentés nem lelki, hanem objektív jelenség. 11

Az információ, a (szemiotikai értelemben vett) jelekhez hasonlóan viszonylag változatlan természetű jelenség. Bár az adott szöveg létrehozásához alapvetően önkényesen választunk a rendelkezésre álló jelkészletből, ha már választottunk, a létrehozott szöveg nem változik. Egy könyvnek megjelenhet újabb kiadása, amely az előző kiadás helyébe lép, ez a kiadás azonban már új szöveg. 12

Raber és Budd fenti példájából is látszik, hogy a könyvtártudomány viszonylag keveset foglalkozik a kvantálás és a szöveg határai megtalálásának összefüggéseivel. 13 Ez nyilván azért van így, mert – ahogy azt Horváth Tibor megfogalmazza – nem is vetődik fel annak kérdése, hogy a feldolgozás egységei ne egy-egy dokumentum, hanem “a dokumentumtartalmaknak valamilyen szempontjai szerint létrejött egységei legyenek”. 14

Az információ, viszonylagos állandósága mellett változásokat is elszenved, például elavulhat. Mint jelölő a szöveg állandó marad, viszont ahogy a jelölt, azaz a tartalom változik, változik az informatív tárgy. A szimultán változatlanság és változás teszi lehetővé, hogy reprezentációkat hozzunk létre. 15

Ahogy a nyelvnek van szinkronikus és diakronikus vonatkozása, az információ is tekinthető ezekből az aspektusokból. Mint szöveg, az információ bizonyos invariáns tulajdonságokkal bír, amelyek jelenléte potenciálisan informatívvá teszi az adott objektumot. Ezek a tulajdonságok a szöveg belső tulajdonságai, és ezek teszik lehetővé, hogy viszonylag objektív módon megállapíthassuk, miről szól az adott szöveg.

Mint tartalom, az információ szinkronikus és változtatható. Nincs arról szó, hogy tartalma szó szerint változna az idő előrehaladtával, hiszen ha a jel rögzíti a jelölt és a jelölő közötti konvencionális viszonyt, megteremtődik a jelentés bizonyos stabilitása. Egy állatokról szóló könyv nem válik bútorokról szóló könyvvé. Az értékek és a tartalom jelentései viszont megváltozhatnak annak a perspektívának a változásával, amelyből a szöveget nézzük. Mást olvas ki egy regényből egy iskolás és mást ugyanaz az olvasó felnőtt korában. Az idő mellett az intertextualitás is befolyással van a változásra. A tartalom az azonos témát feldolgozó szövegek együttesét tételezi fel, és az meg is határozza ezt a tartalmat. Amikor ez az együttes megváltozik új szövegek és tartalmaik hozzáadásával, egy adott szöveg tartalmának a szerepe is változhat az adott együttesben. Ennek egyik lehetősége az, hogy az adott szöveget nagy hatású, eredeti gondolatokban gazdag műnek minősül. A másik lehetőség, hogy elavul. Az intertextualitás az olvasó oldaláról is beléphet a rendszerbe. Ahogy az olvasók az adott témáról egyre több szöveget ismernek meg, úgy változhat a szöveg értékéről és tartalmáról alkotott ítéletük. Ha például meg akarjuk érteni, miért válik érdektelenné egy korábban releváns szöveg, akkor a diakronikus aspektust és különösen az intertextualitást kell figyelembe vennünk. 16

Szinkronikus mindaz, ami a nyelv statikus állapotára vonatkozik, azaz az egyidejűleg létező dolgokkal foglalkozik, diakronikus pedig azt, ami a fejlődési folyamatokkal van összefüggésben, azaz az egymást követő dolgokkal foglalkozik. 17

Az informatív objektum szükségszerűen a jelölt és a jelölő közötti viszonyt kifejező jel. A könyvtártudomány fizikai paradigmája az informatív objektum anyagi voltát és változatlan jellemzőit hangsúlyozza, és nem foglalkozik a megismeréssel és a jelentéssel. Alapvetően a szövegre figyel, ami némileg olyan, mintha egyedül a jelölőt tekintenénk a jelnek. A kognitív paradigma viszont a szöveg önkényes és változékony jellegét nézi, és felismeri, hogy a szöveg témájának meghatározásához és ennek eredményeképpen a relevanciához szövegen kívüli elemeket kell behoznunk a rendszerbe. Mindkét paradigma csak részkérdésekre figyel. Az információ a két paradigma által képviselt tényezők kapcsolatának eredője, és társadalmi termék. A nyelvhez hasonlóan jelrendszer. Nem az egyes létrehozók és felhasználók függvénye, hanem azoknak a kulturális, történeti és közös jelentéseknek a kontextualizálása, amelyekhez létrehozói nyúlnak, és amelyeket felhasználói interpretálásához felhasználnak. 18

Ha az információ és a (nyelvi) jelentés közötti párhuzamot elfogadjuk, érdemes mindezt azzal kiegészítenünk, hogy a jelentés nemcsak a nyelvközösség tagjainak a fejében él, hanem “az egyes egyének tudatán kívül attól függetlenül, s az egyes egyén számára – általánosságánál fogva – úgy jelenik meg, mint kötelező norma. 19

A relevancia igen összetett témaköréből 20 , emeljük most ki azoknak a tanulságoknak egy részét, amelyeket a nyelvtudományból szűrhet le a könyvtártudomány. Ez különösen igaz arra a pragmatikai jellegű relevanciaelméletre, amelyet Dan Sperber és Deirde Wilson dolgoztak ki. 21

Mielőtt azonban ezt megtennénk, térjünk vissza egy gondolat erejéig a könyvtártudomány fent említett fizikai és kognitív paradigmájára. A relevancia vizsgálatában is megvan ez a két paradigma, amennyiben a relevancia egyik megközelítése az objektumra, a másik az emberi tényezőkre koncentrál. Az objektumok sorában ott van maga a dokumentum, valamely szurrogátuma és a szöveg. Az emberi tényezők sorát az információt igénylő személy problémája nyitja. A sor az információs igénnyel folytatódik, amelyet mint a probléma mentális reprezentációját határozhatunk meg. A sort a probléma természetes nyelven történő megfogalmazása, majd annak az adott rendszer nyelvére történő lefordítása zárja. A relevanciát mindkét csoport egy-egy eleme közötti kapcsolatnak tekinthetjük. 22

Sperber és Wilson a relevancia két elvét, a kognitív elvet és a kommunikatív elvet különböztetik meg. A kognitív elv lényege, hogy az emberi megismerés a maximális relevancia elérése érdekében szerveződik. 23 A kommunikatív elv azt mondja ki, hogy az optimális relevancia vélelmét inferenciák útján kommunikáljuk. 24

A relevancia egyik legnevesebb könyvtártudományi teoretikusa, Tefko Saracevic megítélése szerint a két elv megkülönböztetése és összekapcsolása a könyvtártudomány közvetlen érdeklődésére tarthat számot, és felhasználható arra, hogy megmagyarázzuk, mi a különbség és a hasonlóság aközött, amit egy személy relevánsnak ítél, vagy amit egy rendszer ad ki.

Ennek az elméletnek az erőssége, hogy szoros kapcsolatot teremt a megismerés és a kommunikáció között, továbbá, hogy a relevanciát, mint egymással interakcióban álló relevancia-típusok rendszerét kezeli. A gyengesége abban áll, hogy csak a kognitív kontextusra figyel, így figyelmen kívül hagyja a társadalmi kontextust. 25

Sperber és Wilson szemléletének nem a legfontosabb, de lényeges eleme, hogy kimondja: nagyobb kommunikációs egységekkel, a mondatokkal szemben inkább megnyilatkozásokkal van dolgunk. 26

Sperber és Wilson relevancia-koncepciójában középponti szerepet kap a kontextus, amelyet olyan pszichológiai képződményként definiálnak, amelyet a hallgatónak (olvasónak) a világról alkotott feltételezései alkotnak. Inkább ezek a feltételezések befolyásolják egy megnyilatkozás értelmezését, mint a világ aktuális állapota. 27 ,Ha relevanciával komolyan foglalkozunk, az előbbi meghatározás első részére, vagyis arra érdemes figyelnünk, hogy az olvasónak a világról alkotott feltételezései dominálnak. Az, hogy maga a világ aktuális állapota kevésbé fontos, azt sugallná, hogy a realitás valamiféle tagadásával volna dolgunk. Erről azonban szó sincs. Inkább arról van szó, hogy a kontextust nemcsak ez határozza meg. A világról alkotott közös ismeretek létfontosságúak a relevancia megítélésében, hiszen a dokumentum létrehozója valamely célközönség számára, annak tudásbázisát szem előtt tartva ír. 28

Sperber és Wilson a kommunikáció kódalapú modelljével szemben azt vallja, hogy a kijelentések csupán ingerekként viselkednek, amelyek a címzett figyelmét a feladó üzenetére irányítják. Amit a feladó elküldött, annak csak egy része van kódolva, a kódolt üzenet önmagában nem jelenti a feladó gondolatainak teljes kifejezését. A feladó üzenetének megfejtéséhez a dekódolás mellett a kontextusra épülő és a relevancia elvén alapuló inferenciákra van szükség. Amit a címzett kognitív környezete alapján megfejt, többé kevésbé, de sohasem teljes mértékben lesz azonos azzal, amit a feladó (a címzettétől eltérő) kognitív környezete alapján elküldött, még ha ez a részleges egyezés biztosítja is a legtöbb esetben a sikeres kommunikációt. 29

Jegyzetek

E sorok szerzője többször kifejtette (pl. KOLTAY Tibor: Könyvtár- és nyelvtudomány: néhány gondolat a két tudományterület kapcsolatáról. In: Könyvtári Figyelő. 48. évf., 3. sz., 2002., 429-440.) már, hogy a könyvtártudomány elnevezést nem azért használja, mert az információtudomány kifejezés nem volna helytálló. Sőt, az utóbbit használja a legtöbb angol nyelvű publikáció szerzője, amikor a címben megjelölt témákról szól. A könyvtártudomány kifejezés használatát az indokolja, hogy maga a könyvtáros szakma jobban ismeri, és gyakrabban használja azt. Ugyanakkor a következőkben a könyvtártudományt messzemenően tágan fogjuk értelmezni úgy, hogy az mindenképpen magába foglalja a szöveg, az információ és a relevancia kérdéseit is.
RABER, D., BUDD, J.M.: Information as sign: semiotics and information science. In: Journal of Documentation. Vol. 59, No. 5, 2003, 516. p.
RABER és BUDD i.m. 507-508. p.
RABER és BUDD i.m. 510. p.
SAUSSURE, F. de: Bevezetés az általános nyelvészetbe. Budapest: Gondolat, 1967., 37. p.
SAUSSURE i.m. 31. p.
RABER és BUDD i.m. 509. p.
Lásd még KOLTAY Tibor: Vitairatok a tudásmenedzsment lehetetlenségéről. In: Könyvtári Figyelő. 49. évf., 2003., 3. sz., 589-592. p.
SAUSSURE i.m. 94. p.
RABER és BUDD i.m. 510. p.
ANTAL László: A jelentés világa. Budapest: Magvető, 1978., 159. p.
RABER és BUDD i.m. 512. p.
Erről az összefüggésről lásd még: KOLTAY Tibor: Könyvtár- és nyelvtudomány: néhány gondolat a két tudományterület kapcsolatáról. In: Könyvtári Figyelő. 48. évf., 3. sz., 2002., 434. p.
HORVÁTH Tibor: A könyvtártudomány és információtudomány alapjai. In: Könyvtárosok kézikönyve. 1. Alapvetés. szerk. Horváth Tibor – Papp István. Bp. Osiris, 1999., 77. p.
RABER és BUDD i.m. 512. p.
RABER és BUDD i.m. 514. p.
SAUSSURE i.m. 106-107. p.
RABER ÉS BUDD i.m. 516-517. p.
ANTAL László i.h.
Lásd pl. SARACEVIC, T.: Relevance reconsidered. In: Information science: Integration in perspectives. Proceedings of the Second Conference on Conceptions of Library and Information Science (CoLIS 2). Copenhagen, 14-17 October 1996., 201-218. p.
A relevanciaelméletről részletes áttekintést ad YUS RAMOS, F: A decade of relevance theory. In: Journal of Pragmatics. Vol. 30. No. 3, 1998, 305-345. p.
SPERBER, D., – WILSON, D. Relevance: Communication and cognition. 1st. edn. Blackwell. Oxford. 1986.
SPERBER, D., – WILSON, D.: Relevance: Communication and cognition. 2nd. edn. Blackwell. Oxford. 1995.
A relevanciaelméletről lásd még: KOLTAY Tibor: Nyelvész a könyvtárban. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros. 14. évf., 4. sz., 2005., 31. p.
BUDD, J. M.: Relevance: Language, Semantics, Philosophy. In: Library Trends. Vol. 52, No. 3, 2004, 448. p.
SPERBER és WILSON 1995. 262. p.
SPERBER és WILSON 1995. 271. p.
SARACEVIC i.m.
A mondat feletti egységek vizsgálatának egyébként fontos kapcsolata van a könyvtártudománnyal. Erről részletesebben lásd például BUDD, J.M., RABER, D.: Discourse analysis: Method and application in the study of information. Information Processing & Management. Vol. 32, No. 2, 1996. 217-226. p.
SPERBER és WILSON 1986. 15. p.
BUDD és RABER i.m. 454. p.
HELTAI Pál: Message adjustment and translation. Across Languages and Cultures. Vol. 4, 2003, No. 2, 147. p. A két megközelítést kiemeli Saracevic (i.m.) is.
Jegyezzük meg, hogy Heltai Pál írása azért is érdekes számunkra, mert a fordítás és a tartalmi feltárás közötti hasonlóságokat találunk, hiszen mindkét esetben másodlagos címzetteket találunk a kommunikációs folyamatban. (149. p.) Ezen kívül lásd még: KOLTAY Tibor: A referálás elmélete és gyakorlata. Budapest: Könyvtári Intézet, 2003., 23. p.