SHIMMON, Ross: Können die Bibliotheken dazu beitragen, die digitale Kluft überbrücken? – Az IFLA főtitkárának tanulmánya először a Library Assotiation Record 103. Vol. (11), Nov. 2001. számában jelent meg, majd az IFLA tolmács-csoportja vezetőjének gondozásában német fordítás készült, ezt közölte: Bibliotheksdienst, 36. Jg. 2002. 1. 61-67.p. A tömörítést az utóbbi alapján Katsányi Sándor végezte.
A világ két részre szakadása, a nyugati jóléti társadalmak és a Föld lakóinak többségét kitevő szegénység közti szakadék mélyülése az emberiség létkérdésévé vált, nem kevésbé, mint az életlehetőséget veszélyeztető környezetszennyezés vagy a társadalom biztonságát kérdőjelessé tevő erőszakhullám. Kérdés, hogy a gyors fejlődésnek indult információs és kommunikációs technika (IKT) képes lesz-e a szakadék csökkentésére, vagy ellenkezőleg, tovább fogja mélyíteni azt? És van-e a könyvtáraknak egyáltalán módjuk rá, hogy ezt a hatást befolyásolják? Shimmon válasza mindkét kérdésre: igen, annak ellenére, hogy számos aggasztó jel mintha ennek ellenkezőjére vallana.
Jelenleg a tárgyilagos szemlélő inkább a szakadék elmélyülését tapasztalhatja. A világ két részét elválasztó gazdasági-életmódbeli különbségek napjainkra kiegészültek a „digitális szakadék”-kal, melyet az OECD állásfoglalás így definiált: „Különböző szocio-ökonómiai szinten levő személyek, háztartások, intézmények, régiók közötti különbség az információs és kommunikációs technológiához való hozzájutásban, az internet használatának aktivitásában”1.
Mekkora – és egyáltalán hogyan mérhető – a digitális szakadék mélysége? Számos kezdeményezés kísérelte meg a válaszadást. Az idézett OECD tanulmány a különböző háztartásokban mutatott ki éles különbséget, s ezt mindenekelőtt két tényezőre vezette vissza: a jövedelem és a képzettség eltérő szintjeire. Ezek mellett, vizsgálata szerint, szerepet játszik az információhasználat intenzitásában a lakóhely jellege, a háztartás nagysága és típusa, az életkor, a nem, a nemzetiségi és a nyelvi háttér is. Az OECD mérési adatai elsősorban azoknak nyújtanak támpontot, akik a digitális szakadékot egy-egy országon belül, (elsősorban a fejlett világban) kívánják valamilyen akcióval csökkenteni, mint pl. a Poeple’s Network kezdeményezés Angliában vagy a Bill and Melinda Gates Foundation az USA-ban.
Milyen adataink vannak a fejlett és a fejlődő országok közötti digitális szakadékról? Az idézett jelentés szerint a különbség e téren legjobban azzal mérhető, hogy 100 lakos közül hány jut hozzá a telekommunikáció eszközeihez. Ez a mutatószám az OECD országokban 72,1, az OECD-n kívüli országokban 7,8. (A legalacsonyabb termelési mutatóval rendelkező államokban: 1,6.) Még drámaibb különbséget mutat egy másik mérőszám: 1000 lakosra hány internet-host jut? Az OECD országokban ez a mutató 81,5, a többi országban 0,85. Ez a mérőszám nemcsak a szakadék nagyságát mutatja, hanem azt a tényt is, hogy a szakadék nem csökken, hanem növekszik: Észak-Amerika előnye Afrikával szemben 1997-ben 267-szeres volt, 2000-ben pedig már 540-szeres.
Egy másik helyzetelemzés, melyet a United States Internet Council végzett2 a hozzáférés anyagi lehetőségeit vizsgálva megállapította, hogy Afrikában az internet-kapcsolat havi díja meghaladja a lakosság többségének havi jövedelmét. E vizsgálat szerint a szegény országokat az anyagiakon kívül a következő tényezők is elzárják az információs és kommunikációs technikától: a számítógépek hiánya, az analfabétizmus, a képzett szakemberek hiánya, az érdektelenség.
A legszegényebb országok helyzetét e téren a számoknál is jobban megvilágítja egy példa.3 Ugandában egy kórház évekig tartó próbálkozás után végre telefonhoz jutott. Az egyik ápolónőnek így módja lett volna, hogy a távoktatásos továbbképzéséhez szükséges információkat 10 perces telefonbeszélgetéssel megszerezze, azonban a telefon percdíja ott 2,50 US Dollár, (harmincszorosa a nyugati országok árainak.) Az ápolónő hat órás buszutazást választott Kampalába, ott szóban megkapta az információkat, és megtakarította a telefondíj felét.
Felmerül a kétség: a digitális szakadék nem csupán függvénye a jól ismert és csökkenthetetlennek látszó gazdasági szakadéknak? Igen is, meg nem is. Gyakori érvelés, hogy a szegény országoknak tiszta ivóvízre, kórházakra és iskolákra lenne szükségük a számítógépek előtt. Valójában azonban nem egymást kizáró, vagy-vagy alapú szcenáriókról van szó. Az információkhoz való hozzájutás az új technika segítségével elősegítheti a létszükségletet jelentő ivóvízhez, egészséghez, iskolázottsághoz való hozzájutást is.
Mi történt eddig nemzetközi szinten a digitális szakadék áthidalására?
Meghatározóan fontos esemény volt „A globális információs társadalom” Okinawai Chartája4, melyet a nyolc fejlett ország képviselői a 2000. július 6-i okanawai találkozón írtak alá. Az ebben foglalt irányelvek részletesebb kimunkálására a nyolc érintett állam munkabizottságot hozott létre (Digital Opportunity Task /DOT/ Force), mely a „nyolcak” genovai találkozójára elkészítette javaslatát az információs egyenlőtlenségek csökkentésére.5 A dokumentum azzal a végkövetkeztetéssel zárul, hogy „az információs kommunikációs technika ésszerű alkalmazása rendkívüli lehetőséget kínál a szociális és gazdasági egyenlőtlenségek csökkentésére, amennyiben a jóléti országok a hátramaradottakat támogatják.”
A DOT Force jelentés a jóléti országok számára konkrét javaslatokat is tartalmazott, többek közt:
- A fejlődő országokban nyilvános közösségi hozzáférési pontok létesítése az IKT elérhető áron történő hozzáférhetővé tétele érdekében.
- A fejlődő országok kormányainak támogatása annak érdekében, hogy az állami és helyi közérdekű információkhoz ingyenes hozzáférési lehetőséget teremtsenek.
- Támogatás nyújtása olyan programoknak, melyek a közérdekű információk digitalizálását és többnyelvű helyi alkalmazását teszik lehetővé.
- A hálózatépítés támogatása olyan intézményeknél, melyek nem üzleti tartalmú információkat gyűjtenek, adaptálnak és közvetítenek.
- Az olyan kiadók támogatása, amelyek a szegény rétegek számára releváns információk nagyobb hozzáférhetőségének üzleti modelljét akarják kidolgozni.
A DOT Force megtette javaslatait és átadta a nyolc fejlett ország vezetőinek, most már ezeken az országokon múlik, hogy mit vállalnak a világméretű információs szakadék csökkentése érdekében.
Mit tett ez ügyben a nemzetközi könyvtárügy, közelebbről az IFLA?
- Az Okinawai Charta kézhezvétele után Ross Shimmon főtitkár az IFLA nevében levéllel fordult a nyolc állam vezetőjéhez. Kifejezte egyetértését a Chartában foglalt irányelvekkel, utalt a könyvtárak potenciális szerepére és jelezte, hogy az IFLA kész a DOT Force munkájában bármilyen formában részt vállalni. A címzettek többségétől pozitív válasz érkezett.
- Az IFLA a 8 állam könyvtáros szövetségeinek vezetőiből egy „árnyék nyolcak”-at hozott létre, mely állandó készenlétben áll az együttműködésre.
- A genovai csúcstalálkozó után az IFLA felszólította tagszervezeteit, hogy forduljanak kormányaikhoz, s hívják fel figyelmüket ez ügyben a könyvtárakban rejlő potenciális lehetőségekre.
- A könyvtárosi „árnyék nyolcak” a bostoni IFLA konferencián elhatározták, hogy kiegészítik az IFLA 1994-ben kiadott Közkönyvtári Manifesztumát, ill. a 2000-ben kiadott Iskolai Könyvtári Manifesztumot, azzal a céllal, hogy érveket szolgáltassanak a könyvtárosok részére a politikusokkal, a véleményformálókkal és a pénzügyi vezetőkkel folytatott dialógusokhoz.
- 2000-ben az IFLA a Kiadók Nemzetközi Szövetségével közös bizottságot hozott létre, hogy fórumot teremtsen az ellentétes érdekpárok megvitatására. (Pl. A könyvkiadók szabadsága / Az információhoz jutás szabadsága). A bizottság munkájának eredményeiről közös nyilatkozatot tett közzé.6
- Mivel a szegény országok számára különösen fontos az egészségügyi információkhoz való hozzájutás, másrészt azonban az orvosi lapok ára számukra megfizethetetlen, az IFLA rendkívüli örömmel fogadta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) határozatát arról, hogy e lapokból válogatott összeállítást juttat el mérsékelt áron vagy ingyenesen a címzettekhez. Ez az akció az IFLA reményei szerint egy trend kezdetét jelenti, mely megfelel a DOT Force irányelveinek.
- A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) több állásfoglalása a szolgáltatások és a szellemi termékek kereskedelméről, a szerzői jogról sérti a könyvtárak érdekeit. Az IFLA írásban fordult a WTO-hoz a könyvtári érdekek képviseletében, ezen kívül írásban hívta fel az egyes államok könyvtárosi szövetségeinek figyelmét: legyenek rajta, hogy a könyvtárak és használóik érdekei ne sérüljenek a WTO javaslatok megvalósítása során.
*
Shimmon némi szkepticizmussal zárja írását: Könnyebb ezekről a problémákról beszélni, – írja, – mint megoldásuk érdekében cselekedni. A káros befolyások kivédése még olyan országokban is nehéz, mint Nagy-Britannia vagy az USA, ahol a könyvtáros egyesületek jól ellátott apparátussal működnek, és sok évi tapasztalatuk van a lobbizásban és érdekérvényesítésben. Milyen eséllyel tudják kivédeni a káros hatásokat azok a fejlődő országok, melyeknek könyvtárosi szövetsége tapasztalatlan tiszteletdíjasokból áll? Az IFLA kötelessége, hogy őket minden elképzelhető módon segítse.
Jegyzet
Understanding the digital divide. OECD, 2001.
www.oecd.org
Internet report. The Council, 2000.
ATKINSON, Mark: Poor need penicillin before Pentius. Guardian Weekly, 2000. aug. 31.
Okinawa charter on the global information society. Government of Japan, 2000.
Digital opportunities for all: Meating the challange. – www.dotforce.org .
Librarians and publishers working to a common agenda. 2001. aug. 23.