Megvalósult egy álom…Könyvtárbusz a Felső-Tisza mentén és a Nyíregyháza környéki bokortanyákon

Kategória: 2014/10

1997, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, igazgatói iroda. Az ajtó belső oldalán Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térképe, amelyen a szomszédos országok megyéhez közel eső területei is láthatóak.
A térképen különböző színű gombostűk egy-egy település neve mellett. A színek, az álom megvalósításának ütemeit jelezték: 1 ütem – Fehérgyarmat és környéke, 2. ütem – Nyíregyháza környéki bokortanyák, 3. ütem – Határon túli települések (Szatmár, Kárpátalja, Felvidék). (tovább…)

Címkék: , ,

Nyíregyházán januárban

Kategória: 2006/ 2

“Mindenki álmodik. Csak az a különbség az álmodók között, hogy egyik ember sokáig magában hordja álmát, amíg a másik nyomban elfelejti: elfújta a hajnali szellő, mint a viráglevelet. (tovább…)

Címkék:

Könyvtárközi kölcsönzés a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban

Kategória: 2012/ 4

2005. november 11-én Medgyessy Péter miniszterelnök adta át a felújított Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárat. Az ünnepélyes ceremónián közel 450 vendéget fogadtunk. Olvasóink december 1-jétől látogathatták megújult könyvtárunkat. Az előtte lévő időkben minden munkafolyamatban éreztette hatását az intézményünk kedvezőtlen, kültéri elhelyezése, amelynek következtében csökkent az olvasói igénybevétel, ezzel együtt a könyvtárközi kérések száma is drasztikusan visszaesett.
Az építkezés befejeztével természetesen a könyvtár szervezeti és működési rendje is megváltozott. 2006 novemberében elkezdtük ISO alapú minőségirányítási rendszerünk kiépítését, 2007. május 1-jétől működtetjük a rendszert, amelynek megfelelőségét a CERTOP termék- és rendszertanúsító szervezet 2007 novemberében tanúsítvánnyal igazolta. Az új épület minden tekintetben beváltotta a hozzá fűzött reményeket.1

Címkék: ,

A játék helye a könyvtárban

Kategória: 2011/ 9

Természetesen e cikk szerzője nem arra szeretne praktikus tanácsokat adni, hogy a játékoknak a polcon avagy az asztalon van-e a legjobb helyük, vagy, hogy a játéknak – mint kiegészítő eszköznek – milyen mértékben van szerepe a már meglévő könyvtári gyakorlatban, hanem arra szeretne rávilágítani egy évek óta sikeresen működő példa tapasztalataira támaszkodva, hogy a játéknak nemcsak kiegészítő, hanem önálló tevékenységformaként is van létjogosultsága a könyvtár életében. Szeretném bemutatni, hogyan segítheti az olvasóvá nevelést, valamint – ilyen formában – miként illeszthető a könyvtári szolgáltatások körébe.
Hosszú idő óta elfogadott gondolat, hogy az olvasóvá nevelést nem lehet elég korán elkezdeni, már gyermekkorban le kell fektetni az alapjait. Az olvasási szokások kialakulását leginkább a szülők iskolázottsága és kulturális szokásai, valamint a család szociális helyzete befolyásolja. A felnőttek olvasási szokásai megváltoztak, az olvasás gyakorisága és kedveltsége csökkent, valamint az a tény, hogy ma már a legtöbb információhoz otthonról, az interneten keresztül is könnyen hozzáférhetünk, nagymértékben befolyásolja az emberek könyvtárba járási szokásait.
A gyermekek tanulási folyamatai közül az egyik legfontosabb a példakövetés. A gyermek azt teszi, azt tanulja és azt a példát követi, amit a szüleitől lát. Nagy Attila olvasásszociológus, a Magyar Olvasás Társaság tiszteletbeli elnöke egy kerekasztal-beszélgetés alkalmával elmondta, hogy “az olvasni tudás több generáción keresztül öröklődő minták eredményeként áll össze. Az, hogy a gyerek milyen hamar tanul meg olvasni, és kíváncsi lesz-e arra, hogy az iskolában mit tesznek elé, az otthoni minták és példák sorozatából áll össze”.* Ha a szülők nem járnak könyvtárba, keveset vagy egyáltalán nem olvasnak otthon, akkor a gyermek nagy valószínűség szerint ugyanezekkel a mintákkal megegyező szokásokat alakít ki, hiszen a szülői példamutatás nem ösztönzi az olvasásra, a könyvek szeretetére és a könyvtárba járásra. Ezek után felmerül a kérdés, vajon melyik az a korosztály, amelyiket olvasóvá kell “nevelni”: a gyermek vagy a felnőtt? (tovább…)

Címkék: , ,

Nyolcvannégymilliós beruházás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye könyvtáraiban

Kategória: 2011/ 2

Napjainkban, a modern világ gyorsan változó információs környezetében jelentősen módosult a könyvtárak szerepe is. A XXI. század megköveteli, hogy a gyűjtemények mind nagyobb része legyen elérhető távoli felhasználók számára is. A könyvtárak megújulására és tartalomszolgáltató szerepének növelésére új lehetőségek nyíltak meg a TIOP- és TÁMOP-pályázatok segítségével.
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár mindkét pályázaton sikeresen szerepelt. Míg a TIOP támogatásával jelentős infrastrukturális fejlesztést hajtottunk végre a megye több könyvtárában, addig a TÁMOP pályázatban a tartalomszolgáltatás bővítésére helyeztük a hangsúlyt. (tovább…)

Címkék: , ,

A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár újjáépítése

Kategória: 2008/ 7

A régi-új épület

Nagyszerű dolog, hogy a Könyvtári Intézetnek már működik a könyvtárépítést és berendezést segítő tanácsadó szolgálata. 1995-ben amikor a megyei könyvtárak építése és újjáépítése a ’70-es évek után újra megkezdődött, még nem volt ilyen profi szolgáltatás. 1968-ban, amikor a Nyíregyházi Megyei Könyvtár terveit Paulinyi Zoltán, a Nyírterv mérnöke készítette, a KMK könyvtár-építészeti tanácsadó szolgálatát Urbán László jelentette, mint tudjuk, meglehetős hatékonysággal. Könyvtárunk régi épületét 1975 októberében vették birtokba az olvasók. Erről méltányoló írást olvashatunk Gerő Gyula tollából a Könyvtáros 1976. évi 1. számában. Mint onnan is megtudhatjuk, akkor Nyíregyháza lakossága 71 000 fő volt, “…az előrejelzés 1980-ra 75 000 lakost jósolt, ezzel szemben a város lakossága 1976-ban elérte a 90 ezres lélekszámot.” (Rába Tamás-Futaky László: Az új Megyei Könyvtár. = Szabolcs-Szatmár Megyei Könyvtári Híradó, 1976. 1-2. sz.) Az épület olvasó- és dokumentumbefogadó képessége ennek megfelelően 75 ezer lakos kiszolgálására lett méretezve: a szabadpolcos kölcsönző és olvasótermi térben 52 ezer, a raktárakban 160 ezer kötet befogadására alkalmas polcfelületet terveztek. Idővel ezt toldozgattuk, hogy elférjen a közel 380 ezer kötetnyi könyv. (tovább…)

Címkék: ,

Címkék

(1) (1) (12) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (19) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (16) (3) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (10) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (32) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (5) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (9) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (3) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (59) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (3) (11) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (8) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)