KÖNYVTÁRPOLITIKA
Az MKE 43. Vándorgyűlésének ajánlásai 3-4
Kégli Ferenc: Helyismereti fejlesztések a TÁMOP-3.2.4 keretében 5-14

FÓRUM
Páll Zoltán: A könyvtárak jövője : trendek, elképzelések, álmok 15-22
Koltay Tibor: “Guglizni” és/vagy olvasni 23-25

MŰHELYKÉRDÉSEK
Vareha Beáta: A játék helye a könyvtárban 26-31
Szűcs Mária: “Értő olvasás” vetélkedő a fóti Városi Könyvtárban 32-37
Madaras Judit: Biblioterápia, avagy “könyves mulatság” Dunakeszin 37-39

KONFERENCIÁK
Horváth József: A Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár és a kisalföldi könyvtárosok határon túli kapcsolatairól, különös tekintettel a szlovákiai és az ausztriai könyvtárakra 40-48

EXTRA HUNGARIAM
Fontius, Julia: 350 éves a berlini Porosz Állami Könyvtár 49-55

KÖSZÖNTŐ
Vizkelety András: Berlász Jenő 100 éves 56-60

KÖNYV
Mender Ibolya: Egy fontos könyvről 61-64

1961 szeptemberében, itt Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetem épületében rendezték meg az első Országos Bibliográfiai Munkaértekezletet, ahol egyebek között az is megfogalmazódott, hogy az eredményesség érdekében a szükséges munkamegosztás és együttműködés megteremtésével széles körű kooperációt kell kiépíteni, továbbá az is, hogy a korszerű technika alkalmazása egyik fő feltétele a modern bibliográfiai munkának.1 (Ekkor ugyanis szovjet tervek továbbfejlesztésével már két éve működött az első magyar elektronikus számítógép, igaz, hogy tárolásához egy kb. 60 négyzetméteres teremre volt szükség.)2

Most ismét itt vagyunk Gödöllőn, s ötven évvel később innen jelenthetjük a munkaértekezlet egykori – többségükben sajnos, már nem köztünk lévő – résztvevőinek, hogy a könyvtárakban folyó helyismereti tevékenység (köztük a helyismereti információk gyűjtése, a bibliográfiai adatbázisok fejlesztése, illetve elérhetősége) széles körű együttműködés eredményeként folyik, a korszerű technika alkalmazása területén pedig eddig soha nem látott eredményeket értünk, illetve érünk el.
Ugyanis az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával – az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében – eddig elképzelhetetlen mértékű források, ennek következtében új utak, új lehetőségek nyíltak meg a könyvtárak előtt. Az operatív programok közül ugyanis kettő, a TIOP és a TÁMOP egy-egy prioritása közvetlen lehetőséget nyújt (önfinanszírozás nélkül!) az oktatási infrastruktúra fejlesztése, illetve a minőségi oktatás és a mindenki számára elérhető hozzáférés biztosítása keretében a könyvtárak fejlesztésére is.
Önök nagy többségben olyan könyvtárból érkeztek, ahol sikeresen pályáztak a TIOP-, illetve a TÁMOP-pályázatokra. Így pontosan tudhatják, hogy mit fednek ezek a betűszavak, de azért most az egyszer kimondom a teljes nevüket is: a TIOP a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program, a TÁMOP pedig a Társadalmi Megújulás Operatív Program rövidítése. (tovább…)

Természetesen e cikk szerzője nem arra szeretne praktikus tanácsokat adni, hogy a játékoknak a polcon avagy az asztalon van-e a legjobb helyük, vagy, hogy a játéknak – mint kiegészítő eszköznek – milyen mértékben van szerepe a már meglévő könyvtári gyakorlatban, hanem arra szeretne rávilágítani egy évek óta sikeresen működő példa tapasztalataira támaszkodva, hogy a játéknak nemcsak kiegészítő, hanem önálló tevékenységformaként is van létjogosultsága a könyvtár életében. Szeretném bemutatni, hogyan segítheti az olvasóvá nevelést, valamint – ilyen formában – miként illeszthető a könyvtári szolgáltatások körébe.
Hosszú idő óta elfogadott gondolat, hogy az olvasóvá nevelést nem lehet elég korán elkezdeni, már gyermekkorban le kell fektetni az alapjait. Az olvasási szokások kialakulását leginkább a szülők iskolázottsága és kulturális szokásai, valamint a család szociális helyzete befolyásolja. A felnőttek olvasási szokásai megváltoztak, az olvasás gyakorisága és kedveltsége csökkent, valamint az a tény, hogy ma már a legtöbb információhoz otthonról, az interneten keresztül is könnyen hozzáférhetünk, nagymértékben befolyásolja az emberek könyvtárba járási szokásait.
A gyermekek tanulási folyamatai közül az egyik legfontosabb a példakövetés. A gyermek azt teszi, azt tanulja és azt a példát követi, amit a szüleitől lát. Nagy Attila olvasásszociológus, a Magyar Olvasás Társaság tiszteletbeli elnöke egy kerekasztal-beszélgetés alkalmával elmondta, hogy “az olvasni tudás több generáción keresztül öröklődő minták eredményeként áll össze. Az, hogy a gyerek milyen hamar tanul meg olvasni, és kíváncsi lesz-e arra, hogy az iskolában mit tesznek elé, az otthoni minták és példák sorozatából áll össze”.* Ha a szülők nem járnak könyvtárba, keveset vagy egyáltalán nem olvasnak otthon, akkor a gyermek nagy valószínűség szerint ugyanezekkel a mintákkal megegyező szokásokat alakít ki, hiszen a szülői példamutatás nem ösztönzi az olvasásra, a könyvek szeretetére és a könyvtárba járásra. Ezek után felmerül a kérdés, vajon melyik az a korosztály, amelyiket olvasóvá kell “nevelni”: a gyermek vagy a felnőtt? (tovább…)

Előadásom indításaképpen – mintegy “magam mentsége”-ként – annak hosszú címét kell megindokoljam. Jelen konferencia szervezői arra kértek, hogy a győri Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár országhatárokon átnyúló szakmai kapcsolatairól számoljak be Önöknek, különös tekintettel a szlovákiai kapcsolatokra, és kitekintve az ausztriaiakra is; magam ennél valamivel többet szeretnék nyújtani. Egyrészt azért, mert a megye több könyvtára is ápol határon átnyúló kapcsolatokat – majd néhány példát szeretnék az ő gyakorlatukból is megemlíteni. Fontosnak tartom továbbá, hogy szóljak arról is: az ilyen jellegű kapcsolatok egyik fő mozgatója – immár évtizedek óta – a Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesülete; mivel e szervezetnek a könyvtárosok jelentős hányada mellett a megyében működő nagyobb könyvtárak többsége is tagja, aligha lenne szétválasztható, mikor ténykedünk az egyesület keretében, illetve azon kívül. Ezért adtam előadásomnak e kissé bonyolultnak tűnő címet, amelyből kitűnnek a kapcsolatok földrajzi irányai is.

A kezdetek

A kisalföldi könyvtárosok határon átnyúló szakmai kapcsolatai az 1980-as évek végétől mondhatók folyamatosnak. Magam első szlovákiai útként egy Galánta, Szered és Pöstyén könyvtárait érintő kirándulásra tudok visszaemlékezni; míg első ausztriai utunk alkalmával Alsóőr magyar könyvtárába jutottunk el, néhány környékbeli nevezetességet is érintve. 1990-től azután lényegesen kitágultak az utazás lehetőségei: ettől kezdődően legalább egy-egy külföldi utat szervezett a Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesülete évente. Az utak két fő irányát egyrészt az addig előlünk elzárt “Nyugat”, másrészt a szomszédos országok magyarok által lakott vidékei jelentették. Az előbbi irányban Bécs, Graz, Salzburg, Innsbruck jeles könyvtárait kerestük fel előbb, majd – mindig távolabbra merészkedve – sorra került Dél-Tirol, München, és további német, olasz, francia, holland stb. könyvtárak sora. (tovább…)