Megvalósult egy álom…Könyvtárbusz a Felső-Tisza mentén és a Nyíregyháza környéki bokortanyákon

Kategória: 2014/10

1997, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, igazgatói iroda. Az ajtó belső oldalán Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térképe, amelyen a szomszédos országok megyéhez közel eső területei is láthatóak.
A térképen különböző színű gombostűk egy-egy település neve mellett. A színek, az álom megvalósításának ütemeit jelezték: 1 ütem – Fehérgyarmat és környéke, 2. ütem – Nyíregyháza környéki bokortanyák, 3. ütem – Határon túli települések (Szatmár, Kárpátalja, Felvidék).Több mint másfél évtized kemény munkája kellett ahhoz, hogy a színes gombostűk által jelölt településeken, de legalább egy részükön, megjelenjen az álom tárgya: a könyvtárbusz. Erről a hosszú útról beszélgettem azokkal, akik a gondolattól a megvalósításig a legjelentősebb szerepet játszották, vagy olyan pozícióban voltak, hogy elkerülhetetlenné vált a busz útjának – szó szerinti – egyengetése.

Csontosné Maleczki Ilona (Cs. M. I.) – Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár mb. igazgatója (2013. november 1-től), gazdasági igazgatóhelyettese (2013. július 1-től);
Nagy László (N. L.) – Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár ny. igazgatója, (1992. október 15-2012. január 6.), 2012. december 28-ig könyvtáros, a nyertes pályázat készítője, könyvtári szakértő – az Emberi Erőforrások Minisztériuma KSZR munkabizottságának tagja, a könyvtárbusz üzemeltetési költségtervezésének készítője;
Zselinszky Lászlóné (Zs. L-né) – Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár ny. osztályvezetője, könyvtári szakértő, a könyvtárbusz – KSZR koncepcióban hivatkozott (ld. Kulturális Közlöny, 2005/7. sz.), megvalósíthatósági tanulmány projektvezetője), az MKE megyei szervezetének volt elnöke, az MKE Országos Elnökségének tagja;
Szász Péter (Sz. P.) – Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Területellátási Osztályának vezetője, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár mb. igazgatója (2012. április 27-2012. augusztus 31.)

Néhány fontos, személyi jellegű háttér-információ annak érzékeltetésére, milyen körülmények nehezítették a pályázat kivitelezését a könyvtárszakmát érintő rendszerbeli változásokon túl. 2011 decemberében megjelent a TIOP – 1.2.3/11/1 pályázati kiírás, amelynek II. komponensében lehetett pályázni könyvtárbusz beszerzésére és felszerelésére, kizárólag a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerben (KSZR) szolgáltató megyei könyvtárak számára. 2012 januárjában Nagy László igazgatói megbízatása megszűnt, az intézmény vezetésével az akkori általános igazgatóhelyettest bízta meg az önkormányzat, nem kisebb terhet róva rá, mint két fiókkönyvtár bezárását és tíz ember elbocsátását. Nagy László végezte a pályázat beadásának előkészítését. 2012. április 27-től az intézmény mb. igazgatója Szász Péter lett, így a pályázat aláírója is ő volt. 2012 szeptemberétől az intézménynek új, kinevezett vezetője lett. Ez az állapot csak 2013 októberéig állott fenn. Az intézményvezető megbízásának visszavonása után a frissen kinevezett gazdasági vezetőt, Csontosné Maleczki Ilonát bízta meg az önkormányzat az intézmény vezetésével, ő látja el ezt a megbízatást a mai napig. Így a pályázat megvalósítása, finisbe juttatása már az ő vezetése alatt történt.

- Megvalósult egy álom a könyvtárbusznak az elindításával. S ez az álom a Tiéd volt, Laci. Mi volt az első gondolatszikra?
N. L.: Valamikor a kilencvenes évek közepén, az akkori igazgatóhelyettessel tagjai lehettünk egy, a megyei önkormányzat által szervezett delegációnak, így jutottunk el egy nyugat-európai körútra. Jártunk Ausztriában, pontosabban Burgenlandban, Németországban, Franciaországban és Belgiumban. Oktatási és kulturális intézmények, közgyűjtemények működésének tanulmányozása volt a cél. Nagyon megfogott, amit a német-francia és a német-belga határon megismertem: a német és a francia ajkú lakosok könyvekkel való ellátása a határvidéken. Ekkor kezdtem el érdeklődni a könyvtári szolgáltatás e formája iránt. A helyettesemmel, Vargáné Ágival együtt lehetőséget láttunk ebben itt, a három határ találkozásánál. Rengeteget fotóztam. Az tetszett a legjobban, ahogy a német-francia határon csinálták. Németországban megpakolták a buszt német nyelvű könyvekkel, átvitték Franciaországba a németajkúak által lakott településekre. Ott felpakolták a francia nyelvű könyveket, és hozták át Németországba, a többségében franciák által lakott településekre. S ez így működött szépen, ciklikusan. Ekkor már túl voltunk a rendszerváltozáson, benne volt a levegőben az európai uniós tagság lehetősége is. Volt valami bíztató az egész légkörben, nem éreztük lehetetlennek, hogy itt Kelet-Magyarországon, a román-magyar, ukrán-magyar, szlovák-magyar határon ez megvalósítható lesz! A megyei könyvtárigazgatók értekezletén is egyre többször napirendre került a bibliobuszos ellátás témája. A békéscsabai kollégák által hamarosan megismétlődött egy hasonló nyugat-európai utazás. Ezután engem már nem lehetett eltántorítani a bibliobuszos szolgáltatás megvalósításának gondolatától. A megyei lapunkban be is számoltunk részletesen az útról, sok-sok fotóval kísérve.
Ez idő tájt indult a KSZR is. Bekerültem a KSZR munkabizottságba. Az öt fős bizottságban a bibliobuszos program kidolgozása volt az én feladatom. Közben megkezdődött Magyarországon is az intenzív pályázati tevékenység. A mi szempontunkból meghatározó a Magyarország Területfejlesztési Projekt: DFID MAG Alap pályázat volt. Ezt a munkát Zselinszkyné Éva kolléganőm vállalta fel.
Innét már nemcsak az én álmom volt, hanem a szakma, az ágazat álma. Azt kellett belátnunk, hogy “kőszínházat” nem mindenhol érdemes építeni. Akik korábban már próbálkoztak ezzel a szolgáltatási formával, azon a véleményen voltak, hogy a helyiek ragaszkodnak a saját könyvtárukhoz; ahhoz, hogy legyen egy hely, ahová bemehetnek, ahol beszélgethetnek. Magyarán egy közösségi hely.
Én azt láttam, amikor a buszon ültem Szlovéniában, Szlovákiában, hogy nagyon szívesen fogadták mindenhol a mozgó könyvtárat. Mindenhol valamilyen központi helyen volt a megálló. Szlovéniában például iskolánál, kocsmánál vagy tűzoltószertárnál. Úgy működött, hogy begyűjtötték a kéréseket, a központban ennek megfelelően összeállították a csomagot, és két hét múlva azt szállították ki.

- Hogyan fogadták a megyei könyvtárigazgatók az ötletedet? Mennyire tudtad érvényesíteni ezeket az elképzeléseket például. az említett munkabizottságban?
N. L.: Nem volt ez új gondolat számukra sem. Foglalkoztak ezzel már mások is, máskor is, voltak már többen hasonló tanulmányúton, mint magam. Nem kellett igazán győzködni senkit sem. Ez egy racionális dolog volt. Akkor volt egy javaslatom: a minisztérium, pontosabban a Könyvtárellátó Vállalat vegyen meg öt darab buszt, és pályáztassák meg a megyéket, hogy ki nyeri el.
Öt megyében kimutattuk kistérségenként, hogy melyek azok a területek, amelyek leginkább rá voltak szorulva a mozgókönyvtári ellátásra. Ezt azzal utasította el az akkori főosztályvezető asszony, hogy csorbítaná a demokráciát ekkora összegű pénz juttatása mindössze öt könyvtárnak. Mit csorbítana a demokrácián? Szabolcs megnyeri, eltelik három év, nem tudjuk működtetni, akkor odaadjuk Baranyának. Vagy átadjuk Veszprém vagy éppen Győr-Moson-Sopron megyének…

- Mondhatjuk azt, hogy a kilencvenes évek második felében megfogalmazódott elképzeléseitek realizálódtak most?
N. L.: Gyakorlatilag igen. Én csináltam egy számítást a busz fenntartható működtetésére, konkrétan a fehérgyarmati kistérségre. A KSZR munkabizottság megtárgyalta, elfogadta. Ez a számítás, megjelent a Magyar Közlönyben mint a tervezéshez ajánlott számítási minta.

- 2001 októberében és novemberében három ország bibliobuszos tapasztalatait gyűjthettétek össze. Nagyon intenzívvé vált a felkészülés a szolgáltatásra.
Zs. L-né: A fejlesztés előkészítésében meghatározó jelentőséggel bírt, hogy részt vehettem abban a kétéves képzésben 2000-2002 között, amit az Angol Nemzetközi Fejlesztések Minisztériuma a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Ügynökséggel (MFÜ) szervezett. Huszonöten voltunk. A mi megyénken kívül még Nógrádban volt erre példa. A kurzus tematikája az EU regionális és hazai fejlesztési alapjai, európai uniós ismeretek és a pályázatírás köré épült. Az MFÜ-vel már korábban kialakult munkakapcsolatunknak köszönhetően felajánlották a lehetőséget. Ott, akkor a könyvtáros szakma, de egyáltalán a humán szféra képviselete újszerű volt, egyfajta kakukktojás. Agráros, közgazdász, műszaki végzettségű emberek részvétele számított evidensnek. A hallgatók közül sokan megkérdezték, mi motivált bennünket, hiszen elsőre nem volt természetes számukra az, hogy a könyvtárnak is szerepe van és lehet a terület- és vidékfejlesztésben. De az érveinket megértették, teljesen elfogadták. Sőt, néhányukkal később más feladatokban is együttműködtünk. Ám az angol tanfolyamvezető számára kezdettől természetes volt a könyvtári terület képviselete, és támogatta a bibliobuszos projekt kidolgozásának tervét.
Úgy gondolom, hogy az együttműködésekben lévő új lehetőségek jelentőségét elég korán felismertük. Kilencvenhétben elsőként szerveztünk konferenciát a terület- és vidékfejlesztés, valamint a könyvtári szolgáltatások témában. Ezzel elindítottunk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy programot meg egy szemléletet, amely később országosan is megerősítést nyert.

- Ha jól értem, akkor a képzés erősen motivált arra, hogy megismerjétek, milyen módon illeszkedik a területfejlesztéshez a könyvtári szolgáltatás fejlesztése? Már túl voltál a képzés több mint felén, mikor rövid időn belül három országba is elmentetek.
Zs. L-né: A képzés során pályázatot írtak ki projektek megvalósítására, és mi azon kevesek közé tartoztunk, akik éltünk a lehetőséggel. Szerettünk volna egy összehasonlítást, de legalábbis példákat látni, hogy olyan, elemzésre épülő megvalósíthatósági tanulmány készülhessen, amelyre lehet építeni a későbbiekben. Így alkalmunk volt Angliában (a tanfolyamvezető szervezésében, kíséretében), Szlovéniában (Papp József muraszombati kolléga segítségével) és Szlovákiában (Svidnikben, azaz Felsővízközben Halász Péter kassai könyvtárigazgató közreműködésével) tanulmányozni a könyvtárbusz működési és szolgáltatási rendjét, és e tapasztalatokat is felhasználva készült el a Bibliobusz a regionális könyvtári rendszerben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében című megvalósíthatósági tanulmány a Fehérgyarmati Kistérség (akkor még két önkormányzati társulás alkotta) 48 településén végzett felméréssel. A kistelepülések könyvtári ellátásáról készült fejlesztési koncepcióba is bekerült hivatkozással, a költséghatékonyság számításait Nagy Laci végezte el.
N. L.: Elvem volt az, hogy minden ember, aki a saját munkaterületén tud valami pluszt hozzátenni, azt nem gátoltam, nem kontráztam, inkább segítettem. Éva ezt a lehetőséget jó érzékkel “kiszagolta”, és élt vele. Helyesen.

- Nagyon keményen bedolgoztad magad ebbe a témába.
Zs. L-né: Értelmét láttam és szükségét éreztem. Ezért igyekeztem, igyekeztünk kollégáimmal együtt minden olyan lehetőséget kihasználni, amivel segíthettük a megyében a nagyon nehéz helyzetben lévő kistelepülések könyvtári ellátásának alakítását, fejlesztését. Megtisztelő volt, hogy 2002-ben az OSZK-ban, a regionális koordináció és együttműködés témában rendezett brit-magyar szemináriumon a bibliobusz projektünk napirendre került, és előadónak kértek fel.
Az, hogy a könyvtárbusz egyáltalán bekerült a kistelepülési fejlesztési koncepcióba, nagyon nagy előrelépés volt, ennek alapját képezték a gazdasági, költséghatékonysági számítások-elemzések. A megyében ez összetett fejlesztési folyamatnak több állomása, “terméke” is volt. Elkészült A kistelepülési könyvtári ellátás fejlesztési koncepciója Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében (2005), megyei-kistérségi adatok összefüggésében, illetve A kistérségek nyilvános könyvtári ellátás- és szolgáltatás megvalósítási programja Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében (2006), minden településre vonatkozóan. Mindkettő az NKA által támogatott innovációs projekt volt. A kidolgozásban, elemzésben Nagy László igazgató, Gosztonyi Enikő kolléganőm, Szivák Gábor kisvárdai, Sipos Ferenc nyírbátori és Fejes Csilla vásárosnaményi könyvtárigazgatók is közreműködtek. Részt vettem a MFÜ által koordinált Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye fejlesztési stratégiája – Operatív Program 2007-2008. – 2.4. Kulturális-közösségfejlesztések: “Kistérségi könyvtári ellátás fejlesztése” című fejezet kidolgozásában is, a 2007-2013-as tervezési időszakra (minden településre) vonatkozó projektjavaslatokkal.
N. L.: Az volt a nagyszerű ebben, hogy a bibliobusz nevesítve is volt a programban.
Zs. L-né: Egy másik fontos dolog, hogy ez is alapul szolgálhatott az első TIOP-os könyvtárbuszos pályázathoz, amit a fehérgyarmatiak – a nekik átadott, de nem aktualizált anyagok alapján, segítségünket többször is felajánlva, de – nélkülünk készítettek el, és sajnos, nem nyert. Nagyon intenzíven dolgoztunk azon is, hogy Fehérgyarmat polgármestere és a környékbeli települések vezetői fogadják el ezt az újszerű szemléletet.
Egy kistérségi tanácskozáson – az MKE megyei elnökeként is, mint civil szervezet delegáltja – volt alkalmam találkozni a Fehérgyarmati Kistérség településfejlesztési programját készítő szakemberekkel, és lobbizásunk eredményeként a “3.3. Intézkedés. A kulturális javakhoz történő hozzáférés elősegítése” fejezetben kiemelt fejlesztési projektként, a mobilkönyvtár létrehozása, és a megvalósításban érintett szervezetként a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár nevesítésre került.
N. L.: Ennek az eredménye, hogy Fehérgyarmat egyáltalán beadta a pályázatot a bibliobuszra. Talán nem is meglepő, hogy nem nyert, hiszen ők maguk is nagyon szeptikusak voltak az üggyel kapcsolatban.

- Úgy ítélitek meg, hogy végigjárni ezt az utat, tudatosítani a legkülönbözőbb helyeken a kistelepülések fejlesztésének ezt az új irányát is, nehezebb volt, mint magának a busznak az indítása?
Zs. L-né: Az, hogy a busz elindult, az egy dolog, az egy szakmai fejlesztés eredménye. Az volt inkább az újszerű a szakmában is, amikor a ’90-es évek végén, kétezres évek elején olyan szakmai konferenciákat, programokat szerveztünk, amelyekre a Megyei Fejlesztési Ügynökség akkori vezetőit, vagy például a téma szakavatott előadóit hívtuk meg.

- Az említett megvalósíthatósági tanulmányban több támogató is szerepelt. Ők erkölcsi vagy anyagi támogatók?
Zs. L-né: Ezek szándéknyilatkozatok voltak. Anyagi támogatást nem kértünk. A tanulmány elkészítésére megvolt a forrás.
N. L.: Megkapták a tanulmányt, olvashatták és tudatosulhatott az adott szervezetben, hogy elindult egy ilyen irány is. Ez óriási előrelépésnek számított.

- Megérdemlik, hogy megemlítsük a nevüket, úgy gondolom!
Zs. L-né: Nyolc szervezettől kértünk és kaptunk – hosszan értékelt – támogató nyilatkozatot; az akkori NKÖM Közgyűjteményi Főosztály Könyvtári Osztály vezetőjétől, Skaliczki Judittól, az FVM Vidékfejlesztési Programok Főosztályától, Szendrőné Font Erzsébet főosztályvezetőtől, az OM Nemzetközi Együttműködési és Fejlesztési Főosztály Fejlesztéspolitikai Munkacsoport vezetőjétől, Kovács István Vilmostól, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivataltól, Pataki József, az Oktatási és Művelődési Osztály vezetőjétől, a Nyíregyházi Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivataltól, Hajdu Sándortól, az Oktatási és Kulturális Iroda vezetőjétől, a Kárpátok-Eurorégió Nemzetközi Titkárság ügyvezető igazgatójától, László Brigittától, a Tiszaháti Területfejlesztési Önkormányzati Társulás elnökétől, Sértő-Radics István országgyűlési képviselőtől és nem utolsó sorban készült egy együttműködési megállapodás, amelyet a megyei könyvtár igazgatója, Nagy László és a Felső-Tisza Vidéki Területfejlesztési Önkormányzati Társulás elnöke, Fehérgyarmat akkori polgármestere, Nemes István jegyeztek. 2001-2008 között a szaktárca szerette volna, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elinduljon, modellértékűvé váljon ez a program.
N. L.: Azért volt így összeállítva a munkabizottság, azért kértek meg engem, hogy a szabolcsi térségre dolgozzunk ki egy ilyen tervet, mert itt volt a legkritikusabb a helyzet. 60 százalékban ellátatlan volt! Talán még Baranyában volt hasonló a helyzet, de ott nincsenek ekkora távolságok. Zalában azért nem volt ennyire kritikus a helyzet, mert két centrumra szerveződött az ellátás: Nagykanizsára és Zalaegerszegre. A borsodiak is nehéz helyzetben vannak: sok a kis település és nagy területen.
A kistérségi ellátás is azért lett decentralizált a mi megyénkben, mert a távolság nem tette lehetővé, hogy Nyíregyházáról lássunk el minden települést. Veszprémben, Vas megyében szintén több központú lett a KSZR szolgáltatás. Nem úgy, mint Kecskeméten, ahol egy központból ellátható valamennyi település.
A bibliobuszra az előtanulmány abban a tudatban készült, hogy hat megyében lenne érdekes a dolog.

- Hat megyére volt kiírva a pályázat, de csak ketten éltek a lehetőséggel. Miben látjátok ennek okát?
N. L.: Rosszkor vagy inkább nem szerencsés helyzetben kellett ezen dolgozni, szolgáltatást szervezni, kötelezettséget vállalni. A szakmában erős szervezeti átalakulások, komoly jogszabályi változások zajlottak akkor.

- Amikor olyan keményen, céltudatosan dolgoztatok, mit gondoltatok, mikor valósulhat meg az elképzelésetek?
Zs. L-né: 2008-ban, amikor kiírták az első pályázatot.
N. L.: Amikor az 50 százalék önerővel lehetett pályázni, a megyei önkormányzat részéről nagy volt az érdeklődés, de önkormányzati választások előtt álltunk, ember nem volt akkor, aki felelősséget vállalt volna ekkora összegre! Akkor kb. 80 millió forint lett volna a busz.
Hiába láttak benne nagy fantáziát; különösen azt, hogy egyéb humán szolgáltatásokat is tettünk volna rá. Ez ugye akkor volt, amikor még nem lehetett gyógyszert kapni a benzinkutaknál. Még akkor minden más volt.

- Angliában, Szlovéniában és Szlovákiában mit tapasztaltatok: A bibliobusz, csak könyves szolgáltatásokat nyújtott, vagy arra is építettek más ellátást is?
N. L.: Nem, ezek kifejezetten könyvtárbuszok mind.
Zs. L-né: Angliában, Szlovéniában azt is láttuk, hogy egész iparágak épültek a bibliobuszok kiszolgálására.

- Más hazai megyék terveiben sem szerepelt semmilyen plusz szolgáltatás?
N. L.: Nem, nem terveztek ilyet. A közigazgatási, társadalmi és szolgáltatási rendszerek átalakulása miatt az már nem is annyira releváns. Az is óriási hozzáadott érték lenne a mi esetünkben, ha a kárpátaljai vagy a partiumi területekre át tudnánk menni. Ez szerepelt a mi terveinkben, a második ütemben.

- 2004-ben Lengyelországban hallottuk, hogyan működik ez a lengyel-német határon, s mennyire nem működtethető a lengyel-ukrán határ mentén. Két külön világ. S ugyanez a helyzet Magyarország esetében is. Más a helyzet Vas megyében és nagyon más itt, az ország észak-keleti részében.
Nem fizikálisan legyőzhetetlenek a távolságok. Ha tőlem megkérdeznék, mi a vágyam e témát érintően, akkor azt válaszolnám, hogy a sopronkőhidai határátkelőnél lévő emlékmű-kapu mását szeretném látni Beregsuránynál. Hogy a határsorompónak itt is csak a két csonkja maradna. Akkor már nem lenne gond a bibliobuszok átkelése sem.
N. L.: Az ukrán határ térségében – mint ti is tapasztaltátok – nincs térerő. Nem működik az internet, nem működik a rádió, a telefon.

- Szatmárba sem tudunk átmenni, pedig ott nincsen határ, illetve átjárható.
Zs. L-né: Sokunknak, Nagy Lacinak is az álma és nekem is egyik szakmai vágyam volt, hogy a fehérgyarmati kistérségben, majd a határon túl is meg tudjuk valósítani ezt a szolgáltatást. Nagyon sokat lobbiztunk ezért, új területekre “nyomtuk be” a könyvtárat, és nem éreztük a részükről akkor azt a fajta elkötelezettséget, ami a sikerhez kellett volna. Nem igazán tartottak igényt a szakmai segítségre sem. A fehérgyarmati önkormányzat készítette a pályázatot, és csak pár pont hiányzott a “nyertes” kategóriába kerüléshez. Talán pontosan annyi, amennyit mi hozzátehettünk volna, ha meghallgatnak.
Megkerestem még a szlovén nagykövetséget is, támogatásukat kérve ahhoz, hogy néhány polgármester a kistérségből elmehessen megnézni, hogyan működik a rendszer. Nagyon udvariasan válaszoltak, de erre való keretük híján nem tudtak lehetőséget biztosítani.
Úgy gondolom, mindent elkövettünk 2008-ban, hogy sikerre vigyük az ügyet.
N. L.: A kistérségi elnök nem volt hajlandó fogadni sem hosszú ideig. Ez is sok mindenre magyarázat. Nem gondoljuk, hogy meggátolta, de nem is segítette az ügyet.
Zs. L-né: Ezzel szemben a baktalórántházi kistérségben oly együttműködő polgármesterekkel találkoztunk, hogy öröm volt velük a munka.
Míg a fehérgyarmati kistérségben “az én házam, az én váram” elv alapján inkább fenntartott húsz négyzetméteres könyvtárat az önkormányzat, amit nem tudott fűteni télen, nem tudott gyarapítani évekig, addig a baktai kistérségben befogadták a polgármesterek a megyei könyvtár által szervezett szolgáltatást. Nyitottak voltak nagyon.

- Minél távolabb kerülünk a megyeszékhelytől, annál nehezebb ezt a nyitottságot megtalálni a polgármesterekben és az emberekben is. Talán nem hiszik el, hogy nekik is jár. Hogy ami jó ott, nem az az igazi jó; attól több is lehet. Ehhez kellene a polgármester, aki azt mondja a népének, hogy hozzuk azt a buszt, mert az neked jó! Amíg a polgármester nem érti meg, hogy a busz sokkal többet ad attól a húsz négyzetméternél, mint amit Ő tud adni, addig a falu sem fogja megérteni.
N. L.: Negyvennyolc településen végeztünk felmérést, a szűrés után huszonegy maradt fenn a rostán. Infrastruktúra, lakosság összetétele, szakképzettség, könyvtáros alkalmazása stb. voltak a szempontok. Ahol látszott, hogy nincs meg semmilyen feltétel: sem forrás, sem működő épület, sem telekommunikációs lehetőség, azon településekben gondolkoztunk.
- Másfél évtized telt el. Dolgoztatok, dolgoztatok, és még mindig nem volt eredmény. Nem volt bibliobusz. Csak a fehérgyarmati csalódás volt. Még mindig bíztatok abban, hogy lesz folytatás?
N. L.: Mivel ismertem a hétéves uniós pályázati ciklust, pontosan tudtam, mikor fogják kiírni azt, amelyikkel meg tudjuk szervezni a szolgáltatást. Tudtuk, hogy lesz bibliobuszos pályázat, benne volt a levegőben, és hogy meghívásos pályázat lesz, azt is tudtuk. És hogy biztosan ki fogják írni, ha nem is minden évben, de kétévente.

- 2011-ben írták ki ezt a pályázatot. Akkor tudtad, hogy nyerni fogunk?
N. L.: Nem is nyerhetett más. Meghívásos volt a pályázat, hat megyei könyvtár pályázhatott, könyvtáranként 130 millió forint támogatásra.
Még a borsodiaknak is nagy esélyük volt, de az átállás, a fenntartó hiánya… Nehéz helyzetben voltak. Nekünk volt egy fenntartónk.

- A bokortanyák is belekerültek a projektbe. Ez nem szerepelt a pályázatban. Ez egyértelműen a fenntartó kérése volt?
N. L.: Részben. Észre kellet venni, hogy Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának még nem volt természetes, hogy a megyében gondolkozzon. Valóban nem szerepelt a pályázati kiírásban a városi peremterületek ellátása, de nem is zárták ki az agglomeráció könyvtári ellátásának beemelését a projektcélok közé. A bokortanyák ellátásának bevonása nélkül – szerintem – fenntartónk nem támogatta volna a pályázatot. Így sem volt könnyű a közgyűlés megnyerése. Csak egy járművel nagyon nehéz lesz működtetni.

- Elképzelni sem tudom, hogyan fog működni; egy sofőr, egy könyvtáros státus, fullos leterhelés. Karbantartás, állományrendezés, szabadság…
Sz. P.: Pécs 28 településre két sofőrrel, négy könyvtárost alkalmaz. Nekünk majdnem dupla annyi állomásunk és feleannyi erőforrásunk van.

- Eljutottunk 2012-ig, egy bő évtizednyi munka után, és lassan “kikoptak” azok az emberek az intézményből, akik ebben dolgoztak. De a feladat itt volt. Honnét volt a bátorság a vállalásához?
Sz. P.: A pályázatírás informatikai részében már benne voltam, és tudtuk azt, hogy a pályázat nyerni fog. Hacsak el nem rontjuk.
Az intézmény részéről megvolt a szakmai támogatás, hogy jó pályázat legyen, hogy a megyei könyvtári szerepet erősítsük. Mikor megnyertük a pályázati összeget, a fenntartó, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Osztálya nem támogatta a pályázat támogató okiratának aláírását, mert az adott jogszabályi környezetben nem lehetett látni a megyei források, a KSZR-támogatások számszerűségét, és hogy miből lehet majd fenntartani a projektet. A támogató okirat aláírásának a kérdése, annak ellenére, hogy az Oktatási, Kulturális és Sport Osztály nem támogatta ellenjegyzését, a Közgyűlés elé került. A Bizottság próbált megoldást keresni arra, hogyan lehet fenntartani a projektet az akkor ismert adatok tudatában, de a túl sok jogszabályi bizonytalanság miatt végül ők sem támogatták. Így került a Közgyűlés elé az elnyert projekt elindításának kérdése. A Közgyűlés tagjainak fejében ott motoszkált, hogy nem kellene közel 130 millió forintot visszaadni, akkor sem, ha a minisztérium nem tud garanciát adni a fenntartást illetően. Végül a Közgyűlés támogatásáról biztosította a könyvtárat, és feljogosította a támogató okirat aláírására.

- Azért, hogy a kistelepülési bibliobuszos ellátás működjön, nagyon sokat dolgoztatok. Megszületik ez a pályázat, és bekerülnek a bokortanyák az ellátásba minden előkészítés, felmérés stb. nélkül. Honnét tudjuk, hogy például Vargabokorban ugyanaz a helyzet, mint Sulyánbokorban, vagy, hogy egyáltalán milyen a helyzet?
Sz. P.: A ’80 és ’90-es években negyvenegynehány könyvtár működött a bokortanyákban.
N. L.: Megnéztem 62 bokortanya adatait. Ezek az adatok tíz évvel ezelőttiek, ma már nem igazak. Konkrét, új statisztikai adat pedig nem volt. Szakmailag meg sem közelíti az előkészítés a fehérgyarmati kistérségben végzett munkáét.

- A bokortanyák esetében mondhatjuk, hogy a húsz évvel ezelőtti adatok alapján született a döntés, illetve a választás?
Sz. P.: Húsz évvel ezelőtti statisztikai adatok, illetve a saját ismereteink, megtapasztalásaink, helyszíni bejárás, valamint Nagy László szakmai rutinja alapján. Továbbá ismertük a helyi informatikai lehetőségek hiányát.
A szakmai érv az volt még, hogy két fiókkönyvtár bezárt, és azok az olvasók, akik ezzel kiszorultak a könyvtári szolgáltatásból, nem jönnek be a központi könyvtárba. Tehát helybe kell menni hozzájuk.
N. L.: Az igazi az lett volna, mint Németországban, hogy a busz a fiókkönyvtárak helyére megy ki, nem a bokortanyákra.
Sz. P.: Fontosak a marketing szempontok is. Van olyan bokortanya, ahol alig találunk olvasókat, de a marketing értéke nagy a jelenlétnek, mert a puszta jelenlétünkkel könnyebben becsalhatjuk a járműbe vagy a központi könyvtárba az érdeklődő olvasót. Aki amúgy saját környezetében nem találkozik a könyvtárral. A cél, hogy elérjük azt a lakossági réteget amelyiknek új és jó ez a szolgáltatás. Például a fontos és látogatott turisztikai helyen, a Krúdy Szállónál kialakított megállónál, nem a nagyszámú olvasó helyszíni kiszolgálása az egyetlen cél, hanem a nagy tömeg előtti megjelenés és az általa generálódó hír, látványosság, könyvtár-népszerűsítés is.

- Jól gondolom, hogy a fenntartónál nagyobb ennek a PR értéke, mint a szolgáltatási értéke?
N. L.: Nagyon valószínű.
Sz. P.: Én is úgy gondolom. Lehet úgy gondolják, hogy a busz általi könyvtár-népszerűsítés több olvasót vonz a központi könyvtárba is. Ha felkeltettük az igényt, az olvasó hajlandó lesz a központba is ellátogatni. Ugyanakkor, már érkezett olyan visszajelzés, hogy nagyon jó, hogy odamegyünk helybe, mert nem kell buszjegyet venni, így nem kell a központba utazni a könyvekért.

- Az hogy ezt a pályázatot nem előzte meg az kemény munka, olyan, amilyet a fehérgyarmati kistérségben végeztetek, annak nem éreztétek semmi hiányát a megvalósítás során?
Zs. L-né: Nem von le a pályázat értékéből semmit, hiszen a korábbi tapasztalatok hasznosultak.

- Látok ebben egy olyan irányt, lehetőséget, hogy a busz bemegy a városba.
N. L.: Angliában a város különböző pontjain állnak meg menetrendszerűen és szolgáltatnak a buszok.
A bibliobusznak húsz-harmincezres lakótelepeken lenne igazából funkciója. Ebben kell hosszabb távon gondolkozni. Ezzel rentábilissá tehető a szolgáltatás, s az esélyegyenlőség is egyértelműn érvényesíthető. Magyarországon arra nem látok semmilyen erőfeszítést, hogy városi agglomerációban buszt üzemeltessenek rendszerszerűen.
Sz. P.: Ez a mostani “útvonal” lehet egy fiókkönyvtári modellnek az első próbaüzeme is.
Erre példa lehet Sóstóhegyen az Idősek Otthona, vagy Nyírszőlősön az iskola és a bolt előtti megálló kialakítása is. A boltnál azt teszteljük, hogy milyen új réteget lehet bevonni. Hogy valóban szolgáltat, vagy csak “csilivili” látványosság egy ideig. Kíváncsiak leszünk az eredményekre.

- A fehérgyarmati kistérségben végzett felmérések eredményei megállják a helyüket most is?
N. L.: Azok a polgármesterek, akik ezelőtt tíz évvel talánnal válaszoltak, amikor egy bibliobuszos szolgáltatás lehetőségét ajánlottuk, most mind örömmel fogadták a lehetőséget.
Zs. L-né: Ennek oka, hogy változott a világ; sok településen más lett a polgármester, mások az igények, a szemlélet is változott, de azért még mindig jelen van “az én házam, az én váram” gondolkodásmód is. Ugyanakkor a legtöbben elfogadják már, hogy nem engedhetik el az új lehetőségeket, megkapaszkodni csak így tudnak.
N. L.: Amikor a pályázat megvalósítási szakaszába ért, a válság legmélyén voltunk. Elég volt annyi érv a polgármesternek, hogy nem neki kell fizetni. S hogy nem kell fenntartani, nem kell fűteni, nem kell embert fizetni.
Sz. P.: Ugyanakkor ott volt némi szkepticizmus is: minek kell a könyvtár? Eddig is elvoltak tíz-tizenöt éve nélküle. Majd most elválik.

- A könyvtárbusz heti váltásban jár a bokortanyákra és a fehérgyarmati kistérségbe. Utóbbi esetben szükség van egy bázishelyre: parkolás, raktározás miatt.
Sz. P.: Igen. Fehérgyarmaton a városi könyvtárban kaptunk egy raktárhelyiséget, cserébe segítünk a gépesítésben. Hárommillió forint értékű informatikai fejlesztést érvényesítünk egy munkaállomással és magával az integrált könyvtári rendszerrel, amihez hozzáférést biztosítunk. Önálló rendszer beszerzésére a városi könyvtárnak nem lenne lehetősége.

- A város vezetése számára ez az ajánlat jó kompromisszumnak tűnt?
Sz. P.: Mivel semmilyen informatikai fejlesztés nem volt a városi könyvtárban, ez tetszetős volt számukra. Ezért kaptunk egy helyiséget tápraktár céljára. Könyvtáros segítségét, a meglévő kettőből viszont már nem kaphattunk.
N. L.: A személyi hozzáállás miatt az első ütemű fejlesztésből, sajnos, Fehérgyarmat kimaradt. Nem kapcsolódtak be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Könyvtárak Egyesülésébe, így nem részesültek abból az informatikai fejlesztésből, amiből másik nyolc városi könyvtár igen. Ez egy rossz döntés volt az akkori vezetés részéről. Nem hallották meg az idők szavát, és most húszévnyi lemaradásban vannak azokhoz képest, akik annak idején előrelátóan döntöttek.

- Decemberben megérkezett a kamion, teljes felszereléssel. Bár az előkészületi munkálatok még hagytak kívánnivalót maguk után, de március 31-én megtörtént a könyvtárbusz hivatalos átadása Nyíregyházán, majd április 1-jén Fehérgyarmaton. 2014. március 31. Kinek, mit jelent ez a nap?
N. L.: Itt voltam. Kaptam egy meghívót. Jó érzés volt végül is. A munka most kezdődik vele. Sajnos, még nincs meg minden az optimális működéshez, de majd beáll a rendszer. Összességében az fájt, hogy a végjátékba is be tudtam volna segíteni, de nem így alakult. Pedig Péter is mondta, szükség lenne rá. Ez van.
Én örültem neki, hogy idáig eljutott. Elkapkodott volt a választás előtt átadni. Én tudom, milyen volt az infrastruktúra, mire volt képes abban az állapotban a jármű, abban a felszereltségében, és milyenek voltak a fogadó állomások.

- Péter! Miért nem vehetett részt Laci a “végjátékban”, ahogy ő fogalmazott, ha ennek szükségét Te is érezted? Te vetted át tőle a projektet.
Sz. P.: Köszönöm Laci segítségét, amelyet mindvégig nyújtott, bármikor tudtam hozzá fordulni; észrevételeivel, kapcsolati tőkéjével aktívan közreműködött a projekt megvalósításában is. Nyugdíjba vonulásával részvétele megnehezedett, az ezzel kapcsolatos döntések meghozatala azonban már nem hozzám tartoztak.
Zs. L-né: Jó érzés volt nekem is. Örültem, tulajdonképpen ez a sok-sok éves munka beteljesedését jelentette. Volt egy kis keserű szájízem, mert én is tudtam volna, és segítettem volna szívesen.
Én még jó szívvel vettem volna, ha megemlítették volna azoknak a nevét, akik ebben érdemben közreműködtek. Megérdemelték volna!
Sz. P.: A március 31-i átadás kicsit “savanyú” volt, elsősorban azért amit Éva mondott, hogy a közreműködők nevének megemlítése elmaradt. Másodsorban azért, mert a projekt megvalósítása során olyan érzésem volt, mintha a mögötte lévő támogatás “hullámzott” volna. Egy idő után, mintha már nem is lett volna annyira kívánt projekt akár a minisztériumi szinteken sem. A projekt kicsit nehezebben illeszthető a hazai könyvtári rendszerbe; okoz némi fejtörést, lehet, ezért. Szerencsére az átadásra már úgy éreztem, kicsit jobban visszatért a lelkesedés. És ha már szóba került, a lehetőséget megragadva, megköszönöm Gosztonyi Enikő projektasszisztensnek és Tulipán Mónika pénzügyi vezetőnek a projektben végzett munkáját. Köszönet illet minden más közreműködőt is, akik hozzájárultak a projekt sikeréhez.
Cs. M. I.: Nekem nagyon megtisztelő feladat volt, különleges érzés. Akkor már mint megbízott igazgató voltam jelen az átadáson. Ezúton is gratulálok az elődöknek, akik elindították! Én külön meg is köszöntem nekik a munkájukat, érdemeiket mindenki elismerte. Mindenkire szükség volt és van ahhoz, hogy a busz elindulhasson, az álom megvalósulhasson; mind az elődökre, mind az utódokra, a jelenlegi munkatársakra.

- Mikor, melyik szakaszban kapcsolódtál be a pályázat megvalósításába?
Cs. M. I.: Már a közbeszerzés lefolytatása és a jármű legyártatására vonatkozó szállítási szerződés aláírása után.

- Láttál-e fantáziát a könyvtárbuszban, vagy csak egy komoly anyagi felelősséggel járó feladat megoldását jelentette számodra?
Cs. M. I.: Mivel gazdasági vezetőként csöppentem bele a projektbe, nekem akkor egyértelműen csak feladat volt, mégpedig a pályázat pénzügyi elszámolásának lebonyolítása.

- Éreztél-e akadályt, nehézséget, amikor átvetted a felelősséget?
Cs. M. I.: Igen, hogyne. Sok olyan probléma volt, amit sürgősen orvosolni kellett. Amit ugyan kívülálló nem érzékelt, de komoly szervezést, tárgyalást, utánajárást jelentett, például a fenntartónál.

- Mi történt az átadás óta eltelt idő alatt? Még eltelt két hónap, és csak június 3-án indult útjára a könyvtárbusz.
Sz. P.: A Könyvtárbuszon foglalkoztatottak közalkalmazottak, és pályázatot kellett kiírni számukra. A könyvtáros pályázat sikeres volt, de a gépjárművezető megtalálásához többször kellett kiírni a pályázatot, mire alkalmas jelentkezőt találtunk. Nagy felelősség nehezedik a gépjárművezetőre az üzemeltetés során, remélem, sikerült a helyes döntést meghoznunk.

- Milyen feltételekkel indult el a busz? Mire volt elegendő, vagy mire kellett az a két hónap?
Sz. P.: A Könyvtárbusz 3000 több példányos kötettel kezdte meg munkáját, ezek java sikerkönyv, de található nagy számban gyermekkönyv, Vörös pöttyös könyvek, szakácskönyvek, kötelező olvasmányok és a helyi érdeklődéshez igazodva szakkönyv is, elsősorban méhészet, gazdálkodás témakörben. Célunk, hogy a legnépszerűbb, slágernek számító könyvek mihamarabb kijussanak. A könyvtárbusz technikailag is igen jól felszerelt.
Van internet műholdon keresztül, integrált könyvtári rendszer, RFID, CD, DVD, talán a létező legnagyobb méretű plazma tévé. Hatalmas technikai fölényt akartunk mutatni!
DVD-k, CD-k, amelyekből közel egymillió forint értékben vásároltunk, kölcsönzési díja nincs. Gyakorlatilag, ha szervezési okból is, de többet nyújtunk mint a központi könyvtár. Természetesen az interneten keresztül a megyei könyvtár is elérhető.

- Az integrált könyvtári rendszer működése még nem ideális. Mi ennek az oka és mikor lehet a “kockás füzetről” áttérni az igazán huszonegyedik századi technika alkalmazására? S jól értelmezem a kollégák szavait, hogy nem kompatibilis a központi könyvtár és a “megye” által használt integrált rendszer a könyvtárbuszra megvásárolt rendszerrel?
Sz. P.: A HunTéka működik, de a könyvtárbusz, a KSZR és a kollégák igényeihez kell igazítani, ami időbe kerül. Ez folyamatban van. A buszon lévő rendszer önálló könyvtári rendszer, ami a KSZR-rendszert szolgálja. A megyei könyvtári HunTéka pedig egy másik rendszer. A két rendszer adatai találkozhatnak ott, ahol épp szükséges, mert például a megyei könyvtári adatbázisból a busz számára a Feldolgozó Osztály által gyűjtött állomány át lett emelve a KSZR-rendszerbe, ami ugye a buszon is van. Tehát kompatibilis. Teljesen.

- Az, hogy a könyvtárbusz járja ezeket a településeket, jó nagy lépés előre az esélyegyenlőséget illetően. Hogyan segíti a guruló könyvtár a fogyatékkal élők esélyegyenlőségét?
Sz. P.: A mozgáskorlátozottakat emelő, a gyengénlátókat és az olvasási nehézségekkel küzdőket hangoskönyvek és nagyító olvasó segíti.

- És mit tesztek, hogy a lehetséges használók tudják az “állomásokon”, hogy mit kérhetnek?
Sz. P.: Részben látható az állomány. Annak alakításához kikérjük az önkormányzatok véleményét is, mert ők ismerik a felhasználókat.
Hogyan fejlesztjük tovább, nem tudom. Egyelőre a beérkező igényeket elégítjük ki.

- Készült-e valamilyen ismertető, “könyvtárhasználati útmutató”? Milyen plusz szolgáltatásokat tudtok nyújtani? Gondolok itt másolásra, szkennelésre.
Sz. P.: A hagyományos értelemben vett könyvtárismertető még nem készült. Kifüggesztjük a menetrendet az önkormányzat hirdető táblájára, illetve az önkormányzat le is másolja, s az ebédnél osztja. Ez ingyen marketing számunkra. Természetesen a kollégák is adnak menetrendet azoknak, akik megjelennek szolgáltatási időben.
A bokortanyákban más a helyzet, ott nincs önkormányzat, középület. Akik eljöttek, azoknak adtunk menetrendet, vagy van olyan hely, ahol van óvoda. Oda bementünk, és adtunk menetrendet, hívtuk a gyerekeket.
Szkennelésre, másolásra nem jelentkezett még igény. Ezt le kell szabályozni, rögzíteni kell; blokk kell, pénztárgép kell. Szeretném ezt elkerülni.
Az önkormányzatokkal aláírt szerződésben az szerepel, hogy a buszon minden szolgáltatás ingyenes.
Zs. L-né: A szolgáltatás népszerűsítésére a tanyagondnoki rendszert nem lehet igénybe venni, vagy a postával a kapcsolatot felvenni?
Sz. P.: Ez településenként eltérő. Van, ahol minden eszközt be kell vetni, bizonyára még többet is, mint eddig, és van, ahol “pletyka útján” terjed a hír, várják a buszt kicsik és felnőttek egyaránt az érkezés időpontjában.

- Milyen irodalom- és olvasásnépszerűsítő programokban gondolkoztok, amelyek a busszal utaztathatók?
Sz. P.: Sok mindent beleálmodtunk. Lesz felfújható gumijáték, mászóka, X-BOX. A célunk hogy odavonzzuk a gyerekeket.
N. L.: Azt gondolom, hogy a buszon a szolgáltatást mindig frissíteni és szélesíteni kell, de maradjunk a könyvtár témakörénél. Legyen író-olvasó találkozó, játékos olvasás-népszerűsítés.
Sz. P.: Minimum egy év kell, hogy ezeket beépítsük a busz szolgáltatásai közé.

- A jármű üzemeltetése, működtetése komoly gazdasági hátteret, stabilitást kíván. Ez adott?
Cs. M. I.: Igen, biztosított. Elindult, működik, de még rengeteg a megoldandó feladat. Bízunk benne, hogy idővel minden letisztul, minden probléma megoldódik, és a busz mindenki örömére, megelégedésére ellátja legfontosabb feladatát: házhoz viszi a kultúrát.
Sz. P.: Két forrásból kell megoldjuk. Részben a KSZR terhére, részben Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásából. Előbbi a fehérgyarmati kistérség településeinek, utóbbi a bokortanyák ellátását fedezi. A dokumentumokra az idén még a projektben van pénz, ezért erre még most nem tervezünk. Nagyjából százezer forint jut településenként, ami akár több is lehet. Ez nagyon jó, azt gondolom.

- Ha van fenntartásotok a továbblépést illetően, akkor mi az? Mi lehet a legnagyobb akadálya a működésnek?
Cs. M. I.: A pénzügyi háttér biztosítása, a finanszírozás. Ne történjen olyan jogszabályváltozás, ami ennek a busznak a működését nem biztosítja.
N. L.: Amit én látok húsz év távlatából, az a bizonytalan jogi helyzet. Amióta én ezzel foglalkozom, háromszor változott a jogi szabályozás, ennyiféleképpen kellett a költségvetést készíteni. Ettől félek, és a fenntartói támogatás csökkenésétől.
Zs. L-né: A stabilitás nagyon fontos lenne. A közigazgatási változások is befolyásolhatják a könyvtárbusz szolgáltatását. Ha erősödik egy település, ez háttérbe szorulhat. Nagyon erős marketing munka is szükséges a fenntartáshoz. Reméljük, hogy dicséretes jövő előtt áll a szolgáltatás.
Sz. P.: Én a környezet változásaitól és a kiszolgáltatottságtól tartok leginkább. Nehogy elmenjünk abba az irányba, hogy oda is elvigyük a guruló könyvtárat, ahol a település megengedhetné magának a működtetést. Ez a busz arra jó, hogy kiváltson egy fiókkönyvtárat, elmenjen kistelepülésre. Ott viszont a leghatékonyabban kell, hogy működjön.

- Ha öt év múlva újra itt ülünk együtt, ebben a körben, mi az a mondat amivel kezdeni szeretnétek azt a beszélgetést?
N. L.: Jó hogy van másik busz, ami három határon jár át!
Zs. L-né: Örülök, hogy működik a határon átnyúló szolgáltatás is, egy másik busszal!
Sz. P.: Lám, működik! Számokkal tudjuk igazolni, hogy használják. Nem kell hazudozni, nem kell kifordított költségvetés stb. Jó, hogy tudjuk a fenntarthatóságot biztosítani!
Cs. M. I.: Jó, hogy folytatódott! S hogy van másik jármű!

- Kívánom, hogy így legyen! S akkor tényleg elmondhatjuk: megérte!

Címkék