Egy egész évszázad kellett ahhoz – és persze életünk kisebbségi fordulata -, hogy a Délvidéken még az emlékezetből is eltűnjön a tudományos népismereti kutatások – a történeti, néprajzi, honismereti és társadalom-szociológiai forrásismeretek – igénye. Nem önként mondtunk le róla, Jugoszláviában a királyi, majd az egypárti kommunista diktatúra sovinizmusa hozta úgy, hogy a szláv ölelésben boldog megelégedettségen kívül kisebbségiként a történelem okozta gondjainkról szólni sem lehetett. 1918-ban a Bácskát és a Bánságot megszálló szerb csapatok a bevonulást követően azonnal megkezdték a még szuverén Magyarország intézményeinek a felszámolását, és rövid idő alatt szétzavarták az egyházi és világi egyesületeket, a lapszerkesztőségeket, intézkedéseik nyomán megszűnt a színházi élet, leépült a magyar nyelvű oktatás és eltűnt a szociális intézményhálózat. 1920-ra, a békeszerződés pillanatára a tarlótűz elvégezte a pusztítást, jöhetett hát az agrárreform, a dél-szerbiai, boszniai, hercegovinai, montenegrói és líkai kolonistáknak a magyar vagyonokba történő beültetése. Magyar történelmi örökségről, a tulajdoni jogokról, intézményes hagyományokról vagy közigazgatási igazságosságról csak a fővesztés terhe mellett lehetett volna szólni, s ezt bizony kevesen kockáztatták meg. A megszálló csapatokat követte a megszálló erőszakszervezetek és az idegen hivatalnoki kar térfoglalása, aminek következtében még az 1980-as években sem emlékezhettek meg az érintett falvak olyan jeles eseményről, mint a török utáni újratelepítésük kétszázéves jubileumáról. (tovább…)

A fényképezést is, mint minden más találmányt, az adott kor társadalmi szükséglete hozta létre és bontakoztatta ki. Feltalálásának hivatalosan elismert dátuma, 1839 óta hallatlan fejlődésen ment át.
Magának a fényképezésnek tulajdonképpen két feltalálója ismert. Mindketten franciák voltak, az egyik Joseph Nicéphore Niépce, a másik Louis Jacques Mandé Daguerre. Az első, fényképezés útján készített maradandó fényképet 1822-ben Niépce készítette cinklemezen, amelyet aszfalt és levendulaolaj oldatával vont be. Daguerre 1837-ben ezüst-jodiddal bevont lemezre készített maradandó képet. Niépce halála után a fényképezés ügyének továbbfejlesztése Daguerre-re maradt, és vitathatatlan, hogy ezt ő tette a XX. század egyik legjelentősebb találmányává. (tovább…)