Könyvtárpolitika
“Sok minden megváltozott az OSZK-ban” Beszélgetés Monok Istvánnal 3
Bartos Éva: Koncepció a hátrányos helyzetűek könyvtári ellátására 10

Fórum
Sonnevend Péter: Könyvtári statisztika könyvtárosoknak. Viszontválasz Somogyi József írására 22
Kiss Gábor: Állományapasztás (?) 26

Műhelykérdések
Berke Barnabásné: Első falat a nagy kalácsból. A nemzeti könyvtár cédulakatalógusainak retrokonverziós munkájáról 29

História
Pogányné Rózsa Gabriella: A leíró katalogizálás szabályozása Magyarországon (1925-1960) 2. rész 39
Merc Hajnalka: Fél évszázad hazai lexikonkiadása 49

Könyv
Mezey László Miklós: Sajtótörténeti “fűszerkönyv” 58

Beszélgetés Monok Istvánnal

- Tisztelt Főigazgató Úr! Kedves István! Melegen gratulálunk ahhoz, hogy újabb öt évre Te lettél az OSZK főigazgatója. Bizonyosak vagyunk benne, hogy nemcsak a saját nevünkben gratulálunk. Sokan, igen sokan voltak meggyőződve arról, házon belül és kívül egyaránt, hogy ilyen öt év után csak Te lehetsz a következő öt év “gazdája” is. Mielőtt azonban “igazi” kérdéseinket feltennénk, hadd érdeklődjünk arról, mi okozta, miben állt az a zavar, ami kinevezésedet megelőzte. Tulajdonképpen mi történt? Miért volt, ha csak pillanatokra is, interregnum?

- Nem tudom. Azt hiszem, ez a “kabátlopás” tipikus esete. Ugyanakkor nem tanulság nélküli az egész. Magam teljes meggyőződéssel vallom, hogy a magyarországi rendszer a vezetői posztok 3-5 évenkénti pályáztatásával jobb, mint az örök időre szóló kinevezések, persze kellene hozzá kulturáltsági szint. Ha ugyanis arra használjuk, hogy akármilyen nem szakmai szempont érvényesíthető legyen a szakmai munkában, akkor csak lejáratjuk a jó és szép elveket. Nagyon jó a rendszer, ha tényleges szakmai vetélkedés folyik, amely mellett szakmapolitikai érdekek a fenntartó részéről még érvényesíthetőek.

Minden pályáztatást megelőznek informális beszélgetések, így tőlem is sokan megkérdezték, hogy akarom-e folytatni. Az sem titok, hogy a fenntartó részéről is megkérdezték, és emellett köszönetet mondtak az eddigi, szerintük jó irányú változásokért. Látszólag megnyugvással vették tudomásul, hogy pályázati szándékom él. Az Országos Könyvtári Kuratórium – amelynek tagjai személyenként és testületileg is sokat tettek a nemzeti könyvtárért – is szerette volna tudni a jövőre vonatkozó elképzeléseimet, így a fenntartóval együtt arra kértek, hogy írjam le az OSZK munkájának átfogó szakmai koncepcióját. Ezt a dokumentumot áprilisban napirendre is tűzte az OKK, és néhány apró megjegyzést kivéve, óvatosságra intve (pl. a mátrix-típusú vezetési gyakorlat nehézségei miatt) jónak találták. Miután magam ezt a dokumentumot akartam pályázati formában beadni, csak a pályázat lezárta után hoztuk nyilvánosságra (Könyvtári Figyelő 2004/2.). Ezt megelőzően néhány embernek odaadtam, kértem tanácsukat, véleményüket. Vagy nem őszinték az emberek, vagy valóban nem rossz az elképzelésem a könyvtárról, de mindenki dicsérte.

(tovább…)

“A könyvtári terület
stratégiai célkitűzései 2003-2007″ dokumentum
Felkészülés az Európai Uniós csatlakozásra című
fejezetének altémája

I. Visszatekintés, előzmények
A nyilvános könyvtár klasszikus formájának létrejöttét Angliában a XIX. század derekán egyértelműen az elesetteket felemelni kívánó filantróp igény eredményezte, s ugyanez az eszme hatotta át a német könyvtárak első jelentős ideológusait is. A közkönyvtárak kezdettől részt vettek a kulturális-szociális jogok társadalmi kiterjesztése körül folyó harcokban. Magyarországon mintegy ötven éves késéssel, a XX. század elején, Szabó Ervin ugyancsak szociális érzülettel hozta létre az első könyvtárakat, hogy az anyagilag leghátrányosabb rétegek könyvhöz jussanak, hogy a szegénység ne legyen akadálya könyvhöz jutásnak. Az ingyenes információhoz jutást épp oly fontosnak tartotta, mint a könyvtár “melegedő” funkcióját.

A rendszerváltozás előtt gazdasági és ideológiai problémák nehezítették e feladat vállalását. A szegényes szociális és kulturális infrastruktúra, másrészt a homogénnek hirdetett társadalom ideája akadályozta a kisebb csoportok és speciális rétegek ügyével való differenciált foglalkozást. A magyarországi könyvtárak és könyvtárosok – érzékenyen reagálva a ’60-as évektől egyre határozottabb és erőteljesebb hazai művelődésszociológiai kutatásokra, valamint a szakirodalomból megismert külföldi könyvtári gyakorlatra – progresszív magatartásukkal az elvártnál (megengedettnél?!) jóval többet teljesítettek ezen a területen. A főbb állomások és eredmények: A ’60-as években megkezdődött a művelődési hátránnyal induló gyermekek és fiatalok könyvtári segítése, a családi-szociális hátrány enyhítésére, illetve ellensúlyozására. Az 1972-ben Budapesten rendezett IFLA-konferencia nyomán a figyelem az egészségileg hátrányos helyzetű olvasók (kórházi betegek, ágyhoz kötöttek; vakok és csökkentlátók; öregek stb.) felé fordult Ezen a budapesti konferencián fogadták el azokat a közművelődési könyvtári normatívajavaslatokat, amelyek aztán megjelentek a Közművelődési könyvtári ellátás című, 1973-as, fontos kiadványban.

A könyvtárügyet újraszabályozó 1976-os törvényerejű rendelet már tételesen felsorolta azokat a szociális csoportokat, amelyek számára speciális könyvtári ellátást kell nyújtani (öregek, betegek, kórházi és szanatóriumi ápoltak, nemzetiségek, fegyveres erők tagjai, büntetésüket töltők).

A magyar könyvtárügy cselekvési és fejlesztési programtervezete 1980-ban a bejáró munkások, a mozgásukban korlátozottak, a kórházi betegek, a nemzetiségek könyvtári ellátási gondjait hangsúlyozta.

(tovább…)

Hölgyeim és Uraim, tisztelt kollégák! Elárulom Önöknek, miért választottam beszámolómhoz ezt a népmesei címet. Azért, mert szerettem volna felkelteni érdeklődésüket. Ha a nyomtatott programban csak azt olvassák, hogy “cédulakatalógusok” és “retrokonverzió”, máris valami izgalmasabb után néznek. De mi köze van a kalácsnak a katalógushoz? Talán érdemes lesz meghallgatni.

A retrokonverziót hosszú évek óta valami nagyon kívánatos dolognak tartottam és tartom, olyannak, ami egy igazi nagy család számára készülő ünnepi, húsvéti vagy karácsonyi kalácshoz hasonlítható, és amelynek a megszegésére, az első falat ízlelésére vágyakozik a család minden tagja. Komolyra fordítva a szót, ha nagy családról beszélünk, a retrokonverzióval összefüggésben nemcsak az Országos Széchényi Könyvtárra gondolunk, hanem az egész országra, sőt az egész világ könyvtári közösségére, a könyvtárosok nagycsaládjára.

(tovább…)

2. rész

E tanulmány szerzője az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ illetve az Országos Könyvtári Központ katalogizálási szabályait tekintette át. Az előírások ismertetéséből nyomon követhető volt a magyar feldolgozó munka önállóvá válása, a német példától, a porosz instrukciótól való fokozatos eltávolodása, de ekkor még nem végérvényes szakítása a germán iskolával. Ezen normatívák azonban még csak Központi Címjegyzék számára készített bejelentésekre vonatkoztak, nem pedig az ország összes könyvtárában kötelezően követendő rendelkezéseket foglaltak magukban.

Az új címleírási szabályzatoknak M(NO)SZ 3424-52 Könyvtári címleírási szabályok, illetve MNOSZ 3401-52 A betűrendbe sorolás szabályainak egyrészt a magyar könyvtárak katalogizálási gyakorlatát kellett volna egységessé tenniük, másrészt megalkotásuk a központi feldolgozás megkezdésének elengedhetetlen előfeltételét jelentette. A katalogizálás magyarországi szabványosításának megindítása előtt azonban egyértelműen dönteni kellett a formai feltárás angol-amerikai vagy német iskolája mellett. (A XX. század első felének katalogizálási térképét uraló harmadik irányzat, az újlatin iskola ekkorra már beleolvadt az angol-amerikai módszerbe, így az 1950-es évek elején csak két szembenálló metódus közötti választásról lehetett szó.)

(tovább…)