Sebestyén Géza emlékülés
Az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete és a Könyvtárosok Sallai István Társasága február 13-án tartotta meg az OSZK húsz éve elhunyt főigazgató-helyettesének emléke előtt tisztelgő emlékülését. (tovább…)

Sebestyén Géza, az 1945 utáni magyar könyvtárügy fáradhatatlan szervezője, alkotó művelője és tudósa, 20 éve halott. Életműve olyan szervesen épült bele a magyar könyvtárügybe és ezen belül is a nemzeti könyvtár életébe, hogy az utódok számára természetes közeg lett az; ami mögött egy meghatározó személyiség küzdelme és egész élete állt. Teljes életművét még igazán nem mértük fel. Halálának 10 éves évfordulóján egy emlékülés idézte fel alakját. Most, az 1996-os 20 éves évforduló alkalmából elhangzó előadások újabb szempontokból közelítenek az életműhöz, távolról sem merítve ki annak gazdagságát. – Tisztemhez híven most az életpálya egyes állomásait idézem fel. (tovább…)

Én azt mondom: kortársunk Sebestyén Géza. Bárki józan ellenvetéssel élhet: hisz Ő több mint húsz éve eltávozott. Én erre ezt .mondom: legjobb lenne, ha élne. Ha Ő gondolkodhatna el rólunk, ügyeinkről. És azt is mondom – s erről kívánok itt beszélni – hogy Sebestyén Géza szellemisége, törekvései bizony korunk színvonalán fogalmazódtak meg. Kettős értelemben is. A szakmai érték- és problémalátás vitathatatlan képességével. De azért is, mert e törekvések a nemzeti könyvtár és országos könyvtárügy oly érzékeny, átmeneti, ígéretes, egyben vészterhes, nemegyszer megbicsakló szituációban – szélesebben: korszakában érlelődtek, amely mindmáig tart, máig meg nem haladott. (tovább…)

Egyetemi katedrán láttam először Sebestyén Gézát. Elnéztem a magas, szikár férfit, a csontos arcot, a szemüveg mögött a szürkéskék szempárt. Ezek a szemek élénken csillogtak, amikor lelkesülten beszélt a könyvtárról és a jövő könyvtári rendszeréről. Hálózati elvről és rendszerről beszélt akkor, amikor ez még itthon csírájában is alig létezett.
Az ötvenes évek elejét írtuk, és az ELTE egyik szűk, szegényes berendezésű tantermében hallgattuk az előadót. Én a húszas éveim elején jártam, Sebestyén Géza életéből már csak alig valamivel több, mint húsz év volt hátra. Körülbelül harmincan voltunk, akik az ország minden tájáról sereglettünk össze azzal a homályos szándékkal, hogy valaha könyvtárosok legyünk. Kísérleti évfolyam voltunk, egyszakos könyvtáros-hallgatók, soha azelőtt és azután ilyen évfolyamot nem indítottak. A szervezők úgy gondolták, hogy egy könyvtárosnak mindenhez kell értenie, ezért a szaktárgyakon kívül tanultunk irodalmat, történelmet, filozófiát és pedagógiát, és kötelezően két idegen nyelvet. A szaktárgyak tanítására külső előadóként az egész akkori könyvtáros szakma összefogott: Sebestyén Gézán kívül Kőhalmi Béla, Goriupp Aliz, Varjas Béla, Szentmihályi János, Dezsényi Béla, Mezey László, Kéki Béla és Haraszthy Gyula. Elképesztően gazdag névsor!
Sebestyén Gézát évekkel később meghívták a Könyvtártudományi tanszék vezetőjéül, de feltételei voltak. Egyszer elmesélte nekem, mi volt a háttérben. Első és legfontosabb feltétele volt a modern angol és amerikai könyvtári szakkönyvek magyarra fordítása, az oktatásba való beépítése. Az elvtársak erről természetesen hallani sem akartak. A többi feltétel – munkatársak szabad megválasztása stb. – ezután már szóba sem került. Ezért nem lett egyetemi professzor Sebestyén Gézából, de más módon, például A könyvtáros kézikönyvének megírásával mégiscsak mindnyájunk professzora lett. (tovább…)