Tintásüveg: Egy biblioterápiás gyűjtemény margójára

Kategória: 2017/ 1

A sok ugrándozás alatt
Kifolyt a tinta; foltja megmaradt.
/Petőfi Sándor: A tintásüveg/

Könyv a pohár helyett? De jót derülnének ezen az ötleten a foltos-nedves, de szilárd italpultra támaszkodva egy külvárosi vendéglátóipari egység törzsvendégei. A felesekkel és korsókkal átküzdött éjszaka után azonban mindig eljő a másnap, a hétköznapi csaták ideje, szeretteinkkel és önmagunkkal. Mindeközben talán érik az elhatározás, hogy ebből elég, lépni kell. (tovább…)

Címkék: , ,

Gyógyító olvasás

Kategória: 2015/ 5

Kis ingyen könyvtár, nem csak szenvedélybetegeknek
A minap a kezembe került a Scott Fitzgerald A nagy Gatsby-jének magyar kiadása, megjelent 1971-ben, 36 500 példányban az Olcsó Könyvtár sorozatban. Ára? Három forint. Kevesebb, mint egy kiló kenyéré, ha nem csal az emlékezetem. Nem teljesen ismeretes, hogy az alacsony ár hogyan befolyásolta a terjesztést, valamint hogy a könyv valóban eljutott-e az érdeklődőkhöz, de az árfekvés, ahogy hívták anno, bizonyára nem riasztotta el az olvasót. Az egyszerű, mondhatni, igénytelen kiállítású kötetecskének talán nagyobb esélye lehetett az agyonolvasásra, mint a később megjelent kiadásnak, amelynek címlapján a filmváltozatban Jay Gatsbyt megtestesítő Leonardo di Caprióval, 2841 forintért. (tovább…)

Címkék: ,

Egy nap a könyvtárban – A Gyűjteményfejlesztési és Feldolgozási osztályon

Kategória: 2009/12

A reggeli kávé elhalaszthatatlan, miközben olvasom a napi e-mail üzeneteket. Reggel fél nyolckor már a számítógép bekapcsolva, és a napi terv attól függ, hogy milyen üzenetek érkeztek aznap reggel.
Úgy néz ki, könnyű napom lesz. A naptáramban egy értekezlet szerepel mára a katalogizáló munkatársakkal, hogy közösen kidolgozzunk egy új munkatervet a CD-melléklettel érkező könyvek katalogizálására. Ezek szerint ez ma elmarad. Igazán nem is bánom, mert a könyvek száma a polcomon, ahol a problémákat gyűjtöm, minden nap majdnem duplájára növekszik. Nem szeretek ugyanis kizökkenni a normális munkamenetből, inkább félreteszem a különleges eseteket, és egy csendesebb órában külön figyelmet szentelek nekik.
A Rutgers Egyetem könyvtárának gyarapítási osztályán dolgozom. Munkaköröm szerint azok a könyvek tartoznak hozzám, amelyek könyvsorozat részeként jelennek meg, de a sorozat minden könyvét külön könyvként kell katalogizálni. Ilyen esetekben az egyetemi könyvtár döntése akár felül is írhatja a Kongresszusi Könyvtár által javasolt, sorozat részekénti katalogizálási módot. A különböző könyvtárak maguk döntik el, hogy a sorozat összes kötetét egymás mellett akarják tartani a polcon, vagy egyenként katalogizálva őket, a könyvek a jelzetnek megfelelően más és más helyre (polcra, emeletre, sőt, akár épületbe) kerülhetnek a témától függően.
A központosított beszerzés miatt mind a tizennyolc egyetemi könyvtár rendelését mi végezzük és tartjuk nyilván, ami az én esetemben körülbelül 600 sorozat kezelését jelenti a humán- és társadalomtudományok, a természettudomány, művészetek, üzleti tudományok stb., vagyis az egyetemen oktatott és kutatott szaktudományok összes területén. Mivel ezek a sorozatok különböző formátumokra is vonatkoznak, unalmas percem nincsen. A folyóiratok, kották, térképek, zenei CD-k, könyvek, elektronikus könyvek a szakkatalogizáló kollégához kerülnek, mivel mindegyik más típusú munkát igényel. (tovább…)

Címkék: ,

Utolsó félév könyvtár szakon a Rutgers Egyetemen

Kategória: 2009/12

Könyvtár szakos hallgatóként napjaim nagy része a következőkkel telik: órára járás, tanulás, munka- és álláskeresés. Nemsokára végzek, és remélhetőleg hamarosan csatlakozom a könyvtárosokhoz főállásban is.
Ma délelőtt iskolába megyek, illetve nem megyek, hanem online diák leszek a Közösségi oldalak használata a közös munkában (Social Software Tools for Collaboration) elnevezésű kurzus miatt. A tantermi előadás helyett az oktató előre felvett előadásokat ad közre podcast vagy screencast formájában. Ehhez jön a kötelező olvasmányok listája, ami lényegében olvasnivaló és YouTube videoklipek linkgyűjteménye. Minden hétre kapunk egy újat, és ezek valóban segítenek megérteni az elméletet és a szoftvereket is. Bármikor “mehetünk” órára az adott héten, csak legyünk kész mindennel, mire a következő hét kezdődik. Erre a hétre a közös könyvjelző használata a téma (social book marking), a “de.li.cious” nevű alkalmazás és a címkézés. Feladatként egy mini társasági hálózatot kell kialakítanunk a csoporton belül, ahol megosztjuk egymással a könyvjelzővel megjelölt oldalainkat.
Az online tanulás szerintem sokkal magasabb szintű kommunikációs készségeket kíván, és sokszor időigényesebb, mint az órára járás, mert jóval több részt kell vállalni a közös munkából. De sok csoporttársam mondta, hogy szívesebben vesznek részt a közös munkában a virtuális közegben, mert kevésbé érzik zavarban magukat. A csoport szinte napi kapcsolatban van az oktatóval is. A különféle web 2.0-ás alkalmazások, közösségi oldalak, blogger, twitter, meebo stb. segítségével konzultálunk az oktatóval a feladatokról, választ kapunk kérdéseinkre, de egy sor köznapi témát is megbeszélünk. A virtuális tanterem óriási előny a diákok számára, akkor megyünk órára, amikor időnk engedi, de mégis ugyanazt a tudást és tapasztalatokat tudjuk megszerezni, mint a hagyományos tantermi felállásban.
(tovább…)

Címkék: ,

Címkék

(1) (1) (12) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (19) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (16) (3) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (10) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (32) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (5) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (9) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (3) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (59) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (3) (11) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (8) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)