A Verseghy Ferenc Könyvtár a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottai könyvtári ellátásának javításáért

Kategória: 2011/ 3

“Amikor rács mögött élő emberek a kultúrával foglalkoznak, az új lehetőségeket nyit az életükben.”
(Gabriele Beger, a Német Könyvtári Szövetség elnöke)

Az első, 2007. évi – a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtári Szakmai Kollégiuma által kiírt – meghívásos pályázat megírása, illetve a teljesítés megkezdése előtt szükség volt gondolataink, ismereteink rendszerezésére, pontosítására börtönkönyvtár ügyben. Habár módszertani munkánk során többféle könyvtártípussal találkozunk, dolgozunk együtt, e könyvtártípus sajátos világa nem volt ismert számunkra. Persze tudjuk, hogy börtönkönyvtárak világszerte működnek, de igazából nagyon keveset tudtunk róluk. A büntetés-végrehajtási intézetek zárt világot alkotnak, s ez a megállapítás az ott működő könyvtárakra is igaz. Sajátos helyzetről van szó e könyvtárak esetében, hiszen valójában egyszerre kétféle, egymástól jelentősen eltérő intézménytípus elvárásainak kell megfelelniük: a börtön szigorú zártságával és büntető jellegével, a könyvtár pedig a nyitottsággal, szabad hozzáféréssel egyszerre jelenik meg bennük. (tovább…)

Címkék: ,

Könyvtárak a büntetés-végrehajtási intézetekben

Kategória: 2007/ 6

A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 146. § (1) bekezdése e) pontja szerint a büntetés-végrehajtási intézetekben könyvtárat, a szabadidő eltöltésére, a közös foglalkozásra és a közös vallásgyakorlásra szolgáló helyiségeket kell kialakítani. A fogvatartottak részére fenntartott könyvtárak működését országos parancsnoki intézkedés is szabályozza.
A büntetés-végrehajtási intézetek könyvtárainak adatszolgáltató kedve 2003-tól ugrott meg jelentősen, míg 2001-ben egy, 2002-ben pedig négy könyvtár jelentett adatokat, addig 2003-tól 30-31 intézményből érkeztek adatok (1. táblázat). Az összes adatszolgáltató között csupán egyetlen olyan intézményt találunk, amely más könyvtártípusba is besorolható: a Magyar Honvédség Katonai Fogház Könyvtára – bár ez az intézmény csak némi jóindulattal tekinthető katonai létesítménynek. Megjegyzendő, hogy éppen tőlük kaptunk már 2001-től kezdődően minden évben jelentést! A könyvtárak egy része rendszeres adatközlő, míg mások meglehetősen rapszodikusan küldik a jelentéseket, tehát igazi trendeket nagyon nehéz lenne megrajzolni. Ezért a 2003 óta jelentő könyvtárak közül kiválasztottam azokat, amelyek minden évben eleget tettek kötelességüknek, és az összes könyvtár adatai mellett az így nyert – korrigált – adatokat is közzé teszem. A trendek, tendenciák elemzésekor a következőkben a korrigált adatokra fogok támaszkodni.
A börtönkönyvtárak sajátosságainak megfelelően néhány szempont inadekvátnak tekinthető, ezért ezeket az elemzés tárgyköréből kihagytam. Ezek a következők: nyilvános könyvtárak száma, internet-hozzáférések száma, távhasználatok száma. (tovább…)

Címkék: ,

Címkék

(1) (12) (2) (2) (3) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (19) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (26) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (16) (3) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (2) (3) (1) (1) (1) (8) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (10) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (31) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (3) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (14) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (9) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (9) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (20) (6) (5) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (24) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (55) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (9) (2) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (8) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1)