Könyvtárpolitika
Gerő Gyula: Kiáltvány (kiáltás) a hétköznapi könyvtártörténet-írásért! 3

Lectori salutem
Simon Zoltán: Olvasástörténet 13

Konferenciák
Pallósiné Toldi Márta: Méltó prezentáció, programhirdetéssel 30
Surján Miklós: Győr-Moson-Sopron megye sajtóbibliográfiájáról 33

Műhelykérdések
Nemes Erzsébet: Családi könyvtárak 41

Perszonália
Lisztes László (1929-2001) 44

Könyv
Örökségünk, élő múltunk 46

Hírlevél a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tagjaihoz 49

A könyvtárosság a legrégebbi foglalkozások egyike, a könyvtárak pedig gyűjtő, megőrző és a megőrzött, tehát ekként történetivé vált dokumentumokat (ismereteket) rendszerezetten feltáró tevékenységük következtében kiváltképpeni, “par excellence” történeti intézmények. Őreiknek, ismeretanyaguk közvetítőinek-szolgáltatóinak, a könyvtárosoknak nembeli kötelességük a történetiség ápolása, a történeti gondolkodásmód-szemlélet folyamatos manifesztálása, a könyvtár illetékességébe tartozó területek-intézmények történetének, köztük önnön alakulatuk, a könyvtár (könyvtárak) történetének nemcsak ismerete, hanem megörökítése, de legalábbis a múltjuk feltárásához szükséges tevékenységek folytonos művelése, az emlékek (tárgyak, dokumentumok) megőrzése és olyan segédletek készítése, amelyek hivatott kezekben bármikor méltó művé, összegzéssé nemesedhetnek. Kár, hogy jelenleg nem így van: Működnek ugyan egész iskolák elhivatott kutatókkal a régi korok könyv- és könyvtári kultúrájának tanulmányozására s nagyszabású opuszokba rendezésére, továbbá az újabb és legújabb könyvtártörténeti korszakok feldolgozására is akadnának felkészült szakmabeliek, de az ő vállalkozásaikhoz hiányzik a szakmai méretű-szélességű, mindennapos előkészítő és segítő tevékenység, háttér. Hiteles könyvtártörténeti monográfiák, szintézisek ritkán születnek, mert a magános vállalkozókat alig támogatják az intézmények napi munkája keretében születő, az életmegnyilvánulásaikat folyamatosan megörökítő és megőrző alapanyagok, segédletek, amelyekre bizton építhetnének a hivatott, felkészült, összegzésre képes alkotó elmék. Ilyen, kiemelkedő képességű szintetizálók ugyan természetszerűleg nem mindig akadnak, időleges hiányukat is botorság volna szóvá tenni, de a csak lelkiismeretes, csupán könyvtárosi pontosságot, akríbiát kívánó, a hétköznapi könyvtártörténet-írást (történetírási segédmunkákat) végzők elfogadhatatlanul kis számát, a helyenként és időnként teljesen hiányzó történeti figyelmet és fegyelmet igenis kifogásolni kell!

Mert például mivel magyarázható – és megmagyarázható-e egyáltalában – az, hogy a könyvtárak, amelyek ilyen szlogennel állnak az emberek elébe: “Gyertek a könyvtárba – itt minden kérdésetekre választ kaptok!”, már a saját intézményi közelmúltjuk eseményeit sem ismerik, s dokumentumaik – ha vannak is ilyenjeik – hozzáférhetetlenek. És sok esetben még a kitűnő helyismereti-helytörténeti részlegekkel rendelkező intézményekben is előfordul, hogy nem e részlegek ilyesmire hivatott munkatársai próbálnak válaszolni a feltett-jobbára a közelmúlt eseményeire irányuló-könyvtártörténeti kérdésekre, hanem az igazgató által sebtében verbuvált, többnyire a hálózati munkatársakból álló, alkalmi együttesek!

(tovább…)