46. évfolyam, 2000. 1-2. szám

Archívum

Körzeti könyvtárnak nevezték az 1949--51 között működött, olyan könyvtárakat, melyek elsődleges feladata a népkönyvtárak szervezése, lényegében pedig a köz(művelődési) könyvtárügy újjászervezése volt. Működésük a meglévő városi könyvtárakkal párhuzamos, tőlük független volt. A körzeti könyvtárak helyben lévő törzsállománnyal rendelkeztek, s letéti állományt vittek a kis falusi könyvtáraknak.

Irattári források felhasználásával és egyéni oknyomozással próbálja meg a szerző felrajzolni, milyen szerepe volt e könyvtártípusnak a magyar könyvtárügy fejlődésében. A címbeli kérdésre válaszolva: nem tekinthető kizárólag tévútnak e könyvtárak szervezése. Az elképzelés jó volt, mert a népkönyvtári gyakorlatból valódi nyilvános könyvtári rendszer létrehozása volt a cél, felismerve, hogy csak rendszer tud átfogó szolgáltatásokat adni. A gyakorlati megvalósítás rosszul sikerült, s a felhígított program eredményeként a népkönyvtári szemlélethez (a mennyiség hajszolása, népnevelő elvek előtérbe kerülése, gyenge állomány, választékhiány, alacsonyan képzett személyzet stb.) tértek vissza. A szerző úgy tekinti, hogy a körzeti könyvtári törekvések részét képezték a modern közkönyvtárak kialakításának, s a public library megteremtéséhez hasonló áttörési kísérletnek tartja, mely a szovjet példa követése miatt, eltorzult. A körzeti könyvtárak nagyobb területi egységeket átfogó rendszerét 1952 után felváltotta a megyei és járási könyvtárak hierarchikus felépítésű, szűkebb közigazgatási területhez kapcsolódó rendszere. Az ellentmondások és az eddig megválaszolatlan kérdések miatt, további kutatásokra lenne szükség. 

Országos Széchényi Könyvtár Észrevételek