Mindjárt az elején egy kicsit bővítenem kell a címet, hiszen a regionalitás fogalmába beleértem a kistérségi együttműködési formákat is.
Miért van szükség arra, hogy a regionalitásról is szó essék a helyismereti munka kapcsán? Főleg akkor, amikor a helyismereti munka “hely” szava meglehetősen ellentétes ezzel a kifejezéssel. Azt hiszem, nemcsak a ma egyre divatosabbá váló térségi szemlélet indokolja ezt a témaválasztást, hanem az is, hogy a helyismereti munka bizonyos mértékig belemerevedett a közigazgatási határok által megszabott helységek irodalmának figyelésébe. Nagyon kevés az olyanfajta helyismereti tevékenység, mint amelyet pl. itt a Balaton partján folytatnak, ahol a Balaton végeredményben egységes régióként kerülhet föltárásra, függetlenül attól, hogy ez melyik megye érdeklődési körébe tartozik. A legáltalánosabb az a szemlélet, amely kifejezetten 1-1 megye vagy 1-1 helység határai által körülvett területrész problémáival foglalkozik. Ennek a képe él a helyismereti gyűjtőmunkát végző munkatársban, erre figyel oda, és ha beletekintünk a különböző bibliográfiákba, az egész visszakeresésünk is ezen nyugszik. Azt mondhatjuk tehát, hogy a helyismereti munka túlságosan is belemerevedett az egyes településekkel foglalkozó irodalom gyűjtésébe és föltárásába. Ez meg is látszik a helytörténeti, honismereti munkával foglalkozók által írott dolgozatokban, tanulmányokban, ugyanis ezekben viszonylag nagyon kevés kitekintést találunk a települést környező vidék, országrész viszonyaira, történetére. Holott látnunk kell azt, hogy a közvetlen környezet rendkívüli mértékben befolyásolja egy-egy település életét, és ezek története nem választható el egy nagyobb országrész, esetleg az egész ország történetétől.
Voltak olyan elképzelések, hogy fölösleges országtörténetet írni, elegendő egy-egy résznek, egy-egy területnek a történetét megírni, és ebből össze fog állni az egész ország története. Ha azonban komolyabban belegondolunk, látnunk kell azt, hogy az ilyen mozaikkockákból történő építkezés nem fog kiadni egy összefüggő képet. Képünk töredezett lesz, a kövecskék nem illeszkednek egymás mellé, és nincsenek tekintettel a szomszéd mozaik színére, formájára. Vagyis nincs meg a közvetlen szerves összeköttetés az egyes települések, vidékek, régiók, az egyes országrészek között. Nyilván ez a gyakorlatlan kutatóknak a dolgozataiban jelentkezik elsősorban, hiszen az igazi tudományos eredmények mindig regionális szemléletet tételeznek föl.
Elnézést kérek, hogy elsősorban helyi, tehát szegedi, illetve Szeged környéki példákkal fogok élni, hiszen viszonylag kevés idő állt rendelkezésemre ahhoz, hogy ezt az összefoglalót elkészíthessem, és benne lévén egy másik nagy munkában, nem volt módom és lehetőségem olyan példákat keresni, amelyek az egész ország területét lefednék. Szegeddel kapcsolatban hadd utaljak arra, hogy a város egészen a trianoni béke végrehajtásáig egy hatalmas alföldi terület természetes szellemi, kereskedelmi központja volt, és ennek megfelelően alakult mindenféle kapcsolatrendszere. Szegedet önmagában aligha lehet vizsgálni: mindig azt kell megnéznünk, vajon miért alakultak úgy a dolgok a szegedi történelemben, ahogy alakultak, mik voltak azok a külső hatások, amelyek az őt környező vidéket érték, mik voltak azok a szerepek, amelyeket a környező vidék szinte ráruházott erre a városra.
Könyvtári szempontból jól megfogható példa a nyomdatörténet. Amikor Szeged és Szabadka testvérvárosi kapcsolatát, illetve a két könyvtár együttműködését vizsgáltuk, rögtön szembe tűnt, hogy a két könyvtár bibliográfiai kutatásai nem lehetnek meg egymás anyagának átnézése nélkül. Hiszen 1801-ben telepedett le Grünn Orbán Szegeden, és ekkor nyitotta meg nyomdáját, amelyik éppen Szeged ilyen központi szerepköre révén az egész környék nyomdai ellátását biztosította. Így a 19. század első felében, pontosan 1844-ig, Bittermann Károly nyomdász szabadkai megtelepedéséig megjelent szabadkai kiadványok majdnem mind Szegeden készültek.
A másik fontos régiórajzoló tényező Szeged népének kirajzása. Ez a kirajzás nemcsak a város közvetlen környékét érintette, hanem jóval távolabbra, a Délvidékre is lenyúlt. Jól igazolják ezt Bálint Sándor kutatásai, aki “Szögedi nemzet” címen háromkötetes hatalmas monográfiában írta meg a szegedi nagytáj népéletét. És hadd hangsúlyozzam ennek az alcímnek “nagytáj” szavát. A nagytáj azt tükrözi, hogy Szeged nem vizsgálható csak a közigazgatási határokon belül maradt népesség vonatkozásában, hanem ki kell tekinteni messze-messze a városhatáron kívül ahhoz, hogy olyan értékelhető képet kapjunk, amely nemcsak a város jelenlegi helyzetéről, hanem múltjáról is autentikus képet rajzol. Ez a monográfia a 70-es években készült, tehát nem mondhatjuk azt, hogy a regionális szemlélet korunk terméke volna. De ha megnézzük a város és a Somogyi-könyvtár kiadásában megjelent “Szeged története” c. 4 kötetes nagy monográfiát, ebből is ugyanaz a kép rajzolódik ki: nem írható meg egy város története anélkül, hogy ne írnánk meg környékének, régiójának történetét, hogy ne lennénk folyamatosan tekintettel az ország, sőt Közép-Európa történetére. Hiszen azok a bizonyos közlekedési útvonalak, amelyek egy-egy várost kereskedővárossá tesznek, a történeti események függvényében élnek, ill. halnak el. Nem véletlen Szegednek az erőteljes fejlődése, és nem véletlen, hogy ugyanakkor a szomszédos nagyváros, Hódmezővásárhely, amely szintén egy ilyen kereskedelmi útvonal mentén feküdt, ennek az útnak a megszűnésével lényegében kiesett abból a fejlődési vonalból, amelyik a kereskedelem, az áthaladó áruforgalom révén jelentősebb városiasodást eredményezhetett volna.
De hadd mondjak egy kicsit távolabbi példát! A Korompainé szerkesztette Hajdú-Bihar megye sajtóbibliográfiája, amelyet megjelenésekor recenzáltam, ugyancsak figyelembe vette a történeti idők változásait, kitekintett a ma Romániához tartozó Bihar vármegye településeire is, nem hagyta figyelmen kívül azt a szoros szellemi kontaktust, amely e táj különböző városait, településeit, térségeit egyetlen nagy egységbe, akár szellemi, de akár gazdasági egységbe ötvözi. A kötet szerkesztője jól látta azt, hogy a mai Hajdú-Bihar megye sajtóbibliográfiája nem nélkülözheti azokat a periodikákat, amelyek ugyan nem a jelenlegi területen, de azzal szoros összeköttetésben, Bihar vármegye területén jelentek meg. Gondolok itt pl. Nagyváradra vagy Nagyszalontára, amelyeknek a kihagyása hallatlanul fontos anyagtól fosztotta volna meg ezt a sajtóbibliográfiát.
Ezekről talán fölösleges már tovább szólni, inkább a jelenlegi állapot fölvázolására fordítom a figyelmet.
A regionális kötelespéldány-szolgáltatás már évekkel ezelőtt megteremtette annak a lehetőségét, hogy bizonyos nagyobb tájegységek könyvtárai együttműködjenek. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez az együttműködés csak részben valósult meg regionális keretekben. A kötelespéldány-szolgáltatás bizonyos tematikus részei ugyan egy-egy nagyobb könyvtárhoz kerültek, azonban a helyismereti, helytörténeti vonatkozású dokumentumokat mindegyik könyvtár megküldte az arra illetékes könyvtárnak. Tehát a nevében és mondjuk a könyvtárközi szolgáltatásban elvileg regionális szolgáltatás volt, a helyismeret vonatkozásában azonban soha nem vált regionálissá, hanem mindig csak legföljebb annyiban érintette a regionalitást, hogy megküldtük egymásnak azokat az anyagokat, amelyek nem a mi könyvtárunkra vonatkoztak, hanem egy másik terület könyvtárát érintették.
A regionális szemlélet azért nem teljesen idegen a könyvtárosoktól. Különösen érvényes ez Veszprémben, hiszen a Veszprémi Akadémiai Bizottság már eddig is jelentős erőfeszítéseket tett, hogy a működési területén levő szellemi és gazdasági folyamatok közös rugóit igyekezzen kielemezni. Ennek nagyon jó példája volt az a könyvtári fölmérés, amelyet konferencia is értékelt, ill. amely aztán Tanulmányok a Dunántúl nyilvános könyvtárai struktúrájáról címmel megjelent a 3K 1997. évi különszámaként is.
A helyismereti munkához még közelebb álló volt az a kutatás, amelyik a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Alföldi Intézetében, Kecskeméten szerveződött meg. E munkát Csatáry Bálint menedzselte, aki Lisztes László nyugalmazott könyvtárigazgatót kérte meg arra, hogy szervezze meg az alföldi tájra vonatkozó irodalom összegyűjtését Bács, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye részvételével. A Nagyalföld Alapítvány segítségével valóban létrejött ez az együttműködés, és 1995-ben megjelent egy olyan bibliográfia, amely az “1000 írás az Alföldről” címet viselve az alföldi nagytájra vonatkozó irodalmat igyekszik összegyűjteni. E munka nem szűnt meg, az Alföldi tanulmányok 1997. évi kötetében megjelent a bibliográfia 1995. évi ciklusa Könyvek az Alföldről címmel, és remélhetőleg további folytatása is következik.
Ugyancsak érdekes az elmúlt esztendőben kapott megkeresés a Pécsi Akadémiai Bizottságtól, hogy a Csongrád megyei helyi lapokban megjelent, régióval, regionális munkával, regionális kapcsolatokkal foglalkozó cikkekről állítsunk össze bibliográfiát, amelyből aztán kutatóik néhány cikkmásolatot kértek is. Ez is azt mutatja, hogy folynak ilyen regionális bibliográfiai kutatások, és e kutatások legfontosabb szervezői éppen a vidéki akadémiai bizottságok.
Nyilván elegendő csak utalnom arra, hogy már évek óta probléma a magyar közigazgatásban a megyék szerepe. Az új kormány még élesebben fölvetette a megoldás szükségességét, hiszen az európai uniós csatlakozásnak is egyik alapfeltétele, hogy ne ilyen széttöredezett közigazgatási rendszerben dolgozzon az ország. Ezzel múlhatatlanul felmerül a megyei könyvtár szerepköre vagy szerepkörének esetleges módosulása is. Mielőtt azonban erre gondolnánk vessünk egy pillantást az új kulturális törvényre.
E törvény a 65. § (2) bekezdés b) és c) pontjában minden települési könyvtár számára előírja közhasznú információs szolgáltatás nyújtását és helyismereti információk és dokumentumok gyűjtését. Ez egyben azt is jelenti, hogy a megyei könyvtár a helyismereti munkájában nagyobb mozgásteret nyer, hiszen nem kell minden egyes településére nagyon odafigyelni és minden hozzáférhető anyagot fölgyűjteni, mert mondhatja azt, hogy az adott település könyvtárának ez ugyanúgy kötelessége, sőt még inkább kötelessége, hiszen a használat szempontjából ott fogják elsősorban igénybe venni ezeket az információkat. Következésképpen bizonyos speciálisan helyi információk gyűjtéséről a megyei könyvtár a továbbiakban lemondhat. Ezt erősíti az a tapasztalat, hogy a városi könyvtárak már korábban is jóval megelőzték ilyen tekintetben korukat, hiszen ráérezve a helyi szükségletre komolyan gyűjtötték a helyismereti, helytörténeti tartalmú információkat, ezeket nagyon jól rendszerezték. Bibliográfiai publikációs tevékenységüket tekintve szinte még fejlettebbek, mint a megyei könyvtári szolgáltatások. Kitűnő helyismereti munka folyik megyémben pl. Csongrádon, Hódmezővásárhelyen, Makón vagy Szentesen, de szigorúan a Dunántúlon maradva említhetném akár a körmendi, akár a pápai, akár a soproni helyismereti munkát, amelyek mind olyan példaértékűek, hogy lényegében szinte fölöslegessé teszik az e városokkal foglalkozó konkrét anyagok gyűjtését a megyei könyvtáron belül.
A számítógépes hálózatok kiépülésével pedig nincs akadálya egy virtuális helyismereti gyűjtemény létrehozásának. A megyei könyvtár természetesen továbbra sem mondhat le a megye településeivel foglalkozó monografikus munkák beszerzéséről. De bátran megoszthatja a magas szintű helyismereti tevékenységet folytató települési könyvtárakkal a részdokumentumok föltárását és rendszerezését.
Miről beszélek? Arról, hogy fölösleges a munkát kettőznünk, vagyis a megyei könyvtáraknak új szerepet keresve inkább arra kellene törekedni, hogy az olyan kistelepülések irodalmával foglalkozzanak csak, amelyek saját maguk ezt nem tudják megtenni, már csak a szükséges dokumentumbázis hiánya miatt sem. A másik föladat lehetne viszont a kistérségek, a nagyobb tájegységek, sót a megyén túlnyúló területegységek irodalmának összegyűjtése. Ma már nagyon sok ilyen szemléletű anyag akad a sajtóban, ill. a különböző médiában, amelynek a fölgyűjtése a jelen körülmények között elég nehézkesen folyik, hiszen a helyismereti munkánk elsősorban helységnevekre van kihegyezve, s miután az effajta információk nem határolhatók körül pontosan a helységek megnevezésével, ezért bizony néha elsikkadnak gyűjtőmunkánk folyamán. Holott a mai közigazgatási, gazdasági és egyéb kutatások számára ezek egyre nélkülözhetetlenebbé válnak.
A helyismereti gyűjtésben eddig két típusú anyagot különböztettünk meg: a szinkron, ill. a diakron anyagot. A szinkron anyagra azt mondtuk, hogy legcélszerűbb eseménynaptárokba összegyűjteni, míg a diakronikus szemléletmódú anyagot bibliográfiákba rögzítettük. Ezek a bibliográfiák, ill. ezek az eseménynaptárak döntően a helységnevek sorrendjében adták az anyagot, ill. a legfontosabb föltárási szempontjuk az volt, hogy mely településen történt az esemény. Ehhez képest a regionális anyagok egy kicsit mások. Lehetnek természetesen diakronikusak, hiszen szólhatnak arról, hogy egy területrész hogyan működött együtt a történelem folyamán, lehet szinkron leírás is, egyes ma élő gazdasági együttműködési formáknak a leírása. De az effajta anyaggyűjtésből az eseménynaptáros rész szinte teljes mértékben kiesik. Egy város- vagy községtörténet szempontjából az eseménytörténet is fontos, de regionális szempontból ez csak esetleges vagy teljesen mellékes. A regionális szemléletben a diakronikus és a szinkronikus Szemléletmód bizonyos mértékig összemosódik. A diakronikus szemléletmódnak akkor van szerepe, amikor a mai életben vágyott együttműködést próbáljuk meg megfogalmazni, éppen azoknak a példáknak alapján, amelyek már a múltban, a történelem folyamán megtörténtek vagy épp a múltban nem történtek meg, de ezért volna kívánatos, hogy ma megtörténjenek. Ez természetesen a bibliográfus, az anyaggyűjtő számára elég komoly nehézséget okoz, hiszen kevéssé megfogható ennek az anyagnak a jellege, mert sem az esemény oldaláról, sem a helységnév oldaláról nem tudom megragadni, hanem szinte kisiklik a kezem közül. Az ilyen típusú anyagnak a rendszerbe építése bizony semmiképpen nem könnyű, másfajta hozzáállást, másfajta szemléletmódot tételez föl, mint eddig az esemény-, illetőleg a helységközpontúság szokása.
Ám éppen ezáltal nyílik új út a megyei könyvtárak helyismereti gyűjteményei előtt, amelyek így tudnak túllépni a szűk történeti szemléleten, és lesznek képesek egyre nagyobb segítségére lenni a közigazgatási, a gazdasági, illetőleg a nemzetközi együttműködést szorgalmazó szakembereknek.