Könyvtárpolitika
Egy újjáépített könyvtár avatása 3
Ambrus Zoltán: A polgár biztonságérzete 5
Bariczné Rózsa Mária: A kulturális törvényt követő “központi intézkedések” a megyei könyvtáraknak előírt hálózati feladatok megvalósításához 5
Kiss Gábor: A megyei könyvtár mint a könyvtári együttműködés szervezője 10
Gyuris György: Regionalitás a helyismeretben 14
Kenyéri Katalin: Aktuális kérdések a jogalkotásban és a jogalkalmazásban 18

Műhelykérdések
Kürti Lászlóné: Könyvtárközi kölcsönzési konzultativ tanácskozás az OSZK-ban 26
Bodnár Mária: Változó szerkezet és “örökzöld” problémák a könyvtárközi kölcsönzésben 35

Konferenciák
Molnár Márta: “Olvasó család – tanuló társadalom” A Magyar Olvasástársaság vásárosnaményi konferenciája 40

Perszonália
Futala Tibor hetvenéves 45
Batári Gyula: Tombor Tibor 90 éves 47

Könyv
Egy lokálpatrióta könyvről 49
Pogány György: Az OSZK évkönyvéről 49
Varga Gábor: Könyvjelző-kiállítás a Hajdúböszörményi Könyvtárban 53

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség hírei 55

Hírlevél a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tagjaihoz 57

Mivel a – szervezők által megadott – címben a “központi intézkedések” kifejezés az elmúlt évtizedek történései miatt kissé pejoratívvá vált, itt és most én egyszerűen csak arról szeretnék számot adni, hogy mit dolgoztunk a minisztériumban a törvény elfogadása óta annak érdekében, hogy a megyei könyvtárak – hálózati központként – minél eredményesebben végezhessék feladataikat.

A “mit” mellett fontos azonban tisztázni a “miért”-et is, ezért már szinte közhelynek számító megállapításokkal kell kezdenem: a könyvtárak – például az oktatási intézményekhez viszonyítva – nem autonóm intézmények. Csak akkor képesek megfelelően működni, ha ismerik más könyvtárak gyűjteményeit, és közvetítik más könyvtárak szolgáltatásait is, tehát rendszerszerűen működnek. A könyvtárhasználati jog biztosítása érdekében “a nyilvános könyvtári ellátás rendszerének működtetése az állam és a helyi önkormányzatok feladata” [53. § (2) bekezdés]. Az állami feladatokért felelős minisztériumnak tehát – a törvény alapján – a nyilvános könyvtárak rendszerszerű működését kell megszerveznie. Ehhez a könyvtárak működését meghatározó miniszteri és kormányrendeleteket kell kiadatnunk, és be kell indítanunk az úgynevezett központi szolgáltatásokat: pl. az informatikai hálózat kiépítésének támogatása – lásd. az ún. telematikai programot, amelynek során 1998-ban az országos szakkönyvtárak mellett a megyei könyvtárak jelentős támogatást kaptak, s most 1999-ben folytathatjuk ezt a sort a városi könyvtárakkal –; a kötelespéldány-szolgáltatás biztosítása érdekében megjelent a 60/1998. sz. kormányrendelet; az országos dokumentumellátó rendszer kialakítása, melynek első lépéseként az ODR-ben közreműködő könyvtárak (így a megyei könyvtárak is) állománygyarapításra kaptak támogatást, a KELLÓ és a KLTE könyvtára együttműködése eredményeként létrejön a lelőhely-adatbázis; elkezdtük továbbá a könyvtárközi kölcsönzés postaköltségének támogatását is stb. Ezekről a programokról a Könyvtári Osztály vezetője és munkatársai az év során különböző fórumokon részletes tájékoztatást adtak, illetve a támogatottak nagyon jól ismerik az egyes munkafolyamatok részleteit.

(tovább…)

Örömmel vettem a szervezők felkérését, hogy foglalkozzunk a megyei könyvtárak feladatrendszerével, kapcsolatrendszerével, a szükséges és a lehetséges tevékenységi formák feltérképezésével. Régóta foglalkoztat már ez a kérdés engem is, munkatársaimat is; az elmúlt években több oldalról is vizsgálat alá vettük ezt a problémát. Gondoljanak a dunántúli könyvtári felmérésre, melynek ez éppen egy külön fejezete volt; a soproni tanácskozásra, mely a közgyűjteményi együttműködéssel foglalkozott; a szolnokira, amely az önállóan szerzeményező könyvtárak helyzetét és a nekik nyújtott szolgáltatásokat vagy a kaposvári konferenciára, mely az ellátórendszeri szolgáltatásokat elemezte. Most a Zala megyei könyvtár kapcsolatrendszerének és szolgáltatásainak rövid bemutatásával szeretném gazdagítani a példatárat – ennek egyes elemei nyilván ismertek a szakmai közvélemény előtt, de kerek egységbe foglalva talán még szolgálnak néhány tanulsággal.

Közhelynek számít már ugyan a könyvtáros szakmában, de kénytelen vagyok a kályhától, vagyis a rendszerváltozástól indulni – hogy miután a tanácsi rendszer 1990-ben megszűnt létezni, vele a tanácsi könyvtári hálózat is légüres térbe került: az addigi jól működő, de hierarchikusan szervezett könyvtári együttműködési formák jogi, tehát létalapjukat vesztették el. Különösen igaz volt ez a megyei szerveződésekre és a megyei intézmények helyzetére, melyekkel a helyi önkormányzatok teljes önállóságát lehetővé tevő politika nem tudott mit kezdeni; sőt még ma sem tisztázottak az elképzelések a megye szerepének és feladatainak meghatározásáról. Folytak a viták a fenntartásról, feladatok áthárításáról, intézmények átadásáról – ezek jól ismertek Önök előtt is. A hezitálás azonban nemcsak a megyei könyvtárak létét fenyegette, hanem az azok szolgáltatásait igénybe vevő más intézmények, kisebb – elsősorban községi – könyvtárak működését is. Kollégáimmal – és itt hadd emeljem ki Bangó Béla és Baranyai György szerepét – 1991-ben arra a következtetésre jutottunk, hogy nem szabad veszni hagyni azt a kapcsolati–együttműködési tőkét, amit a ’80-as évek végétől akár a kistelepülések ellátásába, akár a számítógépes információszolgáltatás kiépítésébe addig belefektettünk. Ahhoz azonban, hogy a szolgáltatásainkat garantáltan működtethessük, biztosítani kellett a megyei könyvtár stabil működtetését. Ezért – megelőzve a kormány 20/1992. évi rendeletét is – már 1991 őszén kidolgoztuk a korábbi utasító megyei könyvtár helyébe lépő szolgáltató könyvtár alapelveit, melyben külön hangsúlyt kapott a kistelepülések ellátásának segítése. Ezeket a megyei könyvtári alapfeladatokat egy szabályos kétoldalú szerződésbe foglaltuk, és ezt egyrészről a megyei önkormányzat elnöke, másrészről a megye szinte minden polgármestere 1992 nyaráig aláírta. Ez képezi ma is működésünk alapját; az 1997. CXL. könyvtári törvény betűjének és szellemének is megfelel. (Ezt vette át a Veszprém megyei önkormányzat is.)

(tovább…)

Mindjárt az elején egy kicsit bővítenem kell a címet, hiszen a regionalitás fogalmába beleértem a kistérségi együttműködési formákat is.

Miért van szükség arra, hogy a regionalitásról is szó essék a helyismereti munka kapcsán? Főleg akkor, amikor a helyismereti munka “hely” szava meglehetősen ellentétes ezzel a kifejezéssel. Azt hiszem, nemcsak a ma egyre divatosabbá váló térségi szemlélet indokolja ezt a témaválasztást, hanem az is, hogy a helyismereti munka bizonyos mértékig belemerevedett a közigazgatási határok által megszabott helységek irodalmának figyelésébe. Nagyon kevés az olyanfajta helyismereti tevékenység, mint amelyet pl. itt a Balaton partján folytatnak, ahol a Balaton végeredményben egységes régióként kerülhet föltárásra, függetlenül attól, hogy ez melyik megye érdeklődési körébe tartozik. A legáltalánosabb az a szemlélet, amely kifejezetten 1-1 megye vagy 1-1 helység határai által körülvett területrész problémáival foglalkozik. Ennek a képe él a helyismereti gyűjtőmunkát végző munkatársban, erre figyel oda, és ha beletekintünk a különböző bibliográfiákba, az egész visszakeresésünk is ezen nyugszik. Azt mondhatjuk tehát, hogy a helyismereti munka túlságosan is belemerevedett az egyes településekkel foglalkozó irodalom gyűjtésébe és föltárásába. Ez meg is látszik a helytörténeti, honismereti munkával foglalkozók által írott dolgozatokban, tanulmányokban, ugyanis ezekben viszonylag nagyon kevés kitekintést találunk a települést környező vidék, országrész viszonyaira, történetére. Holott látnunk kell azt, hogy a közvetlen környezet rendkívüli mértékben befolyásolja egy-egy település életét, és ezek története nem választható el egy nagyobb országrész, esetleg az egész ország történetétől.

Voltak olyan elképzelések, hogy fölösleges országtörténetet írni, elegendő egy-egy résznek, egy-egy területnek a történetét megírni, és ebből össze fog állni az egész ország története. Ha azonban komolyabban belegondolunk, látnunk kell azt, hogy az ilyen mozaikkockákból történő építkezés nem fog kiadni egy összefüggő képet. Képünk töredezett lesz, a kövecskék nem illeszkednek egymás mellé, és nincsenek tekintettel a szomszéd mozaik színére, formájára. Vagyis nincs meg a közvetlen szerves összeköttetés az egyes települések, vidékek, régiók, az egyes országrészek között. Nyilván ez a gyakorlatlan kutatóknak a dolgozataiban jelentkezik elsősorban, hiszen az igazi tudományos eredmények mindig regionális szemléletet tételeznek föl.

(tovább…)

A könyvtári törvény (1997. évi CXL. törvény) elfogadásával megkezdődött a könyvtárak és a könyvtári tevékenység szabályozásának új korszaka. Ez a törvény a korábbi szabályozáshoz képest megváltoztatta a kiindulópontot, formailag az alapjogszabály törvényi szintre került, tartalmilag pedig pótolta – a korábban mindig hiányolt – finanszírozási kérdések rendezését. Ez az új kiindulópont meghatározta a törvényben olvasható szabályokat, és egyértelműen meghatározza a továbbiakat is.

A könyvtári törvény elsősorban a nyilvános könyvtári ellátás rendszerét szabályozza, meghatározza a nyilvános könyvtárak körét, és ezzel eleget tesz az államháztartás azon igényének is, hogy szaktörvényként körülhatárolja az állami feladatvállalás mértékét. Korábban a könyvtári tvr. a rendszer finanszírozásáról nem rendelkezett, pénz helyett a jog eszközével igyekezett működtetni azt. Az állami berendezkedés azonban – mint kiderült – már a nyolcvanas években sem garantálta a működés hátterét. Egyre inkább érvényesült a viszonyok – egyáltalán nem mindig megvetendő – érdekek mentén való szerveződése. Így a megfelelő finanszírozás hiányában, az állami garancia eltűnésével maga a könyvtári rendszer maradt megalapozatlanul, és vált csupán a szakmai tisztesség függvényévé. Hosszú távon ez a helyzet nyilvánvalóan nem volt tartható. Minthogy a könyvtári törvény anyagi forrásokat is biztosított a nyilvános könyvtári ellátás rendszerének működtetéséhez, ezzel megszűnt az említett joghézag.

Ha a rendszer működtethető, akkor fölerősödik a másik fő kérdés, a könyvtárak fenntartásának problémája. A törvény ezt a kérdést reálisan, a valós érdekek figyelembevételével szabályozta oly módon, hogy egyértelműen kimondta a fenntartó feladataként a könyvtári feladatok ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítását. Ez olyan szabály, amely talán megmosolyogható, hiszen miért kell előírni azt, hogy a fenntartó fenntartja a könyvtárát. A kodifikációs bizottságban úgy ítéltük meg, hogy bizony szükséges és ideje végre kimondani ezt is. Bár mielőbb jelentőségét veszítené ez a szabály!

(tovább…)

Mivel az utolsó összejövetelünk óta több mint két év telt el, igen sok aktuális kérdés merült föl, emellett igen fontosnak tartjuk, hogy a szolgáltatást intéző kollégák személyes kapcsolatai erősödjenek.

1. 1998-ra vonatkozó statisztikai adatok

1998-ban kb. 10 000 kérés érkezett hozzánk, ennek 37%-a Budapestről, 57%-a vidékről, 6%-a külföldről.

Belföldre továbbítottunk, illetve visszaküldtünk csaknem 4000, külföldre pedig majdnem 7000 kérést. A külföldre küldött kérések nyomán az országba csaknem 4000 dokumentum érkezett be. A külföldi szolgáltatók közül. kiemelkedik Németország 1945 dokumentummal, így 50,26%-kal első helyen áll külföldi szolgáltató partnereink között.

Második Nagy-Britannia, a BLDSC (British Library Document Supply Centre, Boston Spa) 915 dokumentummal és 23,64%-kal. A harmadik az USA, azaz az OCLC (Online Computer Library Center) könyvtárak 294 dokumentummal, ami 7,6%-ot képvisel. Jelentős partnerünknek mondhatjuk még Hollandiát, Svájcot és Svédországot.

A külföldi kérők közül ugyancsak Németország áll az első helyen. A küldött dokumentumok több mint 20%-a (122 dokumentum) ment Németországba. Második helyen áll Ausztria 60 dokumentummal, 9,1%-kal, majd Olaszország 49 dokumentummal és 7,43%-kal. Jelentős érdeklődést tanúsít irántunk Csehország, Franciaország, Szlovákia és az Egyesült Államok is.

1998-ban összesen 659 dokumentumot szolgáltattunk külföldre.

(tovább…)

Feladatom hálátlan: szűkebb szakmánknak azokról az “örökzöld” problémáiról kell szólnom, amelyek szakszerű munkavégzéssel ugyan elkerülhetők lennének, mégis folyamatosan jelen vannak a napi praktikumban, lassítják, sokszor meg is hiúsítják az érdemi együttműködést.

Mielőtt részletezem mindezeket, tekintsük át azt a terepet, rajta az elmúlt tíz év változásának nyomaival, ahol munkalassító bosszúságaink megőrződnek, illetve újratermelődnek.

Azért gondolom, hogy a 90-es évek egyetlen – igazán átmeneti – időszakként jellemezhető, mert a korábbi rutint, a jogi szabályozókkal is stabilan meghatározott mechanizmust az évtized elején már megkérdőjelezték a rendszerváltozás könyvtári kísérőjelenségei, és az újabb egyensúly csak most, az aktuális jogi szabályozással körvonalazódik.

Az elmúlt időszakban a könyvtárközi kölcsönzést az alábbiak jellemezték:

• az igények és azok kielégítésének változása;
• az elszegényedés tüneteinek, valamint a korszerű könyvtári technika elterjedésében realizálódó gazdagodásnak a párhuzamos jelenléte;
• várakozás az új jogi szabályozásra.

(tovább…)