1972-ben az Irányelvek a nemzetiségi lakosság ellátásának továbbfejlesztésére című minisztériumi dokumentum indította el a báziskönyvtárak kialakítását. Kijelölték azt a 16 könyvtárat, amelyek az országos ellátás rendszerének pilléreit jelentették, továbbá elkészült azoknak a településeknek a listája, amelyek a lakosság összetétele alapján nemzetiségi ellátásban részesülhettek. Az akkori Győr-Sopron megyében két nemzetiségről kellett gondoskodni: a németekről és a horvátokról. Nem ismerjük pontosan a helységek kiválasztásának szempontjait, de föltehetőleg a KSH által végzett felmérések alapján becsülték meg a nemzetiségi lakosok létszámát, s talán véleményt mondhattak a listáról az érintett nemzetiségek országos szövetségei is. Megyénkben Sopron környékén Ágfalvát, Bánfalvát, Brennbergbányát és Fertőrákost, Mosonmagyaróvár környékén pedig Jánossomorját és Rajkát jelölték német nemzetiségi ellátásra, ugyane két város körzetében Kópházát és Undot illetve Bezenyét és Kimlét horvát nyelvű irodalommal való ellátásra.

Nagyot csodálkoztunk ezen a mosonmagyaróvári járásban, mert az 1946-ig jelentós német lakossággal rendelkező Levél, Mosonszolnok, Máriakálnok, Hegyeshalom és Kimle nem szerepelt az ellátandók között, s Mosonmagyaróvár város sem. Ezért a Mosonmagyaróvári Városi–Járási Könyvtár munkatársai saját elhatározásból megkezdték a német nyelvű állomány gyarapítását a könyvtárban, és a nemzetiségi ellátásba javasolták bevonni Hegyeshalmot és Kimlét, ami segítségükkel meg is történt. Vas és Győr-Sopron megyében német nyelvterületen báziskönyvtári megbízást kapott a soproni Széchenyi István Városi Könyvtár, horvát nyelvterületen pedig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, mindkét megyére kiterjedően. Sopronból általában postán érkeztek a könyvcsomagok. és vagy a mosonmagyaróvári, esetenként a győri megyei könyvtár gépkocsijával bonyolítottuk le a szállítást, a szombathelyiek személyesen hozták el a könyveket, s évente kétszer meglátogatták a helyszíneket. Egyes helyeken gyanakodva fogadták a német nyelvű könyveket, hiszen az 1946-os kitelepítés emléke élt még a lelkekben, s nem szívesen vallották magukat emiatt német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek. Még a hetvenes években is előfordult helyismereti anyag gyűjtése közben, hogy a magyart csak törve beszélő ajándékozó megtiltotta, hogy a nevét beírjuk a leltárkönyvbe. Egy másik faluban a német nemzetiségű vb titkár közölte velünk bizalmasan: “Minek szekáltok bennünket a német könyvekkel meg újság-előfizetéssel? Itt sokan nézik és értik az osztrák televízió adásait, s a gyerekek, ha akarnak, a középiskolában németül tanulhatnak. Elég nekünk ennyi. Hagyjatok békén bennünket ezzel a nemzetiségi ellátással!” Nem csoda, hogy ebben a népes községben a német anyagnak éveken át többnyire csak egy használója akad, egy idős asszony. Ilyen okok miatt maradt, s marad ki ma is az ellátásból jó néhány község, ahol számottevő német lakos maradt a kitelepítés után. A nemzetiségi állomány gyarapítására központi keretet biztosított a minisztérium az Országos Idegennyelvű Könyvtár költségvetésében (évi 50-60 ezer forintot), melyet a báziskönyvtárak kaptak meg. Saját költségvetésükből vagy más községi forrásból a községi könyvtárak ritkán költöttek a nemzetiségek ellátására, amelynek 1972-ben létrehozott rendszere 1990 táján szétesett.

1991-ben a XX. törvény a megyei önkormányzatok feladatává tette a nemzetiségek könyvtári ellátását és az alapkönyvtár kijelölését, ezért ez évben a Vas megyei és a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat és a két megyei könyvtár megegyezett abban, hogy a feladatokat megyei szinten látják el a saját (megyebeli) nemzetiségekre kiterjedően. 1992. január 1-jétől a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 175/1991. (XII. 28.) KH számú határozata alapján a nemzetiségi ellátás alapkönyvtára a megyében a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár lett. Előtte felmérést készítettünk a helyzetről, amelynek alapján megállapítottuk, hogy a nemzetiségi ellátást végző könyvtárakban 400-850 kötet között volt az idegen nyelvű anyag, melynek könyvtáranként 11–40 olvasója volt. Ez utóbbi adat és a kölcsönzött kötetek száma csupán becslésen alapult, mivel a könyvtárosok nem vezettek külön nyilvántartást a nemzetiségi olvasókról. Ugyancsak kideríthetetlen volt az igénybevétel oka, nem tudtuk, hogy nyelvtanuláshoz, szórakozáshoz vagy az anyanyelvi irodalom megismeréséhez kölcsönözték ki a könyveket. Problémát jelentett, hogy az NDK-ból beszerzett könyvek egy része elavult, a Jugoszláviából beszerzett horvát nyelvű könyveket pedig az irodalmi nyelvet nem ismerő felnőttek nem értették, mivel megyénk horvátjai a Burgenlandban is ismert gradistyei nyelvjárásban beszélnek. Így azután tartalmi elavulás, illetve nyelvi problémák miatt állomány-ellenőrzéskor (átvételkor) az állomány felét kiselejteztük. Eleinte sok feszültséget okozott a soproni könyvtár és a megyei könyvtár között, hogy a megyei könyvtár átvette a nemzetiségi ellátást, mert a soproniak továbbra is szerették volna megtartani a feladatot (legalább Sopron környékén), ugyanakkor a munka feltételeit nem tudták biztosítani.

Az 1997. évi CXL. törvény 66. paragrafusa a megyei könyvtár feladatává teszi, hogy “…végzi illetőleg szervezi a megye nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó lakosainak ellátását …”, így tehát megerősíti az 1991. évi döntést és a feladatot. Erre a célra pénzt azonban külön nem biztosít az önkormányzat. 1995-ig szerepelt a költségvetésünkben erre 100–200 ezer forint, az ismert pénzügyi megszorítások miatt azonban ezt az összeget elnyelte a megyei könyvtár egyre zsugorodó beszerzési kerete. Ma már az Országos Idegennyelvű Könyvtártól sem kapunk e célra pénzt (föltehetőleg azért, mert ők sem kapnak), így marad a megye nemzetiségi alapja, amelyből évente 100–150–200 ezer forintot pályázunk nemzetiségi irodalom beszerzésére, amit a Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítványból szerzett pénzzel egészítünk ki. Az lenne az igazi megoldás, ha a keretek biztosítása több forrásból történne: a megyei könyvtár költségvetéséből, pályázatokból és települési, kisebbségi önkormányzatok támogatásából. További gondot okoz, hogy kevés információnk van a nemzetiségi ellátásban ajánlható, jó könyvekről. Német nyelvű irodalmat ugyan találunk a könyvesbolti kínálatban, de gradistyei horvát könyveket egyre nehezebben tudunk beszerezni a Gradistyei Horvátok Egyesülete segítségével Burgenlandból. Horvát könyvekből a kínálat is gyenge. Évente általában 2-3 alkalommal szállítunk ki új könyveket, könyvtáranként összesen 40–70 darabot. A nemzetiségi letétek a települési könyvtárral egységet alkotnak, de külön polcokon, jól látható helyen helyezik el a könyvtárosok.

Részben az említett nehézségek, részben a magyar olvasóknál is tapasztalható érdektelenség miatt a nemzetiségi állomány kihasználtsága, forgalma ugyancsak elenyésző. Jobbára csak gyermekkönyveket kölcsönöznek, felnőtt olvasó alig van, s így igény sincs sem a könyvtárosok, sem a települési és kisebbségi önkormányzatok részéről. Nem kopogtatnak a megyei könyvtár ajtaján új könyvekért. A legjobban az undi könyvtár működik, ott nemzetiségi oktatás is van. A német nyelvű könyveket jobbára nyelvtanuláshoz gyakorlásra kölcsönzik (az is jó!), nem a német irodalommal való kapcsolattartás végett.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szövetségével kötött megállapodás értelmében Győrött a szövetség irodájában működik egy kihelyezett alapkönyvtár, amelyet folyamatosan gyarapítunk. Ez a cigányokkal foglalkozó tudományos műveket (történelem, szociológia, néprajz), valamint gyermekirodalmat és felnőtteknek szóló szépirodalmat tartalmaz. Jelenleg 500 kötetből áll a gyűjtemény, s folyóiratot is biztosítunk az olvasóknak. Jó a kapcsolatunk a szövetség elnökével, néha maga is kér bizonyos műveket tőlünk, ezeket megvásároljuk. Tapasztalataink szerint így sokkal jobban működik az ellátás, mintha a megyei könyvtárban lenne az állomány, mert a szövetség irodájában ügyes-bajos dolgaikat intéző emberek sokszor kölcsönöznek is. Azt sem bánjuk, ha ez az állomány sokkal jobban kopik a másutt megszokottnál, az eltűnt könyveket igyekszünk pótolni. 1998-ban Rostás-Farkas György részvételével sikeres író-olvasó találkozót is szerveztünk.

Tavaly Győr-Moson-Sopron megyében 10 településen választottak német, ötben horvát kisebbségi önkormányzatot. Közülük Fertőhomok, Levél, Máriakálnok, Sopron és Mosonmagyaróvár nincs benn a nemzetiségi ellátórendszerünkben. A két várost nincs is értelme bevonni, de a községeket föl kell keresnünk, hogy esetleges igényeikről tudomást szerezhessünk. Csak a sajtóból tudjuk, hogy Mosonmagyaróváron szlovén, Győrben lengyel és Sopronban görög kisebbségi önkormányzat alakult. Jellemző, hogy a konferenciára készülve a megyétől, országos hivataloktól és az Internetről is csak hiányosan tudtuk összeszedni a bennünket érdeklő adatokat. Minden kisebbségi önkormányzattal fel kell vennünk a kapcsolatot, s ahol érdemes, ott intézkednünk kell a nemzetiségi könyvtári ellátás megszervezésére, de óvatosságra int bennünket a tapasztalat. Nemcsak az anyagiak miatt (ezeket a szerény forrásokat nem szabad tovább aprózni!), hanem amiatt is, hogy csak ott érdemes az ellátást megszervezni, ahol élő igény, fogadókészség és hajlandóság van a kisebbségi kultúra ápolására. Napjaink szomorú valósága, hogy míg egyes népek vállalva az üldöztetést, s a halált is nyelvükért, kultúrájukért, mi – érzésem szerint – esetenként ott is erőltetjük a nemzetiségi könyvtári ellátást, ahol nincs is értelme. Míg a Vajdaságba úgy lopják ki a magyar nyelvű könyveket az anyanyelvi olvasmányra éhezőknek, mi itt túlzott buzgalomból vagy csak megszokásból porosodó könyvhalmokat “működtetünk” néhány faluban. Át kell szerveznünk, élőbbé, hatékonyabbá kell tenni a nemzetiségi könyvtári ellátást, s ebben nekünk kell kezdeményező szerepet vállalni! Még egy jól működő kisebbségi önkormányzat, sikeres nemzetiségi kórus vagy táncegyüttes sem jelent biztosítékot arra, hogy a nehezen szerzett forintjainkon vásárolt művek jó helyre kerülnek. Az anyanyelven olvasás a kisebbségeknél személyes műfaj, néhány vagy egy-két tucatnyi ember ügye, nem hasonlítható általában a könyvtári ellátáshoz, de éppen személyességénél fogva rendkívüli figyelmet érdemel. Ismétlem, ahol erre igény van! Mert azt is meg kell tanulnunk a pozitív diszkrimináció mellett, hogy akarata ellenére senkit sem boldogíthatunk, akiben viszont él a vágy ősei írásos örökségének megismerésére, nos, őt ki kell szolgálnunk lehetőségeink szerint. Ha elérjük Dánia és Hollandia színvonalát, ahol irigykedve csodáltuk a könyvtárak arab, perzsa, török, kínai és egyéb feliratait és gyűjteményeit, akkor akár nagyvonalúak is lehetünk. Addig marad a tisztes szegénység, azzal is jutunk valamire.