A kultúra értékeit legtömörebben, legtartósabban őrző és hagyományozó eszköz mind a mai napig és még sokáig – a könyv. Az anyanyelven írott könyvek gyűjtő- és szolgáltatóhelye a könyvtár, tehát a nemzetiségek könyvtári igénye és könyvtári ellátása szinte egyet jelent a nemzetiségi-kisebbségi kultúra fenntartásával, egységének megőrzésével, a nemzeti kultúra állapotáról szóló naprakész tájékoztatással. Magyarországon a nemzetiségek könyvtári ellátásának rendszere a megyei könyvtári hálózatra épül, s lényege az úgynevezett báziskönyvtári funkció. A báziskönyvtár feladata a nemzetiségi települések könyvtárainak ellátása az anyanyelven “megszólaló” irodalommal, ill. az állomány folyamatos fejlesztése-újítása, cseréje. Ezt a munkát a báziskönyvtár a megyei könyvtárak hálózatfejlesztési tevékenységével párhuzamosan látja el.
Ebben az ellátási rendszerben mindeddig csak a nagyobb lélekszámú hazai nemzetiségek könyvtári igényeit sikerült kielégíteni, így a németek, horvátok, románok, szerbek, szlovákok, szlovének ellátását.
A horvát nemzeti kisebbség olvasási igényeit befolyásoló KSH adatokat nézve megállapítható, hogy a horvát nyelvet beszélő, olvasó, író személyek száma hazánkban kb. 50 ezer: 1990-ben 13 570 megkérdezett tekintette magát horvát nemzetiségűnek, 17 577-en jelölték anyanyelvüknek a horvát nyelvet, és még 17 ezer személy beszéli anyanyelvén kívül a horvátot. A legfrissebb KSH adatok szerint a horvát nyelvet tanulók száma óvodában 1585 fő, általános iskolában 2476 fő, középiskolában 214 fő. Az 50 ezer horvát nyelven olvasni-tájékozódni kívánó személyt Magyarországon – az iskolai könyvtárakkal együtt – 80-86 könyvtár szolgálja ki.
A közelmúlt éveinek állományfejlesztését a horvát nemzetiségi könyvtáraknál három objektív tényező határozza meg:
1. A jugoszláv utódállamok közül az 1992-ben nemzetközileg is elismert Horvát Köztársaságban a háborús pusztítások óriási károkat okoztak a gazdasági életben, s ennek következtében a nyomasztó anyagi terhek természetszerűleg az anyaországi könyves szakmában is nagy méretű árdrágulást idéztek elő. Ez napjainkban is tapasztalható, például a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon 1998-ban is a horvát könyvek voltak messzemenően a legdrágább kiadványok.
2. A horvátországi eseményekkel párhuzamosan a hazai közművelődést támogató pénzforrások – tükrözve a rendszerváltásból fakadó gazdasági megszorításokat apadni kezdtek, majd 1995-től a központi keretösszegeknek a korábban kidolgozott elvek szerinti szétosztása helyett a pályázati úton történő “kézbesítése” vált gyakorlattá. A finanszírozásnak ezen módja köztudottan esetleges, tehát a szisztematikus, folyamatos állományfejlesztést nem biztosítja.
3. A piacosító gazdálkodási törekvések a magyar könyvkereskedelem korábbi értékesítési politikáját is alapvetően megváltoztatták: a nehezen beszerezhető és még nehezebben eladható nemzetiségi könyvekből már nem hajlandóak felhalmozni készleteket, csak konkrét megrendelésre importálnak. Az Országos Idegennyelvű Könyvtár az így keletkezett tájékoztatási hátrányt s hiányt új megoldással igyekszik feloldani: a raktáron lévő (sok esetben már elavult) könyvek helyett az anyaországok kiadói katalógusaiból állítja össze állománygyarapítási tanácsadó füzeteit, a Nemzetiségi Új Könyveket. A beszerzési folyamat így hosszabb és némileg bonyolultabb, de a könyvtár a legfrissebb irodalomhoz jut, a kereskedelemnek pedig nem marad nyakán a könyv. A korszerűsítés érdekében az OTK eddig öt országos kisebbségi önkormányzattal kötött együttműködési szerződést – köztük a horváttal is –, és folyamatosan valamennyivel hasonló szerződés megkötésére törekszik.
Az elmúlt évek törekvései és változásai valamennyi nemzetiségi kisebbség számára kihívást jelentettek a könyvkultúra s a könyvgyarapítás terén is. Közülük többen elégedetlenek a báziskönyvtári rendszer hatékonyságával, de be kell látniuk, hogy párhuzamos vagy más elven szervezett önálló hálózat létrehozása egyelőre meghaladja erőiket. (A helyiség s a szakember biztosítása, a könyvbeszerzés és elosztás, a kínálat feltárása és a könyvajánlás mind olyan tennivaló, amely több szakterület összehangolt munkáját követeli.)
A német települések a testvérvárosi kapcsolatok jóvoltából tehetős külföldi partnereket szereztek, az együttműködés azonban csak ritkán terjed ki a községi könyvtárak állományának bővítésére vagy felújítására; a küldemények inkább az iskolai könyvtárakba jutnak el, de sokszor ezeket is nehéz a magyarországi oktatási tanmenethez alkalmazni.
A könyvek beszerzésének egyik legnépszerűbb változatává lettek a hazai és az anyaországi könyvtárak közötti könyvcserék, bár ez a megoldás sem tud kellő mennyiségű új, friss anyaországi kiadványt biztosítani.
Saját nemzetiségi könyvtári hálózata újjászervezésének gondolatával foglalkozik a szerb önkormányzat: budapesti központtal olyan könyvtári elosztó rendszert kívánnak létrehozni, amely a kisebb települések szórványban élő szerb lakosságát is eléri. A budapesti horvát iskola Pest megye báziskönyvtári funkcióját kívánja átvenni, ugyanis a számítástechnikai fejlesztések során egyre inkább elmosódnak a korábbi merev határok a települési és az iskolai könyvtárak között. Igen örvendetes, hogy komoly állományú, tudományos értékű gyűjtemények fejlődtek ki több egyetem vagy főiskola nemzetiségi nyelvi és irodalmi tanszékein (pl. Pécs, Szeged, Baja, Szombathely, ELTE Szláv Tanszék, stb.)
A horvát könyvtárak munkatársai szerint az állománygyarapítás legnagyobb gondja, hogy kevés a pénz, hiányzik az a központi keret, melyet a minisztérium az OIK költségvetésében biztosított. Ha viszont nagyobb lenne a beszerzési keret, akkor nem tudnának hol és mit vásárolni. A gyarapítás az anyagi okokon túl azért is nehéz, mert mindenkor két szempontot kellene figyelembe venni: egyrészt az irodalmi horvát nyelven íródott művek beszerzését, másrészt a nyelvjárásban megjelent művekét, ugyanis pl. Győr-Moson-Sopron és Vas megyében a “gradistyei” nyelvjárást, Zalában pedig a “kaj”-t beszélik és tanítják. A horvát nyelvterületen célszerű lenne az érintett megyék szorosabb együttműködése, a gyarapítások összehangolása, koordinálása. Az OIK 1997 tavaszán az országos horvát könyvtárosi értekezlet előkészítéseként kérdőíves felmérést végzett; érdemes néhány adatot kiemelni az összegzésből. A könyvek számát tekintve Baján több, mint 18 ezer horvát és szerb alkotás van nyilvántartásban, de mivel anyagi gondokkal küzd a báziskönyvtár, az eszéki könyvtár felé több évig nem tudja teljesíteni cserekötelezettségeit, ezért csere útján nehezen fog egyhamar új kiadványokhoz jutni. Mohácson közel 13 ezer könyv szerepel az állományban, pályázati pénzen az elmúlt évben mindössze 30 kötetet tudtak vásárolni (egyértelműen a drágaság miatt). Szombathelyen a báziskönyvtári és a tagkönyvtári állomány közel 4500, Tótszerdahelyen pedig kb. 7000 könyvből és időszaki kiadványból áll. Győr-Moson-Sopron megyében a tagkönyvtárak közel 2500 horvát könyvvel rendelkeznek. Az 1996-os gyarapodás Tótszerdahelyen 27, Szombathelyen 87, Győrben pedig összesen 164 könyv volt. Valamennyi intézmény rendszeresen részt vett a központi és helyi jellegű pályázatokon, a ténylegesen kézhez kapott pénzösszegek 70 és 500 ezer forint közöttiek voltak.
Mit javasol a szakma a fentiekben vázolt problémákkal teljes helyzet megoldására? Mit tud ajánlani az Országos Idegennyelvű Könyvtár?
Az állománygyarapítások összehangolása akkor valósulhat meg, amikor már van kínálat, ill. tudjuk, hogy mit, hol és mennyiért lehet beszerezni. A kínálatnak széles körűnek kell lennie, hogy a különböző típusú könyvtárak megtalálják a saját közönségüknek szóló műveket.
Mivel a Horvát Köztársaság teljes könyvtermését nem hozhatjuk ide bemutatni, ide kell hozni az információt e könyvtermésről. Koordinációs munka az információk gyűjtésében, rendszerezésében és szolgáltatásában szükséges.
A Könyvtári Törvényben megalapozott koncepció, amely az országos könyvtári, múzeumi, levéltári és közművelődési információs hálózat fejlesztését célozza, és amelyeket a Művelődési Tárca Kulturális Örökség Főosztály 1997-ben, az MKE vándorgyűlésén tett közzé, a következőket hangsúlyozza: “Az információs társadalom alapvető információs szolgáltatási rendszere a nyilvános könyvtári ellátási rendszer, mely állampolgári jogon biztosítja az információhoz való szabad hozzáférést.” A fejlesztési program alappillérei:
- a hálózat kiépítése az ország minden településére és – amennyiben a lehetőségek engedik – a határon túli magyar közösségek településeire is;
- a hálózat információkészlettel való megtöltése;
- az információs vagyon digitalizálása.
A program megvalósítását az intézmények – mint az információs infrastruktúra legnagyobb adatszállítói – hálózatba szervezve, ésszerű munkamegosztással kell, hogy végezzék. A munkamegosztás és a hálózati elv érvényesül a dokumentumok és az információ feldolgozásában (közös katalogizálás, szakosított adatbázis-építés), valamint a dokumentumellátásban.
A nemzetiségi könyvtáraknak az információ- és dokumentumellátásban olyan feladatok megvalósítását kell célul meghatározniuk, amelyek óhatatlanul koordináló tevékenységet, együttműködő szellemiséget követelnek. A megyei könyvtárakon keresztül, ill. velük együtt mind az integrált könyvtári rendszer, mind az Országos Dokumentumellátó Rendszer részévé kell válniuk.
Az Országos Idegennyelvű Könyvtár is csak akkor képes korszerűen s jól ellátni nemzetiségi szakkönyvtári feladatait, ha ebbe a koncepcióba helyezi el saját tevékenységét. A hazai nemzeti és etnikai kisebbségek könyvtári ellátásának jobbítása érdekében az elkövetkező évek során az OIK az alábbi feladatok megvalósítását tervezi:
1. A már meglévő s folyamatosan épülő Nemzetiségi bibliográfia adatbázis szolgáltatását és terjesztését CD-ROM-on. Az adatbázis 1992-től tartalmazza a nemzetiségi–etnikai témakörben megjelent újságcikkeket, értekezéseket és az elektronikus médiák közléseit. Jelenleg 30 ezer számítógépes rekordból áll, és hamarosan 100 könyvtár fogja megkapni. A Nemzetiségi bibliográfiába kerülő információk gyűjtése és feldolgozása során széles körű együttműködés szükséges a megyei könyvtárakkal, kutató intézetekkel, egyetemi tanszékekkel egyrészt a párhuzamosságok elkerülése érdekében (szemlézések összehangolása), másrészt a komplexebb, minél hiánytalanabb információs bázis létrehozása céljából (intézmények közötti cserék, kiegészítő adatok). Jó példa erre a Csorba Győző Megyei Könyvtár, ahonnan adatbázisunkhoz rendszeresen megkapjuk a Tájékoztató a baranyai kisebbségekkel foglalkozó sajtóközleményekről, cikkekről, könyvekről c. jegyzéket.
2. Könyvadatbázisok, nemzeti bibliográfiák beszerzését az anyaországokból, azok folyamatos karbantartását és szolgáltatását a nemzetiségi könyvtárak részére. Ezzel a megoldással nemcsak aktuális információhoz jutnának a gyűjtemények, hanem az állománygyarapításhoz kívánatos lehető legszélesebb kínálathoz is. A Nemzetiségi könyvadatbázis idővel felváltaná a NUK-füzeteket. A megoldáshoz hatékony együttműködés szükséges az anyaországok nemzeti könyvtáraival és nagyobb kiadóival.
3. A magyarországi kisebbségek könyvtermését s a róluk szóló irodalmat feltáró adatbázis létrehozását lelőhely-nyilvántartással együtt. Ez a feladat szintén széles körű koordinációt igényel a pontos és hiánytalan információgyűjtés munkálataiban (kisebbségi önkormányzatok, könyvkiadók, kisebbségkutató műhelyek, múzeumok, néprajzi gyűjtemények, stb.). Itt is meg kell említenem egy pozitív példát: ez évben jelent meg a Magyarországi Románok Kutatóintézete kiadásában, dr. Berényi Mária szerkesztésében a Román bibliográfia c. kötet. Nagy segítség lenne az adatbázis építésében hasonló kiadványok megjelenése.
4. Közhasznú Kisebbségi Információk Adatbázisát, amely csak a legszélesebb körű együttműködéssel valósítható meg, és alapját a kisebbségi önkormányzatok dokumentumai képeznék.
A felvázolt munkálatok során s eredményeként az OIK a magyarországi nemzetiségi könyvtárak és használóik információs bázisává szeretne válni. Az intézményt ezen funkció betöltésére alkalmassá teszi a személyi-szakemberi ellátottsága (anyanyelvi színvonalú nemzetiségi nyelvi referensek, dokumentátorok); több évtizedes tapasztalata a nemzetiségi-könyvtári területen; számítógépes színvonala (50 felszerelt “munkahely”, Internet-hozzáférés, csatlakozás a MOKKÁ-hoz); adatrögzítői csoportja; részvétele a három éves telematikai fejlesztésben és az ODR-ben, stb. Természetesen mindez csak akkor lesz elegendő a teljesítéshez, ha párosul a szakma a könyvtárosok segítőkész együttműködésével.