Mivel a – szervezők által megadott – címben a “központi intézkedések” kifejezés az elmúlt évtizedek történései miatt kissé pejoratívvá vált, itt és most én egyszerűen csak arról szeretnék számot adni, hogy mit dolgoztunk a minisztériumban a törvény elfogadása óta annak érdekében, hogy a megyei könyvtárak – hálózati központként – minél eredményesebben végezhessék feladataikat.
A “mit” mellett fontos azonban tisztázni a “miért”-et is, ezért már szinte közhelynek számító megállapításokkal kell kezdenem: a könyvtárak – például az oktatási intézményekhez viszonyítva – nem autonóm intézmények. Csak akkor képesek megfelelően működni, ha ismerik más könyvtárak gyűjteményeit, és közvetítik más könyvtárak szolgáltatásait is, tehát rendszerszerűen működnek. A könyvtárhasználati jog biztosítása érdekében “a nyilvános könyvtári ellátás rendszerének működtetése az állam és a helyi önkormányzatok feladata” [53. § (2) bekezdés]. Az állami feladatokért felelős minisztériumnak tehát – a törvény alapján – a nyilvános könyvtárak rendszerszerű működését kell megszerveznie. Ehhez a könyvtárak működését meghatározó miniszteri és kormányrendeleteket kell kiadatnunk, és be kell indítanunk az úgynevezett központi szolgáltatásokat: pl. az informatikai hálózat kiépítésének támogatása – lásd. az ún. telematikai programot, amelynek során 1998-ban az országos szakkönyvtárak mellett a megyei könyvtárak jelentős támogatást kaptak, s most 1999-ben folytathatjuk ezt a sort a városi könyvtárakkal –; a kötelespéldány-szolgáltatás biztosítása érdekében megjelent a 60/1998. sz. kormányrendelet; az országos dokumentumellátó rendszer kialakítása, melynek első lépéseként az ODR-ben közreműködő könyvtárak (így a megyei könyvtárak is) állománygyarapításra kaptak támogatást, a KELLÓ és a KLTE könyvtára együttműködése eredményeként létrejön a lelőhely-adatbázis; elkezdtük továbbá a könyvtárközi kölcsönzés postaköltségének támogatását is stb. Ezekről a programokról a Könyvtári Osztály vezetője és munkatársai az év során különböző fórumokon részletes tájékoztatást adtak, illetve a támogatottak nagyon jól ismerik az egyes munkafolyamatok részleteit.
A tárca feladata tehát a rendszer működtetése, a helyi önkormányzatoknak viszont arról kell gondoskodniuk, hogy legyen elegendő számú nyilvános könyvtár az országban. Hogy mennyi ez az “elegendő”, azt lehet számolgatni de ezt nem a szakma és nem a minisztérium, hanem az önkormányzatok fogják eldönteni. A tárca – és a megyei könyvtárak – feladata, hogy segítsék, motiválják az önkormányzatok könyvtárfenntartó tevékenységét. Erre jó példa a “Könyvtárpártoló Önkormányzat” cím elnyerésére kiírt pályázat, amelyre – a megyei könyvtárak figyelemfelhívásának, “noszogatásának” köszönhetően – már harmadik éve 4-500 önkormányzat jelentkezik.
Az is köztudott – legalábbis bízom ebben –, hogy a helyi önkormányzatok két csoportra bonthatók: települési és megyei önkormányzatokra (a fővárosi önkormányzat elvileg a települési önkormányzatokhoz tartozik, de a könyvtári ellátás szempontjából a megyei önkormányzatokhoz hasonlóan látja el feladatát). A települési (tehát községi, városi, megyei jogú városi) önkormányzatok eldönthetik, hogy milyen módon biztosítják lakosaik számára a könyvtárhasználat jogát: fenntartanak egy könyvtárt (önállóan vagy esetleg más önkormányzattal társulva), illetve egy nyilvános könyvtártól megrendelik ezt a szolgáltatást. Tehát minden települési önkormányzat képviselő-testületének tárgyalnia kell erről, és választ kell adnia erre a kérdésre. Ha a települési önkormányzat úgy dönt, hogy könyvtárt tart fenn, akkor ez a könyvtár csak nyilvános könyvtár lehet, az önkormányzatnak ezzel a könyvtárral el kell láttatnia a nyilvános könyvtárak feladatait, s biztosítania kell számára az alapkövetelményeket.
A megyei önkormányzatoknak nincs mérlegelési lehetőségük. Számukra a törvény előírja, hogy a megyei könyvtári ellátás feladatát nyilvános könyvtár fenntartásával teljesítsék. Az előttem szóló előadó részletesen elemezte a megye–régió dilemma kérdéseit, s ezzel az – újból és újból felvetődő – kérdéssel kapcsolatban el kell mondanom, hogy a törvénytervezet készítése során természetesen tárgyaltunk a közigazgatás korszerűsítésének akkori kormánybiztosával is. Ő is egyetértett velünk abban, hogy a megyei önkormányzat számára törvényben előírt feladatról a közigazgatás esetleges és bármilyen átszervezése során szintén törvényi szinten kell rendelkezni. Tehát ha valóban sor kerülne egy lényegi változást jelentő átszervezésre, akkor törvényben kell gondoskodni arról, hogy a megyei könyvtárakat (hasonlóan a középfokú oktatási vagy egészségügyi stb. intézményekhez) ki tartja fenn a jövőben.
De térjünk vissza a hálózati feladatokhoz Az előbbiek alapján – papírforma szerint és hangsúlyozom: elvileg – az is előfordulhatna, hogy egy megyében csak egy – a megyei – könyvtár létezik, s a megye települései ettől a megyei könyvtártól rendelnék meg a könyvtári szolgáltatást. Tévedés tehát azt hinni, hogy a törvényből következően minden településen könyvtárt fognak létesíteni. A nyilvános könyvtárak jegyzékének elkészülte után láthatóvá válik a könyvtári ellátás térképe. Ezt követően két feladatunk lesz: egyrészt fejleszteni a működő könyvtárakat, másrészt a könyvtár nélküli települések vezetőivel és a megyei könyvtárak bevonásával “kitalálni”, hogy az ő lakosaik mikor, hol és milyen könyvtári szolgáltatást vehetnek igénybe. A “találgatásoknak” azonban még nincs itt az ideje. A könyvtárak számbavétele során szeretnénk elérni, hogy az az önkormányzat, amely erre képes, tartson fenn könyvtárt. Ezért az ún. “egyéb” segítő technikákat és módszereket (pl. a különböző típusú ellátórendszerek alkalmazása, mozgókönyvtár működtetése, falugondnokok bevonása stb.) az önkormányzatok számára csak a jegyzék elkészülte után ajánljuk fel.
Ezt a koncepciót támasztja alá az a tény is, hogy a könyvtári törvény elfogadása és a törvény által biztosított finanszírozási források számunkra kedvezően alakítják az önkormányzatok és a könyvtárak kapcsolatát. Egyrészt folyamatosan nő az önálló könyvtárak száma, de tulajdonképpen jelenleg ennél is fontosabb, hogy jelentősen megemelkedtek az állománygyarapításra fordítható összegek. 1995-ben az önkormányzati könyvtárak összesen 470, 1996-ban 635, 1997-ben 750 millió Ft-ot költöttek állománygyarapításra. 1998-ról természetesen még nincs adatunk, de ha az elmúlt évi 200 millió Ft érdekeltségnövelő támogatást is figyelembe vesszük (amelyet több mint 2000 településre juttattunk el), az 1998. évi adat várhatóan meghaladja a 900 milliót. Ez azt jelenti, hogy 3 év alatt a duplájára emelkedtek a könyvtárak beszerzési keretei. (Tudom, hogy a dokumentumárak viszont közel a tízszeresére futottak fel, de a beszerzési keretek növekedési tendenciája folytatódni fog a következő években is: pl. 1999-ben az érdekeltségnövelő támogatás 46 millió Ft-tal több lesz és közel másfélszeresére emelkednek a szaktárcánál e célra fordítható források is.)
Ezek a számadatok igazolják a törvény készítése során megfogalmazott reményeinket és elvárásainkat, mindemellett számtalan problémával kell továbbra is küszködnünk. A kulturális tárca szerepe – a jogalkotási tevékenységen túl az önkormányzatokkal kapcsolatban szinte kizárólag a motiválásra, ösztönzésre korlátozódik, amely nem működhet másképp, csak a folyamatos és egyedi tárgyalások, konzultációk segítségével, illetve a rendelkezésre álló források pályázati úton történő szétosztásával. Ezt a feladatot természetesen képtelenség a több, mint 3000 önkormányzattal szemben megfelelően megvalósítani, szükséges a regionális alközpontok – vagyis a megyei könyvtárak – bevonása e folyamatba.
A megyei könyvtárak szerepéről jelentős vita alakult ki a ’90-es évek elején. A gyakorlatban ezek közül jó néhány városi könyvtári feladatok teljesítésére állt át, tehát szolgáltatásait elsősorban a helyben lévő lakosokra irányította, s nagyon sok megyei könyvtárban szinte teljesen leépítették az ún. hálózati-módszertani tevékenységet. E módszertani feladatkörben a tanácsi rendszer alapelvei szerint elsősorban az ellenőrzés dominált. A rendszerváltozás után szükséges volt újragondolni ezt a tevékenységet, s a maximális önállóságot gyakorló önkormányzatokkal szemben csak a szolgáltató megyei könyvtár jelleget lehetett megfogalmazni. A könyvtári törvény elfogadásával ez a vita egyértelműen lezárult, a törvényben előírt feladatokat minden megyei könyvtárnak végre kell hajtania. Ezek a feladatok abból az alapelvből vezethetők le, hogy a megyei könyvtár gyűjteménye és infrastruktúrája a megye tulajdona, gyűjteményét úgy kell alakítani, hogy kiegészítse a megye területén működő települési könyvtárak állományát és szolgáltatásait (a megyei könyvtár tehát nem szívességet tesz pl. akkor, amikor gyűjteményéből könyvtárközi kölcsönzést biztosít, hanem alapfeladatát végzi).
A regionális szerepkörű könyvtár létrehozására (megtartására) természetesen alapvetően nem azért volt szükség, hogy a minisztérium és az önkormányzatok között létezzen egy, a gyakorlati munkát megkönnyítő “lépcsőfok”. Ez a feladatkör elsősorban – a bevezetőmben már említett – sajátosságból következik, hogy ti. a könyvtárak feladataikat csak rendszerben működve képesek ellátni. A központi “szerver” (a nemzeti könyvtár, az országos feladatkörű szakkönyvtárak, a Könyvtári Intézet, továbbá a központi szolgáltatásokat végző intézmények) és a végpont” (a községi és a városi könyvtárak) között szükség van egy regionális szerepkörű “rendszergazdára”, amely ismeri a területén működő könyvtárak tevékenységét és lehetőségeit, s az adott régióban egyrészt közvetíti az országos központi szolgáltatásokat, másrészt a megye területére vonatkozó “központi” szolgáltatásokat biztosít.
Ezeknek a megyei szolgáltatásoknak a konkrét megjelenési formáit területenként a helyi viszonyok és lehetőségek ismeretében lehet meghatározni. Biztos vagyok abban – s ezt az eddigi gyakorlati példák is bizonyítják –, hogy jelentősen eltérő megvalósítási formákat kell kialakítani pl. a nagy lélekszámú s egymástól távol lévő településszerkezetű Hajdú-Biharban, mint a kis lakosú, bokrosan elhelyezkedő településszerkezetű Baranyában, vagy Zalában. A Hajdú-Bihar Megyei Könyvtár ezt a feladatot képes ellátni saját munkatársaival, de minden bizonnyal nem véletlen, hogy Zalában pl. az ellátó rendszerek működtetését továbbra is a városi könyvtárak keretén belül végzik. Lehet így is, lehet úgy is, ez a könyvtárhasználati jog biztosításában szerepet játszó felek megállapodásának kérdése, s nem lenne célszerű jogszabályban előírni bármely forma kötelezőségét. Még bonyolultabb lesz a helyzet a már említett könyvtárellátási térkép elkészülte után, hiszen jelentős hangsúly-eltolódások keletkeznek majd az egyes megyei könyvtárak feladataiban, attól függően, hogy területükön hány település rendelkezik saját könyvtárral, s hány település lakosairól kell “központilag”, tehát megyei szinten, esetleg – megállapodás alapján – városi könyvtárak bevonásával, illetve a már említett “egyéb” technikák kialakításával gondoskodni.
A törvényben rögzített feladatokat éppen ezért a lehető legtágabb formában fogalmaztuk meg. Ezek feltehetőleg alaposan ismertek az itt megjelentek előtt, tehát nem részletezem, viszont fontosnak tartom, hogy e témáról az érintettek részletes szakmai vitákat és tapasztalatcseréket folytassanak, illetve a szaksajtóban jelenjenek meg közös gondolkodásra ösztönző írások, mint pl. Sonnevend Péter cikke a 3K tavaly decemberi számában.
Ezeket a feladatokat a megyei könyvtárak csak akkor képesek ellátni, ha területükről teljes körű helyismerettel rendelkezők, s a települések vezetőivel és könyvtárosaival partnerkapcsolatot alakítanak ki. Ezt segíti elő például a helyi önkormányzatok könyvtári érdekeltségnövelő támogatását szabályozó 15/1998. MKM rendelet is. (Közbevetőleg jegyzem meg, hogy a rendelet módosítására – jogászok javaslatára – jelenleg nem kerül sor, az abban leírtak – pl. a határidők – érvényesek, s mivel a jegyzék még nem készült el – hasonlóan a tavalyi évhez – az adatközlő önkormányzatok részesülnek a támogatásból. Kérem, hogy minden érintett a rendelet alapján járjon el ebben az évben is.) E rendelet készítése során alapelvünk az volt, hogy ezt a támogatást minél nagyobb kör számára tegyük lehetővé. A tömeges támogatás lebonyolításához azonban megfelelő apparátusra van szükség. Választhattuk volna azt a megoldást is, hogy például felveszünk még egy hivatalnokot a minisztériumba vagy bővítjük a Könyvtártudományi és Módszertani Központot. Hogy a tárgyévet megelőző állománygyarapítási adatok területenkénti összegyűjtésével a megyei könyvtárakat bíztuk meg, ezt elsősorban az indokolta, hogy növelni kívántuk a megyei könyvtárak presztízsét a települési önkormányzatok előtt. A rendelet ugyanis – a feladat-előírás mellett – lehetőséget ad a megyei könyvtárak számára, hogy az önkormányzatokkal párbeszédet kezdeményezzenek, hogy az adatbekéréssel egyidejűleg személyes, az adott települési könyvtár helyzetéről szóló tárgyalásokra is sort kerítsenek. S az a polgármester, amelyik azt látja, hogy egy központi támogatáshoz a megyei könyvtáron keresztül juthat csak hozzá, biztos, hogy készségesebben tárgyal a megyei könyvtár vezetőivel könyvtára egyéb kérdéseiről is.
Megállapítható tehát, hogy az elmúlt évben “központi intézkedések” címén a könyvtári rendszer – s ezen belül az egyes megyei hálózatok – működtetéséhez szükséges szakmai fejlesztésekre (informatika, állománygyarapítás, ODR) a törvény alapján jelentős forrásokat sikerült biztosítanunk. Továbbá folyamatosan készülnek – az utóbbi félévben a minisztérium átszervezése miatt ugyan kissé lelassulva, de remélhetőleg ebben az évben gyorsabb ütemben – a törvény végrehajtását segítő jogszabályok (köteles példány, érdekeltségnövelő támogatás, nyilvános könyvtárak jegyzéke, könyvtári szakemberek képzésének, továbbképzésének támogatása, szakértői névjegyzék újbóli szabályozása stb.). Nagy problémát jelent viszont – és ebben a minisztérium gyakorlatilag nagyon keveset tud segíteni – az egyes könyvtárak működtetési költségeinek előteremtése. Folyamatosan próbálkozunk viszont azzal, hogy a működési feltételek javítására (felújítás, eszközbeszerzés, berendezés stb.) felhasználható központi támogatási formákat (cél- és címzett támogatások, területfejlesztési alap) a könyvtárak számára is elérhetővé tegyük.