A bencés monostorok olvasáskultúrája a középkorban

Kategória: 2001/ 6

A művelődéstörténetben ma már szinte közhelynek számít arról beszélni, hogy a középkor Európájának kultúráját döntő módon Nursiai Szent Benedek Regulája, illetve az e szerint a Regula szerint élő monostorok életformája határozta meg. A szinte kizárólagos érvényű Regula a 800-as évektől a kolduló rendek megjelenéséig volt általánosan uralkodó, de éppen ezekben a századokban alakultak ki a későbbi Európát alkotó államok akár a Római Birodalom határain belül, akár azokon kívül, mint Magyarország. Természetesen a keleti egyházhoz tartozó új államok is beletartoztak ebbe a kultúrába, de esetükben az mégis más színezetet kapott a bizánci egyháztól, mint a nyugati keresztény kultúra, A benedeki regula viszont, illetve az abból táplálkozó életforma még szorosabb kapcsolatban állt a keleti szerzetességgel, hiszen a Regula is hivatkozik “Szent Vazul Atyánk”, azaz Nagy Baszileiosz tanítására:

A magyarországi kultúrának a bencés szellemiségű szerzetességgel való kapcsolatára nagyon jellemző példákat vonultatott fel a Pannonhalmán rendezett két kiállítás: 1996-ban a Mons Sacer – Pannonhalma 1000 éve, jelenleg pedig a Paradisum plantavit címet hordozó kiállítás a középkori Magyarország bencés monostorairól.

Rövid referátumunkban ennek a kultúrának egy kis szeletével kívánunk foglalkozni, az olvasás kultúrájával. Természetesen ahogy másban sem, ebben sem hozott forradalmi újítást Benedek tanítása, hiszen a könyv és az olvasás ugyanúgy jelen volt a görög-római kultúrában, mint a keresztény egyházban és abban a vallásban, amelyben ez született, a zsidó vallásban.

Mégis új és jelentős Benedeknek az olvasással kapcsolatos minden rendelkezése. Hiszen akkor tette monostorait az írás és olvasás otthonaivá, amikor a népvándorlás új, Európába törekvő népei magas szintű, de döntően nem írásos kultúrát hoztak a Római Birodalom volt provinciáiba, illetve a limeseken kívül eső területekre.

A Regulában az olvasásnak két fajával találkozunk: a közös olvasással vagy másként felolvasással és az egyéni olvasással.

A felolvasás legfőbb alkalma az imateremben végzett zsolozsma volt. Hétköznapokon három olvasmányt olvastak fel a Szentírásból és az egyházatyák műveiből, vasár- és ünnepnapokon háromszor négy olvasmány hangzott el, ezekhez járult még az apát által felolvasott evangéliumi szakasz. A többi imaórában az általában rövid olvasmányt könyv nélkül mondta el a fölolvasó.

A közösségi olvasás második fontos helye az ebédlő (refektórium), ahol a testvérek közös étkezése alatt végig olvastak. A zsolozsmán és étkezésen kívüli harmadik alkalom pedig a napirendben előírt, az esti imaórát (Vesperás) vagy a vacsorát követő közösségi együttlét, amely felolvasással telt, és egészen a befejező imaóra (kompletórium) kezdetéig tartott.

Nyári időben 10 órától a Sexta elimádkozásáig, azaz délig volt kötelező a szerzetesek számára az egyéni olvasás, télen pedig reggel nyolc óráig. A nagyböjti időt kivéve – arra külön szabályok érvényesek-ebéd után pihenőt ír elő a Regula, azonban “ha valaki olvasni akar, akként olvasson magában, hogy mást ne zavarjon”. Vasárnaponkint a testi munka helyét is teljesen az egyéni olvasás foglalja el, kivéve természetesen azokat, akik a közösséget szolgáló munkára vannak rendelve.

Ha nehéz is pontosan meghatározni az olvasás napi összes idejét, a monostorok lakói biztosan naponta több órán át hallgattak fölolvasást, illetve olvastak ők maguk.

Természetesen fölmerül a kérdés: mit olvashattak és mit nem olvashattak a szerzetesek. A Regula 9. fejezete egészen pontos választ ad a kérdésre: “Olvassák … mind az Ó-, mind az Újszövetség isteni tekintéllyel bíró könyveit és azok magyarázatait, melyeket a neves és igazhitű katolikus szentatyák készítettek.” Ezek voltak a zsolozsma olvasmányai. Az esti fölolvasáson Cassianus Collationes (Beszélgetések) című műve, a Vitae Patrum (Az Atyák élete), esetleg valami más könyv szerepelt, amin épültek a hallgatók. A Regula egy más helyen cím szerint megemlíti még Benedek Baszileiosz Reguláját, illetve a szerző nélküli Instituta vagy Institutiones című munkát, a címet talán szerzetesi rendtartás szóval lehetne magyarra fordítani.

A hit védelmében természetesen alkalmaz Nursiai Benedek cenzúrát, amikor nem engedi meg a monostorokban az eretnek tanítások olvasását vagy fölolvasását. Viszont szerepel egy másik tiltás is: vacsora után, azaz lefekvés előtt ne olvassák a Heptateuchust, sem pedig a Királyok könyvét, vagyis az ószövetségi Szentírás sok véres eseményt tárgyaló történeti könyveit, mert a gyenge lelkeknek nem lesz hasznára, ha ebben az időben a Szentírásnak ezeket a könyveit hallgatják. De más időben (vagyis az éjszakai zsolozsmán, amely után már nem feküdtek le a szerzetesek) ezeket is olvassák. Talán nem tévedünk, ha ebből a tiltásból a szerző, Benedek lélektani ismereteire következtetünk.

Mindenképpen olyannak kell lennie a felolvasandó szövegnek, amelyen “épülnek a hallgatók”. Persze ez nem csupán az olvasásra kijelölt szövegtől függ, hanem attól is, hogy ki olvas föl, ezért olvashatjuk ezt a kritériumot a felolvasó kiválasztásánál: “Csak olyanok olvassanak, akik a hallgatók épülésére szolgálnak – qui aedificant audientes.” Mivel ennyire fontos a felolvasó személye, csak az olvashat, aki meg tud felelni ennek a feladatnak, s akinek éppen ezért az apát megparancsolja. Az szinte természetesnek tűnik ezek után, hogy nem olvashat az a szerzetes, akinek bármilyen büntetése van, például el van tiltva a közös asztaltól.

Viszont az, aki megbízást kapott az olvasásra, kell, hogy tudatában legyen az ezzel a feladattal járó felelősségének. A könyv, helyesebben a felolvasandó szöveg iránti tiszteletet fejezi ki már az is, hogy az imateremben középen, egy állványra helyezett könyvből kellett felolvasniok a szerzeteseknek. Az olvasás és az olvasott szöveg iránti tiszteletet Benedek a Regula 47. fejezetében három magatartásformával fejezi ki: a felolvasónak feladatát alázattal, komolysággal és szent félelemmel kell végeznie: humilitate, gravitate et tremore. A humilitas azt szolgálja, hogy a felolvasó tudja, ő csak eszköz a könyv mondanivalójának a közvetítésében; a gravitas adja az ünnepélyességet, a kimértséget, a színészkedés és a tréfálkozás elkerülését; a tremor, a reszkető félelem pedig az ember gyöngeségét fejezi ki a feladat súlyával szemben.

Benedek az olvasást, amelynek minden tekintetben ilyen nagyjelentőséget tulajdonít, az imádság és a munka mellé helyezi. Ha nem kötelezne bennünket is a gravitas, a bencéseknek tulajdonított jelszót: Ora et labora! megtoldanánk ezzel az imperatívusszal: Lege! Ora, labora et lege! Imádkozz, dolgozz és olvass! “A tétlenség, mondja Szent Benedek, a lélek ellensége. Ezért a testvérek a megállapított időben foglalkozzanak testi munkával, más órákban pedig szent olvasmányokkal.”

Aki nem olvas vagy nem szeret olvasni, azt a rendalapító Benedek súlyos jelzőkkel illeti: acediosus, desidiosus, neglegens, sibi inutilis, magyar megközelítésben: rest a jóra, lusta és semmittevő, hanyag és még önmagának is haszontalan. Nem teszi hozzá a Regula, de ez az utolsó jelző értelmileg kiegészíthető a következőkkel: ha önmagának haszontalan, akkor még inkább haszontalan a közösség számára; ha olvasunk, hasznos tagjai vagyunk közösségünknek, ha nem olvasunk, haszontalanok. Ezért a csendes olvasás idején egy idősebb testvér körüljár a monostorban, ellenőrzi, hogy nincs-e olyan szerzetes, aki olvasás helyett henyél vagy pletykál (vacat otio aut fabulis), aki nem akar vagy nem tud olvasni, végül aki másokat is zavar az olvasásban.

Talán a Regulának egy, a lectio szóhoz tett jelzőjével lehet kifejezni összefoglalóan mindazt, amit Benedek az olvasásról tart: lectio divina – isteni, szent olvasás és olvasmány: az olvasás transzcendens, isteni dolog.

Érdemes egy konkrét esetet közelebbről is megnézni a Regulában. A 38. fejezet a heti felolvasókról szól, vagyis arról a testvérről, aki vasárnaptól szombatig az ebédlőben olvas fel. Az első parancs: ne ragadja senki csak úgy alkalomszerűen kezébe a könyvet, hogy olvasson belőle, hanem a kijelölt testvér kezdje meg vasárnap a feladatát. A mise és az áldozás után kérje mindannyiunk imádságát, hogy Isten vegye el tőle a felfuvalkodottság szellemét, s miután áldást kapott, kezdje meg felolvasói munkáját. Tehát az apát rendelkezése, a testvérek imádsága és Isten áldása szükséges a felolvasás feladatának a teljesítéséhez. De Benedek apátúr testi erőről is gondoskodik a felolvasó számára: “a felolvasó testvér, mielőtt elkezdene olvasni, kapjon egy kis kevert bort a szentáldozás miatt, és hogy ne essék nehezére elviselni a böjtölést.”

Alkalom a rendkívüli felolvasásra a vendég érkezése. A vendéget mindig mint Krisztust kell fogadnia a közösségnek. Szolgálatkész szeretettel kell elébe sietni, majd imádság után békecsókot váltani vele. Ezután ismét közös imádság következik, majd leül vele az elöljáró vagy egy szerzetes, felolvasnak a vendég előtt a Szentírásból, s csak ezt követően lesznek iránta teljes szeretetszolgálattal.

A monostorba belépni kívánó novícius előtt egy év folyamán háromszor olvassák fel a Regulát, hogy tudja, mire vállalkozik. (Érdemes volna elgondolkodni azon, hogy ez a gyakorlat: nem a novícius olvassa el maga, hanem úgy olvassák fel előtte, milyen célt szolgált, és miért maradt meg például a bírói gyakorlatban, az ítélet felolvasásában. Valószínű, már Benedek is tudta, hogy nem minden olvasni tudó olvas értelmesen, s hogy igazában a felolvasott szöveg hatékonyabb.)

Sokszor idézett helye a Regulának a 48. fejezetnek az a bekezdése, amely a nagyböjti olvasmányról szól. Erre a szent időre minden szerzetes kap egy könyvet a könyvtárból, s azt “per ordinem” és “ex integro” el kell olvasnia. Ez a két kifejezés többet jelent, mint a magyar fordításban szereplő “elejétől végig”. Per ordinem, azaz meghatározott rendben, valamint teljes egészében, teljes mélységében is. Ha ez a könyv esetleg csak a Biblia egy könyve volt-a bibliotheca szó többször Bibliát jelent –, akkor is sok műfajjal találkozott ennek az olvasmánynak a kapcsán az olvasó szerzetes: pl. lírai alkotásokkal a Zsoltárok könyvében, történeti művekkel a már említett Heptateuchusban, novellával Tóbiás könyvében, a hellenista erkölcsbölcselet kérdéseivel a Bölcsesség-könyvekben. S ha ezt figyelembe vesszük, nem mondhatjuk, hogy teljesen egyoldalú lett volna a szerzetesek számára elérhető könyvállomány, bár ún. világi könyvek ekkor még valóban nem voltak a monostorok könyvtáraiban. Viszont a témájuk tekintetében vallásos műveknek számító könyvek olvasása a 49. fejezet értelmében bűnbánati cselekedet is lehet.

Vajon szívesen megtartották az olvasásra vonatkozó előírásokat Szent Benedek szerzetesei, és szerettek olvasni? Ahol a Regula arról beszél, hogy a szerzetes nem fogadhat el ajándékot, s nem tarthat magánál semmit saját tulajdonul, a példának felsorolt tárgyak a következők: kódex, írótábla és íróvessző. Ez azt mutatja, hogy ezek voltak a szerzetesek kedvelt dolgai, amelyek birtoklásáért még a szabályokat is áthágták. Egy másik helyen pedig ezeket a kihágásokat elkerülendő azt rendeli a Regula, hogy az apát adjon meg a szerzeteseknek minden szükségeset (necessaria), és a példaként felhozott dolgok között ott van az írótábla és az íróvessző. Könyvet természetesen csak az említett nagyböjti időben kaptak a szerzetesek egyéni olvasásra. És nyilván ezekre a könyvekre is érvényes az, amit Benedek a monostor gondozójával szemben támasztott igényként említ: a monostor minden fölszerelését és minden vagyonát úgy tekintse, mint az oltár szent edényét. A két előírás összevetése arra mutat, hogy az első időktől kezdve a könyvtári nyilvántartás egy bizonyos formája jelen volt már a VI. századi monostorokban.

A könyvnek, az írásnak és az olvasásnak ez a tisztelete uralkodott a monostorokban a következő századokban is, amikor egész Európát behálózták a bencés lelkiségű monostorok. Ezekben neves és kevésbé ismert scriptoriumok dolgoztak, s rajtuk keresztül eljutottak Európa országaiba nem csupán a Benedek által ajánlott igazhitű szerzők ajánlásai, hanem a pogány, azaz görög-római klasszikusok művei is.

Álljon itt befejezésül néhány kiragadott példa a középkori Európa monostoraiból annak bemutatására, hogy az olvasásnak ez a rendje és a szövegnek ez a tisztelete megmaradt a bencés monostorokban.

A Cluny-i Szokások (Consetudo Cluniacensis) előírásai közül idézzük a felolvasó felkészülését: “az evangélium után átvéve a könyvet, amelyből fel kell olvasnia, vonuljon át a kis kórusba, s ott fordítsa figyelmét arra, amit majd olvasnia kell.” A Hirsaui Rendtartás (Constitutiones Hirsaugienses) megemlíti, hogy az “armarius”-nak (könyvtárosnak) meg kell hallgatnia az előírt helyen és időben a kijelölt felolvasót, még az apátot is, de hogy mikor és hol, azt az apát dönti el. A hirsaui szellemű kolostorokban így imádkoztak a felolvasóért: “Kérünk, Urunk, fordítsd el ettől a szolgádtól az elbizakodottság és a tudatlanság szellemét…”

A karthauzi II. Guigo (†1188) a lélek három gyakorlatát ismeri: az olvasást, az elmélkedést és az imádságot. Hogy az ördög ne találja a szerzetest tétlenül, az vagy imádkozzon, vagy olvasson, vagy dolgozzon. Egy neki tulajdonított könyvben (Scala Paradisi) ezt olvassuk: a hallgatás valamiképpen hozzátartozik az olvasáshoz. Ezért azt szoktuk mondani, hogy nemcsak azokat a könyveket olvastuk, amelyeket mi magunk magunknak vagy másoknak elolvastunk, hanem azokat is, amelyeket a tanítóinktól hallottunk.

A farfai Rendi fegyelem (Disciplina Farfensis)a XI. század végéről hoz egy, a nagyböjt kezdetén készített jegyzéket, amely felsorolja a szerzeteseket név szerint, s hogy melyik milyen könyvet kapott elolvasásra.

Egy mondatban szeretnék utalni azokra a könyvjegyzékekre amelyek a bencés monostorokban reánk maradtak, legyen például szó Sankt Gallen nagyon korai, több száz kötetet felsoroló állományáról vagy a pannonhalmi 80 kötetről, amelynek címét a monostor fennállásának 90. esztendeje körül jegyezték föl, közvetlenül “az oltár szent edényei után”.

És mi maradt ebből a gyakorlatból korunkra? A bencés apátságok jelentős könyvtárairól most nem kívánok szólni, arról viszont igen hogy a szerzetesek ma már kapnak saját használatra könyveket. Naponta kell olvasniok a Szentírást és egyéb teológiai-vallásos könyveket, a zsolozsmán és az ebédlőben pedig naponta hallgatják a felolvasó testvért, aki a Szentírásból, a Szentatyákból és más könyvekből olvas föl, hogy épüljenek a hallgatók. De évente háromszor felolvasás formájában olvassuk a Szent Benedek Reguláját, aki monostora számára írt Regulájában megteremtette a későbbi Európa olvasáskultúráját.

Címkék

(1) (1) (1) (1) (1) (12) (1) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (20) (1) (18) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (10) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (18) (6) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (11) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (2) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (33) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (6) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (4) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (62) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (4) (1) (11) (11) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (43) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (8) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (9) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)