Amikor 2000-ben elkészült a Nyugat digitális változata, egyszerre új perspektívák nyíltak meg a kutató és az érdeklődő nagyközönség előtt egyaránt. Én akkor, nyolc évvel ezelőtt, külföldön éltem, ott fogtam először a kezembe a papírtasakban megbújó lemezt, amelyet a millennium évében a külföldi magyar intézeteknek, egyetemi hungarológiai tanszékeknek eljuttatott az akkori kulturális kormányzat. Hathetente volt két-három napom, amit itthon töltöttem, s ha a Nyugatra voltam kíváncsi, el kellett zarándokolnom egy komolyabb könyvtárba, hogy hozzájuthassak az évek szerint egybekötött számokhoz.
Emlékszem, nem hittem a szememnek, a tasakon ez állt: Nyugat 1908-1941. Egy irodalmi legenda digitálisan (Budapest, Arcanum Adatbázis, 2000). Lehetséges volna, hogy ezen a lemezen minden rajta van? És hogy ez a minden nemcsak elfér a tenyeremben, de pillanatokon belül olvashatok is belőle? (Még nem tudtam, hogy a CD anyaga, megjelenésével szinte egyidőben on-line is elérhetővé vált az akkori Magyar Elektronikus Könyvtárban.)A digitális Nyugat megalkotói azt a digitalizálási elvet követték a folyóirat archiválásakor, amely csak a tartalmat reprodukálja, a folyóirat eredeti külalakját csak az egyes számok címlapjai, esetleg némely felhasznált vizuális elem (pl. Beck Ö. Fülöp Mikes-emlékérme) tükrözteti. Merész döntés volt ez, merészebb, mint más digitalizálandó forrás esetében, hiszen a Nyugat minden száma egyúttal kultikus tárgy (gyűjtők vágyának tárgya), s mint ilyen, látványként is él bennünk. Mint legenda ugyan megfoghatatlan, de az is el tudja képzelni, mert már hallott róla, aki sohasem látta. Legendává ugyanakkor azért válhatott, mert sziklakemény érték volt. 1941-ben, Babits halálával hirtelen, búcsú nélkül ért véget, mégsem maradt torzóban, mert szoborszerűen volt egész. A “Nyugat kora” idővel irodalomtörténeti kategóriává vált, holott nemzedékei számos egymásnak ellentmondó poétika hordozói voltak. Mivel az értékek folytonosságának ígérete volt, a végét sokan nem akarták elfogadni. Szellemi örökösei folytatni próbálták, de a Magyar Csillaggal már valami más született. Ottlik Géza írt a Nyugatot a második világháború utolsó napjaiban újraindítani kívánók lelkes szándékról, akik a tervezgetéssel az elmúlt évek borzalmait követő békét kezdték meg. Mintha csak akkor lehetett volna elhinni, hogy tényleg beköszöntött a béke, ha az egy világégést már túlélt Nyugat is újraindul. Ottlik talán azért tépte darabokra évekkel később a soha meg nem jelent új szám anyagát, a hiába összegyűjtött kéziratokat, mert egyszer csak rádöbbent: a Nyugat folytathatatlansága a vágyott béke tartós távollétét jelenti, még akkor is, ha már nem dörögnek a fegyverek.
Minél szélesebb körben hozzáférhetővé tenni a múlt értékeit – szép cél egy jelenkori vállalkozás számára. Egyúttal hasznos feladat, még ha a jelen közben néma is marad, nem fűzi hozzá a múlthoz saját gondolatait, nem emeli ki belőle a számára fontosat. (Ezért is hathat némiképp disszonánsnak a digitális változat szerkesztőjének túlzottan hangsúlyos helyen, közvetlenül Ignotus eredeti bevezetője után következő előszava.)
A Nyugat digitális változata nem ítélkezik így nem is szelektál, hanem egységben őrzi meg és mutatja fel a folyóiratot – készítői nem egy újabb antológiát állítottak össze a Nyugatban megjelent legértékesebb írásokból. Mert nemcsak a hagyományos nyomtatott kiadványok terjedelmi korlátai miatt született korábban több Nyugat-antológia, hanem azért is, mert volt miből szelektálni. Hiszen a Nyugatról, amely bár önmagában is érték volt, sokan elmondták már, hogy az esztétikai minőség elvét, önnön védjegyét még ennek a lapnak sem sikerült minden esetben érvényesítenie – olvasói szép számmal találhatnak benne kevésbé értékes (papír- vagy újabban html-) oldalakat.
A hétköznapokhoz kötődő értékmegőrzés és értékterjesztés folyamatos munkája mellett, ünnepeink alkalmával lehetőségünk nyílik megállni és elgondolkodni, mit is jelentenek számunkra jeles napjaink. Az évfordulók értelmét éppen az adja meg, hogy az emlékezés alkalmával megfogalmazhatjuk az ünnepelthez fűződő viszonyunkat. Könnyen lehet, hogy az évforduló apropója híján ez elmaradna. Emlékezve, a bennünk élő múltat felidézve az önkifejezés örömével ajándékozzuk meg magunkat, és eközben részesévé válunk a kollektív emlékezés folyamatának.
Az évfordulók megünneplése miatt sokan berzenkednek. Érvük általában az, hogy az évforduló külsődleges szempont, és ritkán esik egybe a mű valódi aktualitásával. Ráadásul óhatatlanul átpolitizált, ezért irányzatos, hamisító. Ebből adódik a végső következtetés, hogy inkább védekezni kellene a kultuszt erősítő ünnepi alkalmak ellen, semmint részt venni bennük. Az évfordulós emlékezéssel rendszerint együttjáró kultusz mindazonáltal nem jelent feltétlenül rosszat, elítélendőt.
A digitális Nyugattal szemben az OSZK Nyugat 100 ünnepi honlapja az évfordulós emlékezet tipikus példája. Bár a digitális Nyugat esetében is találkozhatunk kultikus elemekkel, ilyen, mondjuk, egy másik évfordulóhoz, a magyar millennium évéhez való kapcsolása, mégis nagyobb számban jellemzik kultuszromboló mozzanatok, mint például a puszta tartalom átvétele, az eredeti vizuális elemek eltörlése stb. A Nyugat-honlap készítői ezzel ellentétben nem a Nyugat jelenkori demisztifikálására törekszenek, hanem éppen ellenkezőleg: szeretnék ébren tartani vagy felébreszteni egykori kultuszát. A Nyugat egykori mágikus erejét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy többek tanúsága szerint egyfajta belépőként szolgált az irodalomba – ha a szerkesztő jóváhagyta az írás közlését, az a szerző számára felért egy beavatási szertartással. Szabó Lőrinc így írt erről Tücsökzene című versciklusában: “Nehéz hét volt, és rettentő a tét: / az egész jövő, az önbecsülés, / a remény, hogy leszek valaki, és / kiküzdöm kis helyem a nap alatt. / S még nehezebb e hosszú pillanat, / a döntés. Vártam. Mint öreg szemét, / könyvek porlódtak, papír, szanaszét / lócán, állványon, a folyóirat / kötegei, szétesve s a falak / mentén, mindenütt. Bent léptek. Ez Ő? /Ajtó nyílt: “Tessék, a következő!”
A küszöb, amelyet Szabó Lőrincnek át kellett lépnie, hogy Babits színe elé kerülhessen, ma már ilyen módon nincs jelen a kortárs irodalmi közéletben. Éppen a küszöböket, korlátokat megszüntető világháló volt az egyik olyan médium, amelyik ezt eltörölte. Hiánya viszont létrehozta a nosztalgiát egy olyan világ iránt, amelyről feltételezhető, hogy szavainak megvolt még a tétje és a súlya. Azonban a világháló vissza tudja varázsolni, ha nem is magát ezt a világot, de legalább ennek az illúzióját.
A Nyugat-honlapra műfaját tekintve a virtuális antológia megnevezés illik a leginkább. De mit is jelent ez az elnevezés? Nem pusztán on-line elérhetőségű szövegek gyűjteményét, hiszen a virtuális világ nyújtotta lehetőségek egyike a multimédiás elemek jelenléte is. Ilyen elemeket pedig a napról napra gyarapodó honlapon szép számmal találhatunk. A virtuális antológia tehát tartalmában sokrétűbb a hagyományos antológiáknál. Bármely antológiához hozzárendelhető hívószavak, továbbá a reprezentativitás és a válogatás kritériumai is. Amíg a digitális Nyugat a folyóirat tartalmát reprodukálja, amikor mind a harmincnégy évfolyamát megjeleníti, addig a Nyugat-honlap egyszerre merít egyfelől szűkebb, másfelől lényegesen tágabb mederből. Szűkebb ez a meder a folyóiratként, s tágabb a szellemi közösségként felfogott Nyugat szempontjából. A digitális Nyugattal ellentétben a honlap válogat a folyóirat tartalmából (lásd például a Kronológia menüpontnak a Nyugat emblematikus publikációit és tematikus számait behívó megkattintható tételeit), s a válogatás során kiemeli a reprezentatívnak ítélt elemeket (a Galériák – Címlapok menüpontban és arculatváltásokat, a változó tipográfiát jelző borítólapokat). A Nyugatot mint szellemi közösséget pedig a száztíz, a folyóirat történetében kisebb-nagyobb szerepet játszó alkotó képviseli, aki egész életműve jelzésével van jelen a honlapon.
A reprezentativitás kritériuma érdekes szembesülésekre nyújtott lehetőséget a honlap szerkesztői számára. A Nyugat-honlapot gyűjtőhonlapnak, hivatkozási gyűjteménynek szántuk. Tervünk az volt, hogy ezen a tematikus oldalon felmutassuk a már létező értékes on-line tartalmakat. Ennek során azonban éppen a szöveges tartalmak esetében különböző nehézségekkel kerültünk szembe. Egyfelől a honlap tengelyét képező alkotók tág merítésű listájához aktuális, válogatott primer és szekunder bibliográfiákat szerkesztve a hazai on-line katalógusok nehezen kezelhetőségének problémájába ütköztünk. A könyvtáros szakmabeliek számára talán ugyan minden esetben értelmezhető, ámde hiányos címleírások már egy bibliográfusnak sem mindig kellően informatívak. Egy konkrét példával élve: Karinthy Frigyes összegyűjtött művei 2000-ben indult sorozatának szűkebb bibliográfiai leírásához, azaz például a sorozat több kötetből álló egységei belső számozásának, az egyes kötetek cím szerinti tartalmának megállapításához egyetlen hazai on-line könyvtári katalógus címleírása sem volt elegendő. A hiányos adatok pótlására a virtuális világban ugyan megmaradva, de mégis “külső” segítséget kérve végül egy internetes könyvkereskedő cég címleírása és a borítólap beazonosítása révén kerülhetett sor. Másfelől további nehézséget jelentett, hogy az egyes bibliográfiai tételekhez rendelhető on-line tartalmak igen gyakran nem feleltek meg az eredeti nyomtatott forrásnak. Nem arra a nem pusztán textológiai szempontból elgondolkoztató tényre gondolok, hogy a folyamatos és gyors javítás lehetősége ellenére mind a digitálisan keletkező, mind pedig a digitalizált szövegek esetében soha nem látott szövegromlás következett be, hanem elsősorban arra a digitális szövegeket teljesen új dokumentumként kezelő szemléletre, amely megengedi, hogy az eredetileg nem digitális keletkezésű, azaz digitalizált szövegek szerkezetükben is eltérjenek nyomtatott forrásuktól. Ezért esetenként “válogatás” címszó alatt egy-egy tételnél több linket is meg kellett jelenítenünk, a logikus egy helyett. Ez azonban korántsem teljesen elterjedt példa a digitális gyűjteményekben, a MEK gyűjteményében található a fent leírtak számos ellenpéldája is, például Ady Endre művei kritikai kiadásának néhány kötete, amelynek elektronikus változata éppen azáltal nyújt többet a papírkiadásnál, hogy a jegyzetapparátus adatait a digitális technika segítségével egy kattintással elérhetővé teszi. Azaz az elektronikus változat úgy tesz hozzá az eredeti nyomtatott változathoz, hogy közben nem vesz el belőle.
Végezetül minden bizonnyal felmerülhet a fenti dokumentumproblémák kapcsán az itt most megválaszolatlanul hagyott és még jó ideig viták tárgyát képező kérdés, hogy kik alkotják a digitális szövegtárak, illetve az ezekből építkezni kívánó virtuális antológiák – mint amilyen a Nyugat-honlap is – olvasótáborát? És igazodnia kell-e az ezeket a gyűjteményeket szervező elveknek az egyébként is igen sokrétű olvasótábor igényeihez, avagy a nehézségek ellenére minőségi tartalomszolgáltatással képes-e felvállalni az igények formálásának feladatát is?
FORRÁSOK
A digitális Nyugat a Magyar Elektronikus Könyvtár korábbi változatában:
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/nyugat/
A digitális Nyugat ma az Elektronikus Periodika Archívumban:
http://epa.oszk.hu/00000/00022/ és http://epa.oszk.hu/nyugat
Ottlik: A Nyugatról. In: Próza, 1980:
http://mek.oszk.hu/01000/01003/01003.htm#55
A digitális Nyugatot bevezető két cikk egy lapon: Ignotus: Kelet népe; Kokas Károly: Nyugat, egy irodalmi legenda – digitálisan:
http://epa.oszk.hu/00000/00022/ismerteto.html
Az Országos Széchényi Könyvtár NYUGAT 1908-2008 ünnepi honlapja
http://nyugat.oszk.hu/
Szabó Lőrinc: Tücsökzene, 239. A szerkesztő elé:
http://mek.oszk.hu/01000/01068/01068.htm#239
Ady Endre Összes Versei III.: 1906. jan. 28.-1907., s. a. r.: Koczkás Sándor és Kispéter András, Akadémiai, 1995 (kritikai kiadás):
http://mek.oszk.hu/05500/05552/
Ady Endre Összes Prózai Művei II.: 1901. május-1902. február 2., (2. átd. kiad.), szerk.: Koczkás Sándor, Argumentum-Akadémiai, 1992 (kritikai kiadás):
http://mek.oszk.hu/05500/05551/
Ady Endre Összes Levelei I.: 1895-1907, s. a. r. és a jegyzeteket írta: Vitályos László, Argumentum-Akadémiai, 1998 (kritikai kiadás):
http://mek.oszk.hu/05500/05565/