Mi van a megaadatbázisok keresőmaszkja mögött?

Content evaluation of textual CD-ROM and Web databases (magyar) Szöveges CD-ROM és webes adatbázisok tartalmának elemzése [hálózati elekronikus mu] / Jacsó Péter; ford. Murányi Péter. – Budapest : Könyvtári Intézet: Magyar Elektronikus Könyvtár, 2005. URL: http://mek.oszk.hu/03000/03040 Formátum-változatai: Html. – ISBN 963-201-617-3 URL: http://mek.oszk.hu/03000/03040/html/ Pdf. – 299 p. – ISBN 963-201-618-1 URL: http://mek.oszk.hu/03000/03040/03040.pdf MsWord. – 299 p. URL: http://mek.oszk.hu/03000/03040/03040.doc További zip-pel csomagolt verziók: html, pdf, MsWord, a képanyag gif fájlokban.

Könyvtári-információtudományi szakkönyvkiadásunkról egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy bővelkedik monográfiákban, s különösen nem szakirodalmi fordításokban. Ritkaságnak tekinthető hát Jacsó Péter 2005 őszén magyar nyelven, elektronikus formában közzétett könyve. A Magyarországról elszármazott szerző a Hawaii Egyetem informatikai tanszékének professzora Honoluluban. A mű eredetileg angolul íródott¹, magyarra Murányi Péter ültette át Szöveges CD-ROM és webes adatbázisok tartalmának elemzése címmel. A kiadás a Könyvtári Intézet közreműködésével valósult meg, az elektronikus közreadást, a folyamatos hozzáférést pedig a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) biztosítja, többféle digitális dokumentumformátumban. Oldalszámokkal ellátott változata kettő van: egyik Adobe Acrobat Readerrel olvasható pdf, másik MsWord formátumú. A két változat tördelése megegyezik, fájlformátumuktól eltekintve egyformák. Mindkettő alkalmas arra, hogy hivatkozható verzióknak tekintsük őket: az elektronikus megjelenésű mű szöveghelyeire a hagyományos módon, az oldalszámok megadásával utalhatunk.² A harmadik, html változatban közzétett szöveg fejezetenkénti szövegtestekben olvasható a képernyőről, hagyományosan nem hivatkozhatunk rá, ellenben e változatban a hipertext hivatkozások elevenek, így a külső forrásokat könnyűszerrel bevonhatjuk a könyv szövegtörzsének bűvkörébe. A mű tömörített csomagolású változatokban is letölthető. 336 illusztrációja különálló tömörített mappában, gif képekben is rögzítve van.
A teljes művet érteni szándékozó és elemezni kívánó olvasáshoz természetesen  elkerülhetetlen az egy híján háromszáz oldal szöveg kinyomtatása, összefűzése, azaz könyvszerűvé tétele. E recenzió így egy, a pdf fájl műanyagspirál-gerincű könyvvé fűzött, költségtakarékossági meggondolásokból, két oldalt egy A4-es papírméretre printelt példánya, valamint az eredeti, angol nyelvű nyomtatott könyv kézbevétele alapján készült.     
A Jacsó-könyv műfaját tekintve is ritkaság: monografikus adatbázis-kritikának, adatbázis-elemzésnek nevezhetjük. A szerzőt több mint egynegyed százada foglalkoztatják az adatbázisok progressziói, anomáliáik diagnosztikája és e vizsgálatok eredményeinek publikussá tétele. A kórlapokra – mint ahogyan azt a könyv bevezető ajánlásából megtudjuk – sokszor maguk a szolgáltatók is kíváncsiak. Jacsó adatbáziselemzési-műveltség terjesztést is végez kitartó türelemmel: több folyóiratban találkozunk számára külön fenntartott rovattal. Ezek a Jacsó-írások rövidebb-hosz-szabb, frappáns, publicisztikus cikkek vagy rendszeresen végzett elemzések eredményeit bemutató, azokat összegző tanulmányok. Cikkeinek összesített számát nehéz fölbecsülni, elképzelhető, hogy számuk az ezer felé közelít. A Peter’s Picks and Pans az Online folyóirat rovata, amelyben „Péter” – a produktumok minőségi jellemzőinek megfelelően – dicsér és korhol, a Jacsó által kedvelt alliteráció kedvéért szabadon így is mondhatnánk: „Péter dicsér és dorgál”. Az Information Today-ben Cheers and Jeers for xx  címmel az elmúlt év három-három legjobbnak ítélt, illetve leginkább elmarasztalt adatbázisa kerül bemutatásra. A Thompson Gale nagyszabású elektronikus információ-, tartalomszolgáltató és kiadó honlapján, a Peter’s Digital Reference Shelf rovatban, havonta olvashatók Jacsótól különféle ismertetők, ajánlások, kommentárok a tartalomszolgáltatók és e-kiadók újdonságairól, fejlesztéseiről.³ Egy kis merészséggel azt is állíthatjuk, hogy olvasmányos, népszerűsítő, meghökkentő metaforákkal megmosolyogtató, ugyanakkor széles körű empirikus adatok értékelésére alapozó folyóiratcikkei, sajátos retorikájukkal – a napilapok nagyra be-csült, irodalmi értékeket magukon viselő tárcáinak analógiája nyomán – amolyan szaktárcák.
A sajátos Jacsó-stílus és -módszer az adatbázisokat elemző nagyobb méretű művébe, az angolul 2001-ben megjelent könyvébe is bevonult. A könyvtárosoknak, információs szakembereknek, adatbázis-kritikával foglalkozóknak ajánlott kiadványból az érdeklődő sok hasznos információt szerezhet a gigantikus adatbázis-monst-rumok igazi, Janus-arcáról, jacsói kifejezéssel: anatómiájáról. A szakember ötleteket szerezhet elemzési eljárásokra és a szisztematikus elemzés fortélyait is ellesheti, a bőséges szakirodalmi megalapozottságra támaszkodva pedig kitekinthet a témakörrel kapcsolatos kutatásokra, eredményekre.
A tizenkét fejezetre tagolt könyv az adatbázisok létrejöttétől, általános jellemzőik feltárásán keresztül az egyre kisebb részletekre kiterjedő elemzési módszerekig öleli fel a minőségi vizsgálat folyamatát, alkalmazható módszerét. Teszi mindezt annak érdekében, hogy a felhasználó helyesen dönthesse el, melyik méregdrága adatbázist érdemes megvásárolnia, ha pedig már megvásárolta, illetve előfizetett rájuk, akkor világosan megítélhesse, vajon megfelelnek-e elvárásainak és a kitűzött céloknak.
A fejezetek tartalmuk szerint a következőkre terjednek ki:

• az adatbázistermékek fajtái, létrehozói és kiadói;
• a tartalmi elemzés általános szempontjai kutatástörténeti áttekintéssel;
• a szakterületi hatókör;
• az adatbázis dimenzióinak feltárása (méret; időbeli kiterjedés és mélység; frissesség);
• a feltárt források (a különféle dokumentum-típusok reprezentálásának módja; a magfolyóiratok repertorizálásának mértéke, rendszeressége; földrajzi feltártság; nyelvi megoszlás);
• a rekord tartalma (bibliográfiai adatok minősége; az ún. „értéknövelő” informá-ciótartalom);
• pontosság;
• az indexfájlokba rendeződő keresőelemek alaki konzisztenciája (egységesítés, autori-zálási adattörzsek);
• a teljesség mértékének mérése;
• a tárgyi indexelés minősége;
• a referátumok minősége;
• az ár.

A kezdő szakaszokból érdemes kiemelnünk az érintett fogalmak (adatfájl, adatfájl-előállítók, adatbázis, adatbázis-kiadók, adatbázis-készítők, keresőszoftverek, adatbázis-szolgáltatások) megkülönböztetését a termékek jellemzőinek leírásán keresztül, az előállítás műveleteinek vázolásával és az e folyamatokban részt vevő piaci szereplők – szolgáltatók és szolgáltatásokat igénybe vevők – bemutatásával. Érzékelhetőkké válnak a tartalomszolgáltatás bonyolult, üzleti-tartalomipari szférákon belüli összefonódásai az adatfájl-előállítóktól az aggregált, több különböző szakterületi adatfájlt felvásárló és ömlesztő adatbázis-kiadókig és online szolgáltatókig. A bipoláris piaci szférában a szolgáltatók az előfizetési feltételek teljesítésétől függően „bérbe” adják a fogyasztóknak (a használóknak) a „bérelni” kívánt adatbázisrészeket. Fontos kiemelnünk: Jacsó ez utóbbiak, az adatbázis-használók nézőpontjából vizsgálódik.
A címben is jelölt megkülönböztetés – szöveges CD-ROM-ok és web adatbázisok – a későbbiek során tovább tagolódik: szöveges CD-ROM-ok, webre vitt (Web-borne) és weben született (Web-born)adatbázisokra, Murányi itt jól átültetett kifejezéseivel. Az első fejezet ismertető szaka-szaiból világossá válik, hogy a CD-ROM adatbázisok virágkora az 1980-as évektől az 1990-es évek közepéig tartott. Az adathordozó megvásárlása és egy vagy néhány felhasználós licencelése jó alternatívát kínált fel akkor, amikor sok könyv-tár számára a használati idő függvényében elszámolt online kapcsolatok még megfizethetetlenek voltak. Az internethasználat olcsóbbá válásával, a grafikus felületek elterjedésével, a szolgáltatók szerverein szédületes mértékben terebélyesedő adattárak webfelületeken váltak elérhetőkké. A szegmentált adatszerkezetű adatbázis-architektúrával épülő, webfelületen keresztül való tartalomszolgáltatást nevezi Jacsó webre vitt, webre került adatbázisnak. E típusnál jól alkalmazható például a mezőspecifikus keresés (a felhozott példák: DIALOG, Ovid, OCLC, SilverPlatter). Weben született adatbázisoknak nevezi azokat az adatbázisokat, amelyeket „először a weben tettek közre” (15. old.).  Ezeknek példái között van többek között pozitív tulajdonságainak révén az  Internet Movie Database, a kevésbé impozánsak között pedig az Amazon.com kereskedelmi adatbázis. A weben született adatbázisok álta-lában silányabb képességeikről ismerhetők fel: „sokszor nincsenek böngészhető, mező­spe­ci­fi­kus indexeik, amelyek segítenének felderíteni az adatelemek pontosságát és követ­kezetessé­gét, s általában nincs olyan adatelem, amely jelezné, mikor adtak új rekordokat az adatbázishoz.” (23. old.).
Az elemzett adatbázisok kategóriái: a címjegy-zékek (címtárak), indexelő, referáló és teljes szövegű adatbázisok. A vizsgálatok zöme tizenhat adatbázisra terjed ki.
Az adatbázisok tartalmi elemzésének szempontjai a harmadik fejezettől különülnek el. A fejezetek sorrendje az adatbázisok módszeres átvilágításának lépései, fokozatai is lehetnek. Az adatbázis-használók köre egyre nő, ezzel a tendenciával viszont – erre Jacsó is figyelmeztet könyvének elején – nincs összhangban az adatbázisok dimenzióinak ismertsége. Az adatbázisok keresztmetszetéről, méretéről, minőségi jellemzőiről ugyanis csak megfelelő adatgyűjtések, tesztkeresések, elemzések, összehasonlítások révén szerezhetünk tudomást. Ezek-nek a tényeknek, jellemzőknek a feltárása és ismerete viszont elengedhetetlenül szükséges akkor, amikor egy-egy intézménynek ki kell választania, melyik adatbázis-szolgáltatásra fizessen elő, melyik adatbázist vásárolja meg. Az információk után kutató felhasználónak is tisztában kell lennie azzal, hogy melyik adatbázis a legmegfelelőbb a számára, a kiválasztott forrás legáltalánosabb vonatkozásaiban a kitűzött célnak megfelel-e, és valójában mire is terjed ki a szolgáltatás szakterületi, földrajzi, nyelvi vonatkozásaiban. Jacsó részletesen bemutatja azt, hogy a gigantikus termékek önismertetéseire és reklámszövegeire a legritkább esetben lehet megbízhatóan támaszkodni. A legbiztosabb az, ha kritikus vizsgálattal ki-ki maga is meg tud győződni támasztott igényeinek szempontjából egy-egy adatbázis tartalmáról és minőségéről, hiszen az impozáns számadatok és a jó benyomást keltő szöveges ismertetők mögött számtalan esetben bújnak meg megtévesztő, torzított adathalmazok, hamis állítások.
Nem könnyű feladat megállapítani és belátni az elektronikus hordozókon megjelenő adatbázistermékek méretét, kiterjedését. Amikor Jacsó a negyedik fejezetben az adatbázisok nagyságának és dimenzióinak felmérésével foglalkozik, a felmérésre használt módszereit is bemutatja a tesztelések ismertetésével. Kérdések sora merül fel a mérettel kapcsolatban: mit értünk adatbázis-méreten, mekkora az adatbázis, milyen mértékű és rendszerességű a weben közzétett adattárak új tételekkel való bővítése, mi képezi a leírás alapegységét. A statisztikai görbék alakulása szempontjából ugyanis nem mindegy például, hogy címváltozás esetén új entitásként kezelnek-e egy folyóiratot, a több műről készült kritika hány rekordra tagolódik, de nehézséget jelent a valódi nagyság körvonalazásánál a duplum rekordok kiszűrése is. Vizsgálati szempontot képez az időbeliség dimenziója is, szoros összefüggésben a mélység perspektívájával: lényeges meggyőződnünk a magfolyóiratok feltárásának kezdetéről, a retrospektív feldolgozottság teljességéről, az időbeli kiesésekről és a hézagosságok mértékéről is. A legsúlyosabb véglet az, ha a szakterületen fontosnak tartott források nem vagy csak szórványosan kerülnek be az adatbázisba. Magától értetődő dolog a magfolyóiratok feldolgozásának egyenletessége iránti felhasználói elvárás, és az is, hogy egy adott szakterületet az indexelő és referáló szolgáltatás valóban le is fedjen. A vizsgálatok sok esetben mégis rapszodikusan váltakozó feltártságról árulkodnak, legyen szó akár csak egy-egy folyóiratról vagy az évenként bekerülő rekordszámról, a frissességi kritériumokról. A felsorakoztatott esetek ismételten tanulságul szolgálhatnak arra is, hogy a kiemelt fontosságúnak tartott folyóiratok feltártságát legjobb egyenként is ellenőriznünk, ugyanis nem egy fontos magfolyóirat esetében mutatható ki hosszabb időszakra is kiterjedő fehér folt a feldolgozásban. 
Az adatbázisok dimenzióinak és minőségének feltárását célzó, a háttérben megbújó jacsói kérdések össszefoglalva:

• Mit mondanak a szolgáltatók saját termé-keikről az adatbázis-leírásokban?
• Mit tudnak az önleírásokban felsorakoztatott tényanyagokból megmutatni?
• Mi ezekhez képest a valóság?
  A jacsói vizsgálati módszerek:
• a szolgáltatók önbemutatkozó állításainak összevetése a feltárható adatokkal;
• tesztkeresések eredményeinek bemutatása és elemzése;
• az eredmények és a levont tanulságok eset-leírásokkal, esettanulmányokkal való alátámasztása.

Az adatbázisok valóságának részletekbe menő vizsgálata további rejtőzködő összefüggéseket tár fel. A nyelvi, illetve a földrajzi mutatókból könnyen fény derülhet például arra, hogy a „nemzetközi” adatbázis milyen mértékben tartalmaz nem angol nyelvű dokumentumokra vonatkozó információt, illetve mennyiben tár fel az angol nyelvterületen kívülről is anyagot. Az eredmények sokszor lesújtóak. E vizsgálatok természetesen csak akkor végezhetők el egyszerű adatlehívásos módszerekkel, ha a mutatók az adatbázis-méretet számszerűen is ábrázolni tudják, és ha a nyelvi vagy földrajzi kódok következetesen fel is vannak tüntetve a rekordokban. További érdekes jellemvonások – csökkenő, illetve növekvő, a nemzetköziség mértékét jelző tendenciák – deríthetők ki az ilyen szempontú feltártság éves összehasonlításából. A dokumentumokat feldolgozó adatbázisokban a „feltártság mértéke lehet széles, de sekély, a cikkek feltárása lehet túlzottan válogató, és néhány alapvető folyóirat hiánya […] kizárhat egy vizsgált adatbá-zist abból, hogy komolyan számításba vegyék.” (96. old.) Jacsó ezt az állítását is példa- és esetrengeteggel támasztja alá. Ebben a vonatkozásban a legszélsőségesebbnek ítélhető az, amikor a szakágazatok legmagasabb impakt faktorú folyóiratai közül számos nem szerepel a szak-terület egyébként rangosnak tartott referáló adatbázisában. Több esetben hiányzik maga a szakterület határozott körvonalazása és a lefedettség folyamatos biztosítása: az adatbázisgyártó vállalkozások ingatag „válogatási politikát” folytatnak, minek következtében a feldolgozottság folytonosságában hiátusok keletkeznek, és a szakterület minőségi folyóiratokkal való lefedettsége is kérdésessé válik. E hiátusok következhetnek abból is, hogy az egymást váltó tulajdonosok vagy főszerkesztők mást-mást gondolnak magfolyóiratnak, de lehetnek egy-egy gazdasági-menedzselési időszak válságát jelző „túlélési” tünetek is. Sokszor önkényesnek és indokolatlannak tűnik a fontos folyóiratok indexelésének elhanyagolása, és homályban marad a feldolgozottsági mutatók nem csekély hanyatlásának oka. Jacsó megállapításaihoz hozzátesszük: mindezen jelenségek azért veszélyesek, mert a felhasználó mélyreható adatbázis-analízis nélkül nem lehet tudatában e szövevényességeknek és hiátusoknak. Hamis illúziók között végzi keresését, és nem sejti, hogy a kapott eredmények milyen (nagy) mértékben lehetnek esetlegesek.
A rekordok tartalmi jellemzőinek vizsgálatakor Jacsó a rekordba kerülő adatok két nagy csoportját különbözteti meg: a bibliográfiai alapadatokat és a kiegészítő, ún. értéknövelő információkat nyújtó adatok csoportját. Behatóbban az értéknövelő adatokkal kapcsolatban vizsgálódik, ugyanazon cikkek más-más adatbázisból vett rekordjainak összehasonlításával. Ezek az információk vonatkozhatnak a nyelvre, dokumentumtípusra, a szerző affiliációira, a tárgyalásmódra, a célközönségre (tudományos, széles felhasználói közösségnek szánt stb.), a cikk terjedelmére (sorok, szavak száma), ábrákra, grafikonokra, az osztályozási jelzetekre vagy tárgyszavakra. Számunkra sem vitás, hogy a referátum megléte is jelentős értéknövelő tényező. Teljes-szövegű szolgáltatások esetében egy sor vizsgálati szempont vethető ki, ilyen például a nyomtatott dokumentum elektronikus reprodukciójának és megjelenítésének kérdése. A hipertext és más adatkapcsolatok kiépítése további „hozzáadott érték” lehet az adatbázisban. E lehetőségek köztudottan széles körűek, Jacsó csak röviden ír le néhány példát: a kapcsolatok létrehozhatók adatbázisok között, rekordok között, a bírálat összefűzhető a bírált művel, a szerzőre, műre vonatkozó hivatkozásokkal. Az értéknövelő információkat hordozó adatféleségek váltakozó minőségét mutatja ki a következő fejezetekben mind az egyes adattípusok, mind jelölésmódjuk, mind következetességük szempontjából. Félrevezető viszont a nyolcadik fejezet címe, amely az angol eredetit – „Format and Content Consistency” – követve jelenik meg a magyar fordításban is „A formátum és a tartalom következetessége” formában. A címet látva az olvasó első gondolata az, hogy talán a metaadat- és szövegformátumokról eshet valamiféleképp szó a fejezetben. Gondolhat a rekordok adattartalmára is, a rekordformátum megkülönböztetett adatmezőinek következetes kitöltésére. Nevezetesen, az a gyakori felhasználói előítélet juthat erről eszünkbe, hogy a keresőmaszkban is felkínálkozó mezők, amelyek egy-egy adattípus keresését teszik lehetővé, ezekben az előítéletekben úgy jelennek meg, mintha az adatbázis minden rekordjának minden, a keresőfelületen is felkínálkozó mezőjében kötelezően ott lenne valamilyen adat, vagyis a felhasználó azt hiszi: minden mezőben mindig van adat. Ezt a problémát – mint utóbb a könyv szövegéből kiderül – a kilencedik fejezet tárgyalja „Completeness” – „Teljesség” címmel. A szövegformátumokról érintőlegesen egy korábbi fejezetben (a hatodikban), az értéknövelő tényezők között történik említés, a nyomtatott cikk elektronikus megjelenítésének problémaköréhez kötődően. A „van adat”, és minden esetben a kereső mentális ismeretével megegyező „helyes adat van”  tételezés csapdáit Jacsó érinti is néhány helyen, például amikor az ÉS Boole-operátor használatáról tesz említést: a kilencedik fejezetben a szakirodalomból említ egy vizsgálati eredményt, amely kimutatta, hogy azok a felhasználók „akik kettőnél több deszkriptort használnak keresőkérdésükben a Boole-algebra ÉS operátorával összekapcsolva, nagy mértékben csökkentik a visszakeresés lehetőségét.” (224. old.) Viszont a nyolcadik fejezetben nem ezekről, a fejezetcím alapján elgon-dolható kérdésekről van szó, hanem azokról a problémákról, amelyeket a könyvtári gyakorlatban az egységesített tételfejek alkalmazásával oldottak meg a hagyományos cédulakatalógusokban, a névvariánsokról (például rövidebb – hosszabb alak; szervezetek, cégek nevénél a rövidített vagy a többnyelvű változatok stb.) az adott keresőeszköz rendeltetésének megfelelően egyetlen kiválasztott, kitüntetett alakra utalva. A különféle keresőelemek, a név-, címformák, dokumentumtípusok elnevezésének szabályo-zottságáról, egységesítéséről, autorizálásuk-ról (authority control) van tehát szó. Tény, hogy ezek a keresőelemek valóban tekinthetők erősen formalizált adatelemeknek – helyettük akár számkódok vagy ikonok is állhatnak. Velük kapcsolatban viszont nem a „formátum”-ukról („format”), hanem formájukról (form), általában nyelvi formájukról és alakjukról, morfológiai (alaki) szerkezetükről beszélünk. A címben szereplő „tartalom” („content”) szó jelentése nem világos, a fejezet szövegéből sem lehet egyértelműen következtetni, mire is szeretett volna a szerző utalni. Jó lenne tudni, hogy talán arra az entitásra gondolt-e, amelyet nyelvi-írásos képpel jelölünk: egy személy, intézmény, egy dokumentumtípus stb., és amelyek jelölésének inkonzisztenciáját tapasztalhatjuk az adatbázisokban, vagy talán általában az adatbázisok szöveges tartalmáról lenne szó, a tulajdonképpeni, rekordokba zárt dokumentumreprezentációkról, amelyek jó része kiesik a keresés látóköréből az inkonzisztens adatok miatt? Eltekintve a fejezet megfejthetetlen címétől, a szakasz tartalma mindenesetre arra figyelmeztet, hogy igen kevés indexelő-referáló mamutszolgáltató fáradozik olyan koordináló, a keresőrendszer makrostruktúrájának fő konzoljához kapcsolódó autorizálási adattörzsek (authority file-ok) kidolgoz(tat)ásán, gondoz(tat)ásán és következetes alkalmazásán, amelyek lényegesen jobbíthatnák a visszake-resés hatékonyságát. Arra is rávilágít, hogy sokszor rejtve marad az, hogy a sokféle adatbázist egyetlenegy nagy rendszerbe ömlesztő tár indexei honnan, melyik adatmezőkből generálják betűrendes mutatóikat.
Döbbenetes az adatbázisokban a szerző, cím- és más, a „kontrollált” lista látszatát keltő inde-xekben a félregépelések vagy más figyelmetlenségek folytán keletkezett pontatlanságoknak a rendkívül nagy hibaszázaléka. A legkirívóbbak közé tartozik az ENGLISH, nyelvet jelölő szó változatainak sorjázása a nyelvi indexben, az EMGLISH-től az ENGLUSH-on át hosszan sorakozó hibavariálódással. Szerencsésebb esetben az egyes hibás vagy nem egyeztetett névalakok a betűrendes mutatóban közel, rosszabb esetben viszont messze kerülnek egymástól, a betűsor egészen más tájékaira. A hozzájuk kap-csolódó tételek így teljességgel kizáródnak a keresési folyamatból és sem a karakterhelyességen alapuló keresési-megfeleltetési mechanizmus, sem a betűrendes lajstromoztatás során nem kerülhetnek elő.
A pontatlan írásmóddal rögzített keresőszavakat – hacsak az ugyanazon entitást jelölő szavak nem kerültek el messze egymástól –­, viszonylag könnyű észrevenni az egyes mezők szövegéből generált indexek pásztázásával. Sokkal na-gyobb veszélyt jelent az, ha bizonyos adattípusok mezője adattartalom nélkül marad, illetve váltakozik bennük az információk megléte vagy hiánya. A pontatlanságok és következetlenségek az indexek listáiból esetleg feltűnhetnek, egy-egy adat meglétének és hiányának volta viszont rejtve marad. Nehezíti a hiányosságok feltárását az a tény is, hogy adatbázisonként változó konvenció, milyen adatelemek kerülnek a rekordokba kötelező jelleggel. A mezők adattartalommal való ellátása, kitöltése egyes esetekben hallgatólagos megegyezés vagy dokumentálatlan hagyomány. Megfelelő tájékoztatás nélkül a felhasználónak erről természetesen nem lehet tudomása. A mezők adat-hiányai egy-egy adatfeltöltési időszak rovására is írhatók.
A felhasználó szerencsésebb helyzetben van, ha az adatkategóriák jegyzésének gyakorlatáról maga a szolgáltató nyújt korrekt tájékoztatást. Az esetek többségében viszont ez a tájékozta-tás vagy nem felel meg a valóságnak, vagy el is marad. Ilyenkor egy másik vizsgálati módszerhez, az indextételek számadatainak és ará-nyainak vizsgálatához folyamodhatunk. Az adatok összevetéséhez természetesen ismerni kell a teljes adatbázis alaptételeinek rekordszámát, ehhez viszonyítva állapítható meg a rekordokba beírt vagy hozzákapcsolt adatkategória, mint például az alapértelmezett nyelv és országkód vagy a dokumentumtípus, a kiadási év megléte, illetve hiánya. Összetettebb feladatot jelent e hiányok megállapítása akkor, ha bizonyos dokumentumtípushoz (például kritika) kötendő, de esetenként hiányzó adatpárról van szó (a kritikaként megjelölt rekordban a nyelvi kód hiánya).
Jacsó nyomatékosan figyelmeztet arra a veszély-re, hogy végzetesen félrevezetheti a keresőt, ha egy-egy ilyen adatféleség az adatbázis rekordjainak csak töredékében van jelen, ennek ellenére a felhasználói nézetben olyan hozzáférési pontként kínálkozik fel, amely a teljes adatbá-zisra vonatkozó szűrést képes elvégezni. A felhasználó könnyen eshet abba a tévhitbe, hogy keresésével a teljes adatbázist pásztázta át, holott az adatkategória meglétének hiánya eleve leszűkíti a keresési tartományt. A keresési szempontok sokfélesége a tapasztalatlan búvárkodó számára veszélyeket rejteget és könnyen válhat esetlegesség-növelő tényezővé.
Jacsó kiemelt hangsúllyal tárgyalja a tárgyi indexelés minőségét, amelynek négy szempontját emeli ki: az alaposságot, a specifikusságot, a pontosságot és a következetességet. Értékelési eljárása magának a szabályozott szótárnak – a tárgyszólistának vagy a tezaurusznak a vizsgálatával kezdődik. Fontos kritériumként emelkedik ki a szótár alkalmassága a szakterület lefedésére, a deszkriptorcikkek részletessége és relációinak követési lehetősége, a hierarchiaszintek optimális tagoltsága, a szótár korpuszának szakirodalmi megalapozottsága – ugyanakkor a felhasználói ismereteknek való megfelelés elvárása is, többnyelvűség esetén a fogalmak adekvát megfeleltetése. További soktényezős vizsgálati aspektus a prekoordinált jegyzékek fogalmainak szerepeltetése a rekordokban, a könyvtári szakemberek előtt jól ismert problémákkal, mint például a tárgyszavazás szubjektivitása, az alulindexelés – túlindexelés dilemmái a tételekhez csatolt fogalmak mennyiségének vonatkozásában vagy a túl tág – túl specifikus tárgyszavazás rejtett veszélyei. Az esettanulmányokban alkalmazott szempontok és módszerek egyben más szituációkra és igényekre is ráhúzható vizsgálati módszerek know-how-ja.
Megkülönböztetett figyelmet érdemel a referátumok minőségéről szóló fejezet. Más-más minőségi elvárások támaszthatók az indikatív (tartalomra utaló), az informatív (a tartalmat összefoglaló), más a kritikai (szakértői kommentárral kiegészített) referátumokkal szemben. Az itt közölt értékelési kritériumok egyik irányadója az American National Standards Institute (ANSI) és a National Information Standards Organisation (NISO) közös, 2000-ben átdolgozott szabványa, amely tartalmazza azokat az  alapelveket, amelyek szerint a referátumok készítendők. Egy másik jelentős irány a  sokfelé elterjedő felcímkézett, ún. strukturált referátumok és szemlék értékelési elveit próbálja meghatározni. Egy harmadik módszer a makrostruktúrák mintáit állítja fel, és megvizsgálja, hogy annak részei, mint a bevezetés, módszerek, eredmények és tárgyalás, miképpen vannak jelen, valamint azt kutatja, hogyan függ össze a makrostruktúra a referátum típusával. A minőségi kritériumok között vizsgálják a követett referálási szabvány elemeinek meglétét és a nyelvtani szempontokat (például a harmadik személyű közlés érvényesülését), a tömörséget stb. Minőségi vizsgálat tárgya lehet az újraírt referátum – a változtatás, az újraírás mértékének függvényében, valamint az olvashatósági és informativitási szempontok is.
Murányi Péter szaktárgyi látóköre nyilvánvalóan hozzájárult ahhoz, hogy fordításából a jacsói mondanivaló lényege jól kiszűrhető. A fordítás erényei között kell megemlítenünk mindenekelőtt a szakkifejezések megfelelő használatát, átültetését. Kevés olyan terminus technicust találunk, amely nem adekvát vagy nincs lefordítva. E kivételek olyan kifejezése-ket érintenek, amelyeket esetleg a szerző sem használt találóan (ld. a nyolcadik fejezettel kap-csolatos észrevételeket, hozzáfűzve azt is, hogy helyes lett volna a fejezetcímhez egy fordítói megjegyzést tenni), vagy olyanokról van szó, amelyek csak a külföldi szakirodalomban ismert terminusok, bevezetésük, meghatározásuk, elterjedésük, a velük kapcsolatos honi szakirodalomi konszenzus kialakulása hosszabb folyamat függvénye. Elfogadható ilyenkor az a megoldás, hogy a fordító nem akar előzmények nélküli, kierőszakolt magyarítást eszközölni, az idegen szót változatlanul hagyja. Egyes ese-tekben a használt terminusra vagy kifejezésegyüttesre más javaslatok is felmerülhetnek. Az adatbázisokat összeíró adattárak esetében pl. a címjegyzék adatbázis / útmutató adatbázis (directory) helyett a kontextustól függően inkább az adatbázisjegyzék / adatbázistár / adatbázisok katalógusa, regisztere javasolható. Egy másik példa: a „cover-to-cover coverage” fogalmát Murányi a „borítótól borítóig feltárt” (59. old.) összetétellel fordítja. Annak ellenére, hogy e tükörfordításnak publicisztikai írásokban is van előfordulása – annak érzékeltetésére például, hogy valaki egy könyvet folyamatosan, az elejétől a végéig, az elsőtől az utolsó sorig elolvas – itt mégis gördülékenyebb lenne a ma-gyar nyelvi fordulatokhoz és a szaknyelvhez is közelebb álló megoldás: „minden egyes cikk re-pertorizálása”, vagy: „válogatás nélküli feltárás / cikkfelvétel / repertorizálás / dokumentálás / indexelés”. Helyesen marad lefordítatlanul pl. a buildware, dataware, searchware kifeje-zés (11–12. old.), a hozzájuk kapcsolódó definíciók átültetett szövege érthetően megvilágítja jelentésüket. Napjaink alapvető problémája érhető tetten e jelenségekben: a szakmai és tudományos megnevezésekről, recepciójukról, a megnevezések magyar nyelvű átültetésének és befogadásának nehézségeiről és összetettségéről van ugyanis szó, amelynek folyamatát Tolcsvai Nagy Gábor a következőképpen magyarázza: „a megnevezés nem egyszerű kijelölés, ha-nem összetett megismerés. A megismerést innen tekintve vannak esetek, amelyek egyszerű, „buta” feldolgozásúak, azaz valóban csak valamely tárgy kijelölése történik meg […], míg a skála másik szélsőbb tartományában az erőteljes feldolgozás valószínűsíthető”⁴. A korábbi korszakok szaknyelvének alakulása, Tolcsvai leírását alapul véve legalábbis, mintha egyszerűbb lett volna a mainál: az idegen nyelvű minták átvételének módszere a gyengébb vagy erőteljesebb magyarítási törekvésekkel váltakozott. Az 1990-es évektől a „bizonytalanság, orientálatlanság a legfőbb jellemző.” Összetettebb folyamattal, „belsőleg tagolódó sztenderd-del” kell számolnunk, miközben „a szakmai és tudományos megnevezés nem puszta forma (nyelvi forma) kérdése, hanem a megismerésfolyamatok nyelvi leképezésének tömör változata.”⁵ Egy könyvtár-informatikai szakszöveg megfelelő átültetése – még ha „csak” fogalmi szintű leírásról van is szó benne – ezért sem jelent manapság egyszerű feladatot.
A Jacsó-könyv kapcsán elvárásaink között azonban már joggal szerepelhet az, hogy a fordításon átüssön a jacsói retorika esszenciája, az a könynyedségre való törekvés, amellyel a szerző nyilvánvalóan az olvasó dolgának a megkönnyítését – a befogadást, a megértést szeretné könnyíteni. A szerző a kiterjedő adatelemzéseket a szakirodalmi eredményekbe és esettanulmányokba ágyazottan, populisztikus–publicisztikus stíluselemekkel jeleníti meg. Ez a jellegzetes retorika, vélhetően a szerző előadásainak tapasztalatai során alakulhatott ki, mégpedig amerikai hallgatósághoz igazodva. Az eredeti szöveget az élőnyelvi effektusokra hangsúlyosan támaszkodó prezentációs előadásmód jellemzi. A fordítás szó szerint szóról szóra történik: lelkiismeretesen megtalálunk benne minden lexikális elemet, minden tagmondatot, minden hasonlatot, minden idiomatikus és metaforisztikus szólást, sőt, minden jacsói retorikai túlzást. Egy végletes példát ragadok ki ennek illusztrálására:
Az eredetiből (7. old.):
„Without the capability of viewing the index, finding all misspellings is like trying to find a black ring in a dark tunnel on a moonless night.”
A fordításban (16. old.):
„Az index megjelenítésének lehetősége nélkül az összes elírás megtalálása olyan, mintha egy fekete gyűrűt próbálnánk megtalálni egy sötét alagútban egy hold nélküli éjszakán.”   
A eredeti szöveg szavainak egymásutánjához való ragaszkodás végig nehézkessé teszi a magyar szöveget, amelynek a magyar nyelv természetéhez és stiláris kifejezési lehetőségeihez, valamint a magyar befogadói publikumhoz kulturálisan is idomított változatát érdemes lenne még kidolgozni, mégpedig úgy, hogy a bekezdések, gondolategységek, fejezetek függvényében, a lexikális egységek ekvivalenciája helyett a referenciális tartalom visz-szaadására kerülne nagyobb hangsúly. Közben természetesen a nyelvtani, szórendi, egyeztetésbeli tévesztések és értelemzavaró hibák kiküszöbölésére is figyelni kellene. Bizonyára nem könnyű, de megoldható feladat ezeknek az elvárásoknak az érvényesítése közben érzékeltetni a jellegzetes, nyelvi eszközökkel játszadozó, populisztikus és szlenges elemek belopásától sem visszariadó jacsói argumentációt és retorikát.
Az olvasóban óhatatlanul felmerül az a kérdés, hogy érdemes-e és mikor érdemes egy gyorsan elavuló tényanyagra alapozó, a dinamikusan változó információs technológiai környezethez kötött tematikájú könyvet lefordítani más nyelvre. A könyv számára végzett tesztelések 1999 júliusa és 2000 novembere között folytak le, amelyek közül egyeseket 2001-ben ellenőriztek. A magyar kiadás négy év múlva készült el, 2005 őszétől tölthető le a Magyar Elektronikus Könyv-tárból. Fél évtizednyi időszak egy-egy mega-adatbázis életében akár milliós nagyságrendű rekordgyarapodást is jelenthet. A vizsgált adattárak magját képező, zömmel amerikai adatbázisok nem mindegyike érhető el legalább egy ponton Magyarországról, egy-egy honi intézményünkben pedig legfeljebb csak néhány, a recenzeált könyvben is vizsgált adatbázis áll a magyar kutatók rendelkezésére. Mondhatnánk ez alapján azt is, hogy a könyvben felsorakoztatott tények, cégek, szolgáltatók, szolgáltatásaik és termékeik elemzése csak kis részben érdeklik a magyar közönséget. Hogy ezt mégsem indokolt állítanunk, magyarázhatom azzal is, hogy az adatbázisok mérete, a rekordok száma ugyan bizonyára több tízezerrel, több százezerrel nőtt, viszont, azt a kérdést, hogy változott-e és miben változott mindeközben a hasonló szolgáltatások minősége, épp a jacsói extenzív szempontrend-szerrel és módszerrel végzett alapos, korábbi eredményeket is egybevető elemzésekkel tudnánk megállapítani. Erős a gyanúm, hogy nem sok, az adatbázisok szöveges tartalmát érintő minőségi változás volna kimutatható. Ezen kívül érdemes elgondolkoznunk azon is, hogy az adatbázisok folytonosan változó, történetiségüket elveszítő valóságát talán nem hiábavaló többdimenziós keresztmetszeteket rögzítő pillanatfelvételekkel, hagyományos, szövegesen leíró, képi illusztrációkkal ellátott közléssel is megörökítenünk az utókor vagy közeli jövőbeli, saját elemzéseink számára. Mégpedig kötött könyvtestű, igazi papír-hordozón is⁶. A mű egy ilyen keresztmetszetet rögzít, amikor az adatbázisok minőségi állapotát mutatja be, elem-zési szempontrendszert állít fel és elemzési módszereket dolgoz ki. E szempontrendszer és módszer méltán beépülhet a könyvtárosok és információs szakemberek szemléletébe, mindennapi munkájába, és fontos, hogy belekerüljön az oktatók segédanyagaiba is. Nem mellékes az a körülmény sem, hogy az adatbázis-analízis fortélyainak feltárása közben Jacsó elszántan lobbizik a felhasználó érdekeiért.
Záradékomban Mezei Balázs filozófus ide illő, találó megjegyzését idézem föl a szak-fordítás céljairól és indítékairól. Szerinte egy művet többek között akkor indokolt lefordítani, ha „a lefordított mű annyira fontos a szakma szempontjából, hogy hozzáférhetővé tétele min-den bizonnyal a célnyelv szakmai kultúrájának a megtermékenyítéséhez vezet.”⁷ Az adatbázisok elemzése, értékelése új feladat és nem egyszerű feladat a könyvtárosok, információs szakemberek számára. Jacsó könyvének magyar fordításától éppen ezt, a magyar könyvtár-informatikai szakmai kultúra megtermékenyítését szeretnénk remélni, mindenekelőtt azt, hogy segíti ennek az újfajta szakmai műveltségnek a kialakulását. Titkon azt is, hogy az itt bemutatott magyar fordítás-kötet nem egyszeri eset marad, hanem a külföldi szakirodalom legfontosabb monográfiáinak magyar szakfordítási könyvsorozatát is elindítja.

Dudás Anikó

Jegyzetek

1. JACSÓ Péter: Content evaluation of textual CD-ROM and Web databases.  Englewood : Libraries Unlimited, 2001. (Database searching series). A Database Searching Series sorozat első tagja 1989-ben  jelent meg, azóta mintegy 7-8 kötetcím került kiadásra a könyvsorozat keretében.
2. Ezt a hivatkozási módszert követem ebben a recenzióban is. A zárójelben feltüntetett oldalszámok – ha ezt másképp nem jelzem – a ma-gyar, oldalszámozott kiadásokra vonatkoznak.
3. Jacsó hálózati tájékoztatópultjának hozzáférése:
   http://reviews.gale.com/index.php/digital-reference-shelf
4. TOLCSVAI NAGY Gábor: Alkotás és befogadás a  magyar nyelv 18. század utáni történetében. Bp. : Áron, 2004, p. 155.
5. I.m., p. [156.]
6. Érdekességként megemlítem – ha már a könyvben az adatbázisárak mérlegelésének szempontjairól is szó esik az utolsó fejezetben –, hogy az elektronikusan kiadott magyar fordítás egy példányának ki-nyomtatása és bespiráloztatása, átlagos 20 Ft-os oldalankénti árkal-kulációval számítva, több mint 6000 Ft-ba kerül, kétszer annyiba, mint egy hasonló terjedelmű, szerény kivitelezésű  nyomtatott könyv, amely ráadásul valószínűleg tartósabb és esztétikusabb darabja lehet egy könyvgyűjteménynek, mint a házikészítésű, printelt, spirálozott  változat. További költségekkel bekötött példány elkészíttetése is elképzelhető. E megjegyzés közben természetesen nem vonom kétségbe az elektronikus közzététel és a nyílt, távoli hozzáférés közismert előnyeit.
7. MEZEI Balázs: Filozófia és lexikográfia.
   Magyar Filozófiai Szemle. 1995. 3-4. sz., p. 599.