A nemzeti bibliográfiák gyűjtőköre, avagy elérhető-e a teljesség?

DIPPOLD Péter

Törekvések a teljes körű bibliográfiai feltárásra – az egyetemes bibliográfia gondolata

Az egyetemes bibliográfia gondolata az egyéni tudás kiterjesztésnek igényéből ered: az összeállító az általa ismert összes könyv jellemző adatait (szurrogátumát) írta le. A dokumentum jellemzőit összefoglaló leírás természetesen nem azonos magával a dokumentummal, azonban alkalmas bizonyos ismérvek alapján áttekintést adni az emberi tudás írásos produktumairól. Az első bibliográfusok egyben tudósok és oktatók is voltak, egyéni ismereteiket próbálták egyetemessé tenni: összefoglalni azt a tudást, amely az egyén lehetőségein túlmutatva sokkal több információt tartalmaz, mint amivel az egyedi elme fizikai, földrajzi, nyelvi és kulturális korlátait átlépve valaha is rendelkezhet. Conrad Gesner nevéhez fűződik az a vállalkozás, amelyben a szerző az 1545–1555 közötti időszakban mintegy 15 ezer tudományos könyv adatait szervezte három kötetbe Bibliographia Universalis címmel. Gesner munkásságának kutatója, Theodore Besterman úgy vélte, hogy az első egyetemes bibliográfia egyben az utolsó is volt, bár címé-vel ellentétben valójában már keletkezése idején, 1545–1555-ben sem lehetett egyetemes. A bibliográfia a kutatások szerint ugyanis a svájci Gesner által is közölt nyelvi kötöttségeken belül is (ti. latin, görög és héber nyelvű irodalmat dolgozott fel) csak mintegy 20–25%-os teljességben volt képes regisztrálni a korabeli irodalmat.¹
Az egyetemes bibliográfia létrehozásának eszméje számos kísérlet után több, mint négy évszázaddal később egészen más alapokról indult újra útjára, de célja ugyanaz maradt: a tudás egyetemes reprezentációja. Amikor az IFLA (International Federation of Library Associations and Institutions) 1973-as grenoble-i konferenciáján meghirdette Egyetemes Bibliográfiai Számbavétel (Universal Bibliographic Control – UBC) programját, majd egy évvel később irodát állított fel szervezésére, a nemzetközi könyvtáros közösség még kevéssé érzékelte a nemzetközi szabványok és a könyvtárak automatizálásának jelentőségét. A program nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy a világon megjelent ösz-szes dokumentum bibliográfiai adatai egységes formában bárhonnan hozzáférhetővé váljanak. Az elképzelések szerint az egyetemes bibliográfiai számbavételnek a nemzeti bibliográfiákon keresztül kell megvalósulnia. A program sikerének alapfeltétele az egyes nemzeti bibliográfiák teljessége, valamint nemzetközi szinten olyan szabványok és módszerek kidolgozása, amelyek biztosítják a nemzeti bibliográfiai rekordok formai és tartalmi kompatibilitását és ezáltal cseréjét.²
Az egyetemes bibliográfia létrehozásának gondolata harminc éven keresztül volt hajtómotorja a nemzetközi együttműködés fejlesztésének a legkülönbözőbb területeken. 2003-ban, a berlini IFLA konferencián alakult meg az UBCIM (Universal Bibliographic Control and International MARC) bizottság utódaként az ICABS (IFLA-CDNL Alliance for Bibliographic Standards) bizottság, amely céljai között már nem említi az egyetemes bibliográfia megvalósítását. Így 2003-ban az Egyetemes Bibliográfiai Számbavétel programja minden különösebb hírverés nélkül befejeződött, mivel bebizonyosodott a teljesség elérésének lehetetlensége.

A nemzeti bibliográfia és a teljesség

A kötelespéldány-szolgáltatás szabályozása az egyik legfontosabb alapja a nemzeti bibliográfia minél szélesebb tartalmi kiterjesztésének. A nemzeti könyvtárak számára kötelezően beszolgáltatott nyomtatványok biztosítják, hogy az egyes országokban megjelent dokumentumok legalább egy gyűjteményben közel teljes körben megőrzésre kerüljenek a jövő számára. Napjaink egyik legégetőbb problémája az elektronikus dokumentumok bibliográfiai kontroll alá vonása, amelyhez a kötelespéldányok beszolgáltatásának újabb szabályozására van szükség. A világ számos országában változtatták meg a kilencvenes években a kötelespéldány-jogszabályokat, és egyre növekvő számban terjesztették ki az elek-tronikus dokumentumokra is. A jogszabályi háttér biztosítása csak minden érdekelt (kiadók, könyvtárak, hatóságok) együttes munkájának eredménye lehet. Jelenleg sok országban van folyamatban a kötelespéldány-rendelkezések átalakítása, mindazonáltal az online elektronikus dokumentumok kötelespéldányként kezelése teljes körűen sehol nem megoldott.
A nemzeti bibliográfia gyűjtőkörének elvileg magában kellene foglalnia a nemzeti kiadványtermés egészét. Ez a maximalista célkitűzés határozta meg évtizedeken át a nemzeti bibliográfiákat előállító intézmények (ún. ügynökségek) tevékenységét, hiszen ezen keresztül válhatott volna elérhetővé az a teljesség, amely az Egyetemes Bibliográfiai Számbavétel prog-ramjának végső céljául szolgált.
1998-ban Koppenhágában nemzetközi konferenciát rendeztek a nemzeti bibliográfia jövőjéről. A konferencián ajánlásokat fogadtak el,³ amelyek közül a nemzeti bibliográfia gyűjtőkörére vonatkozó ajánlás – amely a nemzeti kiadványtermés egészének regisztrálását tűzte ki célul – már megszületése idején is teljesíthetetlen volt, és az elektronikus dokumentumok elterjedésével mára még lehetetlenebbnek tűnik megvalósítása.
Az IFLA 2000-ben végzett felmérése többek között azt is vizsgálta, hogy az egyes nemzeti bibliográfiák milyen mértékben dolgozzák fel a nemzeti kiadványtermést.⁴ A felmérésből ki-derült, hogy a vizsgált dokumentumtípusok közül csak a könyvek szerepelnek valamenynyi nemzeti bibliográfia gyűjtőkörében. A többi dokumentumtípus esetében viszonylag nagy szóródást tapasztalhatunk. A vizsgálat alapján az is kimutatható, hogy a könyvek kivételével a bibliográfiai számbavétel általánosságban sokkal több dokumentumtípust fed le, mint amennyi ezek közül a nemzeti bibliográfiában szerepel.
Ezt a megállapítást a felmérésből vett következő táblázattal támaszthatjuk alá:

Látható, hogy a nemzeti bibliográfiák egyre nagyobb számban dolgozzák fel az elektronikus dokumentumokat, ennek ellenére a vizsgálat idején az ügynökségeknek még alig 30%-a foglal-kozott ezzel a dokumentumtípussal. Számuk azóta feltehetően emelkedett.

Szelekció és a nemzeti bibliográfia

Az ajánlások teljességre vonatkozó elvárásai-nak ellentmond a nemzeti bibliográfiák gyakor-lata, amely a gyűjtőkör meghatározásán, tehát eleve szelekción alapul. A bibliográfiák minden típusának – még a talán legnagyobb merítésű nemzeti bibliográfiának is – első és legfontosabb eleme a gyűjtőkör tisztázása. A gyűjtőkört álta-lában földrajzi (területi), tartalmi, nyelvi, formai és időbeli szempontok alapján szokták a nemzeti bibliográfiák meghatározni.

A területi elv mint szelekciós szempont

A nemzeti bibliográfiák egyik leggyakrabban alkalmazott alapelve, hogy minden ország felelős a mindenkori területén keletkezett dokumentumok számbavételéért. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy az Egyetemes Bibliográfiai Számbavétel programja által is alapelvnek tekintett területi szempontú számbavétel sem mentes a nehézségektől. Ráadásul nem is követik mindenhol ezt az elvet.
Magyarország példájánál jobbat nem is találhatnánk a területi szempontú gyűjtés problémáinak illusztrálására: a gyakori határváltozásokra gondolok. Anélkül, hogy pontos dátumokkal és a határok változásának részletes felsorolásával terhelném írásomat, csak jelzem, hogy hatalmas területek kerültek ki, illetve be az állam keretei közé a török kortól a kiegyezésen keresztül a Monarchia széthullásáig. Ezek után következett Trianon, majd a második világháború körül a bécsi döntések nyomán bekövetkezett változások, míg 1946 után vissza nem került az ország a trianoni határok közé.
Ha az államhatár által meghatározott területi elvet következetesen alkalmazzuk, egyes korszakok kiesnek az adott ország nemzeti bibliográfiájának lefedettségéből, más területek pedig rövid időre a gyűjtőkör részeivé válnak. Konkrét példával élve: Erdély egészen a trianoni döntésig beletartozott a gyűjtőkörbe, majd Románia részeként a két világháború közötti időszakban már nem. A második bécsi döntéssel Magyar-országhoz visszacsatolt Észak-Erdély 1940. aug. 30. és 1944. aug. 23. közötti nyomtatványtermése a magyar nemzeti bibliográfia része, míg a román fennhatóság alatt maradt Dél-Erdélyé nem. A sajátságos bibliográfusi szemlélet alapján úgy tűnhet a kívülállónak, hogy pl. Kalotaszeg állandóan változtatta helyét, miközben a táj lakói függetlenül az ide-oda mozgó határoktól hétköznapi életüket élték. A szabályokhoz ragaszkodó bibliográfus persze azt mondhatja, hogy a román állami lét időszakának bibliográfiai feldolgozása a román nemzeti bibliográfia feladata. Érdemes lenne azonban megvizsgálni, hogy a gyakorlatban vajon tényleg megvalósul-e az elvileg elvárható adatfelvétel. Attól tartok, hogy nem minden esetben, ezért a nemzeti bibliográfia szintjén jelentős adatvesztéssel kell számolnunk. Az államhatárokon alapuló szemlélet rendkívüli módon megnehezíti a kutatók dolgát, adott esetben több forrást kell feldolgozniuk, ha egy ilyen „szerencsétlen” terület teljes irodalmát szeretnék áttekinteni.
Az államhatárok változásának egy másik, szintén nem a kutatói elvárásokat szolgáló következménye is történelmi gyökereken nyugszik. A korábban önálló állami léttel nem rendelkező közép-európai országok pl. saját kulturális örökségük részének tekintik a mai államhatáraikon belül korábban megjelent dokumentumokat. Erre tipikus példa Szlovákia esete, ahol a retrospektív bibliográfiákban többé-kevésbé ugyanazt a dokumentumkört dolgozzák fel, amelyet Magyarország is magáénak tekint. Nehéz lenne egy történelmi gyökereit rögzíteni kívánó államnak az országhatárok által meghatározott területi elvekre hivatkozva azt mondani: „ez nem a tied, ne foglalkozz a bártfai Gutgesell nyomda kiadványaival, mert azok a magyar kulturális örökség részei, és a magyar nemzeti bibliográfiában van a helyük”. Szemben az erdélyi példával itt tehát nem adatvesztéssel kell számolnunk, hanem többszörös feldolgozással, ami persze a kisebbik rossz, de mégis felesle-ges munkát és örök vitát eredményez. A duplikálás egyetlen gyógyszere az együttműködés az érdekelt országok között, ennek jó példáját említhetjük az Országos Széchényi Könyvtár által kezdeményezett „Kárpát medencei könyvtörténeti bibliográfia” munkálatainak elindításával. A közös kezdeményezésről a Knižnica című folyóiratban 2004-ben jelent meg az első híradás.⁵

A gyűjtőkör tartalmi szempontjai

A bibliográfia műfaja – hasonlóan más írásművekéhez – nem tekinthető egységesnek. A leglényegesebb különbséget az a két, szemléletében eltérő vonulat képezi, amely azután megteremtette a nézőpontjának megfelelő műfajokat. „A meghatározások egyik típusa a bibliográfiákat a könyvek, sőt a legtágabb értelemben vett dokumentumok, szövegek stb. rendszerező jegyzékének, listájának tekinti, egyszóval formailag közelíti meg őket. A meghatározások másik vonulata túllép a „jegyzék”, „lista”, „felsorolás” és hasonló minősítéseken, és a definíciót a tartalomra élezi ki, a tudásszervező feladatok kiemelését tartja lényegesnek.”⁶ [kiemelések tőlem: D.P.]– írja Murányi Lajos a Könyvtárosok kézikönyve bibliográfiáról szóló fejezetében. Ha ezt a két különböző kiindulási pontot vesszük alapul, sommásan kijelenthető, hogy a hagyományos nemzeti bibliográfia inkább az első kategóriába tartozik. Ezért nehéz lenne a nemzeti bibliográfiát tartalmi szempontok alapján kategorizálni. Ha ugyanis a területi elv lép életbe, amely egyben a kötelespéldány-szolgáltatás alapja is, akkor nincs értelme tartalmilag korlátozni a nemzeti bibliográfia gyűjtőkörét. A tartalmi megközelítés hagyományos értelemben sokkal inkább jellemző a szakbibliográfiákra.
Ez alól egyetlen kivételt ismerünk, mégpedig a több nemzeti bibliográfia által is vállalt patrio-tika irodalom összegyűjtését. Közismert, hogy a patriotika irodalom a következő kategóriákat tartalmazza: területi, nyelvi, személyi és tartalmi patriotikum. Azok a nemzeti bibliográfiák, amelyek a tartalmi patriotikumot, azaz a nem az országhatárokon belül megjelent, de az adott országgal foglalkozó irodalmat is regiszt-rálják, tulajdonképpen tartalmi szempontból szelektálnak. A tartalmi patriotikumok regiszt-rálásának kitűzésével a nemzeti bibliográfiák nehéz – mondhatni kilátástalan – helyzetbe kerülnek, ugyanis ez a „teljességhez” hasonlóan megfoghatatlan kategória, azaz csak akkor lenne teljesíthető, ha létezne „teljesség”. Csak ekkor valósulna meg az az ideális állapot, hogy a teljes emberi tudást magában foglaló Egyetemes Bibliográfia – amely a nemzeti biblio-gráfák összességén alapul – egységes keresési felületén keresztül hozzáférhetővé válik pl. az egykori vietnami diák Hanoiban, vietnami nyelven megjelent élménybeszámolója ma-gyarországi egyetemi éveiről. Ugyanakkor még ha, véleményem szerint, nem is lehetséges a tartalmi patriotikumok összegyűjtésének száz százalékos teljesítése, néhány nemzeti könyvtár legalább törekvést mutat a legfontosabbnak tartott tartalmi patriotikumok regisztrálásának megszervezésére. Az ausztrál nemzeti könyvtár pl. a patriotika-dokumentumokat több nemzeti könyvtárral (amerikai, angol, kanadai, új-zélan-di, szingapúri) kötött adatcsere-egyezmény kere-tében kapja meg.

Nyelvi szelekció

A koppenhágai konferencia gyűjtőkörre vonat-kozó ajánlásainak egyik fontos megállapítása az országon belül bármely nyelven megjelent dokumentumok feldolgozását írja elő a nemzeti bibliográfia számára, lehetőleg az eredeti írásrendszer szerint. Az ország területén belül tehát elvileg nem működik nyelvi szelekció. Hogy ez a gyakorlatban hogyan valósul meg, nyilvánvalóan függ a nemzeti bibliográfiai ügynökségek felkészültségétől, de bizonyos esetekben az egyes országok nyelvi helyzetétől is. Gondoljunk pl. Indiára, ahol a nyelvjárások tömege miatt két szomszéd falu lakói sem értik meg egymást. Hogyan vállalkozhatna ilyen helyzetben a nemzeti bibliográfia a „bármely nyelven vagy írásrendszerben megjelent dokumentumok” számbavételére? Ugyanakkor a patriotika irodalom egyik legjobban megfogható kategóriája a nyelvi patriotikum. Azok a nemzeti bibliográfiák, amelyek gyűjtik az ország nyelvén megjelent dokumentumokat, voltaképpen nyelvi szelekciót alkalmaznak. A nyelvi patriotikumok begyűjtése pedig még webes környezetben is megoldható.

Formai szempontú szelekció

A nemzeti bibliográfiák gyűjtőkörének kialakításakor a formai szempontok rendkívül nagy változatosságot mutatnak. Az IFLA felmérésében megkülönböztetett dokumentumtípusok a formai szelekció viszonylag egyszerű képletét követik. Ennél jóval mélyebb, vagy akár attól eltérő szempontokat alakítottak ki az egyes nemzeti bibliográfiák a gyűjtőkörbe felvett dokumentumtípusok alapján. A külföldi példák ismeretében kijelenthető, hogy a gyűjtőkör formai szempontjából sem létezik egységes gyakorlat. Sok helyen dokumentumtípusonként alkotnak sorozatokat a nemzeti bibliográfiák, máshol még csak el sem lehet különíteni ezeket a weben közzétett országos, vagy nemzeti könyvtári katalóguson belül. Vannak olyan országok, ahol még nyomtatott formában jelenik meg a nemzeti bibliográfia, máshol a CD-ROM vagy a webes közzététel vált gyakorlattá. A gyűjtőköri megoszlásban legalább ekkora különbségeket találunk, ez alól egyedül a könyvek jelentenek kivételt, ezeket – mint láttuk – valamennyi ügy-nökség regisztrálja. Terjedelmi korlátok miatt a külföldi példák felsorolása helyett itt disz-szertációm teljes szövegére hivatkozom, ahol több nemzeti bibliográfia dokumentumtípusok szerinti gyűjtőköri megoszlását mutatom be.⁷

A nemzeti bibliográfia retrospektív kiterjesztésének lehetőségei

A nemzeti bibliográfia retrospektív kiterjesztése véleményem szerint jóval többet jelent, mint a retrokonverziós programok létét vagy hiányát. Az egyes országok különböző dokumentumtípusokat magukban foglaló retrospektív bibliográfiái között óriási eltéréseket fedezhetünk fel. Sok olyan területet, dokumentumtípust találunk, ahol a bibliográfiai feltárás csak részben, vagy egyáltalán nem valósult meg. Ezért a retrospektív kiterjesztés számomra nemcsak a már meglévő könyvészetek, sajtóbibliográfiák, katalógusok stb. automatikus digitalizálását jelenti, hanem ennél jóval többet: pl. a hiányzó adatok megtalálásához szükséges szívós kutatómunkát, nemzeti besorolásiadat-fájlok lét-rehozását, végül a teljes (retrospektív és kurrens) nemzeti bibliográfiai rendszer egységének újragondolását.
Ennek azért van itt az ideje, mert a retrospektív konverziós programok elterjedése előtt korábban nem volt még alkalom arra, hogy a nemzeti bibliográfiát – függetlenül attól, hogy kurrens avagy retrospektív, hogy tartalmában könyve-ket, cikkeket, aprónyomtatványokat vagy elek-tronikus dokumentumokat stb. dolgoz-e fel, rekordok halmazainak átgondolt rendszerén keresztül valósíthassuk meg. A bibliográfiai rekordok – hála az egységesítési törekvéseknek – legalábbis országos és elvileg nemzetközi szin-ten is megfeleltethetők egymásnak, és ennek következtében közösen kezelhetők. Nincs tehát ma már jelentősége a kurrens és retrospektív nemzeti bibliográfia első szintű megkülönböztetésének, annál nagyobb szükség van viszont rendszerük, összefüggéseik feltárására, közös szempontrendszerük kialakítására. Azt is szokták mondani, hogy a jó kurrens nemzeti biblio-gráfia az alapja a retrospektív bibliográfiának, hiszen a mai feldolgozás hamarosan múlttá válik. Ezért lehet napjaink izgalmas feladata az átfogó rendszer kidolgozása, a régi és új dokumentumok rekordjainak közös kezelése érdekében. A nemzeti bibliográfia egységes rendszerének kialakítására vonatkozó gondolatot egyébként Vajda Erik már 1994-ben felvetette az időszaki kiadványok cikkeinek online adatbázisa megvalósíthatóságáról írt tanulmányában.⁸
A nemzeti bibliográfiai adatbázis-rendszer új és látványos eredményekhez vezethet. A napjainkban egyre inkább előtérbe kerülő digitalizálási projektek során keletkezett könyvtári anyagok metaadatainak természetes forrása a retrospektív nemzeti bibliográfiai rekord. Ezek összekap-csolódása a digitális dokumentummal eljuttat-hatja a használót magához a forrásdokumentumhoz, sőt egyéb információkhoz is.
Ez a jövőkép gyökeresen megváltoztatja a nemzeti bibliográfia regisztratív funkciójának sztereotípiáját. Ezért emeltem ki a gyűjtőkör tartalmi szelekciójának taglalásakor a hagyományos értelemben vett nemzeti bibliográfia regisztratív jellegét. A nemzeti bibliográfiai rekordok összekapcsolása a teljes szövegű dokumentumokkal minőségi változást jelent a korábbi szemlélethez viszonyítva. Megvalósulásakor a regisztrációtól a dokumentumok tartalmának szolgáltatása felé mozdul el a nemzeti biblio-gráfia.

A nemzeti bibliográfia gyűjtőköre és a webes források

A könyvtárak nemzeti bibliográfiáik gyűjtő-körének kialakítása során általában az országaik nemzeti kulturális örökségével összefüggő webhelyeire és elektronikus dokumentumaira koncentrálnak. Ilyen kezdeményezésekről tudunk többek között a skandináv országokban, Franciaországban, valamint Kanadában és Ausztráliában is. Svédországban a „svéd virtuális tér” aratása volt a cél egy adott időszakban. A Kanadai Nemzeti Könyvtár és Levéltár azt az ismérvet állította fel, hogy az internetes dokumentum legyen kanadai keletkezésű vagy kanadai szempontból érdeklődésre számot tartó. Az Ausztrál Nemzeti Könyvtár alapjaiban szintén a nemzeti érdeklődésre számot tartó elektronikus dokumentumokat vette alapul, kiegészítve egyéb válogatási szempontokkal is.

A PANDORA webarchívum szelekciós szempontjai

Az Ausztrál Nemzeti Könyvtár által működtetett PANDORA projekt válogatási szempontjait részletes útmutatóban rögzítette.⁹ A PANDORA ausztrál webarchívum 1996-tól megőrzési és szolgáltatási céllal gyűjti az online publikációkat. Annak ellenére, hogy a szervezők tudatában vannak a válogatás hátrányaival (a teljesség csorbulása, szubjektív elemek kizárhatatlansága stb.), az archiválás szelektív megközelítése négy fontos cél elérését teszi lehetővé a könyvtárak számára:

• az archívum minden dokumentuma minő-sített, és a jelenlegi technikai adottságok által megengedett lehető legteljesebb mértékig működőképes;
• az archívum valamennyi dokumentuma teljes mértékben katalogizálható, és ezért a nemzeti bibliográfia részévé válhat;
• az archívum valamennyi dokumentuma hozzáférhetővé tehető, legalábbis korlátozott mértékben. Ausztráliában vagy máris hozzáférhetőek a dokumentumok, vagy a kereskedelmi kiadványok esetében elérhetők lesznek a jövőben – amikor már kereskedelmi értelemben nem életképesek – annak következtében, hogy megállapodás született a kiadókkal a publikációk közönség számára hozzáférhetővé tételének engedélyezéséről a weben;
• elemezhetők és meghatározhatók az archívumban található források ‚lényeges sajátosságai’ az egyes forrásokra vagy azok csoportjaira vonatkozóan is. Ez növeli az ismereteket a megőrzés követelményeiről, és elősegíti a helyes megőrzési stratégia kialakítását.

A webarchívum a Commonwealth hivatalos online kiadványait teljességgel gyűjti, az állami kor-mányzatok dokumentumait válogatva. Az ausztrál szerzők műveit és az ausztrál vonatkozású online forrásokat válogatva az információtartalom, a kutatási érték, aktualitás és érdekesség alapján. Mintavétellel a következőket gyűjtik: egyéni honlapok, reklám-webhelyek, hirdetések. (Tervezeteket és még folyamatban lévő dokumentumokat nem regisztrálnak.) Az ausztrál internet-doménről pillanatfelvételeket készítenek.
Az említett útmutató rögzíti a gyűjtőkör formai (és részben tartalmi) kritériumait is:

• folyóiratok, újságok, hírlevelek és egyéb sorozatok;
• konferencia anyagok;
• lényeges jelentések, beszédek és előadások;
• éves jelentések;
• térképek;
• fontos irodalmi művek;
• közérdeklődésre számot tartó nyilvános dokumentumok, mint pl. a környezetre hatással levő közlemények és
• nyilvános észrevételekre számot tartó tervezetek;
• a nyilvános hozzáférésű információs adatbázisok;
• bármely, korábban nyomtatott formában megjelent dokumentum;
• bármely, ISBN, ISSN vagy ISMN kiutalására alkalmas dokumentum;
• a fentiek minden új kiadása/változata (nem beleértve a kisebb változásokat);
• webhelyek, a webhelyek részei, ame-lyek lényeges vagy egyedi információval szolgálnak egy témáról, szervezetről, országosan jelentős személyről, projektről vagy eseményről;
• azok a kategóriák, amelyek nem szerepelnek itt, de amelyeket a könyvtár időről időre megvizsgálhat a hosszabb távú kutatási érték szempontjából.

A PANDORA webarchívum gyűjtőköréből kizár néhány online dokumentumtípust. Nem gyűjtik a belső, intézményi célra létrehozott dokumentumokat, e-postai üzeneteket, a zárt levelezőlisták anyagát. Jelenleg nem gyűjtik azokat az online dokumentumokat sem, ame-lyek azonos tartalommal nyomtatott formában is léteznek. Ezeken kívül kizárják a blogokat (weben megjelenő naplók), a játékokat, az egyéni szerzők cikkeit, a nyomtatott napilapok online változatait, a hirdetéseket és az egyetemi tézi-seket.
Az ausztrál projekt részletesebb ismertetését azért tartottam indokoltnak, mert az online dokumentumok begyűjtését, feldolgozását és raktározását most tervező nemzeti könyvtárak – közöttük az Országos Széchényi Könyvtár – számára is modellértékű lehet az idő próbáját már kiállt gyakorlatuk.

Irodalom

1. BESTERTMAN, Theodore: The beginnings of systematic bibliography. London, Oxford University Press, 1935. XI, 81 p.
2. ANDERSON, Dorothy: Universal biblographic control: a long term policy, a plan for action. Pullach/München, Verlag Dokumentation 1974. 87 p.
3. A nemzeti bibliográfiai szolgáltatások nemzetközi konferenciájának ajánlásai a nemzeti bibliográfai szolgáltatások megújítására. Koppenhága, 1998. november 25–27. In: Könyvtári Figyelő, 1999. 4. sz. 888 – 891. p.
4. KNUTSEN, Unni: Changes in national bibliographies, 1996-2000. – Alexandria, 2002. 1 3-11. p., és az IFLA honlapján: http://www.ifla.org/IV/ifla67/papers/143-199e.pdf
5. MIDRIAKOVÁ, Elena: História, súčasnost a perspektívy výskumnej úlohy dejiny kniznej kultúry na Slovensku. In: Knižnica, 2004. 6. 288. p.
6. MURÁNYI Lajos: A bibliográfiától az adatbázisig. In: Könyv-tárosok kézikönyve 2. Feltárás és visszakeresés. Szerk. Horváth Tibor, Papp István, Bp. Osiris. 2002. 299–375. p.
7. DIPPOLD Péter: A hagyományos nemzeti bibliográfia és az Internet. Válaszlehetőségek az új kihívásokra. Doktori disszertáció. – http://mek.oszk.hu/03500/03557/
8. VAJDA Erik: Időszaki kiadványok válogatott cikkeinek online adatbázisa kooperációs partnerek  együttműködésével. (Megvalósíthatósági tanulmány). Bp. OSZK KMK. 1994. 14. p.
9. http://pandora.nla.gov.au/selectionguidelines.html#s4.1