51. évfolyam, 2005. 4. szám

Archívum

A magyar földrajzinév-használat

FARAGÓ Imre

1. Földrajzinév-használatunk ellentmondásai

Miközben magától értetődik, hogy a gondolatainkat magyar nyelvi környezetben magyarul fogalmazzuk meg, a földrajzi nevek használatában nem ilyen egyértelmű, sőt ellentmondásos a gyakorlat. A magyar földrajzinév-használat a különböző korokban és irodalmi, történelmi, kartográfiai (stb.) műhelyekben gyakran nem teljes körű. A földrajzi nevekkel "dolgozó" szakírók, térképészek, illetve az azokat a kommunikációban használók hajlamosak a nem Magyarországhoz tartozó távolabbi területek magyar földrajzi neveit csak részben vagy egyáltalán nem használni. Ez a jelenség nyelvünket indokolatlanul csorbítja és megítélése a szakemberek körében is ellentmondásos. Ahhoz, hogy az ellentmondások a szakirodalmi és a térképészeti nyelvhasználatban megszűnjenek, s ezen keresztül a köznyelvben is általános legyen a magyarul is létező földrajzi nevek használata, szükség van e használat elveinek pontosabb kifejtésére; az sem ártana, ha ezeket az elveket a megegyezés érdekében az érintett szakmai közönség megvitatná.

Komolyabb vizsgálatnak alávetve a magyar földrajzinév-használatot, érzékelhető, hogy mind a közbeszédben, mind a kartográfiai dokumentumokban gyakran eltérő módon használják a településneveket, ill. a többi földrajzi nevet. Az utóbbiak esetében a magyar névhasználatot általában elfogadják, például Kárpátok, Rajna, Atlanti-óceán, Sziklás-hegység stb. A településnevek esetében viszont sokan a magyar névhasználatot a magyar etnikai jelenléthez kötik. Ezt nevezem etnikai csapdának. Akik ebbe beleestek, azok szerint magyar településnév csak azoknak a településeknek az esetében használható, ahol ma számottevő magyar nyelvű népesség él. Ez a felfogás különösen a Kárpátok térségében és a szomszéd országokban található települések esetében érvényesül, a történeti Magyarország területétől távolabb eső települések esetében ritkábban fordul elő. Ezen az alapon nevezik meg magyarul a minimális magyar etnikummal rendelkező Párizs vagy Prága településeket, de a Kárpátokon belül fekvő, pl. szintén minimális magyar lakossággal rendelkező Garamszentkereszt (szlovákul Ž iar nad Hronom), Felsőbánya (románul Baia Sprie) vagy Felsőőr (németül Oberwart) nevének térképészeti felvételében, sőt köznyelvi használatában már nem érvényesül egyértelműen a magyar név. A névhasználat területenként eltérő ilyen diszkriminációja érthetetlen és következetlen, hiszen egy nép etnikai jelenléte adott területen idővel jelentősen megváltozhat, a névhasználat viszont általában folyamatos, és csak nagyon lassan változik. A jelenség csapda jellegét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az etnikai jelenléthez kötött magyar névhasználat esetén még Magyarország területén is találnánk olyan területeket, ahol magyar név nem volna használható, hiszen vannak olyan településeink, amelyek nemzetiségi összetételében a magyar lakosság részaránya elenyésző ( Alsószentmárton [Sânmarta de Jos], Baranya megye, 100% roma lakosságú, Tótszerdahely [Serdahel] , Zala megye, 86%-ban horvát lakosságú). Ki kell emelnünk, hogy a fenti magyar "név-nemhasználati" jelenséget sokszor nem is az etnicitáshoz kötés okozza. A gyakrabban használt távoli városneveket a megszokás jobban őrzi. A ritkán használt nevek esetében az államiság és a hivatalos névalakok a befolyásoló tényezők, tehát éppen nem az etnikai jellemzők, hanem a nemzet és állam téves összekapcsolódásának, félelmetes azonosításának a tényezője jelentkezik.

A magyarországi névhasználat másik furcsa jelensége, hogy olykor a neveket írásos formában inkább idegen alakban használják. Ez nemcsak a szakirodalomban és térképeken fordul elő, hanem mindez már a XIX. század második felében elkezdődött, és sorvasztja a magyar nyelvű földrajzinév-szókincset. A magyar lakosság (a határokon túli magyarság is) "természetes igénye" hogy olyan tárgyakat és jelenségeket, amelyeknek egyébként jól kiejthető, magyar megnevezése van, inkább idegen névvel illet. Ez a névhasználati jelenség részben jellemző a tudományos életre is, ahol ugyan szükséges az idegen eredetű szakkifejezések használata, de különösen jellemző a köznyelvi használatra: a gazdasági szervezetek cégbíróságon sokszor kiejthetetlenül idegen és torz szóösszetételeket tartalmazó megnevezéseket jegyeztetnek be. Hasonló a helyzet a földrajzi tulajdonnevek terén is, bár biztató jelenség, hogy a tömegtájékoztatás nagy része odafigyel a magyar nevek következetes használatára. Ez utóbbi ellenére számos magyar földrajzi név háttérbe szorul az idegen alakhoz képest. Sok magyar állampolgár szívesebben utazik Wiener Neustadt ba, mint Bécsújhely re, vagy inkább emlegeti Eisenstadt ot, mint Kismarton t. További példaként mondhatjuk, hogy Magyarországon az őrvidéki (burgenlandi) neveket inkább német, a Székelyföldön a csángóföldi neveket inkább román alakjukban használják. A jelenség érdekessége, hogy vannak különleges, talán jobban ismert nevek, amelyeket szóban csak magyar alakjukban használunk, ugyanakkor írásban már sok honfitársunkban felmerül, hogy a szóban Bécs nek mondott várost inkább Wien nek írja le. A jelenség bizonyára összefügg a magyarhoz képest nyugati nyelvek tiszteletével. Ez nemcsak a földrajzi, hanem általában a köznévi szóhasználatra is jellemző: angol és német szavak szorítják háttérbe a magyart. A földrajzi nevek körében a magyartól keletre fekvő nyelvek neveinek használatát a magyar nevek helyett inkább a magyar névalakok ismeretének hiánya, semmint az idegen nyelv túlzott tisztelete okozza.

A harmadik negatív névhasználati jelenség elsősorban a településneveket érinti, de sokszor más névtípusok esetében is fennáll. Sokszor hallani, hogy a magyarul megemlített földrajzi nevet azzal egészítik ki: "most úgy hívják, hogy". Rosszabb esetben a magyar név helyett eleve a "most úgy hívják"-ra hivatkozva az idegen nevet használják. Megkérdőjelezik az egyébként közkeletű, minden vitán felül álló és általánosan használt magyar név meglétének jogosságát, sokszor nem is szándékosan. A jelenség magyarázata lehet, hogy a laikus és a szakmai közvélemény adott földrajzi részlet jelölésére egyetlen, mindenki által érthető nevet szeretne használni, vagyis felmerül az igény, hogy egy földrajzi részletet kizárólag egyetlen név jelöljön . Ez még a számítógépekkel kezelt dokumentációs adatbázisokban sincs így (a szinonim kifejezéseket azok is tartalmazzák), hát még a köznyelvben! A legtermészetesebb jelenség minden kultúrkörben, hogy a földrajzi részletek jelölésére különböző nyelvek más és más nyelvi összetételeket használnak. Nem egy esetben mondanak ilyesmit: "tegnap Pozsony ban - most úgy hívják Bratislava - voltam.". A mondatban benne rejlik, hogy a Pozsony nevet - bár ismeri a beszélő - nem tekinti (általában szintén nem szándékosan) ugyanolyan magyar földrajzi névnek, mint pl. a Győr nevet, pusztán azért mert a hely, amelyet a Pozsony név jelöl, nem a magyar állam területén fekszik. Másik példa: "A múlt héten Passau ban jártam. A Duná t, amit itt Donau nak hívnak, már teljesen beszabályozták.". Lehet, hogy az adatközlő csak "precíz" akar lenni, de: a Fekete-erdőben eredő és a Fekete-tengerbe torkolló folyó, amelynek középső szakasza Magyarországot is érinti, az eredetétől a torkolatig magyar szövegkörnyezetben a Duna nevet kell, hogy viselje. E folyamot nem csak magyarországi, hanem minden más szakaszán magyarul Duná- nak, németül Donau -nak, szlovákul Dunaj -nak, szerbül Dunav -nak, románul Dunarea -nak hívják. Mindegyik névalak a saját nyelvének szövegkörnyezetében élvez elsőbbséget és ez az elsőbbség nem az államhatárok által felosztott Duna-szakaszokra, hanem az egész földrajzi objektumra érvényes. A folyót magyar nyelven minden érintett ország területén a Duna földrajzi név jelöli. Tudatosítani kell, hogy az írott szövegekben, különösen pedig a térképeken minden olyan földrajzi objektum esetében, amelynek élő magyar neve van, következetesen ezt a névalakot kell használnunk, ellenkező esetben a név a használatból kikerül, archaikummá válik. Ahhoz, hogy a földrajzi nevekkel foglalkozó szakemberek a fenti kérdésekben világosan lássanak, és a magyar földrajzi nevek használatának elveit megismerjék, tekintsünk át néhány fontos fogalmat.

2. Földrajzinév-használati fogalmak

•  Földrajzi név

Földrajzi névnek nevezünk minden olyan nyelvi alakulatot, amelyet a földfelszín természetes és mesterséges részleteinek azonosítására kisebb-nagyobb közösségek használnak. A földrajzi névvel jelölt részlet lehet a Föld vagy más égitest felszínén található objektum, terület.

•  Az államterület és az államnyelv

Az államterület egy (vagy több) nemzet, nép, népcsoport által lakott olyan terület, amelyen szervezett államalakulat működik, és ennek az államalakulatnak a politikai vezetése az adott (egy vagy több) nemzet, nép, népcsoport kezében van. Tehát kimondhatjuk, hogy a Föld minden országa egy-egy államterület. Az államterületen az uralkodó nemzet(-ek) politikai hatalmuknál fogva legtöbbször egy hivatalos, ún. államnyelvet ad(-nak) meg, amely nyelv legtöbb esetben ennek az uralkodó nemzet(-ek)nek a nyelve. Sok állam esetében több államnyelv is létezik, ennek egyik oka lehet a többségi nemzet toleranciája az államban élő kisebbséggel szemben, így az uralkodó többségi nemzet más, az állam területén élő nemzet, vagy nemzetrész nyelvét is hivatalos szintre emelte (pl.: Finnország finn és svéd hivatalos nyelvvel stb.). Más többnyelvű ország esetében a többnyelvűséget az ország területén élő több nemzet jelenléte miatt kellett megvalósítani, ezek az országok többnemzetű államok (pl.: Svájc a német-francia-olasz-ladin nyelvvel, vagy Kanada az angol és francia nyelvvel, India a hindi és az angol nyelvvel, Írország a gael és angol nyelvvel stb.). Névhasználati szempontból a szakírót vagy térképészt kötelezi az államnyelv megléte, hiszen a közigazgatáshoz kötődő névtípusok (település-, igazgatási nevek) államnyelvi alakjukban dokumentált hivatalos nevek, amelyek használata a legtöbb kiadványban, főképpen térképen követelmény. A hivatalos többnyelvűség elsősorban a kartográfust kötelezi, hiszen az ily módon, törvényileg deklarált többnyelvű államok bemutatásánál a térképi névrajz, az előbbi nevek tekintetében, többnyelvű kell, hogy legyen. Ugyanakkor a hivatalosan egynyelvű államok sora valójában többnyelvű államalakulat, gondoljunk csak a Magyarországgal szomszédos államokra. A hivatalosan nem többnyelvű országok közigazgatása nem vesz tudomást az állam területén élő más nyelvű állampolgárok földrajzinév-használatáról, és e felfogás az, ami névhasználatilag is kisebbséggé tesz egy nemzetet, nemzetrészt vagy népcsoportot. Ezzel párhuzamosan azt is meg kell állapítani, hogy ha a Föld összes államalakulata hivatalosan is tolerálná a területén élő kisebb népcsoportok, nemzetrészek nyelvhasználatát, akkor is maradnának olyan területek, ahol a többes névhasználat a többes etnikai jelenlét hiánya esetén is indokolt. Ez azt jelenti, hogy egy nyelv földrajzi neveinek használata nem függhet csak az adott nyelvet beszélő nép kiterjedési területétől, azon jóval túlmutathat.

•  A népterület és a szórványterület

A népterület, egy nemzet, nép, népcsoport által lakott olyan terület, ahol az illető nemzet, nép, népcsoport hozzávetőleges etnikai többségben van. Az egyes népterületek átfedhetik egymást, tehát ugyanazon terület több etnikum népterülete is lehet. A népterületnek részét képezi az adott nemzet, nép, népcsoport szempontjából a szórványterület. A szórványterület a népterület részét képező olyan terület, ahol az adott nemzet, nép, népcsoport hozzávetőleges kisebbségben él (pl.: Magyarországon a Vend-vidék szlovén, Ausztriában a Felsőőrség magyar, Szlovákiában a Szepesség német szórványterületek stb.).

•  A névterület

A névterület az a terület, ahol egy adott nemzet, nép, népcsoport saját nyelvén maga alakított ki névhasználatot, amely névhasználat különböző színtű és eredetű lehet. A nevek jelenléte az adott nyelven lehet egy évszázadok alatt kialakult és részben ma is alakuló, "természetes fejlődés" eredménye, mondhatnánk úgy is egy "alulról építkező" folyamat eredménye, és lehet mesterséges, "felülről jövő" vagyis állami beavatkozás kialakította állapot. A természetesen keletkezett, a "nép által adott" alak meglétét okozhatta, hogy az illető nép vagy ma is ott él, vagy a közelmúltban ott élt a területen (pl.: Koszovó területe albán népességű, bár nem albán fennhatóságú, ettől függetlenül a terület az albán névterület része is). A mesterséges eredetű nevek általában valamely nemzet államterületéhez tartozásából fakadhatnak (pl.: a szerb nép, amely fokozatosan szorul ki Koszovó területéről, államilag részben uralja a területet, ennek következtében névterülete is kiterjed rá. Neveinek egy része természetes (hiszen századokkal ezelőtt még etnikailag is jelen volt a szerbség) más része mesterséges eredetű. Mindkét módon létrejött nevek az adott nyelv névkincsének részét képezik, ezért szerves tartozékai a névterületnek. A névterület minden nép esetében jelentősen túlnyúlhat a népterületen.

A magyar földrajzosok és térképészek egy része (és a közvélemény egy része is) azon a véleményen van, hogy a mesterséges eredetű nevek - főképpen a településnevek körében - nem képezik az illető nyelv névkincsét, ezért használatuk és térképi ábrázolásuk nem célszerű. Ennek a véleménynek mond ellent az a tény, hogy e nevek jelentős része természetes módon kialakult elemeket is tartalmaz és csak a modern fejlődés követelményeként volt szükséges mesterséges elemekkel ellátni őket. Annak kimutatása, hogy az ilyen nevek közül melyik a valóban tisztán mesterséges és melyik nem, nagyon nehéz feladat. Ezért alapvető szempontnak kell lennie a névhasználatnál, hogy minden olyan nevet, amely az adott nyelven valamilyen formában dokumentálva lett, használjunk. A mesterséges eredetű nevek jelenléte miatt gondolják sokan úgy, hogy a névhasználatot az etnikai jelenléthez kössük, de ennek az elméletnek a már említett okok miatt nem lehet létjogosultsága. Több kárt okoz egy nyelv kincseiben az utóbbi álláspont, mint az, hogy néhány "műnév" kerül be a köztudatba. Mind a népterület, mind a szórványterület és mind a névterület az államterülettől független nagyságú (annál kisebb vagy nagyobb) lehet.

3. A magyar névterület

A fentieket a magyar névanyag szempontjából vizsgálva az alábbi következtetéseket szűrhetjük le. Vagyis a magyar földrajzinév-használat területi vonatkozásait vizsgálva, eljutunk a magyar névterület fizikai kiterjedésének meghatározásához.

A 15 milliós magyarság 90%-a a Kárpát-medence lakója. Ebből a mai magyar államterületen kívül, de a Kárpát-medencében él 3,3 millió magyar. Ha ehhez a Kárpátokon túl élő, nyelvében már részben románná vált csángókat is hozzászámítjuk az érték 3,5 millió lesz. A magyar államterület mai kiterjedésében a magyar nép által lakott területeknek csak mintegy felét tartalmazza, ha ehhez még a szórványterületeket is hozzávesszük, akkor ez az érték még kevesebb. A magyar népterület tehát jóval túlnyúlik az államterületen. Nem ritka más nemzetek körében sem az effajta különbözőség, de a magyar nemzet esetében történelmi sorsunk következtében jóval nagyobb a különbség a népterület és az államterület között, mint más nemzeteknél. A névterület viszonya az előző kettőhöz képest még nagyobb eltérést mutat. A mai államterületnél mintegy 3,5-4-szeres nagyságú a névterület. Határozott értéket azért nem mondhatunk, mert egy nyelv névterülete sem egységes, kompakt terület. A névterület a perifériák felé fokozatosan gyérül, már csak az illető nép szempontjából fontos, kiemelkedő történeti-néprajzi jelentőségű névtípusokra terjed ki. A névterület kompaktnak tekinthető addig, amíg legalább község és folyó, pataknév szintig az adott nép 80-85%-ában saját nyelvén nevezi a terület földrajzi objektumait, jelenségeit. Ezután már átmeneti névterületről beszélhetünk, ahol csak a nagyobb vízfolyásoknak, tájaknak és településeknek van az illető nép nyelvén saját névalakja.

A kompakt magyar névterület magyar névkincse minden névtípus (tájak, jellemző domborzati pontok, vizek, települések, határrészek) esetében eredendően természetesnek mondható. E nevek közül a mesterséges eredetűek legnagyobb számban a településnevek körében fordulnak elő, ez nagyrészt az 1898 és 1912 között folyó helységnév-rendezés eredménye, kisebb számban a természetföldrajzi tájak nevei közül kerülnek ki. A kompakt magyar névterület lakosságának mintegy fele magyar nemzetiségű, ez az arány a nagy számban szórványként élő magyarság miatt viszonylag alacsony. Így az egységesnek mondható, összefüggő magyar névterület az alábbi kisebb területekre bontható.

(1) Magyarország teljes területe: a legteljesebb és minden névtípus tekintetében legösszefüggőbb terület. Egyes részein határnevekben szigetszerűen hiányos. Ezt a nemzetiségi lakosság jelenléte okozza.

(2) A Felvidék, vagyis Szlovákia teljes területe: déli részén abszolút teljes magyar névanyag, amely észak felé fokozatosan a határnevek és jellemző földrajzi pontok tekintetében gyérül. A magyar településnevek egy része mesterséges eredetű.

(3) Kárpátalja (Ukrajna Kárpátontúli területe): ugyanaz jellemző e területre, mint a Felvidékre, a magyarországi határ menti terület magyar népessége következtében teljes névanyag, amely a Kárpátok felé határnevek és jellemző földrajzi pontok neveit tekintve gyérül.

(4) Máramaros (Románia területén): a magyar névanyag határ- és jellemző földrajzi pontok neveiben erősen hiányos, ez a terület túlnyomóan román etnikai viszonyai miatt van.

(5) Körös-vidék (Románia területén): a névanyag minden tekintetben teljesnek mondható, de hozzá kell tenni, mivel a terület egyes részein újonnan betelepült, főleg román etnikum él, az újabb névadás a régi magyar névanyagot lefedi. E területeken a magyar határnevek csak kutatás után tűnhetnek elő.

(6) A történeti Erdély (Románia területén): minden tekintetben teljes magyar névanyag, amely határnevek, jellemző földrajzi pontok nevei és kis számban víznevek tekintetében nem teljes, főleg az eredetileg szász népesség által lakott déli területen. Az Erdélyi-medence középső részén a múlt századra szórványosodott magyarság honfoglalás-kori neveit az új keletű román nevek a határnevek tekintetében elfedték. Ezek kutatással nyomon követhetőek.

(7) Moldva és a Csángóföld (Románia területén): a magyar névanyag csak település-, folyó- és tájnevek tekintetében mondható többé-kevésbé teljesnek. A csángók által lakott települések határnevei részben magyarok, erős román hatással. A terület névrajzi szempontból még mindig a Kárpát-térség legmostohábban kezelt része. Mivel az itt meglévő magyar névanyagot a magyar térképek jelentős része nem ábrázolja, a névpusztulás felmérhetetlen méreteket öltött. Következetes névhasználattal e terület magyar nevei még menthetők, de alapanyag, főleg a nagyobb méretarányokhoz kötődő határnevek esetében kevés van. A másik gond a névábrázolásban, hogy mivel e terület nem esett bele semmilyen magyar névrendezésbe és névgyűjtésbe, sok objektumnak több magyar neve is létezik. A dilemma az, hogy e nevek közül melyiket ábrázoljuk. Pl.: Piatra Neam ţ város magyar neve Karácsonkő , de Németkő alakban is előfordul, Târgu Frumo ş városnak három magyar neve is van: Szépvásár , Szépváros és Szépvárassz . Hasonló párhuzamok vannak a víznevek esetében. A terület a magyar állam tartozéka volt a középkorban, ezért sok név középkori eredetű és ezekkel párhuzamosan alakult ki a románból visszamagyarosodott név, amelyet az ott élők sokszor ma is használnak. Ennek a problémának feloldására hozott valamilyen szakmai megegyezés még várat magára.

(8) Havasalföld (Románia területén): a magyar névanyag Moldvához képest gyérebb, a terület már a névterület szórványához is sorolható. A magyar térképi névhasználat másik rendkívül mostohán kezelt területe, pedig a mindennap használatos Bukarest és a Kárpátokon áttörő nagy folyók nevein kívül számos folyónak és nagyobb településnek van magyar neve. Mind a Havasalföldön, mind Moldvában számos mai romániai megyének van magyar névalakja, sőt némelyik román név a magyarból származik. Ezeket minden esetben célszerű használni.

(9) Bánság (Románia és Szerbia-Montenegró területén): a magyar névanyag település-, víz- és tájnevekben teljes, határ- és jellemző földrajzi pontok nevei tekintetében nemzetiségtől függő. Mivel a középkorban magyar lakosságú terület a török hódoltság alatt itt szenvedte el a legnagyobb (gyakorlatilag teljes) pusztulást, az újonnan betelepült nemzetiségek nevei teljesen, sokszor visszanyomozhatatlanul elfedték az e típusba tartozó magyar neveket.

(10) Bácska déli része, a Vajdaság (Szerbia-Montenegró területén): a magyar névanyag minden tekintetben teljes. A terület jelentős része területi kiterjedését tekintve ma is mindenütt tartalmaz magyar lakosságot.

(11) Szerémség (Horvátország és Szerbia-Montenegró területén): a magyar névanyag minden névtípus esetében csonka. A terület a középkorban teljesen magyar népessége a török idők alatt elpusztult. A még nyomozható nevek jelentős része túl történelmi, a mai magyar névhasználatba már nem hozható vissza. A névpusztulás folyamata a Szerémségben már teljesen végbement. A nevek a múlt században még visszagyökeresedhettek volna, de a magyar térképészet ezek ábrázolását nem vállalta föl.

(12) Szlavónia (Horvátország területén): a terület keleti részén hasonló, talán kicsit jobb a helyzet, mint a Szerémségben. Ha a terület magyar neveit következetesen használjuk, akkor azok még menthetőek. Szlavónia nyugati részén a névpusztulás a XX. század elejére befejeződött, ez a Szerémségnél már említett okokra vezethető vissza. Ma csak nagyobb településeknek, folyóknak és néhány tájnak él magyar névalakja.

(13) Muraköz (Horvátország területén): a magyar névanyag határneveket leszámítva teljes. A terület kis részben még ma is magyar lakosságú.

(14) Mura-vidék (Szlovénia területén): hasonló a helyzet a Muraközhöz, de itt népesebb magyar falvak találhatóak.

(15) A történeti Horvátország (Zágráb-Károlyváros környéke): nagyobb települések (Koprivnica-Kapronca, Vara ž din-Varasd, Zagreb-Zágráb stb.), folyónevek (Kulpa, Száva, Lónya stb.), tájnevek (Monoszló-hg., Bródi-hg. stb.) reprezentálják a magyar névanyagot.

(16) Orvidék (Ausztria Burgenland tartománya): település-, víz és tájnevekben teljes magyar névanyag. A határnevek és jellemző földrajzi pontok nevei csak a Felsőőr környéki magyar nyelvszigetben teljesek. A településnevek tekintetében a volt magyar államterület ma is legmostohábban kezelt része. Az őrvidéki (burgenlandi) magyar településnevekről sem a tömegtájékoztatás, sem a térképkészítők jelentős része nem hajlandó tudomást venni.

A névterület szempontjából szórványterületek azok, ahol már csak szigetszerűen egy-egy név fordul elő az illető nyelven. Ezek a nevek történelmi eredetűek vagy valamilyen mesterséges folyamat eredményei. A magyar nyelv esetében ilyen folyamat a nyelvújítás volt. Európa történelmileg kialakult magyar nevekben rendkívül gazdag. Azonban e nevek legnagyobb része, mintegy 90%-a a XX. század elejére, a mostohán kezelt térképi használat miatt kikopott a magyar szóhasználatból és csak töredékesen maradt a köztudatban. Az idegen területek nemzeti földrajzi neveinek ilyen nagymérvű pusztulására más nemzetek esetében nem találunk példát. Ennek megváltoztatására 1943-ban a Honvéd Térképészeti Intézeten belül történt névgyűjtés, amely az oklevelekben, irodalmi alkotásokban fellelt magyar neveket fogta egybe és egy belső ajánlás formájában közölte. E felsorolásban ma már meghökkentőnek tűnő magyar településnevek is szerepelnek, de jelentős részük a magyar névkincs részét képezik. A mai magyar térképi névhasználatba és ezen keresztül a mindennapi szóhasználatba visszahozásuk - mint szokatlan nevek - erős szakmai és társadalmi ellenállásba ütközik, így magyar névterület szórványait az alábbiakban foglalhatjuk össze:

(1) Morvaország (Csehország területén): városnevek (Uherské Hradište - Magyarhradis, Olomouc - Alamóc - Olmüc stb.) és nagyobb folyók nevei (Odra - Odera, Morava - Morva, stb.) jelentik a magyar névanyagot.

(2) Galícia (Lengyelország területén): néhány város magyar neve (Nowy S ą cz - Újszandec, Stary S ą cz - Ószandec, Kraków - Krakkó, stb.), valamint a Kárpátok külső oldalának tájnevei (Beszkidek, Besszádok stb.) adják a magyar névanyagot.

(3) Lengyelország további területei: néhány városnév (Wroc ła w - Boroszló, Warszawa - Varsó, Gda ń sk - Dancka stb.) és a Visztula folyó jelentik a magyar névanyagot.

(4) Ó-Szerbia északi pereme (Szerbia-Montenegró területén): néhány városnév reprezentálja a magyar névanyagot (Saba č -Szabács, Beograd-Belgrád, Smederevo-Szendrő stb.).

(5) Dalmácia (Horvátország területén): városnevek adják a szórvány magyar névanyagot (Zadar-Zára, Dubrovnik-Ragúza stb.).

(6) Szlovénia területén - a Mura-vidéket leszámítva - csak egy település Celje - Cilli neve ad magyar alakot.

(7) Bosznia területén (Bosznia-Hercegovina területén): városnevek adják a szórvány magyar névanyagot (Tuzla-Só stb.).

(8) Ausztria területén - az Orvidéket leszámítva - számos tájnév magyar alakja (Alsó-Ausztria, Stájerország stb.) és városok magyar nevei alakultak ki (Graz-Grác-Gréc, Wien-Bécs stb.)

Ezen kívül Európa más részein vannak ma is használatban magyar nevek. Ezek folyókra ( Rajna, Majna, Elba stb.), településekre ( Prága, Drezda, Bréma, Velence stb.), területekre, tájakra ( Szilézia, Kasztília, Anglia, Cseh-erdő, Kasztíliai-választóhegység stb.) vonatkoznak. Egy részük idegen név magyarosodott formája, de ettől függetlenül a magyar nyelv részét képezik. Fontos típus az európai nagyvárosok nyelvújításkor keletkezett magyar nevei ( Koppenhága, Lisszabon, Brüsszel stb.). Ezen kívül mindenképpen meg kell említeni a törökországi Tekirdag magyar nevét Rodostót .

4. Magyar földrajzi nevek a névterületen kívül

A Kárpát-medence az a terület, amelynek központi, kis része ma a magyar államterület, egyben a kompakt magyar névterület része is. Ennek a területnek, a történelmileg kialakult, mindennapi életünkhöz szervesen kötődő magyar névanyagát a magyar névkincs részének tekintjük, semmi nem indokolhatja e nevek mindennapi használatból (tömegkommunikáció, térképek, szakkönyvek) való kiiktatását. Ennek a magyar névanyagnak a használatában csak szemléletmódbeli különbségek következtében vannak eltérések (pl. csángóföldi magyar településnevek használata stb.). Az előbbiek folytán a közvetlenül a népterület és az államterület "bővítményeként" szereplő névterület megléte és a társadalom általi "elismertsége" javarészt megvan, a magyar nyelvű sajtó, írott és elektronikus média, térképészet, illetve különböző tudományok által művelt szakirodalom csak akkor nem használja a magyar névanyagot, amikor a kommunikációban részt vevő egyén felkészültsége folytán nem ismeri a magyar neveket, ezáltal nem képes anyanyelvén megnevezni az egyes földrajzi objektumokat. Ezzel szemben a Kárpát-medencétől és a történelmileg kialakult magyar névterülettől távolodva, az idegen nyelvű földrajzi nevek "területén" is előtérbe kerülhet a magyar névalakok és változatok használata. Ezek a magyar és magyaros nevek már nem képezik a magyar névterület részét, létrejöttük főképpen a földrajztudomány és a térképés zet, illetve nemegyszer az irodalom, az újságírók, utazók műve. Alkalmazásuk folyamatosan, főképpen kartográfiai és földrajzi szakmai viták, de társadalmi viták tárgyát is képezik. Az idegen nevek magyar és magyaros alakjának létrehozása már a korai századokban is jelenlévő igénye volt a magyar nyelvnek, de érezhető ez a törekvés más nyelvek saját névanyagának kialakításában is. Joggal mondhatjuk, hogy számos olyan magyar név, amely nem a magyar nyelvterületen lévő földrajzi objektum jelölésére alakult ki, fordítás vagy magyaros kiejtés alapján került a használatba és csak régisége okán soroljuk ma a magyar névterülethez ( Bécs, Prága, Krakkó ). Ezek a nevek azonban a magyar nyelvterület közeli szomszédságában lévő földrajzi részleteket jelölnek. Velük párhuzamosan léteznek nagyon távoli földrajzi részleteket jelölő, teljesen vagy részben magyar nevek, olyanok, amelyek nyelvünk részét képezik, mindennaposan használatban vannak ( Sziklás-hegység, Felső-tó, Tűzföld, Sárga-folyó, Fokváros stb.). Ezek létrejötte és használata a nemzetközi ajánlások alapján nem célszerű, ugyanakkor a mindennapi nyelv és az irodalom igényli jelenlétüket, használatuk könnyebben érthetővé és otthonosabbá teszi e területek megismerését. Gondoljunk csak gyermekkorunk indiántörténeteire, az ifjúsági regényekre, Verne könyvekre. Az irodalommal minden magyar olvasó kisiskolás korától "magába szívja" a távoli tájak "magyar neveit", azok nem magyar voltára talán csak iskoláinak végén ébred rá. Így a földrajzi nevekkel "dolgozó" szakterületek (térképszerkesztők, földrajzosok, könyvtárosok stb.) körében "problémát" jelentenek ezek a nevek. A társadalom igényli meglétüket, a nemzetközi szakmai fórumok nem tartják előnyösnek használatukat, de ez utóbbi ellenére a magyar irodalomban és sajtóban legtöbbször használatban vannak. A térképészek körében erre a problémára szokások, már-már hagyománynak tekinthető, sokszor át nem gondolt megoldások jöttek létre. Az idegen nevek magyaros alakjának használatára, minden erényével és hibájával, az 1954-től az 1990-es évek elejéig egyetlen magyar nyelvű világatlaszt tekintették mérvadó"k. "Egy térképen csak azok a nevek szerepelhetnek magyarul, amelyek a Világatlaszban is magyarul vannak" hangzott és hangzik el sokszor a különböző könyvkiadók szerkesztőségeiben. Ezt a megoldást vallják legtöbben azok is, akik az 1990-es évektől térképkészítéssel foglalkoznak. Pedig a különböző útikönyvek, értékes földrajzi leírások és szakkönyvek sokszor jóval túllépnek a szóban forgó Világatlasz adta kereteken és számos idegen név magyar fordítását és magyaros formáját közlik, legtöbbször a jobb érthetőség kedvéért. És ezt tekinthetjük kulcsszónak: a jobb érthetőség . Amikor egy szépirodalmi műben vagy egy útleírásban a szerző magyaros alakkal helyettesít egy idegen földrajzi nevet, az olvasót akarja közelebb hozni a táj megismeréséhez. Az idegen nevek magyar vagy magyaros formában való használatának ellenzői az adott objektum fellelhetőségét tartják nehezebbnek vagy megvalósíthatatlannak, ha a forrás (újságcikk, szakkönyv, térkép) nem az aktuális idegen nevet közli. Így a mindennapi kommunikációs gyakorlatban már korántsem áll elő a távoli területek magyar névhasználatának kérdésében az a többé-kevésbé létrejött névhasználati egyetértés, amelyet a magyar névterület neveinek alkalmazásakor tapasztalhattunk. Az alábbiakban azoknak a magyar földrajzi neveknek a csoportjait tekintem át, amelyek származásuk tekintetében, eredendően idegen nevek. Ezek magyar névalakja nem minden esetben hozható létre és megalkotásuk egyes névcsoportok, illetve típusok esetében nem is ajánlatos.

A magyar névterületen kívüli magyar földrajzi nevek alaptulajdonságai

(1) Magyar szóalkotással létrehozott nevek, ezért a magyar helyesírás szabályai vonatkoznak rájuk.

(2) Az ide tartozó nevek idegen eredetűek, létrehozásuk sokszor a térképszerkesztő szubjektív megítélésének függvénye.

(3) Megalkotásuk és használatuk célszerűsége vitatott.

(4) A magyar névalak létrehozása növeli a magyar olvasóban az otthonosság érzetét, ugyanakkor a nemzetközi tájékozódásban az eredeti idegen név ismeretének hiánya hátrányt jelent.

(5) Közvetlen terepi tájékozódást segítő térképeken létrehozásukat mennyiségi szempontból megfontolás tárgyává kell tenni.

Az idegen nevekből alkotott magyar földrajzi nevek létrehozásának alapelvei

•  Részben fordított nevek

A név egy részének fordításán azt értjük, hogy a földrajzi köznevet fordítjuk le. Ez egyrészt azt jelenti, hogy idegen eredetű köznevet magyar név váltja fel, másrészt, hogy a tulajdonnevet a magyar helyesírás szabályai szerint, de mint idegenből alkotott nevet kapcsoljuk a köznévhez. Az idegen településnévből, vagy történeti névből képzett magyar névalkotáskor az idegen név ragozatlan formájához a magyar -i képző járul. Pl.: T ř eboni-medence (T ř ebon városából) Adriai-tenger (Adria városából), Felső-Guineai-hátság (Guinea történeti-földrajzi névből), Mexikói-öböl (Mexikó történeti-földrajzi, ill. államnévből), Madagaszkári-medence (Madagaszkár sziget nevéből), Hunter-szigeti-hátság (Hunter-sziget nevéből). Amikor a részfordításban személynév, illetve más, ma nem élő földrajzi névből eredő tulajdonnév áll, akkor a képzésben részt vevő név írásmódja nem változtatható és nem fordítható. Pl.: Andaman-szigetek. (Andaman nép nevéből), Appalache-hegység. (Apalchen indián település nevéből), Seychelles-szigetek (Moreau de Seychelles tengerésztiszt nevéből) stb.

•  Teljesen lefordított és magyarrá vált nevek

Az idegen névből, annak tulajdonnévi és köznévi fordításával új magyar nevet alkotunk. Általában a magyar szakirodalom e típust említi, mondhatnánk megtűri, pedig jelenlétük nem egy távoli terület földrajzi neveinek eredetét teszi érthetővé. E névtípusok teljes értékű magyar földrajzi névnek tekintendők. Idegen név magyaros átvételekor a név alaptagját vesszük át, ez egészül ki magyar többes számmal ill. magyaros írásmóddal. Pl.: Alpok (Alpes >> Alpok), Andok (Andes >> Andok), Baleárok (Baleares >> Baleárok), Antillák (Antillas >> Antillák), Pontuszi-hg. (A Fekete-tenger partvidéke latinul Pontus) stb.

Amikor az idegen név tulajdonnévi része melléknév vagy közszó akkor azt magyarra fordítva kapcsoljuk a magyar köznévhez. Pl.: Sziklás-hg. (Rocky Mountains >> Sziklás-hg .), Nagy-Rabszolga-tó (Great Slave Lake >> Nagy-Rabszolga-tó), Parti-hg. (Coast Mountains >> Parti-hg.), Arany-part (Gold Coast >> Arany-part), Elefántcsont-part (Ivory Coast >> Elefántcsont-part), Sárkány-hegység (Drakensberge >> Sárkány-hegység), Keserűgyökér-hegység (Bitterroot Mountains >> Keserűgyökér-hegység) stb.

A földrajzi nevek magyar alakjainak használata és létrehozása az egyes névkategóriák esetében:

•  (1) Településnevek:

•  A településnevek államnyelvi alakját minden esetben hivatalos névnek¹ kell tekintenünk.

•  A Föld bármely településének magyar névalakját puszta fordítás vagy magyaros átírás alapján létrehozni nem megengedhető. Kivételt képeznek a sajtó által a magyar névhasználathoz igazított nevek, ezek mindennapi nevek lévén, térképi használata indokolt.²

•  A helységnévtárakban, szakirodalomban, irodalmi művekben, publikus³ formában megjelenő magyar településneveket a magyar földrajzinév-kincs részének tekintem, ezek használatát az egész Föld esetében indokoltnak tartom az alábbi megszorításokkal.

•  A magyar településnév-anyag szétválasztható egy ma használatban lévő és egy elfeledett, a használatból kikerült ún. középkori csoportra.⁴ A mindennapi használat az utóbbi csoport esetében nem indokolt, illetve külön vizsgálat és mérlegelés tárgyát képezheti a használat.⁵

•  A nem latin betűkkel író európai nyelvek településneveit, ha nincs egyéb magyar névalakja magyar átírással kell közölni.

•  A nem latin betűkkel író keleti nyelvek településneveit, ha nincs egyéb magyar névalakja a "keleti nevek magyar helyesírása" által megadott átírási formában kell használni.

•  (2) Közterületek nevei (utcanevek):

•  A közterületek neveinek államnyelvi alakját minden esetben hivatalos névnek kell tekintenünk.

•  Azokon a településeken, ahol hivatalosan kettős közterületnév-használat van, mindkét nyelv neveinek használata indokolt (pl. térképen), de magyar nyelvű szövegben a magyar név használata elegendő.

•  Pusztán fordítás útján létrehozott / létrejött, de nem hivatalos közterületnevek használata nem indokolt, de megengedhető.⁶

•  (3) Igazgatási nevek:

•  Az igazgatási nevek államnyelvi alakját minden esetben hivatalos névnek kell tekintenünk.

•  Az államnevek (országnevek) magyar névalakjait a Magyar Tudományos Akadémia által megadott alakban kell használni.⁷

•  A közigazgatási egységek neveiben minden egység esetében a köznévi tag fordítása szükséges.

•  Azokban az országokban, ahol a közigazgatási egységek neveinek tulajdonnévi része közszói (égtájak, viszonyszavak) tagot tartalmaz a név egészének magyar formáját kell felvenni. ( Észak Csehország⁸, Alsó -Ausztria⁹, Új- Dél -Wales¹⁰, Központi tartomány¹¹)

•  Abban az esetben, ha az adott ország közigazgatási egységének államnyelvi névalakja magyar névalakkal rendelkező település, víz vagy táj nevéből képződött, a magyar nevet a névadó objektum magyar nevének alkalmazásával kell létrehozni. ( Pozsony i körzet¹², Kárpát ontúli terület¹³, Szilágy megye¹⁴, Dél- Morvaország¹⁵, Észak- Rajna - Vesztfália¹⁶, Felső- Ausztria¹⁷, Katalónia¹⁸, Egyenlítői- körzet¹⁹).

•  A védett területek neveinek esetében a köznévi tagok (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület) fordítása elengedhetetlen.

•  víz vagy táj nevéből képződött, a magyar nevet a névadó objektum magyar nevének alkalmazásával tartom célszerűnek létrehozni. ( Kis-Fátra Tájvédelmi körzet²⁰, Óriás-hegység Nemzeti Park²¹)

•  (4) Víznevek, a jellegzetes földrajzi pontok nevei és a tájnevek magyar névalakjának általános létrehozási elvei:

- Magyar szövegkörnyezetben, illetve magyar nyelvű kommunikáció esetén fontos alaptétel, hogy minden természetes eredetű és megjelenésű objektum nevének esetében törekedjünk az objektum magyar nevének használatára, ha ilyen nincs a magyaros névalak létrehozására. A fent leírt törekvés fő célja nem a minden áron történő magyarosítás, hanem annak a hagyománynak a folytatása és kiterjesztése, amely azt célozza, hogy azok a földrajzi nevek, amelyek adott nyelven konkrét jelentéssel bírnak, a magyar olvasó számára is konkrétumot jelentsenek. Cél legyen, az előbbieken túl, hogy rendszeresebb, áttekinthetőbb, logikusabb legyen az a térképi névanyag, amelynek a köznapi szóhasználatban és az írott szakirodalomban általában magyaros formájú neveit (is) alkalmazzuk. A továbbiakban ismertetésre kerülő elvek alkalmazása egy megalapozott rendszerbe illeszkedő névanyagot hoz létre, így teljesebbé, jobban érthetővé válik mind földrajzi, mind történelmi értelemben a magyar olvasónak készülő, távoli világokat is bemutató területek természeti névanyaga.

•  A földrajzi nevek köznévi tagjai a latin írásjeleket használó nyelvek köznévi tagjai esetében legtöbb esetben következetesen lefordíthatók. Ha sonló a helyzet a cirill írást használó szláv nyelvek esetében is. (Orlice- hegysé²², Cserszkij-hegység²³, Bajor-erdő²⁴)

•  Külön elbírálás alá esnek a nem latin betűs távoli nyelvek (türk nyelvek, kínai, koreai, japán stb.). Ezek közszói tagjai a magyar nyelvben általában jól kiejthető és sok földrajzi objektum nevében - magyar fülnek - a tulajdonnévvel összeforrottan jelentkeznek²⁵. Ezek fordítása nem javasolt, ugyanakkor a közszavak következetes adott nyelvi (magyar átírásban való) felvétele indokolt.²⁶ Ezeknek a földrajzi közneveknek magyar átírással írt alakját a földrajzi összetételben minden esetben kis kezdőbetűvel, a tulajdonnévhez kötőjellel kapcsolva kell írni.

•  Az előbbihez hasonló megoldást, tehát kis kezdőbetűvel való írást alkalmazunk az idegenből magyarrá vált közszói névtagok helyesírására is ( kordillera, kordillerák, plató, fjord, fjell ).

•  A földrajzi nevek melléknévi és köznévi eredetű tulajdonnévi részeit abban az esetben, ha azok ma is az adott nyelvben konkrét jelentéssel bírnak, lefordíthatjuk.²⁷ Kivételt képeznek a személynévből és tulajdonnévből (pl. hajó, expedíció nevéből) származó névtagok. ( Sziklás -hegység²⁸, Róka -szigetek²⁹, Kúszósül- folyó³⁰, Isteni kegyelem -öböl³¹, Két testvér -hegység³²)

•  Hasonlóan kivételt képezzenek a távol-keleti nyelvek földrajzi összetételei. Ezek esetében - a köznévi tagokhoz hasonlóan - a magyaros átírás elegendő. A közvetlen magyar fordítás csak akkor célszerű, ha az más latin betűs nyelvek esetében jelentkezik.

•  Önmagukban konkrét jelentéssel bíró idegen neveket nem fordíthatunk. Ezek olyan nevek, amelyek egyrészt már önmagukban állva nem tartalmaznak köznevet, illetve minden tagjuknak az adott nyelven konkrét jelentése van. E földrajzi nevekhez nem kapcsolhatunk magyar (vagy más) köznevet sem, mivel ekkor a szóismétlés (pleonazmus) hibáját követjük el.³³

•  A személynévi eredetű földrajzi nevek közül a szentek és az uralkodók neveiből képzett formák következetesen lefordíthatók.³⁴

•  Az emlékeztető és beszélő nevek nem fordíthatók. Ezek olyan nevek, amelyek valamilyen eseményhez kötődnek, vagy az eseményben részt vett személy, eszköz nevéből váltak földrajzi névvé.

Legtöbbjük tengerfenék, domborzati nevek esetében fordul elő.³⁵

•  Amikor a név betűszót tartalmaz, a betűszó nem oldható fel és nem fordítható.³⁶

•  Azok az idegen eredetű nevek, amelyek már önmagukban is idegen eredetűek és más nyelvben értelmet nyertek nem fordíthatók.³⁷

•  Nem alkalmazható a magyar névalak abban az esetben, ha az idegen név - bár a fenti esetek valamelyike érvényes lenne rá - teljes mértékben belegyökeresedett a mindennapi köztudatba és a mindennapok kommunikációjában folyamatosan, társadalmi és szakmai megosztottság nélkül élő név.³⁸

•  A magyar névalakok létrehozásához mindenképpen szükség van az idegen név minimális etimológiai vizsgálatára. Ezzel tisztázható a név eredete és a fordíthatóság helyessége.

5. A kompakt magyar névterület neveinek megjelenése különböző korok térképein
(A magyar névhasználatra jelentősen ható politikai irányzatok áttekintése)

A következőkben a modern kartográfia³⁹ által készített, a kompakt magyar névterületet, vagyis Magyarországot és annak táji keretét, a Kárpát-medencét, valamint környezetét ábrázoló térképek magyar földrajzinév-anyagának jelentősebb változásait mutatom be. A magyar nyelvű térképek körében a földrajzi nevek közlésében, az immáron több mint 120 éves múlt, sok érdekességet és tanulságot mutat, azzal együtt, hogy a magyar nyelvű földrajzinév-használat politikai korszakokhoz és ideológiai irányzatokhoz egyértelműen hozzákapcsolható. A magyar nyelv névkincséhez szervesen hozzátartozó földrajzi nevek használata számos olyan változáson ment keresztül, amely az adott korban követelményként jelentkezett, de későbbi korok megítélésében a változtatás már elmaradottságot sugallt. Ennek a bonyolult, a szakmai vitákat és érzelmeket sokszor felkorbácsoló változáshalmaznak az egyes szakaszait és mozzanatait kívánom megvilágítani. Írásom a kis méretarányú általános térképek⁴⁰ magyar névhasználatát tekinti át.

A Monarchia térképészeinek magyar névhasználata (1880-1920)

A XIX. század vége és a XX. század 10-es éveinek nagyközönségnek szóló térképkészítése elsősorban az oktatási célú atlaszok és falitérképek korszaka. Az ország vezetése és lakossága a dualizmus előnyeit érzékelve és kihasználva a teljes bel- és kultúrpolitikai autonómia kiépítésén fáradozott. Ez a földrajz és a történelem oktatásában is érvényesült.⁴¹ A kultúrpolitika részletes tananyagot dolgozott ki a Magyar Szent Korona országainak földrajzoktatásához, valamint a magyar nemzet történetének elsajátíttatásához. Ennek megfelelően a két térképigényes tantárgy követelményeihez igazítva sorra jelentek meg az iskolai atlaszok és térképek. Ezeken a magyar névterület és az államterület hozzávetőleges egybeesése⁴² következtében a magyar/nem magyar névanyag felvétele vagy elhagyása nem merült fel kérdésként. Gyakorlatilag nem vizsgálták és szabályozták a névhasználatot, az a térképek szerkesztőinek földrajzi név ismereteit tükrözte. Nem számítjuk a névhasználati változtatások körébe a településnevek 1898 és 1912 között folyó rendezését⁴³. Az ekkor létrejött névváltoztatások állami szinten folytak, használatuk a térképeken nem képezhette vita tárgyát. 1920 előtt általános szemléletmódként tapasztalható a térképeken, főképpen a településnevek esetében, a hivatalos/nem hivatalos nyelvek alapján történő név előtérbe helyezés, illetve névdiszkrimináció. Ez a jelenség a kartográfiában az államközpontúság elvének alkalmazása. Az államközpontúság elvén azt a nemzeti nyelv szempontjából diszkriminatív felvételi megoldást értjük, amikor a térképen az olvasó nyelvétől függetlenül, elsősorban az államnyelvi névalakokat helyezik előtérbe, tehát túlnyomóan hivatalosnak tekintett neveket jelenítenek meg. Ennek következményeként az egyébként a Magyar Királyság határain túlnyúló magyar névterület névanyaga a térképeken csonkult. Jól érzékelhetően ekkor kerültek le a térképlapokról Horvátország, Szlavónia, Moldva és a Havasalföld középkorból gyökerező magyar nevei. Ennek a felfogásnak máig ható súlyosan negatív kulturális hatása van: a magyar nyelvű olvasóközönség és sajnos a térképész-földrajzos szakma egy része is, idegenkedik a fent említett területek magyar névanyagától, pedig e területeken nem csak a magyar nevek, hanem a még szórványban jelenlévő, bár az asszimiláció végső határára jutott magyar etnikum⁴⁴ is jelen van. Ennek a kartográfiai szemléletmódnak tulajdonítható, hogy a közép-európai magyar földrajzinév-anyag egy része archaikussá, történelmivé vált, hiszen a magyar térképészek "leszoktatták" a magyar olvasót e nevek használatáról. A térképész szakma ezzel az időszerűnek hitt lépésével befejezte a "magyar végvidékek", magyar etnikumát jórészt elvesztett területeinek kulturális pusztítását, végeredményben ezzel a török hódoltság "művét" beteljesítve. A térképeken⁴⁵ a településnevek közlésénél a Magyar Királyság határain kívül (legtöbbször Horvát-Szlavónországban is) egyértelműen az államközpontúság érvényesül: Osijek, Wien, Bacau, Dresden⁴⁶ stb. nevek szerepelnek. Ugyanakkor a vizek, jellegzetes földrajzi pontok⁴⁷ és tájak nevei nagyobbrészt magyar vagy magyaros alakjukkal kerültek fel.

A dualizmus Magyarországán a földtudományok rohamos fejlődése következett be. Az ország gazdasági erőforrásainak minél hatékonyabb kiaknázásának megteremtéséhez szükség volt a földtani, természetföldrajzi kutatások minél gyorsabb és pontosabb elvégzésére. Ennek a programnak szükséges velejárója volt, hogy természetföldrajzi értelemben rendszerbe foglalják az ország természeti képződményeit. Ennek következtében sorra jelentek meg publikációk a Magyar Szent Korona országainak hegységeiről. Tudományos támogatottságot nyert a magyar népi tájszemlélet, amely a Kárpátok övezte medenceség középpontjából, a "medence aljából" szemléli a környezetet. Részletes geológiai és morfológiai alapú felosztások születtek az ország hegyvidékeiről. Ezeknek a munkáknak a nevekre is hatása volt, de konkrét - mai értelemben vett hierarchikus - tájbeosztásról még nem beszélhetünk. Csak kis számban vált szükségessé műnevek létrehozása, a tudomány átvette az ország területén élő népek névadását. A "hivatalos" földrajztudomány leginkább csak az országhatárokon belül fekvő természetföldrajzzal foglalkozott. Ennek következtében e területen is beállt az államközpontúság: a térképek névanyaga a Kárpátokon kívül, az előtérben hézagossá, elnagyolttá vált. Ez a jelenség gyakorlatilag a XX. század végéig végigkíséri a magyar térképek jelentős részét.

A trianoni sokk, "válaszlépés" a térképeken (1920-1945)

Trianon után a névterület és az államterület helyzete alapvetően megváltozott. A kompakt névterület alig harmada maradt az államterületen belül. Ennek az anomáliának már önmagában is az államközpontúság elvének feladására kellett, hogy késztesse a térképi névrajz megalkotóit. Ez végeredményben megtörtént, tehát a térképszerkesztők - ha nem is tudatosan - átléptek a korlátot szabó államközpontú felfogáson. Azonban ez a megoldás nem az észszerű belátás és a tudományos gondolkodás alapjain állt. A nemzet a megalázó és az államát megcsonkító diktátum adta állapotban, egyfajta védekezésként, egységesen a teljes revízió követelésének a realitásokkal dacoló talajára állott. Ennek megfelelően a térképi névhasználatnak is ennek az ideológiai követelménynek kellett megfelelnie és a teljes revíziót sugallnia. A teljes revízió szolgálata azonban egyfajta sajátos államközpontúságot eredményezett: nem a trianoni országterület, hanem továbbra is a Magyar Királyság 1918 előtti területe maradt - névrajzi szempontból - a magyar államterület, azzal a hatalmas különbséggel, hogy a horvát-magyar kiegyezés⁴⁸ óta mostohán kezelt szlavóniai-horvátországi-dalmáciai magyar neveket némely térképlapok ismét használják. Az ebben a korban született térképek sok tekintetben ellentmondásos névrajzot tartalmaznak. Az 1922-ben megjelent Kogutowicz⁴⁹ földrajzi iskolai atlasz Kárpát-medencét bemutató⁵⁰ térképlapján a történelmi határokon belül teljesen és kizárólagosan magyar névanyagot közöl. Ugyanakkor a Kárpátok külső oldalán már csak a hegyláncon belül eredő vizek nevei magyarok (pl. Tatros, Bodza ), a kívül eredőké államnyelvi (pl. Dniestr, Oder, March⁵¹). Természetföldrajzi szempontból jelentős, hogy megjelennek a kárpáti nagytájak nevei⁵², viszont megint az államközpontúság jelenlétét mutatja, hogy a hegységkereten kívül a tájak államnyelvi alakjukkal szerepelnek: Wienerwald, Marchfeld, Mars Gebirge, Karawanken.⁵³ A területi revízió tömegekbe sulykolásának bizonyítéka, hogy az 1922-es kiadású atlasz a "Magyar Szent Korona országainak politikai térképe" címmel közli a Monarchián belüli Magyar Királyság térképét. Tehát egy régi állapotú térkép (mondhatnánk történelmi térkép) szerepel egy földrajzi atlaszban. Ennek magyar névhasználata megint csak ellentmondásos: Horvátországban csak magyar nevek, Moldvában és a Havasalföldön csak román nevek szerepelnek. Növeli az ellentmondást, hogy Ausztriában a Wien/Bécs , Wiener Neustadt/Bécsújhely kettős megírás jelentkezik.

Ahogy az ország egyre inkább kilépett a politikai és gazdasági elszigeteltségből és találta meg kapcsolatait Nyugat-Európa felé, úgy oldódott az "államközpontú görcs" a térképeken is. A rendszertelen magyar névalkalmazás és a diszkrimináció egyes területek esetében továbbra is jelen van, de a magyar névhasználat a Kárpátokon kívül egyre szélesedik és csiszolódik. Ez elsősorban a tájak neveinél érezhető: az 1929-es kiadású "Dr. Kogutowicz Ká- roly iskolai atlasza II." c. munka megfelelő térképlapja⁵⁴ a történeti határokon túl magyar tájneveket használ (Bécsi-erdő, Bécsi-medence, Cseh-Morva-hegyvidék, Stájer-Alpok, Mars-hegység, Karavankák). Ugyanezt a megoldást alkalmazza az 1936-os kiadású "Földrajzi atlasz a római katolikus népiskolák számára" c. munka, az előzőhöz hasonló kivágatú lapja: Bécsi-erdő, Morvamező, Mars-hg., Stájer-Alpok stb. Ez a térkép szerepelteti a Kárpátok nagytájneveit is. A korszak egyik legelismertebb és legteljesebb atlaszműve, az ÁTI-Kisatlasz⁵⁵ szintén igyekszik a lehető legnagyobb teljességgel használni a Kárpát-térség⁵⁶ magyar névalakjait. Ez a táj-, víz- és jellegzetes földrajzi pontok neveinél következetesnek mondható. (Bár Wiener Wald⁵⁷ szerepel). Érdekesség, hogy ebben az atlaszban jelenik meg először az Eperjes-Tokaji-hegyvidék⁵⁸ nevének megváltozása. A hegysor teljes területére a népi eredetű Sátor-hegység⁵⁹ névalak vonatkozik. Szintén elsőként e munkában jelentkező változás a Bihar-hegység Vlegyásza csúcsának (1838 m) magyar alakja a Vigyázó . Ez a két név, a használat tekintetében, a mai napig megosztja a magyarországi és a határokon túli kartográfiai szakmai véleményt. Az atlasz a történeti határokon túli települések magyar neveit szinte következetesen nem közli. Mentség e megoldásra, hogy a névmutató közöl minden Kárpátokon kívüli magyar névalakot, a tipikusan középkori neveket is.⁶⁰ A munka nagyon ellentmondásos megoldása, hogy a "Csonkamagyarország" c. lapon Horvát-Szlavónország területén egyetlen magyar településnév sincs. Az ÁTI-Kisatlaszban - ha kicsit eltávolodunk vizsgált területünktől - látható, hogy a Kárpát-medencén kívüli területek magyar névanyaga is érdekesen alakult: az atlasz a magyar településneveket mostohán, illetve minden rendszert nélkülözve kezeli. Ugyanakkor a természetföldrajzi és történeti-földrajzi tájak nevei inkább magyarul vannak megírva. A víznevek esetében változó a kép. Az "Ausztria és a Keleti-Alpok" c. lapon: Wien (Bécs), Eisenstadt⁶¹, szerepel, ugyanakkor az Alpok részei magyar nevükön, kiegészülve a Magyar-Alpok⁶² alakkal, a tartományok nevei szintén magyarul jelentkeznek. Az "Olaszország" c. térképen: Napoli , Roma⁶³ településnevek, ugyanakkor Nápolyi-Appenninek és Római-Appenninek tájnevek szerepelnek. Ez a megoldás megint a kartográfiai névtípus-diszkrimináció vállalását mutatja még a következetlenségek árán is. A "Franciaország, Belgium és Luxemburg:" c. lapon pl. Paris, Massif Central, Seine, Pas de Calais⁶⁴ és Rajna, Csatorna-szigetek nevek szerepelnek. Tehát minél távolabb kerülünk a Kárpátoktól a következetlen magyar földrajzinév-használat egyre erősödik.

Az 1940-es évek törekvése volt a magyar földrajzi nevek kiteljesítésének, régi magyar névalakok felelevenítésének és újbóli használatba vételének a próbálkozása. Idő hiányában az összegyűjtött anyag már nem került térképekre, de az ajánlás, amely a Honvédtérképészeti Intézet térképein való névhasználatot javasolja, kéziratos formában könyvtárakban fellelhető. Az ajánlás - bár készítőjének neve nem tisztázott - a Kárpát-medencén kívüli európai és távoli földrészek magyar település- és kis részben természetföldrajzi neveinek javaslatát tartalmazza. Egyes vélemények szerint ez már az erős jobbratolódás egyik eredménye és a munka értéktelen, de tény, hogy olyan gyűjteménnyel állunk szemben, amely felkutatta és megpróbálta rendszerbe foglalni a feledésbe merült magyar neveket. Egyik legnagyobb értéke a szlavóniai magyar településnevek összegyűjtése.

A természetföldrajzi szemléletben is jelentős változásoknak lehetünk tanúi az 1940-es években. Prinz Gyula, Cholnoky Jenő, Teleki Pál és Bartucz Lajos megírták a Kárpát-medence mindeddig legátfogóbb elemző földrajzát, amely "Magyar föld, magyar faj" címmel jelent meg. Ennek első kötete a "Magyarország tájrajza" címet viseli.⁶⁵ Ebben "A magyar tájak rendszeres szemlélete" c. fejezet már a tájbeosztások irányába mutató rendszerbe állítással írja körül a Kárpát-medence és környezete tájait. Ebben jelenik meg az első olyan összefogott részletezés, amely a nevek tekintetében is figyelemmel van a természetföldrajzi tájakra, bár a rendszer még nem mutatja azt a szoros hierarchikus felépítést, amely az 1960-as évektől majd jelentkezik, a nevek és a névadás problémája már jelentősen felmerül. Prinz Gyula elsősorban a középtájak és nagytájak névadásának problémájával foglalkozik. Ekkortól érezhető az az igény, hogy a Kárpátokon belüli, de nem magyar etnikai területek tájnévanyaga addigi, részben magyaros jellege helyett, inkább teljesen magyar legyen. Tisztán magyar névalakok létrehozása indul meg, és az ekkor születő nevek egy része a következő időszakban nyelvünk élő részévé válik. E változások leginkább a trianoni határhoz közeli tájak, illetve az 1938-1941 közötti államterületi változásokhoz kötődő új határvonalak környezetében jelentkeznek. Így változik át a Ptácsnik és lesz Madaras⁶⁶, a Vihorlát és lesz Viharlátó⁶⁷, a Szinyák és lesz Kéklő⁶⁸, a Szvidovec Fagyalos⁶⁹, a Gutin-hegység és lesz Ezüstös⁷⁰, a Cibles pedig lesz Széples⁷¹. Ekkor jellemző más hegycsúcsok nevének magyarosabb felvételi módja is: a Toroiaga Toronyága (1939 m) , a Pop Iván Iván-havas (1940 m⁷²) változatban szerepel. Ideológiai változtatás 1940-től Hoverla nevének Horthy Miklós-csúcs -ra való változtatása. Ezeknek a neveknek egy része ( Madaras, Iván-havas ) ma is használatban van, más részük ingadozó (Kéklő, Fagyalos, Széples, Toronyága), illetve nem került bele (Ezüstös) a mindennapi névhasználatba. Ugyanakkor a fenti változásoknak és elveknek a térképeken való visszatükröződésére már nem maradt idő. A 40-es évek politikai hangulata, majd a háborúba sodródó és abban a megsemmisülés határára kerülő országnak nem maradt energiája arra, hogy a változások a mindennapok térképein is jelentkezzenek. Erre már csak a háború után nyílt, ha rövid időre is, lehetőség.

A koalíciós idők névhasználata (1945-1949)

Az elvesztett háború és az idegen hadseregek jelenléte nem kedvezett a térképkiadásnak. Ugyanakkor az oktatás 1945 tavaszától megindult, ehhez viszont térképekre volt szükség. A térképi névrajz felvételében nem állt be számottevő változás, de az új politikai légkörben és az "idegen felügyelet" következtében a területi revíziós célok eltűntek, a magyar névterület kiterjesztését célzó törekvések is megálltak. Ezt úgy is jellemezhetjük, hogy a térképi névhasználat már-már egészséges formát öltött. A kialakult helyzet "ideiglenességét" és a légkör felfokozottságát mégis jelzi, hogy már megjelennek olyan "furcsaságok" a kartográfiában, amelyek majd c sak az 50-es évek után lesznek igazán jellemzőek. Az oktatás segédanyagaként ideiglenes földrajzi térképfüzet⁷³ jelenik meg. A békeszerződéssel szembeni várakozásokat mutatja, hogy az egész atlaszban nincsenek országhatárok. Nem szerepelnek benne a Kárpát-medence egészét ábrázoló kivágatok és kerülik a Kárpát-medence név akár címben, akár más formában történő alkalmazását is. A térséget több, egymással hatalmas átfedésben lévő térkép mutatja be: "A Kárpátok helyzete" és a "A Dunántúl, a Nagy- és a Kisalföld" kivágatokon kevés a névanyag, de a Kárpátokon kívül is főképp magyar táj- és víznevek találhatók. Ugyanakkor a Moldva folyó csak idegen nevén ( Vltava ) szerepel. A Települések idegen/magyar névalakkal kerültek felvételre, de Románia fővárosa csak államnyelven ( Bucure ş ti ) van megírva. A Kárpátok nagytájainak nevei megírásra kerültek. Eltűntek a trianoni határon kívülre került vármegyék és települések nevéből képzett tájnevek: a Gömör-Szepesi-érchegység⁷⁴ csak Érchegység , az Eperjes-Tokaji-hegyvidék az ÁTI-kisatlaszhoz nagyon hasonlóan, de Sátorhegy⁷⁵ alakkal szerepel. A Gömör-Tornai-karszt és környezete egyedülálló módon Galaság⁷⁶ névvel szerepel. Ugyanakkor a 40-es évek elejének magyarosító törekvéseiből néhány a térképlapokra kerül: a Vihorlát Viharlátó , a Szinyák Kéklő névvel lett megírva. Különlegesség az Osztrovszki-hegység⁷⁷ Osztoró alakban való magyarosabb formája. A Bihar-hegység 1838 m-es csúcsa nem Vlegyásza⁷⁸ és nem Vigyázó⁷⁹, hanem Kalota⁸⁰ néven szerepel.

A magyar kartográfiának az 1947-es párizsi békeszerződés aláírása után már nem maradt ideje arra, hogy elfogultságoktól mentesen, az ideiglenesnek szánt térképfüzet véglegesebb változatát elkészítse. Az elkövetkezendő idők gyökeres változásai ezt megakadályozták, a térképszerkesztőknek új szemléletmóddal új utakra kellett lépniük.

Az egypártrendszerű Magyarország névhasználata (1949-1989)

A baloldali hatalomátvétel (1948), és az egypártrendszer megteremtése után a térképkészítés és -kiadás is teljesen központi szabályozás alapján működött. Az új ideológiai megközelítés következményeként, az állandó gyanakvás légkörében, az ország lakossága hermetikusan el lett zárva a szomszédos területektől. Ennek a vetületei az oktatásban és ennek következtében az ekkor már leginkább csak oktatási céllal megjelenő térképkiadványokban is jelentkeztek. Eltűntek az atlaszokból a Kárpát-medencét ábrázoló kivágatok, csak Magyarország, a szomszéd országok és utána Európa következett. Ezzel lehetetlenné vált a Kárpátok és a medencék egységének, a belső területek és a kerethegységek kapcsolatának ábrázolása a megfelelő méretarányban. Ezzel párhuzamosan a földrajztudomány és az oktatás "Kárpátok-centrikussága" is megszűnt. A Magyarország domborzatát bemutató kivágatokon a határokon túli névanyag - főleg a tájnevek száma - drasztikusan csökkent, felvételük rendszertelenné vált. A természetföldrajzi tájszemlélet egész eddigi rendszere elkezdett átalakulni. A földrajzi tér szemlélete, a viszonyítás és az ezt szervesen alátámasztó magyar névanyag sorozatosan megbomlott, ideológiai indítékú, máig ható negatív beavatkozások folyamata indult be. A térképi magyar névhasználat minden névcsoport területén az országhatárokon túl egyre jobban visszaszorult. A magyar nevek jelentős megszűrésen és ritkításon estek át, az atlaszok is csak a fontosabbnak ítélt település-, víz-, és tájneveket vették fel magyarul. Összegezve: végeredményben az államközpontúság tért vissza, a trianoni határok közé.

Az 50-es évek első felében az iskolai célú térképeken kívül más kartográfiailag igényes munka nem született. A térképek és adatok titkos kezelése lehetetlenné tette, hogy polgári felhasználásra az előbbieken kívül más munka jöjjön létre. Az iskolai térképek köréből a Kárpát-medence kivágatok eltűntek, vizsgált térségünket, illetve egy részét, csak a Magyarország és a jóval kisebb méretarányban jelentkező szomszéd országokat bemutató, valamint az Európa kivágatok mutatták be. Ebben az új szellemben szerkesztett első középiskolai atlasz⁸¹ 1955-ben jelent meg. Ebből a színvonalas, kartográfiai értelemben kiváló munkából szintén hiányzik a Kárpát-medence kivágat. A "Magyarország domborzata és vizei" c. térképen a Gömör-Tornai-karszt Aggteleki-hegység⁸² néven szerepel. Itt jelenik meg először az Eperjes-Tokaji-hegyvidék , illetve a Sátor-hegység nevet felváltó Zempléni-hegység⁸³ név is. Ez utóbbi bevezetésével szükségessé vált a kristályos magvú Zempléni-szigethegység⁸⁴ nevének Vilyvitányi-rögök⁸⁵-re való változtatása. Más tekintetben jelentős változások még nincsenek. A tájak átfutnak az országhatáron, de újdonságként megjelenik a Dunántúli-középhegység⁸⁶ és az Északi-középhegység⁸⁷ nagytájnév is. A szomszéd országokat bemutató térképlapok a településneveket államnyelven közlik, csak a fontosabb városok magyar neve szerepel (országonként kb. 4-15 település). A vizek magyar, a tájak nevei többnyire magyar nyelvűek, de utóbbiak között a Tribecs , a Madaras , a Zólyomi-Polyána , Sztrázsó-hegység⁸⁸ szlovák alakokkal, az Északkeleti-Kárpátok Szovjetunió-beli része Ukrán-Kárpátok⁸⁹ névvel, a Retyezát⁹⁰ román helyesírással lett felvéve. A Gömör-Szepesi-érchegység új, Szlovák-érchegység⁹¹ elnevezéssel szerepel. Bécs német / magyar alakkal került fel, szerepel a Morvamező név, de ezzel szemben már Wiener Wald került fel. Az első világatlasz, majdnem 15 évvel az ÁTI-Kisatlasz utolsó kiadásának megjelenése után, 1959-ban látott napvilágot⁹². Ebben Kárpát-medence kivágatú térkép nincs. A Magyarországot részletesen ábrázoló térképlapok közül a "Magyarország domborzata és vizei" című, a tájak tekintetében magyar névalakokat közöl, a tájak átfutnak az országhatáron, a víznevek magyar alakjukkal szerepelnek, a településnevek kettős névrajzúak. Itt is jelentkezik az Eperjes-Tokaji-hegyvidék nevet felváltó Zempléni-hegység alak, de már csak a hegyvidék magyarországi részére. E térképen még szerepel a későbbiekben végleg lecserélt Gömör-Tornai-karszt név, de a terület magyarországi részét már Észak-borsodi-karsztként vették fel.⁹³ A Nógrádi-medence név valós vonatkozással, de leszűkített kiterjesztéssel került a térképre. Az atlasz Magyarország területéről részletes közigazgatási térképeket közöl. Ezeken, a határokon túli területeken, csak a 10 000 lakosnál népesebb települések magyar neve van feltüntetve. Ellentmondásos megoldás, hogy amíg a Kisalföld tájunk neve valós kiterjedésében jelentkezik a "Magyarország domborzata és vizei" c. térképen, addig a megfelelő közigazgatási részlettérképen már csak a magyarországi részre vonatkozó név⁹⁴. Az atlasz az Európa országait bemutató térképlapokon a szomszédos országok esetében csak minimálisan használja⁹⁵ a magyar településneveket és a tájnevek egy része csak államnyelvi alakkal szerepel⁹⁶. A "Lengyelország, Csehszlovákia" c. lapon a Gömör-Szepesi-érchegység már itt is Szlovák-érchegység . Az atlasz az ekkor még létező romániai Magyar autonóm tartomány⁹⁷ területéről nagyobb méretarányú túlnyomóan magyar névrajzú térképet közöl. Ennek az autonóm tartományon kívüli területén államnyelvi névalakok szerepelnek. A fentiekben említett középiskolai földrajzi atlasz ötödik kiadásában⁹⁸ újabb változások következnek be a vizsgált térség névrajzában. A tájnevek tekintetében számos új megoldás mutatkozik: a Kisalföld⁹⁹, és a Nógrádi-medence¹⁰⁰ nevek már csak Magyarország területére terjednek ki. Megjelenik a Kisalföld északi félmedencéjére a Szlovák-alföld¹⁰¹ elnevezés. A Magyarországot bemutató térképlapok határokon túli névanyaga tovább csökken, de a megmaradt nevek túlnyomóan magyar nyelvűek. Érdekes ellentmondás, hogy az 1967-ben megjelent első "Magyarország nemzeti atlasza"¹⁰² című kiadvány domborzati térképén más a szemlélet. Nincs Szlovák-alföld , a Kisalföld északi félmedencéjének neve a szlovák név fordítása: Duna menti alföld . A Madaras szlovák alakkal szerepel. Fent van a Gömör-Tornai-karszt . Az Alföld szlovákiai része szintén a szlovák név fordításával Tisza menti alföld -ként van megírva. Ebben az atlaszban szerepel először természetföldrajzi tájbeosztást bemutató térkép, bár ennek részletessége még csak középtáji szintű.