51. évfolyam, 2005. 1. szám		 Archívum

Kötelespéldány-szolgáltatás és nemzeti bibliográfia

Nemzetközi kitekintés

DIPPOLD Péter

 

 

A kötelespéldány-jogszabályok tartalma

A kötelespéldány-beszolgáltatás törvényi szabályozásának célja az egyes országok nemzeti írott örökségének megőrzése és a nemzeti bibliográfiai szolgáltatások biztosítása.1

Azt szokták mondani, hogy a nemzeti bibliográfiák olyan mértékben teljesek, amennyire az ország kötelespéldány törvényei hatékonyak.2 Nem véletlen, hogy az 1998-as koppenhágai nemzetközi konferencia a nemzeti bibliográfiai szolgáltatásokról (ICNBS*) ajánlásaiban az első helyen a kötelespéldányokkal foglalkozik.

Ezek a következőket mondják ki:

Az ajánlások sorrendje jelzi, hogy már nem a kötelespéldány jogszabályok megalkotása a fő cél, hiszen csekély azon országok száma, ahol még nem létezik a kötelező, a nyomtatott dokumentumokra vonatkozó beszolgáltatás intézménye. Inkább a szabályozás tartalmi kérdései kerülnek előtérbe. Érdekes a harmadik ajánlás megfogalmazása, amely arra bíztatja a jogalkotókat, hogy minél általánosabban határozzák meg a jogszabály hatókörét, különös tekintettel a talán még nem is létező dokumentumtípusokra. A változtatás, korszerűsítés sürgetése annak a következménye, hogy a kötelespéldány-rendelkezések egy része csak a nyomtatott dokumentumokra vonatkozik. Azzal mindenki egyetért, hogy a nemzeti bibliográfia alapja a kötelespéldány-szolgáltatás, és a nemzeti bibliográfiának a teljes nemzeti kiadványtermés regisztrálása a feladata. Az is tény azonban, hogy a nyomtatott dokumentumok ma már ennek csak egy részét fedik le. Egyre nagyobb számban keletkeznek nem nyomtatott formában kiadott dokumentumok, amelyek bibliográfiai számbavételének legbiztosabb alapja kötelespéldányként gyűjteménybe kerülésük.

 

A jogszabályok újrafogalmazásának szükségessége

A kérdés fontosságát jelzi, hogy a koppenhágai ajánlások megfogalmazása után három évvel az IFLA az UNESCO közreműködésével megjelentette tanulmányát „Irányelvek a kötelespéldány jogalkotáshoz” 4 címmel. A tanulmány Jean Lunn 1981-ben kiadott dokumentumán alapul, amelyet az Ottawai Egyetem Jogi Könyvtárának igazgatója, Jules Larivière dolgozott át a kor követelményeinek megfelelően. Az irányelvek újragondolását több tényező is indokolta. Először is, az eltelt több mint húsz év alatt sok országban új kötelespéldány-jogszabályok születtek, ezért az irányelveknek át kell tekinteni ezeket, nem is beszélve a publikációk új formáiról – különös tekintettel az elektronikus dokumentumokra, amelyekkel a korábbiakkal szemben hangsúlyosabban kell foglalkozni. Az elektronikus dokumentumok hatalmas méretű elterjedését figyelembe véve, újra meg kellett vizsgálni a kötelespéldány jogalkotást abból a szempontból, hogyan tarthatóak fenn a rendszer eredeti jellegzetességei. Az irányelvek megalkotásának az a fő célja, hogy segítséget nyújtson az új jogszabályok létrehozásához, vagy a létező szabályozás módosításához. Ennek érdekében az irányelvek minimális kívánalmakat fogalmaznak meg, amelyet az alkalmazóknak saját jogrendszerükhöz kell igazítaniuk.

2000-ben az IFLA Bibliográfiai Szekciójának megbízásából Unni Knutsen egy felmérést végzett, amelyben – többek között – megvizsgálta a különböző országok helyzetét a kötelespéldány jogszabályok szempontjából is.5 A felmérés egyik fő hipotézise az volt, hogy sok bibliográfiai ügynökség már megkezdte az elektronikus dokumentumok felvételét a nemzeti bibliográfiába. Emellett feltételezte, hogy sok országban úgy változott a kötelespéldány-szolgáltatás jogi szabályozása, hogy az kiterjed általánosságban véve a nem hagyományos kiadványokra, speciálisan az elektronikus dokumentumokra, és hogy a nemzeti bibliográfiák követik a változásokat. A felmérés módszertanilag alkalmazkodott egy 1996-ban lefolytatott vizsgálathoz6, ezáltal alkalom nyílott a négy év alatt bekövetkezett változások rögzítésére. Összesen 138 kérdőívet küldtek ki a Nemzeti Könyvtárak Igazgatóinak Konferenciája (CDNL**) tagjai számára, amelyre végül 52 nemzeti könyvtár válaszolt. Ez összességében 38%-os válaszadást jelentett. Az 52 beérkezett válasz alapján csak két országban (Svájc és Kazahsztán) nem volt 2000-ben kötelespéldány-törvény.

Az ügynökségektől megkérdezték: jelezzék, hogy a bibliográfiai szempontból számba vett anyagok mindegyike szerepel-e a kötelespéldány-szolgáltatásban. Bár néhány ügynökség nem válaszolt erre a kérdésre, az eredmény mégis érdekesnek bizonyult. A jelenlegi jogi szabályozásban világosan kimutatható a szöveges anyagok beszolgáltatási kötelezettségének túlsúlya. Tíznél több ügynökség jelezte, hogy nem részei a kötelespéldány-szolgáltatásnak a hangfelvételek, mozifilmek és videofelvételek, grafikus anyagok, számítógépes fájlok és szoftverek, mikroformátumok, e-könyvek, e-folyóiratok és egyéb elektronikus dokumentumok. A bibliográfiai kontroll alá nem eső anyagok listája tartalmaz még néhány nyomtatott dokumentumtípust is, például: hivatalos kormánykiadványok, nemzetközi kormányzati dokumentumok, folyóiratcikkek és zenei dokumentumok. Bár erre az információra nem kérdeztek rá, néhány ügynökség azt is jelentette, hogy bizonyos kiadványok bibliográfiai számbavételéért más intézmények felelősek. Több ország válaszolta azt, hogy a mozifilmek a nemzeti film- és hangarchívumok felelősségi körébe tartoznak. Néhányan azt jelezték, hogy a parlamenti könyvtár vagy egy hasonló intézmény végzi a kormányzati kiadványok bibliográfiai számbavételét.

A koppenhágai ajánlásoknak megfelelően sok országban van előkészületben vagy folyamatban a kötelespéldány-szolgáltatás jogi szabályozásának megváltoztatása. Adrienne Muir és J. Eric Davies 2000-ben megjelent tanulmányában felmérte néhány ország kötelespéldány törvényeinek helyzetét.7 Bár a vizsgálat nem terjedhetett ki a világ valamennyi országára, világosan kiolvashatók a trendek a jogszabályok változtatásának igényéről. Az 55 megkérdezett ország közül 13 tervezte a hatályos jogszabály megváltoztatását, és 22-ben foglalkoztak valamilyen módon az elektronikus dokumentumokkal, igaz, hogy többnyire csak a fizikai hordozón megjelent anyagokkal. Magyarország nem szerepel a felmérésben, de az 1998-ban meghozott kormányrendelet tartalmazza az elektronikus dokumentumokkal kapcsolatos rendelkezéseket, ha felemás módon is.

A nemzeti bibliográfiai ügynökségek számára ma a legfontosabb feladat az elektronikus dokumentumok bevonása a kötelespéldány-szolgáltatás körébe. Ahol ez még nem történt meg, a jövendő szabályozásnak magában kell foglalni olyan speciális szöveges és nem hagyományos dokumentumokat (non-book materials), amelyeket a jelenlegi jogszabályok nem fednek le: pl. CD-ROM-ok, hangfelvételek, videók, disszertációk, konferencia-anyagok és folyóiratcikkek. Ez világosan jelzi, hogy az ügynökségek tudatában vannak annak, hogy mi szükséges ahhoz, hogy a teljes nemzeti kiadványtermés bibliográfiai számbavétele megtörténjen.

 

A kötelespéldány-szolgáltatás és az elektronikus dokumentumok

A kérdés jogi rendezése szempontjából elsőként a feldolgozandó dokumentumok körének meghatározása merül fel. Az IFLA ajánlásai újra hangsúlyozzák a definíció átfogó jellegének fontosságát, példaként a dél-afrikai megoldást javasolják. Dél-Afrikában 1997-ben fogadták el az új kötelespéldány törvényt, amely minden média-típust magában foglal. A törvény nem a kiadványtípusok listáját sorolja fel, hanem helyette általános definíciókat fogalmaz meg a „dokumentum”, a médium” és a „kiadás” fogalmakra. A meghatározás szerint „bármely objektum, amely szöveges, grafikus, vizuális, hangzó vagy más, érthető formában információt tárol vagy közvetít valamilyen médiumon, valamint egy dokumentumnak bármely verziója vagy kiadása, amely az előzőek tartalmától, érthetőségétől vagy fizikai megjelenítésétől jelentős mértékben eltér, önálló dokumentumnak tekintendő; a médium magában foglalja mindazokat az eszközöket, amelyeket információk tárolására és közvetítésére használnak, következésképpen olvasásra, meghallgatásra vagy megtekintésre szánnak” 8.

Berke Barnabásné definíciója szerint az „elektronikus dokumentum: számítógéppel kezelhető, digitálisan kódolt dokumentum, amely vagy valamely fizikai hordozón jelenik meg, és használatához számítógéphez illesztett vagy annak részét képező periféria (pl. CD-ROM lejátszó, lemezmeghajtó) szükséges, vagy hálózati úton érhető el (pl. távoli hozzáférésű adatbázis, elektronikus hirdetőtábla, elektronikus időszaki kiadvány, webterület)” 9.

Más szempontból a következő típusok különíthetők el:

Ezek a típusok megjeleníthetők egyéni fizikai formában (diszk, CD-ROM) vagy más off-line módon, vagy on-line szerveren, vagy pedig közvetlenül számítógépes rendszeren keresztül. Megjelenhetnek csak elektronikus formában, vagy párhuzamosan elektronikus és nyomtatott módon. Léteznek retrospektív publikációk, amelyeket elektronikus formára konvertálnak a tartalom megőrzése érdekében.10

A Nemzeti Könyvtárak Igazgatóinak Konferenciája (CDNL) már 1994-ben létrehozott egy bizottságot az elektronikus dokumentumok kötelespéldány-szolgáltatási lehetőségeinek vizsgálatára11. A CDNL az UNESCO kérésére az 1996-os pekingi találkozó után közreadott egy, az elektronikus dokumentumok kötelespéldány-szolgáltatásáról szóló tanulmányt12, amely – többek között – az ICNBS ajánlások alapjául szolgált. A tanulmány irányelveket határoz meg a nemzeti könyvtárak számára arról, milyen előterjesztést fogalmazzanak meg az elektronikus dokumentumok kötelespéldány-szolgáltatásának előkészítésére, hogyan fogadják és kezeljék ezeket a dokumentumokat.

A CDNL előrelátó és előre gondolkodó volt az elektronikus dokumentumok begyűjtésének, nyilvántartásának és szolgáltatásának szabályozásával kapcsolatban, hiszen 1994-ben még kevés ország foglalkozott komolyan ezzel a kérdéssel. Várható volt azonban, hogy az elektronikus dokumentumok száma egyre gyorsabb ütemben nő, ezért szükségesnek tartották a felkészítést a jövőre, hiszen a kötelespéldány-szolgáltatás két fő célja: a nemzeti kiadványtermés átfogó gyűjteményének megteremtése és a hiteles nemzeti bibliográfiai rekordok létrehozása a nemzeti könyvtárakat közelről érinti, és döntően befolyásolja jövőbeli tevékenységüket.

A tanulmány azokat a fő területeket foglalja össze, amelyek közül jó néhány még ma is megoldatlan problémát jelent; a közös munka alkalmat adott arra, hogy az elektronikus dokumentumokkal kapcsolatos kérdéseket a témával már foglalkozó országok szakemberei rendszerezzék, és a nemzeti könyvtárak számára ajánlások formájában közzétegyék. Mivel korábban ezzel a témával nem foglalkoztak nemzetközi szinten, a bizottság munkamódszere az volt, hogy az egyes országok egyedi gyakorlatából próbáltak meg általános következtetéseket levonni.

A tanulmány tartalma több év távlatából visszatekintve sem avult el, ma is használható. A felvetett problémák arra kell, hogy ösztönözzék a nemzeti könyvtárakat, hogy foglalkozzanak az elektronikus dokumentumok begyűjtésének, feldolgozásának és tárolásának (megőrzésének) kérdéseivel. A CDNL-tanulmány tartalmazza azt a javaslatot is, amelyet azután a koppenhágai ajánlásokban felfedezhetünk: a kötelespéldány jogszabályoknak olyan átfogó szövegezésűnek kell lenniük, hogy a jogalkalmazók a lehető legtágabban értelmezhessék a dokumentumok körét, amelyre a jogszabály vonatkozik. Ez a megállapítás akkor helyes, ha a törvényt keretnek tekintjük, hiszen az általános megfogalmazás megóvja az egyes országokat attól, hogy minden újabb dokumentumtípus felbukkanásával jogszabályt kelljen módosítani. Ugyanakkor nagy terhet ró az alkalmazókra, mert saját érdekükben kénytelenek pontosan meghatározni a dokumentumtípusok körét, amely több esetben vitákat és bizonytalanságot okoz a jogalkalmazás vonatkozásában.

A munkacsoport azt tanácsolja, hogy inkább a bennfoglalás irányába kell lépni, mint a kirekesztés felé, még ha bizonytalan is, mit utaljanak a szabályozás hatálya alá. Nem kell különbséget tenni az on-line és off-line dokumentumok között, és azt javasolják, hogy mindkét formát foglalják a jogi szabályozásba azok az országok, ahol valószínűsíthető az on-line publikációk számának ugrásszerű növekedése. A tárolóhelytől függ azután annak a meghatározása, hogy mely egységek kívánatosak a nemzeti gyűjteménybe.13

Nézzük meg, hogy a különböző országok nemzeti könyvtárainak milyen típusú elektronikus dokumentumokkal kell számolniuk a jogi szabályozás alapján? Norvégiában és az USA-ban a kötelespéldány-szolgáltatás minden nem nyomtatott dokumentumtípust lefed. Ausztráliában csak a nyomtatott dokumentumokra terjed ki, de tervezik megváltoztatását (egyelőre csak önkéntes elektronikus dokumentum-beszolgáltatás létezik). Kanadában minden típust lefed a jogszabály, a dán javaslatban a nyomtatott, mikroformátumú, hang- és videofelvételeket, sugárzott adásokat, multimédia kiadványokat, statikus és dinamikus elektronikus publikációkat egyaránt bevonják a kötelespéldány-szolgáltatásba.

Néhány országban az on-line kiadványokat kizárják a kötelespéldány rendelkezések hatálya alól. Az 1993-as svéd kötelespéldány-törvény az off-line elektronikus dokumentumokat és egyéb meghatározott, nem nyomtatott anyagokat tartalmazza, mint pl. a mikroformátumúakat. Nem szerepel benne az on-line dokumentumok köre. Egy 1995-ös parlamenti rendelet ajánlja, hogy ne csak az on-line adatbázisok, hanem a szoftverek (mint pl. operációs rendszerek, szövegszerkesztők és szövegfeldolgozó rendszerek) se szerepeljenek a kötelespéldány-szolgáltatásban. Franciaországban (1992) csak az off-line dokumentumokra vonatkozik a törvény (az on-line-okat kizárja), bár speciális szabályokat fektet le az adatbázisok, szoftverek és szakértői rendszerek beszolgáltatására vonatkozóan. Egy 2004-ben a francia parlament elé került javaslat viszont jelentősen változtat ezen a helyzeten: a webhelyekkel foglalkozó törvényjavaslat szerint immár figyelembe kell venni a „jeleket, jelzéseket, írásműveket, képeket, hangokat és mindenfajta, az on-line közlés tárgyát képező üzenetet” mint önálló kategóriát is.14

A Library of Congress CD-ROM-okat fogad többé-kevésbé átfogó alapokon, de az on-line publikációk fogadásának nincs meg a jogszabályi háttere. Németországban a jogszabály magában foglalja az off-line publikációkat, de az on-line forrásokat kizárja.

Több országban a nem nyomtatott dokumentumok kötelespéldány-szabályozása erősen szelektív (pl. Olaszország, Spanyolország).

Kelet-Közép-Európában a gyakorlat szintén meglehetősen változó. Szlovákiában és Szlovéniában a nyomtatott anyagok elektronikus verzióinak kötelespéldány-szolgáltatását szeretnék kiterjeszteni minden elektronikus formátumú dokumentumtípusra. Lettországban a fizikai hordozón megjelent elektronikus dokumentumok kerültek a beszolgáltatási körbe, a Cseh Köztársaságban szintén ezt a gyakorlatot követik. Litvániában, Lengyelországban, Oroszországban az „elektronikus dokumentum” fogalom szerepel a jogszabályokban minden szűkítés nélkül. Ugyanakkor Romániában a szabályozás csak a nyomtatott anyagokra, Bulgáriában a nyomtatott és az audiovizuális publikációkra vonatkozik, de mindkét országban előkészületeket tettek a jogszabályok módosítására.15

 

Az Egyesült Királyság példája

Tanulságos egy fejlett, az elektronikus dokumentum-előállításban élen járó ország útját végigkövetni a kötelespéldány-szolgáltatás jogi szabályozásának változtatása érdekében. Az eset tanulmányozása során lépésről lépésre haladhatunk egy másik ország gyakorlatának megismerésében, amelynek fő tanulságai mindenki számára érvényesek, még ha más országokban a helyi körülmények egyéb megoldásokhoz is vezetnek. A brit példa arra is alkalmat ad, hogy hazai gyakorlatunkat összevethessük vele, okuljunk tapasztalataiból.

Az Egyesült Királyságban a kötelespéldány-szolgáltatás jogi alapjául az 1911-ben elfogadott szerzői jogi törvény szolgált, amely magában foglalta a könyvek kötelező beszolgáltatását. A törvény arra kötelezte a kiadókat, hogy az országban publikált könyveket a megjelenéstől számított egy hónapon belül szolgáltassák be a British Librarynek, és még öt kijelölt nagykönyvtárnak.

 

Új jogszabály: előkészítő szakasz

A British Library 1996-ban nyújtott be előterjesztést a minisztériumhoz a kötelespéldány törvény módosítására, kiterjesztésére a nem nyomtatott anyagokra is. A javaslatot támogatta a többi kötelespéldányt fogadó könyvtár, valamint a Brit Filmintézet is (a British Libraryn kívül az öt fogadó könyvtár a National Library of Scotland; National Library of Wales, University Library, Cambridge; Bodleian Library, Oxford; Trinity College Library, Dublin).

A minisztérium egy évvel később reagált az előterjesztésre, amelyben megerősítette elkötelezettségét a publikált dokumentumok nemzeti gyűjteményének fenntartására. Ennek megalapozására új jogszabályra lenne szükség, amelynek ki kell terjedni mind a fizikai formában létező, mind az elektronikus publikációkra. Az álláspontok megoszlottak abban a kérdésben, hogy az on-line publikációk bekerüljenek-e a jövőben a jogszabály keretei közé. Azt is felvetették, hogy a dokumentumokat fogadó könyvtárnak kell-e törvényi felhatalmazást adni a kiadványok megőrzési célú archiválásához és a hozzáférés megoldásához. Fontos szempont volt, hogy a változtatásoknak nem szabad a kiadók túlterheléséhez vezetni. A minisztérium összegyűjtötte a hozzászólásokat, amelyek többsége támogatta a kötelespéldány-szolgáltatás új rendszerének bevezetését.

 

Új jogszabály: tárgyalási szakasz

Nem meglepő, hogy a kiadók ellenezték a javaslatot, minthogy aggódtak a kieső bevételért. A kiadók egyetlen tárolóhely létesítését preferálták: azt javasolták, hogy a digitális dokumentum egy példánya legyen a kijelölt tárolóraktárban elhelyezve; a CD-ROM-okból egyetlen példány, esetleg egy másolat kerüljön beszolgáltatásra. A könyvtárak álláspontja szerint ez – főként biztonsági szempontból – aggályos: bármilyen technikai probléma komoly veszélyt jelentene, ha egy fizikai tárolóhelyen egyetlen példány megőrzése lenne csak biztosított. A Kiadói Szövetség nem tartotta elfogadhatónak azt sem, hogy a kötelespéldány-tárolóraktárak szabad hozzáférést engedjenek minden on-line publikációhoz. Kijelentették, hogy néhány esetben szigorú korlátozásokra van szükség, mert az adatbázisok előállítása igen költséges. Ezért azt javasolták, hogy az egyetlen tárolókönyvtárnak képesnek kell lenni a különböző adatbázisokról „pillanatkép” (snapshot) előállítására éves gyakorisággal (ez a webes szolgáltatások állapotát rögzítené egy adott időpillanatban).

Az előterjesztéshez hozzászólók többsége nyilvánvalónak tartotta, hogy a kötelespéldány-szolgáltatásnak ki kell terjednie az elektronikus dokumentumokra is, de felhívták a figyelmet arra, hogy alapvető nehézségekkel kell szembenézni. Különösen a dinamikus webhelyek beszolgáltatása okoz majd problémát: egyszerűen lehetetlen minden frissített verzióról külön-külön másolatot készíteni.

Abban a kérdésben egyetértés volt a könyvtárak és a kiadók között, hogy megőrzési céllal legyen másolható a dokumentum, de a további másolatok készítése ellen tiltakoztak az előállítók. Azt mondták, hogy az új formátumú másolat készítése megváltoztathatja az eredeti produktumukat. Ez az álláspont ellentétben áll a tárolóhelyek érdekeivel, amelyek a hosszú távú hozzáférés érdekében távlati megőrzési stratégiát dolgoznak ki, amely szükségszerűvé teszi az új formák használatát (pl. konverziót egy elavult formátumról egy korszerűbbre). Sok kiadó gondolta azt, hogy a kereskedelmi céllal készült anyagok beszolgáltatását a megjelenéshez képest késleltetni kell. Ezt a könyvtárak nem így látják: kompromisszumos megoldás lehet a gyors beszolgáltatás kombinálása az embargóval. Ez azt jelenti, hogy az előállítók rögtön beszolgáltatják a tárolókönyvtárnak az adatbázisaikat, a könyvtár viszont csak egy meghatározott idő után szolgáltathatja azokat, így nem sérülnek a kereskedelmi érdekek.

A konzultációk lezárulta után a kormány munkabizottságot alapított a kötelespéldány törvény kidolgozására. A munkabizottságban a kötelespéldányokat fogadó könyvtárak mellett részt vettek a kiadók szervezetei is. 1998-ban jelentésben összegezték a legfontosabb megállapításokat16. Arra a következtetésre jutottak, hogy hosszú távon csak a törvényen alapuló kötelespéldány-szolgáltatás biztosíthatja a publikált dokumentumok teljes nemzeti gyűjteményének létrehozását. A jelentés kijelölte a kötelespéldány-rendszer általános alapelveit különböző médiumokra vonatkozóan, és meghatározta, hogy ezek hogyan alkalmazhatók az olyan speciális médiumok esetében, mint amilyenek a mikroformátumok, a filmek és elektronikus publikációk. Azt ajánlotta, hogy az archívum egy megosztott tárolóhely legyen, amelynek magában kell foglalni a hat jelenlegi kötelespéldányokat őrző könyvtárat és a Brit Filmintézetet, de más tárolóhelyek létesítését sem zárta ki.

 

Új jogszabály: a kidolgozás átmeneti szakasza

Ugyanezt a bizottságot kérték fel, hogy az új jogszabály megjelenéséig dolgozzon ki egy szabályzatot a nem nyomtatott anyagok kötelespéldányainak önkéntes beszolgáltatására17. A kódexben meghatározták az elektronikus dokumentumok megjelenési helyét, a dokumentumtípusokat, a hordozóeszközöket, a különböző formátumokat, és foglalkozott azokkal a kiadványokkal is, amelyek többféle hordozón jelennek meg. Több pontban részletezi a kötelespéldány-szolgáltatásból kizárt formákat és a szolgáltatandó példányok számát. A kiadók minden újonnan megjelent mikroformátumú és off-line kiadványból minimum egy példányt beszolgáltatnak a British Librarynek, amelyekről az listát küld a többi könyvtárnak. Ezek további példányokat igényelhetnek a lista alapján a szerzői jogi ügynökségtől. A dokumentum kimerítően foglalkozik a hozzáférési lehetőségekkel és a korlátozásokkal (kinyomtatás, letöltés stb.) A szabályzat az off-line publikációkra (pl. CD-ROM, DVD) koncentrál, de néhány ajánlás foglalkozik az ún. statikus on-line publikációkkal is. A dinamikus adatbázisokat teljes mértében kizárták a kötelelespéldányok köréből. Az elektronikus dokumentumok önkéntes beszolgáltatása az off-line dokumentumok közül elsősorban a szöveg-alapú dokumentumokat foglalja magában, illetve azokat, amelyek inkább információs célokat szolgálnak, mint a szórakozást. Annak ellenére, hogy az on-line dokumentumok nem esnek a megállapodás keretébe, a szabályzat a kiadókat arra ösztönzi, hogy vegyenek részt az on-line dokumentumok raktározásának és archiválásának kísérleti programjaiban.18 A szabályzat nem foglalkozik a korábban már a kötelespéldány jogszabály hatálya alá eső körrel (film, hang, digitális térképgyűjtemények).

 

Új jogszabály: befejező szakasz

Az 1996-ban elkezdődött folyamat végül 2003. október 30-án zárult le, amikor a törvénytervezetet a parlament elfogadta. Az új kötelespéldány törvény19 2004. január 1-jén lépett hatályba.

Tartalma megfelel az előkészítő munkálatok során a kiadók és a könyvtárak között kötött kompromisszumoknak, valamint az önkéntes kötelespéldány kódexben rögzített – már ismertetett – alapelveknek. A British Library folyamatosan figyelemmel kíséri a korábbi szabályozás alá nem eső anyagok beérkezését, beleértve az off-line (fizikai hordozón lévő anyagok, mint a CD-ROM-ok) és az on-line elektronikus dokumentumokat is. A nyomtatott anyagok beszolgáltatása a korábbi gyakorlatnak megfelelően folytatódik. Ideiglenes intézkedésként az off-line és fizikai hordozón létező elektronikus publikációk raktározása az önkéntes kötelespéldány-szolgáltatási szabályzat alapján folytatódik. A British Library ezenközben ösztönzi az on-line vagy tisztán elektronikus példányok (pure electronic items) beszolgáltatását, amelyet újonnan kialakított elektronikus raktározási rendszere (Digital Object Management Programme) segítségével tud kezelni. Hogy a 2000-ben életbe lépett önkéntes kötelespéldány-szolgáltatási kódex milyen eredményesen működött, jelzi, hogy négy év alatt kb. 100 000 elektronikus dokumentum érkezett a nemzeti könyvtárba.20

 

Tanulságok a brit példa alapján

Az Egyesült Királyság példája számos tanulsággal szolgál a magyar könyvtári gyakorlat számára is. Az első figyelemre méltó mozzanat a jogszabályalkotás folyamata. Ha végigkövetjük az előkészítés stádiumait, látható, hogy a nyolc év alatt az előkészítő tárgyalások valamennyi érdekelt bevonásával történtek, és figyelembe vették a kiadók speciális érdekeit is. Ez csak sorozatos kompromisszumok árán történhetett, hiszen két gyökeresen eltérő filozófiát kellett összeegyeztetni. A kiadók a publikációk előállításában, értékesítésében és jogi védelmében érdekeltek, a megőrzési szempontok számukra kevésbé fontosak. Ezzel szemben áll a könyvtárak törekvése, amely elsősorban a megőrzésre és szolgáltatásra koncentrál. Nem véletlen, hogy hosszú és kemény tárgyalások sorozata előzte meg a törvény életbe lépését.

A következő tanulság a kötelespéldány-rendelkezések szoros összefüggése a szerzői jogi szabályozással. Nem véletlen, hogy több ország gyakorlatában közös jogszabályban rendelkeznek a két kérdésről (pl. USA, Ausztrália, Írország, Mexikó, Új-Zéland, korábban az Egyesült Királyság), hiszen a megőrzés elsősorban azért történik, hogy a dokumentumokat a gyűjtemények szolgáltatni is tudják. Ez csak a szerzői jogi szabályok teljes körű figyelembe vételével történhet. Az előkészítés során ez a kérdés is megosztotta a kiadókat és a könyvtárakat.

A világ különböző országaiban létező kötelespéldány jogszabályok áttekintésekor látható volt, hogy több országban rendelkeztek az elektronikus dokumentumok beszolgáltatásáról egy (vagy több) tárolóhelyre. Ezek a jogszabályok többnyire a 90-es évek második felében keletkeztek, az elektronikus dokumentumokkal kapcsolatos nemzetközi felmérések és vizsgálatok éppen csak megkezdődtek ekkor, viszont az angliai tapasztalatok azt mutatják, hogy nyolc év sem volt elegendő minden részletkérdés tisztázására. Szükségesnek látszik tehát a már létező jogszabályok tartalmának konkretizálása, ami az általános rendelkezések gyakorlati megvalósítását egyértelművé teszi. Ebben is nagy segítséget jelenthet az angliai tapasztalatok felhasználása.

Rendkívül fontosnak tartom az elektronikus dokumentumok önkéntes beszolgáltatási rendszerének bevezetését. Az Egyesült Királyság példája mutatja, milyen óriási mennyiségű elektronikus dokumentum keletkezik viszonylag rövid időn belül is. Ha ezek beszolgáltatásával megvárták volna a törvény hatályba lépését, láthattuk, hogy százezres nagyságrendű késést szenvedett volna a nemzeti kiadványtermés begyűjtése és regisztrálása. A mennyiségi „kár” kiküszöbölése mellett azért is jelentős az önkéntes beszolgáltatás rendszere, mert a kiadók és tárolóhelyek a gyakorlatban szembesültek az elektronikus dokumentumok kezelésével kapcsolatos problémákkal. Az elektronikus dokumentumok megjelenésének ilyen óriási mértékű növekedése teljesen új jelenség, megőrzésük biztosítása minden gyakorlati tapasztalatot nélkülöz. Ha áttekintjük a szakirodalmat, láthatjuk, hogy elvi síkon nem lehet ezt a problémát megoldani: gyakorlat híján a kérdésről írt tanulmányok nem léphetnek túl a megoldandó kérdések felvetésén. Ezért ezek az írások tele vannak kérdő mondatokkal. Az önkéntes beszolgáltatás intézménye a tapasztalatok alapján ezeket a kérdőjeleket csökkentheti: konkrét megoldásokat alkalmaz, amelyekből mindenki okulhat, tisztul a kép. Az önkéntes kötelespéldány kódex létrejötte azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a fentebb említett kiadói fenntartások ellenére létrejött a konszenzus a kiadói és gyűjteményi szféra között. Kötelező jogszabály nélkül feltehetően szilárdabb partneri viszony alakulhatott ki a felek között, és elkezdett működni a rendszer.

Technikai kérdésnek látszik21, de a nemzeti bibliográfia egyik legalapvetőbb kérdését: a gyűjtőkört és a lefedettséget rejti magában az on-line adatbázisok, webhelyek begyűjtésének és tárolásának problémája. Ebben nem alakult még ki egységes álláspont – és főleg gyakorlat – a könyvtári társadalmon belül, de intenzíven foglalkoztatja az egyes országok szakembereit és a nemzetközi szervezeteket egyaránt.

 

Néhány nemzeti és nemzetközi projekt az elektronikus dokumentumok begyűjtésével és raktározásával kapcsolatban

A britek mellett természetesen a nemzetközi könyvtári közösség több tagja is fokozott figyelmet fordított az elektronikus dokumentumok raktározásának kérdésére. Bár a dokumentumok begyűjtése és a raktározás technikai vonatkozásai témánk szempontjából mellékágnak tűnnek – és rendkívül változékonyak az alkalmazott megoldások tekintetében –, azért fontos néhány példa megemlítése, mert a kötelespéldány rendelkezések sikeres gyakorlati megvalósítása, és így a nemzeti bibliográfiák teljesebbé tétele múlik rajtuk.

Nem beszélünk ehelyütt a webhelyek begyűjtésének, nyilvántartásának és archiválásának kérdésköréről, aminek kapcsolata a kötelespéldány-szolgáltatással és a nemzeti bibliográfiával ma még nem egyértelműen megoldott.

A digitális környezet egyik legnagyobb kihívása a szabványok kifejlesztése. Vagy még nem léteznek szabványok, vagy nagyon gyorsan változik a környezet, vagy pedig nem lehet tudni még, mely szabványok kerülnek bevezetésre – komoly verseny alakult ki a fejlesztésekben. Szabványosítási szempontból a digitális kötelespéldány-szolgáltatással összefüggő egyik legjelentősebb kezdeményezés az Open Archival Information System (OAIS), ez a szabvány az ISO számára készült. Ez a modell nemcsak az elektronikus dokumentumokat raktározó egyes intézményekben alkalmazható, hanem több digitális gyűjtemény közös kezelésére. Az OAIS modellezi a hosszú távú megőrzés és a hozzáférés lehetőségeit. Ezek a lehetőségek magukban foglalják a megőrzést biztosító raktárak gyarapítását és a benne foglalt dokumentumok feldolgozását, a tárolóhelyeken belül a hozzáférést, az adatok menedzselését és adminisztrációját. A protokol lehetővé teszi, hogy közös felületen keresztül lehessen elérni a hozzáférésre nyitott különböző adatbázisok tartalmát. Az OAIS mellett más szabványok is segítik az elektronikus dokumentumok kezelését (Z39.50, SRW, SRU stb.)

NEDLIB

Néhány Európai Uniós projekt is foglalkozik a témakörrel. A CoBRA+ keretei között létrehozott NEDLIB22 projektben nyolc európai nemzeti könyvtár, egy nemzeti levéltár, két technológiai szervezet, és három nagy kiadó vett részt. Vezetője a holland nemzeti könyvtár. Célja az elektronikus dokumentumok raktározási kérdéseinek megoldása. A projekt résztvevői több alapvető kérdés tisztázását tűzték ki célul: a kiadókkal kötendő megállapodások tartalmát, a jogi keretek kialakítását, a felhasználói hozzáférés követelményeinek kidolgozását, a munkafolyamatok újratervezését, valamint az ehhez szükséges digitális infrastruktúra megteremtését. A projekt 1998-ban csatlakozott az OAIS-hoz, mint referencia modellhez.

A NEDLIB a digitális anyagok raktározásának technológiai kérdéseivel szembesíti a digitális anyagok befogadását tervező nemzeti könyvtárakat. A projekt közös szervezeti keretet alakított ki az elektronikus dokumentumok raktározásához. (Deposit Systems for Electronic Publications – DSEP). A DSEP nem kulcsrakész rendszer, hanem a résztvevők azonosítására, az adatok áramlására vonatkozó általános keret-terv. Ez a rendszerterv segít azután az egyes könyvtáraknak saját rendszerük fejlesztésében, egyúttal a szoftverfejlesztőkkel való tárgyalás alapja lehet. Alkalmas arra, hogy a fejlesztőknek kiírt tenderekhez felhasználják, illetve a terjesztőkkel való tárgyalások is ezen a bázison alapulhatnak.

EPPP

Kanadában kísérleti programokat (pilot projekteket) indítottak 1994–95 között az elektronikus dokumentumok beszerzésére, katalogizálására, megőrzésére és a hozzáférés biztosítására. (Electronic Publications Pilot Project – EPPP)

PANDORA

Ausztráliában a PANDORA23 projekt 1996-ban indult. A több könyvtár együttműködésével kialakított Osztott Nemzeti Gyűjteményi koncepció a hagyományos dokumentumok tekintetében a gyakorlatban is jól működik. Ezt a koncepciót a PANDORA projekt (Preserving and Accessing Networked Documentary Resources of Australia) kiterjesztette az elektronikus dokumentumokra is. A projekt az elektronikus formában keletkezett dokumentumok begyűjtésére, hosszú távú archiválására és szolgáltatására komplex rendszert dolgozott ki, amely a benne részt vevő könyvtárak szoros együttműködésére épül. A modell szorosan összefügg a nemzeti bibliográfiai adatbázis fejlesztésével. A projekt keretében kidolgoztak egy, a koncepció gyakorlati megvalósíthatóságának bizonyítására szolgáló archívumot az ausztrál internetes anyagok számára, amely ma is folyamatosan gyarapodik.

TEL

A nemzetközi projektek között feltétlenül említésre érdemes a The European Library – TEL projekt, amely többek között az elektronikus dokumentumok begyűjtésének, raktározásának és feldolgozásának, és főképpen a virtuális páneurópai könyvtár adatbázisainak közös visszakereshetőségével foglalkozik.

*

Ez az áttekintés kizárólag a külföldi példák ismertetésére vállalkozott. Az Országos Széchényi Könyvtár már eddig is jelentős lépéseket tett az elektronikus dokumentumok kezelésével kapcsolatban, az elkövetkező időszakban pedig stratégiájának egyik fő irányát képezi a begyűjtés, raktározás és szolgáltatás kérdéseinek megoldása. Ez azonban már egy másik történet.

 

Irodalom

  1. VITIELLO, Giuseppe: A kötelespéldányok és a nemzeti bibliográfiai szolgáltatások. Az együttműködési törekvésekből és a konvergencia-jelenségből adódó fejlemények. In: Könyvtári Figyelő, 1999. 4. sz. 819. p.

  2. BELL, Barbara: A new frame of reference: national bibliographies in Southern Africa and the ICNBS Recommendations. In: Alexandria, 2000. 3. no. 169. p.

  3. A nemzeti bibliográfiai szolgáltatások nemzetközi konferenciájának ajánlásai a nemzeti bibliográfai szolgáltatások megújítására. Koppenhága, 1998. november 25-27. In: Könyvtári Figyelő, 1999. 4. sz. 888. p.

  4. LARIVIÈRE, Jules: Guidelines for legal deposit legislation. A revised, enlarged and updated edition of the 1981 publication by Dr. Jean Lunn. IFLA Committee on Cataloguing, UNESCO 2000. – http://www.ifla.org/VII/s1/gnl/legaldep1.htm

  5. KNUTSEN, Unni: Changes in national bibliographies, 1996-2000. In: Alexandria, 2002. 1 no. 3–11. p., és az IFLA honlapján: http://www.ifla.org/IV/ifla67/papers/143-199e.pdf

  6. HOLLEY, Robert P.: Results of a „Survey on bibliographic control and national bibliography”. In: Int. Cat. Bibl. Control, 1998. 1. no. 3–7. p.

  7. MUIR, Adrienne – DAVIES, Eric: Legal deposit of digital material in UK. Recent developments and the international context. In: Alexandria, 2000. 3. no. 151–165. p.

  8. „any object which is intended to store or convey information in textual, graphic, visual, auditory or other intelligible format through any medium, and any version or edition of a document which is significantly different from that document in respect of its information content, intelligibility or phisical presentation, is considered to be a separate document, a medium means any means of recording or transmitting information intended for subsequent reading, listening or viewing” – South Africa. Legal deposit act. 1997. 1. p. Idézi még: LOR, Peter - GEUSTYN, Melanie: Expanding bibliographical control and accessibility of non-print media. In: Quarterly Bulletin of National Library of South Africa, 2003. 3. no. 102. p.

  9. BERKE Barnabásné: Az elektronikus dokumentumok és könyvtári használatuk. Helyzetkép. In: Könyvtári Figyelő, 2001. 2. sz. 275. p.

  10. The legal deposit of electronic publications. (http://www.unesco.org/webworld/memory/legaldep.htm)

  11. Working Group of the Conference of Directors of National Libraries (CDNL). Chaired by Brian Lang Chief Executive the British Library

  12. The legal deposit of electronic publications. (http://www.unesco.org/webworld/memory/legaldep.htm)

  13. u.o. 12. p.

  14. BEADIQUEZ, Marcelle: The perpetuation of national bibliographies in the new virtual information environment In: IFLA Journal, 2004. 1. no. 24–30. p.

  15. MUIR, Adrienne – DAVIES, Eric: Legal deposit of digital material in UK. Recent developments and the international context. In: Alexandria, 2000. 3. no. 158–159. p.

  16. Working Party on legal deposit. Report. 1998. – http://www.bl.uk/about/policies/workreplegdep.html

  17. Working Party on legal deposit. Code of practice for the voluntary deposit of non-print publications - http://www.bl.uk/about/policies/codeprac.html

  18. BURDEN, Christina – REID Andrea – SWEENEY, John – BENNETT, Richard – BRAID, Andrew – VICKERY, Jim: E-journals at the British Library: from selection to access. In: Information Services and Use, 2001. 117–121. p.

  19. Legal Deposit Libraries Act 2003. 2003. Chapter 28. – http://www.legislation.hmso.gov.uk/acts/acts2003/20030028.htm

  20. http://www.bl.uk/about/policies/legaldeposit.htm

  21. Részletes, főként a technikai kérdésekre kitérő tanulmányában Mary Feeney tárgyalja a problémát: Towards a national strategy for archiving digital materials. In: Alexandria, 1999. 2. no. 107–121. p.

  22. WERF-DAVELAAR, Titia van der: NEDLIB: Networked European Deposit Library. In: Exploit Interactive (4) January 2000. (http://www.exploit-lib.org/issue4/nedlib/)

  23. ASH RELF, Fiona: PANDORA - Towards a national collection of Australian electronic publications 1999. – http://www.nla.gov.au/nla/staffpaper/ashrelf1.html

 

* International Conference on National Bibliographic Services, Koppenhága, 1998. november 25-27.

** Conference of Directors of National Libraries

 

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek