Mindössze 10 településünk 3000 lakos feletti, melyek befogadják a megye lakosságának csaknem 54%-át. 182 településünk 1000 lakos alatti, a népesség 33%-ának ad otthont.

A települések 83%-ában az önkormányzat gondoskodik közkönyvtári szolgálatról, ezzel lakóhelyén ellátott a népesség 92%-a. (Nincs szolgáltatási színtér: 17%-ban)

A számokat tekintve tehát akár nyugodtak is lehetnénk. A „gondoskodás” azonban nem eredményez mindenütt minőségi szolgáltatást.

Intézményfenntartási és gyűjteményfejlesztési nehézségekkel még a városi könyvtárak is küszködnek. De a községi könyvtáraknál igazán nehéz a helyzet. Az állami közművelődési normatíva a feladatfinanszírozás problémáját nem oldja meg! (1514,- Ft/fő). Az önkormányzatok saját bevételeinek pedig ezer más helye is van.

Az általunk tapasztalt helyzet azonban nem pusztán finanszírozási kérdés, és a könyvtárpolitika sem hagyhatja sokáig válasz nélkül az alábbi kérdéseket:

• lehet-e, szabad-e átlagosan 600 potenciális felhasználó számára önkormányzati kompetenciával önálló könyvtárfenntartásban gondolkodni?
• hogyan teremthetők meg az alternatív könyvtári szolgáltatás szervezeti/jogi és pénzügyi keretei?

Vas megyében nem a rendszerváltáskor keletkeztek a kistelepülések könyvtárellátási gondjai. Az első próbálkozások az együttműködésen alapuló ellátórendszerek működtetésére már több mint 40 éves múltra tekinthetnek vissza. A 80-as évek közepén, amikor a járások megszűnésével kialakult a kétszintű tanácsi igazgatás, általánossá vált a városkörnyék és a város könyvtárellátási együttműködése. 1988-ban a megyének hét városa volt. Ezek mindegyike központi ellátórendszert működtetett a városkörnyék településeinek könyvtári ellátására. (Az ellátandó népesség a legkisebb ellátórendszerben 4 ezer, a legnagyobbnál 15 ezer fő volt.) A nagyobb falvak körzeti könyvtárai fiókkönyvtári keretekben oldották meg a társközségek ellátását.

A rendszerváltás ezt az egységes képet alaposan átrajzolta. Kétféle döntési mechanizmus alapján a testületek az alábbiak szerint csoportosíthatók.

A „szakfeladaton” való működtetés olyan szolgáltató helyet jelent, melynek működési költségeit az önkormányzat költségvetésében irányozzák elő, gazdálkodási jogosítványt a megbízási díjas munkatárs nem kap. Ezek a települések azonban nem részesedhetnek az érdekeltségnövelő támogatásból és a pályázatok többségéből is ki vannak zárva (számuk közel 60).

Saját erőforrásaik rendkívül szűkösek, így az állományok megújulási képessége minimális.

A másfélszáz település nagyobb hányada (75%) – belátva saját lehetőségeinek határait – szívesen maradt volna a tanácsi rendszerben kialakult központi ellátás kedvezményezettje. Az ellátórendszerek legalizálása azonban nehézségekbe ütközött:

• a városok egy része nem kívánt forrásainak felhasználásával a kistelepülések segítségére lenni;
• a takarékoskodásra szorított városi könyvtárak módszertani könyvtáros kollégák státuszát voltak kénytelenek megszüntetni és le kellett mondaniuk a szolgáltatáshoz szükséges gépkocsiról is;
• a települési önkormányzatok – értesülve a szolgáltatás-megrendelés fedezetigényéről (szolgáltatási díj + gyűjteménygyarapítási támogatás) – fontolgatni kezdték döntésük felülvizsgálatát.

Jelenleg hat városkörnyéki ellátórendszert működtetünk Vas megyében. Valamennyi a város/városi könyvtár és a természetes vonzáskörzetébe tartozó települések közötti megállapodáson (szolgáltatás-megrendelésen) alapul.

A községi önkormányzatok vállalják:

• a könyvtári alapszolgáltatásokra alkalmas helyiséget tartanak fenn;
• gondoskodnak a rendszeresen nyitva tartó könyvtáros megbízásáról;
• anyagi kötelezettséget vállalnak a nyújtott szolgáltatásokért cserébe.

A városi könyvtárak vállalják:

• korszerű gyűjteményfejlesztéssel felhasználják a községi befizetéseket és az érdekeltségnövelő támogatást;
• állománymozgatással növelik a beszerzett művek kihasználtságát és az újdonságarányt;
• a városkörnyéki olvasótábor igényeinek kielégítésébe bevonják a városi könyvtár teljes gyűjteményét (könyvtárközi kölcsönzés);
• szakmai segítséget nyújtanak az állomány tartalmi és fizikai karbantartásához;
• olvasásra motiváló rendezvényekkel támogatják az olvasóvá nevelést;
• pályázati támogatást nyújtanak.

Mindezek létrejöttéhez biztos háttér adott segítséget. A konszenzusos megyei könyvtárpolitika, amely

A városok viszonya nem volt egységes könyvtáraik szolgáltató készségéhez. A többség tudomásul vette a szakma szándékát, és ennek már örülhettünk. De tiltó, korlátozó magatartással is találkoztunk. Mára – úgy látjuk – kényszerből ugyan, de erénnyé lesz az együttműködés, az összefogás.

A közigazgatás változása, a szakhatósági és szolgáltatási feladatok koncentrálása máris érezteti hatását. A létrejövő új formációk – a kistérségek – másféle gondolkodásra késztetik a testületeket.

A kistérségi társulások jól kezelik a szakfeladatok közös finanszírozását. Ritkán, de már egyedi megoldásokat javasolva is partnerekre találunk, pl.:

• közös beszerzés,
• teljes körű szolgáltatás-megrendelés a szomszédos településtől,
• a falugondnoki feladatkör felhasználása a könyvtári szolgáltatás közvetítésében,
• IKT megfontolt tervezése (PC mindössze 7 könyvtárban, internet-hozzáférés 4-ben, telefon 8-ban van!),
• integrált (összevont) intézmények.

Alapelvünk, hogy minden életképes megoldásban érdekeltek vagyunk, amíg egy bibliobuszos ellátás feltételei megteremtődnek. Fontos továbbá a Teleház program stratégiai beillesztése a rendszertervekbe (csak Szentpéterfán fogadta be a könyvtár) és a városok szolgáltatási szerepének szervesülése.

A községekben élők könyvtári ellátása stratégiai kérdés: regisztrált olvasóink 1/3-a, látogatóink és kölcsönzött állományegységünk 1/4-e a községek szolgáltató helyeiről képződik!

A szükségletek létezésének hatásos bizonyítéka a könyvtárközi kölcsönzés teljesítménymutatóinak alakulása: a községi könyvtárak és szolgáltató helyek kérései 10 év alatt megduplázódtak, a megyei és városi könyvtárak együttes teljesítménye (adott) pedig ezen idő alatt közel háromszorosára nőtt!

A kívánt állapotot – a források ésszerű, gazdaságos felhasználása és a lakosság elégedettségének kiváltása – csak akkor érhetjük el, ha a könyvtárügy minden szereplője képes lesz szemléletváltásra:

a könyvtárpolitika: racionális könyvtárellátást ösztönző finanszírozási rendszert vezet be;

az önkormányzatok: újraértelmezik a „miénk” fogalmat úgy, hogy a saját vagyonleltár helyett a szükséglet-kielégítést ruházzák fel értéktartalommal! Ehhez csupán egyetlen kérdésre kell felelniük! Mi a „miénk” valójában? Ami a vagyonleltárban szerepel, de hasznavehetetlen, vagy a lakóközösség által élvezhető valóságos dokumentum- és információellátás?

A könyvtáros szakma: megtanulunk kételkedni a „járt utak” egyedüli üdvözítő erejében!