49. évfolyam, 2003. 1. szám
Archívum

Az ókortól a digitális korig

A Vatikáni Könyvtár és adatbázisa

Dudás Anikó

Európa ma is működő legrégibb nyilvános könyvtára a kéziratok és ősnyomtatványok legnagyobb lelőhelye. A földkerekség legkisebb államának bibliotékája egyben nemzeti könyvtári funkciókat is betölt. Részt vesz a könyvtárosszervezetek munkájában, a kulturális örökséget közkinccsé tevő nemzetközi digitalizálási projektekben. Adatbázisa a szokványos földolgozási és tájékoztatási feladatokon túl a gyűjtemény egyedülálló történelmi jelentőségéből eredően különleges feladatokat is ellát.

A könyvtár kialakulása1

A pápai könyvtár a hivatalos levéltár mellett már az ókorban is működött.  A kéziratok, oklevelek gyűjtése, elhelyezése akkor vált lehetővé, amikor I. Constantinus császár beszüntette a keresztényüldözést és 313-ban hivatalosan is elismerte az egyházat, ennek megerősítéseként a Laterán dombon álló családi palotáját átengedte az akkori pápának, Miltiadesnak (311–314). A 14. század kezdetéig ez maradt a római pápák rezidenciája. A 649-es részleges lateráni zsinaton külön szerepel a vatikáni levéltár és a vatikáni könyvtár. A 9–10. században „bibliothecarius s. Sedis apostolicae” gondoskodott a gyűjteményről. A gyakori történelmi-politikai zűrzavarok alatt ez az állomány gyakran szét-szétzilálódott, majd a nyugalmasabb időszakokban ismét bővült, az elveszett írások helyett mások kerültek használatba. A lateráni könyvtár és levéltár valószínűleg a 13. század első harmadának viszontagságos ideje alatt teljesen tönkrement. A pápáknak elölről kellett kezdeniük a könyvgyűjtést. VIII. Bonifác (1294–1303) 1295-ben összeírattatta az állományt, a lajstrom 443 címet tartalmazott. Ebben a jegyzékben még nem szerepelnek a vatikáni könyvtár mai fundamentumát képező ókori kéziratok, ezek ugyanis csak a 17. században kerültek nagyobb számban a Vatikánba. A 14. század újra nyugtalan időszakot jelentett a pápai államnak. A főpásztornak többször kellett menekülnie Rómából, a könyvtárat Perugiába, Assisibe majd Avignonba költöztették. Följegyzés készült arról, hogy az avignoni gyűjtemény egy részét 1377-ben XI. Gergely (1370–1378) Rómába vitette.  A 15. századra a szentszék rendjének megszilárdulásakor a pápa és a könyvtár is visszakerült Rómába, ám az avignoni pápák gazdag kincsestárának nagy része veszendőbe ment. A pápák ez idő tájt a kódexeket saját céljaikra vagy  a szentszéki kúria számára gyűjtötték és csak szűk körben használták.

V. Miklós (1447–1455), az első humanista pápa neve új korszak kezdetét, a mai könyvtár alapjainak letételét jelentette, őt tekintik a könyvtár megalapítójának. A pápai bibliotéka kezdetét az a 350 latin kódex képezte, amelyet elsősorban a pápai kúria mindennapjaiban használtak, s amit az új egyházfő megörökölt elődjétől. V. Miklós pápa jó barátja volt Bisticci, a híres firenzei kéziratkereskedő, aki neves főurak számára egész könyvtárak anyagát szerezte be, s aki több tíz másolót foglalkoztatott, hogy a gyűjteményeket a kor igényeihez méltóan átfogó, a tudományok minden területét magában foglaló tékákká tegye, s akinek megrendelői között volt Cosimo Medici, a tudományok és a művészetek mecénása, Federigo da Montefeltro, Urbino ura, és Corvin Mátyás is. V. Miklós sok mindent látott, tanult Bisticcitől a könyvekről, könyvtárakról. Alfred Hessel írja róla, hogy még pap korában „megmagyarázhatatlan szomjúságot érzett a könyvek iránt (certa inesplicabile sete di libri). Különösen görög kéziratokat hajszolt, gyakran adósságokba is bonyolódott”2.  Pápává választásakor a könyvtárnak adományozta saját gyűjteményét, amelyben latin, görög és héber kódexek szép számban voltak. Konstantinápoly elestekor további ókori keleti kéziratokat szerzett a görögöktől. Követeket küldött Európába és a távoli keleti helyekre is, hogy fölkutassák a klasszikus szerzők műveit. Könyvtárosa, Tortelli is támogatta tervét, hogy fordíttassa le a teljes görög irodalmat latinra. A tudósok, másolók, illuminátorok egész seregét gyűjtötte maga köré. Korának legjobb és leggazdagabb könyvtárát kívánta létrehozni, ám korai halála megakadályozta grandiózus terveinek megvalósulását. A halála időpontja körül készült leltár 1455 művet sorol fel. Összesen 1200 kódexet (807 latin és 353 görög) sikerült összegyűjtenie. A könyvtár ekkorra a legnagyobb kéziratgyűjtemény lett Európában.

V. Miklós könyvtárépítési tervét IV. Sixtus (1471– 1484) pápa valósította meg. 1475. június 15-én adta ki Ad decorem militantis Ecclesiae bulláját, amelyben formálisan is megalapította a könyvtárat és külön épületrészt bocsátott a rendelkezésére. A pápai palota északi szárnyának földszintjén létrehozta Róma első közkönyvtárát, vezetőjévé Bartolomeo Platina humanista történészt, filozófust tette meg. Platina hat évig vezette a könyvtárat, mellette három asszisztens és egy könyvkötő dolgozott. 1481-ben elkészült az első katalógus, ebben 3500 kódexet tartottak nyilván. A köteteket kölcsönözni lehetett.

A 15–16.  század folyamán további kódexekkel és ősnyomtatványokkal gyarapodott a könyvtár. II. Gyula (1503–1513) személyében ismét bibliofil pápa került trónra. Saját 200 kötetes gyűjteményét adományozta a könyvtárnak és újabb helyiségeket bocsátott a bibliotéka bővítésére. 1527-ben V. Károly serege kifosztotta Rómát, vele együtt a szentszéki könyvtárat is, a pápai palotában ennek ellenére a század végéig az összes terem megtelt könyvvel.

IV. Pius idején (1559–1565) nyomdát hoztak létre, amelyet 1570-ig Paulus  Manutius, a híres velencei nyomdászmester, Aldus fia vezetett.

1587 és 1589 között V. Sixtus (1585–1590), Domenico Fontanát, a kor legnevesebb építészét új palotaszárny létrehozásával bízta meg. Ekkor készült el a jelenlegi barokk könyvtárépület, s benne a két fő gyűjteményrész: a latin és a görög. A „vaspápa” lendületes alkotó szellemiségére jellemző módon a 70 m hosszú, 15 m széles Sixtus termet négy festőművész 100 segéddel, 13 hónap alatt festette ki. A freskókkal gazdagon díszített terem 1589–1900-ig fő olvasóteremként szolgált. A könyvtár továbbra is nyilvános maradt, de V. Sixtus megszűntette a kölcsönzést. V. Pál (1605–1621) leválasztotta a levéltárat a könyvtárról, s létrehozta a Titkos Levéltárat, amely a hivatalos szentszéki iratokon kívül a pápák magániratait őrzi.

 

A gyűjteményegységek kialakulása

1. ábra
1503-ban nyomtatott antiqua Telnet eléréssel.

A gyűjtemények elhelyezésében az 1622 előtt beszerzett kéziratos művek képezik az eredeti vatikáni gyűjteményt (Fondo Vaticano).

A 17. század elején kezdtek érkezni a nagyobb adományok. Elsőként az Orsini (1600); Heidelbergből a Palatinus könyvtár (1623) – Bavaria hercege, I. Maximilian adománya XV. Gergelynek (3500 kézirat, 5000 nyomtatott könyv); az urbinói hercegek kódexei (1657); Krisztina, megtért svéd királynő adománya (1690). XI. Kelemen (1700–1721) pápa gazdag keleti gyűjteményt hozott létre Egyiptomban, Szíriában és Palesztínában vásárolt kéziratokból. A 18. században  az Ottoboni család hagyatéka került a szentszéki könyvtárba.

Ebben az időben kezdték el a kéziratos könyvek katalógusainak kiadását. Három kötet teljesen elkészült, ám az 1768-ban keletkezett tűz megsemmisítette a negyedik kötet kéziratát, és az előző, már kinyomtatott kötetek példányai is elégtek.  

A 18. században jelentős átalakításokra került sor.  XII. Kelemen (Lorenzo Corsini, 1730–1740) alapította azt a galériát, amelyet róla neveztek el Galleria Clementinának. Kéziratokat és antik műtárgyakat, érmeket ajándékozott a könyvtárnak, ezzel megvetette alapjait a könyvtár muzeális gyűjteményének. Létrejött tehát az éremgyűjtemény (1738) és az egyháztörténeti múzeum (Museo Sacro della Biblioteca apostolica Vaticana, 1755), ez utóbbiból később kivált a világi művészeti gyűjtemény (Museo Profana della Biblioteca apostolica Vaticana, 1767). Ma mindkettő a vatikáni múzeumok részét képezi. A könyvtár tulajdonában vannak a miniatúrákkal díszített gazdag kéziratgyűjtemények, kultikus tárgyak, kegyszerek (egyházi öltözékek, ötvös- és zománcmunkák, üvegtárgyak). A Museo Profana az alkalmazott művészetek alakulását kíséri a középkortól napjainkig, valamint az etruszkok, a rómaiak és az ókeresztények művészetének emlékeit gyűjti.

Alaposan megritkították a Vatikáni Könyvtár kódexeinek sorát 1797 és 1809 között. Először a francia köztársasági majd a napóleoni seregek fosztották ki a könyvtárat. A Párizsba hurcolt kincseknek csak egy részét sikerült Vatikánnak visszakapnia 1815 után.

Jelentősebb szerzemények voltak még a Cicognara hagyaték művészettörténeti és antiqua könyvei, a Borghese-kódexek (1891), a Barberini gyűjtemény (1902, a legjelentősebb legújabbkori, azaz XIII. Leó pápa szerzeménye: 36.049 nyomtatott könyv, köztük 3527 ősnyomtatvány, több mint tízezer latin, majdnem hatszáz görög és 165 keleti kézirat), a Chigi (1923), a Ferrajoli (1926) adomány. Több levéltár adta kódexeit, antikváit a könyvtárnak. Jelentős perzsa és etióp gyűjtemény is kialakult. A magyar vonatkozású dokumentumok közül a legismertebb a tizenkét Corvina valamint a Magyar Anjou Legendárium Vatikánban található része.

A humanista pápák korszakának letűnése után az 1860-as évekig a megőrzés funkciója jellemzi a Vatikáni Könyvtárat. Az állomány feltárására kevés gondot fordítottak. A kéziratokról ugyan folyamatosan csináltak kézírásos és nyomtatott katalógusokat, ám ezek túlságosan egyszerű leírása idővel elavult.  A kéziratok kétharmadáról egyáltalán nem készült semmilyen jegyzék. A nyomtatott könyvek legfeljebb az inventáriumban szerepeltek. Akit csak nyomtatott könyv érdekelt, eltanácsolták más Rómában működő nagykönyvtárba. A pápai bibliotéka elsősorban a kéziratok kutatását pártolta, meglévő erőforrásait, a gyűjtemény szervezését, alakítását is elsősorban ennek szolgálatába állította. A 20. század elején a Vatikáni Könyvtárban mintegy 50.000 kódex volt található, a nyomtatott könyvek száma 350.000 körül mozgott, az egyes gyűjteményekben sok ritka kiadvány szerepelt. Külön segédkönyvtárat állítottak össze azokból a nyomtatott művekből, amelyek a kéziratok tanulmányozásához voltak szükségesek. XIII. Leó (1878–1903) uralkodása alatt jelentős modernizációs lépések történtek. Új olvasótermet nyitottak meg, a jelenleg is használatos Leonina termet a nyomtatott könyvek szabadpolcos elhelyezésére és olvasására rendezték be. A régebben megkezdett kéziratos könyvek nyomtatott katalógusainak kiadása is újraindult, részletesen kidolgozták a leírás módját, amely szerint minden egyes leírás valóságos „minidisszertáció” kell legyen. A kéziratok leírását a mai napig ezek szerint a szabályok szerint végzik. XI. Pius pápa (1922–1939), aki pályafutása kezdetén maga is könyvtáros volt3, a kutathatóság feltételeit kívánta megteremteni, ezért mindent megtett a korszerűsítés érdekében:  a nemzetközi törekvéseket figyelembe véve új katalogizálási rendszert szorgalmazott, megfelelő állványokat, új termeket adott használatba.

A II. világháború alatt több értékes olaszországi magánkönyvtár és közkönyvtár menekítette gyűjteményét a szentszéki könyvtárba, ezek egy része a háború után is ott rekedt.

Az utóbbi időben olyan új raktárhelyiségeket alakítottak ki, amelyek a kéziratok különleges tárolási feltételeinek is eleget tesznek, továbbá egy új folyóiratolvasóval bővült könyvtár. Ma évente öt-hatezer új könyv érkezik, nagyobb részük ajándék, kisebb hányaduk a tervszerű gyarapítás eredményeként kerül a gyűjteménybe. A fölgyülemlett jelentősebb adományok, hagyatékok „zárt”, azaz lezárt egységeket képeznek, nem kerül hozzájuk újabb kötetet; elnevezésükben is jelzik eredetüket (pl. Barberini, Borg., Chigi, Ferraioli, Ottob. Lat, Rospigliosi. stb.). A „nyitott” állományrészek, mint amilyen a  referensz műveket tartalmazó segédkönyvtár (75.000 kötet) folyamatosan bővülnek4.  A mai állomány adatai:

A szentszéki könyvtár mai gyűjtőköre a történeti tudományok és az egyház tevékenységének holdudvarába tartozó művekre terjed ki és már nemcsak a megőrzés a legfőbb cél. A dokumentumok minél könnyebb elérhetővé tételét ugyanolyan fontosságú feladatnak tekintik, ezért külön publikációs program indult, amelynek keretében megjelennek a kötetkatalógusok, a kiállítások anyagai, művészettörténeti reprodukciók, albumok készülnek, történeti, régészeti, más tudományos és hivatalos szentszéki közlemények kapnak helyet a periodikákban, sorozatokban, mint a Studi e testi, Monumenta iuris canonici, Acta Romanorum Pontificum, Index Actorum Pontificum stb. A hozzáférés lehetőségét segíti továbbá a Belser Verlag (Zürich, Stuttgart) közreműködésével a fakszimile kiadások programja és ezt a célt valósítják meg a digitalizálási projektek is5.

 

A leírási szabályzat

A századokon át be-beözönlő adományok, hagyatékok a 20. század elejére teljesen áttekinthetetlenné tették a gyűjteményt. Az 1920-as években egy amerikai mérnök-tábornok6, aki a Vatikánban reneszánsz tudománytörténeti források után kutatott, arról számolt be, hogy a könyvtárban nehézkes az eligazodás, a nyomtatott könyvekről ugyanis nem volt használható, modern katalógus. Tapasztalatairól beszámolt a Carnegie Endowment for International Peace7  nemzetközi szervezetnek. A szervezet külön pénzalapot hozott létre és missziót indított azzal a céllal, hogy az állományt katalogizálhassák. 1928-ban három amerikai könyvtáros érkezett a Vatikánba, hogy segítsen kialakítani a betűrendes katalógust, rögzítse a besorolási szabályokat. Ezt követően a Vatikánból öt könyvtáros utazott Washingtonba a Kongresszusi Könyvtár katalogizálási szabályzatának, osztályozási rendszerének és gyakorlatának tanulmányozására.  

Az előkészítő munkálatok után a vatikáni könyvtáros páterek elkészítették az egységesített leírási szabályzatot, vaskos kötetben ki is adták Norme per il catalogo deli stampati címmel. Első kiadása 1931-ben, a második 1939-ben jelent meg. A második kiadás angol fordítása is elkészült 1939-ben, de csak kilenc évvel később, 1948-ban publikálták. Az angol kiadás előszavában közölt néhány korabeli kritika a vatikáni szabályzatot úgy értékeli, mint az amerikai katalogizálási gyakorlat legteljesebb összefoglalását és egyeztetését az európai gyakorlattal8. A szabályzat tulajdonképpen ötvözi  az 1922-ben napvilágot látott olasz szabályokat (Regole per la compilazione del catalogo alfabetico), az amerikai regulákat és a szentszéki valamint a katolikus gyűjtemények igényeit. Hasonló alaposságú, a dokumentumok formai és tartalmi feltárását elvi alapokra helyező, definiáló és összefoglaló mű évtizedekig nem jelent meg a könyvtáros szakirodalomban. A második világháború megakadályozta azt, hogy ez a harmonikus teljességű egységesítő munka szélesebb körben elterjedjen9, és hogy végbemenjen a benne foglalt adatformálási technikák recepciója Európában és Amerikában.

A Norme... a gyűjteményt feltáró katalógusrendszer egészére kiterjedő előírásokat tartalmazza. Az általános fogalmak, meghatározások, ajánlások nyomán a vatikáni könyvtárba is bevezeti a 12,5x7,5-es szabványos cédulaméretet, definiálja a lehetséges katalógustípusokat (érkeztető/szolgálati, helyrajzi, szisztematikus/osztályok szerinti, betűrendes/leíró, betűrendes tárgyszó, keresztkatalógus, a formai szempontból elkülönített dokumentumtípusok számára külön kialakított katalógusok, mint kézirat-, ősnyomtatvány-, periodika, keleti nyelven írott művek, könyvművészeti anyagok katalógusa).

A Vatikáni Könyvtár a szabályzat alapján a nyomtatott könyvekről az alábbi katalógusokat szerkesztette:

1.

Kétféle betűrendes katalógus (cédula): a szolgálati és az olvasók számára készülő nyilvános katalógust.

2.

Tárgyszókatalógus (cédula) a Library of Congress tárgyszójegyzéke alapján, de módosítva a Vatikáni Könyvtár igényei szerint

3.

A segédkönyvtár tematikai katalógusa (cédula), amely, minthogy a referensz művek ugyancsak tematikai rendben helyezkednek el a polcokon, ugyanazt az elrendezést követi, mint a könyvek sorrendje a polcokon, ezért ez a katalógus a polcokon lévő anyag tükrözése

4.

A különféle gyűjtemények elhelyezésének rendje (ívekre jegyezve).

A szabályzat közli a bibliográfiai fogalmak magyarázatát, előírja az adatok sorrendjét, az anonim művek, periodikák, sorozatok, és egyéb dokumentumtípusok (zeneművek, regeszták, térképek stb.) leírásának elveit.

Az I. rész a besorolási adatok sorrendjét írja elő, a II. rész a nyomtatott könyvek formai bibliográfiai leírásának elemeit részletezi, a III. rész a tartalmi feltárás módját, a IV. rész a betűrendbe sorolás szabályait írja le.

A függelék segédanyagokat, táblázatokat tartalmaz, itt található a 15. és 16.  századi kiadványok leírásának módja, a leírásban használatos rövidítések jegyzéke, ötnyelvű fogalmi szótár és index, transzliterációs táblázatok (arab, perzsa, török, örmény, kopt, héber, etióp, gall, görög, szír, szláv / óegyházi, ukrán, szerb, bolgár nyelvek) és a példatár.

A Kongresszusi Könyvtár példaképe alapján – a Norme... szabályzata szerint – a nyomtatott könyvekről az 1930-as évektől kezdték meg a cédulakatalógusok kialakítását. Az egész adminisztrációs rendszer megreformálására volt szükség, hiszen a nyilvántartási rendszer, a könyvtári ügyvitel IV. Sixtus óta – öt és félszázada mit sem változott.

Ma a feldolgozottság szintje – dokumentumtípusoktól, gyűjteményegységektől függően – rendkívül egyenetlen. A kódexekről, ősnyomtatványokról részletes, kiterjedt katalógusok készültek, de vannak olyan gyűjteményrészek, amelyekről csak vázlatos leltárjegyzékek vannak vagy olyanok is, amelyek egyáltalán nincsenek földolgozva. 1989-es adat szerint 6 millió cédulán mintegy 1,2 millió cím reprezentációja szerepelt, retrospektív konverzióval ezeket nagy ütemben kerülnek be az adatbázisba10.

 

A számítógépes katalógus

A számítógépes katalógust 1985-től használhatják az olvasók. Leonard Boyle, ír dominikánus atya, a könyvtár prefektusa nyilatkozta a számítógépes feldolgozás bevezetésével kapcsolatban:  „A kultúra áramoltatása volt V. Miklós pápa fő eszméje a könyvtár megalapításakor. 500 év múltán még mindig az.”11

2. ábra
Könyv, fotográfia és digitális kép a rövid találati listában

Az automatizált információs rendszert is e cél szolgálatába állították a gyűjtemény vezetői és a számítógépes rendszer megtervezői. Az elsődleges szempontok közé tartozott az a körülmény, hogy évente mindössze kb. 3000 olvasójegyet adnak ki. Naponta 100-200 látogató jön ide, télidőben kevesebben, a tavaszi és kora őszi időszakban többen. Külön ajánlólevéllel, a téma megjelölésével, a tanulmányozás indoklásával lehet kutatási engedélyhez jutni. 80 alkalmazott gondoskodik a könyvtár működéséről12.  A tudósok szűk köre keresheti csak föl a könyvtárat, s viszonylag kevés időt tölthet itt. A számítógépes rendszer sok időt és költséget takaríthat meg a látogatók számára. A kéziratokról és ősnyomtatványokról számos modern kötetkatalógus készült, ezek világszerte megtalálhatók a szakgyűjteményekben. A nyomtatott könyvek szélesebb körű reprezentációja viszont a 90-es évekig háttérbe szorult. A nyilvános, interneten elérhető katalógus segítségével az előzetes tájékozódást még otthon el lehet végezni, így a kutatók a helyben töltött időből többet fordíthatnak az intenzív kutatómunkára. Az egyéb, egyelőre csak a könyvtár belső hálózatáról olvasható adatbázisok pedig sokkal gyorsabb, hatékonyabb és komplexebb tájékozódást tesznek lehetővé.

Az olvasók szempontjain kívül számos más, a könyvtári munkát segítő és az egyéb tevékenységekkel összehangolható igényt vettek figyelembe az automatizáció megtervezésekor13. Megkerülhetetlenné vált a katalogizálás egységesítése, még inkább megmutatkozott a nemzetközi szabványokhoz való igazodás szükségessége. A számítógépes rendszert úgy alakították ki, hogy egyetlen egységként, integráltan tudja kezelni a könyvtár különböző részlegeinek és gyűjteményeinek munkafolyamatait, ugyanakkor képes legyen a római szentszéki felsőoktatási könyvtárakhoz kapcsolódni, közösen katalogizálni. Kb. húsz pápai egyetem működik Rómában, mindegyikük egy-egy speciális szakágazati gyűjteménnyel rendelkezik, fontosnak mutatkozott ezek bekapcsolása az integrált információs rendszerbe. A távolabbi célkitűzések között szerepel a kompatibilis kapcsolódás megteremtése az SBN olasz nemzeti könyvtári hálózathoz (Servizio Bibliotecario Nazionale Italiano), az EDIT 16 elnevezésű 16. századi itáliai nyomtatványokat számba vevő bibliográfiai és lelőhely-adatbázishoz.

A Vatikáni Könyvtár más nemzetközi adatbázisoknak is szolgáltat adatot. A CERL (Consorcium of European Library) Hand Press Book Database (HPB, 1455–1830) számára a római Istituto Centrale per il Catalogo Unico (ICCU)  SBN Antiquarian adatbázisán keresztül; a British Library projektje, az Incunable Short-Tile Catalogue (ISTC file) számára, amely ugyancsak a HPB adatbázisba integrálódik14. További együttműködést jelez az európai nemzeti könyvtárak közös adatbázis kialakításában való közreműködés.

A szentszéki könyvtár történelmi állományának retrospektív konverziója iránt érdeklődést mutatott az OCLC (Online Computer Library Center), ez a projekt a 19. századnál régebbi nyomtatott könyvek gyors adatbázisba kerülését segíti elő.

Az összetett kommunikációs és adatkezelési funkciók ellátására beszerzett kanadai GEAC ADVANCED integrált rendszer összefogja a szerzeményezést, a könyvek katalógusát, a történelmi különgyűjtemények katalógusát, a levéltár, a múzeum, az érem-, a metszetgyűjtemény adatbázist, a fotólabor archívumát és kapcsolódik a könyvtáriskolához is.

A nyomtatott könyvek bibliográfiai leírására az angol-amerikai nyelvterületen használatos AACR2 (Anglo-American Cataloguing Rules) adaptálták. Kivételt az antikvák képeznek – ezek leírására továbbra is a Norme... érvényes.

A csereformátumok közül a legalkalmasabbnak a USMARC formátumot találták. Az adatbázis kezeli a sokféle gyűjtemény, a változatos dokumentumtípusok, a szerteágazó munkafolyamatok adatait, egyetlen integrált rendszert képez. Ez a formátum meg tud felelni az új, felülvizsgált katalogizálási szabályzat szerinti adatszerkezetnek, ugyanakkor, a retrospektív konverzió15 esetén, a régebbi leírási rendszer adatainak befogadását is megfelelően tudja kezelni. A feldolgozómunkához használják még az OCLC on-line adatbázisát és a  BiblioFile16 rekordjait CD-ROM-ról.

Az adatbázis három részegységre tagolódik:

1.

Modern és régi nyomtatott dokumentumok. Magában foglalja a kurrens könyvek és folyóiratok, a történeti gyűjtemények anyagát, az antikvák és ősnyomtatványok katalógusát.

2.

Műtárgyak katalógusa. A múzeumok valamint az érem-, rajz- és metszetgyűjtemény rekordjai.

3.

Kéziratok katalógusa. A kéziratosztály és az archívumok rekordjai.

Minden rekordot kiegészíthetnek a fotó- és restauráló részleg munkatársai. Egy-egy leírt tárgy rekordja tartalmazza a restaurálási vagy kiállítási adatokat. További információs adatok jelölik, hogy készült-e reprodukció a műről vagy tárgyról, ha igen, milyen típusú áll rendelkezésre (mikrofilm, diapozitív vagy negatív), megjelölik a fotogramok számát, a reprodukált oldalszámot, a reprodukció dátumát. (3. ábra)

3. ábra
Fotografált metszet rekordja a rövid találati listában és leírása

A fototéka 1950-től külön szervezeti egységként működik a könyvtárban. Fekete-fehér, színes mikrofilmek, fotók képezik a fényképarchívumot, ezek a kéziratokról, kódexekről, ősnyomtatványokról, művészeti alkotásokról, érmekről készülnek. Naponta 20–30 rendelés érkezik, egy részüket a kész fotóanyag alapján is ki tudják elégíteni, de előfordul, hogy komoly kutatómunka árán lehet csak a megfelelő felvételt előállítani. Nagy szükség mutatkozott tehát arra, hogy a fényképeket is katalogizálják és az elkészült reprodukciókat összekössék a bibliográfiai leírással.

További integrációs feladatot jelent a digitális reprodukciók elhelyezése ugyanezen rendszerben17.  A reprodukciók nemcsak egy-egy műről, könyv vagy kódex oldaláról készülhetnek, s nemcsak azzal a céllal, hogy az eredeti művet helyettesítsék. A digitalizált kép lehetővé teszi egy-egy részlet kinagyítását, a szemlélő tüzetesen megvizsgálhatja a kép apró részleteit. A bibliográfiai feldolgozásban ez a leírások és tárgyszavak földuzzadását jelenti, hiszen a kinagyított részletekről további adatok kerülnek az adatbázisba arról, hogy kit és mit ábrázolnak az illuminációk, a térképek, érmek, éppen ezért megoldásra vár egy ikonográfiai osztályozási rendszer18 beépítése az adatbázisba. (4. ábra)

4. ábra
Könyv bibliográfiai rekordjához kapcsolódó elektronikus reprodukció digitális vízjellel

Az adatbázisban a legújabb kori (19., 20. századi) könyvek tartalmi feltárását a Vatikáni Könyvtár tárgyszójegyzéke alapján végzik. Az alárendelő tárgyszóláncok kialakításának elve jól felismerhetően a Norme... irányelveit követi. A harmincas évekbeli nemzetközi egyeztetési törekvések kezdete óta a tárgyszórendszer fogalmainak többsége a Library of Congress szótáranyagának fordítása olasz nyelvre19, ám az egyháztörténet, a kánonjog, és egyéb katolikus egyházi témakörökre saját tárgyszórendszert alakítottak ki.

A retrospekítv katalogizálás során a könyvek bibliográfiai adataival együtt a tárgyszavak is bekerültek/bekerülnek a számítógépes adatbázisba. Szembeötlő a katalógus többnyelvűsége. Az adatbázisban a leírások (a katalógus nyelve szempontjából) váltakozva olasz vagy angol nyelvűek. A bibliográfiai rekordok leíró része olasz vagy angol nyelvű, a tárgyszavak vagy egységesen, a leírás nyelvét követve olasz vagy angol, de előfordul olasz leíráshoz párosuló angol tárgyszó, előfordul ennek a fordítottja és vannak olyan rekordok is, amelyekben párhuzamosan, mindkét nyelven megtalálhatók a tematikai kifejezések.

A többnyelvűség oka lehet:

A tárgyszavak nyelvezete tehát nem egységes: hol olasz, hol angol, hol mindkettő, ráadásul a hivatalos egyházi élethez kötődő források, címek (nemzetközileg is) egységesített alakja latin. A közös katalogizálás eredményeként többféle változatban kerülhet be egy-egy tárgyszó. Részben kétféle tartalomfeltáró rendszerre lehet számítani: a Kongresszusi Könyvtár tárgyszójegyzékére (Library of Congress Subject Headings, LCSH) és a szentszéki tárgyszavakra (BAVSH). Az indikátorok jelzik ugyan az adatok forrását, a témakeresést ez a tény nem befolyásolja. Ha igazából meg szeretnénk győződni arról, mi van meg a Vatikáni Könyvtárban, olasz, angol, adott esetben latin tárgyszavakra vagy egységesített címekre is el kell végezni a keresést.

A Biblia egységesített címként való előfordulásának egy-egy kiragadott példája:

Biblia. V.T. Canticum Canticorum (latin)

Bibbia. N. T. Actus apostolorum (olasz-latin)

Biblia. V.T.  Mss. greci. Psalmi. XXXIII-XXXIV (olasz)

Bible. N.T. Peter. Manuscript. Greek (angol)

A katalógusok hálózati összekapcsolásának igénye miatt a szentszéki könyvtár tárgyszójegyzéke az utóbbi években egyeztetésre és revízióra szorult. A felülvizsgálat jelenleg is folyamatban van, egy-két éven belül várható a kiadása20. A revíziós munkához kapcsolódik az is, hogy 1998-ban Jolande Goldberg, a Kongresszusi Könyvtár jogtudományi osztályozó szakértője és Paul Weston, a Vatikáni Könyvtár katalogizálás és on-line munkafolyamatokat vezető munkatársa megállapodott abban, hogy a Szentszék könyvtári szakértő csoportja felülvizsgálja Goldbergnek az egyházjogi szakterületekre vonatkozó osztályozási javaslatát21.  Azóta a javaslat és a végleges változat is elkészült. A Library of Congress tárgyszórendszerének kánonjogi kötetében szerepel a KBR jelzetű History of Canon law – A kánonjog története szakcsoport és a  KBU: Law of the Roman Catholic Church. The Holy See – A római katolikus egyházjog. Szentszék tárgycsoport22. A keresztény egyházak, a katolikus könyvtárak, a jelentősebb vallási, egyháztörténeti valamint teológiai gyűjteménnyel rendelkező egyéb intézmények minden bizonnyal nagy haszonnal forgathatják nemcsak az LC, hanem a leendő vatikáni tartalomfeltáró rendszert mind terminológiai mind struktúrája vonatkozásában23.

Az OPAC-ok

A számítógépes katalógus nyilvános, interneten elérhető nyitóoldalaihoz könnyen eljuthatunk az európai nemzeti könyvtárak honlapjáról, a Gabrielről.24

A Vatikáni Könyvtár katalógusa Telnet vagy www csatlakozással hívható meg. A Telnet bejelentkezés adatai:  telnet://193.43.102.194/  login: bavopac

A webhely címe: http://www.vaticanlibrary.vatlib.it/BAVT/default.asp

A Web-OPAC 2002 október végén teljesen megújult. A könyvtár honlapját csatolták a Szentszék hivatalos honlapjához, frissítették az URBS közös katalógus Bibliotheca apostolica Vaticana linkjét is, egyben kapcsolva a virtuális hozzáférésre kifejlesztett HP (Hewlett Packard) rendszerek szolgáltatását. „HP rendszerek biztosítják a szolgáltatások magas szintű rendelkezésre állását, valamint a feldolgozás és a válaszadás rövid átfutási idejét. A HP infrastruktúrájának nagyfokú megbízhatósága, skálázhatósága és stabilitása a korábbinál gyorsabb hozzáférést biztosít a Vatikán Könyvtárához, és lehetővé teszi a bibliográfiai adatbázisban történő keresést. A HP emellett képalkotási és nyomtatási eszközökkel szereli fel a könyvtár kéziratainak és kiadványainak sokszorosítását végző fotólaboratóriumot. A kutatók így hozzájuthatnak a ritka és értékes kötetek nagy felbontású elektronikus másolataihoz, amelyek aztán a jövő nemzedékei számára is megőrzik az ősi értékeket... A mintegy 10.000, képekkel illusztrált feljegyzést tartalmazó nyomtatott katalógus az interneten is elérhető. A könyvtár jelenleg dolgozik a medálok és érmék on-line katalógusának elkészítésén, valamint a gyűjtemény kéziratainak katalogizálásán.” – szól a sajtóközlemény.25  

A nyomtatott dokumentumok katalógusa az új webfelületen többféle funkcióhoz csatolható lehetőséget kínál föl: egyszerű ( kulcsszavas) gyorskeresés; összetett, több szempontot egyszerre érvényesítő, felülettel vezérelt, változatos műveleti lehetőségek; a találati halmaz rendezésének opciói; indexek / ellenőrzött szótárak használata. A besorolási adatok, tárgyszóláncok között hipertext kapcsolat a navigálást engedi meg. Kissé szokatlan, hogy a találatok a „felhasználóbarát” nézetben csak a szerző, a cím adatot és a tárgyszavakat jelenítik meg. A dokumentum további részletére csak a MARC forma enged betekintést. Telnet kapcsolódás esetén kifinomultabb lekérdezésre alkalmas keresőmezők állnak rendelkezésre, megtekinthetők a feldolgozói háttéradatokat vagy összetettebb keresést lehet végrehajtani logikai műveletekkel kombinált parancssorral. A bibliográfiai rekordok címkés és MARC formátumban egyaránt megjeleníthetők.

A webfelületen a rövid találati listában ikon jelzi, ha egy dokumentumhoz azonnal elérhető tartalom (objektum) is kapcsolódik. A megjelenő elektronikus illusztráció vagy reprodukció digitális vízjellel van ellátva, forgatható, nagyítható, nyomtatható, saját számítógépre másolható.26 A Files menüben (digitális) reprodukció megrendelő-űrlappal egyéni kéréseket lehet továbbítani.

Lassan megvalósulni látszanak azok az elképzelések, tervek, amelyeket több mint egy évtizede nagyszabású nemzetközi együttműködési projektek fémjeleznek. A webkatalóguson keresztül 2003 elején még csak digitális mutatványok érhetők el, és sejtetik azokat a lehetőségeket, amelyek ezután teljesedhetnek ki az új médium segítségével, jelentősen kiszélesítve a Vatikáni Könyvtár dokumentumainak, az ókortól a digitális korig terjedő közös szellemi kincseinknek kutatási lehetőségeit.

 

Irodalom

  1. A Vatikáni Könyvtár történetének rövid áttekintése főként az alábbi források alapján készült:
    A) The Catholic Encyclopedia, vol. XV. Online ed. 1999, cop. 1912.
    http://www.newadvent.org/cathen/15286a.htm
    B) BANGHA Béla (szerk.): Katolikus lexikon. 4. köt. Budapest : Magyar Kultúra, 1933.
    C) HESSEL, Alfred: A könyvtárak története. Budapest : OSZK KMK, 1959. 5. fejezet, A reneszánsz. pp. 53-67.
    D) PAPAFAVA, Francesco (szerk.): A Vatikán. Budapest : Corvina, 1989.
    E) STICKLER, Alphonso Maria – BOYLE, Leonard Eugene [ed.): The Vatican Library : its history and treasures. Yorktown Heights : Belser, cop. 1989.
    F) McDOWELL, Bart: Az ismeretlen Vatikán. Budapest : Officina Nova : Welcome, 1991.
    G) SHEEHAN, William J.: Special collections in the Vatican Library. In: European Research Libraries Cooperation (Liber Quarterly). 1 (1991) 1. pp. 99–103.
    H) BOYLE, Leonard Eugene: The Vatican Library. In: Rome reborn : the Vatican Library and Renaissance culture. Washington : Library of Congress, 1993.
    I) KLIČKA, Karol: Bibliotheca apostolica Vaticana v Ríme. In: Knižnice a informácie. 25/12 (1993) 532– 534. p.
    J) Bibliotheca apostolica Vaticana. Citta del Vaticana : BAV, cop. 2000.

  2. HESSEL, i.m. p. 59.

  3. XI. Pius előbb a milánói Ambrosianum, majd a Vatikáni Könyvtár prefektusa volt. (1914–1919)

  4. SHEEHAN, i.m. p. 100.

  5. RASTELLI, Lucy Gordan: People don’t come here to read best-sellers : The Vatican Library. In: Wilson Library Bulletin. February 1989. p 50. és STICKLER – BOYLE, i.m. p. 9, 34, 261.

  6. A generális neve: William B. Parsons, könyvét halála után adták ki Engineers and Engineering in the Renaissance címmel (Baltimore : William and Wilkins, 1939). Az előszóban Nicholas Murray Butler, a Carnegie Endowment akkori elnöke megjegyzi: Parsons valószínű gazdag szellemi „kincsesbányára” talált a Vatikánban, de a forrásanyagokat modern katalógus hiányában szinte lehetetlen volt föllelnie (BOYLE, i.m. p. XVII)

  7. 1910-ben, Andrew Carnegie által alapított ma is működő nemzetközi filantrópiai szervezet. Megalakulása után számos Carnegie-könyvtár épült föl. Hivatalos honlapja http://www.ceip.org/  ; ld. még JACKSON, Sidney L.: Libraries and librarianship in the West: a brief history. New York : McGraw-Hill, 1974. (McGraw-Hill series in library education) pp. 407-408.

  8. BIBLIOTECA APOSTOLICA VATICANA: Rules for the catalog of printed books . Transl. from the second Italian ed. by Thomas J. Shanahan. Chicago : ALA, 1948. p. VII.

  9. Vö. GORMAN, Michael: From card Catalogues to WebPACS : celebrating cataloguing in the 20th century : a talk given at the Library of Congress Bicentennial Conference on Bibliographic Control for the New Millennium Washington, D.C., November 15th 2000. http://www.loc.gov/catdir/bibcontrol/gorman_paper.html . Gorman kiemelt hangsúllyal emlegeti a vatikáni szabályzat történelmi jelentőségét, szerinte, ha ez a mű elterjedhetett volna, akkor már korábban megoldódott volna egy sor egységesítési szabályozási kérdés és nem került volna sor az amerikai 1940-es évekbeli meddő vitákra és sikertelen próbálkozásokra.

  10. WESTON, i.m. p. 39. A Gabriel európai nemzeti könyvtári portálon található adat szerint 2001. március 8-án 597.329 rekordot jegyeztek, ami évente átlagosan mintegy 40 ezer rekord bekerülését jelenti.

  11. Idézi RASTELLI, i.m. p. 50.

  12. BOYLE, i.m. p. XIX.

  13. A számítógépes rendszer megtervezéséről és kialakításáról szóló részletes közlemény: WESTON, Paul G.: Automated acess to the Vatican Library collections. In: International Cataloguing and Bibliographic Control, 18/3 (July/September 1989), pp. 39-41. A digitalizálási projektekről: MINTZER, Frederick C. – BOYLE, Leonard E.: Toward online, worldwide access to Vatican Library material. In: IBM Journal of Research & Development., Vol. 40.Issue 2 (March, 1996), pp. 139–153.

  14. Hand Press Book Database : a manual for searching via Eureka on the Web : Version 2.5. CERL, 2001 p. 42. http://www.cerl.org/HPB/manual2.pdf

  15. A cédulák retrospektív konverzióját az IBM multinacionális cég a digitalizálási projekt keretében végezte. Magyar nyelvű tudósítás: Számítógépen a Vatikáni Könyvtár. In: Kék Rózsa. 1994. 3. szám. pp. 1–3.

  16. BiblioFile ITS, The Library Corporation, Inwood, USA

  17. Az IBM, a Vatikáni Könyvtár és a Rio de Janeiro-i Pontifical Catholic University közös projektje keretében 20 ezer kézirat került feldolgozásra, a kutatómunka lehetőségeit zárt körben tudomáyos kutatók, egyetemi tanárok és felsőfokú hallgatók közreműködésével tesztelték.(Vö.: Számítógépen... ; MINTZER – BOYLE cikkét)

  18. P. G. WESTON Waal, H. van de: Iconclass : an iconographic classification system. Amsterdam : North-Holland Publ. Co., 1973-81. művét említi mint lehetséges modellt az ikonográfiai tárgyszórendszer kialakításához

  19. Jolande GOLDBERG közlése (e-mail, 2002. március 12.)

  20. Don Raffaele FARINA (SDB), a könyvtár prefektusának szíves közlése (e-mail, 2002. március 19.)

  21. Jolande Goldberg professional visits. In: LC Cataloging Newsline. Volume 6, No. 13. (December 1998.)
    http://www.loc.gov/catdir/lccn/lccn0613.html

  22. Goldberg köröztetett kéziratának letölthető változata: http://www.loc.gov/catdir/cpso/kboutline.pdf
    http://www.loc.gov/catdir/cpso/kbdraft.pdf  http://lcweb.loc.gov/catdir/cpso/kbr_kbu_imp.html

  23. Külön témát képezhet a katolikus osztályozási rendszerek és azok egységességének kérdése. A Vatikáni Könyvtár tárgyszójegyzéke csak a Vatikánban használatos, a Library of Congress osztályozási rendszere képezi alapját, kiegészül a sajátos gyűjtemény támasztotta igényekkel. A katolikus egyházi gyűjtemények Amerikában kétféle tárgyszórendszert használnak: Lynn-Peterson: Alternative Classification for Catholic Books (1937) és Kapsner, Oliver: Catholic Subject Headings (1942). Javított, bővített kiadások ugyan megjelentek, ennek ellenére mindkettő hiányosságaként emlegetik azt, hogy a katolikus könyvtárak nem alkalmazzák egységesen, a II. Vatikáni Zsinat előtt készültek, fogalomtáruk az ökumenizálódó tendenciákat nem követik, nem alkalmasak a széleskörű könyvtári együttműködésre alapozó rendszerszerű működési folyamatokba való bekapcsolásra, nem felelnek meg a szabványosság és tudományosság követelményének. A teológiai könyvtárak nagy része az LC osztályozási rendszerét használja, amelynek a vallásra, egyházjogra vonatkozó része eddig nem volt kellőképpen kidolgozva, nagy különbségek mutatkoznak a terminológiában is. A könyvtárak egyedi megoldásokhoz folyamodtak, előbb-utóbb reklasszifikációra lesz szükségük. Vö.: MACEY, John F. – BENYO, John C.: Quo vadis specialization? The current status of Catholic schemas in light of Vatican 2 and OCLC. In: Cataloging and Classification Quarterly 8 (1) 1987. pp. 105–120.

  24. http://www.kb.nl/gabriel/ 

  25. Hewlett Packard Magyarország. Sajtóközlemény. 2002. 11. 06.
    http://www.hp.hu/sajto/downloads/rtf/vatikan.rtf
    A világmédiában 2002. okt. 29-én jelent meg a bejelentés, többek között:
    HP-Vatican Project Attracts Press Attention

    http://www.hp.com/learn1/analystrelations/arnewsletter/ipg/ipg_nov2002.html
    HP, Vatican team for online access to Apostolic Library

    IDG News Service\London Bureau, October 29, 2002
    http://www.techinformer.com/ic_960397_8754_9–10015.html

  26. A digitalizálási és megjelenítési eljárások informatikai hátterének leírása megtalálható MINTZER – BOYLE cikkében.

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek