Írásom közvetlen kiváltói azok a közlemények, amelyek az utóbbi időben Kertész Imre: Sorstalanságának fogadtatásával kapcsolatosak, legutoljára a Kertész Imre-bibliográfiával kapcsolatban. A következőkben egy konkrét eset (előzményei: a Kertész Imre bibliográfia készítőjének, Székely Andrásnak a válasza (ÉS, 2003. január 3.) Tábor Ádámnak arra a kifogására, hogy épp az Élet és Irodalomban megjelent, A kudarc c. regényéről szóló 1989-es recenziója hiányzik a bibliográfiából (ÉS, 2002. december 9.) ürügyén szeretnék rámutatni az irodalomtudományi tájékoztatás általam már többször megírt helyzetére. Annak ellenére, hogy egy konkrét probléma körüljárására teszünk kísérletet, remélem, hogy dolgozatom túlmutat majd egy referensz feladat megoldásának problematikáján.

Székely András válasza szerint „Mielőtt mások is jelentkeznének hasonló kifogással, el kell mondjam, a DIA oldalain található bibliográfiák válogató jellegűek, nem ún. teljes bibliográfiák. Tábor Ádám észrevételét ezúton köszönöm, és örömmel fogadok bármely más észrevételt és kiegészítést.”
 

A bibliográfia úgy került elő, hogy ellentmondásos megállapítások láttak napvilágot a Sorstalanság kritikai fogadtatásával kapcsolatban. Az Élet és Irodalomban Pelle János állítása jelent meg ezzel kapcsolatban: „Ismeretes, évekig tartó várakozás után, 1975-ben adta csak ki a Szépirodalmi Kiadó a Sorstalanságot, akkor is csak mint »felszabadulási regényt«, ami a korabeli viszonyok között garantálta, hogy megjelenése idején egyetlen kritikus se vegye észre.” (Pelle János: Nobel-díj és holokauszt-recepció, ÉS, 2002. november 8.).

Nem tudom, honnan tájékozódik Pelle János arról, hogy miről jelenik meg kritika, miről nem, viszont a következőkben bőségesen esik majd szó ehhez kapcsolódó forrásokról. Arra a megállapítására, hogy Kertészt „soha nem vették fel a Magyar Írók Szövetségébe”, A magyar irodalom évkönyve köteteit ajánlom figyelmébe. (Sok esetben hiányoznak az igazán megfelelő források, de tapasztalatok szerint a meglevőket sem ismerik és használják megfelelő mértékben.)

Máshol is lehetett hasonló megállapítást olvasni, így pl. valamivel korábban Bächer Iván a Népszabadságban idézi Spiró Györgyöt, akitől az első valóban komoly értékelés jelent meg 1983-ban. „A könyveknek is megvan a maguk sorsa – vagy sorstalansága” – írja Spiró, majd folytatja: „Kertész Imre regénye 1975-ben jelent meg alappéldányszámban, összesen ketten írtak róla, igaz, ők szépet, Ács Margit a Magyar Nemzetben és Éva Haldimann a Neue Zürcher Zeitungban. Azóta sem jelent meg újra, nem fordították le sehol. Ha nekem annak idején nem szól Hajnóczy, hogy feltétlenül olvassam el, kevesebb lennék egy alapművel – alapművekre, nemcsak gondolkodást, hanem személyiséget is formáló alapművekre pedig az embernek valahogy szüksége van.” (Bächer Iván: Kertészmagyarország, Népszabadság, 2002. október 26.) Bizonyára Bächer is így tudta, különben nem idézte volna ilyen formán.

Erre a közleményre néhány napon belül érkezett a nem közvetlen cáfolat: A Könyvhét című lapban Nádra Valéria foglalkozott a Sorstalanság kritikai fogadtatásával. (Nádra Valéria: A Sorstalanság sorsa a hazai sajtóban. Könyvhét, 2002. október 31. 10. p.) Ebben ő nemcsak számba vette a műhöz kapcsolódó recenziókat, az 1975-ben megjelent írásokat, Spiró György 1983-as újrafelfedezését, majd az 1985-ös új kiadáshoz kapcsolódóan három kritikát, hanem azokat elolvasva, értékelte is őket. Elég ritkának tűnik (sajnos) az az alapos tájékozódás, amely Nádra Valéria írásában megnyilvánul. Mivel érdekelt, honnan szerezhetett tudomást ezekről a közleményekről, ezért megnéztem az általam ismert bibliográfiai forrásokat, hol mit találhatott meg. Megállapítottam, hogy a két alapvető forrásban együttesen mindent megtalálhatott az általa idézett közlemények közül, de külön-külön egyikben sincs meg minden. A két forrás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár irodalmi analitikus katalógusként vagy recenziókatalógusként emlegetett szolgáltatása (hivatalos elnevezése Irodalomtörténeti tanulmánykötetek és folyóiratok analitikus bibliográfiai kartotékjai, de nem valószínű, hogy sokan emlegették volna így), amelynek az anyagához a legtöbb könyvtárban remélhetőleg még hozzá lehet férni, bár tapasztalataim szerint egyes helyeken egyre korlátozottabb formában, és az Országos Széchényi Könyvtár által megjelentetett A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográfiája kötetei. Vagy mindkettőt használnia kellett Nádra Valériának, vagy kell lennie egy harmadik forrásnak – gondoltam.

Hogy mi lehetett ez a harmadik forrás, az Radnóti Sándor Pelle Jánosnak az idézett írására adott válaszából derült ki (Radnóti Sándor: A Nobel-díj mint bunkósbot. ÉS, 22. november 15.), ahol sok mindenre vonatkozóan olvashatunk cáfolatot, s állítása szerint kilenc kritika jelent meg 1975-ben a Sorstalanságról, s hogy a Kertészről írt elemzések és méltatások bibliográfiája Székely András összeállításában megtalálható a Digitális Irodalmi Akadémián belül.

Ebben a bibliográfiában megtalálható mind a nyolc, Nádra Valéria által idézett 1975-ös írás, s a továbbiak is 1983-ból, 1985-ből és 1986-ból. A nyolc 1975-ös (magyarországi, ha pedig hozzávesszük a Spiró György által idézett Neue Zürcher Zeitungbeli írást, akkor megvan a kilenc is) írásról már jóval hamarabb is tudomást lehetett szerezni, bár az irodalmi bibliográfiai feldolgozás szempontjából balszerencsés év volt 1975.

Az OSZK az 1976-os tárgyévvel indította meg már említett, A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográfiája című vállalkozását, ez a kötet 1979-ben jelent meg, így azt viszonylag hamar meg lehetett ebből állapítani, hogy 1976-ban semmi nem íródott Kertészről, az 1971–1975 közötti időszak anyagát azonban visszamenőleg dolgozták fel az éves kötetek megjelentetése mellett, így az 1989-ben látott napvilágot kötetben mind a nyolc írás megtalálható. (Közben az éves kötetek megjelenésében is fokozatosan növekedett az időbeni lemaradás (az 1977-es évről 1980-ban jelent meg a kötet; 1978-ról 1982-ben, 1979-ről 1983-ban, 1980-ról 1986-ban, 1981-ről 1986-ban, 1982-ről 1989-ben, 1983-ról 1988-ban, 1984-ről 1990-ben, 1985-ről 1991-ben, 1986-ról 1991-ben, 1987-ről 1993-ban és 1988-ról 1994-ben), majd már 10 éves lemaradással megjelent az 1989-es és 1990-es kötet is 1999-ben, illetve 2000-ben. A bibliográfia alapossága, teljességre törekvése is lehetett az oka annak, hogy egyre nagyobb lemaradással jelent meg, s ez indokolhatja azt, hogy többé kötetben nem adják közre (talán adatbázisban folytatódik). Kevésbé teljességre törekvő éves irodalmi bibliográfia jelent még meg az 1979-ben indult Hungarológiai Értesítőben (az irodalmi mellett nyelvtudományi és néprajzi is), mindig a 2 évvel korábbi évről, így először az 1977-es. Tizenegy éven át, az 1989-es 11. évfolyamig zavartalan volt a megjelenés, azóta azonban csak négy évfolyam jelent meg nyomtatásban (1990-1993, 1994, 1999, 2000), a bibliográfiákból azonban mindig csak a soron következő év anyaga került be, így a legutóbbi, 2000-es 15. évfolyamban a tizenötödik, 1991-re vonatkozó bibliográfiák találhatók meg, az irodalmi esetében azonban ez is egy évvel újabb, mint az OSZK bibliográfiái közül a legújabb. (Általam ismert könyvtárakban a felsorolt források közül egyik-másik hiányzik, leggyakrabban a legrégebbiek és a legutolsók közül.)

Nem kellett azonban éveket várni a legfontosabb forrásokban megjelent közleményekről való tájékozódásra, mivel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kéthavonta, alig néhány hónappal megjelenésük után eljuttatta az irodalmi analitikus kartonjait a megrendelő könyvtáraknak, s ahhoz sem kellett sok idő, hogy azokat a katalógusban az olvasók is megtalálhassák. (A könyvtárosok naprakész tájékozódásában pedig segíthetett az, hogy kénytelenek voltak a lapok felvágása után a katalógusban minden egyes cédula helyét megkeresni, s közben azok tartalmával ismerkedni. Manapság, a készen kapott adatbázisok esetében nincs ilyen mechanikus munka, emiatt azonban ez a tanulási folyamat is elmarad, kevésbé lehet tudni, mi is van az adatbázisban. Elvileg pedig az adatbázisok jobb lehetőséget kínálnak tartalmuk elemzésére.) Így a Sorstalanságról szóló 8 írás közül is 6 bekerült ide, a Könyvvilágban megjelent azért nem, mert ezt a lapot nem dolgozták fel, a Népszabadságé pedig feltehetőleg azért nem, mert – ha az eredetit nem nézzük meg – Nádra Valériától tudhatjuk meg, hogy „A sort – több szerzőt is ömlesztve, pár kurta sorban méltatva – a Népszabadság június 27-én megjelent Könyvszemléje folytatta.” Előtte még hamarabb, május 18-án Szász Imre írt róla a Magyar Hírlapba, vele egy időben pedig Ács Margit, akitől a Magyar Nemzet, Nádra Valéria megfogalmazása szerint, Spiró György megállapításainak megfelelően „kéthasábon a mű jelentőségét teljes egészében felismerő kritikáját közli”. Ezt követte júliusban az Élet és Irodalomban Sinka Erzsébet, a Kritikában Lenkei Júlia, augusztusban a Népszavában Nádra szerint „Czére Béla egy felejthető másik regénnyel összevonva ír a Sorstalanságról”, s ugyanebben a hónapban két másik művel együtt a Napjainkban Reményi József Tamás, majd novemberben a Könyvvilágban, ugyancsak Nádra szerint nem túl sok lényegeset mondva, Csontos Sándor. Ez alapján igaz az értékelések viszonylag magas száma, de Spiró Györgynek is igaza van olyan formán, hogy az egyetlen komolyabb, kizárólag ezzel a művel foglalkozó kritika Ács Margit tollából jelent meg. S nem is volt egészen Spiró György 1983-as írásáig, hiszen közben csak Szász Imréé jelent meg újra gyűjteményes kötetében. (Közben az 1977-es két kisregényt tartalmazó kötetről – A nyomkereső, Detektívtörténet) is megjelent 6 írás, ami arra utal, hogy abban az időben ez nem volt olyan rendkívüli szám, az OSZK éves bibliográfiái is segítenek ennek megítélésében. (Néhány, az 1971–1975-ös időszak két kötetéből kiragadott példa jól illusztrálhatja ezt: Spiró György Kerengő című regényéről is találhatunk 8 tételt (köztük Falus Róbertét a Népszabadságból és Szász Imréét a Magyar Hírlapból), Döbrentei Kornél A Skorpió jegyében és Szentmihályi Szabó Péter Ének a civilizált emberről című verseskötetéről 9-9-et, Nádudvari Anna Fogjunk kutyát! című elbeszéléskötetéről már 10-et, az akkor 19 éves Bálint Lea Boldogságom erdeje című verseskötetéről 12-t, a náluk sokkal ismertebb Sükösd Mihály Vizsgálati fogság című regényéről 16-ot.) Nagy ritkán hiányozhat csak egy-egy közlemény. Így a Nádra Valéria által idézett írások közül az OSZK éves bibliográfiájában valamilyen okból nem szerepel Tímár György 1985-ös írása (Egy vita s két hiányzó név), amely ugyanakkor az irodalmi analitikusban megtalálható.

Ha bibliográfiai szempontból nem is volt szerencsés 1975, az irodalomtörténet-írás szempontjából az, hiszen az 1945 utáni irodalomtörténet korszakhatáraként ezt választották, így Kertész Imréről is A magyar irodalom története 1945-1975 III/2. A próza és a dráma (Bp. 1990, Akadémiai Kiadó) kötetébe került be. Talán életkorának köszönheti, hogy A prózai hagyomány újítói csoportba került be (A hatvanas évek prózaírói című fejezeten belül, rajta kívül Gulyás János, Albert Gábor, Sándor Iván, Sükösd Mihály, Lázár Ervin, Huszty Tamás szerepel a munkaközösség által írt részben), s akik itt szerepeltek, azoknak bibliográfia is járt. A Kertész Imréről írt majdnem két oldal (1238–1240. p.) a második, két kisregényt tartalmazó 1977-es kötetét csak röviden s kevésbé sikerültként említi, s a bibliográfiában is csak a Sorstalanságról szerepeltet kritikát, ott azonban mindazt a hatot 1975-ből, ami az analitikus katalógusban is megtalálható, s bár 1990-ben jelent meg a kötet, Spiró György 1983-as írása már nem fért bele. A vele nagyjából egy időben, esetenként pedig korábban indult, fiatalabb szerzők (köztük Esterházy Péter, Nádas Péter, Hajnóczy Péter, Spiró György) az Új nemzedékek a prózában (Kitekintés) című, Kis Pintér Imre által írt fejezetbe kerültek be (1253–1281. p.), de nekik már nem járt bibliográfia.

Valószínű, hogy sokan inkább lexikont lapoznak fel, ha gyorsan tájékozódni akarnak, ebben az esetben az Új Magyar Irodalmi Lexikont (ÚMIL). Ha az 1994-es első kiadást veszik kézbe, akkor összesen 8 tételt találhatnak, s már eleve felkészültnek kell lenniük az általuk keresett témában, ha meg akarják állapítani, hogy melyik írás melyik művel foglalkozik, illetve van-e olyan, amely átfogó képet ad az író munkásságáról. A Sorstalanság nyolc 1975-ös kritikája közül Reményi József Tamásé került be ide, majd másodikként Spiró György írása. Spirónál szerencsére a címből megállapítható, miről szól (Non habent sua fata. A Sorstalanság – újraolvasva), a többi esetben a művek és a kritikák megjelenési idejéből lehet következtetni. Ha valaki kíváncsiságból összehasonlítást tesz, azt állapíthatja meg, hogy a tételek számában Kertész némileg elmaradt Szentmihályi Szabó Pétertől. Mivel ez utóbbi nem gyarapította tételei számát a második, 1989-es kiadásra megfordult a helyzet, mert Kertész Imrénél hat új címmel találkozhatunk. Ezek közül az utolsó Székely András Kertész Imre. Válogatott bibliográfia, 1975-1998. című munkája.

Ha korszerűek akarunk lenni, akkor már az ÚMIL-t is CD-ROM-on használjuk. De ha a megjelent könyvekről gyorsan szeretnénk tájékozódni, akkor valóban nem tehetünk mást, minthogy vagy az OSZK honlapjáról tájékozódunk (az on-line olvasói katalógusból, vagy, ha nem teljesen új műről van szó, akkor a HEKTOR-ból), vagy az OSZK által megjelentetett MNB CD-ROM-on belül a Könyvek bibliográfiájából. Bármelyikből gyorsan kiderül, hogy Székely András nemcsak Kertész Imréről jelentetett meg válogatott bibliográfiát 1999-ben, hanem Hajnóczy Péterről is.

A korszerűségre amúgy egyes könyvtárakban is figyelmeztetnek mondván, miért akarom én az irodalmi analitikus katalógust használni (van, ahol azt is hozzáteszik: nem mutatnak szépen a katalógusszekrények, ezért már csak a raktárban találhatók), amikor a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár CD-ROM-on is megjelentette adatbázisát.

Az adatbázis azonban nem teljes, ezt már a bibliográfia szerkesztőjének, Pesti Ernőnek az adatbázist bemutató írása is bizonyítja. „1996-ban – nagy elszánással – az 1961 és 1992 között összegyűjtött mintegy 200 000 tételnyi katalógust revízió alá vettük és több mint 22 000 retrospektív tételt, lényegében a maradandó írások lelőhelyét rögzítettünk az Irodalmi bibliográfia adatbázisába.” (Pesti Ernő: Irodalmi kritikák, tanulmányok bibliográfiája 1961–1996, szerkesztette: Pesti Ernő. CD-ROM-on az irodalmi bibliográfia. In: Könyvtári Figyelő, 1998. 1. sz. 92-93. p.), s ezt nemrég megerősítették. „A régebbi, 1964-1993 közötti időszakból kiválogattuk és retrospektív bevitellel az adatbázisban kereshetővé tettük a legfontosabb tanulmányokat, mintegy 20 ezer tételt.” (Téchy Tünde: Az olvasószolgálat és a tájékoztatás megújulása a FSZEK központi könyvtárában. In: Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 2002. 10–11. sz. 417. p.) , bár közben éppen e lap hasábjain próbáltam meg rámutatni a válogatás hiányosságaira (Murányi Péter: Feltáratlan értékek a magyar irodalomban. In: Könyvtári Figyelő, 1998. 3–4. sz. 493–508. p. és Murányi Péter: Vannak változások. Újra a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár irodalmi adatbázisáról. In: Könyvtári Figyelő, 1999. 3. sz. 617–623. p.). Az adatbázist 1993-tól kezdték építeni, ekkortól találhatók meg a tételek, 1992-ig csak cédulaformában. Míg 1993-től 4000 felett van a tételek száma, 1998-tól süllyed valamivel ez alá, addig 1992-ben csak az 1500-at közelíti, a korábbi évek között még hat olyan van, amelyből 1000-nél valamivel több tétel található. A feldolgozott időszaki kiadványok közül az Élet és Irodalom a listavezető, de még az 1993 utáni években is voltak olyan számok, amelyekből semmi nem került be az adatbázisba, az 1992 előtti időszakban pedig még nagyobbak a hiányok, az 1989-es év utolsó 10 számából semmi sem került a 37 recenzió közül (ha az utolsó negyedévet mondtam volna, csak a recenziók száma nőtt volna, a felvett tételek száma nem), példaként a következőket hiányoltam: „41. szám: Ottlik Géza: A Valencia-rejtély; 42. szám: Weöres Sándor: A Sebzett Föld Éneke (Ism.: Határ Győző); 43. szám: Szekfű Gyula: Három nemzedék és ami utána következik (Ism.: Vekerdi László); 46. sz.: Konrád György: A cinkos (Ism.: Kappanyos András); 47. sz: Karl Popper: A historizmus nyomorúsága (Ism.: Halász László); 48. sz.: Kertész Imre: A kudarc (ism.: Tábor Ádám). Voltak írók, akik teljesen kimaradtak az adatbázisból, másoknak néhány tétele maradt a korábbi sok cédulából. Kertész Imre nem maradt ki teljesen az 1992-ig terjedő időszakban sem, az 1970-es évekből egy tétel maradt, Reményi József Tamásnak az ÚMIL-ban is szereplő tétele (tehát a Spiró Györgynek tetsző Ács Margit-írás nem), az 1980-as évekből is egy, ez azonban nem Spiró Györgyé, hanem Marno Jánosé 1989-ből A kudarcról a Kortársból, majd 1991-ből csak egy Az angol lobogóról (csak Varga Lajos Márton neve maradt le valahogy Márton Lászlóé mellől), majd 1992-ből három. Ez hat tétel összesen, az 1993 utáni időszak anyaga jóval teljesebb, így jön ki összesen 53. Kétségtelen, hogy sem Nádra Valéria, sem Székely András nem innen tájékozódott.
 

A továbbiakban Székely András nyomtatott bibliográfiáival foglalkozom, majd a Digitális Irodalmi Akadémián található Kertész Imre-bibliográfiával. Mivel a www.kontextus.hu  címen található irodalmi portálon belül a kortárs irodalmi adattárban (KIA) egy ehhez nagyban hasonló összeállításra bukkantam Kertész Imréről (hogy ezt is Székely András állította-e össze, vagy valaki más, az nem megállapítható), ezt összehasonlítom a DIA-ban találhatóval.

A két nyomtatott bibliográfia jobban kifejezi Székely András elképzeléseit a bibliográfiakészítésről, máshol bizonyára igazodnia kellett egységesítési szempontokhoz.

A Kertész Imréről készült bibliográfia abban különbözik a Hajnóczy Péterről szólótól, hogy itt csak az író művei szerepelnek, míg a többi esetben a rá vonatkozó irodalom is.

Itt jutunk el odáig, ha válogatott bibliográfiáról van szó, mi lehet a válogatás alapja. Egy íróról készülő bibliográfiában sokféle információ szerepelhet. Minden író esetében lehetségesek a következők:

• az író önálló kötetben megjelent művei,

• antológiákban és időszaki kiadványokban megjelent írásai,

• az íróról általában és egyes műveiről szóló kritikák, recenziók időszaki kiadványokban, tanulmánygyűjteményekben, önálló kötetben,

• az íróval készített interjúk,

• ehhez járulhatnak hozzá: műveinek színházi előadásai, a művei alapján készült filmek, feldolgozások rádióban és tévében, hanglemezen, de elképzelhető az illető képzőművészeti tevékenysége és sok egyéb.

Kertész Imre esetében csak művei kerültek be az összesen 70 tételes bibliográfiába, az önálló kötetek közül a hazai kiadások 14, a külföldi kiadások 28 tétellel, a műfordítások 23 tételt tesznek ki, az interneten olvasható elektronikus dokumentumok 5-öt. Előszavában Székely András is leírja, hogy „Egy teljes körűen feltáró – a művek recepcióját, továbbá előadói tevékenységét is feldolgozó adattár elkészítése a jövő feladata.” A műfordítások közé csak a kötetben megjelent műveket vette fel, szerzővel és címmel utal arra, hogy mik maradtak ki, s az író saját alkotásai között sem találkozhatunk az antológiákban és időszaki kiadványokban megjelentekre.

A Magyarországon megjelent önálló kötetek (és az általa készített műfordítások) felderítése viszonylag egyszerű feladat, de ez is gondos, alapos munkát tükröz, ahogyan a művek külföldi kiadásának feldolgozása is. Ahogy már említettem, a nyomtatott bibliográfiának van előszava, s kapcsolódnak hozzá mutatók is (műmutató, műfordítások mutatója (a magyar címek betűrendjében, megadva az eredeti címet), névmutató, további rövidítésjegyzék). Amit itt is hiányolni lehet, az a felhasznált források jegyzéke.

A Digitális Irodalmi Akadémia esetében ilyen kiegészítő részekkel már nem találkozhatunk. Összesen 62 alkotóról találhatunk itt anyagot, amely minden esetben két részre bomlik, a szerző műveire és a róla szóló irodalomra, amit számomra kicsit furcsa terminológiával Bibliográfiának és Szakirodalomnak neveznek. Így talán még nem olyan furcsa, de amikor A bibliográfiát összeállította megfogalmazás után azt is olvashatjuk, hogy A szakirodalmat összeállította, már eléggé az. A szakirodalom jegyzékét összeállította vagy hasonló jobb lett volna. A szerző művei esetében Székely Andrásnak csak ki kellett egészítenie megjelent bibliográfiáját, ez pontosan látszik, ha a kettőt összehasonlítjuk. A második részhez a bibliográfia előszavában jelzett kiegészítést kellett elvégeznie, felhasználva a Hajnóczy Péter-bibliográfia készítése során szerzett tapasztalatait.

Ebben a bibliográfiában az előszót életrajzi vázlat is követi, a végén pedig névmutatót és rövidítésjegyzéket találhatunk. Az önálló kötetek száma alacsonyabb (8 magyarországi, 1 külföldi), a Kertész-bibliográfiához képest még plusz az antológiákban megjelent művek felvétele (11 magyarul, 4 idegen nyelven) és egy filmforgatókönyv. Így a művek közül csak az időszaki kiadványokban megjelentek hiányoznak. Ami az igazi újdonságot jelenti, az a Hajnóczyról szóló művek felvétele, ez teszi ki a bibliográfia nagy részét, a művek 25 tételéhez képest annak sokszorosát, 160-at. Tanulmányok, kritikák, ismertetések címen 80 az egyes kötetekről, 4 egyes novellákról (kicsit mások lennének az arányok, ha A fűtő című novelláról készült elemzések nem az azonos című kötet ismertetései alá kerültek volna), Tanulmányok, elemzések, interjúk Hajnóczy Péter művészetéről 76 tétel, plusz 10 nekrológ. A Kertész-bibliográfiához hasonlóan ennek anyaggyűjtését is 1998. december 31-ével zárta le.

Milyen forrásai lehettek ennek a résznek? Mivel a szerző ezeket nem adja meg, nekem kell megpróbálnom kitalálni. Mivel Hajnóczynak ugyanúgy 1975-ben jelent meg az első kötete, ezért lehetőség van az OSZK-ban készült, már említett bibliográfiáival való összehasonlításra. Az 1971-1975-ös kötetekben ugyanaz található meg, mint Székely bibliográfiájában: A fűtő című kötet kritikái. Ezek száma alacsonyabb, mint amit a Sorstalanságnál láthattunk, de az igazi különbséget az jelenti, hogy a következő évben is volt másik 5, sőt még 1977-ben és 1978-ban is 1-1. A többi műnél is ugyanezt tapasztalhatjuk, különösen a Jézus menyasszonya és A halál kilovagolt Perzsiából esetében, bár a megjelenés éve igazán kiemelkedő 14 illetve 13 írással. (Az tűnik alapelvnek, hogy a műveken belül évenként csoportosítja, azon belül pedig a szerzők betűrendjében veszi fel a tételeket. Ez néha kicsit megkeveredik, de akkor még kevésbé érthető, hogyan került az 1979-es A halál kilovagolt Perzsiából későbbre, mint az 1981-es Jézus menyasszonya.) Csak olyan tételeket nem találunk a bibliográfiában, amelyeket a szerző elvszerűen hagyott ki (ha később kötetben is megjelent egy tanulmány, akkor csak azt vette fel, így maradt ki Berkes Erzsébet 1979-es ÉS-beli kritikája, később Marafkó Lászlóé, Mészáros Sándoré, Thomka Beátáé. Nem biztos, hogy teljesen egyet lehet érteni ezzel a módszerrel, mert az is számít, ki mikor foglalkozott az adott művel, pl. Berkes Erzsébet még 1979-ben, a mű megjelenése idején, vagy csak évekkel később. (Például akkor, ha valaki egy mű fogadtatását akarja feldolgozni.) Szerencse, hogy Kertész Imre esetében nem alkalmazta ezt az elvet, mert akkor Szász Imre írása is kimaradt volna a kötet miatt, de ugyanúgy még Spiróé is. Zalán Tibor 1979-es írása az Életünkből ugyanakkor kétszer is bekerült a bibliográfiába, a recenziók mellett a tanulmányok, elemzések közé is.

Vannak olyan tételek, amelyek szerepelnek mindkét bibliográfiában, de az OSZK bibliográfiájából több derül ki. Például az, hogy Fabiny Tamás: Az ifjúság önértelmezése három fiatal író művében (Diakónia, 1980. 2. sz. 83-87. p.) című írásáról megtudhatjuk, hogy Hajnóczy mellett még Bereményi Gézáról és Esterházy Péterről van szó, ezt egy Hajnóczy-bibliográfiában is jó lenne tudni, ahogy azt is, hogy Mészöly Miklós hol (Bécs, 1979) és kiket mutatott be (Hajnóczy mellett Bereményi Gézát, Nádas Pétert, Lengyel Pétert, Esterházy Pétert). Az éves bibliográfiával ellentétben Székely munkájából nem derül ki, hogy 1981-ben a vita Hajnóczyról Sükösd Mihály és Berkes Erzsébet között zajlott, melyik volt Berkes Erzsébet korábbi cikke, majd válasza Sükösd írásával egy időben. A nekrológok közül azonban kettő az éves bibliográfiából hiányzik, s néhány további plusz is van, ez arra utal, hogy más forrása is lehetett. Mellette onnan lehet még megállapítani, hogy mit vett innen, mit más forrásból, hogy az OSZK bibliográfiái a recenziók esetében nem adják meg a címet, míg az irodalmi analitikus igen. (S természetesen akkor is megállapítható ez, ha az eredeti forrást is megnézzük.)

Ha a Hajnóczyról készült tanulmányokat áttekintjük, feltűnhet, hogy 1976 és 1998 között 1989 és 1997 kivételével minden évből került be tétel Székely bibliográfiájába. Hogy milyen fontosak a források, az akkor derül csak ki, amikor nem állnak rendelkezésünkre. Mivel a bibliográfia anyaggyűjtése 1998 végén zárult le, akkor még nem jelent meg az OSZK 1989-es és 1990-es bibliográfiája, sem az 1991-es a Hungarológiai Értesítőben. Ennek megfelelően az tapasztalható, hogy ezekből az éveknél nagyobbak a hiányok, az addigiaknál több marad ki. Ez természetes is, mert nem várható el minden egyes személyi bibliográfiája készítőjétől, hogy minden lehetséges forrást átnézzen annak az érdekében, hogy aztán az így megtalált anyagból válogathasson. (A Hungarológiai Értesítő az 1991-es bibliográfiákhoz kapcsolódóan 304 forrást sorol fel, ezek közül 70 Magyarországon kívül jelenik meg.)

Most a bibliográfia válogató jellegének hangsúlyozása a készítő védekezésének tűnik, a válogatás pedig a felveendő és fel nem veendő kategóriák eldöntésén kívül inkább azon múlik, hogy mit sikerült megtalálnia és mit nem, nem pedig a teljes anyagból való tartalmi értékelésen alapuló válogatást. S abban az esetben, ha azok a források, amelyekre alapozva ezeknek a válogató bibliográfiáknak az anyagát összegyűjthetjük, kevésbé megbízhatóak lesznek, mint az eddigiek, akkor ugyanez lesz jellemző a bibliográfiákra.
 

Az OSZK 1989-es bibliográfiájáról Buda Attila írt recenziót (Buda Attila: A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográfiája, 1989. (Szerk. Velich Sándorné.) Budapest 1999, OSZK. = Hungarológia, 2 (2000)/1-2.sz. 305-307. sz.) Megemlékezik az OSZK éves bibliográfiáinak elődjeiről is, Goriupp Alízról és Kozocsa Sándorról, akinek 1961–1965-ös két kötete A magyar irodalom bibliográfiájából csatlakozik az OSZK 1966-tól induló sorozatához. Utal azokra a nehézségekre, amelyekkel meg kellett küzdeni: „Mivel a megjelentetés elsősorban az anyagiak függvényében valósulhatott meg, s az anyag összegyűjtése és megszerkesztése sem tervezhető kitűzött határidőre pontosan, a megjelenések nem fedték a tárgyévek egymásutánját; az 1989-es év anyagának kiadásával azonban a sorozat kiegészült, s evvel a hazai bibliográfiai vállalkozások közül egy ismét sikeres véget ért.” (Uo. 305.) Az adott kötet jellemzőinek bemutatása után befejezésül a jövővel foglalkozik: „S a folytatás? Az 1990-es évvel kezdődő időszak termése? Az évtized elejétől Magyarországon is a nyomtatott források mellé léptek a nem hagyományos információhordozók, s az OSZK ez irányú feltáró és tájékoztató feladatát a Magyar Nemzeti Bibliográfia optikai lemezen (CD) való közreadásával teljesíti. Ennek az adatbázisnak van egy sajtórepertórium része is. De ez már egy másik recenzió tárgya.” (Uo. 307.)

Az itt megfogalmazottakhoz képest még örülnünk kell annak, hogy az OSZK megjelentette az 1990-es bibliográfiát is, a Hungarológiai Értesítőben pedig még az 1991-est is megtalálhatjuk. S mi a helyzet az OSZK-nak azzal az adatbázisával, amire utal? Az MNB CD-ROM-on Sajtórepertórium címen megjelenő adatbázis 2001 márciusától az OSZK honlapján is elérhető. Nyomtatott változata 1946-tól Magyar Folyóiratok Repertóriuma címen jelent meg, amely 1981-től Magyar Nemzeti Bibliográfia. Időszaki Kiadványok Repertóriumára változott. Ez azonban recenziókat nem vesz fel, legfeljebb tanulmányértékű kritikákat. Annak viszont megvan így az esélye, hogy ugyanazt a tanulmányt itt is megtaláljuk, meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár irodalmi adatbázisában ott. Ott elődjének népszerű nevéhez híven (recenziókatalógus) szerepelnek kritikák, de például a napilapokat változó, de a hagyományoknál sokkal kisebb mértékben dolgozzák fel (Magyar Hírlap 45, Magyar Nemzet 383, Népszabadság 172, Népszava 3 tétel), s ezek között is sok filmkritika, színházi előadások kritikái, díjak, kitüntetések, nekrológok. Így a legtöbb tétellel szereplő Magyar Nemzet esetében a 96. Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 1945-1991 című könyvével (amelyben nem szerepel Kertész Imre) kapcsolatos interjú talán a harmadik olyan tétel, amely egyáltalán egy könyvvel kapcsolatos. Biztos kevesebb a könyvismertetés a napilapokban mostanában, de ennyire azért nem kevés. Egy mai első kötetes szerző nem várhat annyi kritikát, mint aki az 1970-es években indult, de az is nehezebb helyzetben van, aki ezeket össze akarja gyűjteni. Az Országgyűlési Könyvtár PRESSDOK adatbázisa sokkal nagyobb mértékben dolgozza fel a napilapokat, de inkább a társadalomtudományi anyagot, s nem az irodalmi kritikákat. Jól megfigyelhető, hogy az Élet és Irodalomból is inkább a publicisztikai írásokat veszik fel (a lap első részét), s csak ritkán a kritikák közül. Ha valami ide nem kerül be, s ugyanakkor nem bizonyul elég irodalminak sem az irodalmi adatbázis számára, akkor már csak abban lehet reménykedni, hogy az ÉS honlapján az anyag sokkal jobban kereshető lesz az eddigieknél. De ha valaki nem csak kritikákat keres, hanem egyéb anyagot is egy íróról és írótól, akkor reménykedhet még a FSZEK CD-ROM-án található szociológiai adatbázisában is, meg az Országos Idegennyelvű Könyvtár nemzetiségi és műfordítás adatbázisában is. Nádas Péternek megjelent olyan nem kifejezetten irodalmi tárgyú írása az Élet és Irodalomban (A rasszizmus titkos trezorjai. A háborús örökségről és a nemzeti öntudat válságáról. In: Élet és Irodalom, 2000. 9. sz. 3–4.p.), amely megtalálható 4 adatbázisban is (szociológiai, nemzetiségi, PRESSDOK és az OSZK cikk-adatbázisa), csak az irodalmiban nem. Így sok forrás áll a bibliográfiák készítői részére, de így sem lehetnek biztosak benne, hogy mindent megtalálnak.
 

Ezzel térek vissza Székely András bibliográfiájához, amivel ez az elemzés kezdődött. Pontosabban a Digitális Irodalmi Akadémián található bibliográfiára (még pontosabban a Bibliográfia és Szakirodalom közül ez utóbbira, valamint a Kortárs Irodalmi Adattár (KIA)) anyagára. Már csak azért is, mert mint utaltam rá, a kettő között jelentős a hasonlóság. A DIA-ról elég sok közlemény jelent meg, ezek közül mindenképp mérvadónak tekinthető az, amit Magos György tollából olvashatunk. (Magos György: Tájékoztató a Digitális Irodalmi Akadémiáról. In: Hungarológia 2 (2002)1–2. sz. 119–132. p.) Ebben röviden a bibliográfiák készítésének szempontjaira is kitért:

„A szerző műveinek bibliográfiája összeállításánál valamennyi önálló kötetben megjelent mű, a szerző, illetve műveire vonatkozó szakirodalom összeállításánál pedig a fontosabb írások felsorolását kértük.
A szakértők által írt és összeállított anyagokat elsősorban formai szempontok alapján javítottuk. Nem kívántunk az irányelveken túlmenően egységes szemléletet és stílust érvényesíteni, ugyanakkor nem kívántuk a feldolgozás mélységét sem a tervezettre korlátozni, azaz azon esetekben, amelyekben a szakértők már meglévő részletes bibliográfiát bocsátottak rendelkezésünkre, avagy megbízásukat túlteljesítve erre az alkalomra állítottak össze, azokat természetesen közreadjuk, még akkor is, ha ily módon bizonyos aránytalanságok keletkeznek.” (Uo. 126. p.)

Ilyen aránytalanságok valóban megfigyelhetőek akkor, ha ezeket a bibliográfiákat áttekintjük. Készítőjük sokszor azonos azzal az irodalomtörténésszel, aki a DIA-n közreadott szövegek gondozója, az adott szerző legjobb szakértője, máskor a két funkció szétválik egymástól, s a bibliográfia összeállítója könyvtáros, bibliográfus. Nemcsak az egyes összeállítások terjedelme különbözik egymástól nagy mértékben, hanem rendszere is. S a tapasztalatok azt mutatják, hogy sokszor nem a téma legjobb szakértői a legjobb bibliográfusok, hiszen ez is egy szakma. Van, aki az abszolút szerzői betűrendhez ragaszkodik, más az időrendhez. Ha a bibliográfiából azt akarjuk megtudni, hogy mit írtak a szerzőről és egyes műveiről, azt egyik elrendezés sem segíti. Különösen akkor nem, ha a leírások is hiányosak. Például Lakatos István esetében Kovács Sándor Iván időrendben, cím nélkül közli a könyvismertetéseket, tanulmányokat, így sokszor nem derülhet ki, miről is szól az adott írás. Az időrendi elrendezés ugyanakkor felfedi azt is, mennyire friss a felvett anyag. Például Konrád György esetében 1996-os a legújabb közlemény, olyan pedig, ami nem az összeállítótól, Veres Andrástól származik, 1994-es, Rákos Sándornál 1989 után csak két Angyalosi Gergely írás található. A legalaposabb összeállítások közé tartoznak azok, amelyeket a korábban idézett Buda Attila készített (Gergely Ágnes, Határ Győző, Lengyel Balázs, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda). ő is ragaszkodik az időrendhez, de igyekszik kiemelni, miről is van szó, az anyag mennyisége nem könnyíti meg az eligazodást. Szabó Magdáról 1997-ig 1407 tétel szerepel. Ez arra is utal, hogy nem könnyű ugyanilyen mélységben folytatni a további feltárást, s hogy a mutató mindenképp hiányzik. Bár számomra nem érthető, miért ne lehetne az összeállítások végén mutató, ahol más szempont szerint is lehetne tájékozódni, s ahonnan egy kattintással eljuthatnánk a kiválasztott tételhez. Ha ilyen nem is készülne, az mindenképp fontos lenne, hogy a képernyőről való olvasás sajátosságai miatt az elején szerepeljen egy vázlat, ahol a bibliográfia szerkezetét, főbb csoportjait át tudjuk tekinteni.

Nincs kizárólagos, egyedüli jó megoldás, de számomra azok a legszimpatikusabbak, ahol különválasztják a szerzőről általában és az egyes kötetekről szóló írásokat. Ilyeneket készített Bertók Lászlóról, Lator Lászlóról, Rába Györgyről Csűrös Miklós, Jékely Zoltánról Lator László, Petri Györgyről Lakatos István, Tamási Áronról rendkívüli alapossággal Ugrin Aranka, Rakovszky Zsuzsáról rendkívül elegánsan Várady Szabolcs, A kígyó árnyékáról 2002 szeptemberéből, októberéből is találhatunk kritikákat. Folyamatos frissítés mellett van igazán értelme ennek a vállalkozásnak. Székely András összeállítása is a fentieknek (és a Hajnóczy Péterről készült bibliográfiájában is tapasztalt rendszerezésnek) megfelelően készült.

Hogy mi van benne, azt a KIA (Kortárs Irodalmi Adattár) anyagával együtt érdemes vizsgálni. Ez utóbbiról azt tudhatjuk meg, hogy munkatársai közé tartozik Bedecs László, Csuhai István, Károlyi Csaba, Király Péter, Kovács Eszter, Nagy Gabriella, Sebők Marcell, támogatója az IKB, vagyis a ma már nem létező Informatikai Kormánybiztosság. 200-nál több mai irodalmárról közölnek információkat, ennek jelentős részét képezik a Személyi adatok és Egyéb adatok után, a Díjak előtt az illető műveire és a munkásságára vonatkozó adatok, a DIA-nál szemmel láthatóan egységesítettebb, táblázatos formában.

Némileg más a forma, de Kertész Imre esetében elég nagy mértékben megegyezik az anyag. Mivel a DIA esetében előbb találjuk a művekkel kapcsolatos közleményeket, ezzel kezdem. Művenként megadom, hogy hány írás szerepel mindkét forrásban, s ha van olyan, zárójelben azt, mennyi csak a DIA-ban vagy a KIA-ban.

Sorstalanság 23 (2, 1), A nyomkereső 7, A kudarc 7 (0, 2), Kaddis a meg nem született gyermekért 10, Az angol lobogó 6, Gályanapló 8 (1, 2), A holocaust mint kultúra 1 (0, 1), Valaki más 7, A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt 2, A száműzött nyelv 1. Összesen 76 írás szerepel mindkét helyen, 4 csak a DIA-ban, 7 csak a KIA-ban. Egyúttal Tábor Ádámnak is örömhírt mondhatok, A kudarcban mutatkozó két plusz közül az egyik az ő hiányolt írása. Ezért sem tudom megállapítani, hogy ezt az utóbbit is Székely András készítette volna, mert akkor nem válogatásra hivatkozott volna, hanem csak az egyik helyről való véletlen kimaradásra. Azonos készítőre utalnak ugyanakkor az azonos hibák, Szász Imrénél Könyvespolcom helyett Könyvespolcon, Tímár György vitacikkének címe Egy vita s két hiányzó név helyett Egy vita, a két hiányzó név, Lányi Dániel írásának címe A „sorstalanság” kísérlete helyett A „sorstalanság” kísértete, Széky János neve Székely formában szerepel mindkét helyen, Benedek Miklós névbetűje (bm) helyett B. M. (Az Észak-Magyarország 1977-es kritikájának felvétele (a lap címét egységesen Északmagyarországként felvéve) sem utal túlzott válogatásra. Kertész Imre Jegyzőkönyv című műve 1993-ban szerepelhetett, Esterházy Péter egy írásával közösen. 1991-ben azért jelent meg a Színház című lapban két írás is, mert az nem a könyvről szól, hanem Kornis Mihálynak a Katona József Színházbeli előadásáról. Mindez az irodalmi analitikusból kiderül, ezekből az összeállításokból nem.

Ugyanakkor a KIA javítja a DIA hibáját akkor, amikor ott Havasréti József neve Havasréti Bélaként szerepel. (Végre valami, ami a focira emlékeztet, ez lehetett az elírás oka is.) Érdekes, ahogyan a Gályanaplóról 2001 elejéről Láng Zsolt Ex librise a DIA-ba, Borbély Szilárdé a KIA-ba került be.

Az íróról általában szóló összeállítások 8 azonos írással kezdődnek, utána azonban 7 plusz található a DIA-n, Szirák Péter gyűjteményes kötetben megjelent tanulmánya mellett 6 olyan írás, amely 2002. 42. hetében, tehát a Nobel-díj kapcsán jelent meg. (A KIA-ban 1998-as az íróval általában foglalkozó legújabb munka.) Ugyanakkor a KIA tartalmazza 5 interjúnak az adatait, a DIA-ban interjú egyáltalán nem található. A KIA interjúi is viszonylag régiek, 2 1991-ből, 1-1 1992-ből, 1993-ból és 1996-ból származik. A felvett adatokban lényeges különbség az, hogy a KIA elhagyja a terjedelmi adatokat, az oldalszámokat.

Érdekes még az, hogy KIA veszi fel külön csoportban Kertész Imrének az Interneten szereplő műveit, ugyanazt az ötöt, amivel Székely András nyomtatott bibliográfiájának végén találkozhatunk.

A két bibliográfiában a régi anyag az OSZK bibliográfiái és az irodalmi analitikus alapján csaknem teljesnek tűnik. Ugyanakkor az is valószínűsíthető, hogy a mindkettőből kimaradt anyag is nagy mértékben megegyezik.

Ilyen Antal Gábornak az 1983-ban a Magyar Nemzetben megjelent interjúja. S hiányoznak újabb interjúk. Nem is azokra gondolok, amelyek a Nobel-díj kapcsán nagy számban megjelentek, hanem azokra, amelyeket az OSZK cikk-adatbázisában (Sajtórepertórium vagy IKER) 1992-től 2000-ig megtalálhatunk, összesen 13-at, amelyből 2 került be a KIA-ba, a másik 3 ottani korábbi. (Az általuk alkalmazott szabvány szerint az interjúalany szerepel szerzőként. De ha szerzőre keresünk, akkor vigyázni kell, mert vegyesen szerepelnek egy másik Kertész Imre írásaival, s ezek közül egyesek címe érdekesen cseng az író művei mellett: Áldozattá válási felmérés, A bűn európai útjain, A közvélemény igazságszolgáltatása). A szociológiai adatbázis már különválasztja az írót és a rendőrtisztet, ahogyan ők meghatározzák a másik Kertész Imrét.) A szociológiai adatbázis szerint Heller Ágnesnek a Múlt és Jövőben, 1994-ben A holocaust mint kultúra címmel jelent meg írása, a két bibliográfia szerint Az idegen című kötetében ilyen címen a Sorstalanságról jelentetett meg tanulmányt. A Múlt és Jövő máskor is rosszul járt, Koppány Márton Halálfúgák. Kertész Imre regényeiről című tanulmánya (Múlt és Jövő, 1. (1990) 93-96.) talán azért maradt ki, mert az 1990-es bibliográfia hasonlóan szedi az írók és a róluk szóló tanulmányok szerzőinek nevét. Az is lehet azonban, hogy az ok egyszerűbb: lehet, hogy az összeállító nem használta ezt a kötetet, különben a Kaddis a meg nem született gyermekről mind a 10 recenzió bekerült volna a bibliográfiákba, nemcsak az a 7, amely az analitikus katalógusban is megtalálható.

Az 1991-es bibliográfiában (Hungarológiai Értesítő) is található olyan írás, amely nem került be ezekbe az összeállításokba.

Az Új Magyar Irodalmi Lexikon által a 14 legfontosabbnak tekintett publikáció közül 4 nem került be egyik bibliográfiába sem (nem számítva azt, hogy Székely András bibliográfiája sem), az egyik Radnóti Sándornak a Holmiban 1991-ben megjelent, Auschwitz mint szellemi életforma című tanulmánya, a másik három napilapban jelent meg. Lehetne még folytani a hiányok felsorolását, meg lehetne említeni, hogy Radics Viktória Az ember mélye című tanulmánya 1988-ban az Életünk mellett a mostani Múlt és Jövő elődjében, a Zsidó kulturális antológiában is megjelent, Németh Gábor a Gályanaplóról írt a Múlt és Jövőben 1992-ben (1992. 3. sz. 110–112.), a leglukasabb évben, hiszen az éves bibliográfiák csak 1991-ig jutottak el, ugyanakkor az OSZK cikk-adatbázisa ugyanúgy 1993-tól indul (van persze némi régebbi anyag benne), ahogy a FSZEK irodalmi adatbázisa is 1993-tól törekszik nagyobb teljességre. Hogy mégis rendelkezem ezzel az adattal, azt egy hallgató által készített repertóriumnak köszönhetem, ahogy innen azt is megtudhatom, hogy Heller Ágnes említett, A holocaust mint kultúra című írásának alcíme Kertész Imre előadása, s megjelent 1990-ben Kertész Imre Canettit fordítani című írása és egy fordítása Joseph Rothtól. Amikor a Holmi szerkesztői a Nobel-díj alkalmából azt írják a 2002. novemberi szám belső borítóján, hogy „Örömmel emlékezünk rá, hogy több fontos írása – például az Angol lobogó és a Gályanapló néhány részlete – a Holmiban jelent meg.”, akkor ennek adatai a Holmi repertóriumából kereshetők vissza leggyorsabban.
 

Mindezzel csak arra akarok utalni, hogy megfelelő eszközökre van szükség, a sok forrás anyagát feltáró eszközök anyagát kiegészíthetik, de nem pótolhatják az egyes lapokat nagyobb teljességgel feltáró egyedi repertóriumok. Ahhoz, hogy ezek az eszközök, bibliográfiák, adatbázisok megfelelő színvonalon készülhessenek, megvannak a megfelelő szakemberek és intézmények, könyvtárosok, bibliográfusok, könyvtárak. Arra lenne szükség, hogy a feladatok pontos meghatározása után kapják meg ezek elkészítéséhez megfelelő támogatást, ne alkalmilag, egy rövid időn belül lejáró pályázat útján, hanem folyamatosan, költségvetésükbe építve. Jellemző és nem egyedi az, amit a Kortárs Irodalmi Adattár számomra érzékelhető pillanatnyi helyzete tükröz. Úgy tűnik, hogy 2002 tavaszán leállt a munka, így náluk Orbán Ottó nem halt meg, nem jelent meg a Milota, A kígyó árnyéka, a Für Elise, Kertész Imre sem kapott Nobel-díjat. Talán megkapták az előre tervezett támogatást, de az is, hogy az IKB jogászaira azért több pénz jutott. Jó lenne, ha az OSZK olyan támogatást kapna. hogy mégis folytatni tudná A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográfiája című vállalkozását, továbbra is megjelenne a Hungarológiai Értesítőnek legalább a bibliográfiákat tartalmazó része, talán sikerülne is valamit behozni a lemaradáson, a FSZEK irodalmi adatbázisa is tovább fejlődne. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy minden változatlan formában folytatódna. Sokkal nagyobb egyeztetésre lenne szükség az említett intézmények és a további érintettek között pl. Petőfi Irodalmi Múzeum (meg kellett volna emlékezni nagyszerű bibliográfiai füzeteikről, elsősorban a Lakatos Éva által szerkesztett Magyar irodalmi folyóiratok című sorozatról – ha ennek az anyagát kereshető adatbázisként kiadnák, talán nem is kellene hozzá külön mutató –, de nemcsak erről, hanem a mostani próbálkozásaikról is) vagy az MTA Irodalomtudományi Intézet. (Micsoda hatalmas s nagyszerű munka volt A magyar irodalomtörténet bibliográfiája című szintézis, s ki gondolná, hogy bár a kurrens bibliográfiákban 1975-ben találkozhatunk először Kertész Imre nevével, ez pedig 1970-ben zárul, mégis megtalálhatjuk benne (színházi előadások kritikái, Bekopog a szerelem, Doktorkisasszony, Cyrano házassága, 1960, 1962, 1963, Film, Színház Muzsika, Népszava, Magyar Nemzet, s az utolsó esetben az Élet és Irodalom) (Botka Ferenc: A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 1945–1970. Személyi rész. Bp. 1991. Akadémai Kiadó, 201. p., a sorozat utolsó, 8., de nem utoljára megjelent kötete). Meg kellene gondolni, hogy lehetne elérni, hogy a kritikák nagyobb teljességgel legyenek feldolgozva valahol, vagy minden szakterületről, vagy legalább a társadalomtudományokból. (Ki emlékszik még a Látóhatár negyedévenkénti jegyzékeire? Hosszú éveken át jelent meg negyedévenként A Magyar szépirodalmi művek, irodalmi tanulmánykötetek kritikáinak jegyzéke. A két legutolsót néztem meg ezek közül. Az 1990 áprilisi számban (p. 212–220.) az 1989. IV. negyedév, a legutolsó, 2000 júniusi számban (p. 214–222.) pedig az 1990. I. negyedév anyaga található meg Kovács J. Béla összeállításában. A Látóhatár az 1990 júniusi szám végén jelentette be, hogy időlegesen szünetelteti megjelenését, ekkor pár hónap után még újraindult az ismert módszerrel, összevont számokkal, 1990/7–9. és 10–12., 1991-ben havonta (két dupla számtól eltekintve), majd 1992-ben még három szám, de ebben az időszakban a kritikák jegyzéke már nem jelent meg. Így az 1990-ben megjelent két utolsó összeállítás alapján próbálom röviden jellemezni. Az anyag hat részre tagolódik: Regény, elbeszélés, memoár, szociográfia; Versek; Tanulmánykötetek, monográfiák, essszégyűjtemények, dokumentumok; Antológiák; Drámák; Ifjúsági művek. A számonként kb. 300 tétel döntő többségét az első három csoport adta, a legtöbbet az első. Természetesen az 1989. IV. negyedév anyagában Tábor Ádám hiányolt kritikája is megtalálható. Ha ma létezne ilyen összeállítás, akkor sokkal tájékozottabbnak érezhetnénk magunkat. Érdekes, hogy ma elvileg sokkal jobbak a technikai feltételek a naprakész tájékozódáshoz, hiszen a nyomtatásban megjelent összeállításokat csak meghatározott időközönként lehetett megjelentetni, az interneten találhatók pedig folyamatosan frissíthetők, de a gyakorlat nem igazolja várakozásunkat. De ne adjuk fel a reményt.

1. táblázat

A Magyar folyóiratok szépirodalmi publikációinak válogatott repertóriuma 1981–1982,
Időszaki kiadványok szépirodalmi publikációinak válogatott repertóriuma
1983–1989 című bibliográfiákban feldolgozott anyag

Mivel írás közben Csokonai válogatott munkáinak 1864-es kiadása akadt a kezembe a könyvespolcról, innen idézek egy részt A reményhez című verséből:

S mi az az egy dolog, ami legjobban hiányzik az irodalmi bibliográfiákból? Maga az irodalom, a szépirodalmi alkotások, ha nem önálló kötetben jelennek meg, különösen akkor, ha időszaki kiadványokban. Ma meglévő vállalkozás az Országos Idegennyelvű Könyvtár (a valamikori Állami Gorkij Könyvtár) műfordítás adatbázisa a http://www.oik.hu  címen, a könyvtár katalógusának részeként. Ebbe természetszerűleg a világirodalmi anyag kerül be, de fordítóként találkozhatunk Kertész Imre vagy Nádas Péter munkáival is. Nem közvetlen előzménye a Kozocsa Sándor és Radó György szerkesztette A szovjet népek irodalmának bibliográfiája című vállalkozás (a kezdetektől az utolsó két kötettel 1955-1970-ig jutott), amelyet mindig irigykedve néztem, mi lenne, ha a magyar irodalomról is ilyen teljességgel lehetne tájékozódni. (Hogy van ilyesmire igény, azt kifejezi az Irodalomismeret című folyóirat 2002. 5–6., Kertész Imre Nobel-díjat is ünneplő számának Illyés Gyula jelenléte irodalmi folyóiratokban 1972–1982 című összeállítása (152–156. p.) Természetesen nem új elképzelésekről van szó, elég két cikkre utalni, ezekben néhány korábbi publikációra is találhatunk utalást. Komáromi Sándor: Műfordítások analitikus feltárása az Országos Idegennyelvű Könyvtárban. In: Könyvtári Figyelő, 1996. 3. sz. 427–429. Lisztes László: A szépirodalom bibliográfiai számbavétele. In: Könyvtári Figyelő, 1993. 3. sz. 418–424. Míg az első egy azóta még jobban kifejlődött, működő szolgáltatásra utal, addig a második, csaknem tíz évvel ezelőtt megjelent cikk egy alaposan kidolgozott tervezet a kurrens és retrospektív feltárásra, amely sajnos, azóta sem valósult meg. Pedig az 1980-as években volt ilyen vállalkozásra is példa az ELTE BTK központi olvasótermének köszönhetően, Magyar folyóiratok szépirodalmi publikációinak válogatott repertóriumaként (1981–1982) félévenkénti kötetekkel, később Időszaki kiadványok szépirodalmi publikációinak válogatott repertóriuma (1983–1988) címen évenként megjelenve, majd 1993-ban még megjelentették az 1989-es tárgyév anyagát, folytatásával azonban nem találkozhatunk. Természetesen kevesebb időszaki kiadványt dolgozott fel, mint a nagyobb háttérrel rendelkező ÁGK (majd OIK). A feldolgozott források és tételek az 1. táblázatban tekinthetők át. 1981 1. félévében az első csoport magyarországi irodalom volt, a határokon túli magyar irodalom alkotásai a megfelelő országon belül voltak kiemelve, kivéve Ausztriát. Tételszámaik: Ausztria 4, Szlovákia: 4 Jugoszlávia: 29 Románia: 173, összesen 210, ebből 143 vers.

1981 2. félévében a népköltészet külön csoportot képezett, ebből 15 volt magyar, 1 jugoszláviai és 14 magyarországi.

1989-ben új csoport a magyar nyelven író külföldi szerzők. Ennek a 20 tételét a magyar irodalomba soroltam be.

Ha nem nyomtatott bibliográfiáról, hanem adatbázisról lenne szó, akkor könnyen meg lehetne adni az egyes folyóiratokból felvett tételek számát is, ebben a formában nehéz volna erre vállalkozni. A feldolgozott források és a felvett tételek számának folyamatos növekedése azonban megfigyelhető (1983-ban azért volt címváltozás és némi visszaesés, mert a világirodalmi anyag az Állami Gorkij Könyvtárhoz igazodva kimaradt), s az is, hogy a tárgyév és a megjelenési év egyre távolodott egymástól. 1989-ben, a bibliográfia utolsó évében együtt találunk olyan lapokat, amelyek abban az évben jelentek meg utoljára, s másokat amelyek akkor indultak, s azóta a legjelentősebbek közé emelkedtek, így a megszűnés mellett a születés is eszünkbe juthat.

„ Jaj de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zöld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.”

– idézhetünk további részt Csokonai verséből.

Minderről több irodalmi bibliográfiára is asszociálhatunk, de az előbbiek alapján talán mégsem végleg kiszáradt forrásokról van azonban szó. Az időszaki kiadványokban megjelenő szépirodalmi anyag feltárásához például most sokkal jobbak a feltételek ahhoz, hogy az érintett intézmények együttműködésével valósuljon meg legalább a kurrens feltárás, egyik résztvevőre sem rakva túlzottan nagy terheket. S akkor a DIA, KIA is könnyebben vállalkozna arra, hogy ebből a kategóriából is kiválassza a legfontosabb közleményeket (néha akkor is fontos lehet tudni, mikor jelent meg valami, ha már kötetben is megtalálható) , s ki ne szeretné könnyen átlátni például azt, hogy hol jelentek meg részletek Nádas Péter készülő regényéből.

Talán Székely Andrásnak is jelentenek némi segítséget ezek a kiegészítések, hiszen biztos vagyok benne, hogy folytatni akarja elkezdett munkáját, s az utóbbi néhány hónapban a munka örvendetesen megszaporodott. S neki s az összes érdekeltnek köszönhetően a jövőben nemcsak arra emlékezünk vissza, hogy valamikor milyen jó bibliográfiáink voltak.